Gépjármű kölcsönadási szerződés formanyomtatvány letöltése
Nem túl közismert dolog a gépjármű kölcsönadás hivatalos formája. Egyrészt azért sem, mert viszonylag kevesen adják kölcsön az autójukat, és ha meg is teszik rendszerint nagyon rövid időre, gyakran csak egy út erejéig. Mégis nem árt, ha ismerjük, hogy a gépjármű kölcsönadási szerződés formanyomtatvány letöltése, autó illetve motor esetében hogyan lehetséges. A kiindulópont az a tény, hogy kölcsönadási szerződést minden esetben írni kellene, még akkor is, ha csak egy rövid útra kéri el valaki az autónkat. Fölöslegesnek tűnik természetesen, de soha nem lehet tudni, hogy mikor igazoltatja a rendőrség a kölcsönvevőt.
Ismerje meg ide kattintva a gépjármű kölcsönadásának szabályait!
Lehet, hogy csak egy utcával megy arrébb, és máris igazoltatják. Az okmányok bemutatásánál hamar kiderül, hogy nem a tulajdonos ül a volánnál, és a rendőr első kérdése lesz, hogy milyen jogon vezeti a más autóját. Amennyiben nincs kölcsönadási szerződés, akkor a rendőr nem köteles elhinni, hogy legálisan van az autó a sofőrnél. Egy ilyen helyzetben a rendőr két dolgot tehet. Jó esetben leellenőrzi, hogy az autó nincs-e körözés alatt és elengedi az illetőt, vagy kötelezi a tulajdonos megjelenését, és igazolását arra nézve, hogy az autót az ő beleegyezésével vezeti más. A felelősségre vonást így a tulajdonos sem kerülheti el. A kellemetlenségek elkerülése végett tehát érdemes egy kölcsönadási nyomtatványt kitölteni.
A kölcsönszerződés csak a tulajdonos és a között a személy között köthető, aki valóságosan is vezetni fogja az autót. Fontos, hogy fel legyen tüntetve, hogy egy alkalomra, vagy többszöri használatra, illetve eseti, vagy tartós használatra vonatkozik a szerződés. Természetesen rövidebb szerződési idő esetén a kötelező biztosítás nem érinti a kölcsön vevőt, a casco is csak abban az esetben, ha szerződésben fel van tüntetve a vezetők köre. Hosszabb időre történő kölcsönadás esetén bérleti díj kerülhet felszámításra, amely jellemzően tartalmazza a kötelező biztosítás díját, a súlyadót, és a casco díját is. A szerződésnek tartalmaznia kell azt a kitételt is, hogy amennyiben a kölcsön vevő autó használata alatt bekövetkező minden „eseménnyel” kapcsolatban vállalja a felelősséget. Gépjármű kölcsönadási szerződés formanyomtatvány letöltése, autó-motor esetén is oldalunkon. Szükség esetén jó, ha kéznél van egy ilyen nyomtatvány. Mindenki érdeke az, hogy a szabályokat betartsák, és a kínos helyzeteket elkerüljék.
Itt kérhetsz teljes összehasonlítást!
Tedd fel díjmentesen független szakértőnknek!
Hozzászólások (381)
Sürgős hitelre van szüksége? Szüksége van bármilyen hitelre vállalkozás indításához? Szüksége van hitelre ház vagy autó vásárlásához? Vagy szüksége van hitelre a számlái kifizetéséhez vagy az önellátáshoz? Ha igen, írjon nekünk még ma a (dakany.endre@gmail.com) címre, és kapja meg hitelét.
Lehet, hogy blőd kérdés, de érdeklődöm, hogy a kölcsönadási szerződés esetén a kölcsönadó tulajdonát képező, kölcsönadott autó eredeti forgalmiját is át kell adni annak a személynek, akinek az autót kölcsönadjuk, vagy elég annak másolatát?
Köszönettel:
N. Balázs
Nem szükséges a forgalmit már hordani.
Üdv mindenkinek, a nevem Galambos Tímea, magyar származású vagyok, most kaptam a hitelemet a Patricia Kingsman hiteltársaságtól, ők a 2025-ös év új legális hiteltársasága, és nem rég kaptam tőlük a hitelt, megkaptam. a kölcsönt ma és most. Az üzenet közzététele közben nagyon boldog vagyok, hogy ez a cég valóban nagyszerű, így bárki, akinek hitelre van szüksége, lépjen kapcsolatba ezzel a céggel, az e-mailek nagyon jók. digitalloancredits@gmail.com
Svajcban tartozkodasi engedellyel elo magyar allampolgar, aki jogositvannyal nem rendelkezik, vasarolna autot Svajcban olyan cellal, hogy magyar allampolgal, magyar lakcimmel rendelkezo edesanyja hasznalja elsosorban a ket orszag kozt torteno utazasra. Az autot par honapig itt, par honapig Magyarorszagon hasznalna. Ez mukodhet-e a magyar hatosagok szempontjabol termeszetesen a megfelelo biztositas megkotesevel es kolcsonadasi szerzodes irasaval nemet es magyar nyelven, hitelesitve?
