Mabisz – Magyar Biztosítók Szövetsége és információk
Mint annyi minden a MABISZ története is a rendszerváltáshoz köthetők. Mindenki előtt ismeretes, hogy az előző rendszerben nem beszélhettünk piaci versenyről, olyannyira, hogy nagyon sok tevékenység állami monopóliumban volt, ami azt jelentette, hogy csak az az egy vállalat foglalkozhatott az adott tevékenységgel, melyet az állam alapított. Ilyen monopólium volt a biztosítási szektor is. Egy biztosító az Állami Biztosító volt a piac egyedüli szereplője.
Ebből a tényből következik, hogy érdekvédelmi szövetségre sem volt szükség. Változás 1986 után kezdődött, amikor megnyílt a piac, és egyre több szolgáltató jelent meg. Ezzel a folyamattal egy időben elindult a gazdasági szerkezet átalakítás folyamata, tömegével alkottak új törvényeket, rendeleteket, jogszabályokat. Ezeknek tekintélyes része érintette a gazdaság szereplői is, így a biztosítókat is. Így már a rendszerváltás elején felmerült egy olyan szervezet létrehozásának a szükségessége, amely összefogja a biztosítók tevékenységét, képviseli azokat a törvényalkotók felé, védi érdekeiket, illetve gondoskodik az egészséges piaci verseny feltételeinek kialakításáról, és betartásáról. A MABISZ végül 1990. november 14.-én alakul meg. Születésénél 8 biztosítótársaság bábáskodott. természetesen manapság a tagbiztosítók száma az új szereplők miatt jóval magasabb, és folyamatosan változik. Jelenleg a tagság létszáma eléri a 32-t. Ebből 26 biztosítótársaság, 3-3 pedig fióktelep, illetve egyesület.
Magyar Biztosítók Szövetségének elérhetőségei:
E-mail: info@mabisz.hu
Címük: 1062 Budapest, Andrássy út 100.
Telefon: (+36 1) 802-8400 Fax: (+36 1) 802-8499
Levelezési cím: 1364 Budapest, Pf. 236
adószám: 19638672-2-42
A MABISZ feladata elég sokrétű. Említsünk meg néhányat a legfontosabbak közül. Fontos szerepet tölt be a MABISZ a tagság érdekvédelmében, képviseletében, hiszen köztudott, hogy valamit elérni a törvényhozással, vagy a szakminisztériummal szemben sokkal nagyobb esélye van egy olyan szervezetnek, amely maga mögött tudhatja az összes piaci szereplőt, akiknek ráadásul a gazdaságban is komoly súlyuk, illetve szerepük van. Amennyiben minden biztosító egyenként próbálná érvényesíttetni a saját elképzeléseit valószínűleg kevés sikerrel járnának. Szintén fontos szerepköre azoknak a feladatoknak a koordinálása, mely közös érdeke, illetve tevékenysége a biztosítnak (oktatás, csalások elleni stratégia, stb.). Nem elhanyagolható a MABISZ jelenléte, illetve közreműködése a jogalkotások területén. Aktívan jelen van a biztosítás területét, illetve a biztosítók munkáját érintő jogszabályok, rendeletek előkészítésénél, javaslatokkal, módosító indítványokkal képviselve a tagság érdekeit. Meg kell említenünk még az un. MABISZ tanúsítványt, melyet a szervezet ad ki olyan esetekben, ahol az előírások annak meglétét előírja. Ilyen tanúsítvány beszerzése szükséges például olyan munkaterületen, ahol minősített adatok, íratok megőrzése, befektetési tevékenység, különféle értékpapírok megőrzése, illetve letéti tárolása, stb. történik.
Szintén a MABISZ feladatkörében találhatjuk az úgynevezett Kártalanítási Számla, illetve a Kártalanítási Alap kezelését. A Kártalanítási Számlának a kötelező biztosításokkal kapcsolatosan van, mégpedig azokban az esetekben nyújt fedezetet, amikor az a gépjármű, amelyik balesetet okozott nem rendelkezik kötelező biztosítással, illetve azon viszonylag ritka esetekben, amikor a baleset okozója, azaz a károkozó személye ismeretlen.
