Fedezetlenségi díj 2025-2026 ➡️ fogalma, mértéke, kikerülése
A biztosítási törvény 2010.01.01.-el a Mabisz díj helyett bevezette az úgynevezett fedezetlenségi díj fogalmát. E pótdíjat az alábbi esetekben kell kifizetni:
Számolja ki itt a kötelező biztosítását! – 11 biztosító díjából választhat.
- Amennyiben a kötelező biztosítási szerződés díjnemfizetési okkal szűnt meg, akkor újrakötés után ki kell fizetni az elmaradt biztosítási díjat fedezetlenségi díj formájában. Ez esetben még rosszabb hír az, hogy a pótdíjon kívül a baleseti adó díját is ki kell fizetni az emelt árú napidíjak után.
- A másik eset, amikor fedezetlenségi díjat kell fizetni az a gépjármű adásvételhez szokott kötődni. Fontos tudni, hogy gépjármű vásárlást követően a lehető leghamarabb meg kell kötni a gépjármű felelősség biztosítást, ugyanis ha ez nem történik meg csak pár nap elteltével, akkor minden egyes kimaradt napra fedezetlenségi díjat kell fizetni. E büntetés könnyedén elkerülhető, ha kötelezőnket már a gépjármű vásárlásának napján megkötjük.
A fedezetlenségi díjat a biztosító társaságok szedik be és ők is számfejtik, valamint utalják a kártalanítási számla kezelőjének. A díj mértéke minden évben egy alkalommal változik!
A fedezetlenségi díj 2025 évre érvényes díjtáblázata:

A fedezetlenségi díj 2024 évre érvényes díjtáblázata:

A fedezetlenségi díj 2023 évre érvényes díjtáblázata:

A fedezetlenségi díj 2022 évre érvényes díjtáblázata:

A fedezetlenségi díj 2021 évre érvényes díjtáblázata:

Hogyan lehet elkerülni a fedezetlenségi díj fizetését?
FONTOS! 2014.07.01.-től bezárult a kiskapu a fedezetlenségi díjak elkerülésére!!!
Amennyiben kgfb szerződésünk díjnemfizetés okával szűnt meg, akkor egyszerűen egy üzembentartói bejegyzés eszközlésével lehet elkerülni az elmaradt díjak fizetését. Ekkor ugyani az új üzemben tartó nevére kell új biztosítást kötni, aki viszont nem felelős az előző üzemben tartó tetteiért.
Akkor, ha a gépjármű hitellel vásárolt, abban az esetben fontos és szükséges is írásos hozzájárulást kérni a banktól az új üzembentartó bejegyzéséhez!
Itt kérhetsz teljes összehasonlítást!
Tedd fel díjmentesen független szakértőnknek!
Hozzászólások (831)
Azt szeretném kérdezni, hogy hivatalbol ki lett vonva a gépjármű a forgalombol (dijfizetes elmaradas miatt), es ugye keletkezett fedezetlenségi díj, ha a testvéremnek át ajándékozom a tulajdonjogot akkor el lehet e kerülni a fedezetlenségi dijat?
Azt kérdezném, hogy abban az esetben ha a hagyatékátadó végzés április 16án emelkedett jogerőre, ma május 28án írattuk át az autót, édesanyám után viszont egész évre be lett fizetve a kötelező. Ez esetben kell számítanom fedezetlenségi díjra?
Szabály szerint van egy 30 napos türelmi ideje az örökösnek (biztosítási oldalról).
A hagyatéki 04.16-án emelkedett jogerőre így onnantól számolva + 30 napig érvényben tartható az előzmény. A hagyatéki végzést be kell küldeni az előzmény biztosítóhoz és kérni kell a szerződés törlését a 30 napos türelmi időre hivatkozva 05.16-i dátummal. A fennmaradó különbözetet is vissza tudja igényelni.
A törlés értesítőt kell majd beküldeni a saját biztosítójához így fedezetlenségi pótdíjat csak 05.16 és az Ön új KGFB kötése között számolhatnak fel.
Sürgős kölcsönre van szüksége az adósságai visszafizetéséhez? Kölcsönre van szüksége új vállalkozás indításához? Személyi kölcsönre van szüksége? Minden típusú kölcsönt kínálunk 2%-os kamatlábbal. Lépjen kapcsolatba velünk még ma a következő e-mail címen: dakany.endre@gmail.com
Azt látom, hogy az utóbbi években a segédmotoros kerékpárok után nem kell fedezetlenségi díjat fizetni, de én egy 2009 óta nem fizetett KGFB-t szeretnék újra kötni (azóta nem használtam a robogót). Nem tudom, hogy mióta 0 Ft ez a díj. Érhet-e meglepetés ezzel kapcsolatban? Kössem meg inkább a biztosítást a segédmotorra valamely családtagomra és főleg más biztosítóval? Köszönöm a válaszát!
15 éve nincs autóm illetve 11 év után most újítottam meg a jogosítványom most üzembe tartó lennék de 470 ezer Ft fedezetlenségi díjat száolnának fel. Ez miből tevődik össze?
2024 júliusában megszűnt a gépjármű biztosításom . Díj nem fizetès miatt.(Figyelmetlensèg miatt )2025 márciusban derült ki Beszéltünk telefonon velük ahol közöltèk. 300000 Ft + ujra kötès . Üzembentartó váltással átkerült a testvérem nevère, másik biztosítónál. 5 nap múlva megkaptam egyben a 330000 Ft csekken. Ha nem fizetem be mi törtènhet? A biztosító átadhatja behajtásra? Köszönöm a válaszát.
Egy gépjármű üzembentartója vagyok, amit már többedjére vonattam ki ideiglenesen a forgalomból, de már legalább kétszer túlcsúsztam a hosszabbításon/megújításon, a műszakija sem érvényes elég rég óta, biztosítással sem rendelkezik, szóval fedezetlenségi keletkezhetett a kivonás megszűnése okán. Szerencsére (?), eddig még nem kopogtattak a díjhátralék miatt. A célom már mindenképp a végleges kivonás lenne, mert jelenleg (is) működésképtelen az autó és nem érné meg javíttatni. Kérdésem, végleges kivonás esetén is megkeresnek a fedezetlenség rendezése miatt, ha igen, akkor az átírás családon belül megoldhatja-e a problémát, bár műszakira nem tudnám se így, se úgy hirtelen felkészíteni.
Válaszukat előre is köszönöm!
Van egy autó a férjem nevén, melynek kötelező biztosítása megszűnt díj nem fizetés miatt, 2023.09hóban (figyelmetlenség miatt). Mi tudunk tennek annak érdekében, hogy 1,5év fedezetlenségi díjat elkerüljük? Ha családon belül átíratjuk másra megoldódik? Valaha lehet még autó a férjem nevén akkor is? Köszönöm
Családon belül javaslom mihamarabb írassák át.
Személyautómon díjnemfizetéssel megszűnt a KGFB. Nem foglalkoztam vele, mert cégautót használtam addigra, majd nem sokkal később ideiglenesen a forgalomból is kivontam. Érkezett is egy levél, hogy így mentesültem a fedezetlensgi díj alól is. Eltelt az egy év és automatikusan újra forgalomba helyezték (papíron) az autót, de használva továbbra sem volt valójában. Ez idő alatt KGFB sem volt rajta, úgyhogy úgy sejtem, hogy hatalmas mennyiségű fedezetlenségi díj felhalmozódott (majdnem egy év...).
Bármilyen módon kérhető/elérhető mentesülés ez alól? Az autó valójában a forgalomban nem vett részt, de a jövőben szeretném újra használni. Esetleg, ha újra kivonom a forgalomból ideiglenesen és úgy kötök KGFB-t mintha most helyeztem volna újra forgalomba? Lehet méltányossági alapon mentesülést kérni a MABISZtól (ha igen, milyen formában)? Üzembentartó vagy tulajdonos váltással esetleg?
Javaslom újbóli forgalomba helyezés előtt váltson tulajdonjogot családon belül.
Van egy autóm, aminek a KGFB-je már évekkel ezelőtt megszűnt díjnemfizetés miatt. Az autót nem használtam, külföldön tartózkodtam és sajnos nem foglalkoztam az üggyel, így hivatalból kivonták a forgalomból ideiglenesen. Most viszont szeretném eladni. Ezzel kapcsolatosan merült fel bennem pár kérdés, hogy jelen helyzetben hogyan járok a legjobban.
Mivel magas lenne a fedezetlenségi díj, én már nem szeretném újra forgalomba helyezni. Megoldás-e, hogy innentől soha nem kerül a nevemre autó, hanem ha esetleg később "veszek" egyet, akkor azt valamelyik családtagom nevére írjuk? Vagy a biztosító mindenképp be fogja hajtani rajtam a díjat?
A másik: így, jelenleg érvényes KGFB nélkül és lejárt műszakival hogyan célszerű eladni? Az új vevőt érinti-e, hogy hivatalból lett ideiglenesen kivonva a jármű, továbbá, hogy díjnemfizetés miatt lett megszüntetve a felelősségbiztosítás? Úgy értem, neki kára származik ebből? Mert ha igen, nyilván ő sem fogja állni. Akkor marad a bontó vagy alkatrésznek eladni.
Válaszukat előre is köszönöm!
Egy érdekes helyzet állt elő a tulajdonomban lévő gépkocsival kapcsolatban. Az autó egy évig ideiglenesen ki volt vonva a forgalomból, majd automatikusan újra forgalomba került. Erről sajnos csak másfél hónappal később szereztem tudomást, így keletkezett egy körülbelül 44 napos fedezetlenségi időszak.
Az autó nincs használatban, garázsban áll, porfogóként. A biztosítást a biztosító 11 hónappal ezelőtt mondta fel díjnemfizetés miatt (egy mindössze 4 ezer forintos elmaradás miatt). Most, amikor újra szerettem volna kötni a biztosítást, hogy rendezzem a 44 napos “bírságot”, a biztosító szerint a fedezetlenségi időszakom 333 nap, mivel beleszámították azt az időszakot is, amikor az autó ideiglenesen ki volt vonva a forgalomból.
Egy másik biztosítónál nem tudok szerződést kötni, mert az érvényben lévő szabályok szerint annál a biztosítónál kell rendezni a helyzetet, ahol a díjnemfizetés miatt megszűnt a biztosítás.
Mit lehet ilyen esetben tenni? Behajthatják rajtam a fedezetlenségi díjat ha nem kötök új biztosítást? A biztosító még nem válaszolt a levelemre. Az autó érzelmi okok miatt lett megtartva, a jövőben sem lesz használva, ezért most újra kivontam egy évre a forgalomból.
Előre is köszönöm a segítséget!
Hasonló helyzetben vagyok. Mi történt azóta az ügyben?
A választ előre is köszönöm!
Sajnos egy ideig nem fizettem a kötelező biztosítást, mert nem tudtam róla hogy megszűnt a szerződésem. A biztosítós ügyintéző javaslatára és az itt olvasottak alapján, mielőtt újra kötöttük volna a szerződést, üzembentartót váltottunk. A párom lett az autó üzembentartója. Ez után az ő nevén kötöttünk szerződést ugyanannál a biztosítónál. Szerződéskötés után 1 hónappal kaptunk egy emailt, mi szerint kiszabták a fedezetlenségi díjat az ő nevére.
Ebben az esetben lehet valamit tenni az összeg kifizetésének elkerülése érdekében?
Válaszát előre is köszönöm!
Párom nevén van egy kistehergépjármű, amelyre újrakötésnél fedezetlenségi díjat állapítottak meg. Az összeg 200.000 Ft felett van, illetve a 120 nap is eltelt. A biztosító azonban nem igazán akar részletfizetést adni, hiába írtam nekik, az indoklásuk egy nagy nulla. Elállni már nem tudunk az új szerződéstől. Mivel egyben nincs mód a befizetésre, mi lenne ebben az esetben a megoldás?
Köszönöm!
Cégem tulajdonában van egy autó, amire 2022. szeptember óta nincs biztosítás kötve, amit a biztosítási történet alapján mi mondtunk fel. Ez év márciusában szerettünk volna kötni rá biztosítást, de már akkor is nagyon sok volt a fedezetlenségi díj, így ez elmaradt...A fedezetlenségi díj behajtása már ügyvédi szakaszban van, részletfizetést sem akarnak adni a több, mint 400 ezer forintos díjra, az autó kb 100.000 forintot ér. Lehet valahogy mérsékelni? Van esetleg jogorvoslat erre?
Előre is köszönöm!
1.- az új biztosító küld róla majd díjbekérőt.
2.- mindenképp a forgalomból kivonási határozatot küldje be a biztosítónak, mert ez esetben az évfordulós felmondás nem jó megoldás.
Édesanyám 3 évvel ezelőtt vásárolt egy személygépjárművet, amit azóta nem íratott át a nevére, és nem is kötött rá kötelező biztosítást. Ebben az esetben, ha eladja , aki azonnal megköti rá a biztosítást, és természetesen egyből átírja a nevére, akkor lehet számítani a fedezetlenségi díjjal?
Válaszát előre is köszönöm!
Nekem olyan kérdésem lenne, hogy volt a nevemen egy autó, aminek elfelejtettem befizetni a kötelező biztosítását, mivel műszaki okok miatt nem volt használva. 1 évvel később műszaki vizsgán szembesültünk a dologgal, így hogy elkerüljük a horribilis fedezetlenségi díjat másik biztosítónál üzembentartó váltással megkötöttük. Most eladtuk az autót. A kérdésem az lenne, hogy ha veszünk új autót, akkor arra köthetem én a kgfb-t? Mekkora esély van arra, hogy rám terhelik a fedezetlenségi díjat, illetve van-e ennek elévülési ideje? Válaszát előre is köszönöm!
Nem fogják kiszabni a korábbi autóra vonatkozó fedezetlenségi pótdíjat.
Olyan kérdésem lenne, hogy örököltem (testvéremmel együtt) egy autót apánk halálával. A Hagyatékátadói Végzés jogerőre emelkedésének ideje 2024.07.02 volt. Itt 1/2 ben lettem örökös, testvérem szintúgy.
Viszont nagy nehezen sikerült elérnem, hogy tudjam intézni az átírást 2024.08.15-én átruházta rám az Ő részét. Így 1/1 ben lettem tulajdonosa az autónak.
Munkahelyi szokásos nyári elfoglaltságok miatt csak 2024.09.02 volt amikor megkötöttem illetve átírattam az autót magamra. Kijött fedezetlenségi díj arra a 2 hónapra 07.02- 09.02 ig. Ha és amennyiben most van rá olyan ember aki megvenné tőlem az autót, a biztosító behajthatja rajtam a fedezetlenségi díjat? vagy csak a töredék biztosítást fogja kiszámlázni?
Köszönettel
Műszaki vizsgán kiderült, hogy a feleségem nevén lévő utánfutóra nem fizettük be az 5000 Ft-os KGFB-t tavaly júniusban, így díj nem fizetés miatt a biztosító törölte a szerződést. Az Önök ciikjét olvasva az lenne a kérdésem, ha én, a férje lennék mától az üzembentartó, és megkötném én a KGFB-t az utánfutóra, akkor a fedezetlenségi díjat ki tudja számlázni a feleségemnek a biztosító, ha személygépkocsira van náluk a feleségem nevére szóló élő (és befizetett) KGFB?
Válaszukat előre is köszönöm!
Ha üzembentartó lesz arra figyeljen, hogy a KGFB szerződést más biztosítóhoz kösse, mint ahol a feleségének megszűnt.
Ma vettem at levelet, miszerint az automat kivontak a forgalombol. Felneztem a biztositom ugyfelportaljara es az uzenetekben volt h 6 ezerrel elmaradtam. Viszont azt nem neztem csak azt ami a kepen van, hogy nincs tartozasom es dijrendezett(be van fizetve). Ezt neztem akkor is amikor az emailt kaptam es ez alapjan nem foglalkoztam vele, miszerint be van fizetve... Elozo evben ide volt irva, amikor nem volt befizetve es azt az osszeget fizettem be, de most semmi nem volt..
"Dijrendezettsegi statusz: dijrendezett(a biztositasi dijad megfizetesre kerult, jelenleg nincs tartozasod)
Ezzel tudok valamit kezdeni vagy hivatkozni a biztositonal?
Koszonom!
Tehet egy próbát a biztosítónál de őszintén nem hinném, hogy eltekintenek.
Sajnos megfeledkeztem a felelőségbiztosítás befizetéséről, ez a műszaki előtt derült ki és emiatt fedezetlenségi díjat kell fizetnem valószínűleg, elég tetemes összeget.
Ahogy megtudtam a problémát rögtön hívtam a biztosítót hátha csak tévedés, de nem, valóban megszünt a biztosításom.
De azon nyomban felajánlották, hogy kössük újra a biztosítást mondván ne legyen biztosítatlan a kocsi. Jó mondtam és újra kötöttük . Jelezték is, hogy lesz valamennyi fedezetlenségi díj is, de azt majd később, most csak csináljuk meg a kötvényt.
Sajnos elhamarkodtam a dolgot, de az ad valami reményt, hogy miután informálódtam a neten és igérkezik lehetőség a díj elkerülésére éltem az elállási jogommal és még abban az órában lemondtam a szerződéskötést. Tehát felmondtam és nem is fizettem.
A kérdésem az, hogy ön szerint mire számíthatok, követelhetik e rajtam ezt a díjat?
Az önök honlapját olvasva megtudtam, hogy ez elkerülhető és a 14 napos elállási jogommal hivatkozva felmondtam a szerződést egy óra múlva.
A szerződés ezzel megszűnt, de a biztosító hivatkozhat e arra, hogy OK felmondtam, de egy órán át, ami a kötés és a felmondás között eltelt mégiscsak élt a szerződés és ennek okán rámterhelhetik e a fedezetlenségi díjat.
Ez az amit szeretnék tudni.
Segítségre lenne szükségem.
Évfordulóval szerettem volna felmondani a biztosításomat, aminek a dátuma 04.14. volt, így 03.09-én megtettük a femondást, valamint kötöttünk új szerződést egy másik biztosítónál. A felmondást másnap továbbították, 03.15-én kiküldték a gépjármű biztosítási kötvényt 04.14-ei kezdődátummal.
03.25-én megkaptam az emailt, miszerint az első biztosító megszüntette a biztosításom. Megkaptam a fedezet igazolást, hogy be lett fizetve az új biztosítóhoz az első féléves díj.Eddig minden rendben.
04.30-án kaptam egy emailt, amiben az állt, hogy az új biztosító lekérte a jártörténeti igazolást, ahol kiderült, hogy az első biztosító nem törölte a szerződést, ami fel lett mondva, ezért törölték az új biztosítást, az összeget postán visszaküldték.
05.02-én email, amiben tájékoztattak az új biztosítás megszűnéséről.
Ezen a napon lehetetlen volt őket elérni telefonon, ezért másnap telefonáltam, bejelentettem a panaszomat. Biztosítottak róla, hogy mindent intéznek, nekem nincs semmi teendőm, mivel nem az én hibámból, hanem az első biztosító hibájából fakadt a probléma, kérik a türelmem, amíg reaktiválják az új szerződést, de addig is él az első biztosítónál a szerződésem, használhatom nyugodtan az autómat.
05.06-án megkaptam az emailt, amiben kérik a reaktiválást.
05.09-én kaptam egy emailt, miszerint az első biztosítónál nincs lejelentve a felmondás, ezért nem tudják reaktiválni az új szerződést.
05.29. email, amiben a kártörténeti igazolást továbbították a reaktiváláshoz, valamint tájékoztatás, hogy az új biztosítónál nem rendelkezem érvényes szerződéssel.
06.04-én meg lett rendelve egy teljesen új szerződés a második biztosítótól, másnap.meg is kaptam az ajánlatot, plusz az értesítést, miszerint a felmondást továbbították az első biztosítónál 06.04. dátummal.
Ezután be lett fizetve az első féléves díj .
06.10-en megérkezett az új biztosítási kötvény.
Ezután 06.21-én kaptam mégegy emailt, amiben azt írták, hogy kicsivel több, mint 50 ezer forint tartozásom van az új biztosító cég felé, mivel ki kell fizetnem a fedezetlenségi díjat, valamint a biztosítást,mert az autóm nem volt biztosítva, valamint az első félévi díjat nem befizetettnek tekintik, mivel a 30 ezer forint körüli összeget a a fedezetlenségi díjból vonták le.
Mivel amikor telefonáltam, direkt rákérdeztem, azt mondták semmi teendőm, mindent intéznek, biztosítva van az autóm, ezért nem értem, miért kell fedezetlensegi díjat fizetnem.
Valamint az lenne a kérdésem, hogy ha írok nekik egy panaszlevelet, fognak-e foglalkozni az ügyemmel.
Válaszát előre is köszönöm!
Sajnos ilyen hibákkal Mi is szoktunk találkozni pár hét alatt szokott rendeződni az ügy.
Email cím váltás és figyelmetlenségem miatt a biztosításom lejárt. Sajnos fedezetlenségi díjat kellene fizetnem, ha újra kötöm a biztosítást. Tudomásom szerint, ha üzembentartóit kötünk és ő köti meg a biztosítást ez kikerülhető, mivel az üzembentartó köti a biztosítást. Sajnos az üzembentartónak is volt hasonló esete mint nekem, fedezetlenségi díjat kellett volna fizetnie, de ők akkor átíratták családtagra az autót. Kérdés, hogy ha ő most az én autómon üzembentartó lesz, az ő régi autóján amire a saját fedezetlenségi díja lett volna előírják e neki. Köszönöm válaszát!
Email cím váltás és figyelmetlenségem miatt a biztosításom lejárt. Sajnos fedezetlenségi díjat kellene fizetnem, ha újra kötöm a biztosítást. Tudomásom szerint, ha üzembentartóit kötünk és ő köti meg a biztosítást ez kikerülhető, mivel az üzembentartó köti a biztosítást. Sajnos az üzembentartónak is volt hasonló esete mint nekem, fedezetlenségi díjat kellett volna fizetnie, de ők akkor átíratták családtagra az autót. Kérdés, hogy ha ő most az én autómon üzembentartó lesz, az ő régi autóján amire a saját fedezetlenségi díja lett volna előírják e neki. Köszönöm válaszát!
Segítségre lenne szükségem.
Évfordulóval szerettem volna felmondani a biztosítást, de a biztosító azt írta, hogy az email címem nem szerepel a nyílvántartásában, mint kapcsolattartási email cím. A biztosítás 2024. 06. 30.-ig él, addig a díj rendezve van. De ugye a biztosítás nem lett felmondva. Közben egy másik biztosítónál már kötöttem új KGFB-t.
Kérdésem, hogy mivel az első biztosítás nem lett felmondva, 2024.07.01-gyel megszűnik díjnemfizetés miatt? Vagy az fel kell mondani hivatalosan? Tehát kérhet kötbért a biztosító vagy ilyesmi?
Köszönöm segítségét.
Ha az első szerződés díj nem fizetési okkal szűnik meg akkor visszakötési kötelezettség lesz oda.
Javaslom a 2. kötést töröltesse az első szerződés felmondásának hiánya okán.
Fèrjem 2024.01.29-èn elhunyt balesetben. A kislànyommal fele-fele arànyban örököltük meg az autòjàt, ami taxikènt üzemelt. A hagyatèki vègzèst (a nem jogerőst) majus 24-èn kaptam meg, de a kocsira csak jùnius 4-èn sikerült engedèlyt kèrnem a visszaminősìtèsre(ha ezt nem teszem csak taxis biztosìtàst köthettem volna rà...).Èn a fèrjem taxis biztositàsàt nem tartottam èletben, ezèrt az dìj nem fizetès miatt megszűnt. Jùnius 5-èn megkötöttem a biztosìàst az autòra, de kiszàmlàztak nekem fedezetlensègi dijat ami 19740.-.
A jogerős hagyatèki vègzèst a mai napon kaptam meg.
Az lenne a kèrdèsem, hogy jogos-e a kiszàmlàzott fedezetlensègi dìj, mivel èn ùgy tudom van 15 nap türelmi idő a jogerős hagyatèki vegzes utàn, biztosìtàs megkötèsère öröklès esetèn!?
Vàlaszàt előre is köszönöm!
Mivel az ügyfelek mindig később kapják meg a határozatot így a biztosítás kötést maximum 30 nappal ki lehet tolni, abban az esetben ha az előzmény díjrendezett volt.
Az Önök esetében megszűnt az előzmény díj nem fizetéssel, így abban az esetben jogos a fedezetlenségi pótdíj. Ha azt a jogerőre emelkedéstől számolták.
Én 2 éve külföldről behozott autót vásároltam és megkötöttem a kötelezőt és be is fizettem az 1 éves díjat.
Most újravizsgáztatásnál szóltak, hogy nincs biztosítás az autón, beszéltem a biztosítóval tényleg megszűnt 1 éve.
Azt mondták kössek máshol, ahol van 30 napos haladék, megtettem, így levizsgázott.
Az új biztosító a díjjal együtt kiszámlázott 525eFt fedezetlenségi díjat.
Ha eladom a feleségemnek és nem fizetek semmit megszűnik vagy be kell fizetnem az 1 éves díjat?
A feleségem A0-ról indul, az én bónuszom elveszik vagy 1 év múlva visszavehetem tőle?
Válaszát előre is köszönöm.
Próbálja meg a tulajdonost váltást hátha sikerül, de ezt visszakötés előtt érdemes megcsinálni.
45 éve vezetek balesetmentesen.
Azzal kapcsolatban szeretnék segítséget kérni, hogy 2022.09.06-án vettem egy autót amit 09.07.-èn átírták a nevemre és megkötöttem a biztosítást. De érthetetlen okok miatt 10.13-án a biztosító megszüntette a biztosítást (felvettem velük a kapcsolatot ahol közölték, hogy nem lett átírva az autó ezt megcafoltam, utána arra hivatkoztak, hogy ilyen alvazszamu autó nincsen ezt is megcafoltam). Most úgy áll a helyzet, hogy kormanyablakban kikértrem a jármű státuszát és ott biztosítva van az autó, de a biztosító arra hivatkozik nincsen náluk a biztosítás mert ők megszüntették. Semmilyen levelet, emailt, fizetési felszólítást sehonnan nem kaptam a 1,5 év alatt és a gépjármű forgalomban van mai napig. MABISZ, Belügyminisztérium, kormány ablakba sehol nem tudtak segítséget adni mert ilyet még senki nem látott ,hallot. Kérném a tanacsukat, segítségüket ebből hogyan tudnék kikerülni.
Onnantól viszont kiszabják pótdíjat.
Ha nem volt díjrendezett előzmény akkor a jogerő napjától szabják ki.
Sajnos hiába önhibáján kívüli, akkor is kiszabják.
A napokban nekem kijött egy fedezetlenségi dij ami 426ezer mert állitolag nem volt az autón biztositás pedig volt minden évben most is van az allianznál jelen pillanatban ezért nem értem miért küldték és a kérdésem az lenne ha eladom az autót aķkor nemkövetelhetik tölem a díjat??
De ez nem pótdíj mert fizetve van a biztositás hanem utólagos ellenörzés során biztositási napok voltak és ennyit számoltak ki..
Fedezetlenség miatt felmondták a biztosításom, nagy összeg fedezetlenségi díjat szabtak ki rám. Sajnos a szerződést újra kötöttem, érdeklődnék hogy ha most eladom az autót és az új tulaj új biztosítást köt, nekem akkor is ki kell fizetnem a fedezetlen időszakot?
Köszönöm előre is válaszát.
Üdv
Üzemben tartója vagyok egy autónak, aminek édesanyám a tulajdonosa. mindig félre tettem a kötelezőt, hogy következő héten befizetem, de végül úgy elfelejtettem, hogy megszűntették díjnemfizetés miatt. Sajna az autón közbe lejárt a műszaki is, így csak áll az udvaron. Ha szeretnénk felújítani, és ismét használni, de a biztosítást már az édesanyám nevére kötjük meg, kell rá fedezetlenségi díjat fizetni? Illetve hogyan lehet az üzembentartóit megszűntetni? Válaszát köszönöm. László
Az üzembentartást úgy lehet megszüntetni, hogy a tulajdonos új GFB-t köt és az okmányirodában visszaíratja a nevére a forgalmit.
Figyeljenek a GFB kötésnél, hogy kerüljék el azt a biztosító ahol korábban megszűnt, így nagy az esély, hogy nem szabják ki fedezetlenségi pótdíjat.
Január óta nincs Kgfb az autómon mert díjfizetés hiányában felbomlott a szerződés a a biztosítónál (elfeledkeztünk róla) így viszont nagy összegű fedezetlenségi díj keletkezett. Négy éve emiatt (hasonló okok miatt) már átruházta a feleségemre az üzembentartóit. Ha most visszaruházom magamra és kötök új KGFB-t lehet problémám?
Megszüntettem a biztosításom az autómról mivel nem használtam. Kivonattam a forgalomból ideiglenesen, és most a gépjárműadónál lettem figyelmes hogy visszakerült forgalomba az autó. A kérdésem az lenne hogy ha eladom vagy véglegesen kivonatom a forgalomból bontási igazolással akkor felmerülhet-e a biztosítatlan időszak díjja? Ha igen akkor valahogy ki lehet-e ezt kerülni?
Válaszát köszönöm.
További szép napot!
Az lenne a kérdésem, hogy az elévülési idő mikortól számolható? 2017.03.28-2017.05.26-ig állítólag volt biztosítási díjhátralékom 4087 Ft továbbá 2017.02.09-2017.03.27-ig fedezetlenségi díjat számítottak fel. A mai napon 2024.04.12-én írtak fizetési felszólítást, a járművet 2020-ban eladtam. Ön szerint ez jogos követelés? Válaszát nagyon várom! Köszönöm szépen!
