Forgalmi és rendszám nélküli autó forgalomba helyezése
Forgalmi és rendszám nélküli autó ( azaz 0 km-es jármű ) forgalomba helyezése előtt legelső lépésként meg kell kötni a kgfb szerződést. Ezt a legrövidebb úton úgy lehet megtenni, hogy felkeresi honlapunkat, ahol a kalkulátor használatával azonnal az összes vezető kötelező biztosító ajánlatát megtalálja, azokat összevetheti a díj szempontjából és máris választhat. Amint sikerült rátalálni a legkedvezőbb konstrukcióra, csak egy alkuszi megbízást szükséges részünkre adni és mi minden adminisztrációt lebonyolítunk Ön helyett.
Számolja ki itt a kötelező biztosítását! – 11 biztosító díjából választhat.
A forgalmi és rendszám nélküli autó forgalomba helyezése már meg is kezdődhet, ha meg van a kötelező biztosítás, mert a szerződés birtokában fel lehet keresni a járási hivatalt és elindítani a forgalomba helyezést. Az ide vonatkozó rendelkezések előírják, hogy egy adott gépjárművet csakis forgalomba helyezést követően lehet a közlekedésben használni, márpedig az új forgalmit és rendszámot csak ezen eljárás végén lehet átvenni. A forgalomba helyezéshez szükséges még a NAV által kiadott regisztrációs adóigazolás, valamint a tulajdonjog megszerzésének igazolása – az adásvételi szerződés -. Használt autó magyarországi forgalomba helyezése esetén pedig még ezeken felül igazolni kell a műszaki alkalmasságot is és itt szükség lesz a forgalmi engedélyre is és a törzskönyvre.
A forgalmi és rendszám nélküli autó forgalomba helyezése szükségessé válhat akkor, amikor új autó első forgalomba állításáról van szó, ilyenkor az alábbi költségekkel kell számolni:
Törzskönyv:6.000, – Ft
Rendszámtábla: 8.500.- Ft / pr, vagy 5.500.- Ft / db
Forgalmi engedély: 6.000, – Ft
Érvényesítő címke díja: 585, – Ft
Illeték: kW alapján.
A másik eset, amikor magyarországi forgalmi és rendszám nélküli használt gépjármű forgalomba helyezéséről van szó, ebben az esetben a költségek a következők:
A forgalmi engedély illetéke: 6.000,- Ft
A törzskönyv illetéke: 6.000,- Ft
1 pár rendszámtábla költsége: 8.500,- Ft
Az érvényesítő címke díja: 585,- Ft
Külföldről behozott használt járművek itthoni forgalomba helyezésekor a származási, illetve behozatali helytől függően az alábbi költségekre kell számítani:
A gépjármű adatainak ellenőrzésére vonatkozó hatósági eljárás díj: 10.900, – Ft
„E” rendszám esetén 1 pár rendszámtábla költsége: 13.000, – Ft
Érvényesítő címke díja: 585, – Ft
Ideiglenes forgalomban-tartási engedély díja: 3.500, – Ft
Gépjárművek adásvételekor minden esetben végeztetni kell eredetiségvizsgálatot. Mert ennek hiányában a hivatal nem végzi el az átírást. Épp ezért a forgalmi és rendszám nélküli autó forgalomba helyezése esetén az eredetiségvizsgálat díjával is számolni kell.
Itt kérhetsz teljes összehasonlítást!
Tedd fel díjmentesen független szakértőnknek!
Hozzászólások (473)
Olyan kérdésem lenne hogy dolgoztunk Ausztriában és mondva csinált problémákkal elvették a rendszámot és a forgalmit! Helyszini birságot kifizettük!
Haza hoztam trélerrel az autot szervizbe, átnézettem semmi olyan baja nem volt amit ök állitottak!
Minimális javitás volt. Erről kértem számlát és német nyelven elküldtem nekik amit nem fogadnak el , csak ha az ő szervizük csinálja! Lehúzás!
Így eltudom itthon adni az autót??
Szeretnék érdeklődni, hogy vásároltunk egy gépjárművet, viszont ki van vonva hivatalból a forgalomból tartozás miatt, ugyebár a tulajnak le kellett adnia a rendszám táblát és a forgalmit.
Át írni a nevünkre csak úgy tudjuk, ha meg van az eredetiség vizsga és a műszaki vizsga
Viszont nem tudjuk úgy el vinni ha nincs forgalmi és rendszám tábla
Ilyen esetben, hogy lehet vissza szerezni a forgalmit és a rendszám táblát?
Vagy mit lehet ilyenkor csinálni, mi ennek a menete?
Szeretnek erdeklodni, hogy Angliabol hazakoltozes alatt hazavitt utanfuto / loszallito (ami Angliaban nem rendelkezik papirokkal mert idekint nem kell se muszaki se biztositas) csak alvazszam van / gyartasi szam.
Ezt szeretnem Magyarorszagon lepapirozni, de nem tudom, hogy hogyan a legegyszerubb es gyorsabb.
Koszonom!
Szeretnék érdeklődni, hogy külföldi rendszámos (svájc) papír nélküli autót szeretnénk honosítani. Ez az autó saját tulajdonban van, de sajnos a papírjai eltűntek.
Így az a kérdésem lenne, hogy az autó papírja nélkül ezt az eljárást ellehet-e indítani?
Válaszát előre is köszönöm!
USA-ból importált sérült autót szeretnék forgalomba helyeztetni a javítása megtörtént. Egyetlen dokumentum van hozzá, hogy totálkáros "total loss salvage vehicle", A magyar forgalomba helyezés első számú feltétele az eredeti külföldi forgalmi engedély megléte. Ennek az autónak egy tanúsítványa van csupán arról, hogy leírták, mint roncsautó. Forgalmi engedélye nincs. Ilyen esetben van-e megoldás a honosításra? Köszönöm előre is a segítséget.
2021-ben vettem egy személygépkocsit, amire azonnal kötöttem biztosítást is. A mai napig nem írtam át a nevemre, most viszont eladnám szóval a nevemre írnám. Csináltam rá eredetvizsgát a biztosításom adott azóta nem váltottam. Amennyiben átírják a nevemre lehet számítani büntetésre? az előző tulaj se jelentette le, hogy eladta az autóját.
Ha NAV-os árverésen szeretnék egy szgk-t vásárolni, okmányok nélkül ( forgalmi, törzskönyv) hogyan tudnám azt átíratni, forgalomba helyeztetni?
Nekem az autó cégen volt viszont kötelező biztosítás hiányában (nem küldte ki a cég a csekket) elvették a rendszámot és a forgalmit is. A cég ma már nem él. Ilyenkor mi a teendő? az újra papírozás ebben az esetben is annyibe kerül mint amennyit a cikk említ?
Válaszukat előre is köszönöm.
Szeretnék meg venni egy autót viszont elhagyta a tulaja az első rendszámát a hátsó meg van a forgalmia is.
A kérdés az lenne hogy ha megveszem akkor tudom potolni a rendszámot?
ha igen,akkor mi ennek a menete és menyi idő?
előre is köszönom válaszukat.
Motorkerékpárt szeretnék értékesíteni (100cm3), adásvételivel rendelkezik, de forgalmi engedéllyel nem. Szükséges e az adásvételi szerződésbe beleírni, hogy a vásárláskor forgalmi engedéllyel nem rendelkezett a mtorkerékpár?
köszönöm a választ
Ha van egy autó, rendszámtábla és alvázszám megvan, 2000-ben lett ideiglenesen kivonva jszp szerint, és kötelező is van rajta szintén a jszp szerint, de forgalmi nincs, se semmilyen dokumentációja, hogyan tudnám forgalomba helyeztetni? A tulajdonos a telekkel együtt vette, mivel 2000 óta az udvar végében áll, a telek adásvételijében nem szerepel. Köszönöm!