Talán kevésbé ismert információ, hogy a MABISZ a fenntartója a Nemzeti Zöldkártya Irodának, melynek fontos szerepe van abban, hogy a külföldön előforduló káresemények során a kártérítést a károsult üzembetartó megkapja. Ezeken kívül természetesen kiadványokat jelentett meg egyrészt a szűkebb szakma, illetve tagjai, másrészt a szélesebb közönség számára is. Fontos szerepet tölt be az EU és Magyarország között a biztosításokat, illetve a biztosítókat érintő jogi, és gazdasági történések koordinálásában. Létrehozta. és betartatja az etikai- és versenykódexet, melynek fontos szerepe van a biztosítók megítélésének javításában, és ugyanakkor a tisztességes piaci verseny fenntartásában. Képviseli tagjait az állami felügyeleti és kormányzati szerveknél, mint például a PSZÁF, ÁBIF. A MABISZ tagja több nemzetközi biztosítói szövetségnek, és szervezetnek. Állandó tagozatai, bizottsága működnek, mint például életbiztosítási tagozat, kommunikációs tagozat, illetve jogi szekció, informatikai szekció.
Itt kérhetsz teljes összehasonlítást!
Tedd fel díjmentesen független szakértőnknek!
Hozzászólások (78)
Ha az Eub biztosító nem tájekoztat megfelelően és nem jár el megfelelően,tudja hol lehet panaszolni?
A biztosító oldalán tud közvetlen panaszt tenni.
Hingyi Lajos.
ft-ot.Kihez forduljak a panaszommal?Köszönettel: Hingyi Lajos
Válaszukat köszönöm, üdvözlettel: Sz. Éva
Volt egy síbalesetem 2018-ban Franciaországban, volt biztosításom kötve rendezve is lett akkor az ügy a biztositó fizetett. Azonban idén megkeresett a Francia Nagykövetség hogy rendezzem a 2018as kezelési költségeket, majd kaptam egy fizetési felszólítást 530 euroról. A problémàm, hogy költözésnél minden papirom odaveszett a biztosításomról, a számlàról, így nincs semmi bizonyítékom hogy volt biztositásom. Mivel nem én kötöttem hanem az egyik rokonom intézte nekem megkértem hogy keresse meg kinél kötöttük anno a biztosítást az útra, de törölte az emaileket illetve nem emlékszik ő se hiszen 4 ève volt ez. A kérdésem a következő lenne: Hogyan tudnám kideríteni melyik biztosítónál voltam 2018-ban? Probálkozzak a MABISZnál? Válaszukat előre is köszönöm.
Várom válaszukat tisztelettel: Klujber Péter
A mai nap folyamat mai az autómat kár érte és annak rendje módja szerint ,kárbejelentő lapot töltöttünk ki a károkozó sajnos nem tudta melyik biztosítónál van biztosítva az autója kérem szíves segítségüket hogy kideríthetjük ezt a információt a károkozó rendszáma MUH 959.
Várom mihamarabbi válaszukat.
Tisztelettel:Nagy József
06703119409
Luxusmindenkinek@gmail.com
Mi nem a MABISZ vagyunk, hanem a Biztoshely Biztosítási Portál. A MABISzt a fenn megtalálható elérhetőségeken tudja elérni.
(1) Elképzelhető-e az a tényállás, hogy amennyiben a gyalogos hibájának róják fel a balesetet a mi kárunkat nem fizeti a belénk rohanó gépkocsi felelősségbiztosítása?
(2) Ha érvényesíthetjük a kárunkat a másik autó biztosítója (vagy a MABISZ) felé, meg kell-e várnunk a határozat hozatalt ( a felelős megállapítása nem változtat azon a tényen, hogy az autó összetörte a mi autónkat)
(Mind a balesetben aktívan résztvevő gépkocsi mind pedig a mi autónk az AEGON-nál van biztosítve.)
Előre is köszönöm a választ!
Üdvözlettel
Kis Irén
A kárt az autós biztosítója fogja Önnek kifizetni, nem a gyalogos. Meg kell várni a rendőrségi határozatot és ezt követően lehet a kárt beadni a kárt okozó biztosítójánál. Amennyiben a kárt okozó biztosítója nem ismert, akkor kell a MABISZ felé a kárt bejelenteni, akik elmondják Önnek melyik biztosító az illetékes.
Tisztelettel Kovács Béla
Panaszt kell tenni a biztosítónál, amire ők adnak egy választ. Amennyiben a válasz nem elfogadható Önnek, akkor td az MNB-hez fordulni, akik kivizsgálják a problémát.