Édesapám tavaly augusztusban hunyt el, örököltem utána egy gépjárművet. A hagyatéki végzés március 27-én emelkedett jogerőre, még aznap meg lett kötve rá a kötelező biztosítás és aznap lettem a forgalmiba is bejegyezve. A korábbi biztosítóhoz be lett jelentve az elhalálozás, a biztosítás nem lett fizetve, a törlést még nem kaptam meg. Közel 250.000,- fedezetlenségi díjat kaptam az új biztosítótól, illetve hiánypótlást, hogy küldjem meg a hagyatéki végzést és a korábbi biztosítás törlés határozatot.
Kérdésem lenne, hogy ezt a díjat akkor is ki kell fizetnem, hogy ha megküldtem a hiánypótlás?
Köszönöm válaszukat!
Javaslom mihamarabb küldje el feléjük a pótlást.
Tavalyi Év Március óta nincs Kgfb az autómon mert díjfizetés hiányában felbomlott a szerződés a a biztosítónál ( éves biztosításom a korábban eladott autómra fizettem be, amit végül visszafizet a korábbi biztosító), így viszont nagy összegű fedezetlenségi díj keletkezett. Mi lehet a megoldás a befizetés elkerülésére, üzembentartó váltás? vagy eladás ? számít, hogy rokon, feleség vagy csak egy másik személy? ezek mentesítenek a díjfizetés alól? későbbiekben sem lesz probléma?
Köszönöm Válaszát.
Sajnos most szembesültem vele, hogy költözés miatt nem kaptam meg az évfordulós levelet, az e-mailek között sem találom. 2022. november óta ezért nincs KGFB a motoromon, mondjuk szerencsére csak egy nagyrobogó nem túl nagy teljesítményű, (8 kw) de azért így is jelentős összeg lenne a fedezetlenségi díj. Ha eladom a feleségemnek és kötünk rá egy új KGFB szerződést elkerülhető az elmaradt fedezetlenségi díj befizetése, vagy az okmányirodában így is összeérnek a szálak és mindenképpen kibukik majd egyszer?
Válaszát előre is köszönöm.
Párom elfelejtette befizetni a KGFB-t az autóján, amivel most szembesültem. Természetesen a biztosítás, vagyis a szerződés díjnemfizetés miatt törölve lett.
A kockázatviselés vége 2024.03.22., a díjrendezettség pedig 2024.01.22.
A kérdésem az lenne, hogy a fedezetlenségi díjat és a baleseti adó díját a kockázatviselés végétől (03/22) vagy a díjrendezettségtől (01/22) kezdődően kell kalkulálni?
Előre is nagyon köszönöm válaszát!
Van egy régi suzukim, amin nincsen már 2 éve műszaki, és ideiglenesen kivonattam a forgalomból 2021-től 2 évre. 2023 decemberében azonban lejárt a kivonás időtartama, amit nem vettem észre, és nem fizettem azóta biztosítást.
Kérdésem, hogy tehetek-e bármit, hogy ne kelljen kifizetnem az azóta keletkezett fedezetlenségi díjat.? Az autót el szeretném adni egyébként, még az is lehet, hogy bontóba.
Előre is nagyon köszönöm válaszát!
KGFB biztosítást kötöttem egy autóra, aminek az alvázszámát elgépelték a kerekedésben (az utolsó szám 8 helyett 6) a kocsi rendszáma nem volt megadva. A bíztosító mindenféle figyelmeztetés nélkül 30 nap után törölte a biztosításomat nem téve eleget a törvényben és a szerződésükben is kikötött 15 napon belüli tájékoztatásra, amennyiben a szerződés valamilyen oknál fogva nem jöhet létre. Azt mondták, hogy az előző 30 napra fedezetlenségi díjat kell fizetnem, ez jogos?
Ha kezdettel visszasztornózták akkor fel fogják számolni a fedezetlenségi pótdíjat sajnos.
Örököltem nagybátyámtól egy gépkocsit. Idén március 25-én kötöttem rá egy kötelező biztosítást. A díjkalkuláció szerint már fedezetlenségi pótdíjjat kéne fizetnem mert a hagyaték átadó végzés március 6-án emelkedett jogerőre. De a közjegyző ezt március 13-i dátummal írta alá. Március 21-én kaptuk kézhez a postán. Ön szerint most melyik időponttól kéne számítaniuk a fedezetlenségi pótdíjat.
Előre is köszönöm válaszát.
Vásároltam egy autót, kötöttem rá éves biztosítást, elutaltam az kiszámolt összeget, de az autó nem lett átíratva 15 napon belül.
A biztosító visszautalta a teljes összeget és megszüntette a biztosítást.
Mi ilyenkor a teendőm?
Köszönöm a válaszát.
Kaptunk egy levelet a kormányhivatalból, hogy 5 napon belül kivonják a forgalomból az autónkat, mert nincs rajta kotelező biztositas 2023. julius óta. Ha jól számolom így több mint 300 000 Ft fedezetlenségi dijat kellene fizetnünk a biztosítonknak. Ha ezt el szeretnénk kerülni, akkor az járható út, ha a férjem megveszi tőlem az autót? És ő köt egy új biztosítást?
Ezt megkérdeztem a biztosítonktól, és erre azt mondták, hogy ebben az esetben a Mabisz be fogja hajtani rajtam a fedezetlenségi díjat később. A kormányablakban is ezt mondták.
Ez tényleg így van? Vagy csak ezzel próbálnak motiválni, hogy vissza kössem hozzájuk. Ennek a hátránya csak az lenne, hogy A00ból indulnánk?.
Nagyon köszönöm mielőbbi válaszát :)
Ha szimplán üzembentartót váltanának akkor kiszabható lehet.
A MABISZ pedig valóban kiszabja a kárösszeget.
Egyedül az a hátrány, hogy A0-ból tud kötni mert a bónusz díj nem fizetés okán elveszik.
Mivel ki volt vonva ilyen nagy összeget nem szabhatnak ki fedezetlenségi pótdíjnak.
Valószínűleg azért jött ki ez a nagy díj mert amikor lekérik a nyilvántartást a tulajdonszerzés dátumáról mást látnak központilag.
A következő problémánk áll fennt amihez segítséget kérnék. Vettem egy autót 22 szeptemberében ami akkor nem ment át a műszakin és a problémás szerelések miatt nem is javították meg az autót, a biztosítást nem vettem észre hogy nem fizettem be így 22 decemberében megszűnt, az autónak a forgalmija időközben elveszett így ahelyett egy határozat van az én nevemre amivel lehet műszakira vinni, Ma ment volna műszakira ott derült ki, hogy nincs biztosítása. A kérdésem az lenne, hogy az én nevemre nem kötnék új KGFB-t a fedezetlenségi díj miatt, tulajdonsosváltás pedig nem lenne praktikus mert ahhoz új határozatot kellene íratni ami nem volt egyszerű, megoldás lehet e, hogy új üzemberntartót váltunk majd az érvényes műszakival tulajdonossá tesszük az üzembentartót vagy ilyenkor már ki tudják számlázni a fedezetlenségi díjat, illetve nem lehet e kérni a fedezetlenségi díj törlését arra hivatkozva hogy az autón 21 óta nincs műszaki és nem is használták?
Köszönöm válaszát
Így nagyobb az esély, hogy nem szabják ki a fedezetlenségi pótdíjat de ez sosem 100 %. (A tulajdonos váltás biztosabb lenne)
Ha forgalomban volt az autó okmányirodai szempontból, akkor hiába állt az autó vagy nem volt műszaki, kiszabják. Egyedül a kivonás időszaka alatt mentesül a fedezetlenségi pótdíj alól.
Nem feltétlen 100 %-os megoldás.
Egy régóta tulajdonomban lévő járműre kötöttem új kfb-t, amihez a biztosító fedezetlenségi díjat is mellékelt, amit nem szeretnék megfizetni: ha családon belül eladom és a vevő köt egy másik társaságnál újat, és érdekmúlással lemondom a jelenlegit, vagy kivárom az eladással a hatvan napot, a díjnemfizetés miatti megszűnést, akkor mentesülhetek a büntetés alól?
Köszönöm válaszát!
Ha jogosan szabták ki, és megszünteti díj nem fizetéssel akkor a bónusza elveszik.
Az anyósom tulajdonában levő, általam használt szgk-ra kötöttem 2024.01.01-től KGFB-t a neten, a szerződés létrejött, a díjat befizettem. 2024.02.01-jén értesítettek a szerződés érvénytelenségéről, mert az szgk.-nak sem tulajdonosa, sem üzembentartója nem vagyok - ez valóban így van, mert az okmányirodában nem vezettettem át magam üzembentartóként, de tévedésből az ajánlaton üzembentartóként szerepeltettem magam.
Meghatalmazás (mint, anyósom nevében eljárt) utólagos megküldésével alkalmazható lenne a Ptk. 6:111 § (1), (2) bekezdése, azaz érvényessé válhat visszamenőleges hatállyal a szerződés?
Elkerülhető valamilyen módon a fedezetlenségi díj? Hogyan járjak el a továbbiakban, hogy a téves kitöltés miatt miatt ne kelljen plussz díjakkal számolnom?
Köszönöm megtisztelő válaszát!
Ugyan át tudná íratni viszont akkor a korábbi dátum kerül a nyilvántartásba, így a biztosításban megjelenik a fedezetlenségi pótdíj.
A korábbi válaszok alapján felmerült bennem az ajándékozás - ha az anyósom elajándékozza az szgk.-t a feleségemnek abban az esetben terhel valakit fedezetlenségi díj, az behajtható? Én egy másik szgk. tulajdonosa vagyok. Milyen papírokra van szükség az okmányirodánál, mennyi költséggel számolhatok?
Így az átírási költség úgy oszlik meg, hogy Önt terheli az illeték, az új tulajdonos családon belül pedig a forgalmi, törzskönyv.
Az autóra akkor 6 örökös volt! Az autó kivolt vonva a forgalomból 2023 05 .11 .ig Mivel a hagyaték átadó végzés nem történt meg ,nem tudtam meghosszabitani a kivonást, mert közölték a kormányablaknál, hogy inaktív személy ügyében nem járhatok el. 2024.01.11. - én kaptam kézbe a végzést,melyben az állt, hogy jogerőre emelkedett,2023.11.28. -án ! 2024.01.14.en megkötöttem a biztosítást, majd 15 én át is irattam a nevemre mint tulajdonos és ki is vonattam!19. - én kaptam egy levelet,melyben az állt,hogy fedezetlenségi díjra fizessek ki 483750ft.A kivonási papíron is az lett jegyezve, hogy 2022.10.04-én lettem tulajdonos! Hívtam a biztosítót, rögtön lefaragták 268660ft ra,de én ezt sem találom jogosnak!! Mit tehetek? Van esély,hogy ne kelljen fizetni? A választ előre is köszönöm!
Van egy 3,5 tonnás teherautó amin fél évi fedezetlenségi tartozásom van. Ha elajándékozom a feleségem nevére akkor is ki kell fizetnem ezt a díjat? Vagy a nav be hajthatja?
Dijnemfiezetes miatt 2023 oktobereben megszunt a szerzodesem. Az auto hasznalhatatlan ujat nem kotok, sot eladni szeretnem. Ebben az esetben be tudjak hajtani a fedezetlensegi dijat?
Sajnos úgy jártam, hogy féléves biztosítást kötöttem, amit a második félévben nem lett kifizetve, mert nem az Én e-mail címemre érkezett a csekk, hanem máséra és nem küldte át nekem.
Ennek fényében sajnos nem tudtam róla, nekem meg nem volt eszembe sajnos…
Nyilván ha megjön fizetem.
Tavaly Szeptember óta elvileg nem lett fizetve, így ha jól olvastam megszűnt….
Mit tudok csinálni, hogy ne kelljen fizetni a fedezetlenségi díjat? (Mert az baromi sok lenne)
Előre is köszönöm a választ!
Van egy régi autóm amit nagyon nem is használok, és sajnos nem vettem észre az emailt amit kaptam a biztosítótól, hogy valami párszáz forint elmaradást be kell fizetnem így júliusban felmondásra került a biztosítása az autónak. Ez sajnos csak tegnap derült ki számomra, mikor évfordulós hosszabbítást akartam kötni. Január 31.ig élt volna ha nem kerül törlésre a szerződés, viszont tegnap gyorsan újrakötöttem, mert nem akartam, hogy ketyegjen a mabisz büntetés. Mivel ma megtaláltam ezt a fórumot, felhívtam a biztosítót, hogy lehet-e sztornózni az új szerződést. Felmondani lehet. Kérdésemre azt a választ kaptam onnét, hogy ha dec. 31.ig felmondom a szerződést, akkor csak arra a pár napra kell kifizetnem a biztosítást, de azt nem tudja megmondani, hogy a mabisz által kiszabott fedezetlenségi díj sorsa mi lesz. A kérdésem az lenne, hogy ha el tudom adni az autót, és felmondom a biztosítást, akkor elkerülhető-e a fedezetlenségi díj befizetése? Köszönöm előre is!
Tovább ajándékozhatják a gyermeknek de jármű értéktől függően gyámhatósági engedélyt kérhetnek.
2022.09.11.-én kivontam az autómat 1 évre ideiglenesen (egy évre kifizetett díjjal).
2023.09.11.-én visszahelyeződött forgalomba, de elfelejtettem újra kivonatni.
2023.11.23.-án kaptam a biztosítómtól egy levelet, hogy 2023.09.10.-én a felelősségbiztosítás "érdekmúlás okán megszűnt".
2023.11.23.-án újra kivontam ideiglenesen forgalomból.
Kérdésem:
-van-e arra előírás, hogy hány napon belül kell kiértesíteni az ügyfelet a biztosítás megszűnéséről?
-a 2023.09.11.-2023.11.23. időszakra fedezetlenségi díjat kell fizetnem?
-a 2023.11.17.-én elindítottam egy biztosító válltást 2024.01.01.-étől, ezzel mi történik ?
-ebben az esetben hogyan tudom a fedezetlenségi díjat megfizetni?
köszönöm szépen
TGK KGFB fedezetlenségi díj ügyében érdeklődnék.
A fedezetlenségi díj összege 1 377 280 Ft, időszaka 2023.03.05-2023.11.15
A tgk ezen időszak előtt az egyik biztosító társaságnál volt biztosítva.
A tgk forgalomból volt kivonva 2022.03.04-2023.03.04-ig.
Mivel a tgk-t nem használtuk továbbra sem, ezért 2023.03.03-2024.03.03-ig kérvényeztük továbbra is a forgalomból történő kivonását,( mindkét kivonást igazoló dokumentum megvan).
Ezek után kaptunk egy felmondólevelet a Biztosítótól, érdekmúlás miatt. A befizetett összeget visszautalták részünkre, ami addig a társaság számláján volt,a tgk kijelentett állapotában is.
A biztosítás megszüntetésére vonatkozó kérdésünkre azt a választ kaptuk, hogy mivel 1 évnél tovább volt a gépjármű forgalomból kivonva, illetve ez hosszabbítva lett, érdekmúlás miatt megszűnik a biztosítás. Azt mondta az ügyintéző, ha legközelebb visszajelentjük, akkor kössünk rá új KGFB-t.
A tgk-ra 2023. november közepétől ajánlottak munkát, így kötöttünk rá KGFB-t, visszahelyeztük forgalomba, illetve levizsgáztattuk.
A forgalomból való kivonás időszakára nem kell biztosítást fizetni, illetve szünetel a biztosítás, gépjárműadót is a bejelentettség arányában kell fizetni.
Kérdésem, miért követelik a fedezetlenségi díjat, ha nem volt forgalomban?
köszönettel
Köszönöm a gyors és megnyugtató válaszát. A hivatalos dokumentumokat eljuttattam a biztosító részére. Várom akkor az ő válaszukat is.
További szép napot kívánok!
ELkezdtem dolgozni egy cégnél, ahol a következő szituáció alakult.
két tehergépkocsira kötött biztosítás megszűnt májusban és júniusban. Az előbbivel járnak így azt rendezte a tulaj, a másik viszont nem üzemel, nem is fog.
Az autó tulajdonosa a cégtulajdonos(egyszemélyes vállalkozás, kft), az üzembentartó maga a cég.
Mivel nem akarják használni és a biztosítást sem újrakötni, van rá mód, hogy ne ketyegjen tovább a fedezetlenségi díj, és ne legyen szükség annak megfizetésére?
Szíves válaszát előre is köszönöm.
Ideiglenesen mindenképp érdemes kivonni, ha meg is marad de ha újra használni akarják akkor utólag kiszabható a fedezetlenségi pótdíj ha visszakötik a kgfb-t.
A kivont időszakkal csökkenthető a pótdíj mértéke.
Gépkocsimat ideiglenesen kivonattam a forgalomból 1 évre, amelynek dátuma 10.21-én járt le. A Kormányablakhoz csak 11.16-án tudtam bemenni, és megint 1 évvel meghosszabbítani a kivonást. Nem tudtam, hogy figyelni kell az időpontra, senki sem hívta fel rá a figyelmem akkor. Ott közölték, hogy 17-én automatikusan forgalomba lett helyezve a gépkocsi, és biztosítási díjat kell az 1 hónap kiesésre fizetni. A gépkocsit nem használtam. Generali Biztosítóhoz tartozom. Most fedezetlenségi díjjal fognak büntetni, vagy 1 havi biztosítási díjat kell ilyenkor fizetnem? Válaszukat előre is köszönöm.
Az alábbi problémával kapcsolatban kérnék Önöktől tanácsot.
A mai napon derült ki, hogy díj nem fizetés miatt megszüntették a szerződést az egyik gépjárművemre. A szerződés megszűnéséről úgy szereztem tudomást, hogy évfordulóra szerettem volna biztosítót váltani és a kalkulátor kitöltésénél szembesültem vele, hogy a biztosításom nem aktív. Tavaly évforduló váltáskor kötöttem a biztosítást a Netrisk megbízásával.
Az elektronikus kapcsolattartást jelöltem meg.
Sajnos nem kaptam az új biztosítótól információs e-mail-t a díj befizetésével kapcsolatban és mivel több biztosítónál is volt különböző gépjárművem biztosítva így ezen átsiklottam, hogy utána nézzek.
Felkerestem a Netrisk-et aki a biztosítóhoz irányított. A biztosítót telefonon kerestem meg és miután elmondtam a problémám (miszerint nem kaptam e-mail tájékoztatást a biztosítási díj befizetési módjáról és a biztosítási jogviszony megszüntetéséről sem) azt mondták utána néznek és visszahívnak.
Visszahíváskor felvettek egy panasz jegyzőkönyvet amit a telefonon elmondottak alapján 30 napon belül kivizsgálnak és amiről levél illetve e-mail formában értesíteni fognak továbbá telefonon újra lett kötve a biztosítás.
A biztosító információs levelet nagy valószínűség szerint spamként fogadta be az e-mail fiókom a tavaly megkötött szerződés után ezért nem találtam. Minden más biztosító levelét normál levélként kapom meg. Viszont ez alapján elutasíthatják a reklamációmat.
Az újra kötött biztosítást jogilag 14 napon belül visszamondhatom.
Ha visszamondom az újra kötött biztosítást és a gépjárművet eladom egy családtagomnak tudok mentesülni a fedezetlenségi díj megfizetése alól?
Előre is köszönöm a válaszukat!
A problémám a következő lenne, az autó amit használok édesapám nevén van és nem lett befizetve a biztosítása tavasszal, természetesen közel 100ezer ft a fedezetlenségi díj. Olvasva a hozzászolásokat már látom, hogy a tulajdonosváltás lehet az egyetlen megoldás a büntetés kikerülésére.
Az okozhat-e problémát ha édesapám másik autója is(amelyiket ő használja, ezen van is biztosítás) ugyan annál a biztosítónál(Posta Bizt.) van, mint az amelyiknek lejárt a biztosítása és átíratnánk a nevemre? Természetesen átírás után másik biztosítót választanék. Az ő által használt autó maradhat-e a Posta biztosítónál, ráterhelhetik-e?
Köszönöm előre is a választ!
9 hónappal ezelőtt megszűnt a kötelező biztosítás díjnemfizetés miatt. Most szerettem volna újrakötni és kértem is egy ajánlatot az adott biztosítónál. Ezt az ajánlatot nem szerettem volna elfogadni, ezért alá sem írtam semmit viszont pár nap elteltével mégis létrejött a szerződés es a biztosítási kötvény. Eközben üzembentartó váltás történt így kértem a szerződés törlését. Kötelesek ilyenkor törölni a szerződést? A törlés után mi történik a fedezetlenségi díjjal?
Válaszát előre ia köszönöm.
Ha átfuttatják a rendszert kiszabhatják így is. Tulajdonjog váltást javasolnék inkább.
Segítséget szeretnék kérni, egy fontos kérdésben. Az egész ügy ott kezdődött, hogy biztosítót szerettem volna váltani, minden rendben is ment, bőven egy hónappal az évforduló előtt felmondtam a régit, illetve megkötöttem az új szerződést egy másik biztosítónál. Megkaptam mindkét féltől a szükséges dokumentumokat, befizettem az új biztosítás díját, megjött a kötvényem, a zöldkártyám, majd egy hónappal a forduló után, mint derült égből a villámcsapás érkezett egy levél az új biztosítótól, miszerint érvénytelen a biztosításom, mert még van egy másik élő kötvényem. Ezt még csak-csak sikerült tisztázni, hogy sajnos nem került feltöltésre a központi rendszerbe, hogy én a régi biztosítónál szerződést bontottam. Ők ezt a feltöltést pótolták és állították, illetve a mai napig állítják, hogy az új biztosítónak újra kellene aktiválnia az eredeti szerződésemet. Az utóbbiak viszont közölték velem, hogy ez ugyan nem az én hibámból történt, a szerződésem így sem érvényes ezen mulasztás miatt és persze olyan nincs hogy újra aktiválják (meg is kérdezték, hogy ezt miért mondja a másik biztosító), illetve tudunk újat kötni viszont a kiesett időszakra fedezetlenségi díjat számolnak fel ami a 30.000 Ft-os biztosítást hirtelen 60.000 Ft-ra emeli. Amikor számonkértem rajtuk ezt, ők a régi biztosítóra mutogattak, hogy ezt tőlük tudom visszaigényelni, majd mikor emiatt náluk is érdeklődtem, azt a választ kaptam, hogy ilyenkor nem szokták ezt a díjat felszámolni, ugyanis itt nem én hibáztam, tehát csak reaktiválják a szerződést. Ez a történet időközben egy hónapja húzódik, kénytelen voltam kötni egy új biztosítást, mert az autó természetesen mindennapi használatban van. Ezt az új biztosítást is rendeztem, de a fedezetlenségi díj máig lóg a levegőben és mindig csak ugyanazokat a válaszokat kapom a két társaságtól.
Már nem tudom, mi mást tehetnék.
Előre is köszönöm a segítséget.
Sajnos ilyen technikai problémákkal Mi is szoktunk találkozni és mire megoldás lesz rá sok esetben valóban több hetes folyamat.
Segítséget szeretnék kérni.
Autó vásárlás miatt biztosítást kötöttünk másik biztosítónál. 1 napos csúszás lett az adásvétel és a biztosítás kötés között.
Küldték a csekket amiben benne volt az éves díj és a fedezetlenségi egy összegben. Be lett aznap fizetve. Másnap újabb csekk érkezett csak az éves díjról.
Nem értem miért küldtek kettőt? Vagy a fedezetlenségi díjról miért nem külön csekket?
Vagy ez csak automatikus küldés.
És nem kell vele foglalkozni?
Az éves díj rendezve a fedezetlenségivel együtt.
Egy évre nem szeretném 2× is befizetni a biztosítási összeget.
Van valami teendőm? Válaszát előre is köszönöm.
2022 04.12-én a biztosító felmondta a szerződésem a tulajdonomban lévő utanfutón,nemfizetés miatt.126.000.- fedezetlenségi díj keletkezett.Az lenne a kérdésem,hogy ha családon belül tulajdonos váltás van,akkor kiszabhatják-e a régi illetve az új tulajdonos felé a fedezetlenségi díjat.
Köszönöm.
Viszont ha visszakötötte akkor már hiába vált tulajdonost ki fogják szabni.
2023.08.08án járt le a kötelező vagyis a biztosító közös felmondta ezt írtam nekik, hogy miért nyilván pár hét volt mire válaszoltak. Próbáltam utánajárni a dolgoknak, hogy miért és hogyan köthetek új biztosítást. Ha jól számolom olyan 50-60 000 költség lesz pluszban ez külön érkezik vagy a biztosító hozzáillesztő a kötelőzőhöz?
Köszönöm!
Van egy motorkerékpárom, ami március elsejével visszakerült a forgalomba, de KGFB nem lett rá sajnos kifizetve. Ez egy versenymotor, nincs utcán használva. Biztosítást is csak akkor kötök rá, amikor műszakiztatni viszem. A probléma az, hogy nyáron elveszett a rendszám és újat kellett csináltatnom, de azt csak úgy engedélyezték, ha van kötelező a gépjárművön. Elfelejtettem kivonatni a motort 03.01-től, így ketyegett rajta a fedezettlenségi díj. 1 napra visszakötöttem oda, ahol annó volt, csak hogy kapjak rendszámot a későbbi eladás okán, illetve ezzel párhuzamosan ki is vonattam 1 évre. A kérdésem az lenne, hogy el lehet-e sumákolni a fedezetlenségi díj kifizetését, így hogy az én tulajdonomban sose lesz forgalomba helyezve és élő biztosítása sem lesz? Illetve a jövőbeni következő tulajnak, aki használná utcán, ergó kötne rá KGFB-t, okozok neki valami kellemetlen meglepetést vagy neki ez nem fog megjelenni a rendszerben?
Válaszát előre is köszönöm!
Ha eladja az új tulajdonosnak problémája nem lesz belőle mert a korábbi tulajdonos esetleges tartozása nem szabható ki az új tulajdonosra.
2022-2023-as évre az Union-biztosítónal volt kötelezőm. 2023.08.22-ig volt érvényes kötvényem,melyet előre egy teljes évre fizettem be,pontosan idejében.
2023.08.19-én átkötöttem a K&H-biztosítóhoz,szintén egy teljes évet előre fizettem be,erről is megkaptam a kötvényt.
Múlt héten kaptam a K&H-tól egy levelet miszerint és egy csekket egy rendkívül magas összeggel,miszerint az előző biztosításom fedezetlen volt 41napig.
Teljesen értetlenül állok a helyzettel szemben.
Hogy lehet az h mindegyik biztosítást előre egy évre kifizettem,minden technikai paraméter rendben van,soha egy napot se késtem semmivel,soha nem értesítettek semmi hibáról v hiányosságról,és most mégis itt tartok... ???
Hogy lehet az h az ember megköt egy szerződést,mindent pontosan és idejében befizet,káresemény nem történt,és mégis ilyen helyzet állt elő?
Mit lehet tenni ilyenkor?
(( illetve van-e bárminek értelme,v meggyőznek h úgyis nekik van igazuk? ))
Köszönöm...
Elképzelhető, hogy hiba van a háttérben.
2021. Júniusában szűnt meg az autónkra a KGFB, miután a befizetett díjat nem könyvelték le határidőre az Aegonnál. Visszautalták, de sajnos elkerülte a figyelmemet, a szerződés megszüntetéséről nem tájékoztattak. 2022.05.05i határozattal kivonták a forgalomból az autót, tulajdonosa a fiam volt, én voltam az üzembentartó. Autóvásárlás előtt állok. Rám terelik a fedezetlenségi díjat? Mit tehetek, hogy elkerüljem?
Köszönöm az információt előre is!
Valamilyen módon történhet-e követelés bárhonnan, bármilyen úton a díj megfizetésére a hatósági forgalomból kivonás után?
Adott egy gépjármű mely áprilistól augusztusig nem rendelkezett biztosítással viszont most már van de fedezetlensegi díjat is kell fizetni aminek köszönhetően 124.000 Ft a biztosítás egy családon belüli üzembentartóival és új biztosítással ki küszöbölhető? Vagy így is úgy is a tulajdonosnak meg kell fizetni a biztositatlan időszakot?
Adás-vételivel az új tulajdonos ha köt KGFB-t tudja műszakiztatni és átíratni is.
Évfordulóra időben felmondtam és másik biztosítóhoz kötöttem át a kgfb-t. Az előző biztosítási idószak 2022.05.31-2023.05.30-ig volt érvényes.
Az új kötésnél hibásan 2023.06.01-el adtam meg a kockázatviselés kezdetét,ezért fedezetlenségi díjat számolt fel a biztosító,melyről Mail-en értesítettek.
Ebben az esetben az egy napra érvényes fedezetlenségi díjon kívül számolhatnak fel egyéb költséget is???
Elóre is köszönöm válaszát!
Köszönöm gyors válaszát!
Közben újabb kérdések merültek fel, mivel az 1 napi fedezetlenségi díjon kívül további díjhátralék is lett megállapítva.A biztosító portáljáról letöltöttem újra a kötvényt, hogy értsem miből adódik az állítólagos hátralék.
Itt már egy új dátummal kelt kötvénnyel találkoztam amin magasabb összegű éves díj és 1 kategóriával alacsonyabb bonus besorolás szerepel.
Persze az új kötvényt nem küldték nekem mailen, csak a hátralékról szóló elszámolást.
Ez így jogos lépés a biztosító részéről?
Váltani szeretnék bankon belül (k&h) éves díjfizetésről negyedévesre, viszont nem bontottam fel a szerződést 30 nappal az évforduló előtt.
Van erre lehetőség, esetleg valami kiskapu, vagy most már mindenképpen az éves díjat kell befizetnem?
Előre is köszönöm válaszát!
Idén március 16-án vásároltam egy gépjárművet, de hazafelé menet elszált a motorja, onnan egyenesen egy autó szervíz parkolójába lett vontatva, és most értem oda hogy lett pénzem megjavítaní és átírni a nevemre az autót, a kiesett időszakra kell fizetnem fedezetlenséget?
Az autó kb 4.hónapja motor nélkül ált egy parkolóban, forgalombol nem lett kivonva sajnos.....