Köszönettel: Balázs Imre
Állítólag semmilyen papírja nincs a mostani tulaj nem gépjármű adás vételi szerződéssel vette.
Amit tudok: Gyártmány : IFA . Típus: HP650-83/1. Alvázszám: 87-0961,(870961).
Balázs Imre
Magyar járművet, motorkerékpárt szeretnék vásárolni, a törzskönyv megvan, a forgalmiját bevontásk és az eladó az elmondása szerint azt vagy elveszítette vagy ledta az okmányirodában - erre nem emlékszik. A műszaki vizsgája is lejárt a járműnek.
Addig természesen nem szeretnék szerződni, amíg nem látom, hogy fogom-e tudni használni a motort.
Hogyan járjak el, milyen lépéseket és milyen sorrendben tegyek meg?
Előre is köszönöm!
Van egy Romániából származó MZ es 175/1 motorkerékpárom. Muzeális állapotúra felépítettem hobbiból.
Csak a Román forgalmija és a rendszáma van meg.
Így ez forgalomba helyezhető?
Válaszát előre is köszönöm.
Ausztriában árverésen vásárolt forgalmi nélküli (valószínűleg lefoglalt) járművet szeretnék forgalomba helyezni. Mivel cégként vásároltam a tulajdonjogot számlával tudom igazolni.
Mi ennek a mente?
Köszönöm.
Vagy ha mindenképp eladni szeretné akkor a külföldi hatóságnál pótoltatni kell a papírokat és a rendszámot.
Első körben a tulajdonjogot kell igazolni adás-vételire mindenképp szükség lesz.
Eredeti rendszáma megvan, de az adásvételin kívül nincs papírja. Az okmányirodába az a választ kaptam, hogy tulajdonosként nem tudják bejegyezni, csak üzembentartóként mivel a jogfolytonosság nem bizonyított. Bejegyzéshez szükséges még eredetvizsgálat is. Mi a teendőm valóban nem lesz tulajdonjogom?
Köszönöm válaszát. Üdv.
Az édesapja nem íratta a nevére a pótkocsit? Mert ha nem, akkor érthető, hogy nem akarják bejegyezni Önt ha nem tudja igazolni a jogfolytonosságot.
Viszont ha az édesapja van bejegyezve a nyilvántartásba mint tulajdonos és van adás-vételije akkor nem értem miért ne tudná átíratni a pótkocsit.
Adott egy Trabant 601, amely hosszú ideje áll beteg tulajdonosa miatt, a belseje épnek mondható, a motorja jár, a papírjai rendben vannak, viszont a karosszériája erősen korrodált, ill. sérült. Racionálisabb lenne az autó vázának elemenkénti javítása helyett a váz jelentős részét nulláról újjáépíteni, alkatrészboltokban beszerezhető vadiúj vázelemekből, majd az elkészült vázba visszaépíteni a beltartalmat. Az újjáépítés az autó elején lenne szükséges (törött lökhárító, hattyúnyak- és kerékdob-korrózió, valamint az első szélvédőkeret korróziója), ami az alvázszám tágabb környékét is érintené. Mi a teendő ilyen esetben, hogy az autó a hatósági szempontoknak megfeleljen?
Karosszéria lakatos a család két tagja is, a konkrét autó helyreállítása pedig eszmei szempontból lenne fontos.
Köszönöm válaszát előre is!
Ha én meg vásárlom az autót utána hogy lenne ideálisabb belekezdeni a forgalomba helyezését?
Első autóvásárlásom lesz, úgyhogy ilyen téren elég tudatlan vagyok.
Előre is köszönöm a választ.
Ha az előzőt tulajdonos átíratta, akkor nem lesz probléma.
Vásároltam egy személy gépjárművet kb 1 éve. Hivatalból biztosítási díj nem fizetése miatt még az első tulajnak le kellett adnia a rendszámot és forgalmiját 2017-ben azóta nincs műszaki sem. Adás vételi lánc van azóta, viszont az okmányiroda elzavart, hogy műszaki és forgalmi nélkül nem írathatom a nevemre a gépjárművet. Most tartok ott, hogy muszaki képes állapotba került. Ilyen esetben lehet számítani bírságra a 15 nap nem teljesítése miatt? Esetleg folytatni az adásvételi láncot? Mi lenne a legjobb megoldás ebben a helyzetben?
Előre is köszönöm válaszát!
Vásároltam egy autót X tulajdonostól írtunk adásvételi szerződést amit ő le is jelentett én egy köztes adásvételi szerződéssel tovább adtam az autót a "barátomnak" aki volt olyan Rendes hogy nem jelentette le mai napig nem tudom miért én már kint voltam külföldön bíztam benne hogy intézkedik de nem tett semmit .. mai nap jött a NAV tol a papír hogy le kell adjam a rendszámot forgalmit de nem tudom teljesíteni mert a barátom el tüntette az autót rendszám és forgalmit is ... Mit tudok tenni? Előre is köszönöm a választ
Segítséget szeretnék kérni Önöktől.
Van egy régi Pannónia típusú motorkerékpár ami az édesapámé volt. Ő 2001ben elhunyt és nem lett hagyatékba véve. Forgalmi eltűnt, azóta sem találtuk meg.
Mikor élt édesapám volt rajta rendszám, csak azt nem tudja senki, hogy végleg ki lett vonva forgalomból vagy csak ideiglenesen.
Meg szeretném menteni ezt az emléket róla és használni is.
Mi a menete, hogy új forgalmit intézhessek rá, majd műszaki vizsgát.
Üdv.
Gábor
Mezőgazdasági vontatót szeretnék forgalomba helyezni viszont semilyen okmánya nincs max egy adásvétli ! Régóta tulajdonba van nem körözött!
KGFB nem fizetése miatt, kormányablakban leadásra került a rendszám és a forgalmi. Mi a visszavétel módja? Tudnának ebben segíteni?
Üdvözlettel, Péter
Érdeklődni szeretnék, hogy magyarországon vásárolt, átépített, bukócsövezett, papír nélküli verseny célra használt járművet lehetséges-e magyarországon forgalomba helyezni?
Ha igen, milyen kritériumokkal?
Köszönöm!
Mi a teendő ha vásárlás után (másnap) derül ki, hogy a rendszám és a forgalmi nem a vásárolt autóhoz tartozik? (nem egyezik az alvázszám) Az eladó nem hajlandó visszavenni? Mit tudok tenni, hogy ne kerüljek börtömbe?
Köszönöm.
Ha vásároltam egy olyan autót amihez adásvételin kívül semmi sincs. Se rendszám, se forgalmi akkor van lehetőség forgalomba helyezni? Kb mennyi ennek a költsége?
Köszönöm.
Újra forgalomba helyezésre van lehetőség.
Ha jól értelmezem van lehetőségem olyan autót a nevemre iratni aminek nincs rendszáma és forgalmi engedélye?
Szándékomban áll megvásárolni egy olyan motorkerékpárt, amelynek egyáltalán nincsenek meg a papírjai. Valahogyan forgalomba lehet még helyeztetni? És valószínűleg nincs körözve.
Köszönöm.
Vásároltam idehaza kereskedőtől egy külföldi papíros autót, melyet forgalomba szeretnék helyezni. Műszakilag rendben van, adásvételi és külföldi okmányok megvannak. Hogyan tudom legálisan mozgatni az autót a vizsgahelyre, illetve a további ügyintézéshez?