Koszonettel
Mi a lejobb és leggyorsabb megoldás legálisan, azzal kapcsolatban, ha a tulajdonomban lévő gépkocsival a lányom és a barátja külföldi munkába járásra szeretnék használni az autót, de a lányomnak nincs jogosítványa és a barátja vezeti?
Üdv: István
Tegnap vásároltam egy autót, biztosítást is kötöttem rá. Csak az adásvételi van meg és a biztosítást igazoló papírok. Horvátországa mennénk holnap nyaralni. El mehetek így az autóval?
Köszönöm előre is a választ.
Rokonnak adjuk kölcsön az autót, a párom a tulajdonos, én vagyok az üzembentartó. A tulajdonos adja kölcsön a szerződésben .
Válaszát köszönöm
Hovátországba utaznánk a férjemmel és a gyerekekkel. Az autó, amivel mennénk az én tulajdonom, de édesanyám az üzembentartó. Ilyenkor kell valami megállapodás, vagy szerződés közöttünk?
Válaszát előre is köszönöm!
Hollandiába tervezek kiutazni hosszú távra(munka miatt) és a kérdésem az lenne , hogy az autónap a tulajdonosa én vagyok viszont az üzembentartója az édesanyám. Ebben az esetben szükséges-e bármiféle kölcsönadási szerződést írni?
Németországban dolgozó magyar vagyok , van nemet lakcimem , családomban levő magyar rendszamos autót használhatok idekint ? Vagy mi a szabálya ennek ? Kolcsonadasi szerződéssel én hasznalhatom a magyar autót idekint ?
Nem EU állampolgár részére külföldi használatra (elsősorban Szlovákia) kölcsön adhatok saját nevemre vásárolt gépjárművet kb. egy év használatra?
Német autót Magyarországon szeretnék használni kölcsönadási szerződéssel, hosszabb időtartamra (legalább 3 hónap). Nagybátyám a jelenlegi tulajdonosa, de még egyelőre nem szeretném honosítani. Ezt egy szerződés írásával legálisan megtehetjük?
Köszönöm válaszát!
A szüleim Bulgáriába mennek nyaralni az én autómmal. Azt már tudom h kell hozzá kölcsönadási szerződés, és közjegyző által hitelesíteni kell, vmint zöldkártya. Kérdésem az lenne h a magyar nyelven kivül milyen nyelven írjuk meg a kölcsönadási szerződést? Válaszát előre is köszönöm.
A testvérem nekem adta az autóját kint Németországban de én most haza szeretnék menni vele Romániába.Az lenne a kérdésem hogy elég e ha csak egy kölcsön adási szerződést írunk ? S mennyi ideig érvényes ? Mivel itt kint nem igen tudunk közjegyzőhöz menni .
Ausztriában élek állandó lakcímmel, édesapám kölcsönadja az autóját. Mennyi ideig használhatom kint hivatalosan az autót a kinti szabályok szerint?
Köszönöm!
Érdeklődni szeretnék, ha édesapámnak 1 hetes olaszországi utazásra kölcsön adja férjem az autóját, ahhoz mindenképpen közjegyző által hitelesített okiratra van szükség? Nem elegendő csak egy sima nyomtatvány kitöltve?
Másik kérdésem: a célország és a tranzit ország nyelvén is kell (jelen esetben horvátul/szlovénül és olaszul) a kölcsönadási szerződés? Vagy elegendő egy magyar-angol változat is?
Nem kötelező megírniuk csak javasolt ha egy esetleges rendőri ellenőrzésbe belefutnak külföldön, kérhetik.
A fentiek alapján csak a tulajdonos adhatja kölcsön a gépjárművet. Tényleg ez a helyzet az üzembentartó jogaival? Ha más a tulajdonos és az üzembentartó, utóbbi nem adhatja kölcsön, "albérletbe" az autót, ilyen továbbadási jogot nem szerez az üzembentartói jogával?
Köszönöm válaszát!
Édesapa tulajdonában lévő autóval lánya szeretné átlépni a határt Szlovákia irányába, egy alkalommal, aznap oda-vissza. A szükséges okmányokon (szig, forgalmi, jogosítvány) kívül kell még valami?
Köszönettel:Tekla
A lányom szeretné kölcsön adni az autóját a Párjának, aki Németországba menne ki. Kell-e Közjegyző által ellenjegyzett okirat, vagy elég egy PDF nyomtatványt letölteni/kitölteni?
Köszönöm válaszát!
Apukámnak szeretnèm odaajándékozni az autót. Elèg a kölcsönadási szerződés? Köszönöm.
Ha kölcsön adási szerződést írnak ahhoz nem kell okmányirodai bejegyzés.
Partneremnek szeretném kölcsönadni az autóm, ez egy kis teherautó-furgon. Arra már van szerződésünk, hogy kölcsönadom, de szeretném azt is rögzíteni benne, hogy a károkért illetve szervizelésért is a partner a felelős.
Erre létezik egy sablon vagy keretszerződés?
Köszönöm!
Az lenne a kérdésem,hogy tegnap belék jöttek,nem állt meg a kisasszony a stop táblánál,elismerte a felelősséget,azt szeretném megtudni ,hogy amíg az automat javítják ,jogosult vagyok e bérautóra amit a baleset okozo térít ?