A következő kérdéssel fordulok Önökhöz.Augusztus végén autónkkal a zebra előtt megálltunk, mivel egy gyalogos kelt át. Nem vész fékezve! A mögöttünk érkező autó nekünk jött, az autónk összetört. Annak vezetője elismerte , hogy az ő hibájából történt az ütközés, ezért rendőrt nem kellett hívni, kitöltöttük a megfelelő űrlapokat. Ezekkel másnap a károkozó biztosítójához fordultam, megtörtént a kár megállapítása. Közben többszöri érdeklődésemre ma kaptam egy levelet, hogy a biztosító részemre a kárt nem fizeti meg a 2009.évi LXII. törvény 12. és 32. paragrafusára hivatkozva. A hátulról belénk szaladt autóban valóban nem keletkezett nagyobb kár, de a mi autónkat gazdasági totálkárra minősítették. Kérdésem, hogy igazunkat milyen úton tudjuk érvényesíttetni. Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel: Petrus Ildikó
Lehet panaszt írni a biztosítónak, de a gyorsaság kedvéért én az Önök helyében biztosítási ügyvéd segítségét kérném.
Kérdésem a következő volna. A párom karambolozott. Kiderült a károkozonak nincs kötelező biztosítása. A Mabisztól jöttek felmérni a kárt. Ma szólt a szerviz 70%-ot fizetnek 30%-ot nekünk kell állni. Had kérdezzem meg mi vagyunk a szenvedő fél miért is nyúljak én zsebbe? A mabisznak nem kéne a teljes költséget állni mikor ő ugyis bevasalja a károkozon. Hová fordulhatunk?
Válaszukat köszönöm. Keller Brigitta.
Amennyiben a márka kereskedésbe vitték be az autót, úgy tényleg így működik a kártérítés, mivel a márkaszerviz nem fog glettelni, meg bontott alkatrészt beépíteni az autóba, csak teljesen újat, viszont az Ön autója nem volt új, hanem használt volt, ezért számítanak rá amortizációt.
Amennyiben nem szakszervizbe viszi javíttatni, hanem karosszéria lakatoshoz, ott a tényleges javítási költségeket fogják megfizetni ami lényegesen alacsonyabb lesz a márkaszerviz költségeihez képest.
E téren a www.mabisz.hu portálon tud tájékozódni.
Egy nagyon bonyolúlt ügyel kapcsolatban lenne kérdésem!
4 évvel ezelött egy barátommal és társával el mentünk egy közeli faluba ahol a barátom el adta a tulajdonában lévő személygépkocsiát.
Az autóban négyen utaztunk, az új tulajdonos és mi hárman.Az új tulajdonos vezette a személygépkocsit, aki ittas állapotban volt, amit utólag tudtunk meg.
A baleset a személygépkocsi eladása napján történt, így az új tulajdonosnak még nem volt biztosítása, viszont a régi tulajdonosnak sem volt be fizetve az utolsó csekk. Balesetben az új tulajdonoson kívül mind hárman súlyosan megsérültünk. 4 éve húzódik a per, hogy kinek is kéne fizetni felénk kártérítést???!!!
Ebbe szeretném kérni a segítségüket.
Válaszukat előre is köszönöm.
Tisztelettel
Pápai Gábor
Mi nem a MABISZ vagyunk, hanem a Biztoshely Biztosítási Portál. A leírtak alapján a felelős az új tulajdonos, amennyiben adásvételi szerződést írtak és azon óra és perc is szerepel, ami igazolja, hogy a baleset következtében már az új tulajdonosé volt az autó. Ha ez így volt még mindig ott van két probléma, egyik az, hogy nem volt az új tulajdonosnak érvényes kötelező biztosítása, a másik pedig az, hogy a vezető ittas volt.
Amennyiben egy autónak nincs kötelező biztosítása és kárt okoz, abban az esetben a MABISZ a kártalanítási alapból fizeti ki a vétlen feleknek a kárt és a kár okozó félen pedig bevasalja. Az ittasságon múlik sajnos minden, és a bíróságon is. Mindenképp meg kell várni a döntést, ezt követően lehet elkezdeni a kártérítési folyamatot vagy a MABISZ-on keresztül, vagy polgári peres úton.
Kár rendezést lehet-e részletfizetéssel rendezni pl. csek?És ezt hol tudom kérni?
Mi nem a MABISZ vagyunk, Őket a fenn található elérhetőségeket tudja elérni.
Hivatalos panaszt kell tenni, amit ki is kell vizsgáljanak. Telefonon keresztül is lehetséges.
A panaszra fog jönni egy válasz, amit vagy elfogad, vagy nem. Ha a válasz nem elfogadható Önnek akkor a MNB-hez kell fordulnia, ahol szintén bekérik a biztosítótól a panasz iratait és kivizsgálják a helyzetet, majd szankcionálják a biztosítót.
A központot hívja fel és ott tegyen panaszt telefonon keresztül, amit azonnal el kell kezdjenek kivizsgálni.
Mi a Biztoshely Biztosítási Portál vagyunk, nem a MABISZ.
Ha másképp nem megy csak a polgári peres út a megoldás.