Köszönöm
A páromnak 2db motorja van. Ki volt vonva a forgalomból mind a 2 ideiglenesen. Ápr vègèn automatikusan visszakerültek, de nem volt rajtuk èrvènyes KGFB. Most hivatalból kivonják mind a 2-t, amíg nem kötünk rá új biztosítást (mentsègünkre szóljon egy biztosítós mondta, hogy elèg a műszaki vizsgára megkötni a biztosítást, nem gond, ha nem lesz rajta ès forgalomba automatikusan visszakerül). 2 kèrdèsem van: a 2 motor ugyan abba a kW teljesítmèny csoportba tartozik (36-70kW), az egyiknek 30, a másiknak 150e a fedezetlensègi díja az új biztosítással. Mièrt?
Ha már megigènyeltük az új biztosítást ès megjött az ajánlat, egy üzembentartó váltással a 150e-s díjfizetès elkerülhető?
Köszönöm!
Hivatalosan attól a naptól óra perctől kellene biztosítással rendelkeznie, ami az adás-vételin szerepel.
Ha később kötött, később van a kockázatviselési kezdet is ezért nem térít. Kötés pillanatától áll fedezet alatt.
Sajnos minden online érkezik és nem mindig van időm olvasgatni az emailt, valószínűleg ez miatt is.
Lényeg az hogy azóta fedezetlenségről beszélek,hogy ki kell fizetnem ,+az elmaradt dilyat,és a kötnom kell új biztosítást amit dupla áron számoltak ki,és még a forgalomból is ki vonták. Ennek is van dilya hogy vissza helyezzék.
Kérdésem az lenne,ha egy család tágra át iratok az üzemben tartóit,és a nevére kötünk biztositást,akkor nem kell ki. Fizetnem a fedezetlenseg dilyát? Köszönöm a választ Éva
Ha csak üzembentartót vált azzal nem biztos, hogy 100%-osan kikerüli a fedezetlenségi pótdíj megfizetését mert ha átfuttatják a rendszert ugyanúgy kiszabhatják, sajnos erre több példát is láttunk már bár az esetek nagy többségében működni szokott az üzembentartó váltás. (Ha ezt a verziót választják akkor ne az AEGON-hoz szerződjenek.)
Ha van rá mód inkább tulajdonost is váltsanak családon belül az biztosabb.
Van egy gépjárművem, aminek a biztosítását évfordulóra felmondtam. Ennek megfelelően 03.30-án ez a biuzosítás megszűnt. 03.31-én kötöttem meg az új biztosítást. Most az új biztosító jelezte, hogy gondja van a kártörténet lekérdezéssel és lehet, elveszítem a B10 kategóriám. Azt szeretném megkérdezni, hogy emiatt az egy nap miatt tényleg visszasorolhatnak A00-ba és esetleg 1 napra még fedezetlenségi díjat is fel fognak számolni?
Előszokott relatív sűrűn fordulni, hogy az előzmény biztosító nem vagy nem jól tölti fel az adatokat a központi nyilvántartóba, ezért az új biztosító nem tudja lekérni.
Az előző biztosítónak kell jelezni, hogy az új biztosító nem tudja lekérni a bónuszt ezért javítsák.
További szép napot! ????
Kb 750.000HUF tartozasom van mert kulfoldon elek es nem tudtam errol termeszetesen semmilyen level nem jott a levelezesi cimemre hogy ertesuljek a tartozasrol. Veletlenul nem fizettem be a kotelezot 2022ben…
A gepjarmu kb 400.000er. A hugomnak szeretnem “eladni”es kikerulni a hatralekot. Vagy jobb kozeli baratnak?
Elore is koszonom!
Akkor tudja kikerülni ha még nem lett visszakötve a biztosítóhoz a saját szerződése.
Szeretnék segítséget kérni. Tavaly márciusban vásároltam az autómat. A tavalyi biztosítást azonnal megkötöttem és ki is fizettem. Idén (2023) megérkezett az éves biztosításom áprilisban aminek a befizetési határideje 2023.03.31. Amennyiben májusban fizetem lesz e bármilyen pótdíj? Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelt cím
A segítségüket szeretném kérdezni hogy az autónk kötelező biztosítása sajnos több mint fél éve lejárt és nem tudtuk hogy nem automatikusan Küldik a számlát ami alapján fizessük ezért feledésbe merült .
A fedezetlenségi díj 275 000 Ft körül van amit mi kalkuláltunk , nyilván ezt az összeget egyben nem tudjuk kifizetni érdeklődni szeretnék hogy Milyen lehetőségeink vannak lehet esetleg részletfizetést kérni vagy méltányosságot ? Köszönöm szépen válaszát üdvözlettel
Mabisz díjra részletes fizetési kérelmet kell nyújtani ilyen magas összegnél már láttam rá példát, hogy engedélyezik de méltányosságból nem szoktak tőle eltekinteni.
Tavaly ősszel felmondták a biztosítást egy motorkerékpárnál.
Ha most üzemben tartó változás van, és ő köt rá biztosítást, akkor meg kell fizetni a fedezetlenségi díjat?
Időközben a kormányhivatal kivonta a járművet a forgalomból.
Mindenesetre kerüljék el az előző biztosítót, ahol megszűnt a szerződést.
Van 1 autóm, amit 1-1,5 éve nem használok (egy raktártelep udvarán áll), megszűnt a biztosítása is díjnemfizetés miatt (mondjuk 1 éve)
Természetesen a forgalomból nem vontam ki hanyagság miatt, de lejárt a műszakija is 1,5 éve kb.
Ha valakinek eladom, tehát új tulajdonosa lesz, és ő visszahelyezi a forgalomba, akkor elképzelhető, hogy valamilyen módon megpróbálják rajtam behajtani a fedezetlenségi díjat?
Köszönöm szépen a válaszukat előre is,
Üdvözlettel:
Egy hanyag autótulajdonos
A következö kérdésem van.
Több mint egy éve ideiglenesen ki van vonatva az autónk a forgalomból .Ezt rögtön jeleztük a biztosító felé ,vissza is küldtek némi pénzt. Egy év elteltével jött egy levél a biztosítótól ,hogy a biztosításti szerződést törölték "forgalomból végleg kivonva okkal" .
Idő közben az ideiglenes kivonás ideje letelt ,és visszakerült forgalomba az autó.
Kérdésem ,hogy ez esetben is meg kell fizetnem a fedezetlenségi díjat a forgalomba való visszakerüléstől mostanáig ?
Tehát van annak jelentősége .hogy "dínemfizetés miatt" ,vagy "forgalomból végleg kivonva okkal" szűnik meg /törölték a szerződést ?
Köszönöm.
Értem.
És mi történik akkor ,ha a kormányhivatal kivonaja az autót a forgalomból mert nincs biztosítása ? ,..és én a biztosítást nem kötöm meg többé ere a járműre ? Akkor is meg kell fizetnem a fedezetlenségi díjat ?
Köszönöm.
Kérdésem lenne.
A tulajdonosnak van fedezetlenségi díja nem ő hibázott .Nem reaktiválnak egy biztosítást és így csak nő a mabisz.
Ha a tulaj marad az üzembentertó változik van mabisz díj?????
Nekem egy olyan kérdésem lenne vásárolnék egy autót de az elöző tulaj el mulasztóta a kötelező biztosítást és igy ki lett ideglenesen vonatva az autó és ha én meg venném az autót és hogy az el mulasztót biztosítás árát vagy annak a tartozását nekem kénne ki fizetnem vagy azt az elöző tulajon maradna és hogy forgalomba helyezhetem attól függetlenül az autót vagy addig nem ameddig ki nincs fizetve annak az adóssága a másik hogy utána mi a teendő? Vagy akor már hatósági müszaki kell rá vagy sima
Az előző tulajdonos tartozásai nem szabhatók ki az új tulajdonosra. Eredetiség vizsgát kell csináltatnia, KGFB-t kell kötnie majd 15 napon belül át kell íratnia, amennyiben szükséges akkor műszakiztatni is kell.
Vásaroltam egy az eladó által forgalomból kivont, motorhibás járóképtelen autót. Amikor a heylreállitási munka haladt és közben eltelt 15 nap megkötöttem a kötelezö biztosítást. Ekkor jeleztem a biztosító felé, hogy az autó egyenlőre járóképtelen, de a következö hetekben túlesik a vizsgám stb. Ekkor megküldték a dijkalkulációt és jelezték hogy addig nem kell befizetni a biztosítást amig az autó újra forgalomba nem kerül. Ez most megtörtént, megjött a számla mégis felszámoltak 15 nap fedezlenségi tételt. Mit tehetek hogy elkerüljem ennek befizetését? Köszönettel: Zsolt
Kell írni a biztosítónak egy kérelmet, hogy kérjék le a nyilvántartót és a kivont időszaknak megfelelően küldjék a számlát. Nem minden biztosító kéri le rögtön a nyilvántartót az automatikus számlázás miatt számíthatták fel de azt a kivonás miatt törölni fogják.
Van egy gépjármű a tulajdonomban, aminek a biztosítása díj nemfizetés miatt megszűnt, fel is mondta a biztosító, majd fedezetlenségi díj lett megállapítva és ki is vonta ideiglenesen a forgalomból a kormány hivatal a járművet. Le is lett adva a rendszám és a forgalmi engedély, viszont az elmaradt díjak nem lettek rendezve.
A kérdésem az lenne, ha eladom az autót, és az új tulajdonos átírás után vissza akarja helyeztetni a forgalomba, biztosítást kötni rá stb., az én elmaradt biztosítási/fedezetlenségi díjamat is ki kell fizetnie? vagy ez ilyen esetekben semmissé válik?
Előre is köszönöm segítségét.
Üdv:
Gábor
Az új tulajdonost nem terhelik az előzőt tulajdonos esetleges tartozásai/ elmaradásai.
A díjfizetés elmaradása miatt megszűnt biztosítást, ha nem kötöm újra, akkor nem jár fedezetlenségi, ugye? Hiszen nincs szerződés, nincs fedezet, nem tartozok senkinek. - Köszönöm
Üdv!
Hagyatéki végzés jogerőre emelésének időpontja miatt, aminek dátuma december 23, a posta, a levélben történt kiértesítés, és a közigazgatási szünet lejártának január 9-ig tartó időszakára fedezetlenségi díjat akarnak felszámolni több, a hagyatékban nevünkre került járműre. Az első lehetséges időpontban elmentem biztosítást kötni és átíratni.
A kormányhivatalnál ezt az időszakot nem számolják bele az ügyintézési intervallumba, akkor a biztosító ezt miért tehetné meg.?
Ezt törvénytelen. Nem lehet ügyet intézni egy zárva tartó irodában. Hol lehet ilyen esetben panaszt, tenni? - Köszönöm.
Ha díj rendezettek voltak a korábbi szerződések akkor az elhunyt szerződésének törlését ki lehet tolni az örökös kötéséig de maximum 30 napig. Ez által az örökösnek meg van a jogfolytonossága és az új biztosító nem számol fel fedezetlenségi pótdíjat.
A panaszt a biztosító felé tudja benyújtani és kivizsgálják az ügyet.
December végén kötöttem egy kötelező biztosítást.Evfordulóra váltottam egy kedvezőbb díjúra. Ki is fizettem azonnal a díjat. Azonban kiderült 18 nap elteltével ,hogy valami volt a rendszerrel és nem látják a biztosítást. Mondták kössek egy újat még aznap és majd átvezetik valahogy ,de lesz így 18 nap fedezetlenségi díj. Ahogy néztem ez majdnem 15000 ft. Ennyit nem is nyertem a váltással. Ilyenkor ez nem a biztosító sara? Nem én tehetek róla ,hogy nem jó a rendszer. Én befizettem azt hittem minden rendben.
Igen lemondtam a régi biztosítást. Az új biztosítom honlapján kötöttem és kaptam is visszaigazolást a befizetésről és kaptam is kötvényszámot.
Köszönöm a segítségét.
Vásároltam egy személygépjárművet kereskedésből
2023.01.03-án.
Kötelezőt 2023.01.04-én kötöttem, majd eredetvizsga és még aznap a nevemre is írattam. Előte a kereskedő kft. nevén volt.
A gépjármű ideiglenesen ki volt előtte vonva a forgalomból, a kereskedő kérésére.
2023.01.05-én az éves díjat el is utaltam.
Ez ugye egy nap fedezetlendégi díj? Maximum kettő.
Csak most kaptam egy számlát a biztosítótól, ahol 2018. 01.04-2023.01.04 közti időszakra számítanak fel NEKEM fedezetlenségi díjat. 1 millió feletti összeg. (UNION biztosító)
Ez mi?
2023 január 3-ig nem ls áttam ezt a járművet, ami egy ideig forgalomban sem volt, nem voltam sem tulajdonosa, sem üzembentartója, ennek a biztosítónak pedig nem voltam soha ügyfele. KGFB tartozásom soha nem volt.
Sz.P.
Nyilván nem jogos, törölni fogják egyeztesse a biztosítóval.
Egy olyan szerencsétlen szituációban vagyunk mi is, hogy az autó nincs használva, nem lett befizetve a KGFB és kivonták a forgalomból.
Eladnánk bontásra és bontási igazolással végleg kivonatnánk a frogalomból.
A kérdésem az, hogy akkor kell-e fedezetlenségi díjat fizetnem, ha most kötök KGFB-t egy másik autóra? Tehát a régi autót -amit végleg kivonatnánk a forgalomból- terhelő pótdíj "átszáll-e" a következő szerződésre, ha ugyanúgy én vagyok a szerződő fél?
Köszönöm!
A jármű: addig fajult a dolog, hogy ideiglenesen ki lett vonva a forgalomból. Most szeretnénk visszatenni, viszont aggódunk, hogy pótdíjat fognak felszámolni arra az időtartamra amig nem volt rajta biztosítás. A gépjármű adott esetben a feleségem nevén van és ő is az üzemben tartója. Az megoldás a dolog elkerülésére, hogy írunk egy üzembentartói váltást a nevemre, majd rögtön kötünk egy kgfb-t a nevemre és azzal megyünk előszőr visszarakatni a forgalomba az autót (ott mondták hogy lesz annak is költsége), majd 15 napon belül okmányirodába bejelentjük az üzembentartói váltást?
B jármű: Még forgalomban van az autó, ennél én vagyok az üzemben tartó, de szintén a feleségem a tulajdonos. Ha visszaveszi/visszaadom a üzembentartóit és nevére kötöm a biztosítást, szintén elkerülhető a pótdíj?
ui.: A kocsik vásárlásánál még nem voltunk házassági kapcsolatban, most már igen. ( Ha ez számít bármit is)
válaszát előre is köszönöm
Vásároltam egy autót 2022 11 08 -án. A Netrisk által kötöttem biztosítáat az nap. Ők továbbították a biztosítónak. Ők kűldték a csekket a kötvényt. De az átírásnál derült ki nem jó dátumot írtunk sajnos.12 hó lett írva 11 helyett. Így a biztosításom is 12 hó-tól érvényes.Kötöttem új biztosítást a jó dátummal, viszont fedezetlenségi díjjat számolt fel.Kértem a biztosítót méltányossági alapon mivel igazaból megkötöttem amikor az autot megvettem csak ugye az adásvételi nem jó dátumos volt vegyék figyelembe. Ők a Mabiszra hivatkozva elutasították. Kérdésem az lenne a Mabisznak lehetséges ilyen kérelmet benyújtani? Vagy ki kell fizetnem
Előre is köszönöm
Azzal a kérdéssel fordulok Önökhöz, hogy 2022.08.06-án megkaptam az újonnan kötött KGFB kötvényét, valamint a befizetésről az igazolást is.
Majd 2022.08.21-én kaptam egy emailt, miszerint felülvizsgálták a bonus-malus fokozatomat, így még fizessek 1.884Ft-ot, sajnos ez elkerülte a figyelmemet a mai napig.
Kérdésem az lenne, hogy ebben az esetben fedezetlenségi díjat kell fizetnem a megjelölt fizetési határidőtől hétfőig (2022.11.07.), amikor tudok menni ügyet intézni vagy esetleg van-e lehetőségem a fizetést valamilyen úton-módon elkerülni?!
Várom mielőbbi válaszukat!!!
Köszönettel:
Edina
Ha a biztosító díj nem fizetési okkal megszüntette a biztosítását a 1884 Ft hiánya miatt akkor sajnos fedezetlenségi pótdíjat kell fizetnie a megszűnéstől a visszakötés napjáig.
Nagyon szépen köszönöm gyors válaszukat!!!
Abban esetleg tudnának - e még segíteni, hogy 2022.10.10. volt a befizetési határidő, a biztosító sem írásban, sem szóban nem szüntette meg még a biztosításom, én vettem észre a mulasztásom. Lehetséges, hogy ebben az esetben is érvényes az 1hónap kockázatviselési kötelezettség? Mert akkor elvileg még megúszhatnám gyors pótlással?!
Ez még lehetne egy "menekülő út"?
Köszönettel:
Edina
Azzal a kérdéssel fordulok önökhöz, hogy van egy autó amit nem használtunk (nincs jogosítványom) az elmúlt években, de fizetve volt rá a KGFB. Figyelmetlenség miatt nem lett befizette egy részlet, csak késve két hónappal később. A biztosító küldött egy csekket egy kisebb összegről amit szintén befizettünk. Pár hétre rá, még pénzt is küldték vissza, de semmilyen formában nem tájékoztattak, hogy megszűnt a szerződésem. Ezt onnan tudtuk meg, hogy a kormány hivatal küldött egy határozatot az ideiglenes kivonásról, mert nincsen érvényes biztosítás a kocsin és öt napom van arra, hogy a hatóságnál leadjam a forgalmit és a rendszámot. Arra a döntésre jutottunk, hogy nincsen szükségünk a kocsira és eladnánk bontásra. Arról, hogy mióta nincsen biztosítás és az ebből keletkező fedezetlenségi pótdíj mértékéről semmilyen információnk nincsen. Az lenne a kérdésem ha eladjuk az autót akkor terhel e engem a pótdíj? Nem szándékozom biztosítást kötni új autóra, nincsen jogosítványom.
2022 januárban megszűnt a GFB szerződésem. Azóta a járművet kivonták a forgalomból érvényes biztosítás hiánya miatt.
Kérdésem, az lenne, hogy ebben az esetben is megkell fizetnem a fedezetlenségi díjat? Ill. ha a szerződés megszűnése óta eltelik 1 év és biztosítót tudok váltani, ekkor elévül e a fed. díj?
Választ köszönöm!
Ebben az esetben, ha eladom a járművet továbbra is fennáll a tartozásom? Vagy az új tulajdonosnak lesz bármiféle fizetési kötelezettsége a kötelező papír munkán felül?
Tehát, ha újra forgalomba helyezi a járművet, eredet vizsga és egy új kötelező köttetik egy másik biztosítónál.
Szeretnék tanácsot kérni az ügyemben. A kötelező biztosításom 2021 januárjában díj nem fizetés miatt megszűnt. Édesanyám lett az autó üzembentartója és új biztosítást kötöttünk. Most újra visszavenném az üzemben tartói szerepet a tulajdonosi mellé, de nem tudom, hogy a 2021-ben érvényben levő díjat most be kell e fizetnem?
Illetve, ugyanannál a biztosítónál kell e újra kötnöm a biztosítást ahol annak idején megszűnt a szerződésem?
Köszönöm
Olyan problémával kerültem szembe hogy balesetben megsérült az autóm. Mivel nem tudom használni a sérülés miatt ezért ideiglenesen kivontam a forgalomból. Érkezett egy érdeklődő az autó után de az volt a feltétele hogy helyezzem vissza a kocsit forgalomba mert másnap érte jön és akkor elvisz. Sajnos másnap nem érkezett és az azutáni napra tett ígéretét sem tartotta be. Kérdésem az lenne hogy most így hogy forgalomba van állítva az autó de ugyebár az eddigi biztosításom megszűnt most kell e díjfizetésre számítanom és ha igen mennyire?
Segédmotoros kerékpárom elromlott, így a biztositást ami a következő évre szólna nem fizettem be. Lejárt a 60 nap és kaptam az union- tól egy emailt, hogy a díj esedékességétől a szerződés megszűnésèig a társaságukat megilleti ez a biztosítási díj. Kérdésem az hogy mivel ennek a kategóriának nincs rendszáma én úgy tudtam ilyenkor nem kell tenni semmit.Majd ha megjavítom akkor újra lesz kötve,de ez lehet hogy csak évek múltán lesz . Jogosan kéri ezt a biztosító tőlem? Mi van ha ezt a költséget nem fizetem be. Amúgy 1000 ft alatti díj . Válaszukat előre is köszönöm.
Az igaz, hogy ez az egyedüli kategória , ahol nem baj ha díj nem fizetés okán törlik nem lesz fedezetlenségi pótdíja a későbbiekben sem problémája belőle.
Ehhez egy plusz kármentességi nyilatkozatot kell írni, hogy az eladás dátumától a mai napig kármentes volt, így nem kell fedezetlenségi pótdíjat fizetnie.
Fedezetlenségi díjat visszamenőleg kifizetni ilyenkor van esély ? Vagy milyen lehetőségek vannak ? Köszönöm
De jobban járnak ha tulajdonost váltanak (szűk családon belül illeték mentesség van) és az új tulajdonosra nem szabható ki az előző esetleges tartozásai.
Szóval ha most megkötjük a biztosítást a holnapi naptól akkor érvényes a biztosítást de a MABISZ azt a díhat amit eddig kiszámlázott azt újra kiszámlázza. Semmi olyan lehetőség nincs hogy az elmúlt időre visszamenőleg biztosítás lehessen kötni? A baleset által keletkezett kár a MABISZ ki számlázta sehogy nem lehet elkerülni nincs olyan hogy visszamenőleg biztosítást tudjon kötni
Sajnos figyelmetlenség, miatt nem fizettem be a KGFB-t. Az autónak én vagyok az üzembentartója, édesanyám a tulajdonos. A díjfizetés 2022. márciusában lett volna esedékes. Természetesen szeretnék új biztosítást kötni, de a fedezetlenségi díj számomra elég tetemes összeg lenne. Elkerülhető lenne-e ennek kifizetése, ha nagykorú gyermekemnek elajándékoznánk az autót? A nagyszülő unoka között még lehet illetékmentes az ajándékozás? Ha én válnék tulajdonossá is, akkor rajtam behajtható lenne új biztosítás kötése esetén a fedezetlenségi díj?
Előre is köszönöm válaszukat!
Ha Ön lesz a tulajdonos behajthatják , javaslom egy személyben legyen tulajdonos és üzembemtartó is a gyermeke.
2 éve járjuk a világot hazai rendszámú autónkkal, eddig lelkesen fizettük a biztosítást, viszont: idén lejár a forgalmi, és amúgy sem tervezünk az elkövetkező években hazavezetni a járművet ( EU-ba sem térünk vissza vele) ilyenkor mi a teendő? Fizetni kell a biztosítást tovább mikor semmi haszna? Illetve ha többet nem kerül haza az autó akkor valahogy be tudják hajtani rajtunk a fedezetlenségi díjat?
Köszönöm a válaszát!
Külföldön használják az autót?? Ha esetleg nem, akkor érdemes itthon valakit megkérni, hogy ideiglenes vonja ki a forgalomból (meghatalmazással eljárhatnak a tulajdonos nevébe), akkor a biztosítás szüneteltetődik és nem kell fizetni a díjat. Egybe függő 1 év kivonás esetén pedig automatikusan megszűnik a KGFB.
Fedezetlenségi pótdíjat akkor hajtanak be ha esetleg visszakötésre kerül a szerződés.
Fedezetlen volt az autóm az első negyedévben, nem kaptam értesítést a biztosítótól, hogy nem rendeztem az elmaradást, így sajnos elfelejtődött (nem is volt használatban az autó ez idő alatt, bizományba volt beadva kereskedőhöz). Amikor ez kibukott Május 27-ével újra kötöttem a biztosítást, hisz kiakarták vonni a forgalomból. Viszont hirtelen május 29-én eladásra került az autó. Másnap, május 30-án bevittem személyesen a helyi irodájukba az adásvételi papírt, közöltem, hogy eladtam az autót és szüntessük meg a pár napos biztosításomat. Lebélyegezték, szkennelték a budapesti fiókirodájukba, azt gondoltam volna, hogy nem lesz ebből fennakadás, hisz az ott dolgozó hölgy megnyugtatott, hogy nem tartozom ezek után semmiféle fizetnivalóval. Nos, ez nem így történt, ugyanis kb. 5 nappal ezelőtt postai úton egy 63000ft-os csekket kaptam. Egy puci csekk, semmi tájékoztatás nincs a borítékban mellékelve. Az autót mint írtam is, eladtam május 29-ével. Ilyen esetben követelik tőlem is a biztosítási díjat és az új tulajdonostól is? Email-ben kértem az union biztosítót, hogy magyarázzák meg ezt az egészet, csupán annyi választ kaptam, hogy ezt be kell fizetnem 8 napon belül. Esetleg van-e valami módja, hogy elkerülhessem a befizetést? Vagy esetleg részletfizetést kaphatok-e?
az autó 2020.júniusáig fél éves hosszabbításokkal ki volt vonva ideiglenesen a forgalomból. Azóta viszont nem lett meghosszabbítva. Semmilyen levél nem érkezett ezzel kapcsolatban, viszont azt látom, hogy az autó jelenleg forgalomban van. Mire lehet számítani így 2 év távlatából? Mennyire lehet komolyan venni ezt a fedezetlenségi pótdíjat?
Köszönettel
November 30.-tól 2022. 06.15.-ig nem fizettem KGFB díjat.
Email értesítést kértem beállítani, a munkahelyi email címet adtam meg, decemberben megszűnt a munkahelyem, sajnos ez kiment a fejemből hogy módosítsam. A díjfizetés elmaradt, az Union még a portálon írt, de internet hozzáférés hiánya miatt nem tudtam belépni.
Sem postán sem telefonon nem kerestek meg sem az Önkormányzat.
Behajtásra került a díj, ők elértek postai úton, így azonnal befizettem, ill. újrakötöttem a szerződést.
Majd emailben érkezett a fedezetlenségi díjról bizonylat, amit 8 napon belül fizessek ki (több mint 150 ezer forint).
Panasszal fogok élni, hogy miért nem értek el, mikor megvan minden elérhetőség adva. Nem érzem jogosnak sem a felmondást, de ezzel már nem tudok mit kezdeni, viszont azt nem tudom, hogy a fedezetlenségi díjból lehet e elengedést kérni, tájékoztatás hiányára hivatkozva?
2020. július 4-ei évfordulónál (addig rendezve volt), 60 nap be nem fizetés után szeptember 2-án díj nem fizetés miatt megszűnt a biztosításom. Erről törlési értesítőt, minuszos számlát (a következő évről) is küldött a biztosító. Illetve a 60 napra 11 ezer Ft-os számlát , ami valahol el tűnt az éterben, de ezt még értem, hogy jogosan követeli. Szeptember 5-én másik biztosítónál kötöttem újra, ahova a 4 napra a fedezetlenségi díjat is kifizettem. Annak tudatában voltam, hogy mivel határidőn túli nem fizetés volt, így köthetek máshol biztosítást, illetve az újnál is ezt jelöltem meg, és nem jeleztek, hogy ez így nem megfelelő lenne. Most az előző biztosító küldött egy határidős figyelmeztetést, amire rácsodálkoztam és azt mondják, hogy náluk kellett volna megkötnöm. Mindenhol azt írják, hogy határidőn belüli nemfizetésnél kötelező ugyanott kötni, de ha lejárt az 1 év +60 nap türelmi és utána kötöttem újat máshol az most akkor megfelelő? Az új biztosítónál azt mondták, hogy az élő szerződés. A régi azt mondja, hogy nem és ők követelnék az előző évet. Köszönöm válaszát előre is.
Hivatalosan az előző biztosítóhoz kellett volna a visszakötésnek történnie.
Volt az autón kötelező biztosítás , még hívtak is egy hét múlva a biztosítótól hogy valóban megtörtént -e a baleset és mi hogy történt. 2022.04. hónapban a mabisztól kaptam egy fizetési meghagyást mert szerintük az autó ideiglenesen ki volt vonva a forgalomból végrehajtó által ( erről tudomásunk nem volt, a nevezett vh . már sehol sincs azóta)
A követelés több milliós nagyságrend, kifizetni nem tudom.. ilyenkor milyen lehetőségeim vannak ? Ha nem volt rá biztosítás a baleset időpontjában , akkor vajon hogy - hogy hívtak egyeztetés miatt a biztosítótól ?
Köszönöm a választ előre is !
2022.02.02-án vásároltam egy autót. Még aznap kötöttem természetesen biztosítást rá. 28-án be is fizettem csekken az első negyedévet ami az előző biztosítómtól tovább vitt B03 szerint 11.395Ft volt. Ezzel 02.02-től 05.02-ig ami a csekken is szerepel rendezve voltam. Majd 04.15-én kaptam az Union tárhelyemre (nem e-mailben, nem telefonon) egy értesítést, hogy díj nemfizetés miatt megszűnt a KGFB-m. Ezt (értesítés hiányában) 5 nappal később, 04.20-án vettem csak észre, hívtam is őket és kiderült, hogy nem tudták leellenőrizni, hogy valóban B03 voltam az előző biztosítómnál, ezért visszaminősítettek A0-ra és így a már befizetett 11.395Ft csak 04.15-ig fedezte az első negyedévet, ezért egész egyszerűen megszűntették a kötelezőmet. Viszont így 5 napja ugyebár már nem volt biztosításom. Holott az előző biztosítót is felhívva ténylegesen B03 voltam és ők (Allianz) nem is értették, hogy ezt miért nem tudták lekérdezni...