Az lenne a kérdésem, hogy van a családban egy régi 1976-os évjáratú két ütemű Trabant 601es gépjármű, amelynek nincsenek papírjai. Forgalomból ki lett vonva, (2004 után) forgalmi engedély és rendszám le lett adva (erről van papír). Érzelmi okokból szeretném felújítani és újra forgalomba helyezni az autót. Van erre lehetőségem? Old timer minősítés szükséges hozzá, vagy van lehetőség arra, hogy kapjon egy "sima" rendszámot?
Előre is köszönöm a választ.
Azt nem írtam le az előző kérdésben, hogy az autót véglegesen vonták ki a forgalomból, nem ideiglenesen. Így is el lehet indítani a folyamatot?
Üdvözlettel
Azt nem írtam le az előző kérdésben, hogy az autót véglegesen vonták ki a forgalomból, nem ideiglenesen. Így is el lehet indítani a folyamatot? Illetve csak az az egy papír maradt meg, amin az szerepel, hogy le lett adva a forgalmi engedély és rendszám.
Üdvözlettel
Vásároltam egy autót, ami 1995 óta ki van vonva a forgalomból. Magyar rendszám megvan, de a forgalmi nincs, és ezen kívül semmi papír, csak az adás vételi szerződés. Van bármilyen megoldás a forgalomba helyezésre?
+Törölték!!!
Van egy motorkerépárom, ami 5éve hatóságilag ki van vonva forgalomból biztosítási díj nemfizetése miatt. (rendszám, forgalmi le lett adva)
Mi a legjobb módja újra forgalomba helyezni, természetesen, ha lehet a fedezetlenségi díjat nem szeretném kifizetni.
Átiratása feleségem nevére?
Ebben az esetben, hogyan tudok KGFB-t kötni? rendszám megadása nélkül a legtöbb kalkulátor nem engedi.
Utána útvonalengedély -> műszaki -> átiratás okmányirodában új rendszámmal?
Köszönöm a segítséget!
Célszerű a tulajdonjog váltás családon belül. Az ajándékozási szerződéssel ha be mennek az okmányirodába kérhetnek hatósági bizonyítványt, az helyettesíti ideiglenesen a forgalmit, azzal tudnak KGFB-t kötni majd útvonal engedélyt kérni ha vizsgáztatni is kell. Utána tudnak okmányirodába menni átíratni és újra forgalomba helyezni. Házassági kivonatot vigyék az illeték mentesség igazolása érdekében.
Köszönöm!
Igen, szükséges az eredetiségvizsgálat.
Van bármilyen megoldás a forgalomba helyezésre?
Köszönöm
Van egy autóm amit lízingeltem egy szalonból, nálam maradt az autó, az udvarban áll 8-9 éve, mit tudok tenni hogy újra lehessen használni? Köszönöm
Lejárt a lízing?
Kivonták-e forgalomból? Ha igen, milyen okból?
Adott egy gépjármű amit hivatalból ideiglenesen kivontak. ( biztosítás miatt, évekkel ezelőtt ) Forgalmi rendszám a rendőrség által elvéve.
Kérdésem: okmányiroda tud-e adni hivatalos adatlapot stb... hogy eredetiség vizsgára el lehessen vinni. Nem útvonal engedélyre gondolok. Járműkisérő lap, jármű adatlap stb... másolata mondjuk.
Biztositás meg van kötve a gépjárműre, adásvételi is megvan.
Egy 1957-ben, Magyarországon gyártott 125ccm motort szeretnék forgalomba helyezni, okmányai nincsenek, rendszámtábla úgy szintén. Adás-vételi szerződés van, viszont ez nem a motor eredeti tulajdonosáé. Lehetséges visszaállítani a járművet forgalomba vagy ez csak egy szép álom marad számomra?
A minap a párom egy kölcsön autóval volt, amikor megállították a rendőrök. Elvették a forgalmit és levették a rendszámot. Eljárást indítottak ellene. Mekkora pénzbüntetésre számíthatunk? Köszönöm!
Vásárolnék egy autót amit 4 éve hivatalból ideiglenesen kivontak és a rendszámot is leadták, műszaki vizsga is lejárt időközben. Kötelező biztosítás sincs.
Mi a teendő ilyenkor? Milyen költségekre lehet számítani illetve mi lenne a legjobb megoldás arra, hogy újra az utakon lehessen?
Hozzá jutottam egy fiat temprához ami ideiglenesen ki van vonva a forgalomból. Az előző tulaj nem írta át így a hivatal ki bevo kérette a rendszámot és forgalmit, emellé az adásvételit sem találja. A hivatalba azt mondták hogy a köztes adásvételi nélkül nem lehet ki kérni az iratokat mert túl lépték a 15napot. Mit tudok ilyen esetben tenni??
Adott egy 2018-ban vásárolt autó. Adáv-vételi van. Nem lett àtiratva a jelenlegi tulajdonos nevére..kivontàk a forgalomból, lejàrt műszaki, de forgalmi, rendszám van rajtva, viszont kötelező biztosítás nincs. A kérdés az lenne, mi lenne a legokosabb teendő, h újra minden rendben legyen az autóval, és használható legyen. Mik a lépések? Ebben tudna segíteni?
Előre is köszönöm!
Az adott országból pótoltatni kell a forgalmit és a törzskönyvet majd két nyelvű adás-vételivel kezdheti meg a honosítást az NKH-nál.
Olyan problémám lenne, hogy volt férjem elhunyt egy közös nagykorú gyermekünk van, a hagyatéki eljárást ő intézte folyamatban van. Most tudomásunkra jutott hogy van egy lakókocsi, de csak annyit tudunk hogy van és szeretnénk megtudni, hogy az elhunyt volt-e a tulajdonos mert akkor hagyatékba kellene gondoljuk tetetni.
Adatok hiányában hogy lehetne ezt kideríteni?
Választ előre is köszönöm!
Végrajtás során lefoglalt autót szeretnék vásárolni, de ha nincsenek okmányai forgalmi-törzskönyv, mert a tulaj nem adta át a végrehajtónak ha megveszem nevemre tudom-e íratni, vagyis forgalomba tudom-e helyezni. Köszönöm
Adott egy Belgiumból behozott volvo.
Sajnos belga okmányai elvesztek, minden más megvan(cmr, adás-vételi szerződés, szervizkönyv)
Érdemes e vele foglalkozni , hogy megkaphassa az okmányait ?
Választ előre is köszönöm!
A forgalomba helyezéshez feltétlen kelleni fog a korábbi forgalmi/törzskönyv újbóli beszerzése.
Vásároltam egy kis Smart-ot. Az autót akitől vettem 2020-ban vásárolta, de nem íratta át. Műszaki vizsgája 1 éve lejárt. Állt az autó 1 évet. Az ő adásvételije megvan eredetiben, a 2 kulcs is, viszont a törzskönyv és a forgalmit nem találta. Biztosítást is megkötöttem még aznap.
A kettőnk közötti adásvételire ráírattam, hogy forgalmi és törzskönyv nélkül adja át az autót. Okmányirodában kaptunk egy igazolást, amivel intézhetjük az eredetvizsgát és a műszaki vizsgáját, majd ezek után az autó átírásra kerülhet.A JSZP szerint az autó ideiglenesen ki lett vonva hivatalból a forgalomból.
Az eredetvizsga rendben zajlott, viszont most megálltunk a műszaki vizsgánál, mert egy személy azt állítja, hogy hatósági vizsgát kell tennie az autónak, amire 3 hetet kell várni, így kicsúszok a 15 napos átírási időből.