Köszönöm
Mi az egyszerűbb megoldás családon belül Önök szerint?
Eladása, vagy elajándékozása egy gépjárműnek? Melyikkel jár jobban pénzügyileg, illetve kevesebb kormányhivatalba járással az ember?
Köszönöm!
Családon belül házastárs, testvér, szülő, gyerek esetén illeték mentesen lehet átíratni akkor ajándékozni érdemes.
Rögtön intézhető az üzembentartói bejegyzés is. Adás-vételi mellé kell írniuk egy üzembentartói szerződést, veje nevére kell KGFB-t kötni, eredetiségvizsga szükséges majd okmányirodai átírás.
Magyarul nincs olyan jogszabály, ami arról szólna, hogy csak kölcsönadási szerződéssel vezethetem a barát.által -nem üzletszerűen- kölcsön adott gépjárművet. Köszönöm!
Szeretném megkérdezni, hogy abban az esetben ha a férjem a tulajdonos és az üzembentartó is az autónknál, de inkább én használom többet az autót kell-e írnunk kölcsönadási szerződést?
Mik ennek a feltételei? Főleg az Ausztriai része érdekelne a dolognak! Válaszát előre is köszönöm!
Szeretnék érdeklődni,hogy a párom(élettárs) kölcsönadhatja e az autóját nekem?Korlátlan ideig.Kell e valami hivatalos dokumentumot átíratni..forgalmi pl?
Azt már tudom,hogy közjegyzővel hitelesített kölcsönadási szerződéssel van erre mód.Remélem ezt jól tudom?
Az a kérdésem,hogy a biztosítást,adót stb.én fizetem,minden az én nevem van,így is elfogadják ezt a Németek?
Szerbiába utaznék egy, a tulajdonomban lévő autóval aminek édesapám az üzembentartója, így az ő neve szerepel a forgalmiban illetve a biztosítás is az ő nevén van, tehát a zöldkártyán is az ő neve látható. A kérdésem az lenne, hogy ilyenkor mi a teendőm? Vigyem magammal az autó törzskönyvét, vagy esetleg írjunk egy kölcsönadási szerződést?
Köszönöm az értékes információkat. Kérdésem lenne: amennyiben egy magyar tulajdonban lévő magyar rendszámmal rendelkező autót szeretnék itthon és határon túl (Ukrajnában) használni, elégséges egy kölcsönszeződés megírása? Illetve, kölcsönszerződés esetén is vállalhat a tulajdonos továbbra is minden felelősséget az autóért (ő maga is használni fogja a járművet)? Előre is köszönöm szíves válaszukat.
Tulajdonosa vagyok egy gépjárműnek amivel hosszú időre mennék ki németországba,apukám az üzembentartó!Zöldkártya már megvan.Kölcsönadási szerződés kellhet még? Üzembentartóként ugye az ő neve szerepel a forgalmiba,bisztosítás is neki szól!Üzembentartói státuszát megtartanánk!Mi a teendő hogy ne legyen külföldön gond? Előre is köszönöm válaszukat!
Kérdésem az lenne, hogy a gépjármű tulaja, vagy az üzemben tartója írhatja alá a kölcsönadási szerződést?
Előre is köszönöm válaszát!
Szlovak rendszamu auto (baratnom autoja) eseten elegseges Magyarorszagon kozjegyo altal hitelesitett kolcsonadasi szerzodes magyar allampolgar reszere (az en reszemre) kulfoldi es magyarorszagi hasznalatra, vagy ezt Szlovakiaban kellene inteznem?
Udvozlettel,
Daniel
Édesanyám autójával szeretnénk a következő hónapban Horvátországba utazni nyaralni. Azt már tudom ,hogy ehhez szükséges kölcsönadási szerződés közjegyzői hitelesítéssel. Azonban csak angol nyelvű nyomtatvány tanáltam. El fogják fogadni az angolt vagy fordíttassam le horvát nyelvre?
üdv,
Ádám
Kölcsön vett autóra nem lehet KGFB-t kötni, a szerződésben térjenek ki arra, ha károkozás történik kivállalja a felelősséget.
Augusztusban mennék Görögországba, édesanyám autójával. Milyen okmányokra van szükségem, ha igazoltatnak, hogy használhatom az autóját? És ezek költsége kb mennyibe kerül? Köszönöm szépan a választ
Segítséget szeretnék kérni. Tulajdonosa a párom, én mint üzembentartója vagyok egy 3,5 tonnás kistehernek. Fuvarozói engedély kiváltásához milyen szerződést kellene írjunk?Köszönöm segítségüket.
Érdeklődnék, ha a tulajdonos és az üzembentaró két külön személy (vezetéknevek nem egyeznek meg), akkor a tulajdonosnak (aki nem szerepel a forgalmiban) kell-e kölcsönadási szerződést kötnie az üzembentartóval, hogy vezethesse külföldön?
Köszönöm válaszát!
Egyéni vállalkozóként van egy kisteherautóm, de a vállalkozás szünetel, de párhuzamosan van egy kft m is és ott szeretném használni a járművet. Ez kölcsönadási szerződéssel megoldható?
Köszönöm válaszát.