Abban maradtunk (az Union ügyintézőjével, erről ugyebár hangfelvétel is készült részükről)), hogy azonnal kössem újra az Union weboldalán a KGFB-t, viszont így lesz majd 5 nap fedezetlenségi büntetésem. Ez megtörtént, ekkor már a szerződéskötéskor a kártörténeti számomat is meg kellett adnom, (amit az Allianz ügyintézője pillanatok alatt megadott nekem a beszélgetésünk folyamán). Majd váratlanul eladtam az autót 04.27-én. Még aznap be is vittem az adásvételit az okmányirodába illetve az Uniont is felhívtam, hogy jelezzem feléjük az eladást. Ekkor meg is beszéltük, hogy ugyebár még fennáll az öt napos fedezetlenségi büntetés plusz a pár nap kötelező amit majd csekk formájában küldenek.
Erre mai napon kaptam egy számviteli bizonylatot egy csekkel 117.585Ft-ról. Ebben az szerepel, hogy union24-kötelező: 2022.04.20-2022.07.20 = 0Ft illetve 2022.01.22-2022.04.20 = 99.960Ft. Nem értem, hiszen a kezemben van a befizetett csek amin 02.02-05.02-ig dátum szerepel, illetve mi ez a január 22. -től dátum a levélben, amikor az autót február másodikán vettem?
Válaszát előre is köszönöm!
Kaptam egy levelet miszerint tartozásom volt 2020-as évben és én akkor nem kaptam semmilyen tájékoztatást ezzel kapcsolatban (nem is szűnt meg a kötelezőm). Én a levél láttán rögtön felhívtam a szolgáltatót és közölték, hogy kötnöm kell új biztosítást. Egy db csekk elmaradásról beszélünk és én elegett téve kötöttem is új biztosítást. Sajnos 60 napom van, hogy rendezzem a sokszoros díjjal terhelt összeget, amit ha tehetném nem szeretném vagy csak a jogos összeget kifizetni. Van-e mód fellebbezésre vagy esetleg más út arra, hogy ezt a sokszorosan terhelt összeget elkerüljem. Nagyon szépen köszönöm a válaszát.
Egy régebbi hanyagság miatt nevemen volt egy autó, melynek nem volt rendezve a kötelezője. Emiatt magas összegű fedezetlenségit szabtak ki rám. Az autó végül kikerült a forgalomból, az összeget nem tudtam rendezni. Ez 2016-ban volt. Azóta nem vettem másik autót, de most szükségem lenne rá. Ha most a saját nevemre megvásárolok egy másik autót, behajthatják rajtam a régi elmaradt tartozást?
köszönöm a választ!
Erdeklodnek, hogy meddig behajthato a fedezetlensegi dij?
Melyik paragrafus szabalyozza ezt a kerdest?
Egy biztosito 2013as fedezetlensegi dijat kovetel, tolunk miutan 8ev utan ujra az uzembentartasunkba kerult egy gépjármű iden ev elejen.
Köszönöm valszukat!
Szeretném egy ismerősöm autóját megvásárolni, de sajnos az a gond, hogy nem fizette az autóra a biztosítást, és sajnos a forgalomból sem vonatta ki, így elég nagy összegű fedezetlenségi díj halmozódott föl. Ha megveszem az autót, és szeretnèk rá saját nevemben biztosítást kötni, ezt a fedezetlenségi díjat nekem kell megfizetnem?
Amennyiben nem, úgy az előző tulajnak számlázzák ki, vagy szimplán csak nem tud saját maga addig bármilyen biztosítást kötni , amég az előző fedezetlenségi díj nem lesz rendezve?
Nagyon szépen köszönöm válaszukat !
Mivel az előző tulajdonos eladja az adott gépjárművet attól függetlenül köthet Ő máshol is szerződést, másik autóra szintén nem terhelhető rá.
Másfél éve lett ideiglenesen kivonva a személyautóm. Kivonásig rendben fizettem a biztosítási díjat. Most forgalomba helyeztem és kötöttem rá új biztosítást. Az új biztosító fedezetlenségi díjat számlázott ki. Nem értettük ennek az okát, bementünk a biztosítóhoz, ahol azt mondták, hogy a régi biztosító valószínűleg évfordulókor felmondta a biztosítást miközben kivonás alatt volt az autó. Erről én nem értesültem. Postai levelet biztos nem kaptam a biztosítás felmondásáról. Azt mondták, hogy lehet, hogy emailben értesítettek, de azt sem láttam. Mit lehet tenni ebben a helyzetben?
Köszönöm a válaszát. Mások okulására leírom, hogy felhívtam a Mabisz-t is. Ott ennek pont az ellenkezőjét mondták, nem számít, hogy ki van ideiglenesen vonva a forgalomból, ha ezalatt a biztosító felmondta a biztosítást, akkor az számít, hogy nem volt biztosítás, és kész. Elmentünk a kormányablakba, ott viszont azt mondták, ha folyamatosan ki volt vonva, akkor nincs fedezetlenség. Elmentünk másodszorra is az új biztosítóhoz, ott ugyanazt mondták, mint a mabisz-nál. Nagyon magabiztos volt az ember, de végül telefonált a központba és ott azt mondták, hogy a korábbi biztosító nem rögzítette a rendszerben, hogy mi miatt mondta fel a biztosítást (a lényeg, hogy nem a nemfizetés miatt mondta fel), ezért számlázták ki tévesen a fedezetlenségi díjat.
Másfél éve lett ideiglenesen kivonva a személyautóm. Kivonásig rendben fizettem a biztosítási díjat. Most forgalomba helyeztem és kötöttem rá új biztosítást. Az új biztosító fedezetlenségi díjat számlázott ki. Nem értettük ennek az okát, bementünk a biztosítóhoz, ahol azt mondták, hogy a régi biztosító valószínűleg évfordulókor felmondta a biztosítást miközben kivonás alatt volt az autó. Erről én nem értesültem. Postai levelet biztos nem kaptam a biztosítás felmondásáról. Azt mondták, hogy lehet, hogy emailben értesítettek, de azt sem láttam. Mit lehet tenni ebben a helyzetben?
Azt szeretnem kerdezni, hogy ha van egy regi autom amit mar nem hasznalok es biztosan nem is fogok, de a bontoba csak kesobb adnam le, akkor felmondhatom e a kotelezot irasban indoklas nelkul evfordulora?
Nem lesz e valami fedezetlensegi dij bonto/okmanyirodai kivonasnal kesobb
Koszonom!
Ha évfordulóra felmondja és nem köt máshol szerződést de forgalomban marad a nyilvántartás szerint, akkor a következő visszakötésnél fedezetlenségi pótdíjat szabnak ki.
A pótdíj mértéke napi 800-1100 Ft KW függően. Továbbá ha felmondja évfordulóra és nem köt szerződést akkor hivatalból vonják ki és (ha van) bónusza az is elveszik.
Tegnap a személyautómmal 4 másik járművel együtt balesetet szenvedtem. A rendőri intézkedés során derült ki számomra, hogy az adott személygépjárműmre a KGFB szerződés lejárt. Mivel szállítással is foglalkozom, több gépkocsi van a tulajdonomban, és több biztosítónál vannak a KGFB szerződéseim, ezért én az e-mail-es értesítők, díjbekérők alapján szoktam számon tartani a díjfizetések esedékességét. Mivel az adott biztosító, ahol az érintett jármű biztosítása volt, a-mailben csak arról küldött értesítést január 18-án, hogy egy postai küldemény visszaérkezett, amit a részemre küldtek, mivel közben egy költözés is történt, ezért ez a fizetési kötelezettség elkerülte a figyelmemet, és ezt a szerződésemet díjnemfizetés miatt megszüntették. A szerződés felbiontásáról értesítést semmilyen formában nem kaptam. Most utánanézetm, a szerződés 2021.06. 12-től élt, féléves díj került kifizetésre, így - a 60 napos türelmi idő leteltével - 2022. február 09-val szüntették meg. Több kérdésem is lenne ez ügyben.
Tudom, hogy a díj befizetésének számontartása az én felelősségem, ennek ellenére van-e bármilyen mód arra, hogy jelen esetben a biztosítóval lehetséges-e bármilyen módon (az időutazás kivételével, mert arra jelenleg még nem vagyok képes) helyreállítani a szerződés érvényességét vagy semmisnek nyilvánítani a felmondást?
Amennyiben ez nem lehetséges (tudom én is, hogy nem, de a remény... :D), mely megoldás a körülményekhez képest legkedvezőbb számomra, hiszen öt autó ütközött egmásba, és mivel én a negyedik voltam, ezért az én autómban is tetemes kár keletkezett?
Fizessek fedezetlenségi díjat az adott biztosítónak, és kössem velük újra a szerződést, vagy lehet ilyen esetben másik biztosítóval kötni KGFB szerződést, és legalább a fedezetlenségi díjat nem befizetni, mivel a három hónapra már az is elég sok lenne? (Az adott szerződésem amúgy is kedvezőtlenebb volt más biztosítókhoz képest.)
Mivel még nem voltam ilyen helyzetben, fogalmam sincs, hogy mi a teendő, hogy mérsékelni tudjam az ezzel kapcsolatos aktuális kifizetéseket. Van-e lehetőség a már jelenleg meglévő károk miatti kiadásaim enyhítésére?
Válaszát előre is köszönöm!Minden jót, Kata
Ha nem köti vissza a szerződést és eladja a gépjárművet akkor a fedezetlenségi pótdíjat nem szabják ki.
Ugyanez a helyzetünk mint az előző kérdezőnek, 2021. novemberében kaptam egy levelet, hogy díjnemfizetés miatt megszűnt a kötelező, ezt most találtam meg zárt borítékban, előtte csoportos beszedéssel ment de bank váltásnál ez valószínű nem lett átírva, ezért elkerülte a figyelmemet. Azóta sehol nem kellett, rendőr sem állított meg, csak eszembe jutott hogy átnézzem a papírokat és így jöttem rá. Csináltam egy kalkulációt az újra kötésre, több mint 600 ezer ft-os díjat kéne megfizetnem. Én vagyok a tulajdonos és az üzemben tartó is, férjem dél-afrikai állampolgár magyar tartózkodással, de nincs magyar jogosítványa és a házasságunk sincs Mo-on honosítva még. Van valami kiskapu, hogy elkerüljük ezt a hatalmas összeget? Még nem kötöttem meg az új biztosítást, de minden nap számít...
Köszönöm előre is,
L.H.
Ma megállított a rendőr és szembesített azzal, hogy az autónkon nincs kötelező biztosítás. Én most keresem a csekkeket és tényleg 2021. 10.04.-ig volt fizetve. Kaptam egy felszólítást, de csekket nem, így valószínüleg nem figyeltem fel rá és nem fizettem be a biztosítást.
A rendőrségnek mindenféleképpem ki kell fizetni a szabálysértést.
Olvastam, hogy családtagnak el lehetne az autót ajándékozni és akkor nem kell a fedezetlenségi díjat megfizetni? A fiamé az autó, üzembentartója a férjem, elajándékozhatják nekem? Kivonathatja-e a rendőrség a forgalomból, ha azt elajándékozzák nekem?
Köszönette! Horváthné Ágnes!
Ha időben átírják és kötnek új KGFB-t nem vonják ki a forgalomból.
Házassági kivonatot vigyék majd az illeték mentesség érdekében.
Így ha megköti a biztosítást, kiszabják a fedezetlenségi pótdíjat 10.01-02.23 között majd a kivonás miatt szüneteltetik a szerződést tehát csak azt a díjat kell megfizetni amíg forgalomba volt. Felmondani nem tudja a biztosítást egy hónap után.
Ha anyukámnak nincs jogosítványa..72 éves szívbeteg...lehet e az autóm üzembentartója? amin 1 évig nem volt biztosítás..betegség miatt..és hogy lehetne a fedezetlenségi díjat...elkerülni?
Üzembentartó lehet jogosítvány nélkül de a kortényező miatt és a jogosítvány hiánya miatt drágább lesz a biztosítás díja.
Segítséget szeretnék kérni hogy megértsem mi történik.
Szóval, 2021 nyarán vettem egy autót, aznap kötöttem rá Allianz biztosítást online. Talán másfél hónapra rá befizettem a negyedéves díjat is. Nem tudtam átírni a járművet mert nem volt meg a törzskárya. November legelején jön egy levél az Allianztól, hogy VISSZAMENŐLEGESEN felmondják nullára a szerződést (nem harminc napra) és itt a pénz is, visszaadják. Persze kötöttem egy másik szerződést az Unionnál. Ott közölték, hogy fizessek biztosítási díjat, plusz azt a szerény 80 ropit, ami fedezi a "visszamenőlegesen fedezetlennél vált" időszakot.
Közben átírtam a járművet, azt mondtam, hogy elhagytam a törzskártyát, nem volt más út. Ezt nagy nehezen elfogadták (mivel tudták, hogy korábban azt mondtam, hogy nem kaptam meg, és ez volt az igazság.) aláírtam egy jegyzőkönyvet, hogy elhagytam.
Akkor nem volt pénzem, úgyhogy mivel Január 25 volt a határidő, kivártam, pont aznap reggel volt fizetés (ez mondjuk véletlen) reggel 8 után pár perccel, amikor megjött a fizetés, rendeztem az egészet. HITTEM ÉN, de nem, mert két nap múlva jött egy üzenet, hogy nem-fizetéssel megszűnt a szerződésem. Rendszerben közben mutatja: RENDEZVE
Erre betelefonálok, a baj ott van, hogy 26-n íródott jóvá (kártyával fizettem). Emiatt kiesett a 25-i határidőből és nem-fizetéssel megszűnt. Nem tudják elfoadni. Viszont kössek egy másik szerződést nyugodtan. Tudtam, hogy pár nap múlva úgyis elviszik az autót, viszont nem akartam biztosítatlanul hagyni a járművet, így kötöttem újat. Persze két nap biztosítatlan maradt.
Egy hét múlva (amikor eladtam a járművet) beküldtem az adásvételit és a hatósági lejelentést az Unionnak. Be is telefonáltam, hogy minden rendben legyen: legnagyobb meglepetésemre közölték, hogy 1500 forint díjat kell fizetnem a biztosítatlan két napra, de ne szomorkodjak (és ezt nem értem) mert a 80 ropit visszaadják. Beszéltem még két ügyintézővel, mindegyik azt mondta, hogy visszaadják, mert már "nem aktuális" és már nem kérhetik, mert mindig az előző szerződés végétől élő időszakot figyelik. Közben ma már el is küldték a pénzt vissza.
Oké, de akkor most mi van? Mit kell tennem, hogy ez rendeződjön? Gondolom valaki előbb-utóbb behajtja? (Vagy nem?)
A második szerződés esetében ha kötéstől számítva 60 napon belül nem könyvelik le a díjat akkor díj nem fizetés okán felmondják a szerződést. Újat kötni kizárólag az adott biztosítóhoz lehet (visszakötési kötelezettség van évfordulón belül). Ilyenkor a fedezetlenségi pótdíjat és a hátralévő éves díjat egyben kell megfizetni, mivel eladta ennek az arányos különbözetét küldték vissza. Ha végig rendezte nem fognak már behajtani semmit.
Problémám hasonul pár alábbi történettel. Oda nem figyelés, hanyagság és természetesen elégtelen értesítés miatt (ahogy láttam szándékosan nem törik magukat ezzel a biztosítók) több hónapja felmondásra került a kgfb, igaz eközben az autót egy métert sem használtam. Most vittem volna vizsgáztatni, de szóltak, hogy nincs biztosítás. Biztosító,telefon, kislány közölte, hogy 144.000 Ft fedezetlenségi díj, azután beszélhetünk. Olvastam a válaszaiban, hogy családtagnak tulajdonos váltással megoldható. Viszont úgy tudom, hogy ajándékozás esetén 50% az illeték, igazolt fizetés esetén pedig 25% ill. hogy feltétele az átírásnak a biztosítás megléte, ami ugye nincs. Ezek így megállják a helyüket, vagy rosszul tudom? Arra gondoltam, hogy a feleségemre átíratom (igaz nincs jogsija hálistennek), ebben az esetben mi lesz a folyamat?
A feleségével írjanak egy ajándékozási szerződést, aznap kell kötnie KGFB szerződést (nem baj, ha nincs jogosítványa), amit az oldalunkon is könnyedén megtehet majd okmányirodában 15 napon belül át kell íratni, csak feltétlen vigyék a házassági kivonatot. Az átírási költség így 12 000 Ft.
Használt kisteherautót (Citroen Berlingo) vásároltam szeptember 5-én éjjel. Akkor abban a pillanatban az ügynökömmel KGFB-t kötöttem a járműre. Az átírás és a biztosítás befizetése szeptember 20-án megtörtént. A következő negyedéves díjat (jan-márc) annak rendje módja szerint 11.17-én szintén befizettem. A biztosítómtól két hete visszakaptam a befizetett összeget. Különös jelentőséget nem tulajdonítottam neki, hiszen ez a „ túlfizetés” más befizetéssel is elő szokott fordulni. Az ügynököm a napokban értesített, hogy nincs érvényes biztosításom, és ez súlyos pénzbüntetéssel jár. Az erről szóló felbontatlan papír alapú levelet meg is találtam. Ebben az áll, hogy „az autóm gépjármű biztosítási szerződésének fedezete 2021. 10.05-én törlés(nem bejegyzett üzembentartó) törlési okkal megszűnt.
Kérdésem: mi jelent ez a „nem bejegyzett üzembentartó”
Mit tudok ezután tenni, hogy a fedezetlenségi pótdíjat elkerüljem.
Tisztelettel köszönöm válaszát!
2011 és 2014 között hanyagságom okán, egy akkor épp nem működő gepkocsira tetemes fedezetlenségi halmozódott fel (volt h ideiglenesen kivontama forgalomból, de colt pár félév amikor nem) 2014ben üzembentartót változtattam. Most visszavenném az üzemben tartóit. A kérdésem h elébült a korábbi tartozásom vagy sem. Le tudom ellenőrízni ujra kötés előtt? Ha ujra kötöm és kiszámlázzák el tudok állni a szerződéstől vagy mindenképpen behajtjak? Előre is köszönöm a választ. Üdv Zsolt
Sajnos 2022 ben derult ki hogy az auto biztositasat az alianz 2020 szept vegen egyoldaluan felmondta mely kovetkezteben fedezstlensegi dij kepzodott ( 520.000 ft) ennek elkerulesere valoban az egyoldalu ajandekkzasi szerzodes a legjobb opcio? Ezesetben sem a regi sem az uj tulajon nem hajthato be a fedezetlensegi dij? Erdekesseg kepp semmilyen informaciot nem kaptam hogy a szerzodes febontasra kerult, a befizetett osszeg sem kerult vissza utalasra valamint az autot csupan 2021 dec vegen vonta ki az okmanyiroda kgfb hianya miatt. Gyorsan kotottem egy posta biztositast amit a posta elutasitott adat elteres miatt. Kotottem egy masikat is amit viszont 14 napon belul en mondtam fel hiszen mar az auto ki van vonva igy folosleges. Ezek tudataban mi lenne a legjobb megoldas? Valaszat elore is koszonom :)
2016-ban gépjárművem kötelező felelősség biztosítása megszűnt díjfizetés elmaradása miatt. Az autót 2017-ben kivonták a forgalomból a biztosítás nem fizetése miatt. Kérdésem, hogy saját nevemre vásárolhatok-e új autót, köthetek-e biztosítást, illetve a fedezetlenségi díj a forgalomból kivonás napjáig számolandó vagy a jelen dátumig felszámolják? Válaszukat előre is köszönöm!
Trehanyságomból adódóan díjnemfizetés miatt megszüntették a kötelezőmet. Ha hivatalos bontóba viszem a kocsit, ki fogják vetni a fedezetlenségi díjat?
Köszönöm, ha válaszol!
Trehanyságomból adódóan díjnemfizetés miatt megszüntették a kötelezőmet. Ha hivatalos bontóba viszem a kocsit, ki fogják vetni a fedezetlenségi díjat?
Köszönöm, ha válazzol!
A rokonomnak még 2020. novemberében felmondták a KGFB-t, és március óta én vagyok az üzembetartó és én egy másik biztositónál kötöttem újra a KGFB az autóra. Két kérdés merült fel bennem, a fedezetlenségi díjat, ha be akarnák hajtani, akkor ezt a tulajondosra vagy az új(jelenlegi) üzembentartóra terhelik? A másik kérdésem, ha most a tulajdonos visszaveszi a üzembentartói jogaokat, akkor tudna már rá KGFB-t kötni, vagy akkor előjönne a fedezetlenságből fakadó tartózás?
Válaszát előre is köszönöm!
Egy ismerősöm megörökölt egy személyautót az elhunyt feleségétől. A személyautó magyar rendszámú és Magyarországon van forgalomban. Az ismerősöm Osztrák állampolgár, de magyarországi lakcímmel rendelkezik, az országban él.
Az ausztriai hagyaték 2021.05.20.-án emelkedett jogerőre. A KGFB-t az ismerősöm az elhunyt felesége szerződésével a mai napig rendezte.
A biztosítóban a korábbi szerződést fel akarta mondani és a nevére új KGFB szerződét kötni, mikor mondták neki, hogy a fedezetlenségi díj 166.000.-ft, melyet meg kell fizetnie.
Sok procedúra volt mire az Osztrák hagyatéki levelet át tudta venni és a hiteles fordítást el tudta intézni.
A kérdésem az, hogy köteles-e megfizetni a fedezetlenségi díjat, mivel fizetve volt és van a korábbi biztosítás folyamatosan?
Hogyan lehetne elkerülni, hogy ezt a magas összeget meg kelljen fizetnie? Lehet-e a dátumokkal ez esetben "játszani"?
Köszönöm szépen a választ!
A.
Édesapámnak a Generali Biztosítónál volt egész évre rendezve a gépjármű biztosítása 2021.01.01-2021.12.31.
Én az Allianz nál kötöttem 11. hó 04-én. Édesapámnak soha nem volt rendezetlen biztosítása a gépjárműre folyamatosan volt rajta biztosítás.
Köszönöm a válaszát.
Akkor nem lesz fedezetlenségi pótdíj ha az édesapja szerződése végig díjrendezett volt.
Nekem olyan problémám van, amelyre a biztositasási ügynököktől is eltérő választ kapok. Tehát édesapám a gépjármű üzembentartója, én pedig a tulajdonos vagyok a felelősegbiztosítás az ő nevén van. 2021.09.29-én elhunyt. A gépjármű és a papírja most kerültek hozzám. Kormányhivatalban szerettük volna bejelenteni az üzemben tartás visszavonását de ott azt mondták 11.03-án, hogy nekem kötni kell egy kötelező biztosítást, az édesapámét meg fel kell mondanom 11.03 val. 11.04 én meg is kötöttem a szerződést, de azt mondták a halál bejelentésekor a biztosítónál, hogy a fedezetlenseg miatt ki fognak számlázni nekem egy összeget. Én ezt nem értem! Ha én kötök biztosítást bemegyek vele a kormány hivatalba és vissza vonom az üze
ha egy 2014 ben biztosítás nemfizetése miatt hivatalból ideiglenesen kivont autót ha megveszek nekem kell biztosítási pótdíjat fizetnem? Előre is köszönöm a választ.
Az átírás megtörtént? Az az üzembentartó, aki be lett jegyezve az okmányirodában és őt terheli minden felelősség.
A jogerős hagyatéki végzéstől számítva kell biztosítva legyenek a gépjárművek
én is így jártam, hogy nem tájékoztatott a biztosító megfelelően az éves KGFB díj esedékességéről, fizetési felszólítást sem küldtek és arról sem kaptam semmit hogy így a nemfizetés miatt törölték a szerződésem, bő fél évig a tudtomon kívül biztosítás nélkül jártam, majd a műszaki vizsgán derült ki a dolog. Ilyen esetben sincs semmi esélyem méltányosságot kérni, hogy nem lettem megfelelően tájékoztatva?
Köszönettel: Gábor
Másik autót nem befolyásol.
Az a kérdésem lenne így egy korábbi kérdésre reflektálva, hogy a díj elkerülése, csak tulajdon jog átruházással kerülhető el, vagy esetleg elég ha az üzembentartó lesz egy rokon és az ő nevére lesz újrakötve a biztosítás?
Válaszát előre is köszönöm!
egy igazoltatás alkalmával derült ki, hogy a feleségem gépjárművén nincs biztosítás közel másfél éve!!! A biztosítási díjat azonnali beszedéssel fizette, amely felső korlátos volt. A díjemelkedés miatt azonban nem történt meg a teljesítés, az online portálon meg nem figyelte az értesítést.
Nyilván mondanom sem kell, hogy nem kevés a fedzetlenségi díj, mégha egy 55kw autóról is van szó.. közel 500eFt, amelyet irreálisnak tartok, de ez van.
Amennyiben csdaládon belül tulajdonost vált az autót, kikerülhető a fedezetlenségi díj? Még az átíratás díja is kedvezőbb, mint a fedzetlenségi díj.... csak kérdés, hogy behajthatják-e?
egy igazoltatás alkalmával derült ki, hogy a feleségem gépjárművén nincs biztosítás közel másfél éve!!! A biztosítási díjat azonnali beszedéssel fizette, amely felső korlátos volt. A díjemelkedés miatt azonban nem történt meg a teljesítés, az online portálon meg nem figyelte az értesítést.
Nyilván mondanom sem kell, hogy nem kevés a fedzetlenségi díj, mégha egy 55kw autóról is van szó.. közel 500eFt, amelyet irreálisnak tartok, de ez van.
Amennyiben csdaládon belül tulajdonost vált az autót, kikerülhető a fedezetlenségi díj? Még az átíratás díja is kedvezőbb, mint a fedzetlenségi díj.... csak kérdés, hogy behajthatják-e?
Tulajdonosválzás szükséges, vagy elég, ha az üzembentartó változik?
Köszönöm!
Válaszát előre is köszönöm .
Ez év márciusában vettem egy használt autót, amire rögtön meg is kötöttem a kötelezőt. Kaptam visszaigazolást is a sikeres díjrendezésről. Az átírást a körülmények közjátéka és saját hibám miatt nem végeztem el. Mint kiderült emiatt törölték a szerződést. Most jelentős büntetéssel tudom csak újrakögni. Nem gondoltam, hogy az átírás hiányában megszüntetik a biutosítást. Kérdésem az lenne, hogy van-e arra mód, hogy csökkentsem a büntetés mértékét? Válaszát előre is köszönöm
Tisztelt Biztoshely Biztosítási Portál!
Április 21-én vásároltunk autót, melyre aznap meg is kötöttük a biztosítást, átírására viszont csak június 1-re kaptunk időpontot.
Természetesen több okmányirodában is próbálkoztunk, de sajnos hiába. Emiatt 30 nap fedezetlenségi díjat kellett fizetnünk.
Van e bármiféle jogorvoslat erre? A biztosító törvényre hivatkozva elutasította méltányossági kérelmüket.
Válaszukat előre is köszönjük.
Édesapám halála után megörököltem egy személygépkocsit. A hagyatéki végzés május 13. napján vált jogerőssé, ettől a naptól lettem tulajdonosa az autónak. Azonban a jogerősítő végzést május 28. napján keltezte a közjegyző, s levél feladás napja június 1. A sima postai levelet június 3.napján kaptam kézhez, majd 3 nap múlva (azaz a mai napon) megkötöttem a biztosítást. Bizony elképedtem, amikor 15 ezer forint fedezetlenségi díjat számolt fel a biztosító. Édesapám halála után az autót senki nem használta, a régi biztosítást (melyet édesanyám továbbra is fizetett) a mai napon mondtuk fel. Van esély arra, hogy ezt a 15 ezer forintot valahogy visszakapjam? Köszönöm válaszát.
Jogerőre emelkedéstől számítva van 30napja az örökösnek a KGFB szerződés megkötésére és annak megfelelően lehet töröltetni az elhunyt szerződését. Akkor tudja töröltetni a fedezetlenségi pótdíját ha az elhunyt szerződést 06.06 -ra írják a törlés dátumát. Azt a törlés értesítőt kell beküldeni az Ön biztosítójához ennek korrigálására.
A tól-ig határt pontosan hogy kell értelmezni ?
Pl 2021.5.9-ig tartott a régi biztosítás ,a következő (új) megkötése 2021.5.10.-től is érvényes,vagy csak úgy jó ha 2021.5.9.-től van írva.Válaszát köszönöm.
üzembentartója voltam egy SZGK-nak, aminek a tulajdonosa a feleségem volt. Az autó használaton kívül volt, a kötelezője lejárt, sajnos nem kötöttem újra, a megszűnéséről tájékoztatott a biztosító. A gépjármű üzemben tartása visszakerült a nejem nevére és megkötöttük rá az új biztosítás. Az autót azóta értékesítettük. A kérdésem az lenne, hogy ha én most új gépjárművet vásárolok és arra kötelező biztosítást kötök, akkor az előző díjnemfizetés miatt megszűnt biztosításból fakadó fedezetlenségi díjat kiszámlázzák nekem? Kb. 2 éve szűnt meg díjnemfizetés miatt a biztosítás. Válaszát köszönöm.
Lenne egy MZ motorkerékpár, aminek rendszeresen volt fizetve a biztosítása, ami a tulajdonos halála után megszűnt.
A biztosító felkereste az előző tulajt és kiderült, hogy nem volt átírva több mint 10 éve a jármű, de a biztosítás ez idő alatt fizetve volt. Az eredeti tulajt 10 évnyi fedezetlenégi díj (kb. fél millió..) megfizetésére kötelezték, mivel nem ő fizette a biztosítást . A kérdésem, hogyha az eredeti tulaj velem kötne adásvételit, ergo én lennék az új tulaj átírással, akkor törlődne a fedezetlenségi díj, vagy átruházódna rám, vagy egyáltalán az eredeti tulaj el sem adhatja amíg be nincs fizetve? Hátrány itt csak az eredeti tulajt érné, jogilag én még nem szerepelek sehol! Csak felvetés.