Kérdésem lenne, hogy valóban hatósági vizsga kell? Nem elég a sima műszaki vizsga?
Köszönöm a választ előre is.
Megvásároltunk egy telket amint állt egy lakókocsi, viszont a tulajdonosa nem az volt akitől a telket vettük az már itt volt. Papírok , okmányok nincsenek meg, rendszám sincs rajta. Szeretném helyre állítani .Van arra lehetőség, hogy ezt valaha forgalomba tudjam helyezni?
Előre is köszönöm a választ !
Van egy lejárt műszakival rendelkező autóm, aminek az alvázszáma nem olvasható (a közepéről egy szám, a végéről egy betű/szám). Műszaki vizsgán nem menne át,mert el van rohadva a nyúlvány.
Szeretném eladni, de a hiányos alvázszámmal és lejárt műszakival milyen esélyei lennének a vevőnek? Hogyan tudná a leendő vevő megoldani az átírást?
Előre is köszönöm a segítséget!
Üdv:
I. Gábor
Abban az esetben, ha én vinném el az NKH-hoz, hogy jó/új legyen az alváz szám, de még mindig rossz a műszaki állapota, akkor így át tudná íratni az új tulajdonos?
Előre is köszönöm!
Üdv:
I. Gábor
Szeretnem megvenni egy rokonom autojat,amit kivontak a forgalombol es evek ota all a garazsban,viszont a rokonom minden iratot es dokumentumot kidobott,megsemmisitett,igy nincs meg sem a forgalmi engedely,sem a torzskonyv.
Az a kerdesem,hogy mi ilyenkor a teendom,megvehetem-e igy az autot?
Koszonettel varom valaszukat.
Tisztelettel: dnoemi
Köszönöm szépen előre is a segítséget!
Külföldről érkezett hozzánk egy motor, rendszám nélkül, kivonták a forgalomból és nincs tulajdonosa. Az lehetséges-e, hogy forgalomba nem szeretnénk hozni, viszont saját névre átíratjuk? Illetve ez hogyan lenne lehetséges?
Törötten nem kaphat műszakit, viszont 15 nap alatt esélytelen megcsináltatni, plusz műszaki. Az autót egyébként kivonva szeretném tartani a forgalomból amíg meg nem lesz csinálva. Válaszát előre is köszönöm. Üdvözlettel Jácint.
Mivel törött a gépjármű és tudja igazolni, hogy az átírás az Ön hibáján kívül történt késve akkor nem szab ki a NAV büntetést mulasztás miatt.
Vásároltam Ausztriában 2 motorkerékpárt.Az egyiket 2011 míg a másikst 2015 ben kivonták a forgalomból. Így hiányzik a Forgalmi első része. (Teil 1.) A Forgalmi 2 része (Teil 2. ) azaz a törzskönyv valamint a Typenschein mindegyikhez megvan.
Több vonalon is azt mondták nem lehet kikérni már a Teil 1. -et mert 5 évnél régebben vonták ki a forgalomból.
Így, milyen módon lehet forgalomba helyezni Magyarországon?
Előre is köszönöm.
Előre is köszönöm válaszát! Tisztelettel Püspöki Attila
Tisztelt Szakértő!
Szeretném ha segítene.
Venni szeretnék egy utánfutót, de a tulaj azt mondja semmilyen papír nincs hozzá!!
Miképp tudom én ezt megvenni és levizsgáztatni?
Köszönettel
József
K&H nál január 01. óta a forgalomból általam mint tulajdonos által 1 évig ideiglenesen kivont szgk -ra szünetelő Kgfb biztosításom van.
Időközben lejárt a műszaki vizsga; megvan a műszaki vizsga időpontom is, ha jól értettem az okmányirodai tájékoztatást, akkor útvonalengedélyt kell kérnem az autóra hogy eljusson a műszaki vizsga helyére, ezt megelőzően pedig az útvonalengedélyhez (és a műszaki vizsgához) érvényes kgfb szükséges.
Felhívtam a biztosítót, és adtak egy igazolást arról, hogy szünetel az ideiglenes kivonás miatt a kgfb az autóra, de azt mondták nem tudják feloldani a szünetelést csak ha az okmányiroda hivatalosan megkeresi őket, hogy újra forgalomba helyezés történik (műszaki vizsga megléte után).
Útvonalengedélyhez pedig nem tudnak biztosítást kötni, vagy feloldani a szünetelést, így keressek ehhez egy másik biztosítót, aki az útvonalengedélyhez köt nekem az autóra egy másik biztosítást.
Az általam ezután megkeresett másik biztosítónál azt mondták, hogy egy autóra 2 kgfb nem lehet, így nem tudnak kötni másik kgfb-t az autóra (útvonalengedélyhez sem).
Ezután ismét hívtam a Kh-t de azt mondták mást nem tudnak javasolni, csak amit korábban.
Kérdésem az, hogy most mik a lehetőségek, mert ha jól értem akkor most addig nem adnak útvonalengedélyt amíg nincs kgfb az autón, de kgfb-t nem tudok kötni mert nem oldják fel addig nincs műszaki vizsga, ill. máshol nem köthetek, mert 2 kgfb nem lehet egy autón ?
Válaszát előre is köszönöm
Ha esetleg még trélerrel el tudja vitetni műszakira az is megoldás lehet.
értem.
A tréleres verziónál annyi lenne a kérdésem, hogy ha jól tudom a műszaki vizsgához kell élő kgf-biztosítás, és nem jó a szünetelő. Ebben az esetben hogyan tudok kgfb-t kapni a műszaki előtt az autóra ha nem lenne forgalomba helyezve mert trélerrel viszem a műszakira?
Válaszát előre is köszönöm.
Ha minden áron "élő szerződést" akarnak, akkor vissza kell arra az időre helyeztetni a forgalomba majd újra kivonni.
A tulajdonjog szerzést úgy tudja igazolni ha pót hagyatékiban feljegyzik a motort.
Az alábbi oldalon található dokumentumot is használhatja: "Nyilatkozat késedelmes átíráshoz"
https://www.biztoshely.hu/auto-atiras-15-napon-tul-mire-szamithatok.html
A rendszámot attól az okmányirodától fogja visszakapni akihez leadták.
Ajándékozási szerződést kell írni, okmányirodától hatósági bizonyítványt kell kérni, az alapján KGFB szerződést kell kötni és 15 napon belül át kell íratni (célszerű ott ahol a rendszámot leadták).
Kinéztünk egy járművet amin nincs műszaki és a JSZP szerint a jármű hatóságilag a forgalomból kivonva, de forgalmi, rendszám van, törzskönyv nem biztos. Az lenne a kérdésem, hogy át lehet-e íratni és mit kell ilyenkor tenni, illetve mi kell hozzá? Törzskönyvel illetve anélkül?
Átíráshoz szükséges, a törzskönyv (ha nincs az elvesztését be kell jelenteni), forgalmi, KGFB igazolás, eredetiségvizsga papír, adás-vételi.
Vettem egy 1963 as veterán motort mindenféle papír nélkül és valószínűleg alvázszám sincs rajta. Forgalomba lehet helyeztetni valahogy?
Arra vonatkozóan lenne kérdésem, hogy mi az eljárásrend hatóság (okmányiroda) által bevont forgalmi engedéllyel és rendszámmal eladásra kerülő jámrű átírása esetén? Konkrétan NAV árverezés útján kerülne eladásra az autó, de sajnos nem tudom, hogy miként lehet eljárni esetleges vásárlás esetén. A normál folyamaton kívül milyen egyéb kötelezettségek, költségek várhatók?
