Mi a különbség az adásvételi szerződés és gépjármű tulajdonjog átruházási szerződés között
A közúti közlekedésről szóló törvényt több esetben is módosítottak az elmúlt években kormányrendeletekkel. A módosítások sok mindenre kihatnak, így rengeteg új szabályt kellett minden üzembentartónak megismernie.
Ma már a szabályok betartása nagyon fontos, hiszen egy kis hiba is büntetést, vagy elutasítást vonhat maga után. Éppen ezért lényeges azt is megtudni, hogy mi a különbség az adásvételi szerződés és a gépjármű tulajdonjog átruházási szerződés között.
A gépjármű átíratás szabályai alapvetően nem változtak, néhány apró kivételtől eltekintve, viszont a dokumentumok egész sora megváltozott szigorodott. Így ez a változás elérte az adásvételi szerződéseket is. Sokan csak az okmányirodában szembesülnek azzal, hogy a régen bevált, néha kézzel írt adásvételi szerződést az ügyintéző nem fogadja el, és a tulajdonjog változás bejegyzése iránti kérelmet elutasítja. Az új szabály alapján a legfontosabb változás a tartalmi elemekben van.
A közúti közlekedési nyilvántartás járműnyilvántartásba bejegyzett jármű tulajdonjog változását igazoló teljes bizonyító erejű magánokirat kötelező tartalmi elemei a következők:
Feltétlenül jelezni kell, hogy a jogügylet ingyenes, vagy visszterhes. A szerződésnek tartalmaznia kell a szerződő felek adatait, a jármű azonosításához szükséges adatait, a gépjárművöz tartozó okmányok sorszámait, az okmányok átadásának tényét, és dátumát, valamint a jogügylet hatálybalépésének dátumát. Ezen felül mind a két félnek nyilatkoznia kell, hogy eleget tesz a bejelentési kötelezettségének a megadott határidőn belül. Fontos, hogy a határidők elmulasztása komoly büntetést vonhat maga után. Ezen felül érdemes megjegyezni, hogy a kormányrendelet nem tiltja azt, hogy a szerződés kézzel írott legyen mégis a biztonság kedvéért érdemes egy előre letöltött és a jogszabályoknak teljesen megfelelő adás-vételi szerződést használni.
Itt kérhetsz teljes összehasonlítást!
Tedd fel díjmentesen független szakértőnknek!
Hozzászólások (234)
Köszönöm a választ.
FELHASZNÁLÁSA VOLNA A CÉL A VEVŐMNEK. Milyen adásvételit tudok megkötni a vevővel?Mi a teendő? Létezik e erre formanyomtatvány?
szives válaszukat előre is köszönöm Tisztelette Olivér
Normál adás-vételit kell írni. Azt, hogy utána a vevő mit csinál az autóval az már Ő felelőssége.
Írjanak helyes adatokkal, hiánytalanul kitöltött adás-vételit és jelentse le az eladást, Önnek más teendője nincsen.
Edesapam nekem ajandekozna 18eves szemelygepjarmuvet. Mifele papirmunkara van szuksegunk hogy minden hiteles legyen?
Valaszat
Elore is koszonom
KGFB-t kell kötnie majd 15 napon belül okmányirodában át kell íratni a gépjárművet.
Illetékmentesség igazolása érdekében születési anyakönyvi kivonatát vigyék az átíráshoz.
Ha olyan használt autót veszek, aminek a műszakija idén májusban jár le (2 év után) de az adásvételi mellé kaptam egy számlát a kocsiba tett másik motorról is - így veszem meg már- akkor kell valamit csinálni a műszaki vizsga előtt a berakott másik használt motor miatt? Lehet vmi turpisság ilyenkor?El kell vinni eredetiség vizsgálatra vagy vmi hatósághoz a másik motorról szóló számlával vagy simán lehet vinni műszakivizsgára?
Segítségét előre is köszönöm.
István
Javaslom egyeztessen közvetlen az okmányirodával, hogy jelen esetben mire lesz szükségük az átíráshoz.
Turpisság nem hinném, hogy lenne benne, a számla igazolja a motor cserét.
Használt autót szeretnék vásárolni. Az autónak két tulajdonosa lenne, a párom és én. Az üzembentartó én leszek. (nem vagyunk se házastársak, se hivatalos élettársak)
Az alábbi kérdések merültek fel:
1. lehet-e két tulajdonosa a járműnek, amennyiben igen, akkor lehetséges-e, hogy nem egyenlő hanem 1/3-2/3 arányban?
2. az adásvétel során ott kell-e lenni mindkettőnknek? megoldható-e, hogy csak én vagyok jelen, és utána valamilyen okmánnyal kerül kettőnk nevére (erre azért lenne szükség, mert jelenleg a párom külföldön tartózkodik, és csak 1,5 hét múlva jön haza) Vagy érdemes inkább megvárni, amíg hazaér és már eleve ketten szerepelnék az adásvételi szerződésen?
Válaszát előre is köszönöm
Üdvözlettel
B. Mónika
Lehet az autónak két tulajdonosa, viszont erről nincs információm, hogy fent említett arányosításban bejegyezneknek-e.
Adás-vételnél mind két személynek jelen kell lennie.
Születési anyakönyvi kivonatot vinni kell az átíráshoz mert azzal igazolja az illetékmentességet.
12 000 Ft az átírási költség.
