Biztosítás évfordulóra történő felmondása
A biztosítások világa nagyon szerteágazó, kiterjed az élet szinte minden területére. A bizonytalan világban a biztosítások egy kis biztonságot tudnak nyújtani azzal, hogy minden értéket, ami a tulajdonunkban van, biztosítás alá vonják, ha kívánjuk. Ilyen érték természetesen nem csak anyagi érték lehet, hanem az egészségünk, a biztonságunk, az életünk. A biztosítások világára is jellemző, hogy sajátos törvények irányítják, illetve rendeletek, törvények adnak keretet nekik, amelyen belül, illetve amelyek mellett kialakítják saját működési elveiket.
A cél mindanyiuknál ugyanaz, azaz az ügyfelek érdekeinek, illetve tulajdonainak, értékeinek védelme a kiszámíthatatlan történésekkel szemben. Teszik ezt úgy, hogy közben előtérben van a saját rentábilis működésük biztosítása is, hiszen ez érdeke az ügyfeleknek is. Egy veszteséges, rosszul gazdálkodó biztosítóban senki nem bízna meg.
A biztosítások a fentiek alapján szabályok szerint működnek, amelyek betartása mind a biztosítónak, mind az ügyfeleknek kötelessége és érdeke. Ilyen kötelezően betartandó szabály, hogy egyes biztosításokat az évforduló napjával lehet felmondani. Kivétel természetesen ez alól is van, ilyen például az érdekmúlás esete. Vizsgáljuk meg most a biztosítás évfordulóra történő felmondása milyen feltételek mellett lehetséges. A biztosítások évfordulóra történő felmondása érinti többek között a kötelező felelősségbiztosítást, a cascót, illetve a lakásbiztosításokat is. Ebből kifolyólag szinte minden embert.
Amennyiben fel szeretnénk mondani a szerződésünket, azt úgy kell megtennünk, hogy a felmondás tényét tartalmazó levél az évforduló napja előtt 30 nappal érkezzen a biztosítónkhoz, mert csak akkor tudják elfogadni azt, és a biztosítást megszűntetni. Lehetőség szerint levélben, postán keresztül, vagy személyesen adjuk át a felmondást, mert így a legbiztosabb, hogy teljesülni fog, ugyanis a faxon, vagy emailban történő felmondás esetén a biztosítónak joga van annak valódiságát, hitelességét ellenőrizni, és előfordulhat, hogy nem fogadja el. Természetesen vannak társaságok, illetve biztosítási alkuszok, akik minden nehezítés nélkül elfogadják a faxon, illetve emalban történő felmondást. A felmondó levélben feltétlenül szerepeljen a születési időnk, a lakcímünk, a szerződés kötvényszáma, cascó és kötelezőbiztosítás esetén a gépjármű rendszáma, lakásbiztosításnál a biztosított lakás címe, a levél célja, illetve természetesen az aláírás és a dátum.
Itt kérhetsz teljes összehasonlítást!
Tedd fel díjmentesen független szakértőnknek!
Hozzászólások (5)
Biztosítási szerződésről van szó, nem lehet azonnal felmondani, csak évfordulóra.
-------- Eredeti levél --------
Feladó: Disqus
Dátum: 2019 január 8 14:08:16
Tárgy: Re: Comment on Biztosítás évfordulóra történő felmondása Címzett: mamzi28@freemail.hu
"Kedves Krisztián! Biztosítási szerződésről van szó, nem lehet azonnal felmondani, csak évfordulóra."
Settings
A new comment was posted on Biztoshely
Biztoshely Biztosítási Portál
Kedves Krisztián!
Biztosítási szerződésről van szó, nem lehet azonnal felmondani, csak évfordulóra.
8:07 a.m., Tuesday Jan. 8 | Other comments by Biztoshely Biztosítási Portál
Reply to Biztoshely Biztosítási Portál
Biztoshely Biztosítási Portál’s comment is in reply to Krisztián: Testőrbiztosìtást mikor lehet felmondani? Ha jól tudom ezt azonnal fel lehet,nem kell megvárni az èvfordulót!
Read more
You're receiving this message because you're signed up to receive notifications about replies to disqus_gjaq0q3lO3.
You can unsubscribe from emails about replies to disqus_gjaq0q3lO3 by replying to this email with "unsubscribe" or reduce the rate with which these emails are sent by adjusting your notification settings.
Minimum 30 nappal az évforduló előtt fel kell mondani a biztosításokat. Alkusz cégünk intézi a felmondást, amennyiben nálunk köti az új biztosításokat.