Lenne egy autóm,amelynek a biztosítása díj nem fizetés miatt megszűnt,viszont ezt újra kötöttem kaptam fedezetlenségi díjat viszont ez sem került befizetésre és ismét megszűnt díj nem fizetés miatt. A kérdésem az lenne,hogy ha eladom ezt az autót akkor az eddig kiszámlázott fedezetlenségi díj és bizosítási díj behajtható rajtam bármilyen formában?
Köszönöm előre is a válaszát!
Továbbá a másik opció az lehet ha 30 napon belül nem íratta a nevére az autót, akkor kötéstől számítottam 31. napon nem bejegyzett üzembentartó okán szüntetik meg, akkor a fedezetlenségi pótdíj visszamenőleg még nagyobb összeg.
Van egy régi kisteherautóm ( VW Caddy )
Ideiglenesen kivonattam a forgalomból, amit fél évre adtak, most újból ki kell vonatnom megint fél évre,
de mi van akkor, ha nem vonatom ki ideiglenesen, hanem a hatóságra hagyom, hogy kgfb díjnemfizetés miatt kivonják a forgalomból ?
- A tisztázás végett, ezt az autót, csak a kertemben szeretném használni, forgalomba, ill. közúton már soha nem akarnám -
Számíthatok így valami büntetésre, ill. behajtásra ?
Köszönettel:
Gabo
A gond az, hogy a visszahelyeződéssel elindul a kgfb is, és ha oda nem érkezik be pénz, akkor fogják kivonni az autót a forgalomból hatóságilag, és kérik a rendszámot meg a forgalmit. A kötelezőn lévő bónusza pedig elveszik.
Sajnos az egészségügyi állapotom miatt, nem vezethetem tovább az autómat. Ez év június végéig fizettem a kötelező biztosítást, majd fizetetlenség miatt júliustól megszűnt. Az autótól nem szeretnék megválni, ezért a nővérem jelenleg kiskorú lányának szeretném eladni, aki előreláthatólag pár éven belül szerzi meg a jogosítványát. A kérdésem az, hogy állhat-e a garázsomban addig, (1-2 év) hogy utólag ne szabják ki a fedezetlenségi díjat. Az autó nincs kivonva a forgalomból.
Előre is köszönöm a választ! üdv. Karcsi.
Kicsit faramuci helyzetbe kerültem. 2020.08.27-én vásárotam egy szgk-t, melyre természetesen kötöttem KGFB-t aznapi dátummal. Sajnos az adásvétel során nem került átadásra a törzskönyv. Az eladó elhagyta, így köröztetést indított rá, viszont ez már az adásvétel után történt. A Magyar Közlöny pont olyan időpontban hozta le a törzsönyvet, amikorra kicsúsztam a 30 napos átírási (biztosító által figyelt) határidőből. Így a biztosító jelezte felénk, hogy az üzembentartó változás bejelentésének hiánya miatt gyakorlatilag semmisnek tekinti a 2020.08.27-2020.09.26 közötti időszakot, hiába fizettem azt ki, törli azt. Az autó 2020.09.28-án lett átírva. Jól gondolom, hogy a 30 (+2) napos intervallumot fedezetlenségi időszaknak fogja tekinteni a biztosító? Sajnos a törzskönyv nem állt rendelkezésre, illetve a köröztetés sem indult el időben. Esetleg lehet valamilyen kivételes kérvényt kérni ilyen esetben (a törzskönyv eltűnéséről nem tehetek, illetve totál jóhiszeműen jártam el az ügylet során. Hovatovább gondolhattam volna rá, hogy törzskönyv, illetve eltűnés bejegyzés nélkük nem veszünk autót).
Ön mit gondol?
Természetesen 2020.09.28-tól kötöttem új KGFB-t.
Köszönöm.
V.
[/quote]
[/quote]
Ha van egy gépjárművem amit a hatóság 2014.06.
kivont forgalomból mert nem volt rajta kgfb.,és most újra forgalomba helyeztetem, akkor ugye nem kell fedezetlenségi díjat fizetni? Gondolom a 2014.06. hó utáni időszakra azért nem mert nem volt forgalomban, az az előttire meg azért, mert a 2009. évi. 62. törv. 22. par. 2. bek. szerint csak az utolsó 5 évet veszik figyelembe a díjszámításnál ,2014. pedig 5 éven túl volt.
Jól értelmezem?
Lehetne ugy ertelmezni, hogy a fedezetlenség utolsó 5 évét veszik figyelembe, de remélem ezt úgy kell érteni, hogy az utolsó 5 naptári évet!?
Olvasgattam a lenti kérdéseket/válaszokat, de nem egyértelmű: családtagnak eladva az autót elkerülhető a fedezetlenségi díj, vagy sem?
Miért nem működik csak üzembentartó váltással?
Előre is köszönöm válaszát!
Csaba
Csak az eladás működik ez esetben, üzembentartó váltásnál az új üzembentartónak kiszabják a fedezetlenségi díjat. Ez a tapasztalat.
Előre is köszönöm válaszát!
2020 04 14.-én felmondtam egy utánfutó szerződését e-mailben. Mivel választ nem kaptam, így nem tudtam meg, hogy 30 nappal az évforduló előtt a biztosító tudomására jutott-e felmondás így inkább 2 hét múlva 2020 04.28.-án ( az érvényes biztosítási idő lejárta előtt 3 héttel korábban) befizettem az éves biztosításidíjat, ami 2020 05.17 –től 2021.05.16.-ig érvényes. Azt hittem így rendben is vagyunk, de nem…
A Kormányhivataltól kaptam egy levelet, hogy 2020.08.14-től a gépjárművet kivonták a forgalomból, biztosításidíj hátralék miatt.
Felhívtam a Biztosítót és a munkatársuk közölte velem, hogy visszaküldték a befizetett összeget 2020.05.16.-án mert felmondtam a szerződést és, ha biztosítást szeretnék kötni újra akkor fizessek fedezetlenségi díjat. 6 biztosításom van ennél a biztosítónál és már többször utaltak vissza pénzt. Ez esetben sem tudtam meg, hogy miért küldtek vissza pénzt . Egyébként mindössze csak 5800 Ft-ról van csak szó, de a fedezetlenségi díj már 15.000-Ftnál tart. A lények , hogy semmilyen válaszlevelet nem kaptam a biztosítótól!!!!! ezért vagyok tanácstalan! Hibáztam? vagy a Biztosító hibázott?
Azt azért nem jelenteném ki ,hogy hibázott egyszerűen csak nem volt jártas ebben az ügyintézésben.
Ha a biztosító tájékoztatta arról ,hogy a szerződését évfordulóra megszüntette (küldeniük kellett egy ilyen dokumentumot) évfordulót követően akkor ,Ők sem hibáztak.
Mindenképpen szükséges új biztosítást kötni ,hogy ha a jármű használatba van.
Ajánlanám Önnek az egyeneságú tulajváltást de sajnos nem sokat spórol Önnek hiszen annak költsége is 12.000.- ft lenne illetékmentesen.
Tisztelt Szakértő,
Egy olyan problémám van, hogy a motorom szerelőnél van 2 éve, tavaly volt fizetve a biztosítás, idén viszont nem lett befizetve. Most az a helyzet áll fenn, hogy el szeretném adni, megvan a vevő is, azt kérte vonassam ki ideiglenesen a forgalomból, ami most online sikerült is. A kérdésem az lenne, hogy 2020.01.08-2020.08.13-ig ugye nem volt biztosítás, ha most eladóm és az új tulaj jövőre amikor lejár az ideiglenes forgalomból kivonás, újra szeretné használni tud rá biztosítást kötni, vagy fennmarad ez a fedezetlenségi díj amit én nem fizettem ki ameddig a motor forgalomban volt?
Köszönöm és minden jót!
Nyal Tamás
Tulajváltásnál az új tulajnak nem lesz ebből gondja . Nem számlázzák ki neki .
Édesanyám 2011.10.21-én elhunyt, az ő nevén volt egy személygépkocsi hagyatéki tárgyalás 2012.03.06-án volt és az édesapám nevére került a személygépkocsi. Kötött is rá biztosítást 2012-03.06-án. Rendesen fizetve volt minden biztosítás. Most 2020.07.06-án (8 évre rá) kapott egy levelet, amiben 47 950 Ft-ot kérnek fedezetlenségi díjra hivatkozva, bár a csekk 54 775 Ft-ról szól. Szeretném kérdezni mit lehet tenni? Mi lehet a levél és a csekk összege közötti különbség? Ennyi év után jogosan kérnek ilyen díjat? Válaszát köszönöm.
Kérdéséből nem derült ki ,hogy milyen hivatal küldött csekket így sajnos nem tudok segíteni.
Tesvtvérem vásárolt 2019. Februárjában egy autót, amire elfelejtett biztosítást kötni. Ez 2019 augusztusában derült ki. Hogy ne kelljen a fedezetlenségi díjat fizetni, én lettem az üzembentartó. A kérdésem az lenne, hogy mennyi idő alatt évül el a fedezetlenségi díj? Mikor írathatjuk újra a testvérem nevére az autót?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel:
Fanni
Tegnapi nap vásároltam gépjárművet, viszont a kötelező biztosítás megkötése alkalmával (vásárlás másnapján kötöttem) fedezetlenségi díjat számláztak az éves díjon felül 25000 Ft összegben. A kérdésem az lenne, hogy ezt miért tette a biztosító.
Előre is köszönöm.
A gépjárművem 2 évig pár nap kihagyással (amíg nem mentem be újra az okmányirodába a lejárat után ezért marad ki pár nap),mindig kivolt vonva a forgalomból ideiglenesen, egészen idén januárig. Mivel az autón nincs műszaki és egy fészerben áll, valamint az éves súlyadója alig több, mint a kivonások éves összege ezért, nem vonattam ki a forgalomból újra. Időközben a kötelező biztosítás lejárt róla díjnemfizetés miatt és nem is foglalkoztam vele, mert ekkor még nem ismertem a fedezetlenségi díj fogalmát. Április végén kiküldtek, egy határozatot, hogy végleg kivonják az autót a forgalomból és adjam le a forgalmi engedélyem és rendszámom. A koronavírus miatt, csak telefonon tudtam egyeztetni a biztosítómmal akitől különböző információkat kaptam.
Végül kötöttem rá kötelező biztosítást május 5-én, mert az ügyintéző azt mondta, hogy a biztosítási díjat és a fedezetlenségi díjat külön kell befizetni amit részletekben is meglehet tenni. Sajnos ez nem valós információ volt ugyanis ezt csak egyben lehet. Felkerestem egy másik ügyintézőt ugyan ennél a társaságnál, aki javasolta a gépjármű eladását, ugyanis ezzel mentesülök a fedezetlenségi díj alól. Átírást sajnos nem tudtam megtenni, így május 12-én kivonattam ideiglenesen az autót.
A Biztosításom megszűnt díj nemfizetés miatt a napokban és a biztosító követeli a fedezetlenségi díjat.
Lehetséges ezt elkerülni, hiszen az autón, nincs biztosítás és forgalomban sincsen?
Előre is köszönöm a válaszát.
Üdv.:
Dávid
Mivel kiszámolták Önnek már a fedezetlenségi díjat, és ki is számlázták, még az is elképzelhető, hogy behajtásra adják. Teljesen mindegy, hogy külön csekken lett volna a biztosítási díj és a fedezetlenségi díj is, ha csak a biztosítási díjat fizette volna be azt akkor is első körben a fedezetlenségi díjra könyvelték volna. Most már nincs más teendő, mint újra meg kell kötni a díj nem fizetéssel megszűnt szerződést, utána be kell menni az okmányirodába visszahelyeztetni az autót a forgalomba, kérni kell ott egy igazolást amin szerepel, hogy az autó pontosan mettől meddig volt kivonatva a forgalomból, ezt az igazolást meg be kell küldeni a biztosítónak, akik ezeket a napokat levonják a fedezetlenségi díjból, mert amikor egy autó ki van vonva a forgalomból, arra az időszakra nem kell biztosítást fizetni, sem fedezetlenségi díjat.
Viszont az új biztosító küldött egy emailt október végén, amiben annyit közölt hogy technikai okokból törölte az új biztosítást. Sajnos ezt az emailt nem vettem észre, spambe került. Most külföldi utazás miatt akartam online zöldkártyát csinálni, így jöttem rá, hogy lassan 8 hónapja nincs KFGB az autón!
A tulajdonos a kiskorú gyermekem, én az üzembentartó és szerződő fél vagyok.
Mit tehetek? Megvehetem tőle és akkor elkerülöm a fedezetlenségi díjat?
Pikantéria, hogy ennél az új biztosítónál érvényes Casco van kötve a gépkocsira...
Köszönettel.
Kötelező biztosításom 2019 februárjában megszűnt díjnemfizetés miatt. Ekkor elajándékoztam a kocsit a feleségemnek, mert nem akartam kifizetni a 110 ezer forintos feddíjat.
A következőket kérdezném:
1:ha most szeretnék egy új kocsit venni és arra kötbizt. kötni, akkor ki kell-e fizetnem a feddíjat?
2:ezt a feddíjat behajtják-e valaha, fog-e látszani valamilyen nyilvántartásban vagy elévül idővel?
Köszönettel
Gazdasági társaság külföldről behozott tehergépjármű forgalomba helyezése előtt kgfb ajánlatot kért a biztosítótól.
A korona vírus miatt elhúzódott az ügyintéséz és nem az ajánlat kezdő dátuma után sikerült forgalomba helyezni a gépjárművet.
Elektronikus felhívást kaptunk, hogy 5 napon belül gondoskodjunk a forgalomba helyezésről és közöljük a rendszámot, illetve a forgalmi engedély számát, utóbbinak nem tettünk eleget, csak a forgalomba helyezés történt meg a megadott határidőben.
A biztosító levélben értesített az ajánlat elutasításáról, illetve a törlésről és utólag már nem hajlandó hatályba léptetni a szerződést.
Nincs más lehetőség, mint benyelni a 21 nap fedezetlenségi díjat?
Köszönöm előre is a választ!
2019. augusztusában elhunyt a férjem, akinek a tulajdonában volt egy gépkocsi, aminek pár nappal előtte le is járt az érvényes műszaki vizsgája, az autó éppen szerelőnél volt, felkészítendő a műszaki vizsgára. Az autón a férjem halála napjától nincs kötelező biztosítás, mert a szerződés a szerződő halála miatt megszűnt. A gépkocsit ketten fogjuk örököljük, a kiskorú fiúnk és én mint özvegye, a hagyatéki végzés napokon belül jogerőre fog emelkedni. Ahhoz, hogy az autó a nevünkre kerüljön, valamint engem, mint üzembentartót bejegyezzenek, elméletileg kell rendelkezzek megkötött KGFB szerződéssel. Ilyenkor a férjem halála óta (azaz az előző szerződés megszűnése óta) eltelt időre a fedezetlenségi díjat meg kell fizetnem? Közel egy évről beszélünk... Ha akartam volna sem tudtam volna biztosítást kötni rá, hiszen a hagyatéki eljárás alatt nem rendelkezhettem semmiről az autóval kapcsolatban.
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel,
Dávid Erika
Önnek a hagyatéki végzés jogerőre emelkedésének napján kell a nevére kötnie kötelező biztosítást, nem kell fedezetlenségi díjat fizetnie. Weboldalunkon a szerződését egyszerűen megkötheti.
Én online kommunikációt választottam, és háromnegyed évig nem küldtek semmilyen felszólítást semmilyen módon, az ügyfélportálra sem, és most ennyi idő elteltével küldték ki, hogy megszűnt a biztosításom díj nem fizetés miatt. Meg voltam győződve, hogy minden rendben van. Nem aludnék nyugodtan ha tudtam volna nincs valami befizetve. Ja küldenek fizetési felszólítást, mert elfelejtek valamit mindig azonnal kifizetem! Így volt ez a cascoval is nemrég! Mit tudok tenni?Jóhiszeműen jártam el véleményem szerint, senki se figyelmeztetett. Ez kötelessége lenne a biztosítónak, nem?? Köszönöm, Üdvözlettel
érdeklődöm, hogy ha üzembentartó váltás történik az nem mentesít a fedezetlenségi díj alól? Csak ha értékesitem az autót? Ha így van, akkor ha családon belül értékesítem, akkor is piaci árat kell az adásvételire feltüntetni vagy lehet ingyenes átruházás azaz ajándékozás is? Ha nevelő apukám van 2 éves korom óta mivel igazolom a rokonságot? Vagy az kizáró ok? Milyen iratok kellenek egyébként, a vevő családtagnak személyesen jelen kell lennie?
Köszönöm
Üdvözlettel
Kiss Virág
Új autó vásárlása előtt állok viszont esedékes lenne a kötelető következő időszakra történő befizetése, ami nem kevés. A műszaki jelen autóról lejár július hónap közepén tehát nem fogom használni. Mit javasol mit tegyek? Az új autó június legkésőbb a lejáró műszaki előtt megvételre kerül....
Köszönöm szépen a választ!
Én úgy jártam, hogy megszűnt a biztosításom, az én figyelmetlenségem okán.
Sajnos a biztosító részéről a saját ügyfélportáljukra érkezett a nemfizetésről értesítés.
Én nem figyeltem vajon ez ki lett-e fizetve, ők pedig okosan csak ezen a felületen szóltak.
Kicsit igazságtalannak érzem, mert meg sem próbáltak velem más módon kapcsolatba lépni, holott biztosan látják én oda be sem léptem.
Nem tudom van-e bármilyen kötelezettsége a biztosítónak, hogy hogyan kell a szerződőt értesíteniük?
Ügyes trükk nem mondom, persze magam is lehettem volna okosabb, mennyivel jobbak a sárga csekkek, azok jól látszanak a konyhaszekrényen.
Előre is köszönöm!
Üdvözlettel,
Mácsár István
Ha online kommunikációt választott a biztosítása megkötésekor, amire kapott kedvezményt is, akkor a biztosító csak online kommunikál Önnel. Az ügyfélportálra feltöltött dokumentációk esetében emailben minden esetben küld értesítést.
Én online kommunikációt választottam, és háromnegyed évig nem küldtek semmilyen felszólítást semmilyen módon, az ügyfélportálra sem, és most ennyi idő elteltével küldték ki, hogy megszűnt a biztosításom díj nem fizetés miatt. Meg voltam győződve, hogy minden rendben van. Nem aludnék nyugodtan ha tudtam volna nincs valami befizetve. Ja küldenek fizetési felszólítást, mert elfelejtek valamit mindig azonnal kifizetem! Így volt ez a cascoval is nemrég! Mit tudok tenni?Jóhiszeműen jártam el véleményem szerint, senki se figyelmeztetett. Ez kötelessége lenne a biztosítónak, nem?? Köszönöm, Üdvözlettel
Edesapam 94 eves es a tulajdonosa egy forgalomban levo, muszakival rendelkezo oreg autonak, tavaly ugy dontott nem vezet tovabb, veszelyesnek erezte, iden a KGFB-t sajnos sulyos demenciaja miatt elfelejtette befizetni igy tobb honap “fedezetlensegi dijat” szamolnanak fel ha ujra kotnenk. Amennyiben en, a fia, megvennem tole es a sajat nevemre kotnek uj biztositast, Edesapam mentesulne a “fedezetlensegi dij” meggizetese alol ? Koszonettel varom szives valaszat !
Mindenképpen a tulajváltást tudom ajánlani az Ön személyében.Az átíráskor mindenképpen a születési anyakönyvi kivonatot vigye magával ,hogy az illeték alól mentesüljön. Az elmaradást nem kell így megfizetni.
Egy figyelmetlenség miatt gépjárművemen a kgfb-szerződést díjnemfizetés miatt felmondták. A felmondás és az újrakötés közötti mintegy két hónap telt el. A felmondást követően, de még az újrakötés előtt nagyjából "félidőben", azaz egy hónap körül a gépjárművet a forgalomból ideiglenesen kivontuk. Az újrakötéskor annak rendje és módja szerint a teljes díjat - fedezetlenségi díjjal együtt - megfizettük, majd a szerződés életbe lépését követően jeleztük az ideiglenes kivonás tényét. A biztosító csak a biztosítási díjat fizette vissza - azt teljesen jogszerűen, teljes egészében -, azonban a fedezetlenségi díj vonatkozásában arról a közel egy hónapról, amelyre a fedezetlenségi díjat megfizettük, de egyébként a gépjármű ki volt vonva a forgalomból, nem rendelkezett. Meglátásom szerint arra az időszakra - tekintettel arra, hogy meglévő biztosítás esetén az ezen időszakra járó biztosítási díjat sem kellett volna megfizetni - a fedezetlenségi díj sem értelmezhető, de a jogszabályban erre irányuló utalást nem találtam. Nem járna vissza időarányosan az erre az időszakra megtérített fedezetlenségi díj is?
Várom megtisztelő válaszát.
Biztosítójának küldje el a kivonásról szóló dokumentumot és kérje a fedetlenségi díj újra számolását.
Köszönöm előre is
Abban az esetben ha megkötéskor nyilatkozott elektronikus kapcsolattartásról , hogy mindent e-mail -en tud fogadni akkor a biztosító nem köteles másképp értesíteni az ügyfelet , hogy díjelmaradás van! A biztosító azonban a törlésről szóló dokumentumot mindig megküldi postai úton. Sajnos értesítés nélkül is köteles a szerződő díjat fizetni .
Motorkerékpárom kfb-a 2019.08.30-án lejárt. Imént beszéltem a K&H Biztosítóval, ahol közölték, hogy a szerződést díjnemfizetés miatt törölték. Levelezési címnek előző albérletünk volt megadva, ahonnan 2019.06.15-ével elköltöztünk. Ahogy az a beszélgetésből kiderült, minden, a díjbekérővel, illetve a törléssel kapcsolatos levelet oda küldött a Biztosító 2019 júliusától kezdve - volt bérbeadónk azonban egyetlen levelet sem továbbított, még csak nem is értesített minket erről.
Most ott tartok, hogy a törölt biztosítás miatt, újrakötés esetén a fedezetlenségi díj mértéke a motor értékének több, mint a fele lenne, amit erős túlzásnak tartok.
A biztosító munkatársa szerint ennek megfizetése elkerülhetetlen, a jármű eladása sem megoldás, mert az új tulajdonost is terhelné ez a kötelezettség.
A kimaradt kfb-t természetesen visszamenőleg is rendezném, hiszen jóhiszeműség miatt - várva a díjbekérőt - nem vonattam ki ideiglenese a motort a forgalomból..
A volt bérbeadóval szembeni polgári peres eljárást nem látom járható útnak, de ha van tanácsuk arra vonatkozóan, miként lehetne elkerülni az aránytalanul magas díjnemfizetési díjat - a motor több, mint fél éve a garázsban áll, hiszen tél volt, balesetet nem okozott stb. - nagyon hálás lennék!
Köszönöm!
Egy elkeseredett és dühös motoros
A motor eladása viszont megoldás, az új tulajdonosnak adásvétel napjától új kötelező biztosítást kell kötnie, semmi köze az előző tulajdonos kötelező biztosításához. Ha egyenes ági rokonnak adja el, akkor 12.000.- Ft az átírási költség és eredetvizsgálat sem kell. (adásvételi szerződésen ingyenes opciót kell bejelölni ez esetben és kell az Ön születési anyakönyvi kivonata és az egyenes ági rokoné is.)
Olyan kérdésem, lenne, hogy haláleset volt a családban több mint 1 éve és az autó nem lett átirva annak a nevére aki örökölte mivel az autó nincs használatban a garázsban áll. Február 28.án lejárt a biztosítás róla, nem lett újra kötve mert nem szeretnénk használni. Ilyenkor ugye fedezetlenségi dij halmozódik de nyilván nem fogjuk használni az autót műszaki sincs rajta már. Ilyenkor mi a legcélszerűbb teendő? Ideiglenes kivonatni a forgalomból? Mert elszeretnénk adni az autót a jövöben.
Előre is köszönöm a válaszát.
Sok a kérdésem, de erkölcsileg rendben van a dolog, mert egy nem használt, üzemképtelen jármű, ami magánterületen parkol, elviekben sem tud kárt okozni másnak. A B-M igazolás érvényessége most fog lejárni, ezért is aktuális a kérdés.
A problémám az lenne, hogy figyelmetlenségből a kötelező felelősségbiztosításom díját nem rendeztem és ezt csak most, bő fél évvel a biztosításom megszüntetésével vettem észre. Időközben kaptam egy határozatot is, miszerint a személygépjárművemet kivonják a forgalomból. Megoldás lehet számomra az, ha édesapám lenne az új üzembentartó? Elkerülhető (ha csak ideiglenesen is) az, hogy a fedezetlenségi díjat behajtsák rajtam? Jelenleg van egy másik autó is, aminek tulajdonosa és üzembentartója vagyok. Ennek az autónak a kötelező biztosítását befolyásolja a fenti eset? Ha igen, akkor gondolom évfordulókor érdemes lenne elgondolkoznom az üzembentartó váltáson.
Előre is köszönöm válaszát!
Az automon fedezetlensegi dij van es hatoságilag kivonták ideiglenesen a forgalomból. Az a kérdés hogy ha eladnám az autót az uj tulajdonosra terhelnék a fedezetlensegi díjjat?
2018-ban vásároltam használt autót és azonnal kerestem hozzá kgfb lehetőséget (az önök honlapján keresztül). Ajánlatot, táblázatot kaptam, mely szerint választottam biztosítót, mely - mostanra derült ki, véletlenül - hogy igencsak megtévesztő ajánlatot, kötvényt küldött. Ugyanis mind megnevezése, mind maga a kötvény - körmönfont - megfogalmazása szerint csak véletlenül derülhet ki, hogy az nem kgfb, hanem casco. A kiderülés után jön a fekete leves, hogy csaknem két éve fedezetlenség áll fenn, viszont a biztosítást (azaz most kiderült, a casco-t) folyamatosan fizettem. Mit lehet tenni a megtévesztés, félrevezetés gyanúja esetén? Válaszát nagyon köszönöm.
Szeretnék segítséget kérni, azzal kapcsolatban, hogy 2019 márciusában vásároltam egy kisteherautót motorhibásan.
Sajnos nem készült el az autó 1 hónap alatt, így nem tudtam időre átíratni, ezért megszüntették a biztosításom.
Nyár végére tudta egy szerelő megoldani a hibát, ennek köszönhetően én augusztus 1-el újra megkötöttem a biztosítást és szerettem volna használni az autót, miután sorra hibák jöttek elő, inkább úgy döntöttünk, hogy eladjuk sajnos mélyen ár alatt, igazából alkatrésznek.
Szeptember végén értékesítettük is az autót.
Közel 4 hónap elteltével küldött ma egy levelet a biztosító, hogy márciustól augusztus 1ig fizessek közel 100ezer Ft fedezetlenségi díjat, annak ellenére, hogy az autó használhatatlanul szerelőtől szerelőig vontattuk, mert senki nem tudta megjavítani.
Van erre bármi lehetőség, hogy elkerüljem ennek a díjnak a befizetését?
Köszönöm szépen a segítséget!
Kovács Péter
2020. január 08. napján a biztosító felmondta a kötelezőt. Igaz, késéssel de be volt fizetve. A biztosító nem tájékoztatott a késésről és a biztosítás megszüntetéséről.
Kérdésem: Van e tájékoztatási kötelezettsége a biztosítónak vagy minden jelzést nélkülözve felmondhatja a biztosítást? 3 éve vagyok a biztosítónál.
Tisztelettel:
D. Miklós
Szeretnék segítséget kérni, azzal kapcsolatban, hogy 2019 márciusában vásároltam egy kisteherautót motorhibásan.
Sajnos nem készült el az autó 1 hónap alatt, így nem tudtam időre átíratni, ezért megszüntették a biztosításom.
Nyár végére tudta egy szerelő megoldani a hibát, ennek köszönhetően én augusztus 1-el újra megkötöttem a biztosítást és szerettem volna használni az autót, miután sorra hibák jöttek elő, inkább úgy döntöttünk, hogy eladjuk sajnos mélyen ár alatt, igazából alkatrésznek.
Szeptember végén értékesítettük is az autót.
Közel 4 hónap elteltével küldött ma egy levelet a biztosító, hogy márciustól augusztus 1ig fizessek közel 100ezer Ft fedezetlenségi díjat, annak ellenére, hogy az autó használhatatlanul szerelőtől szerelőig vontattuk, mert senki nem tudta megjavítani.
Van erre bármi lehetőség, hogy elkerüljem ennek a díjnak a befizetését?
Köszönöm szépen a segítséget!
Kovács Péter
Kérem szépen segítsenek, mert pár napon belül lejár a fizetési határidő és nem szeretném, ha végrehajtást indítanának ellenem.
Nagyon várom a válaszát, köszönettel : Kovács Péter
Kacifántos történet, így csak a lényeget írom le: adott egy üzemképtelen motorkerékpár, amire 2008-ban díjnemfizetés miatt megszűnt a biztosítás, és ez azóta is így maradt a tulajdonos figyelmetlensége miatt, nem történt meg a forgalomból kivonás. (A teljesítményadó ugyanakkor befizetésre került végig...)
Ez így elég summás fedezetlenségi díjat jelent - lényegesen többet mint amit a motorkerékpár még üzemképes állapotban is érhetne. Megoldást jelent-e az, ha eladja, és a vevő azon nyomban ki is vonatja a forgalomból?
Előre is köszönöm a választ!
Roppant kellemetlen helyzetbe kerültem. 22 évesen, 2018. novemberében vásároltam meg első gépjárművemet. A KGFB-m évforduója 2019. november 19-re esett. Ezt, törvényi kötelezettségeknek eleget téve, egy hónappal évfordulóra felmondtam, és az új biztosításomat megkötöttem szintén 2019.november 19-ei kezdettel. Sajnos nem tudtam, hogy ez hiba volt, révén, hogy soha nem volt még tapasztalatom biztosítási szerződésekkel. Sajnos az e-mail fiókomban elkeveredtek a biztosító levelei, aki próbált elvileg értesíteni (de csak e-mailben, telefonon soha) arról, hogy törölni fogják a szerződésem, ha nem módosítom azt, mivel egy napra egyszerre két biztosításom is élt. Ez január 17-én meg is történt, de a biztosítási díjamat csak két napja, január 23-án utalták vissza. Ekkor hívtam fel a társaságot, és közölték a problémát, illetve azt, hogy az új biztosítás megkötésével majd ki kell fizetnem a fedezetlenségi pótdíjat visszamenőlegesen, ami révén, hogy 103 kw-os gépjárműről van szó, kb. 60-70 ezer Ft.