Apai ágon 12 éve örökölt jármű tulajdonosa vagyok, nővérem még akkor bejelentett üzembentartója most, fizeti a biztosítást, az ő birtokában van nyilván. Azt szeretném, ha ő lenne az új tulajdonos. Mi a legegyszerűbb és legolcsóbb megoldás?
Köszönöm!
Van két egyforma autónk, az egyik a vállalkozásunk tulajdona és a kaszni totálkáros lett, a másik a fiam tulajdona és motorhibás.
Szeretném a vállalkozás tulajdonában lévő autó motorját a fiam autójába beépíteni.
Mi ennek a legegyszerűbb hivatalos menete?
Köszönettel B.Gyula
Javaslom egyeztessen az okmányirodával, hogy ahhoz, hogy a forgalmiban módosítsák majd a motorszámot ahhoz nekik majd mire lesz szükségük.
Ők a pontos menetét el tudják majd mondani.
Tavaly vásàroltam egy forgalomból hivatalból kivont autót egy fiatalembertől akinek az Édesapja nevén volt az autó így adta el nekem.
Nem volt műszakilag jó állapotú autó nem tudtam nevemre íratni, ma eladtam adàsvètelivel mellèkelve azt az adàsvételi szerződést is amivel én vettem.
A vevő kifogásolta hogy a lakcím igazoló kártya szàm nem volt feltüntetve azon az adásvételi szerződésen amivel én vettem az autót.
Az eredeti adásvételi szerződést adtam oda neki.
Át tudja majd így iratni?
Van e nekem bàrmilyen kötelezettsègem ha nem volt a nevemen az autó amit elvitt?
Köszönettel: Veres Katalin
Tavaly vásàroltam egy forgalomból hivatalból kivont autót egy fiatalembertől akinek az Édesapja nevén volt az autó így adta el nekem.
Nem volt műszakilag jó állapotú autó nem tudtam nevemre íratni, ma eladtam adàsvètelivel mellèkelve azt az adàsvételi szerződést is amivel én vettem.
A vevő kifogásolta hogy a lakcím igazoló kártya szàm nem volt feltüntetve azon az adásvételi szerződésen amivel én vettem az autót.
Az eredeti adásvételi szerződést adtam oda neki.
Át tudja majd így iratni?
Van e nekem bàrmilyen kötelezettsègem ha nem volt a nevemen az autó amit elvitt?
Köszönettel: Veres Katalin
Hivatalosan hiánytalanul, helyes adatokkal kitöltött adás-vételit fogadnak csak el.
Ha nem írják át neki ennek okán akkor a helyes adatokkal, hiánytalanul kitöltött adás-vételit pótolni szükséges.
Párommal vásároltunk közösen egy személygépjárművet 2 évvel ezelőtt. Az ő tuajdonába került az autó, melyet most szeretne átruházni rám. Kérdésünk az lenne, hogy milyen módon tehetjük meg, amennyiben anyagi vonzata nem lenne egyik részről sem (csak tulajdonjog átruházás), illetve maradna ő az üzembentartója. Lakcímünk nem egyezik, kell e ezen változtatnunk?
Kell e illetékkel, pussz költségekkel számolnunk?
Köszönettel: R.E.
Ausztriában, osztrák állampolgártól örököltem gépkocsit. Az autó bécsi rendszámú, biztosított, nemrég volt műszakiztatva ...
Hamarosan megkapom a hagyatéki végzést. Ön szerint, hogyan tudom viszonylag gyorsan és költséghatékonyan ithhoni rendszámmal ellátni.
"Lábon" is behozhatom, aztán a rendszmot visszaviszem vagy ideiglenes forgalomban tartás is megoldás? (Mi a helyzet a tulajdonszerzés bizonításával?
Minden megoldás érdekel; Ausztriában dolgozom, osztrák lakcímem is van.
Megtisztelő válaszát előre is köszönöm és üdvözlöm.
Mo-n honosíttatni kell, eredetiségvizsgára kell vinni,regisztrációs adót kell fizetni, KGFB-t kell kötni majd okmányirodában forgalomba kell helyezni.
Mivel első forgalomba helyezés MO--n így teljes átírási költség terheli.
Az osztrák rendszámot majd Ausztriában le kell adni.
A kérdésemet azzal szeretném kiegészíteni, hogy a német nyelvű hagyatéki végzést kell-e fordítttatnom, ill. kitől fogadják el a fordítást (ha szükséges)?
A leírtak szerint a "lábon" való behozatal a legjobban járható út.
Minden jót kívánva, üdvözlettel: Csapó
A tulajdonomban lévő autót szeretném a fiamnak ajándékozni és a nevére iratni, tudna segiteni hogy mi ennek a folyamatnak a legköltséghatékonyabb módja/ menete?
Köszönöm válaszát! Gyula
írniuk kell egy ajándékozási szerződést, KGFB-t kell kötnie a fiának majd okmányirodában 15 napon belül át kell íratni.
Szükséges dokumentumok:
-ajándékozási szerződés
-KGFB igazolást
- forgalmi, törzskönyv
-fia születési anyakönyvi kivonata (illeték mentesség érdekében)
Átírási költség 12 000 Ft
Családomban vita folyik sós és fia között. Fiú vásárolt gépjárműve lakcím hiányában (fiú külföldön dolgozik és ott van bejelentve) apa nevére került. Az autót évekig a fiú vezette így, fizette minden költségét, javittatta stb. Sőt sor került évek után cserére is egy autohazzal, a feltételek maradtak az újabb autó esetében is, azzal, hogy apa nyilatkozott, hogy sz auto eladási ár árát a fianak kell kifizetni.