Magyar rendszámos autó,ami nem az én tulajdonom használhatom Ausztriába kölcsönadási szerződéssel? Ausztriában van csak lakcímem,Magyarországon nincs,nem az én tulajdonom lenne az autó,viszont hosszú távon szeretném Ausztriába használni. A kölcsönadási szerződésen kívűl( ha azt lehet) szükségem lehet bármiféle más nyomtatványra?
Köszönöm szépen!
Szeretném kérdezni, hogy ha az autó tulajdonosa elhunyt, akkor a törvényes örököse kölcsönadhatja-e az autót, illetve köthet-e erre kölcsönadási szerződést a hagyatéki tárgyalás előtt?
Egy osztrák forgalomban lévő autót fogok kölcsönkapni, amely egyébként tartósan Magyarországon van. Tulajdonosa kettős állampolgár, aki már idős. Nekem kellene időnként kifuvaroznom Ausztriába és vissza Magyarországra. Szeretné, ha a kocsi nálam lenne tartósan, elképzelése szerint használhatnám a saját céljaimra is. Mi a teendő ilyenkor? Milyen kölcsönadási szerződés szükséges?
Az lenne a kérdésem,hogy fiam megy 2 napra Külföldre, kell-e kölcsönadási szerződést írnom?
Tanácsra, segítségre lenne szükségem, miszerint milyen meghatalmazás avagy eljárás szükséges,
hogy egy belföldi fuvarozó cég alkalmazottja munka végzés céljábol, használhassa egy külföldi fuvarozó cég járművét (3,5 tonnás furgon, B kategóriás jogosítvánnyal) a magyar utakon (pár hónapra)?
Előre köszönöm a választ!
Édesanyám német rendszámos autóval tartózkodik Magyarországon, többszöri alkalommal kirándultunk, hogy én vezettem az autót, ő is ott volt, ilyenkor is kell szerződés? Köszönöm ha válaszol!
Köszönöm!
Erika
Az lenne a kérdésem, hogy én használom édesapám autóját napi szinten, az a terv, hogy a nyáron utaznánk vele külföldre is. Szükséges emiatt kölcsönadási szerződést írnunk?
Előre is köszönöm!
A tulajdonomban levő autót tartósan kölcsönadnám a lányoméknak. Kell-e kölcsönadási szerződés, ha a vőm használná rendszeresen az autót?
Abban szeretnék segítséget kerni, hogy Édesapam nevén levő autónkat hasznalhatom-e uniós tagországban kölcsönadási szerződés nélkül.
Azt szeretném kérdezni, hogy magyar forgalmis gépjármű használatánál Albániában is szükség van-e közjegyző által hitelesített kölcsönadási szerződésre, vagy elegendő a két tanú által aláírt szerződés.
Előre is köszönöm a választ!
De én mint gyermeke hasznalom napi rendszeressegel az autot
Kell kolcson adas szerzodes?
Udv
Richård.
Anna
A feleségem nevén lévő gépjárművet (melyet a napokban vettünk) használnám én, 2 közös gyermekünk és egyik gyermekünk párja.
Milyen papírt érdemes kitöltenünk? A KGFB következesen lett megkötve (több személy vezetheti és a legfiatalabb személy születési éve került feltüntetésre). A gyerekek, esetlges nyaralásra is használnák (külföldre is mennének a gépjárművel).
Válaszát előre is köszönöm!
A kérdésem az,hogy én vagyok a tulajdonosa az autónak,de az élettársam használja napi redszerességel akkor szükséges-e kölcsönadási szerződést írnunk?
Köszönöm előre is!
Zsuzso
Nekem az lenne a kérdésem, hogyha az autónak én vagyok az üzemben tartója, édesapám a tulajdonosa, és Ő használná napi rendszerességgel az autót, szükséges-e meghatalmazást, vagy kölcsönadási szerződést írnunk?
Köszönöm előre is!
Kérdésem az lenne habár kolcsonadasi szerződés van viszont a használó kb 3 4 éve csak ezzel igazolja hogy vezetheti a kocsimat viszont a napokban totálra össze törte viszont én rajta akarom be hajtani a káromat és nem a biztosítora várni viszont ő nem hajlandó fizetni milyen jogi lépéseket tehetek meg ebben az esetben?
Kérem szépen, küldjék el nekem a gépjármű kölcsönszerződés linkjét MAGYAR-NÉMET nyelven, sehol nem találom!
Köszönöm szépen!
Anasztázia
Legyenek kedvesek idemásolni a MAGYAR-NÉMET nyelvű gépjármű kölcsönadási linket!
SÜRGŐSEN szükségem lenne rá!
Köszönettel: Anasztázia
Tönkrement a saját autóm és a fiam kölcsönadná az övét, amíg nem sikerül megfelelőt venni.
Ausztriában dolgozok, oda mennék vele.
Kérdésem:
- mennyi az az idő, ameddig még nem kell átvállalni a kötelező biztosítás és a súlyadó díját?
- Hol találok letölthető kétnyelvű (magyar-német) kölcsönadási szerződést?
Előre köszönöm a válaszát!
Egy háztartásban és lakcímen élünk párommal, azonban nem vagyunk házastársak és bejegyzett élettársak sem.
3 autónkat felváltva használjuk.