Ugyanez a kérdés arra az esetre, ha szintén árverezés keretein belül olyan autó találna gazdára, melynek törzskönyve nincsen, de forgalmija, rendszáma van. Mivel egészül ki a normál folyamat ezesteben teendők, költségek terén?
Köszönöm előre is válaszát!
A második esetben pedig törzskönyv nélkül átírják.
Lehet őrültség amit kérdezek de hátha lehetséges.
Azt szeretném kérdezni hogy, édesapám autószerelő és több mint fél éve hagytak nála egy autót hiba felmérésre elérhetőség nélkül mert állítólag másnap jönnek érte. Nem jöttek azóta sem. Rendőrségnek is be lett jelentve azt mondták ki lett volna szabalysértés miatt az autó és nem tudnak segíteni mert nem magánszemély nevén vagy a gépjármű hanem egy autó kereskedésé. Az autó kereskedéssel szerettük volna felvenni a kapcsolatott azonban ezzel sem jártunk sikerrel mert a kereskedés eközben csődeljárás miatt megszünt. Nagyon nehezen felvettük a kapcsolatot az illetékes végrehajtóval akitől kaptunk egy meghatalmazást bontási engedélyre. Viszont mi azon gondolkodtunk hogy, ezt az autót lehet felújítanánk magunknak csak az a baj nincs tulajdonos se törzskönyv hogy át tudjuk írni. A forgalmia megvan és s a (magyar) rendszám is. Ez lenne igazából a kérdésem hogy van arra esély hogy, ezt az autót valahogy átirassuk valami úton módon vagy inkább vigyük a bontóba?
Valaszát előre is köszönöm!!
Szóval egy harmadik országból származó használt járművet szeretnék honosíttatni, van-e erre lehetőség? Mi lenne a folyamat?
NKH-tól kell időpontot kérni, ha szükséges műszakiztatni is kell, eredetvizsgáztatni, regisztrációs adót és vámot kell fizetni, KGFB-t kell kötni és okmányirodában forgalomba kell helyezni.
Vásároltam egy Trabant 601-es 2t-èt (85')
Nincsenek papírjai,se rendszám és akitől vettem "fel lelt állapotban árulta...
Szeretném magamnak megcsinálni, és azt szeretném megtudni hogyan tudok rá legálisan forgalmit, törzskönyvet és rendszámot mert az autó állapotfelmérés után több mint amennyit álmodtam!!!
Válaszát előre is köszönöm!
Németországból jött a jármű ( 1985 Peugeot J5 lakóautó ), már hazánkban van, de az adásvétel még nem köttetett meg. A kocsit kint felújították és a korrodált padlóelemekkel együtt az alváz szám is teljesen eltűnt ( megsemmisült ) sajnos. Rendelkezésre áll a kinti forgalmi engedély és egy dokumentum, a jármű külföldi forgalomból történő kivonásáról.
Azt rebesgetik, hogy a közelmúlt korrupció gyanús esetei következtében, már oly mértékű a szigorítás a hatóságnál, hogy a polgári felhasználású, nem kereskedelmi célú és egyébként műszakilag rendben lévő járművek is fennakadhatnak a bürokrácia hálóján például hiányzó vagy sérült alvázszám okán. Tudna ezen információk alapján tanácsot adni? Lát megoldást arra, hogy a járműnek újra legyen alvázszáma és a NKH is elismerve azt lehessen vizsgáztatni is?
Hálás köszönettel:
János
Köszönettel: Kata
hogyan lehet magyarosítani, forgalomba helyeztetni
2017-an volt egy balesetetem.
Elvették a forgalmi. Majd ezután az autóm rendszám át is bekérték majd ideiglenesen kivonták forgalomból, az autó állapota miatt. Közben lezajlott az eljárás és megállapították a vétlenségemet.
Ezt követően én megjavítottam az autót.
Kérdésem az hogy miként kaphatóm vissza a forgalmit ill a rendszámot?
- kétnyelvű adás-vételi
- forgalmi
- honosításhoz kell kérni időpontot helyileg illetékes NKH-hoz. (Nemzeti Közlekedési Hivatal)
- eredetiség vizsga
- regisztrációs adó fizetése
-okmányirodai ügyintézés forgalomba helyezéshez
Adott egy 1992-es évjáratú Hollandiából származó személygépkocsi.
A jelenlegi tulaj 2012-ben vásárolta, hozta be az országba. Azóta az autó nem volt forgalomban, restauráción esett át. A papírjai elkallódtak de elméletileg ki tudják kérni a Holland hatóságoktól. Tételezzük fel, hogy a jelenlegi tulaj be tudja szerezni az autó papírjait. Kérdésem az volna, hogy az autót adás-vételi szerződéssel megvásárolva milyen költségeim keletkeznek ha egyelőreén sem szeretném forgalomba helyeztetni.
Válaszát előre is köszönöm.
Máté
Érdeklődni szeretnék, hogy abban az esetben, ha egy filmforgatás idejére érkezne egy még meg nem jelent autó modell Magyarországra (tehát se forgalmi engedélye nincs, se semmilyen más okmánya, rögtön a gyárból érkezne) csupán pár napra és aztán visszatérne az eredeti országba, akkor milyen típusú rendszám igénylése szükséges, hogy közúton is közlekedhessen és ehhez milyen okmányok szükségesek?
Köszönettel,
Márk
Azt szeretném kérdezni, hogy vennék egy 13 éves autót, ami újként került az országba, de még sose volt forgalomban. Valami lízingcégtől vették meg árverésen. Gyakorlatilag nullkilométeres. Nincs hozzá más, csak számla és adás-vételi szerződés. A jelenlegi tulaj szerint azt írták rá, hogy az EU-n kívül helyezhető forgalomba. (Pedig az EU-ban is forgalmazott, kompatibilis gyártmány és típus volt. Talán a régi környezetvédelmi besorolás miatt?) Tényleg reménytelen itthon beüzemelni, ha megvenném?
A családunkban van egy 250 köbcentis MZ ETZ motor, amelyet édesapám vett még a '90-es évek végén. Sokáig állt, most elkezdtük felújítani. A gond az, hogy valamikor a 2000-res évek elején-közepén (biztosítás vagy súlyadó nemfizetése miatt) a helyi önkormányzat hivatalból kivonta a forgalomból. Ekkor leadásra került a rendszám és a forgalmi is, és semmilyen papír nincsen a motorhoz, de tényleg semmi.
A kérdésem az lenne, hogy ma a hatályos jogszabályok alapján van-e bármilyen mód arra, hogy a felújítást követően újra forgalomba lehessen helyeztetni a motort?
Válaszukat előre köszönöm! Üdv.: K. Balázs
Van egy 125ccm jó állapotú motorom ami megfelelne a műszaki előírásoknak,de sajnos csak adásvételi papírom van hozzá,lehetséges lenne forgalomba hozni?
Ha nincs meg a köztes adásvételi szerződés akkor ez nem fog tudni működni sajnos.
Vettem egy rendszám és papír nélküli, de felújított trabant 601-est.
Hogy lehet így forgalomba helyezni, és papírokat csinálni hozzá?
Válaszát előre is köszönöm!
Arveresen szeretnek egy autot venni, de nincs rendelkezésre allo forgalmi sem meg torzskonyv sem. Ilsen esetben is uzembe helyezheto az auto?
Udv,
Dani
Meg kellene kérdezni az árverést lebonyolító céget milyen igazolást adnak Önnek sikeres vásárlást követően, azzal fogalomba helyezhető e a jármű?
Honvédségtől vásárolt gépjármű forgalomba helyezésére milyen lehetősségek lennének?