Fiú szeretné eladni ezt az autót, apa időközben meggondolta magát és nem működik közre az autó értékesítésében. Úgy néz ki az új család nyomására szeretné megtartani az autót.
Ön szerint egy hivatalos, ajanlott felszólítással mire kellene őt kérni: ajándékozási szerződés vagy tulajdonjog átruházási szerződés aláírására?
Köszönöm válaszát
Tulajdonomban lévő személyautót szeretnénk a legköltséghatékonyabb módon párom nevére íratni. (nem vagyunk bejegyzett élettársak sem)
Ebben az esetben melyik szerződéssel járunk a legjobban?
Köszönettel:
N. Krisztina
Adás-vételi szerződést érdemes írniuk, mivel nem házasok így is teljes átírási költség terheli.
Távoli rokonom szeretné elajándékozni számomra a kocsiját. A neten talált, 4 példányban kitöltendő "Tulajdonjog átruházási szerződés" (gondolom ez jó ?!?) ingyenes, vagy visszterhes (adásvételi) részét érdemes-e bejelölni (akár minimális összeget beírva vételárként) - ebből esetlegesen adódó bármilyen anyagi vonzatokat figyelembe véve ?
Köszönöm válaszát:
K. Róbert
Visszterhesre töltsék a szerződést.
Mivel nem közvetlen családtag adja így teljes átírási költség terheli.
A kérdésem az lenne, hogy az egyik autót ami a tulajdonomban van, üzembentartóival szeretném a volt férjemre ráíratni. Pénz mozgás nem történne. Ilyenkor ugye akkor az ingyenes-t húzom alá ? Illetve hány példányban kell kitölteni, kinek és milyen költségekkel jár ? Továbbá kell-e valami bírósági papírról dokumentumot csatolni ?
Nagyon Köszönöm válaszát
Üdvözlettel : K. Mónika
Ha pénz mozgás nem is történik, mégis azt javaslom, hogy visszterhesre töltsék a szerződést mert így 25% illeték terhel, ingyenes esetén 50 % illeték terhelné.
A forgalmi csere költsége további 6000 Ft.
Bírósági papír nem szükséges.
A szerződést hivatalosan 4 példányban kell kitölteni.
Nagyon szépen köszönöm a válaszát.
Üdvözlettel : K. Mónika
Használt autó vásárlás esetén az adásvételi szerződésben szükséges-e feltüntetni a vételárat?
Köszönöm a választ!
Üdvözlettel
A gépjármű tulajdonosa elhunyt, a járművet a két testvér örökölte, de az édesanya nevére került az autó. Ilyen esetben, hogy történik az átírás folyamata?
Köszönettel : Judit
Az átíráshoz kell a hagyatéki végzés valamint a két örökös részéről ajándékozási szerződések az édesanyjuk felé, hogy a jogfolytonosságot igazolják.
Amilyen dátum rákerül a szerződésekre aznap kössön az új tulajdonos KGFB szerződést.
Születési anyakönyvi kivontok vigyék z illeték mentességhez.
Illetve eredetiségvizsgát kell csináltatniuk mert dupla tulajdonos váltás történik.
Az édesanya hunyt el és a két gyerek örökölte 1/2-1/2 arányban a gépjárművet.
A cél az lenne, hogy kizárólag ez egyik gyereké legyen, tehát a másik gyerek Tulajdonjog átruházással (a hagyatékátadó végzés dátumával megegyező dátummal) Elajándékozza, vegy jelképes értéken eladja a GK 1/2 tulajdonrészét a másik örökös számára.
Kérdések:
- ajándékozás, vagy eladás a jobb, vagy mindegy?
- GK átíráshoz kapcsolódó kötelezettség ez esetben csak a "Vevőt" terheli, vagy a résztulajdont elajándékozónak is vannak-e ilyen kötelezettségei?
- GK dokumentumokon, Hagyatékátadó végzésen és a 1/2 tulajdonjog átruházásáról szóló megállapodáson kívül kell-e még bármit vinni az okmányirodai ügyintézéshez?
Előre is köszönöm a választ!
Apósom autóját szeretnénk az én nevemre átiratni. Ha lehet adásvételi és eredetiség vizsgálat nélkül.
Lehet e tulajdonjog átruházásával? Milyen költséghatékony lehetőségeink vannak erre?
Üdvözlettel
Kell egyszer egy ajándékozási szerződés apósa és a gyermeke között (születési anyakönyvi kivonat kell az illeték mentességhez), majd Ön és a házastársa között (házassági kivonat kell az illeték mentességhez).
Mivel dupla tulajdonos változás történik így eredetiségvizsgára szükség lesz.
KGFB-t kell majd kötnie a szerződés napján és okmányirodában 15 napon belül át kell íratni.
Okmányirodai költség 12 000 Ft.
Esetleg, ha párom marad tulajdonos én pedig üzemben tartó leszek, akkor is kell eredetiség vizsgálat?
KGFB és Okmányirodai költség tiszta sor.
Üdvözlettel, Tamás
Szeretném az autó tulajdon jogát átruházni, (eddig én voltam a gépjármű teljeskörú "gazdája") de az üzembentartó én maradnék. Milyen dokumentum, kell ehhez és milyen költségekkel kell számolni? (kgfb, átírás, esetleg eredetiség vizsgálat, stb..)