Mi nem a MABISZ vagyunk, hanem a Biztoshely Biztosítási Portál.
Indoklás nélkül felmondhat az Ügyfél is és a Biztosító is. Nem kell megmagyarázni, és nem is teszik ez úgy ahogy az Ügyfelek sem amikor biztosítót váltanak.
A régi biztosítójától kell kérnie törlésértesítőt. Az ott szereplő adatokat szükséges megküldenie az új biztosítójának hogy vezessék át a bónusz besorolását. Sajnos más megoldás nincs.
A biztosító nem arról adott tájékoztatást Önnek, hogy 518.000.- Ft.-ot fizettek ki a károsult részére és ha Ön ezt szeretné kifizetheti és nem fok változni a bónusz besorolása, ellenkező esetben pedig visszasorolják Önt kettő bónusz ponttal?
A biztosító egyértelműen kijeletette hogy fizetnünk kell és most már a csekket is kiküldte. Amennyiben nem fizetünk jogi útra terelik az ügyet. (Én balga meg ugyan annál a biztosítónál kötöttem meg újra a másik autóra a kötelezőt és a cascót. ) Forduljunk ügyvédhez? Szerintem eléggé megkapta a gyerek a büntetést. Diákmunkából nem tud fizetni mert a 250 000 ft -ot is részletre fizeti.
Itt találja a fedezetlenségi díjak összegét - https://www.biztoshely.hu/f...
Kivont autó estében nem kell fizetnie a napidíjakat.
Kérdésem mivel ezekre nincs ált alam ismert jogszabály ill. a meglévő jogszabályok nem egyértelműek.
Kérdés : A biztosítási szerződés megszűnése okirati bizonyítékkal bizonyítható?
Értelmezésem szerint a bizonyítási teher azt szabályozza,hogy egyes tényeket kinek kell bizonyítani.
Így amennyiben bizonyítani akarok valamit , akkor logikusan kell , hogy az bizonyítható legyen . Nem alapulhat feltételezésen !
Pld. a pénz, jelen esetben biztosítási díj fizetése / nem fizetése esetében a bizonyíthatóság a pénzmozgás , a szerződő / biztosított általi díjbefizetés a biztosítóhoz , ami a biztosítónál kell, hogy jelentkezzen bizonyíthatóan . Van könyvelése , hiszen bevétel.
Köszönöm! Üdv. P. Győző
Én még nem hallottam ehhez hasonlót.
Gondolom azt a magyar Groupama Biztosító fogja rendezni Önnek, de a biztonság kedvéért legyen kedves felhívni a MABISZ-t e miatt, ezen a telefonszámon - Telefon: (+36 1) 802-8400
Ezt mindenképp jeleznie kell a helyi Járási Hivatalban és annál a biztosítónál is aki a kár összegét követeli Öntől.
Az lenne a kérdésem,hogy az autó eladása után a bónusz meddig érvényes?
Köszönettel Gyarmati Oszkár
2 évig!
Aziránt érdeklődnék, hogy irreálisan magas kárösszeg kifizetésével (sárvédő csere közel fél millió Ft) kapcsolatban fordulhatok-e Önök felé írásban panasszal, kérhetek-e felülvizsgálatot.
Üdvözlettel. P. Ildikó
Mi nem a MABISZ vagyunk, de felülvizsgálatot lezárt kér ügy esetében bizonyosan kérhet.
Üdv Sipos Gy
Szerintem elég, ha ide írja meg a kérelmet - info@mabisz.hu
KGFB-sal kapcsolatban van egy kérdésem. Az ügy sajnos elég összetett. Ahogy az események történtek:
1. Április 7. gépjármű adásvétel és üzembentartói szerződés, az üzembentartó megkötötte a KGFB-t
2. Április 20. Az autó megbukik az eredetiség vizsgán (átütött motorszám gyanújával), rendőrségi nyomozás indul, az autó átírása szünetel, az adásvételi szerződést semmisnek hittük a benne foglalt bukott vizsgára szóló kitétel miatt (ez áll benne: "Amennyiben az autó az eredetiségvizsgán megbukik, a szerződés semmisnek tekintendő."), viszont az eladó nem kommunikál, nem veszi vissza az autót
3. Május: Az eladó feljelentése, amiért a megbukott autót nem veszi vissza és semmilyen kommunikációra nem hajlandó.
A biztosító felmondja a mi általunk kötött KGFB-t, mondván, hogy nem a biztosításra jogosult személy kötötte, de az eladó nem hajlandó újat kötni.
4. Július-augusztus: Egyezkedés az eladóval, hogy vegye vissza az autóját. Már épp sikerülne megegyezni, mikor a rendőrség megtiltja az autó visszaadását az igazságügyi szakértői véleményig.