Köszönöm.
A következő kérdéssel fordulok önhöz:
Szeretnék vásárolni egy veterán korú TGK-t . Az okmányait sajnos nem találják. Annyit lehet tudni a járműről, hogy a honvédségtől vásárolták, valószínűleg még szürke forgalmival. Azóta az autó áll. Valamilyen módon forgalomba helyezhető a jármű? Akár OT rendszámmal, vagy normál rendszámmal?
Válaszát köszönöm.
Üdvözlettel: Ambach Zoltán
Véglegesnél kell leadni!
Biztosítási díj fizetés elmulasztása miatt az autóról a rendőrség elvette a rendszámot és a forgalmit.
Milyen módon vehető meg így az autó?
Előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
János
Most szeretném forgalomba vissza helyezni és értékesíteni.
Mi a szabályos eljárás az újra forgalomba helyezésre vonatkozóan???
Köszönöm válaszukat!
Kovács Éva
Pót hagyatéki eljárásba be kell venni a lakókocsit, utána kötelező biztosítás kötés, műszaki vizsga és végül forgalomba helyezés. Nem egyszerű a procedúra sajnos.
Sajnos a Magyar hatóságok kizárólag az eredeti papírokkal helyez forgalomba a külföldi autót.
Dupla átírással lehet átíratni.
2003.03.25 ben jött ki a gyárbol végig vezetve a szerviz könyve kis autó 950kg 1.3 82le menyiért lehetne forgalomba helyezni mert kicsi pörgös és nem eszik sokat elöre is köszönöm
Email:tokodiroland1@gmail.com
Nem tudja átírni sajnos .
Használt személy autót szeretnék venni,papírok nélkül.se forgalmi se törzskönyv.csak rendszám.a forgalomba helyezéshez a biztosítást meg kell kötni elsőnek vagy elég az adás vételi szerződést vinni az okmány irodába?
Várom mihamarabbi válaszukat.
Érdeklődni szeretnék, hogy egy régi Pannonia motorkerékpár forgalomba helyezhető-e csak adásvételi szerződéssel. Nincs meg a forgalmi és a rendszám. Köszönöm előre is a választ!
Nekem egy olyan kérdésem lenne, hogy kinéztem egy motort amihez csak törzskönyv van meg, se forgalmi, se rendszám. Ebben az esetben lehetséges az újboli forgalomba helyezése?
Olyan kérdèsem lenne hogy ha vennék egy autót bírósági árverésen amely olasz honosságú, akkor az árverési jegyzőkönyvvel áttudom íratni ha nincs meg más papírja a jegyzőkönyvön kívül.
Forgalmi engedély nélkül nem tudják megoldani az ügyintézést. Valamilyen igazolással kell rendelkeznie az okmányok igazolására.
Nekem olyan kérdésem lenne, hogy egy régi autót szeretnék venni, amit egy idősebb úr udvarán láttam meg. Érdeklődtem utána és az unokabátyjáé volt, viszont ami forgalmi és törzskönyv van róla azon még a régi tulajdonos adatai szerepelnek. Hogy tudom megkeresni a tulaj és mi a folyamata annak, hogy hivatalosan a nevemre kerüljön az autó? 1985-ös gyártású, szóval az internetes alvázsszámkeresős felületeken hibásnak írta az alvázsszámot, mivel régebben máshogy volt és a régi rendszáma alapján sem sikerült rákeresnem az ügyfél portálon keresztül.
Okmányirodába kellene utánajárni , hogy mit tudnak a járműről . A legnagyobb probléma hogy nem tudják igazolni jelenleg a jelenlegi tulajdonost. Ha e esetleg elhunyt a unokabáty akkor lehet hogy valaki megörökölte , ezért veszélyes lehet írni egy adásvételt. Felkell keresni a rokonait .
Es kb mennyibe kerulne az osszes dij?
Esetleg itt tudja valaki?
Franciaországból származó autót vettem,forgalmi engedély nélkül. A számla természetesen megvan,az autó lekérdezése megtörtént. Hogyan tudom forgalomba helyeztetni az eredeti forgalmi engedélye nélkül?
Válaszát előre is köszönöm!
Most jelenleg a tulajdonos kivonatta a forgalomból. Den nincs törzskönyv. Rendszám-forgalmi még megvan-Tehát-:értékesíthető e-ujra forgalomba helezhetőe
Köszönettel:
Egy külföldi, autó eladással foglalkozó internetes portál eladásra kínál egy forgalmi nélküli, csak COC (megfelelőségi nyilatkozat) papírral rendelkező gépkocsit értékesíteni. Van-e rá lehetőség, hogy ezt a gépjárművet megvéve itthon forgalomba helyeztethessem, és ha igen, mi a módja?
Köszönettel: Makay Gábor
Papírok nélkül szeretnem újra forgalomba hejezni
Mik kellenek hozzá mennyi be kerülhet
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel: Zoltán
Elhagytam az első rendszámomat. Okmányirodában elkezdtem az ügyintézést, amiről kaptam is igazolást; elvileg ezzel a papírral 1 hónapig használható az autóm. A problémám az, hogy 2019.11.21-én lejár a műszakim, 11.20-ra vagyok bejelentve vizsgára, de félek nem jön meg addig az új rendszámom. Kérdésem az, hogy ha egyéb minden más rendben van, biztosítás stb.., akkor így rendszám nélkül le lehet-e vizsgáztatni a kocsit?
Köszönettel
Rideg Orsolya
Nem találkoztam még ilyen esettel, de gondolom az okmányiroda által kiadott igazolást ott is el fogják fogadni, de ha biztosra szeretne menni beszéljen a vizsgaállomással.
Én vásároltam egy motorkerékpárt olaszországban . Az eladó másnap kivonatta a forgalomból és ajánlva feladta postán az eredeti forgalmit és a kivonó papírt . Nem érkezett meg 2 hónapalatt , így az eladó a ragszám alapján utánna kérdezett az olasz postán , ott annyit mondtak , a csomag eltünt sajnálják . Ilyenkor hogy tudom forgalomba helyezn o ? Válaszát előre is köszönöm .
Papírok nélkül sehogyan sem.
Ezt így elég nehéz megválaszolni, látatlanban. Mi történt a forgalmi engedéllyel? Az előző tulajdonosnak, ha az autóval minden rendben van 6.000.- Ft.-ér kiállítanak egy új forgalmi engedélyt.
Az az adásvételi szerződés is szükséges, amikor a külföldi tulajdonostól megvásárolta a magyar cég.
Olyan kérdésem lenne, ha vásárolnék egy 9-éve Magyarországon vásárolt akkor még új motorkerékpárt ami nincs forgalomba helyezve azt most forgalomba lehet helyezni? Ha igen akkor annak mi a menete? Milyen költségekre lehet számítani? Reg.adót hogyan számítják az akkori új árából vagy a mostani adásvételin lévő árból?
Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel: Róbert
A helyzet a következő lenne. Középkorú férfi kint élt Ausztriában csaknem 30 évet. 3 éve vett egy autot. Közben sokat van itthon, Magyarországon is. Autó is itthon van már. Műszaki decemberben lejárt. Osztrák rendszámokat kint leadta. Természetesen az autó midnen hivatalos papirjával rendelkezik. Próbáltuk rendszerezni, hogy mik lennének ebben az esetben a honosítás lépései. A legnagyobb kérdés, hogy hogyan tudnánk egyáltalán a körülbelül 50km-re lévő Közlekedési Hatóságig eljuttatni az autót? Állitólag köthető biztositás alvázszámra. Utána okmányirodában adnak ki utvonalengedélyt. Tudna nekem segiteni ebben? (a lényeg, h jelenleg semmilyen rendszám nincs, magánszemélyek vagyunk)
Köszönettel:
D
Határozott időre szóló kötelező biztosítást lehet kötni például az Allianz Biztosítónál, de én az Ön helyében bérelnék egy trélert és azzal vinném az autót műszaki vizsgára és eredetiségvizsgálatra is. Az alvázszámra szóló kötelező biztosítás az nem erről szól sajnos, azt közvetlen a forgalomba helyezés előtt kell megkötni magyarországi első forgalomba helyezésnél.