Várom válaszát.
Köszönöm
Új KGFB-t nem kell kötnie mert Ön marad az üzembentartó, csak a jelenlegi szerződésről egy igazolást kell vinni az átíráshoz, majd a biztosító felé jelezni kell a változást.
Az átírás költsége pedig függ attól, hogy kinek ajándékozza tovább.
Közvetlen családtag esetén illetékmentes is lehet.
Használtautó eladásnál tulajdonjog-átruházási szerződéssel vagy adás-vételi szerződéssel érdemes készülnöm? Aktuális jogszabályoknak melyik felel meg jobban, illetve melyiknek milyen anyagi vonzata van? Köszönöm válaszát
Anyagi vonzata nincs. Használt autóról van szó, ha eladja csak le kell jelentenie az eladást az okmányirodában és a biztosító felé.
Szükséges dokumentumok:
-ajándékozási szerződés
-KGFB igazolást
- forgalmi, törzskönyv
-házassági kivonat (illeték mentesség érdekében)
Átírási költség 12 000 Ft
Németországból vásároltam egy autót autókereskedésböl és az adásvételin ,vagyis a számlán a kereskedő adatai szerepelnek ,de a német forgalmiban más a tulajdonos.Az okmányirodában így nem adják ki a rendszámot,kérnek egy dokumentumot ami igazolja hogyan került a kereskedőhöz az autó . Sajnos itt akadtam el .A kérdésem az lenne hogyan tudom ezt az iratot beszerezni?
Anélkül a vevő sem fogja tudni átíratni.
Külföldön élő barátom itthon hagyott autóját szeretném az ő megbízásából eladni
Érdeklődnék mi az egyszerűbb és olcsóbb megoldás
Tulajdonjog átruházási szerződéssel milyen anyagi vonzata van illetve meghatalmazási szerződéssel aladhatom e?
Adásvételi szerződéssel túl sok a plusz költség egy olyan autóért ami aprópénzt ér és még műszaki sincs rajta
Nagyon szépen köszönöm a segítséget.
Mit ért az alatt, hogy olcsóbb megoldás? Kinek a részéről szeretne olcsóbb megoldást a vevő vagy eladó szemszögéből?
Ha én megveszem tőle “gombokért” akkor túl sok az egyébb költség egy olyan autóért ami valószínű forgalomba már nem tud kerülni csak donor autó lenne
Milyen megoldást lehetne eszközölni?
Érdeklődni szeretnék. Eladtam az autómat. Az adásvételi szerződésbe a leánykori nevemet írtam, mert amikor vettem az autót, még nem voltam férjnél (néhány hónapja házasodtunk) és az autó minden papírján még a leánykori nevem szerepel. Az autó új tulajdonosa viszont felhívott, hogy nem fogadják el az okmányirodában így az adásvételit, mert látják a rendszerben, hogy változott a nevem azóta. Ez valós? Valóban nem fogadják el így, és szükséges új adásvételit írni? Köszönöm a választ!
Szeptember 7-én eladtam egy autót adásvételi szerződéssel, mivel nem volt meg a törzskönyv ( vevő tanácsára) a rovatba azt irtuk bele hogy ELVESZETT . Az okmányiroda nem fogadta el az adásvételi szerződést. A törzskönyv közben meglett, kértem a vevőt hogy irjunk új adásvételi szerződést ,de a vevő nem hajlandó a dologra. Mitévő legyek?
Tóth Sándor
!
Érdeklődni szeretnék van egy gépjármű aminek az üzembentartója én vagyok viszont a tulajdonostól az autót a lányom meg szeretné vásárolni. Az adásételin a lányom szerepelne mint tulajdonos én maradnék üzembentartó továbbra is. Anyagilag melyik a kedvezőbb megoldás ha az adásvételit mindjárt a nevemre írjuk én leszek a tulajdonos és üzembentartó is egyaránt? Válaszát előre is köszönöm!
Ha a lánya lesz a tulajdonos, Ön marad az üzembentartó, akkor születési kivonat ellenben az illeték 25%-t elengedik.
Érdeklődnék, hogy Végrhajtási ingatlan birtokba adás során az udvarban volt egy gépjármű is. Forgalmi rendszámmal ellátva és a mai napig forgalomban van,
A tulajdonosának 60 napja volt ,hogy a végrehajtó szerint kiürítse az ingatlant és az udvart, ha ezt nem teszi meg minden hulladéknak számít és az én tulajdonomba kerül. A gépjármű is ingoságnak számít. A tulajdonos fél éve nem jelentkezik többszöri felszólítás és megkeresés ellenére sem., Az ingatlant kiürítettem már, de a gépjármű ott van az udvaron továbbra is, A végrehajtó szerint ez már az enyém, hulladékként kezelhetem szintén, de az autó forgalomban van, ez hogy kerülhet át a nevemre? Van erre valami különleges eljárás? Adás - vételi ugye nincs, van egy birtokba adási Jegyzőkönyvem, ahol csak úgy szerelenek az "Ingóságok" hogy gyűjtő szóval, nincs ki részletezve. A végrehajtó annyit mondott, hogy ki tudja adni a birtokba adás során készített képeket. Ezzel mehetek az Okmány irodába? Segítségét előre is köszönöm.