5. Október: az igazságügyi szakértő véleménye alapján a motorszám gyári, az eredetiség vizsga eredményét felülírva az adásvételi szerződés mégiscsak érvényes, az eladó így már nem veszi vissza az autót, hisz neki nem kell.
6. Mivel most októberben tisztázódik csak, hogy április óta én vagyok a tulajdonos, így úgy gondolom ez nem egy szokványos eset és ezért szeretném kideríteni, hogy ebben a helyzetben mit tudok tenni, hogy a biztosítási fedezetlenségi díjat elkerülhessem.
Mivel időközben mi vettünk egy másik autót, így erre már nincs szükségünk, ha minden jól megy sikerült is eladni, holnap megyünk az Okmányirodába lerendezni a papírmunkát. Az autóra az új tulajdonos megkötötte a biztosítást. Nem tudom, hogy ezzel lezártuk az ügyet, vagy fogják majd rajta vagy rajtam valaha követeleni a nem biztosított időszakot. Kitől kaphatnék erről tájékoztatást? Szeretném elkerülni, hogy azt hiszem minden rendben és évek múltán hajtanak majd be rajtam egy rakás pénzt.
A segítséget előre is köszönöm!
A biztosítási díjat nem fogják Öntől kérni, de az átírás elmulasztásáért az Ön átírási illetékét és büntetést kapni fog. Amikor ez megérkezik, akkor kell elmenni oda, ahol azt kiszabták Önre és el kell mondani pontosan mi történt.
Barátnőm most teszi le a nagymotor jogosít nagymotorra A1-es kategóriában . Sikeres rutin vizsgát tett már.,és most a városi vezetésnél tart. Tegnap azonban történt egy kis koccanás , mivel épp kezdett esni az eső a motorral megcsúszott és a felvezető szintén autóiskolás autót (oktatója ült benne ) meghúzta . Elesett , de szerencsére nem történt semmi baja .. Kérdésem lenne ,hogy mi lesz az okozott kárral és kinek kötelessége megtéríteni, !?Gondolom a járműveken van biztosíttás , csak éppen nem zárja ki , hogy egy autós skola tulajdona . Kösznettel Fonnyadt Imre.
Úgy tudom az autós iskolák több féle biztosítással is rendelkeznek, de sajnos a pontos választ a kérdésére nem tudom megmondani, mert még nem találkoztam ilyen esettel.
A barátnője úgy gondolom nem felelős az esetért, mivel pont ez a lényeg, hogy most tanul.
Érdeklődnék hogy Édesanyám áprilisban strokon eset át és a kötelező biztosítását augusztusban megszüntette a biztosító amiről szeptemberben megkaptuk a levelet. Bementem intézkedni a biztosítóhoz, mert augusztus végén kaptam meg a gondnokságba vételi határozatot, hogy helyete tudjam intézni a hivatalos ügyeit, a biztosítóban azt a felvilágosítást kaptam hogy sajnos nem tehetünk semmit, csak az online újra kötöm a biztositást mint új ügyfél akkor lesz megint a gépjárműn kötelező biztosítás megint. Megkötöttem édesanyám nevében, de sajnos nagyon magas összeggel sikerült az előzőhöz képest. Annyi lenne a kérdésem ha orvosi papírokkal tudom bizonyítani hogy kórházban volt és a stroke által elszenvedet maradandó sérülés miatt maradt ki a fizetés akkor nem lehet felül vizsgálni a megszüntetést.
Előre is köszönöm a válaszukat és maradok tisztelettel :Majláti Tímea
Nagyon sajálom a történteket.
Meg lehet próbálni minden iratot beküldeni a biztosítónak és kérni egy méltányosságot, de sajnos mivel a kötelező biztosítási módozatot a Parlament szabályozza és minden egyes mozzanat törvénybe van foglalva úgy gondolom nem sok mindent tehet a biztosító sem, mint az, hogy az ide vonatkozó paragrafusokat betartja.
Ha minden kötél szakad úgy gondolom azt kellene csinálni, hogy az Édesanyja eladja Önnek az autót, aminek egyenes ágú rokonok esetében 12.000.-Ft a költsége, és az új tulajdonosnak új kötelező biztosítást kell kötnie.
Teendőm? Lehetőségem? előre is köszönetttel: kovátslajosdr 2339 Majosháza Rákóczi 10 NLE659
Önnek a kárt a MABISZ fogja téríteni és majd ők bevasalják az illetőn. Amennyiben a meghatalmazást megadta a szerviznek, így úgy gondolom első körben nincs teendője.