Tudom, hogy én rontottam el, tapasztalathiányból, de nem igazán esne jól kifizetni ezt a pótdíjat. Kérdésem az lenne, hogy van-e rá bármi mód, hogy megússzam ezt a pótdíjat?
Felelősségre vonható-e az új biztosító, hogy csak e-mailben értesített -elvileg- engem, ezáltal megúszva a büntetést?
Vagy, ha a gépjárművet kivonjuk ideiglenesen a forgalomból és később újra vissza?
Esetleg ha üzembentartói szerződéssel átírjuk más nevére, és ő köt rá biztosítást, akkor is ki kell valakinek fizetnie a pótdíjat?
Válaszát és segítségét előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
A. Gergő
Én az Ön helyében befizetném a fedezetlenségi díjat, mert lehet váltani üzembentartót, sőt még tulajdonos is családon belül, de üzembentartó váltásnál például 99%-hogy kiszámlázzák az új üzemben tartónak is a fedezetlenségi díjat.
Egy 1985-ben utoljára forgalomban lévő motorkerékpár(MZ) mai megvásárlásakor(pajtából,azóta sosem gurult) KOMOLYAN gondolja a jog, hogy 35 év garázsban állás után valaki megvesz egy öreg járművet "szerelemből", és majd befizet utána 35 évi fedezetlenségi díjat, ami min. 1millió forint a táblázat alapján??!!!
Erre nincs valami megoldás?
Irreális,felfoghatatlan,ésszerűtlen...
Köszönöm ha van erre valami jó válaszuk!
2012-ben díjnemfizetéssel megszűnt a biztosításom, 2013-ban az autó üzembentartóival elkerült tőlem. Mai napig én vagyok a tulaj. Mi történik akkor, ha
a. megszüntetem az üzembentartóit és visszakerül hozzám az autó?
b. a jelenlegi üzembentartó átíratja?
c. veszek egy új autót?
(A köztes időszakban nem volt másik autó a nevemen).
Hogy járok a legjobban?
Köszönöm a választ!
Lízingelt nyerges vontatóra kötött KGFB ban elmaradása van a cégnek. Emiatt díj meg nem fizetés miatt megszűnt a biztosítás. Mind eközben a lízing szerződés felmondásra került, a gépjármű üzembe tartója már nem a cég és az akkori rendszám már soha nem is lessz a cégben.
Kérdésem az lenne, hogy a lízing szerződés megszűnése előtt felhalmozódott tartozást követelheti-e a biztosító ha a cég nevén soha többet sem a vontato, sem pedig a rendszám nem lessz.
Az autóm bank tulajdonában van, már vagy 3 éve nem mozdul sehova. Tavaly fél évre kivonattam ideiglenesen a forgalomból, de júniusban lejárt és ekkor már elmulasztottam. Augusztusban kaptam egy infarktust és kisebb gondom nagyobb volt attól, mint egy működés és vizsga nélküli autó kötelezője vagy forgalomból való kivonása.
Most a biztosító kér tőlem 2019.03.03-2020.01.01-ig , 169.680 Ft-ot.
A banknál még van valami 580.000 Tartozás -deviza hitel-, soha többé nem lesz forgalomba állítva.
Hogyan tudom megoldani, hogy ne kelljen befizetni ezt az összeget és kelll-e a 2020 évre biztosítást kötni, ?
Sajnos sehogyan, mivel nem jöhet szóba sem tulajdonos váltás sem semmi.
Testvérem az utánfutója biztosítását nem fizette be, és ezért "díj nemfizetés" bejegyzéssel az Okmányirodában a futót kivonták a forgalomból 2011-ben. Erről kapott határozatot annó az Okmányirodától, de a Biztosítójától se akkor, se azóta nem kapott semmilyen határozatot, fedezetlenségi díj fizetési felszólítást, behajtást. Ha most tulajdonos váltással megvásárolom Tőle az utánfutót, kérheti-e a régi biztosítója az elmaradt díjakat, illetve a fedezetlenségi díjat. Köszönöm válaszát! Tisztelettel István
Ha új tulajdonos lesz, akkor új kötelező biztosítást kell kötni az adásvételi szerződés napjától. Az előző tulajdonos elmaradása ez esetben nem megy át az új tulajdonosra.
Szerintem az örökösöktől visszamenőleg nem követelhet fedezetlenségi díjat az UNIQA, hiszen az autó elve forgalom képtelen a hagyatéki határozatig tehát a biztosító kockázata nem áll fenn. Mégis ezt a választ kaptam az UNIQÁtól:
"A biztosítást szükséges fenntartani díjfizetéssel a hagyatéki tárgyalásig, majd a hagyatéki végzés és a halotti anyakönyvi kivonat beküldésével tudjuk törölni a szerződést. A szerződés azzal a nappal kerül törlésre, amikor az okmányirodában az örökös névre veszi az autót."
köszönöm a jogi értékelésüket - várom a választ!
Tisztelettel: Zoltán
Az autó használható és a kötelező biztosítás díjfizetéssel érvényben tartható a jogerős hagyatéki végzés napjáig. A hagyatéki végzéssel töröltethető Édesapja kötelező biztosítása.
Ha nem használják az autót, és 01.01.-től nem is fizetik be a kötelező biztosítást, az is megoldható, de ez esetben az Uniqa jelezhet a BM rendszernek, hogy nincs az autón érvényes kötelező biztosítás és az okmányiroda kivonathatja ideiglenesen az autót.
Jelenleg 2019. december 26-ig van megkötve a kötelező felelősség biztosításom. Ha a következőt 2020 január 1-től kötöm, akkor csak be kell fizetnem az 5 nap fedezetlenségi díjat vagy van más rám háruló következménye?
Köszönettel:
Gáspár
Ha felmondta meglévő biztosítását amely 2019.12.26.-áig érvényes, a következőt 2019.12.27.-től kell megkötnie, nem kötheti meg azt 01.01.-én, illetve ha mégis így jár el, akkor az új biztosító ki fogja számlázni a fedezetlenségi díjat si természetesen.
Weboldalunkon a megszűnt szerződéssel rendelkezem megkötési okkal kell biztosítást kötnie ez esetben 01.01.-én.
Angelika
Egyenes ági rokonnak adja el az autót ( adásvételi szerződésen ingyenes opciót kell bejelölni ), akinek adásvételi szerződés napjától kell új kötelező biztosítást kötnie.
Így hiteles válasz semmiképp nem várhatok.
tisztelettel: Norbert
Két okból törlünk kérdést.
1.- Több aloldalon is felteszi valaki ugyanazt a kérdést, melyet az első aloldalon megválaszolunk, de a többi aloldalról töröljük.
2.- Értelmetlen a kérdés, annyira, hogy még meg sem lehet válaszolni.
Gondolom Ön az első kategóriába tartozik, így kérem, erre a posztra tegye fel még utoljára a kérdést és előre veszem a választ illetően.
Az idén április 26-án jogerős közjegyzői végzés után megörököltem a nővérem autóját. Május 9-én biztosítást kötöttem a KÖBE-vel, s így 2020 május 8-ig volt az autón biztosításom. Ezt az autót a fiamnak ajándékoztam, ami szeptember 20-án át is lett írva a nevére, de probléma adódott a biztosításnál, ugyanis a fiam töltötte ki az adás-vételi szerződést még augusztus 8-án, s csak akkor derült ki, hogy a születési anyakönyvi kivonata nincs meg, aminek kiállítását végül is kérelmezni kellett. Így csúszott el a kiállítási dátum és az átírás.
A KÖBE a fiam által megkötött biztosítási díj felett fedezetlenségi díjat követel mégpedig kb.23 ezer forintot, mivel az én biztosításomat megszüntette augusztus 8-ával, s nem az átírás időpontjával.
Az lenne a kérdésem, hogy jogosan számolták fel a fedezetlenségi díjat, vagy csak normál díjat kellet volna számítani, amikortól az én biztosításomat megszüntették?
Lehet-e visszamenőleg szerződést bontani?
Előre is köszönöm válaszát, üdvözlettel!
Sajnos az a helyzet, hogy nem kellett volna így alakulnia de jogos a fedezetlenségi díj. Az adásvételi szerződésen lévő dátum az ami számít, nem az átírás időpontja.
Gyermekeim édesapja 2019. szeptember 30-án elhalálozott, gjmű felelősségbiztosítása pedig 2019.10.01-jén díj meg nem fizetése miatt megszűnt. Elnőtt gyermekek más városban élnek, így tudomásuk sem volt erről, h. nincs fizetve. Hagyatéki tárgyalás sem volt még, esély sincs rá 3 hónapon belül. FEltételezem, ilyen esetben nem számolnak fedezetlenségi díjat? Allianznak 2019.november 4-én elküldtük halotti anyakönyvi másolatát és fenti történéseket.
Köszönöm, előre is a választ!
Sajnálom a történteket!
Az autót most nem tudják használni, viszont a jogerős hagyatéki végzés napján az örökösnek kötnie szükséges egy kötelező biztosítást a nevére. Ezt weboldalunkon egyszerűen megtehetik, amely esetben a biztosítás megkötésének oka - használt gépjárművet vásároltam - az adásvétel napja pedig a hagyatéki végzés jogerőre emelkedésének napja legyen.
Fedezetlenségi díjat ha így járnak el nem fog számlázni a biztosító természetesen.
Korábban volt egy gk-m, aminek (külföldi tartózkodásom miatt) a biztosítását nem fizettem egy idő után, aminek ugye azt lett a következménye, hogy az autót ideiglenesen kivonták a forgalomból. Amikor ezt megtudva újra akartam rá kötni biztosítást (hogy vissza tudjam helyeztetni forgalomba) szembesültem a fedezetlenségi díjjal, ami igen tetemes volt (500 ezer Ft).
Akkor ezt a gépkocsit eladtam. Most szeretnék egy másik gépjárművet vásárolni. Amennyiben tulajdonosként biztosítást kötnék, a korábbi, másik gépjárműnél keletkezett fedezetlenségi díjat kiszámlázzák, vagy az akkori autó eladásával ez a tétel is oka fogyottá válik?
Várom megtisztelő Válaszát!
Üdv.:
Péter
Nem fogják kiszámlázni az elmaradást, nincs köze egymáshoz a két autónak ilyen esetben.
Ha ez így van, akkor ez valami nagyon új dolog, mert én még ilyennel nem találkoztam. Hátha valaki az oldal látogatói közül már találkozott ilyennel és le tudja írni a tapasztalatait. Nem véletlen a súlyadó be nem fizetése miatt van tiltás? Szerintem Ön is fáradjon be egy okmányirodába megkérdezni ezt a dolgot.
Amennyiben az autó még nincs forgalomba helyezve, akkor nem is számíthatnak fel fedezetlenségi díjat. Gondolom a biztosítás kötés alkalmával a 08.ai dátum lett megadva adásvétel napjának, vagy forgalomba helyezés dátumnak, ezért a kalkulátor így számolt, de amint meglesz a magyarországi forgalmi engedély annak mindkét oldalát be kell küldenie a biztosítójának és kérnie kell a fedezetlenségi díj törlését.
Megszüntették a biztosításomat és a gépjárművet rá egy 2 hónapra kivonták a forgalomból a tudtom nélkül! Ilyen esetben is működik az egyenes ági rokonra való átiratás hogy ne fizettessék ki a fedezetlenséget?
Köszönöm,
Dávid
Igen, működik még.
Adott egy autó ami kfgb nem fizetése miatt ki lett vonva a forgalomból. Ezután új szerződést kötöttünk a biztosítóval így ki is küldte csekken a fedezetlenségi díjat plusz a negyedéves biztosítási díjakat. Időközben meg gondoltuk magunkat inkább szeretnénk megválni az autótól. Mi a teendőnk ebben az esetben? El tudjuk igy adni? Befizessük a fedezetlenségi díjat? Ha nem fizetjük be későbbiekben követelheti rajtunk a biztosító?
Várom mielőbbi válaszod, melyet előre is köszönök.
Gergő
Az autó eladható, a díj nem fizetés okkal kötött kötelező biztosítás ismét meg fog szűnni díj nem fizetés okkal, és egyenlőre kb így is marad.
Köszönöm szépen a gyors választ.
Még egy kérdés.
A kiszámlázott fedezetlenségi díjat követelhetik rajtam végrehajtóval vagy egyéb más módon?
Üdv,
Gergő
Meg egy kérdés.
Mivel ki lett szamlazva a fedezetlenségi díj, így nem kell félnem attól hogy később ezt végrehajtóval fogják rajtam behajtani?
Üdv,
Gergő
Külföldön volt az autóm, ott vizsgáztattam le. Amikor hazajöttem, 2014.dec.19-én, a rendőr megbüntetett, hogy nincs rajta kötelező biztosítás. Én mutattam neki, hogy külföldön, a kinti biztosítóval kötöttem biztosítást(Angliában). Ők nem utasították el a szerződés megkötését.
Itthon új kötelezőt kötöttem, de a kinti időt fedezetlen napoknak vették. Egy ismerősöm lett az üzemben tartó, Ő kapja a csekket és én fizetem azóta a kötelező biztosítást a mai napig. Ma van 2019. október 3. Tehát 5 éve lesz, hogy folyamatosan van fizetve a kötelező biztosítás az autóra.
De itt olvastam a következőt:
" Biztoshely Biztosítási Portál 2018. január 04. csütörtök
Kedves Érdeklődő!
Az elajándékozás oldja csak meg a problémát, 5 évig utána ne vegye a nevére vissza."
A kérdésem a következő: 5 év után az én fedezetlen napok utáni összegem elévül ? 5 év eltelte után nem kell befizetnem? Az autóm nem adtam el, én, a tulajdonos használom. Várom válaszukat.
Judit
Ha jól értem, a kinti autó itthon forgalomba lett helyezve? Önnek a forgalomba helyezés napjától kellett kötnie kötelező biztosítást. Ez nem történt meg, vagy a külföldi biztosítással lett az autó forgalomba helyezve? Ez esetben kellett kötnie itthon egy új kötelező biztosítást, ténylegesen a forgalomba helyezés napjától, így keletkezhetett fedezetlenségi díj.
Kb 5 évig nézik a biztosítók azt, hogy egy kgfb kötés alkalmával volt e a szerződőnek erre az autóra fedezetlenségi időszaka.
2005-ben vettem Magyarországon az autómat. 2007-től éltem külföldön. Az autómat (Magyarországról a magyar autómat) 2012-ben kivittem magammal külföldre. Ott lett a magyar autó levizsgáztatva és műszakiztatva. Amikor visszajöttem Magyarországra, és a kint megkötött biztosításom lejárta előtt akartam Magyarországon ismét , folytatólagosan biztosítást kötni. Ekkor mondta a biztosító, hogy a kint megkötött napok érvénytelenek és fedezetlen napok. Ennek már 5 éve lesz. Elévül 5 év után a több százezer ft fedezetlenségi összegem ?? Judit
Külföldön volt az autóm, ott vizsgáztattam le. Amikor hazajöttem, 2014.dec.19-én, a rendőr megbüntetett, hogy nincs rajta kötelező biztosítás. Én mutattam neki, hogy külföldön, a kinti biztosítóval kötöttem biztosítást(Angliában). Ők nem utasították el a szerződés megkötését.
Itthon új kötelezőt kötöttem, de a kinti időt fedezetlen napoknak vették. Egy ismerősöm lett az üzemben tartó, Ő kapja a csekket és én fizetem azóta a kötelező biztosítást a mai napig. Ma van 2019. október 3. Tehát 5 éve lesz, hogy folyamatosan van fizetve a kötelező biztosítás az autóra.
De itt olvastam a következőt:
" Biztoshely Biztosítási Portál 2018. január 04. csütörtök
Kedves Érdeklődő!
Az elajándékozás oldja csak meg a problémát, 5 évig utána ne vegye a nevére vissza."
A kérdésem a következő: 5 év után az én fedezetlen napok utáni összegem elévül ? 5 év eltelte után nem kell befizetnem? Az autóm nem adtam el, én, a tulajdonos használom. Várom válaszukat.
A törvény e téren nagyon világos, minden esetben a szerződőnek kell gondoskodnia arról, hogy a biztosítása díjjal rendezve legyen. Ha nem kap csekket jeleznie szükséges.
Az ügy megoldása az lehet, ha egy egyenes ági rokonnak eladja az autót, ami esetben az átírási költség 12.000.- Ft lesz és az új tulajdonos köt magának másik kötelező biztosítást.
Hogyan tudom lekérdezni, hogy mekkora összeggel tartozom a Biztosítónak?
Veterán autómat 10 év csiszolgatás után újra forgalomba szeretném állítani és nem tudom, hogy mikor szűnt meg a biztosítása.
Köszönöm.
Én családon belül eladnám az autót egyenes ági rokonnak, amely átírási költség úgy 12.000.- Ft lenne és ez esetben az Ön fedezetlenségi díját nem számítják fel, mert az új tulajdonosnak kell új kötelező biztosítást kötnie, neki meg ugye nincs előzménye, pláne nincs fedezetlenségi díja, mert ő az adásvétel napjától felelős.
Sajnos sehogy, a jogszabály elég világosan fogalmaz e tekintetben.
Évfordulós biztositásnál új szerződést kötöttem .A régi biztosításomat nem tudtam felmondani 30 napon belül! Mi a teendő ilyen esetben?Válaszát előre is köszönöm. Endi
Ez esetben a régi szerződés marad érvényben, az új biztosítást töröltetni kell.
Kivonám a járművem, fedezetlenségi büntis érvényes biztosítással, a fizetési határidő elött.
Követelhetik továbbra ezt a díjat, vagy azzal érdekmúlás okkal megszűnik a szerződésem, így a büntit nem követelik, hisz nem kell rendelkezni biztosítással kivonás idejére, vagy ezzel nem tehetem semmissé a díjbekérőt, így díj nem fizetés lépne fel?
Választ köszönöm. Bálint
Ez nem megoldás. Az ideiglenes kivonással pedig csak szünetelteti a szerződését.
Azt az alább leírt kérdések és válaszok alapján megértettem, hogy a behajtó cégnek átadott fedezetlenségi díj tartozásom megszűnik ha értékesítem az érintett autót. De ha vásárolok egy másik autót és újra KGF biztosítást szeretnék rá kötni mint tulajdonos - újra előjön a tartozásom vagy az az értékesítéssel elévül? Autóra szükségem van. Köszönöm válaszát Bridzs
Másik autót nem érinti egyáltalán.
Díjnemfizetés miatt kivonták az autót a forgalomból és elég magas díjnemfizetés i kötelezettséget szabtak ki!
Ha édesanyámat beíratnám üzembentartónak azzal eltudom kerülni büntetést? Esetleg ajándékozzam el feleségemnek így tulajdonosváltás és új biztosítás lenne. Következménye bukom a bónuszt de nem követeli a büntetést tőlem.
Köszönöm válaszát :János
Az üzemben tartó váltás nem megoldás, csak az eladás vagy elajándékozás. Ezzel a megoldással jelenleg még elkerülhető a fedezetlenségi díj kifizetése.
Az új tulajdonosnak, aki a leírtak alapján a felesége lesz, kötnie kell egy kötelező biztosítást, melyet weboldalunkon egyszerűen megtehetnek, illetve az átírásra a biztosítási kötvényen kívül kell vinni a házassági anyakönyvi kivonatot, az adásvételi szerződést, ahol az ingyenes opciót jelölik be, és 12.000.- Ft-ot az új forgalmi engedélyre és az új törzskönyvre.
A fedezetlenségi díjat a jogerős hagyatéki végzés napjától kell fizetni, sőt amennyiben az elhunyt nevén lévő kötelező biztosítás fizetve volt és érvényben volt tartva, akkor ez az időpont további 30 nappal kitolható, azaz hagyatéki végzés napja + 30 nap ameddig Önnek nem kell fedezetlenségi díjat fizetnie. Ezt úgy tudja elérni, hogy a biztosítójának beküldi az elhunyt nevén lévő kötelező biztosítás befizetései igazolást és kéri a fedezetlenségi díj törlését erre az időszakra.
Ha eladja az autót és nem fizeti be a fedezetlenségi díjat, akkor sem fog semmi sem történni, és megszűnik a biztosítás díj nem fizetés miatt.
Köszönöm.
Az autót eladhatja, de az eddigi befizetését a fedezetlenségi díjba tudják be. Szerződése meg fog szűnni díj nem fizetéssel, és kb ennyi fog történni.
Önt mint új tulajdonost talán csak a forgalomba visszahelyezési költség fogja terhelni az átírási köldtégeken kívül.
De most a közte lévő időt kifizettetik velem? (elég nagy összeg lenne) Jogszerű ez így? Nem tudtam róla,hogy van elmaradásom.
Megkötötte az új kötelező biztosítást, így átmenetileg nincs probléma, viszopnt nyújtson be a biztosító felé egy panaszt, amiben pontosan írja le mi történt, mit tapasztalt, melyet kivizsgálnak 30 napon belül és tájékoztatják Önt az álláspontjukról. Amennysiben ez Önnek nem elfogadható az MNB felé szükséges továbbítani az ügyet akik szintén kivizsgálják a helyzetet. Ha a biztosító be tudja azt bizonyítani, hogy Ők kiküldték vagy feltöltötték az ügyfélportálra az értesítéseket, akkor sajnos jogos a követelés is.
Akkor kérnek Öntől fedezetlenségi díjat, ha újra szeretné kötni a biztosítást, így eladás esetén ez nem merül fel, viszont ez esetben a bónusz besorolása ugrik sajnos.
Az általam használt gépkocsi kötelező biztosítását a biztosító 2018. szeptemberében felmondta nemfizetés miatt. Valóban nem fizettem és sajnos csak most jöttem rá erre a hibára. A biztosítótól sem akkor, sem később nem kaptam levélbeli értesítést, sem postai, sem email úton, telefonon sem kerestek, pedig adataim a biztosító rendelkezésére álltak.
Az elmúlt időszakban balesetem nem volt, káresemény nem történt.
A gépkocsi tulajdonosa a fiam felesége, én üzemeltető vagyok. Kérdésem: van valami megoldás, amivel a fedezetlenségi díj kifizetése elkerülhető. Esetleg ha megveszem az autót a menyemtől?
Előre is köszönettel
A menye adja el az autót adásvételi szerződéssel ( ingyenes opció bejelöléssel ) az Ön fiának. Ezt követően kell kötni a fia nevére egy kötelező biztosítást. Házassági anyakönyvi kivonatot vinni kell a Járási Hivatalba és úgy tudom ezen kívül fognak kérni még egy eredetiség vizsgálatot is.
Az nem jó megoldás, hogy a menye eladja Önnek az autót, mert a kötelező biztosítás eddig is az Ön nevén volt, ugyanúgy kifizettetnék Önnel a fedezetlenségi díjat.
Üzembentartói szerződéssel nem lehet kikerülni a fedezetlenségi díjat, csak tulajdonos váltással.
Hasonló problémám van, mint egy korábbi hozzászólónak. Fedezetlenségi díj. Kérdésem: kiskorú is lehet tulajdonos? üdv.Solya
Lehet tulajdonos, de kell egy üzembentartó is ez esetben.
Ha jól értem, ezzel nem oldom meg a problémámat. (Mert én lennék az üzemben tartó :( ). Illetve eladni sem tudom, ha az ő nevén van (2-3 éven beül lehet eladnám). Köszönöm válaszát előre is! Üdv.Solya
A biztosító felmondta a szerződésemet, amit nem én kérelmeztem. Kár esemény, díjnemfizetés nem történt. 2006 óta vezetek és még nem volt részem káreseményben.
Nem küldtek a felmondásról levelet 30 nappal korábban, ahogy azt a jogszabályok szerint kellett volna. Ezért több napon keresztül nem volt biztosítás a gépjárművemen önhibámon kívül. A levelezési címem, e-mail címem, telefonszámaim helyesen vannak megadva. mivel kaptam korábban tőlük levelet e-mailen és postai úton is. A megszüntetésről napokkal később értesítettek az online ügyfélportálon keresztül "Törlési értesítő" címen kapott levéllel. A biztosítás nélküli napokra fedezetlenségi díjat vagyok köteles fizetni. A biztosítóval személyesen, és telefonon keresztül is kapcsolatba léptem, ahol semmilyen információt nem tudnak arról adni miért mondták fel. Az ügyre kivizsgálást kértem de még nem történt rá semmilyen reakció. Ugyan annál a biztosítónál kötöttem az új szerződést.
Követelhetem a fedezetlenségi díj megfizetésének törlését ebben az esetben? Számos helyen közlekedtem, ahol a rendőrség kamerái rögzíthették a rendszámomat. Ha emiatt küld a rendőrség büntetést, akkor ebben az esetben a büntetés összegének kifizetését követelhetem a biztosítótól?
Üdvözlettel:
László
Igen, mindenképp követelje a fedezetlenségi díjat a biztosítótól addig a napig, ameddig az értesítést meg nem küldték Önnek, viszont amennyiben a biztosítója mondta fel a szerződést évfordulóra, abban az esetben ugyanaz a biztosító nem köteles befogadni az új szerződést, és nem is szokták, így azt tudom tanácsolni Önnek, emiatt is egyeztessen a biztosítóval mert elképzelhető, hogy másik biztosítónál kell újrakötnie a biztosítást, sajnos további fedezetlenségi díjak megfizetésével.
Ha a motorkerékpárt kölcsönadási szerződéssel vezette a sofőr (más köze nincs s járműhöz) és káresemény történt, jogalap esetén a motorkerékpár vezetőjének ruházatában keletkező kàrt is téríti az okozó biztosítója? Illetve a javítás idejére kölcsönzött másik jármű bérlését téríti-e? Köszönöm.
Ha a vétlen fél volt egy káresemény alkalmával a motor vezetője, a biztosító térítheti a ruhát is és a bérelt gépjárművet is de csak és kizárólag utólag és e tekintetben egyeztetni kell velük. A gépjármű bérlést tapasztalataink szerint szokta fizetni a biztosító a motoros ruhát illetően még nincs tapasztalatunk. Az más kérdés, hogy ha a motor nem javítható vagy a javítása nem gazdaságos meddig kell a biztosítónak fizetnie a jármű bérlést, ezért mindenképp szükséges az egyeztetés.
1.-Első körben én megnézném az Allianzos Biztosítási szerződést, hogy az ott szereplő levelezési cím és email cím megfelel e a valóságnak.
2.- Ha igen, akkor beszélnék még egyszer az Allainz Biztosítóval és megkérdezném azt, hogy hová és milyen módon küldték ki azt hogy mivel nem történt meg az átírás törlik a biztosítást. Ha a címek nem jól szerepelnek, akkor felmerül a kereskedő és az Ön közös felelőssége is, mert az üzletkötő elírhatta a cím adatokat, Ön meg ezt nem vette észre. Mivel a csekkeket megkapta rendesen, feltételezem a postázási cím jó, de mivel törtlési értesítőt nem kapott azt gyanítom, hogy az email címe került esetleg elírásra, vagy nem is lett megadva és akkor a posta keverte el a törlési értesítőt.
3.- Számtalan esetben elmondtuk már itt a weboldalunkon, hogy a fedezetlenségi díj elkerülésére az üzembentartói bejegyzés már nem megoldás. Sajnos nem került Ön hozzánk időben így nem jó döntést hozott. Ha üzembentartó váltás helyett tulajdonos váltás történt volna, már túl lenne az egész procedúrán. Szeretném megkérdezni azt, hogy az autón van e hitel vagy lízing, illetve azt is, hogy az autó tulajdonosának szülei esetleg elvállalnák e azt, hogy tulajdonosa lenne valamelyik ennek az autónak?
Nekunk a felesegemmel olyan problemank lenne,hogy volt egy szerzodes X biztositonal amit 2018 aprilisiban kellett volna hosszabbitani, ez azonban az o hibajabol nem tortent meg. Sajnos 2019 januarjaban rendori igazoltatas soran derult ki,hogy 2018decembereben kivontak a gepjarmujet a forgalombol,igy a rendszamot elvettek. Igy elmentunk egy Y biztositohoz,hogy uj biztositast kossunk,az alkuszt kerdeztem a fedezetlensegi dijrol,de o azt mondta,hogy nem latja,mert kozben rendszamot is cserelt a felesegem, igy azt mondta az is elofordulhat,hogy nem kell majd kifizetni. Megkotottuk hat a biztositast, azonnal be is fizettuk az eves dijat..47000ft korul,majd tegnap Y biztosito kuldott egy levelet a fedezetlensegi dijrol,amit marciusig be kellene fizetnunk ez az osszeg mar 409000ft lenne. Kerdem en,ha a fedezetlensegi dij 2018-ban 70kw-ig napi 480ft+a baleseti ado,ez hogyan johet ki ekkora osszegre? Tehat 2018.aprilisatol ameg kivontak a kocsit a forgalombol 8honap telt el. Itt van lehetoseg kervenyezni,hogy ezt az osszeget felulbiraljak,vagy esetleg reszletekben fizetni? Elore is koszonom a valaszt,
Zsolt
Elég magasnak tűnik a fedezetlenségi díj, mindenképp meg kell kérdezni a biztosítót arról, hogyan és mi alapján jött ki nekik ennnyire a számítás. Természetesen lehet kérni részletfizetést is a fedezetlenségi díjakat illetően, bár a törvény ezt minden esetben a biztosító jogkörébe helyezi, hogy jóváhagyják e a részletfizetést vagy sem.