Szükséges a kocsikban tartani ilyen nyomtatványt?
Köszönöm szíves válaszát: Magdolna
Párom holland rendszámú autója itt maradt a határzár miatt. Engedélyt töltöttünk le, más tulajdonát képező személygépkocsi használatára. Az autó eredeti papírjai nála vannak Hollandiában, másolatot küldött róla, mivel nem engedik be az országba. Eddig így vezette a testvérem hetente egyszer, hogy mozgásban tartsa az autót. Most figyelmeztettek, hogy így szabályellenesen vezeti az autót, . A kommentekből látom, kétnyelvű kölcsönadási szerződést kell írni. Az autó eredeti papírjainak másolata nem elfogadott? Szabályellenes?
Köszönöm előre is a válaszát!
A Kölcsönadó időnként vezetheti az autót? Mondjuk, ha én kölcsönadom a tesvéremnek és én külföldön tartózkodom tartósan, de mondjuk évente pár alkalommal hazajövök, akkor vezethetem a saját autómat? Vagy ezt is bele kell foglalni a szerződésbe?
Köszönöm
Nyugodtan vezetheti nem kell róla külön nyilatkozni .
Felesegemmel aki lett allampolgat pont a koronavirus miatti hatarzar elott hazasodtunk ossze. Az eskuvore a szulei is eljottek autoval de a hatarzar miatt csak repulovel haza kellett utazniuk es az auto itt maradt. Az lenne a kerdesem hogy milyen papirokra lenne szuksegem hogy hazavihessem nekik az autot Lettorszagba a hatarzarak feloldasa utan illetve addig itthon is hasznalnam az autot. Ahogy olvastam ketnyelvu kölcsönadási szerződés elegendo? Csak EU-n belul hasznalnank.
Több válaszában is írja, hogy családon belül nem írna kölcsönadási szerződést. Tegyük fel a feleségem használja az én tulajdonomban / üzembentartásomban lévő járművet és elkövet vele egy gyorshajtást. A büntetést én kapom meg, de nem én vagyok az elkövető. Ebben az esetben utólag bele gondolva, célszerű lett volna egy kölcsönadási szerződés ? Nem pont az anyagi vonzata miatt bár lehet egyes családokban ez is probléma, de a büntető előéleti pontok már nem mindegy, hogy kinek a neve alatt gyűlnek. Több autó is van a tulajdonomban értelemszerűen nem tudom mindegyiket egyszerre vezetni, ezért a családtagjaim használják akik vállalják a felelősséget is érte bármit is elkövetnek. Ebben az esetben amit felvázoltam, mi a véleménye a kölcsönadási szerződéssel kapcsolatban ?
[/u]Én ezt úgy értelmezem, hogy elegendő a kölcsönadási szerződés mivel a (4) bekezdés szerinti adatokat tartalmazó nyilatkozatával igazolja, hogy a szabályszegést megelőzően más használatába adta. A kölcsönadási szerződés véleményen szerint teljes bizonyító erejű magánokirat amennyiben megfelel alaki és tartalmi előírásoknak, ugyanis a törvény által leírt adatokat tartalmazza.
Ha nem fogadják el sehol sem, akkor semmi értelme, meg kell szüntetni a lehetőségét, alkalmazását és a létezést. ( valami bolti formanyomtatvány is létezik nem csak az internetről letöltött és elérhető )
Az általam felvázolt esetben igen, az üzembentartó kapja meg a csekket mellé kb. 3-4 oldalas szöveggel, jogszabályi hivatkozásokkal a mentesüléssel kapcsolatban, illetve annak nyilatkozat tételi lehetőségeivel.
Természetesen logikus ha hosszabb időről van szó akkor az üzembentartó legyen bejegyezve. Tegyük fel, hogy tulajdonomban lévő járművet 3 hónap határozott időtartamra kölcsön adom családtagomnak kölcsönadási szerződéssel, ezzel elkerülve a későbbi kellemetlenséget ha esetleg érkezik egy közigazgatási bírság ez idő alatt. Ekkor az én elgondolásom szerint, a kölcsönadási szerződésnek volt értelme, hisz az a későbbiekben bizonyító erejűnek minősül. Véleménye, meglátása szerint, amiket leírtam ebben a formában, nem megvalósítható és elfogadható ( jogi akadály ), vagy tévesen értelmezek valamit ?
Kérdésem: Új autót vásároltam. A fiam használja a továbbiakban a régit. Szükséges-e erről kölcsönszerződést írni?
Köszönöm!
Arról érdeklődnék, hogy üzembentartóként átadhatom-e használatra másnak az autót (kölcsönadási szerződés nélkül), vagy csak a törzskönyv szerinti tulajdonos teheti ezt meg. Az alábbiakban van egy hasonló komment, ahol válaszukban inkább a tulajdonosra szavaztak, ugyanakkor a portálon az üzembentartói jogok leírásánál a következő áll: "Röviden összefoglalva a fentieket, az üzembentartó sajátjaként használja a gépjárművet, az azzal járó minden joggal, és kötelességgel. Egyetlen dologban van csak korlátozva, mégpedig abban, hogy nem adhatja a gépjárművet más tulajdonába, arra csak a tulajdonosnak van joga." Tulajdonba adásról nem beszélünk jelen esetben, csak használatról. Köszönöm.