Azzal nem tudnak mit kezdeni az okmányirodában. Véleményem szerint, ha talán a birtokba adásin ki lenne részletezve, azzal lehet kezdeni már valamit, de az is nagyon kétséges.
Abban kérném a segítségét,ha hagyatékából származó gépjárműről szeretnék lemondani a másik örökös részére jogerőre emelkedett hagyatéki végzést követően,milyen módon lehet?
Válaszát előre is köszönöm szépen!
Vásároltunk egy személygépkocsit magánszemélytől magánszemélynek. 24 órán belül az autó motorikusan kuka,az autót nem lehet használni a szervíz költség minimumaz autó vétel árának a 70% -a. Van elállási jogom? A vételárhoz megegyezés szerint irtuk. Mit tudok tenni ebben a helyzetben? Segítségét előre is köszönöm.
Tulajdonjog-átruházási szerződéssel a fiamtól kaptam egy autót,aminek az üzembetartója eddig is én voltam. Érdeklődnék milyen átírási,fizetési terhek várhatóak ezzel kapcsolatban és mi a teendőm?
Kell írniuk egy ajándékozási szerződést majd 15 napon belül okmányirodában át kell íratni. Új KGFB-t nem kell kötni csak a jelenlegiről kell vinni egy igazolást.
Eredetiségvizsgálat jelen esetben nem kell.
Ha nagykorú a fia akkor kizárólag Ő írhatja alá.
Vásároltunk egy 2000-ben gyártott személygépkocsit ez év november másodikán. Tévedésből a tulajdonjog-átruházási szerződést egy hónappal korábbi dátumra írtuk.
A biztosítási kalkulátorral több, mint 25 ezer forintba kerülne ez a tévedés. A km óra állás rögzítése még pontos volt, azaz 2022.11.02. Az eladó már bevitte és a kormányablakban leadta a szerződést. Észre is vették a hibát, de sajnos nem kérte vissza kijavításra. Telefonon azt mondta, hogy nem gondolom, hogy szaladgál emiatt, fizessen, aki elb...a.
Szeretnék egyoldalúan elállni a szerződéstől. Van-e erre lehetőségem? Az autót természetesen vissza viszem az eladónak, ellenszolgáltatás nélkül.
Egy 22 éves autóra nincs ennyi felesleges pénzem, sőt, még épp műszaki előtt van. Járok inkább kerékpárral. Arról nem is beszélve, hogy év végéig ki van fizetve a biztosítás, hisz eddig is én használtam, de a volt párom ragaszkodott hozzá, hogy írassam le a nevéről. Az eladó "fizetsz mint a katonatiszt" beszólása sajnos bejött, de lemondok inkább a kocsiról.
Köszönöm a szíves válaszát!
Ebben az esetben jogi segítséget tudna kéni bár anyagi oldalról nézve nem hinném, hogy megérné.
Ha úgy dönt, hogy megtartja de nem használja akkor ideiglenesen érdemes kivonatni, hogy ne ketyegjenek a költségek.
Szeretnék autót venni, de egyéb okok miatt nem szeretném ha a nevemen lenne, viszont az adásvételi szerződésen az én nevem szerepelne, tulajdonos viszont az édes Apám lesz. Mennyire lesz ez problémás procedúra? Köszönöm a válaszát.
Autó és nagymotor eladásakor kötelező árat írni az adásvételi szerződésre?
Szerteném elcserélni a tulajdonomban lévő robogómat egy elektromos rollerre egy az egyben, tehát pénzmozgás nélkül. Ebben az esetben csereszerződést kell kötni? Kelekezik-e valamilyen adókötelezettségem a csere után?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdv!
Szeretnék vásárolni egy használt autót ami ideiglenesen ki van vonva a forgalomból mert sérült, nem járóképes. A javíttatást én intézném a vásárlást követően. A kérdésem az lenne, hogyan töltsük ki ebben az esetben a tulajdonjog átruházási szerződést?
Szíves segítségét előre is köszönöm!
Szeretném kérdezni, hogy abból lehet-e a későbbiekben problémám, ha az autó tényleges birtokba adása az adásvételi szerződésen feltüntetett dátumnál korábban történik meg? Családon belüli ajándékozás, tehát nem visszaélés miatt kérdezem, hanem a jogszerűség miatt.
Kell-e erről még egy iratot készíteni? A birtokbaadás tényleges időpontját is rögzítik a nyilvántartásban?
Válaszát előre is köszönöm!
2 hete eladtuk az autómat édesapám ismerősének, aki azt mondta hogy visszahozza nekünk az adásvételi szerződést kitöltve, ám valamilyen indokkal mindig lemondják. Szeretném hogy az autó lekerüljön minnél előbb a nevemről, de sajnos a forgalmi és a törzskönyv is az illetőnél van. Mit tudok tenni annak érdekében, hogy ne éljenek vissza a nevemmel? Válaszát előre is köszönöm.
Kérdésem, hogy saját "Katás" betéti társaságunk megszüntetése miatt a Bt. nevén lévő autónkat megvásárolnánk. Kérdésem, hogy ebben az esetben lehete-e ingyenes adásvételi szerződést kötni?
Köszönettel H.S.
A járművemet egy barátomnak (nem a családnak) szeretném ajándékozni, de nem akarom, hogy magas forgalmi adót terheljek… inkább eladjam minimális áron? mi lenne az elfogadható ár, hogy a költségeket mindkét fél számára a minimumra csökkentsük?
i would like to gift MY vehicle to a friend (not family), but I do not want then to incur high sales tax…should I sell it instead for a minimal price? what would an acceptable price be to keep costs to a minimum for both parties?