A segédmotoros kerékpár az egyetlen olyan jármű, amelyre nem számítanak fel fedezetlenségi díjat. Más jármű kategóriát pedig nem érint a díj nem fizetéssel megszűnt szerződése.
Olvasgattam a korábbi hozzászólásokat és hasonló eset történt Velünk. Konkrétan egy biztosító e-postán küldött felszólítást amit nem vettünk észre, majd 60 napra rá törölte a kgfb szerződést. Ez tavaly volt, egy évvel később kaptunk levelet, hogy kivonják az autót a forgalomból. (óriási meglepetés volt de valóban nem fizettünk rá tavaly, ha ránk csörögnek, hogy elmaradás van, azonnal fizettünk volna).
Csináltunk egy egyenes ági ajándékozást, kötöttünk rá biztosítást (a megajándékozott) és átírattuk az autót 12e Ft-ból.
Érdeklődöm, hogy így megússzuk a fedezetlenségi díjat? Ha igen, akkor miért, milyen törvényi rés segít ebben? Egy-két válasz ezt támasztja alá, egy-kettő pedig azt mondja, nem lehet megúszni.
Köszönöm előre a választ.
Egyszerűen annyi a magyarázat rá, hogy ahogy az elmúlt egy évben sem kért Öntől senki sem pénzt biztosítási elmaradás okán, ezt követően sem fog. Akkor kellett volna befizetnie az elmaradásokat és kérték is volna Öntől visszamenőleg, ha az a szerződés lett volna rendbe rakva amelyik díj nem fizetés okán megszűnt. Így eladás esetén az új tulajdonostól nem kérik az előző tulajdonos elmaradását.
Segítséget szeretnék kérni, miszerint 2017.decemberében vásároltam egy forgalomból ideiglenesen kivont gépjárművet egy kereskedésből.A jármű az én tulajdonom lett, míg az üzembentartó a testvérem.A vásárláskor kötelező biztosítás meg lett kötve a testvérem nevére negyedéves gyakorisággal, ami végig fizetve is lett.Azonban a gépjármű átírása és forgalomba helyezése csak 2018. februárjában történt meg. Ennek ellenére a kötelező végig fizetve volt. 2018 júniusában a testvérem felhívta a biztosítót, mivel zöldkártyára lett volna szüksége, melynek során közölték számára, hogy a biztosítást átírás hiánya miatt valamikor február környékén megszüntették, így visszamenőleg fizessen számukra 88.000 Ft.-ot, amit időközben egy behajtó cégnek is átadtak. Szóval kérdésem, hogyha fizetve volt a kötelező és a forgalomból kivont jármű sem volt használtban, jogos-e a követelés.A felmondásról természetesen nem értesült, de az aktuális csekkeket megkapta és befizette. (Megjegyzem 2018.júliusában a járművet visszaírattam a nevemre)
Sajnos jogos, mert a biztosítónak 30 napja van arra, hogy ellenőrizze, megtörtrént e az átírás, ha nem törölniük kell a biztosítást. Azt nem tudom ez miért húzódott eddig, de van olyan biztosító, például Allianz, akik már 15 nap után törlik a biztosítást ha nem történt meg az átírás.
Biztosító részére kellene írni egy kérvényt, hogy a biztosítás fizetve volt, benn is volt a pénz náluk, őjrakötik a biztosítást, de ne számoljanak már fedezetlenségi díjat ha már a pénz úgyis náluk volt, legyenek kedvesek méltányosak lennni.
Más ötletem sajnos nincs, illetve addig is kellene kötni egy biztosítást ugyanazzal a biztosítóval ameddig a kérvényt elbírálják.
Kaptam a biztosítómtól egy levelet melyben fedezetlenségi dijat számolnak fel mert,szerintük Édesapám bonusz fokozatával visszaéltem,mert tavaly,amikor a 133e ft-ot be kellett fizetnem és újra kötni a biztosítást,akkortól én vagyok a szerződő,mint üzemben tartó és b05-el lett megkötve,Édesapám bónuszával. Mint kiderült,előtte 5 évig apukám nevére szólt a biztosítás és nem lett volna szabad,mert csak az üzemben tartó köthet kötelező felelősség biztosítást,ez a törvény 2010-től él,előtte akár a tulajdonos, akár az üzemben tartó köthetett. Nem emlékszem rá,hogy kaptam volna tájékoztatást,hogy már csak az üzemben tartó köthet,illetve most szólnak 8 évre rá? Amikor kalkulalok az alkuszon keresztül felteszi a kérdést hogy az üzembetartó megegyezik a tulajdonossal? Nem értem...Jogos a követelés ?Lehet elévülésre hivatkozni ?
Köszönöm a vállaszt.
Sajnos jól mondjék ezt Önnek, bár az elég érdekes, hogy ez csak most derül e ki. Az alkuszi díjszámolókon azért kérdezi ezt a rendszer, mert ha van üzembentartó, akkkor a kalkulátor egyből az üzembentartót tekint szerződőnek. Régebben, 5-6 éve találkoztam ilyen problémával, mostanában már egyáltalán nem, gondolom egy biztosító váltás során az új biztosító derítette fel ezt a problémát.
Talán egy kérvényt lehetne írni arról, amiben pontosan leírja nekik, hogy mi történt és kéri a fedezetlenségi díj törlését. Más ötletem sajnos nincs.
Minden esetben kérheti ha ez akkor nem lett megfizetve.
Nálunk is előállt biztosítással kapcsolatosan egy helyzet, amiben szeretném a segítségüket kérni. Férjemnek az édesanyja elhunyt még 2016 decemberében. A hagyatéki végzés 2017. júniusában lett jogerős, miszerint az édesanyja autóját a húga örökölte meg. A biztosításról ami kijött csekk, be lett fizetve, utána több csekket nem kaptunk. Utána kaptunk 1 levelet, hogy 2017. július 11-el megszűnt a biztosítás díj nem fizetés miatt. Utána nem foglalkozott sem a férjem, sem a húga az autóval, mivel nem akarták használni. Most a férjem és a húga is kaptak levelet, hogy le kell adni a gépkocsi rendszámát.
A húga most próbálja intézni, hogy a nevére kerüljön az autó, hisz a hagyaték szerint ő örökölte és mégis esetleg használnák a kocsit. De ugye mondták, hogy érvényes biztosítás nélkül nem lehet. Azt a tájékoztatást kapta, hogy ha a férjem, mint egyenes ágú rokon lenne az üzembentartó, akkor nem kellene kifizetni az elmaradt biztosítási összeget.
Kérdésem az lenne, hogyha a férjem lenne az üzembentartó, akkor a fedezetlenségi díjat nem neki kellene kifizetnie? A biztosító eltekintene a teljes összegtől?
Előre is köszönöm szépen válaszukat!!!
Az üzembentartó váltás nem megoldás, mert az elmlaradást az Ön férjének is ki fogják számlázni. Mivel a biztosítás díjjal rendezve volt, így a hagyatéki végzés dátuma + 30 nap, ameddig nem kell fedezetlenségi díjat fizetni, azaz 2017 júliusi dátum. Innen a naptól kell a férje húgának kötelező biztosítást fizetnie sajnos fedezetlenségi díjjal.
Édesapám nem használta a gépjárművet (forgalomból kivont, lejárt műszaki), amit most szeretnék újra forgalomba állítani, de másfél évnyi fedezetlenségi díj keletkezett. A gépjárműnek fele tulajdonrésze édesapámé, fele enyém és így is van bejegyezve okmányirodában, de az előző biztosításnál apám volt az egyedüli tulajdonos és üzembentartó. Kérdésem, ha tulajdonosváltással az én nevemre, illetve üzembentartó váltással más rokon nevére átírás történik, elkerülhető e a fedezetlenségi díj?
Segítségét előre is köszönöm
Levente
Az édesapja ajándékozza el Önnek az autót, így az Ön nevére állítják ki a forgalmi engedélyt. Az Ön nevére kell kötni egy új kötelező biztosítást. Ez esetben a fedezetlenségi díj elkerülhető.
Köszönöm a segítségét!
A fedezetlenségi díj a megszűnés napjától az eladás napjáig illeti meg a biztosítót, ha azt kiszámlázza. Ez sajnos 5 évig meg is történhet.
2016-os évben végig fizettem a KGFB-t, 2017-re viszont nem fizettem be. 2017 március elején írásban közölte a biztosító, hogy a szerződésem megszünt, díj nem fizetése miatt, és ezzel kapcsolatban további tennivalóm nincs. ( a gépkocsi alkatrésznek lett értékesítve, újabb biztosítás nem lett kötve ). Több, mint egy év elteltével az idén 2018 júniusban felszólítás jött egy behajtó cégtől, hogy 2017 január 1 és 2017 március 31 közötti türelmi időtartamra a biztosító társaság igényt tart egy bizonyos türelmi díjra + természetesen 2x akkora behajtási költségre. 2017 márciusa után, a biztosító nem küldött semminemű kártérítési vagy egyéb tartozásról szóló igényt a mai napig. Jogos a követelésük ? Ennyi idő után és minden előzetes értesítés nélkül? Válaszukat köszönöm ! Szép napot !
Ezt az esetet még nem láttam megkérdezni senkit, ezért megkérdezném én.
Egy gépjármű új tulajdonoshoz került (tőlem egy családtagomhoz), akinek a biztosítója fedezetlenségi díjat próbál felszámolni arra az időszakra, amíg nálam volt a gépjármű. Én nem ennél a biztosítónál kötöttem a kötelező biztosításokat, de az autó előttem való tulajdonosa elképzelhető, hogy igen, és hogy elfelejtette felmondani a szerződését.
Habár ez esetben ez a szerződés díjnemfizetés miatt törlődött az első tulajdonos kötelező biztosítása, az új (engem követő) tulajdonossal szemben semmilyen követelésük nem lehet, igaz? Tehát a díjnemfizetés miatti törlés nem okoz problémát, ha tulajdonosváltás történt, és ráadásul még máshol meg is volt kötve a biztosítás?
De kíváncsiságból általánosságban is szeretném megkérdezni, hogy a díjnemfizetés miatti kötelező felelősségbiztosítás törlése nem okoz problémát, ha egyébként a tulajdonos csupán elfelejtette lemondani a régi biztosítást, de más biztosítónál újat kötött közben? (Évfordulónál például.)
Köszönöm segítségüket!
A biztosítóknak 2017.04.01.-től jogukban áll kérni akár az autó új üzembentartójától, akár az új tulajdonostól is a fedezetlenségi időszakokra szóló elmaradásokat. Ezt eddig csak üzembentartó váltás esetén tették meg, tulajdonos váltás esetében gondolom a várható perek miatt nem volt rá még példa, legalábbi a mi Ügyfeleink között.
Kicsit messzebről megnézve a dolgot, vásárol valaki egy autót, átírás előtt köt rá egy kötelező biztosítást, és névre írja az autóját, majd 2 hónap elteltével a biztosítója küld neki egy levelet, hogy be kellene fizetni mondjuk 500.000.- Ft-ot, mert ők úgy látják az előző vagy akár az előző elötti tulajdonosnak volt fedezetlenségi díja. Ezt szerintem nincs bíróság, aki per esetén jóváhagyná, bár nem tudom...
De kíváncsiságból általánosságban is szeretném megkérdezni, hogy a díjnemfizetés miatti kötelező felelősségbiztosítás törlése nem okoz problémát, ha egyébként a tulajdonos csupán elfelejtette lemondani a régi biztosítást, de más biztosítónál újat kötött közben? (Évfordulónál például.)
Ilyen lehetőség viszont nincs, ha díj nem fizetéssel szűnt meg egy kötelező biztosítás, akkor nem lehet biztosítót váltawni hiszen annak az a feltétele, hogy az előző szerződés évforduló előtt minimum 30 nappal fel legyen mondva és évfordulóig díjrendezett legyen.
Köszönöm válaszukat!
Akkor már csak két kérdésem van: mi történik, ha valaki eladja az autóját, de nem mondja le a biztosítását - lehet ebből bárkinek baja (törvény szerint)?
Illetve ugyanez az eset adásvétel nélkül, tehát X biztosítónál nem fizetek tovább, elfelejtem lemondani, de Y biztosítónál megkötöm az új biztosítást.
Ezekre még nem találtam választ a neten eddig.
Köszönöm válaszát!
Lehet a nevén, nem érinti a most vásárolt autót az előző autó elmaradása.
szólítottak fel míg manapság már 1 - 2 hét nemfizetes után is felszolitanak masok, mintha direkt nem szólnának. Ez vajon miért van? Válaszukat előre is megkoszonom.
Ez nem volt jó megoldás sajnos, mivel amíg az autó nincs kivonatva a forgalomból ideiglenesen, addig rendelkeznie kell kötelező biztosítással is. A biztosítás évfordulóra történő felmondása abban az esetben megoldás csak, ha biztosítót váltanak.
Egyeneg ági rokon a lánya, így az átírási költség 12.000.- Ft lesz és nem kell eredetiségvizsgálat sem. A lánya nevére szóló kötelező biztosításon kívül ( melyet weboldalunkon egyszerűen meg is köthetnek ) még a lánya születési anyakönyvi kivonatát szükséges vinniük, illetve egy adásvételi szerződést szükséges kitölteni, melyen legfelül az ingyenes opciót jelölik be.
Disqus ezt írta (időpont: 2018. szept. 4., K 9:36):
Feleségem nagynénje 2017 júniusában elhunyt. A nevén lévő autóra - a halála után- a második félévre esedékes KGFB díjat befizettük. Ezután a hagyatékkal kapcsolatos egyéb teendőink miatt nem foglalkoztunk az autó biztosításával, elfelejtettük/nem kaptunk/találtuk/elvesztettük a csekket. A hagyatéki tárgyalás idén augusztus elején zajlott le. Ezután értesítettük a biztosítót, mint jogos örökösök, a biztosítás felmondása iránti kérelmünkről. Ők úgy tájékoztattak minket, hogy a KGFB márciusban megszűnt DÍJNEMFIZETÉS MIATT és utólag ezt nincs módjukban módosítani.
Érdeklődöm, hogy ebben az esetben terhel-e minket fedezetlenségi díj, vagy hivatkozhatunk vis maior-ra, tekintettel arra, hogy a szerződő elhunyt így MÁR, a hagyatéki tárgyalásig mi MÉG nem tudtunk intézkedni az ügyben. Köszönöm válaszát!
Ebben az esetben az örökösnek a hagyatéki végzés jogerőre emelkedésének napjától kell kötelező biztosítást kötnie, és ettől a dátumtól van fedezetlenségi díj fizetési kötelezettség is.
2017.01.01-jétől férjem lett az üzembentartója autónknak, az átírás/tulajdonos váltás a vételár teljes rendezéséig még nem történt meg. 2018.07.25-ével kivonták a forgalomból az autót díjnemfizatés miatt. Többször személyesen járt a biztosítónál, eredménytelenül. A fedezetlenségi díj 300eFt. Mit tehetek az elkerülésére? Köszönöm
Egyenes ági rokonnak adja el az autót a tulajdonos, ez esetben 12.000.- Ft az átírási költség, és az új tulajdonos köthet új kötelező biztosítást.
Abban kernem szives tájékoztatását hogy lanyom autójanak kötelezőbiztosítasa nem fizetés miatt 2017. 02. felmomdásra került a biztosító által. Természetesen kivonták a forgalomból. Azt a tanácsot kaptam h legyek én az üzembentartó így újra forgalomba helyezhető. Ez meg is történt másik biztosítonál kötöttem kötelezőt. Visdzahelyezés stb... Az lenne a kérdésem mivel a lányom még mindig tulajdonos a későbbiekben a tartozást behajthatják rajta? (Kb 200e ft) Mi a legjobb megoldás ebben az esetben? Legyek inkabb tulajdonos? Meg nem fizettük be a kötelezőt van ez a 60 napos határidő.
Nem a lányán fogják a tartozást kérni, hanem Önön. Sajnos nem jó tanácsot kapott, az üzembentartó váltás nem jó megoldás, mivel az új üzembentartóra fogják kiszámlázni a fezezetlenségi díjakat.
A következő kérdéseim lennének:
-ha a biztosítónak valaki fedezetlenségi díjjal tartozik nem kellene egy ajánlott levélben felszólítania az ügyfelet?
-csak én érzem úgy, hogy a fedezetlenségi díj összege igencsak borsos?
-hogy lehetséges, hogy bónusz fokozatot több mint félévi telefonálgatás után sikerül a rendszerbe bejegyeztetni?
-ha befizetem a kötelező éves diját és utána kerül elő a fedezetlenségi díj, akkor ki dönti el, hogy a befizetett pénzt hova tudják be?
-minden tartozás esetén joga van az embernek vitatni a tartozás összegét....fedezetlenségi díj esetén miért nem, értem ezt úgy, hogy mielőtt még az ügyfél egyeztethetne már a kocsi ki van vonva a forgalomból?
-miért a rendőri ellenőrzés során kell a kivonásról tudomást szerezni?Senki nem küldött papírt semmiről.
-miért nem lehet részletet kérni/nem adnak/a fedezetlenségi díj rendezésére?
Köszönöm válaszuk.
Az egyszerűség kedvéért a kérdések mögé írom a válaszokat.
Tisztelt Biztoshely!
A következő kérdéseim lennének:
-ha a biztosítónak valaki fedezetlenségi díjjal tartozik nem kellene egy ajánlott levélben felszólítania az ügyfelet?
A törvény szerint nem kell ajánlva, sőt nem is tudok olyan biztosítóról akik bármit is ajánlva küldenének ki. Azt kell tudják igazolni csupán, hogy ők elküldték.
-csak én érzem úgy, hogy a fedezetlenségi díj összege igencsak borsos?
A fedezetlenségi díjat a Parlament határozza meg, de eléggé magas sajnos.
-hogy lehetséges, hogy bónusz fokozatot több mint félévi telefonálgatás után sikerül a rendszerbe bejegyeztetni?
Sajnos nem tudom, általában egy hét alatt elintézhető.
-ha befizetem a kötelező éves diját és utána kerül elő a fedezetlenségi díj, akkor ki dönti el, hogy a befizetett pénzt hova tudják be?
A fedezetlenségi díj és a baleseti adó kerül elsődlegesen kiegyenlítésre a befizetések után.
-minden tartozás esetén joga van az embernek vitatni a tartozás összegét....fedezetlenségi díj esetén miért nem, értem ezt úgy, hogy mielőtt még az ügyfél egyeztethetne már a kocsi ki van vonva a forgalomból?
Panaszt, kivizsgálási kérelmet leadhat a biztosítónak, akiknek kötelessége a panaszát kivizsgálni 30 napon belül és arra érdemi választ adni. Amennyiben a válasz nem kielégítő Önnek, abban az esetben panasza tovább vihető az MNB felé.
-miért a rendőri ellenőrzés során kell a kivonásról tudomást szerezni?Senki nem küldött papírt semmiről.
A Járási Hivatalnak ki kell értesítenie Önt a kivonás előtt. Nekik ezt hivatalból meg kell tenniük. Nem változott az Ön levelezési címe esetleg?
-miért nem lehet részletet kérni/nem adnak/a fedezetlenségi díj rendezésére?
A törvény biztosít részletfizetési lehetőséget, viszont annak elbírálását a biztosítók hatáskörébe helyezi. Az esetek nagy százalékában a biztosítók pedig nem engedélyezik
Köszönöm válaszuk.
A férjem nevén volt egy gépjármű, aminek a biztosítása díjnemfizetés miatt megszűnt valamikor 2017-ben. Kapott egy felszólítást, hogy bíróságra kerül az ügy és így kb. 10000 Ft-ot követelnek. Csekket nem kapott. A biztosító nem kereste. A felszólításban megadott telefonszámot senki nem vette fel. Nyilván fedezetlenségi díj ketyeg már. Azóta lakcímváltozás is történt és nem kaptunk semmit, lassan egy év telt el. AZ autót múlt héten eladta és a vevő kivonatja a forgalomból, mert alkatrésznek vásárolta. Van egy másik autó is a nevén a férjemnek, aminek a biztosítása rendesen van fizetve. A kérdés, hogy bármikor kibukhat-e, ha van fedezetlenség? Vagy a biztosító csak fenyegetett a bírósággal az elmaradt biztosítási összeget követelve?
A 60 napra szóló biztosítási díjat szokta a biztosító követelni és követelésre is adni. Úgy gondolom jobb lenne a bajt elkerülni és felhívni a biztosítót egyeztetni velük és a 60 napos díjat kifizetni nekik, mert a követelés csak nőni fog.
Megszűnt a kötelezőm 2017.októberben nem fizetés miatt. Küldött a kormányhivatal egy levelet 2018. májusában, hogy bevonják a forgalmit és a rendszámot, ha nem fizetem ki a fedezetlenségi díjat, amit szeretnék elkerülni. A biztosítónak nem kellett volna felszóljtania többször is, hogy fizessek? Elkerülhetem, ha átíratom a férjemre az autót? Ha én másik autót vennék, akkor ez a díj behajtható rajtam valamikor is?
Akkor tudja ezt az egészet elkerülni, ha az autót eladja ( ingyenesen ) a férjének, és Ő köt egy új kötelező biztosítást a nevére az adásvételi szerződés napjától.
Motorkerékpáromat minden télen kivonatom ideiglenesen forgalomból. A kötelező bizt. évfordulója a kivont időszakra esett (2018.01.31), és eddig először most megérte váltanom. Az előző biztosítást időben le is mondtam, viszont akkor ott azt a tájékoztatást kaptam, hogy az új biztosítást majd csak akkor tudom megkötni, ha a gépjármű visszakerül forgalomba. A biztosítást online meg is kötöttem aznap amikor visszakerült automatikusan forgalomba (2018.04.01) és be is fizettem. 2 napja viszont kaptam egy bizonylatot az új biztosítómtól, hogy fedezetlenségi díjat kell, hogy fizessek az évforduló és a forgalomba helyezés időpontja közti időszakra ami napi 250Ft+adó, így jött ki a 15000Ft+4500Ft-os bizonylat. A kérdésem az, hogy jogos lehet ez? Forgalomban nem levő járműre miért kellene fedezetlenségi díjat fizetnem, ha nem is tudok biztosítást kötni? Válaszát előre is köszönöm!
Nem jogos, mivel forgalomból kivont járműre nem kell fizetni biztosítást.
Új autót vásároltam 2018.03.08-án, és a vásárlás helyén megkötöttem a KGFB-t, illetve aláírtam a KGFB ajánlatot. Miután a biztosítótól eddig nem kaptam értesítést, ma telefonon érdeklődtem. Azt a választ kaptam, hogy a szalontól - ahol az autót vettem - nem kapták meg az ajánlatot, ezért az ügyet eddig intézni nem tudták. A fedezetlenségi díj emiatt már (eddig) 40 napra jár. Mivel az ügyben én semmilyen hibát nem követtem el, kérdésem, hogy ki fizeti a fedezetlenségi díjat?
A biztosítónál azért szoktak lenni félreértések, mert sok esetben a szerződés már náluk van, de még nem dolgozták fel, ezért az ügyfélszolgálatos azt mondja nincs náluk a szerződés. Ez is egy lehetőség.
Amennyiben a szerződése nem lett továbbítva a fedezetlenségi díjat a biztosítást kötő személlyel fizettetném ki.
A KGFBiztosításom 2017. szeptember 28-án megszűnt a kérésemre, mert évfordulós biztosító váltást szerettem volna. Egy másik biztosítóval kötöttem az Insura oldalán egy szerződést, ami ma kiderült, nem került megkötésre, mert a netes szerződés dátuma korábbi volt (állítólag szept. 9), mint a lejárat, és volt érvényes kötelező a kocsimon, így az Uniqa biztosító elutasította, így törölte az új szerződést. Ma kaptam egy levelet a Kormányhivataltól, hogy kivonják az autómat a forgalomból, ha nem kötök rá biztosítást.
Szeretném elkerülni, megúszni a kb. 130 000 Ft-os fedezetlenségi díj befizetését, erre keresek most gyors megoldást.
Megoldás lenne-e, ha édesanyámat üzembentartónak tenném meg?
Nem szeretném, ha nem muszáj adás-vétellel ezt megoldani.
Válaszát előre is megköszönve: Zsilinszki Máté
Kb. fél év késéssel vettem észre, hogy lejárt az autómon a kötelező. Ezt is csak azért, mert épp el akarom adni, és megtaláltam az utolsó biztosítási igazolást a forgalmiban. Gondoltam gyorsan újrakötöm, hogy ez ne legyen gond az eladásnál. Viszont ekkor szembesültem a 130e forintos fedezetlenségi díjjal. A következő kérdéseim lennének:
- Kell az eladáshoz az érvényes kötelező?
- Ha nem kötök új biztosítást, be tudják rajtam hajtani valahogy? Vagy felkerülök valami adós listára?
- Végig volt érvényes Casco-m az autóra. Ez számít bármit is?
Köszönettel:
Kertész Zoltán
Eladáshoz nem kell érvényes kötelező biztosítás, de a vevő még Önnél online, akár a weboldalunkon kössön rá egy biztosítást.
Ha nem köt biztosítást, nem hajtják be Önön az elmaradást, viszont ha volt bónusza akkor az is elveszik.
A casco nem számít.
Hasonlóképpen jártam, mint itt sokan, mégis kicsit másképp. Nekem egy rendőri rutinellenőrzésen derült ki, hogy megfeledkeztünk a kötelezőről, nem is kicsit, és kivonták a jármáűvet a forgalomból, rendszámot le is szedték a helyszínen.
Itt olvastam olyanokat, hogy nem fizetéskor történő szerződés megszűnés illetve forgalomból vanló kivonás esetében csak éves díjfizetéssel és csak az eredeti biztosítóhoz lehet menni. Én beszéltem a K&H-val, ott volt az eredeti biztosítás, és ezt mondták bárhol megköthetem, áluk csak úgy lehet ha egyben befizetem fedezetlenséget is, hiába telt el 120 nap, céges policy alapján nem adnak részletfizetést. Az utolsó biztosított nap 2016.07.06. volt, a forgalomból pedig BM adatok szerint 2017.12.11. vonták ki a gépjárművet. Jól gondolom, hogy a kivonás után már nem számolnak fedezetlenséget?
Kalkuláltunk és ha csak addig számolják, míg kivonták, akkor is ez egy 130 000 Ft körüli fedezetlenségi összeg lenne, amit nyilván jogosan kéren a MABISZ de szeretnénk elkerülni. Plusz ehhez jönne az illeték, hogy a hivatal a rendszámot és a forgalmit visszaadja (10 800 Ft),autó vizsgáztatása (15 000 Ft) egy éves díj az én esetemben 60 000 Ft körül...úgyhogy erre szeretnék tanácsot kérni, hogy mik a lehetőségek a legolcsóbban kijönni ebből. Nem akarom feltételnül megtartani az autót, 10 éves, tartja az árát.
Illetve, ha eladom az autót és én egy új autó tulajdonosa leszenk, akkor úgymond megtalálhatnak, újra behajthatja a Követelés kezelés? Mert ha úgyis megtalálnak, akkor jobb ezen most túl lenni.
Előre is köszönettel! Virág
Évfordulót követően már bármelyik biztosítóhoz lehet menni, jól mondták Önnek, évfordulón belül viszont csak ahhoz a biztosítóhoz ahol megszűnt a szerződés.
A kivonás időtartamára nem kell fizetni fedezetlenségi díjat.
Ha eladja az autót, akkor Ön nyugodtan vehet másikat, ez az elmaradás nem fog átmenni a másik autóra. Annyi, hogy a visszahelyezési büntetést gondolom ki kell majd fizetni a vevőnek.
köszönöm a választ! Azt nem egészen értem, hogy a vevőnek milyen visszehlyezési büntetést kellene fizetnie. Az okmányirodai 10 800 Ft-os összegre gondol vagy a rendőri büntetésre? Mert a rendőri büntetést azt nyilván én kapom, nem a rendszám.
Illetve akkor megoldás lehet a fedezetlenségi díj elkerülésére az autó eladása?
Köszönöm!
Elváltam és hozzám került egy régi autó, mely nem kellett a volt férjemnek, de nekem sem. Apukám megvette tőlem kb (2016 december), de nem írtuk át az autót. Ekkor 2016.12.20.-án kötött egy szerződést az autóra az Allianz biztosítónál. Majd használta, de nem jegyeztük be üzembetartónak, míg a járási hivatal egy levelet nem küldött, hogy kivonják az autót a forgalomból. Ekkor szeptember 26.-án átíratuk az autót, és kötöttünk a Netrisken szerződést apukám nevére. Most a Waberer küldött egy felszólítást 126.243 Ft.-ról. Jogos ez a követelés? Mivel lehetne kitérni a fizetés alól? Előre is köszönöm válaszát, szép napot kívánok: Kovács Éva Ivett
A követelés a leírtak alapján jogos, mert a biztosító 30 napig vár arra, hogy a bejegyzés/átírás megtörténjen, ha ez nem sikerül, akkor törölniük kell a biztosítást. Ki most pontosan az autó tulajdonosa?
Roppant röviden óhajtok reagálni, valamin előre is szeretném bocsátani hogy meg nem egyezés esetén jogi útra kívánom vinni az ügyet.
Első összeg: 28.330 Ft (melyet be is fizettem)
Második összeg 160.259 Ft, maguk szerint fizetendő
Harmadik összeg: 131.929 Ft, maguk szerint fizetendő
Negyedik összeg: 112.599 Ft, maguk szerint fizetendő
Össze vissza írnak és beszélnek!
Befizetés, 46199523-ra.
Egyszer 28.330 Ft és 103700 Ft (ezt az összeget maguk átvezették egy olyan kötvényre, amit NEM ÉN!!!!!!!! csináltam. Ne vezetgessenek semmit sehová, én odafizettem, maradjon ott!!!
Befizettem 132.030 Ft!!! ez meg egy másik összeg, nullázzák ki ezt a kötvényt és legyenek boldogok a semmire benyelt 28.330 forinttal is, azért én semmilyen szolgáltatást nem kaptam, kvázi lenyúlták. Nem jár maguknak semmilyen 60 ezer forint.