A kérdésem az lenne hogy tartósan kölcsönadhatja -e nekem és hogy itthon vezethetem e a külföldi rendszámú autóját.
Válaszát várva maradok tisztelettel: Dalinda
Olyan kérdésem lenne,hogy ha én használom a kocsit,de anyukám nevén van,akkor nekem kell kölcsönadási szerződést írnom?
Válaszát előre is köszönöm!
Abban az esetben, ha az apa adja oda a friss jogsis fiának az autóját állandó használatra, de más a lakcímük (nagy távolsággal) elég-e kölcsönadási szerződés?
Köszönöm!
én, mint üzembentartó kölcsönadhatom az autót használatra vagy csak a tulajdonos teheti meg?
Köszönöm a választ.
Ismerőstől szeretnék kölcsön venni egy autót, amivel Németországba szeretnék menni 2 napról lenne szó.
Milyen kölcsönbevételi szerződésre lesz szükségem?
Kell e 2 nyelvű szerződés vagy elegendő a magyar?
Köszönöm mielőbbi válaszát
A kölcsönadási szerződésben szereplő rendelkezés nem tudom milyen szinten állja meg a helyét egy hagyatéki eljárásban. Mindenképp ügyvéddel vagy a közjegyzővel szükséges ezt megbeszélniük.
Nem tudom megmondani Önnek azt, hogy mit fog kérni Romániában a rendőr. Egy kettős nyelvű kölcsönadási szerződés nem fog ártani.
Nem tudom megmondani Önnek azt, hogy Ukrajnában a rendőr mit fogad el és mit nem. Írjon egy kettős nyelvű kölcsönadási szerződést a tulajdonossal, és legyen Önnél zöldkártya is, valamint az autóval legyen minden rendben.
Szerintem üzembentartó legyen előtte.
Legyen Ön az üzembentartó, akkor szerintem nincs akadálya.
A kérdésem az lenne, hogy egy hétre megyek ki Svájcba és ott barátom svájci rendszámú kocsiját vezethettem magyar érvényes jogosítványal?
Köszönöm a választ.
Mi a Biztoshely Biztosítási Portál vagyunk, igazából nem tudom megmondani Önnek mit kérnek Svájcban.
A biztosítás az Ön nevén van, hisz kölcsönadási szerződéssel nem lehet kötelező biztosítást kötni. Gondolom erről is meg kell egyezniük.
A hagyatéki végzés jogerőre emelkedéséig használható az elhunyt nevén lévő kötelező biztosítással az autó abban az esetben ha az díjjal rendezve van.
Mi véd meg engem attól, hogy ha az autómat kölcsön adom,és nem vesznek rá autópálya matricát, vagy gyorshajtás miatt lefényképezik őket?
Tehát, mivel én vagyok a tulajdonos, ezért engem terhel a felelősség?Én fizessem ki a büntetéseket? Vagy a szerződés bemutatása után a felelősség átkerül az autó használójára hivatalosan? Válaszát köszönöm
Kölcsönadási szerződést sajnos nem fogadnak el, így ha hosszabb távra adja kölcsön az autót be kellene jegyeztetni üzembentartónak a használót, ami védi Önt is.
Írjanak egy adásvételi szerződést, ahol az ingyenes opciót jelölik be, szükség lesz a barátnője, a szülő anyakönyvi kivonatára is majd. Indulás előtt kössön egy kötelező biztosítást akár a weboldalunkon és amint megkötötte, indulhat is haza vele.
Nem lenne hátrány, ha ahol köti a szerződést lenne egy nyomtató, mert a kötelező biztosítás megkötését követően egy megbízási szerződést aláírva vissza kell küldenie részünkre.
E téren nem tudunk a segítségére lenni sajnos.
Érdeklődnek hogy mért kétpéldányos a szerződés és mit kel csinálni a második példánnyal? Köszönöm
Két fél közötti szerződésről beszélünk, mind a két félnek kell egy példány.
Pénteken külföldre utazunk hosszabb időre, mi biztos ami biztos megírjuk a két nyelvű kölcsönadásit.
Viszont én bonyolultabb kérdésre szeretnék választ kapni.
Én vagyok a tulajdonosa a kocsinak, édesapám az üzemben tartó (ezért az ő neve van a forgalmin). Ilyenkor hogy írjuk meg a szerződést? Édesapám adja kölcsön a páromnak is és nekem is az autót? Vagy a tulajdonos adja kölcsön tehát én?
Annyi verziót hallottam hogy mostmár kezdek belekeveredni.
Köszi előre is.
A tulajdonos tudja kölcsönadni az autót, törzskönyv legyen Önöknél, azzal tudják bizonyítani ki az autó tulajdonosa. Ha a tulajdonos is ott van az autóban akkor nem kell kölcsönadási.
Az lenne a kérdésem, hogy a kölcsönadási szerződéssel mely országokban lehet használni az adott járművet. (Jelen esetben motor) Elsősorban a szomszédos országaink, ill Olaszország érdekelne.
Köszönöm!