Pénteken vásároltam egy használt autót, egy autószalontól, kifizettem a vételárat. De nem tudtam elvinni, mert ideiglenesen ki van vonva a forgalomból. A következő héten helyeznék vissza a forgalomba, és akkor kapnám meg a papírjait. De hétvégén közbe jött egy családi dolog, és nagyobb kiadásom lenne ez miatt. El tudok állni az adás-vételtől, és vissza tudom kapni a pénzem amit kifizettem?
Köszönöm válaszát! Üdv: Gábor
Nem adtam foglalót, a teljes vételárat kifizettem! A szerződésben van egy olyan pont, hogy ....
" Ezen szerződés az aláírásával egyidejűleg hatályba lép. Amennyiben a gépkocsi adás-vétele vevő hibájából nem valósul meg - legyen szó a vételár megadott határidőre történő rendezésének elmaradásáról, vevő visszalépéséről, vagy vevőnek felróható más okról -, akkor ezen szerződés érvényét veszíti, hatálya megszűnik."
Használtunk egy gépkocsit kölcsönben, amivel baleset történt. A gépjármű jelenleg nem üzemképes. Abban az esetben, ha ki szeretném vonni a forgalomból a vásárlás után, akkor szükséges az eredetvizsgálat és a kötelező megkötése?
Ha és amennyiben szükséges az eredetvizsga, akkor a hatóság kijön házhoz is?
Köszönettel, C.M.
Tudomásom szerint már nem mennek házhoz eredetvizsgáztatni.
a szíves segítségét szeretném kérni.
Apósom németországi autóját szeretnénk behozni. A kocsi eredetileg M.o.-n lett forgalomba helyezve, majd mivel apósom kimenet Németo. => a kocsi ott kapott német rendszámot.
Arra gondoltunk, hogy apósom-párom között készülne egy ajándékozási szerződés (csak magyarul?) és a kocsit pedig kétnyelvű kölcsönadási szerződéssel hoznánk be M.o.-ra.
A magyar ajándékozási szerződéssel, apósom, párom anyakönyvi kivonatával itthon már tudom intézni a honosítás?
Apósomnak mikor kell bejelentenie, hogy elajándékozta a gépjárművet?
Szíves segítségét előre is köszönöm.
Ettől függetlenül a fentebbi verzió működik?
Van benne valami buktató?
Két cég autót szeretne cserélni, csereszerződést kötnének (az autók értéke megegyezik)
Érdeklődni szeretnék, hogy ebben az esetben az okmányiroda elfogadja-e az átírást mindkét fél részéről, amennyiben cseréről van szó?
Szeretném megkérdezni, hogy apósom odaajándékozná az autóját a felesègének.
Az adásvételin az ingyenes szerződést kell választani.
Milyen további lépések szükségesek ezek után?
Okmányiroda átiratás , biztosítás kötés gondolom.
Kell utána valamit adóznia az anyósomnak?
Köszönöm a válaszát!
Csaba
Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy eladtuk az autónkat, de az adás-vételi szerződésre nem az állandó lakcímek kerültek feltüntetésre, hanem a bejelentett ideiglenes lakcímek, az okmányiroda pedig erre hivatkozva vissza dobta a szerződést. Ilyenkor mit tudunk tenni?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdv: Sz. H. M.
Köszönettel, Szilvia
Mivel a tulajdonos a fia, ezért Ő az eladó, Ő fogja megkapni a pénzt. Üzembentartó nem adhatja el a gépjárművet, hogy utána hogy egyezkednek meg az az Önök dolga.
Igen, hivatkozhat erre, hogy nem kapta meg az okmányokat és így elállhat a szerződéstől de érdemes írni egy nyilatkozatot is erről, 2 tanú jelentével, hogy sztornózzák az adásvételt.
Tisztelt Portál!
Hasonló átadás lenne a családunkban, gyerek->szülőnek, aki továbbadja->testvérének (unokaöcs-nagynéni). Ha jól tudom a tavalyi tv. változás alapján a testvérek közötti ajándékozás is illetékmentes. Kérdésem az, hogy ilyen esetben egyetlen átírás történik, vagy először ténylegesen bejegyzésre kerül az első tulajdonjog változás (ehhez kapcsolódó kgfb kötéssel) és majd ezt követően lehet bejelenteni a másodikat, vagy egy lépésben egy átírással, egy kgfb kötéssel is megoldható.?
Előre is köszönöm válaszát.
Egy átírás alatt meg lehet oldani az egészet.
Szeretném megkérdezni,hogy üzembetartói szerződéssel
megváltunk az autónktól 9 hónapja. A vételárat kifizették. Most szeretné a tulajdonos átiratni. Mit kell rögzíteni a tulajdojog átruházási nyomtatv ra? Visszterhes ?v.ingyenes?ill.a km óra állás a mostani v.a 9 hónspal ezelőtti?
Köszönöm a válaszát!