Olyan kérdésem lenne hogy kinéztem egy autót de mint kiderült a tulajdonosa meghalt kB 4 éve.
A feleségével beszéltem és azt mondta hogy nincs meg a törzskönyv elvileg az úr halála óta nincs rá fizetve semmi a müszakija is 2015-ben lejárt.
Nekem alkatrésznek kellene az autó papír nélkül megtudom venni az autót?
Azt mondta hogy a hagyatékiba sem lett belevonva sz autó.
Ha adásvételi szerződést írnak, akkor Önnek át kell írnia. Ha eladják Önnek papír nélkül is, akkor pedig neki lehet belőle problémája.
Szeretnék egy évek óta nem használt motorkerékpárt vásárolni. A jármű forgalmi engedélye illetve rendszáma be lett vonva biztosítás nemfizetés miatt, le lett adva az okmányirodába évekkel ezelőtt,törzskönyve megvan. Ilyen esetben hogyan tudom átíratni a járművet? Olvastam, hogy nem szükséges az átíráshoz érvényes műszaki vizsga, ugyanakkor az eredetvizsgához meg kell forgalmi ami ugye nincs. Kicsit úgy érzem, hogy a 22-es csapdájába kerültem. El tudná mondani ilyen esetben milyen sorrendben és hogyan lehet elérni, hogy a nevemre kerüljön a jármű? Létezik valami igazolás amivel rendszám nélkül lehet közúton használni amíg a műszakiztató állomásra illetve eredetvizsgáztatásra elviszem?
Köszönettel: Tamás
Kell érvényes műszaki vizsga az átíráshoz...
Én a Járási hivatalban kezdenék, egy megírt adásvételi szerződéssel, vagy egy meghatalmazással amit a mostani tulajdonos ad Önnek, és megkérdezném van e akadálya annak, hogy ezt a motort megvásárolja, illetve a forgalomba visszahelyezésnek náluk van e akadálya illetve mennyi lesz a büntetés.
Ha azt mondják forgalomba helyezhető, illetve a költségek is megfelelnek Önnek, akkor kell írni egy adásvételi szerződést, kötni kell egy kötelező biztosítást, melyet oldalunkon egyszerűen megtehetnek, illetve el kell menni műszaki vizsgára és eredetiség vizsgálatra is, majd legvégül a Járási hivatalba névre íratni a motort.
Olyen kérdésem lenne, hogy a napokban vásároltam motorkerékpárt, adásvételi+törzskönyv +forgalmi rendben volt, 1 év műszaki még van rajta, viszont a hazaszállítás folyamán valahol elhagytam a forgalmiját a motornak. Se eredetvizsgára nem tudom vinni úgy tudom, se biztosítást nem tudok rá kötni. Van mód, hogy átirassam a motorkerékpárt valahogy?
Ha még az előző tulajdonos nem adta le az adásvételi szerződést, akkor Ő tud igényelni 6.000.- Ft.-ért egy új forgalmit. Vagy akár Ön is intézheti, ha kap tőle egy okmányirodai meghatalmazást. Ha már leadta, akkor be kel menni a Járási Hivatalba és elmondani mi történt, Ők fogják tudni ezt véleményem szerint kezelni.
Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségétől elküldtek nem lehet ott vizsgáztatni azt mondták vihetem akárhova.
Ez eddig rendben van de fentebb az van írva a cikkben ,hogy műszaki vizsgához kell a forgalmi.
A forgalmihoz az ( okmányirodából kiváltáshoz) meg a műszaki vizsga akkor ez most ,hogy van?
Az a problémám ,hogy akárhova megyek mindenki mást mond sajnos.
Vizsgáztatóhelyen meg nem fogják forgalmi nélkül levizsgáztatni a fenti cikk szerint.
Autó az én tulajdonomban van 12 éve.
Okmányirodában kell kezdeni, ott kell jelezni, hogy átírás előtt vagy közben szeretné vinni az autót műszaki vizsgára, ehhez fog majd kapni egy határozatot, amivel meg tudja oldani a vizsgát.
A fenti cikk után felbuzdulva indultam az okmányirodába hogy regisztráljak egy angliából kereskedésből vásárolt, kétnyelvű adásvételivel, számlával igazolt, autót, forgalmi nélkül. (A forgalmit ha nagyon szeretném meg tudom szerezni angliából, de a leírtak alapján egyszerűbb lett volna ha indítok egy hatósági azonosítási eljárást) A hölgy kézségesen kapásból elutasított, majd miután kérdeztem az eljárásról, felhívta a Belügyminisztériumot, ahol úgy tájékoztatták, hogy NEM lehet forgalmi nélkül regisztrálni Magyarországon. Ha tudnak egy kiskaput, szívesen fogadom, ha nem, akkor kérem frissítsék a cikket, mást is félrevezethet.
Köszönjük szépen az észrevételt, és úgy érzem részben jogos is. A cikk igazából a 0 km-es autókra készült, de valóban, látom a használt szót is, amit javítunk.
Használt autó esetében mindenképp kell a forgalmi engedély és törzskönyv is, a nélkül nem lehet Magyarországon honosítani a járművet.
Úgy godnolom igen, bár az átíráshoz kell még mejd eredetiségvizsgálat is és műszaki vizsgának is érvényesnek kell lennie.
Mi egy biztosítási portál vagyunk, sajnos nem tudom megmondani Önnek azt, főleg így látatlanba, hogy forgalomba helyezhető e a motor vagy nem. Annnyi biztos, hogy az egész ügymenetet egy központi NKH-s vizsgaálllomáson kell kezdeni.
Erre a kérdésre így látatlanban nem lehet sajnos válaszolni. Miért nincsenek meg az iratok, mi a jármű előélete?
Szerintem nem, kellene valami papírja is a járműnek, még akkor is, ha ebben végülis segédmotor van. Van rendszám a járművön?
Ez egy Magyarországon már forgalomba helyezett jármű? Ha igen, akkor be kellene mennie az adásvételi szerződéssel a Járási Hivatalba és meg kellene kérdezni mit lehet tennni, vagy egyáltalán van e rajta valamiféle tiltás, vagy átírható e stb.
Ha ez a motor külföldről lett behozva akkor semmit sem tehet ha nincsenek meg az iratok.
Ideiglenesen kivonattam az autómat a forgalomból, meghirdettem eladasra. Rendszámot ellopták, torzskonyv sajnos nincs meg, forgalmi megvan. Ebben az esetben az újbóli forgalomba helyezés a vevő feladata lesz vagy az enyém?
Koszonom!
Üdv: Dia
Ha nincs meg a törzskönyv, meg kellene igényelni egy újat, mert a nélkül nem fogod tudni eladni az autót. Visszahelyezni Te is visszahelyezheted, de az új vevő is, csak a ha nem helyezed vissza te a forgalomba nem tudom, hogy az új vevő hogyan fogja tudni elvinni az autót ha megvette, mivel forgalomban nem közlekedhet vele.