A kölcsönadási szerződés nem egy útlevél. Itthon éppen hogyjó esetben elfogadják, mondhatom úgy is, hogy a semminél azért többet ér, de nem sokkal. Külföldön még az is elképzelhető hogy enm ismerik ezt a fogalmat. Egyáltalán nem biztos az, hogy elfogadják még akkor sem, ha kettős nyelvű a kölcsönadási szerződés.
A gépjármű tulajdonosa tud csak rendelkezni az autóról.
Gondolom kettős nyelvű kölcsönadási szerződés szükséges hozzá.
Úgy gondolom nem szükséges,.
Üdv.: Hegedűs István Péter
Teljes mértékben az Ön kötelező biztosítását téríti a baleset.
Úgy gondolom nem kell ez esetben szerződés.
Azt szeretném kérdezni, hogyha nagymamám autóját két hónapig Németországban használnám, akkor milyen módon válhatnék a jármű jogszerű használójává, és milyen dokumentumok szükségesek ahhoz, hogy ezt a külföldi hatóságok is elismerjék és ne legyen belőle probléma.
Másik kérdésem, hogy a tulajdonos által kötött kötelező, casco és assistance biztosítás érvényes lenne-e rám és az autóban utazókra, illetve, hogy a kölcsönadás tényét jeleznie kell-e a biztosító felé.
Előre is köszönöm válaszukat.
Hogy Németországban mit fogadnak el azt sajnos nem tudom Önnek megmondani, de az biztos, hogy ha az autót Ön vezeti és a járművel minden rendben van, ebből nem lehet problémája. A biztosítások is érvényesek
Önre, bár az assistance biztosítónál ezt külön kérdezze meg, mert van olyan termék amikor a tulajdonosnak is az autóban kell lennie.
Előre is köszönöm!
Azt sajnos nem tudom megmondani, hogy Svájcban elfogadják e, azt viszont tudom, hogy bizonyosan többet jelent mint ha semmi sem lenne nála.
Köszönöm
Úgy gondolom igen, bár bizonos vagyok benne, hogy a kölcsönadási szerződésre nincs semmilyen jogszabály.
ezt a szerzodest kozjegyzovel hitelesittetni kell?
Nem kell, viszont két tanú jó ha van a végén.
Kérdésem az lenne, hogy a főnökasszonyom kölcsönadná nekünk az édesapja autóját, mivel ő már nem vezeti, mert idős!
Azért írtam, hogy nekünk, mert a családban 3an is rendelkezünk jogosítvánnyal, illetve vezetnénk a kölcsönadott autót!
Ilyenkor milyen szerződés kell?
Vagy kell e egyáltalán?
Válaszukat nagyon megköszönöm! Üdvözlettel: Klári
A tulajdonos rendelkezzen érvényes kötelező biztosítás szerződéssel, valamint legyen az autón érvényes műszaki vizsga, ezen kívül egy kölcsönadási szerződést írjanak, és tudják használni az autót. Amennyiben a kölcsön adás hosszabb időre szól, akkor érdemes lenne bejegyeztetni egy üzemben tartót.
Nèmetországba utaznèk èdesapám autojával. Szüksèges kölcsönadási szerződès?
Nem szükséges.
"Hosszabb időre történő kölcsönadás esetén bérleti díj kerülhet felszámításra, amely jellemzően tartalmazza a kötelező biztosítás díját, a súlyadót, és a casco díját is."
Ez a "hosszabb idő", mennyi pontosan? Mennyi időtartam után kell fizetni a felsorolt díjakat?
Köszönöm előre is válaszát!
Ez minden esetben a két fél megállapodása szerint alakul.
Amennyiben kérte volna szívesen megküldtem volna Önnek PDF formátumban is a szerződést, bár a jelenlegi formátum legalább szerkeszthető.
Nem tudom hogyan működik kinn a rendszer, a biztosítás csak az ismerőse által okozott kárt téríti, mert ha igen és biztosan nem hoznám el az autót.
Ezt a helyi Önkormányzatban szükséges megkérdeznie, úgy tudom be kell jelentkezni és azt követően lesz jogosult parkolni a kerületben.
Nem ártana egy kettős nyelvű kölcsönadási szerződés, bár a német hatóságok úgy tudom nem nagyon foglalkoznak vele.
:)
Azt tudom tanácsolni, hogy két tanúval ellátott, minden szükséges nyelven ( összes érintett ország ) megírott kölcsönadási szerződést írjanak.
Férjem nevén van az autónk.Szeretném megkérdezni hogy ha én vezetem az autót kell-e használati nyilatkozat?Dolgozni járok vele!
Köszönettel: Andrea
Ez esetben úgy gondolom teljesen felesleges lenne írniuk kölcsönadási szerződést.
Olyan kérdésem lenne, hogy 4 napra szeretnénk Romániába menni párommal, párom lányával, közös lányunkkal, barátnőmmel és párjával. Szüleim autójával ( nevelő apám nevén van az autó). Kérdésem az lenne, hogy személy igazolványon kívül milyen papírokra lesz szükségünk még. Milyen módon tudunk átmenni az autóval, hogy se nekik se nekünk ne legyen problémánk?
Előre is köszönjük a választ!