Megettem èletem első kocsiját, èn nem nagyon tudom mi hogy van ezèrt èrdeklödöm, hogy a tulajdonjog átruházási szerződés mire jó
Adásvételi szerződéssel eladtam májusban egy idős autót. Novemberben vettem egy újabbat, és a biztosítónál azt mondták, hogy a régi autó még a nevemen van. Bementem az okmányirodába bejelenteni az adásvételt, de elutasították, mert a vevő lakcíme érvénytelen volt. Azt mondták érvényes a szerződés, de átírásra alkalmatlan. A vevőt azóta nem tudom elérni, fizetem a biztosítást, hogy a B10-em megmaradjon, de nem tudom átvinni a másik autómra. A biztosító ez alapján nem hajlandó törölni a szerződést. Kérdésem, hogy ilyen esetben mit tudok csinálni, kell-e rendőrségi feljelentést tennem? Köszönöm, Zsolt
Első körben megpróbálnék egy másik okmányirodát, hátha ott átmegy a bejelentés. Ha nem, nincs más lehetősége, mint a vevőt személyesen felkeresni.
Egy ismerősöm tartozik nekem, az autóját akarja átadni a tartozás fejében. Nem vagyunk rokonok, sem házasok. Mi lenne ennek a menete,illetve milyen költségekkel járna részemről,ha azt mondom, elfogadom az autót?
Nagyon szépen köszönöm!
köszönöm.
Üdvözlöm! A férjem elhunyt és a gépkocsiját ( ami már az Én nevemen van) az Öcsémnek szeretném adni aki szerintem egyenesági
rokon, de a felsorolásba csak szülő,gyerek és férj-feleség szerepel. Most akkor neki ajándékozhatom vagy adás-vételi szerződést
kell kötnünk és melyik milyen költséggel jár?
Egy olyan kėrdėsem lenne, hogy ha nincs meg az auto tolajdonosa
Akkor hogyan tudom a nevemre íratni az autót?
Olyan személyi gépjárművet szeretnék vásárolni, melyet végleg kivontak nemrégiben a forgalomból, de a régi okmányai megvannak, műszaki vizsgája lejárt, a tulaj szerint műszaki vizsga után visszakapja régi rendszámát.
A vásárlást követően nagyjából fél év után szeretném újra forgalomba helyeztetni és a nevemre íratni.
A kérdésem, hogy a vásárlás pillanatában milyen szerződést írjunk? Az érvénytelenített forgalmin és törzskönyvön kívül milyen dokumentumokra lesz szükségem? Az autó hazaszállíttatása után mi a tennivalóm? Rendbetétel után következik a műszaki majd az adásvételi megírása és csak ezután az okmányiroda? Köszönöm a válaszokat!
Eladtuk az autónkat, viszont az adás-vételi szerződésen sajnos nem került bejelölésre a visszterhes opció.
Ez mekkora problémát jelent?
Nagyon köszönöm a választ!
Nem tudom megmondani Önnek ,hogy az ügyintéző észre -e.
Ha egyeneságon belül adták el akkor maradjon a így.
A két dokumentum ugyanaz nincs köztük különbség . Édesapja jelentse be biztosítónál , okmányirodába mindenhol ahol szükséges. Az hogy az új tulajdonos nem csinált semmit őt fogják ezért büntetni! Önöknek eleget kell tennie a bejelentési kötelezettségnek.
Egy autó üzemben tartóját szeretnénk módosítani az én nevemre. Jelenleg az üzemben tartó édesanyám, az autó tulajdonosa pedig a testvérem. Ennek alapján az egyenesági kedvezmény nem érvényes rám, és a tesómra és vagyonszerzési illetéket kell fizetnem. Amit nem is értek, hiszen nem kerül a tulajdonomba az autó... Ez valóban így van? Lehetséges ezt az illetéket valahogyan nem megfizetni?
Köszönöm válaszát!
Novemberben a kereskedőtől vásárolt autóval problémám van. Autószerelőhöz vittem, hogy átnézze, és amit szükséges, cseréljen rajta. Így kicserélte a gyertyákat, a trafót, és még pár apróságot. Az autó motorjának furcsa kopogása volt már ezelőtt is, ezért végezte el rajta első körben ezen alkatrészek cseréjét. Azonban a csere után derült ki, hogy ez a probléma továbbra is fennáll, mert égéskimaradás van. Baj van a szelepekkel, vagyis az autó motorhibás! Azt tanácsolta, hogy vigyem vissza a kereskedőhöz, és az ő költségén méressünk egy kompressziót, és kérjem, hogy hárítsák el az itt felmerülő hibát- szintén a kereskedő költségére.
Mi a helyes menete ennek az ügynek a lebonyolítására? Illetve amíg a javíttatást végezteti, addig van- e lehetőségem csereautót igényelnem az ő költségére? Vagy elvégeztethetem én is ezen javításokat, és számla benyújtás ellenében fizettessem meg vele?
Válaszát előre is köszönöm!
Köszönettel: Anita
Igen, az eladó mivel cég van felelőssége. Azt tudom tanácsolni, mindenképp vegye fel velük a kapcsolatot, és beszéljék meg a lehetőségeket, mert azt Önök tudják egymással megbeszélni ki-mit milyen mértékben vállal.
Novemberben kereskedésből vásároltam egy használt gépjárművet visszterhes adásvételi szerződéssel. Az autó adatai, illetve a Km-óra állása helyesen lett kitöltve. Azonban a vételárhoz a konkrét összeg nincs beírva, hanem helyette ez szerepel: "számla szerint".
Ezen felül kaptam még a foglalóról egy nyomtatványt, ezen szerepel a teljes vételár, illetve az összeg, amit foglalóként befizettem.
Számlát viszont nem kaptam az autóról!