Kaptunk "ajándékba" egy autót amit 9 éve kivontak a forgalomból a tulaj tartozása miatt.Mi tároltuk az autót mostanáig,viszont most szeretnénk újra üzembe helyezni.De a rendszám és a forgalmi a helyi önkormányzatnál elkeveredett,elveszett.Milyen szerződést kell kötni a jelenlegi tulajjal hogy üzembe tudjuk helyezni az autót?Milyen egyéb papírok kellenek még hozzá? Törzskönyv megvan.
Ez esetben azt gondolom a legegyszerűbb az lenne, ha a jelenlegi tulajdonos elintézné a forgalmi pótlást és a tartozás kiegyenlítését, illetve a forgalomba visszahelyezés költségét. Ezzel párhuzamosan meg lehet írni az adásvételi szerződést, Ön tud kötni egy új kötelező biztosítást és el lehet vinni az autót műszaki vizsgára valamint eredetiségvizsgálatra. Ezt követően a Járási Hivatalban el kell intézni az átírást.
E téren semmit sem tehet akkor.
Ha az eladó bejelentette a helyi okmányirodában hogy eladta az autót, az jó lenne, de mivel Ön nem tudja igazolni azt, hogy megvette így Önnek semmilyen információt nem fognak kiadni. Talán ezt a vonalat azért megpróbálhatná, de más megoldást nem tudok sajnos.
Elméletileg igen, de mindenképp a Járási hivatalban kell ezt megérdeklődnie.
Egy Mazda RX8-at szeretnék vissza helyeztetni forgalomba de akitől megvenném, tájékoztatott arról hogy csak egy számlakivonata van az autónak mely igazolja hogy Németországban lett vásárolva de sem külföldi sem pedig magyar papírja sincs.
Egy ilyen autót vissza lehet helyeztetni forgalomba?
Szerintem nem nagyon de kérdezze meg partnerünket ez esetben mi a teendő a 06-70-396-9881-es számon.
Lakókocsit szeretnék vásárolni, de több olyanat árulnak amihez nincsennek okmányok. Úgy is hirdetik, hogy telepítésre. Ezeket az okmányok nélküli lakókocsikat forgalomba lehet helyezni valamilyen úton módon?
Válaszát előre is köszönöm
Robi
Sajnos nem.
Azt tudom tanácsolni Önnek, hogy mindenek előtt meg kell kérdezni a helyi Járási Hivatalt, hogy az autó forgalomba helyezhető lesz e majd. Úgy tudom, ha NAV, vagy bármelyik hivatali szerv az eladó akkor minden további nékül megoldható a forgalomba helyezés, ha pedig magánszemély az eladó akkor sajnos nem.
Kamion felpotkocsit vettem Magyarországon Dunaharasztiban ,de külföldi papírokkal muszakinélkul. Nyerges vontató val Zalaegerszegre kellene lehúzni m,mert ott kaptam leghamarabb időpontot. P rendszáma cégemnek nincs. Hogy lehet ezt megoldani?
A 06-70-396-9881-es telefonszámon próbálhat meg partnerünknél érdeklődni, hátha Ők tudnak segíteni Önnek.
Mezőgazdasági vontatót vennénk papírok nélkül, adásvételi szerződéssel. Forgalomba lehet-e helyezni, ha igen milyen módon és mennyibe kerülne?
Ha az eladó NAV, vagy Honvdség, vagy végrehajtó akkor forgalomba helyezhető, ha nem akkor nem sajnos.
Kérdésem a következő.
Személygépjármű esetében fogyasztáscsökkentés céljából engedélyezhető-e a tipusidegen motorcsere?Az eredeti gyári 2.4es dízelmotor helyett kapna az autó egy 1.8-as dízelmotort.Le lehet ezt papírozni hivatalosan?Ha igen,mi ennek a menete?
Előre is köszönöm a választ.
Mi egy biztosítási alkusz cég vagyunk, erre a kérdésre csak egy központi vizsgaálloms tudhatja a választ.
Szeretném megkérdezni hogy van egy autó amit most vásároltam.
Az autó hivatalos magyar papirokkal és rendszámmal rendelkezett
de a tulajdonos még a vásárlásom előtt kivonatta a forgalomból és
közölte hogy nincsen meg semilyen papirja sem. Ebben az esetben
lehet valamit tenni hogy az autó ismét magyar rendszámot és
forgalmi engedélyt kaphasson? Köszönöm
Adásvételi szerződést írtak? Törzskönyvet, forgalmi engedélyt átvette?
Kifizette?
Elég sok minden történhetett, így a pontos válaszhoz több információra lenne szükségem.
Köszönöm először is hogy válaszolt a levelemre.
Adásvételi szerződést irtunk és ki is fizettem az autót.
Viszont sem a törzskönyvet sem a forgalmi engedélyt
nem kaptam meg mivel a tulajdonos kivonatta a
forgalomból az autót még a megvásárlás előtt és közölte
hogy azokat az okmányirodánban tarották.
Szeretnék érdeklődni, hogy csak adásvételivel rendelkező motorkerékpárokat
is forgalomba lehet helyezni ilyen eljárással? A motorkerékpár nem külföldi.
Válaszukat előre is köszönöm.
Mi lett a forgalmi engedéllyel? A régi rendszámot tudja? A helyi Járási Hivatalban kellene megkérdezni pontosan mi a helyzet a motorral.
Lenne egy kiszemelt auto de a tulajnak nincs meg a papirok sőt ő is ugy vasárolta meg, ilyenkor a teendő egy eredtiségi vizsga kimutatja ha esetleg lopott a jármű ? (Nem külföldi okmányos)
Az eredetiségvizsgálat kimutathatja hogy gond van e az autóval de sajnos olyan is létezik, hogy nem mutatja ki pedig kellene és átírás után érkezik az autóért a rendőrség, pár hónappal később.
Kedves Ügyintéző,
Szeretnék érdeklődni egy konkrét példa segítségével a külföldről behozott,
papírok nélküli autók forgalombahelyezéséről.
Van egy kiszemelt autóm ami már Magyarországon található, de a tulajdonos
nem rendelkezik semmilyen papírral. Egyedül egy adásvételit tud felmutatni az
előző tulajdonos felől.
https://www.hasznaltauto.hu/auto/volkswagen/golf_iii/volkswagen_golf_iii_1.9_tdi-11257748" />https://www.hasznaltauto.hu...
/> Az alapján amit önök a honlapon írnak, ismét forgalomba helyezhető az autó
(persze, ha az eredetvizsgán átmegy és nem lopott az autó, feltételezem).
http://www.biztoshely.hu/forgalmi-es-rendszam-nelkuli-auto-forgalomba-helyezese.html" />http://www.biztoshely.hu/fo...
/> Ez alapján a harmadik lehetőség lenne ami engem érintene a példának
felhozott autóval kapcsolatban? A példánál maradva és a leírtak alapján mennyi
idő és anyagi költség lenne a jármű végleges forgalomba helyezése?
Üdvözlettel:
B Imre
Válasz:
Kedves Imre!
Ez a cikk azért került fel weboldalunkra, mert aki teljesen új forgalmi engedély és rendszám nélküli autót vásárol Magyarországon, ott ugye még nincsenek meg ezek a dolgok. Ez esetre írtuk le a teendőket, de ez sajnos nem vonatkozik egy olyan járműre, ami külföldről került behozatalra és a külföldi okmányai ne lennének meg a járműnek.
Ez esetben mindenképp azon a helyen szükséges intézkednie ahonnan az autót behozták. Ott kell felkeresni a helyi hivatalt és megkérdezni a lehetőségeket.