Ez esetben véleményem szerint szükséges lenne írni egy Román-Magyar ( két nyelvű ) kölcsönadási szerződést egymás között, melyet két tanú hitelesít. Sajnos úgy látom ennél többet Önök sem tudnak tenni.
Ha az autóm üzembentartója és tulajdonosa vagyok egy személyben.Jogsim nincs, párom használja az autót.Külföldre is jár az a kocsival.Milyen papírt írjunk, hogy ne okozzon ez problémát ha néha belefut egy ellenőrzésbe? Köszönöm
Úgy gondolom ez esetben nem szükséges semmilyen papírt írniuk, mert más ország hatósági szerve nem igazán értékeli például a gépjármű kölcsönadási szerződést még akkor sem, ha az esetleg több nyelven is elkészült.
Véleményem szerint külföldön a rendőrök is azt ellenőrzik, hogy rendelkezik e az autó a forgalomban közlekedés feltételeivel és esetleg azt, hogy nem e áll körözés alatt az adott jármű.
Ha a gépjármű az én tulajdonomat képezi, de más az üzembentartó, akkor nekem kell bármilyen szerződés amikor én használom?
Úgy gondolom, hogy ez esetben nem szükséges semmilyen plusz iratot kitölteniük.
Segítséget szeretnék kérni abban, hogy válás során a vagyonmegosztásnál az én tulajdonomba került a közös autónk, ami a volt férjem nevén van. Erről bírósági végzésem van. Úgy tudtam, hogy az átírás nagyon sokba kerülne, ezért aláírtunk egy kölcsönadási szerződést - én adtam kölcsön neki - de valójában én használtam az autót már, bár még együtt laktunk. De így a papírokon nem variáltunk. Az ő neve alatt fut. Most a volt férjem külföldre költözött. Szeretném a saját nevemre íratni az autót, hogy ne legyen probléma ebből. Közben viszont szembesültem azzal, hogy 15 napos átírási határidő van. Mi már rég elváltunk, de eddig nem volt probléma a kölcsönadás során. Minden (biztosítás, adó ki lett fizetve, műszaki vizsga is van rajta.) Mi a helyzet ebben az esetben? Büntetést kell fizetnem, hogy nem írattam a nevemre akkor is, ha kölcsönadási szerződést kötöttünk és a kölcsönbe vevő az, aki eredetileg szerepel a forgalmi engedélyen? Köszönöm előre is válaszukat!
Én úgy gondolom, hogy a helyzetet úgy tudják rövid időn belül helyretenni, ha a volt férje egy adásvételi szerződéssel eladja Önnek az autót. Tehát szükséges írniuk egy új adásvételi szerződést. Önnek el kell végeztetnie egy eredetiségvizsgálatot és kötnie szükséges egy kötelező biztosítást. Ezt követően az Járási Hivatalban el kell indítania a gépjármű átírást.
Úgy gondolom a válás során történt vagyonmegosztás utáni végrehajtás az Önök feladata, így ha ez eddig nem történt meg, akkor ez ezen a módon el lehet intézni.
Ilyen jogszabály nincs, Ön teljesen jól írja. Viszont szeretném megkérdezni, hogy hogyan igazolja a tulajdonos a vétlenségét abban az esetben, ha az a személy, akinek kölcsönadta az autót csinál egy gyorshajtást 300.000.- Ft értékben, vagy akár tilosban parkolást?
Ezekre az esetekre szükséges a kölcsönadott autóra kölcsönadási szerződést írni méghozzá olyat amit két tanú is aláírt és minden szükséges adat szerepel, mert ha ilyen nincs, akkor a tulajdonosé a felelősség is.
hogy az autó nincs-e körözés alatt és elengedi az illetőt, vagy
kötelezi a tulajdonos megjelenését, és igazolását arra nézve, hogy az
autót az ő beleegyezésével vezeti más." - Butaság!
Nem kell kölcsönadási szerződést, azt a rendőr nem kérheti, tulajdonost nem kötelezheti a megjelenésre. A jármű jogszerű használatát a helyszínen a forgalmi engedély igazolja. A körözésben ettől ellenőrizheti a rendőr a járművet, de ez minden.
"A felelősségre vonást így a tulajdonos sem kerülheti el." - A tisztelt cikkíró idézné, hogy konkrétan milyen jogszabály megsértése miatt vonnák felelősségre azt, aki szerződés nélkül kölcsönadja a kocsiját? Érdeklődve várom, merthogy ilyen jogszabály nincs. :-)
Aki lopja az autót az mindenképpen törvényt sért - de nem azzal, hogy nincs kölcsönadási szerződése, és nem is ezzel fog lebukni.
Ez kb. olyan, mint amikor igazuk biztos tudatában harsogják, hogy minden állampolgárnak törvényi kötelessége feljelentést tenni ha bűncselekményről szerez tudomást. Pedig ez nem igaz, csak az állam elleni bűncselekmények és még alig fél tucat bűncselekmény kapcsán ( pld. Emberrablás előkészülete).
Az meg vagy tudja hogy nem kell ilyen, vagy nem.
És ismerve a rendőreinket, jobb a békesség,
inkább legyen mindenkinél ilyen és ne kelljen,
mint hogy kérje egy basáskodó kisebbségi komplexusos egyenruhás és ne legyen.