A kérdésem a következő lenne: a kereskedő köteles számlát kiállítani a vevő részére?
Köszönettel: Anita
Mivel cég volt az eladó, és az adásvételiben is ez szerepel, kellett volna számlát kapjon. Gondolom ez azért történt így, mert a z Ön által fizetett összeg és a számlán szereplő összeg nem egyezik meg...
Véleményem szerint két külön adásvételi szerződés szükséges, bár a forgalmi engedélyben mint tulajdonos csupán az egyik szerepelhet.
Elvaltunk a ferjemmel és az en nevemen van a gépjármű. A ferjem koveteli az auto aranak 50%-at,amit en ki is fizetnek neki, de nem hajlandó olyan szerzodest írni, ahol szerepel, hogy en mennyi osszegert veszem meg tole az autot. Ha ez nem igy lesz, akkor vagyoni perre, vagy kereskedesbe akarja adni az autot.
Milyen lehetosegeim vannak?
Köszönettel
Ön kifizeti neki az autó árának a felét, ő pedig aláír egy papírt, hogy átvette az összeget és rendben vannak. Mit szeretne még a volt férje?
Nekem egy olyan kérdésem lenne hogy a párom néven van az autó én vagyok az üzembe tartó és hogy lehetne megcsináljuk azt hogy a kocsi az én nevemen legyen minél olcsóbb módon nekünk csak az lenne a lényeg hogy a törzs könyvön is az én nevem legyen .Milyen lehetőségek vannak ?
A legegyszerűbb az lenne, ha az eladóval írnának egy új adásvételi szerződést, ha ő még nem jelentette le az eladást.
Vettem egy Ford Mondeo gépjárművet, és amelyet 2019.10.03-án foglalóztam le. Tegnap szóltak, hogy az autó levizsgázott, és hogy a teljes vételár kifizetése után meg tudjuk kezdeni az átírási procedúrát. A biztosítást a tegnapi napon meg is kötöttük, de nem figyeltem és az autó tulajdon jogi átruházási szerződésére a kereskedő a 10.03-at írta rá. A kérdésem hogy, ha a napokban lesz üzembe helyezve az autó, akkor a biztosítással kapcsolatosan lehet-e probléma?
Köszönöm!
Ez nem probléma. A biztosító a BM rendszer alapján le fogja javítani a tulajdonszerzés dátumát.
atiratasara,stb.,mint üzembentarto,a gyermek jelenleg mashol el edesanyjaval,mik a jogi lehetösegeim,a kocsi megtarthatosagat illetöen,mert jelntös összeget kellene felujitasra forditani,erdeklödnek tisztelettel ,mik a lehetösegek,desszertkent csak annyi ,hogy legutobb a fiam nevere kiallitott törzskönyv valami oknal fogva eltünt,ezaltal jelenleg csak a az üzembentarto reszere kiallitott forgalmi engedely all rendelkezesre,elöre is köszönettel : Szabo Jozsef
Ön az autó üzembentartója, a tulajdonos a gyermek. Mint üzembentartó nem rendelkezhet az autó felett, a gyermek gyámja illetékes az ügylettel kapcsolatosan és a hivatal.
Vettem egy használt Fiat motor blokkot a sajátomhoz motorcserére de a kasznit nem,hogyan kell átiratni v. az adásvételit megírni ?
KÖSZÖNÖM
Mi egy biztosítási portál vagyunk, e téren műszaki vizsga állomáson kell érdeklődjön.
Egy évvel ezelőtt eladtam (Tulajdonjog Átruházási Szerződéssel, viszterhesen) az autómat. Azonban sajnos (egyéb okok miatt) nem jelentettem be ezt a megfelelő hivatalnál.
A segítségét szeretném kérni: ilyenkor pontosan hova kell mennem? Mi a teendőm.
Köszönöm előre is a válaszát!
Üdvözlettel:
Mészáros Márta
Az Önhöz legközelebbi Járási Hivatalba, Kormányablakba - bármelyikbe - be kell fáradnia és be kell vinnie az adásvételi szerződést.
Köszönöm!
Mi azt szoktuk javasolni, minden dátum arra a napra essen amikor az autót megveszi és elhozza. Kereskedésnél, nem készpénzben vásárolt autók esetében szokott eltérni a dátum, ameddig a lízing szerződés nem véglegesítődik például.
Az eladott autó adásvételi szerződését be kell vinnie a Járási hivatalba és be kell jelentenie az eladást.
1. autókereskedőtől veszem meg magánszemélyként a gjárművet
2. autókereskedő vállalkozásként (pl. Bt.) veszem meg magánszemélytől a gjárművet
3. mikor melyiket kell alkalmazni? Adásvételi szerződést vagy Gépjármű tulajdonjog átruházási szerződést?
Ezt sajnos nem tudom megmondani Önnek, mindenképp egyeztetni kellene egy ügyvéddel, bár az mindenképp többe kerül mint egy hét fedezetlenségi díj a kötelező biztosításon, ha egyáltalán ez a probléma oka.
Választ köszönöm
Kérik, mivel a kilométer óra állást is rögzítik.
Az adásvételi szerződés megegyezik a tulajdonjog átruházási szerződéssel, nem gondolom, hogy gond lenne ha a vevő cég esetében egy pecsét van nyomva, ha aláírta a szerződés alján és pecsételt is, az jó lehet. Be kell küldeni az adásvételi szerződés másolatát a biztosítónak és kérni kell a szerződés törlését.