Tudom, hogy itt már agresszív voltam, de azért ez szerintem mindennek a teteje :(
Tud nekem valami biztatót mondani?
Köszönettel
Polinger Edina
A férje adja el Önnek az autót, mely folyamat illetékmentes ha viszik a házassági anyakönyvi kivonatot, így 12.000.- Ft lesz az átírás költsége + kell kötni egy kötelező biztosítást, melyet weboldalunkon egyszerűen megtehet.
Az üzembentartó váltás nem megoldás mert az új üzembentartónak kiszámlázzák a teljes elmaradást. Ez esetben csak a tulajdonosváltás az ami most még működik.
2017. dec. 16-án egy rendőri ellenőrzés során kiderült, hogy elfeledkeztünk a kötelező biztosításról. Otthon megnéztem az előző kötvényt, 2017.10.01-ig szólt. Kötöttem egy új biztosítást a http://biztositok.hu" />biztositok.hu oldalon. (Sajnos ezen a ponton elkerülte a figyelmemet az a szabály, hogy nemfizetés miatt megszűnt biztosításkor az eredeti biztosítóhoz kötelező menni.) Az új biztosító felszámolt fedezetlenségi díjat, melyet be is fizettem. Ezek után levelezés kezdődött az új biztosítóval küldjek a kedvezményekre ilyen-olyan nyilatkozatot. Küldtem. Nem tudják lekérdezni a kártörténetet. Megküldtem a korábbi biztosítás dokumentumait. Ez a levelezés azzal végződött, hogy 2018.02.13-i dátummal és 2018.02.20-i kézbesítéssel kaptam meg azon levelüket, melyben közölték, hogy szerződésünk nem jött létre, menjek vissza az eredeti biztosítóhoz. (Nem mellesleg a mai napig nem fizették vissza az általam befizetett összeget.) Ilyen esetben mit tudok tenni? Tudom, hogy a nem tudás nem mentesít a következmények alól, de a szándék és a jóhiszeműség bizonyítható részemről. Lehet-e méltányosságot kérni? Számomra az elvesztegetett idő 2017. dec. 16 és 2018.02.20. között nagyon sokba kerül.
Válaszát előre is köszönöm!
Ha a legegyszerűbb és legolcsóbb megoldást keresi, akkor egyenes ágú rokonnak kellene eladni az autót ( pl: szülő, házastárs, gyermek ) ez esetben a teljes átírási költség 12.000.- Ft.
Ha ez a megoldás nem jó, minél hamarabb meg kell kötni a biztosítást a régi biztosítónál és nekik kellene pontosan leírni a történteket, illetve ki kellene kérni egy igazolást az új biztosítótl is, hogy mi lett a befizetett díjjal? Mert ha ők rendezetté tették a fedezetlenségi díjat, esetleg a baleseti adót, akkor azt már újrakötésnél nem kell mégegyszer kifizetni, vagy jó lenne megtudni azt, mi történt egyáltalán a befizetésével, mert ha a szerződés létre sem jött " így utólag " akkor miért nem küldték vissza?
A következő problémában kérnék tanácsot: van a családunkban egy gépkocsi, aminek évek óta nincs érvényes forgalmija és ezzel együtt sajnos kötelező biztosítása sem (nem fizettük). Mivel nem használjuk (felújítás alatt van) így csak a súlyadót fizettük rá.
A napokban kaptunk egy hivatalos levelet, hogy kötelező nem fizetés miatt kivonják a forgalomból (elvileg ideiglenesen). Ezzel nem is lenne baj, hiszen a kötelező befizetése (és egyéb hivatali díjak) után visszakerül a forgalomba. A kötelező több évre visszamenőleg több százezres tétel lenne, sajnos ezzel csak most szembesültünk.
Mi ilyenkor a teendő? Tulajváltás? A régi tulajon nem hajtják be az elmaradt kötelezőt?
Válaszát előre is köszönöm!
Egyenes ágú rokonnak kell eladni az autót, ez esetben viszonylag olcsón megoldható az egész folyamat. Az elmaradást sem kérik ez esetben.
Egyenes ági rokon a feleség is, vagy csak a gyerek? Másnak nem célszerű eladni, csak családon belül (esetleg kockázattal jár)?
Nagyságrendileg milyen anyagi vonzata lehet az eladásnak? Az autó azóta ideiglenesen kivonásra került a határozatnak megfelelően, biztosítási csekk bemutatása ellenében adják vissza a papírokat és a rendszámot, ez jelenthet problémát?
Ha jól értem, elég ha eladjuk és kötünk rá új biztosítást, így újra forgalomban lesz tartozás nélkül és akár ki is lehet vonni ideiglenesen, vagy értelem szerűen használni, persze vizsga után.
Előre is köszönöm válaszát!
A forgalmi engedély másolatát be kell küldje a biztosítójának, hogy ne díj nem fizetés legyen a törlés oka, hanem érdekmúlás, mert Ön üzembentartót váltott. Ha az üzembentartó váltás napján már nem volt díjjal fedezve a biztosítása, akkor jó a díj nem fizetés ok.
Egy másik autó vásárlását és biztosítását ez az ügy nem fogja érinteni.
Az édesapám nevén van egy autó, amit én használtam, én a biztosítást 2017. májusban elfelejtettem befizetni, azóta a biztosító egyoldalúan felmondta a szerződést, tehát nem díjnemfizetés miatt szűnt meg. Üzemben tartóként nem vagyok feltüntetve. A kérdésem az lenne, hogy a fedezetlenségi díj kikerülhető-e ebben az esetben? Ha jól tudom, amennyiben az édesapámmal kötünk egy adás-vételi szerződést, az én nevemre kerül az autó és én még azon a napon kötök biztosítást az autóra, akkor a fedezetlenségi díjat nem kell befizetnem. Azonban édesapámon még ugyanúgy behajtható? Az előzőleges be nem fizetett negyedéves díjakat szintén be kel fizetni?
Továbbá abban az esetben miképpen alakulnak a dolgok, ha a teljesítmény adó sincs befizetve, és a gépjármű ki van vonva a forgalomból?
Milyen papírokkal kell megjelennem a biztosítónál és az járási hivatalban?
Válaszát előre is nagyon köszönöm!
A tulajdonos váltás a megoldás. Édesapján jelenleg a 60 napos várakozási időre szóló díjat fogják behajtani.
Családunkban haláleset történt és az elhunyt nevén volt a gépjármű és a biztosítás is. Mivel vidéken volt, elkövettük azt a hibát, hogy nem irányítottuk át a leveleket, így az utolsó negyedéves biztosítási csekket csak akkor kaptuk készhez, amikor a biztosítást díjfizetés elmaradása miatt törölték.
A biztosító azt a tájékoztatást adta, hogy minden forgalomban lévő gépjárműre kötelező a biztosítás, vagy ha nem akkor fedezetlenségi díjat számítanak fel, amíg a hagyatéki eljárás le nem zárul (ez még nem történt meg).
Tudna segíteni abban, hogy ilyen esetekben milyen kevésbé költséges megoldás van még?
Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Önök már csak a hagyatéki végzés jogerőre emelkedésének napján tudnak az autóra leghamarabb biztosítást kötni. Az elhunyt nevén lévő kötelező biztosítás elmaradás nem érvényes Önre. Emiatt nem kell aggódnia.
Köszönöm válaszát, azzal tisztában vagyok, hogy csak utána tudunk biztosítást kötni, viszont a kérdésem az lenne, hogy addig fizetnünk kell a fedezetlenségi díjat? A biztosító ezt a tájékoztatást adta, miszerint mindenkor kötelező, haláleset esetén is.
Esetemben a biztosító egyoldalúan felmondta a szerződést, tehát nem díjnemfizetés miatt szűnt meg (a motorom egy egyesület tagjaként flottában, kedvező biztosítási díj mellett volt biztosítva, míg fel nem mondták a szerződést; igazolásom is van a bztiosítótól, amiben szerepel, hogy nem díjnemfizetés az ok) Azóta nem is használom egyébként a járművet, nincs rajta azóta műszaki vizsga, nem kötöttem rá másik kötelezőt sem. (megkérdeztem anno, s azt mondták, nem kell, ha nem használom a járművet, nyilván félre tájékoztattak).
Ebben az esetben is él a fedezetleségi díj? (Gondolom, igen)
Olvasva a korábbi kérdésekre adott válaszokat, azt már tudom, hogy pl. az egyenes ági rokonnak történő elajándékozás megoldja a prodblémát.
Kérdés: amennyiben később visszakerül az én nevemre a jármű (a rokontól visszavásárolom, vagy visszaajándékozza) és kötök rá kötelezőt, előkerül a fedezetlenségi díj?
Köszönöm megtisztelő válaszukat!
Az elajándékozás oldja csak meg a problémát, 5 évig utána ne vegye a nevére vissza.
Nem volt használva az autóm és külföldön tartózkodás miatt el maradt a kgfb befizetése amit 2017.06.01.-ik nappal felbontott a biztosító. Most olvasom, hogy ez fedezetlenségi díjjal jár. Van valamilyen lehetőség ennek az elkerülésére vagy kénytelen leszek kifizetni? Esetleg az autó eladása / elajándékozása megoldhatja a dolgot?
Válaszát előre is köszönöm!
Az autó eladása, vagy egyenes ágú rokonnak ajándékozása megoldja a problémát.
Kérdezném,hogy a fedezetlenségi díj megfizetése elkerülhető családon belüli üzembentartó váltással?
Vagy behajtják akkor is rajtam?
Üzembentartó váltással nem, de tulajdonos váltással még elkerülhető.
Ez Mr. Morrison Hurley. Bemutatom a nagyközönségnek, hogy 2% kamatozású kölcsön szolgáltatást nyújtunk. A kölcsön összege 1 000 euróról 30 000 000 euróra változik. Kölcsönünk gyors és egyszerű, és a jóváhagyást követő 24 órán belül feldolgozható. Szóval szükség van egy kölcsönre, hogy kiegyenlítse az adósságát? Szüksége van kereskedelmi hitelre vagy személyi kölcsönre? Lépjen kapcsolatba velünk most, és készek vagyunk segíteni.
Email cím:
Morisonhurley@gmail.com
Morrison Hurley
Férjem 2016. október 11-én elhunyt. Pár napra rá a biztosítónál érdeklődtem az üzembentartói átírásról. A tulajdonos én vagyok, a férjem csak üzembentartó volt. Azt tanácsolták, hogy a hagyatéki eljárás lezajlásáig fizessem az Ő nevében a kötelező biztosítási díjat. Múlt hét szerdára (2017. 11. 08. Így a 2017.11.04.-től esedékes biztosítási díjat is befizettem) volt időpontom az Okmányirodába, ahol közölték velem, hogy először a biztosítást kell megkötnöm majd azzal tudom az átírást intézni. Pénteken a biztosítást megkötöttem, de ott mondták, hogy az előző biztosítóval "bokszoljam le", hogy ne legyen fedezetlenségi díjam, mivel szerintük a férjem halálának időpontjában kellett volna üzembentartót váltani .
Mit tudok tenni hogy ezt a 300000 Ft. körüli összeget (nem tudnám soha megfizetni) ne kelljen megfizetnem?
Itt olvastam, hogy esetleg egyenesági rokonnak át lehet írni (úgy tudom az csak 12000 Ft), de vele akkor ezt az összeget nem fizettetnék meg?
Előre is köszönöm segítségét!
Sajnálom a történteket.
A halotti anyakönyvi kivonattal és egy új, az Ön nevére szóló kötelező biztosítással kellett volna elmenni a Járási hivatalba levetetni az üzembentartót. Önt rendesen félretájékoztatta az a személy, aki azt mondta Önnek várják meg a hagyatéki végzést, mivel abban az iratben ez az autó nem is lehet benne.....
Az egyenes ágú rokonnak történő elajándékozás költsége 12.000.- Ft és az új tulajdonos köthet új kötelező biztosítást. Az elmaradást nem fogják vele megfizettetni és senkivel sem.
Sajnálom, hogy a sok gond mellé még egy ilyen esetben is ennyire nem hozzáértő tájékoztatást adtak Önnek.
Sajnos, hasonló helyzetben vagyok, mint Alma. Néhány napja kaptam az értesítés, hogy díj nemfizetés miatt kivonják az autómat a forgalomból. A gépjárművet idén, február 6-án vásároltam egy használtautó kereskedőnél. Ott azonnal kötöttem biztosítást, a díjbeszedéshez felhatalmazást adtam, csoportos beszedési megbízás teljesítésére.
Mivel, a biztosításaimat így fizetem, ezért nem nagyon követtem, hogy éppen melyik biztosításomat vonják, ezért nem is tűnt fel, hogy ez nem veszik le. Most, hogy megnéztem a biztosítási szerződést, kapcsolattartásnak az e-mail címemet írta be az alkusz. Sajnos, akkor nem bogarásztam át ezt a szerződést, de mint kiderült, 1 karaktert elírt az e-mail címemnél, így nem kaptam meg az esetleges értesítéseket. Azt persze, hiányolom, hogy a megadott levelezési címen nem próbáltak értesíteni, mert a hibás e-mail címre kapott leveleket a rendszer visszadobja, így az Unionnak tudnia kellett, hogy nem kapom meg az értesítést. Valamint, azt sem értem, hogy ha adtam egy beszedési megbízást, akkor ez miért nem működött.
A kérdésem az, hogy lehet-e méltányosságot kérni, tekintettel a a jóhiszeműségemre, amit a beszedési megbízás is bizonyít, valamint a levelezési címemre. Mert egy kicsit úgy érzem, hogy a biztosító így ki tudja használni ezeket az eseteket, amikor egy elírt karakter miatt "nem találja meg" az ügyfelet, holott postai úton még lett volna erre lehetőség. Ha nem sikerül megegyezni a biztosítóval, "menekülési útvonalként" működhet az, hogy fiam lenne az üzembentartó és az ő nevére kötünk biztosítást? Ebben az esetben behajtható-e valamilyen összeg rajtam, vagy adótartozásként hordozom majd magammal az életem végéig? Nagyon utálnám ezt a helyzetet, mert minden biztosításomat rendesen fizettem -eddig - és sehol nincs és nem is volt tartozásom. De sajnos, egy ekkora összeg most nehéz helyzetbe hozna. Előre is köszönöm segítségét!!!
Amennyiben szerződés kötés alkalmával meg lett adva email cím ezzel azt is elfogadta kedvezményért cserébe, hogy a biztosító csak és kizárólag elektronikusan tartja Önnel a kapcsolatot. Lehet csúnyán fogalmazok, de az email cím elírásáért sem hibáztatható a biztosító.
Meg lehet természetesen próbálni a méltányosság kérését, de a törvény erre vonatkozóan világosan leírja, hogy a biztosítási díj befizetéséről minden körülmények között az Ügyfélnek kell gondoskodnia.
Az üzembentartó váltás sajnos nem jó megoldás, mert az elmaradást ugyanúgy kiszámlázzák neki is. A tulajdonos váltás viszont megoldás, mert akkor nem számlázna ki, ráadásul illetékmentes, 12.000.- Ft-ba kerül, ha viszik az anyakönyvi kivonatot.
Köszönöm válaszát! Természetesen nem hibáztatom az alkuszt, mert alá is írtam az ajánlatát, vagyis ez az én felelősségem. Most már, hogy nézegetem az ezzel kapcsolatos információkat, több helyen olvasom, hogy kiemelik, hogy CSAKIS ezen fognak kommunikálni velünk. Vagyis, hiába adom meg a levelezési címemet és a lakcímemet, azzal nem fognak foglalkozni. Ezt az infót akkor nem kaptam meg, csak hogy olcsóbb és környezettudatosabb az e-mailezés ;). Mindegy, most már tudom, hogy hogyan működik.
Átrágtuk és marad a kocsi, befizetem a köv. biztosítást és fizetek, mint a katonatiszt - karácsonyi ajándék le van tudva - de rettenetesen bosszant. Köszönöm a segítséget és az információkat, üdvözlettel: Khlárika
Sajnos kaptam egy levelet a hivataltól, mely szerint a
gépjárművem kötelező biztosítását nem fizettem be ezért 5 napon belül kivonják
a forgalomból az autót. Utánanéztem a
dolognak, és valóban még idén 2017.02.28-án biztosítót váltottak a szüleim a
Wábererre . A kötelező biztosítás kezdete 2017.04.02-volt. A biztosító nem
küldött se éves csekket se felszólítást, hogy fizessük be az autó kötelező
biztosítását ! Időközben a határnál szolgáltam, így teljesen ki is ment a fejemből,
hogy nem kaptam csekket a biztosítótól. A mai napon hidegzuhanyként ért a hír ,
hogy kivonnák az autót a forgalomból. Kiszámolva az összes fedezetlenségi díjat
elég tetemes összeg lenne. Hogy tudom ezt az összeget mérsékelni vagy
kikerülni. Jelenleg az édesapám nevén van az autó, tehát ő a tulajdonos illetve
az üzembentartó is. A kérdésem az, ha
nekem eladja az autót akkor mentesülök a fedezetlenségi díj kifizetése alól ? A
régi üzembentartónak ( édesapám ) így is
ki kell fizetnie a fennmaradó díjhátralékot? Ezt az összeget akkor se hajtják
be rajta ha később esetleg ő is vessz egy autót, és arra köt biztosítást ?
Válaszát előre is köszönöm !
Amennyiben az autót édesapja elajánékozza Önnek, az adásvételi szerződés napjától Önnek kell a nevére kötnie egy új kötelező biztosatást ( ezt itt a weboldalunkon megteheti). Ezt követően el kell fáradni a helyi Járási Hivatalba, vinni kell az adásvételi szerződést ( ajándékozásit ) a kötelező biztosítási kötvényt, valamint az Ön anyakönyvi kivonatát. Az átírási díj 12.000.- Ft lesz.
Az édesapja nevén lévő elmaradást nem fogják behajtani Önökön, mivel az édesapja már nem köt erre az autóra kötelező biztosítást, ugyanis csak ez esetben kellene befizetni az elmaradást.
Tudtomom kívül a biztosítóm 2017. január 24-én megszüntette a köt. biztosítást az autóra, amelynek én csak üzembentartója vagyok (ám használója nem. bonyolult családi helyzet, ezért nem is derült ki számomra ezidáig hogy nincs a kötelező fizetve) Ha egy új biztosítást kötünk egy másik biztosítónál, és az autó ezzel egyidőben új üzembentartót kap, kikerülhető a fedezetlenségi díj kifizetése az én részemről? Köszönöm előre is válaszát, nagyon elkeseredett vagyok!
Sajnos nem! Az új üzembentartó részére is ki fogják számlázni az elmaradást. Bár ez Önnek végül is jó nem?
Azzal kapcsolatban érdeklődnék,hogy vásároltunk egy gépkocsit melynél a vásárlást követően kellékszavatosságra hivatkozva kértük az adás vételi szerződés érvénytelenitését az illetékes Bíróságon..Az ügy lezárásáig /ez több hónapig el húzódhat/ kinek kell fizetni a kötelező biztosítást?Az illetékes okmányiroda az átirást az ügy befejezéséig felfüggesztette.
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel:T.Zsolt
Mit tegyek, ha a közjegyző a 2017. 06. 02-án jogerőre emelkedett végzést 2017. 07. 26-án adta postára, és én 2017. 08. 04-én kaptam kézhez, egy tértivevény nélküli postaládámba dobott borítékban. A közjegyző az utólagosan rájegyzett, visszamenőlegesen hatályba lépett jogerőzést, késedelmes postára adást egyéb jogi - szerintem indokolatlan - "csűrcsavarra" hivatkozva írásban elismerte. Az igazolás a birtokomban van. Az örökölt gépjárműre egész évre én, mint teljeskörű örökös kötöttem biztosítást, figyelemmel arra, hogy férjem még 2016.október 19-én elhalálozott. Most, miután végre - többszöri felszólításomra - megkaptam a visszamenőlegesen jogerőzött hagyatéki végzést, és megkezdhettem az ügyintézést, a biztosító napi 1000 Ft. fedezetlenségi díjat akar felszámolni egy olyan autó után, aminek a díját már erre az évre is én fizettem. Ez igazolt, hiszen férje, mivel tavaly elhunyt, nem fizethette.
Kérem, szíves segítségüket, hogy mivel végig jogkövető magatartást tanúsítottam, a késedelem teljes mértékben rajtam kívül álló okokból állt elő, engem mulasztás nem terhel, hogyan tudom a fedezetlenségi díj befizetését elkerülni.
Segítségüket előre is köszönöm.
Tisztelettel F. Jánosné
A hagyatéki végzés jögerőre emelkedésétől még 30 napig érvényben tartható az elhallozott nevén lévő biztosítás. Erre a 30 napra nem számíthatnak fel fedezetlenségi díjat, ez törvényben is így szerepel. Az ezt követő idpszak esetében viszont sajnos jogos a fedezetlenségi díj, hisz a biztosító nem felelhet és nem dönthet a törvény ellenében amiatt, hogy a közjegző nem járt el körültekintően és gyorsan.
2012-ben elváltam. A vagyonmegosztásnál hozzám került az autó, amit a mai napig nem írattam át.
Az autó és a biztosítás is volt nejem nevén van, ő a tulajdonos és az üzembentartó is.
A biztosítást viszont 2016-tól nem fizettem, mert nem is használtam az autót.
Most át szeretném íratni a nevemre, és az elmaradt biztosítást rendezni, a fedezetlenségi díjat kinek kell fizetni, vagy van e mód rá, hogy kikerüljük.
Van egy nagykorú gyerek is a családban, aki a volt nejemmel él. Van e valamilyen lehetőség a büntetés
elkerülésére.
A három lehetőség közül melyik a jó megoldás.
Átiratom a nevemre.
A volt nejem egyenes ágú családtagjának adja el a járművet, vagy üzembentartó váltás lenne a megoldás?
Anyagilag mennyibe kerülne, és az új biztosítást bárhol
megköthetjük.
Várom szíves válaszát.
Tisztelettel: Sepovics Elek.
A tanácsunk ,hogy eladja egy családtagnak.
A kalkulációt az alábbi link segítségével tudja megtenni : http://www.biztoshely.hu/ko...
Ha segítségre lenne szüksége akkor kérem jelezze a Részünkre és munkaidőn belül Kollégáim számolnak Önnek biztosítási díjat.
Jó a gondolatmenet, nem ketyeg tovább a büntetés sem, mert mint ahogyan Ön is szembesült vele, akkor kellene fizetnie ha kötne egy kötelező biztosítást. De mivel eladja az autót és az új tuljadonos fog rá biztosítást kötni ( akár a weboldalunkon ) így az Ön elmaradását nem hajtja be senki sem.
Tisztelettel, Bényei Éva
Rendelkezem egy utánfutoval 1992-ota.2009-töl folyamatosan ideiglenesen kivontam a forgalomból egyszer 2014-ben egy honappal elcsusztam akivonással és2017 májusában 5nappal ,ujra forgalomba helyeztem 2017.06.09-én,erre az union biztosito 2010-töl kiszámlázott fedezetlenségi dijat,természetesen rendelkezem az ideiglenes okmányirodai, ill.kormányablaki dokumentokkal .Jogos eljárás ez?
Kiszámlázhatja a biztosító Önnek a fedezetlenségi díjakat, ez sajnos teljesen jogos, de ha az utánfutót eladja egyenes ágú rokonának, amely esetben 12.000.- Ft az átírási költség, kikerülheti a fedezetlenségi díj fizetést.
Lassú járművemet az illetékes járási hivatal a forgalomból ideiglenesen kivonta, mert a kötvénynyilvántartó szerv értesítése alapján nincs érvényes gépjármű-felelősségbiztosítási szerződése. Most vettem át a határozatot nem emelkedett még jogerőre.Ilyenkor lehet még tenni valamit hogy tudjam használni a gépet?
Mindenképp rendezni szükséges a biztosítást, ezt követően kell felvenni a kapcsolatot a kivonást kiszabó személyével egyeztetés céljából. Elképzelhető hogy ez még csak egy figyelmeztetés és a kivonás még nem történt meg.
2007. és 2013. között tulajdonosa és üzembentartója voltam egy gépjárműnek. A járművet 2013. május hónapban eladtam. A napokban kaptam egy felszólítást a biztosítótól, miszerint fizessek be 372.000.- Forintot 2013. 02. 25 - 2013. 04. 25. közötti időpontra vonatkozóan fedezetlenségi díj gyanánt.
Kérdésem, hogy ez így jogszerű? Mármint ennyi idő után követelheti-e rajtam a biztosító a fenti összeget? Számíthatok-e bírósági ügyre vagy egyszerűen rápróbáltak, hogy hátha fizetek?
Köszönettel:
László Ádám
Úgy tudom a pénzügyi követelés nem évül el, így bármi előfordulhat, és bár az Ön által megjelölt időpont eléggé régen volt, jó lenne tudni azt, hogy mi alapján került most az elmaradás kiszámítva. Esetleg nem üzembentartóival adta el a gépjárművét?
2016. 07.23.-ai biztosítási évforduló miatt biztosítót váltottam volna. Sajnos dupla biztosítást kötöttem, mert a régi biztosító nem fogadta el a 06. 24-én visszaküldött felmondási nyilatkozatot. Erről emailben értesített a régi biztosító, és ugyanígy emailben az új biztosító is, másfél hónappal később hogy a részükre átutalt biztosítási díjat nem fogadják el és visszaküldik. Sajnos ezek az emailek akkor nem jutottak el hozzám. 2017.05.25-én kaptam egy újabb emailt a régi biztosítótól, amiben közlik, hogy szerződésem díjnemfizetés miatt törölték. Itt kezdtem el nyomozni, s derültek ki a fent leírtak. Most mit tehetek? Hogy lehetne a kb. 9 hónapos fedezetlenségi díjat elkerülni/csökkenteni? (Leveleket csak elektronikusan kaptam. Az egyetlen megoldás az "egyenes ágú családtagnak adja el a járművet, akkor a teljes átírási költség eredetiség vizsgálattal együtt 30.000.- Ft, és az új tulajdonos köthet új biztosítást az adásvételi szerződés napjától"?)
Köszönettel:
Bakos Heni
Az a megoldás amit Ön említ, de csak 12.000.- Ft-ba fog kerülni ha viszik az anyakönyvi kivonatot a Járási Hivatalba, és már az eredetiség vizsgálatot sem kell ez esetben megcsináltatni 2017.04.01.-től.
Feledékenységem áldozata lettem - 2007-ben működésképtelenné vált motorkerékpár tulajdonosa vagyok, de erről megfeledkeztem (gépjűrműadót apám fizette azóta is, hozzá mentek a csekkek, ráadásul nem is szólt erről...). Kötelező felelősségbiztosítás akkor természetesen volt rajta, de ez idővel díjnemfizetés miatt nyilván megszűnt.
Ebben az esetben mit lehetséges tenni? Eladjam a feleségemnek és egy füst alatt vonjuk is ki a forgalomból?
Üdvözlettel:
Ex-Motoros
Igen, ez lesz a jó megoldás.
megörökölt egy jelenleg 19 éves autót, amelyre 2016. második
negyedévétől nem fizette a kgfb-t, azaz most már több, mint egy éve. Az
autó még használható, de a következő műszaki vizsgán már nem fog
átmenni, és nem érné meg a sok javítási költség sem. Viszont betegség
miatt addig is szükségünk van rá kórházba járáshoz, és kezelésekre
szállításhoz, ami kerületen belüli használatot jelent. Kb. egy hete
megküldték a levelet a kényszerkivonásról az én nevemre, amelyben
határidőt szabtak, hogy rendezzük a dolgot. Én a fiuk vagyok. Az autó
sajnos még azóta sem lett átíratva egyikünk nevére sem, tehát már több, mint hat éve. Szeretnék új
kgfb-t kötni, de másik biztosítónál, és átíratni az autót. Az átírást tudomásom szerint amúgy sem lehet kezdeményezni, amíg nincs kgfb az autón.
Az volna a kérdésem, hogy ebben az esetben számíthatunk-e
büntetés(ek)re, és ha igen milyen és mekkora tételekre? Illetve, Tóth
Csilla (előző hozzászóló) ügyére adott válaszából kiindulva kérdezem,
hogy van-e rá esély, hogy ezeket a költségeket esetleg mégsem fogják
rajtunk behajtani? Valamint azt kérdezném még, hogy jól tudom-e, hogy ha
családon belüli egyenes ági öröklésről van szó (amennyiben ezt születési anyakönyvi kivonattal igazolom), akkor az átírási
költségek mérsékeltebbek? Várom szíves (a határidő miatti gyors)
válaszát. Köszönettel.
2016 évig fizették az édesapja nevén lévő biztosítást? Miért az Ön nevére írta az Önkormányzat az értesítést a kényszer kivonásról? Kicsit részletesebb információkra lenne szükségem ahhoz, hogy pontosan meg tudjam írni mi a legjobb megoldás Önnek.
Igen. Jött a csekk, és mi befizettük. De az autó csak ott állt a ház előtt. Hogy miért az én nevemre írta az Önkormányzat a levelet, az számomra is rejtély. Több információval sajnos nem tudok szolgálni.
Adásvétel esetében jelenleg a biztosítók még nem hajtják be az elmaradt díjat az új tulajdonostól, bár a törvény erre lehetőséget ad nekik. Úgy gondolom jelenleg még probléma mentesen eladható a gépjármű.
Nagyon köszönöm gyors válaszát! A régi tulajdonostól, vagyis az eladótól sem hajtják be, akinek díj nemfizetéssel szűnt meg a biztosítása? Köszönettel
2017. április 26. 9:00 Disqus írta, :
Sajnos a törvény ide vonatkozó része arról rendelkezik, hogy minden esetben az Ügyfélnek kell gondoskodnia arról, hogy a biztosítási díj be legyen fizetve. Ha nem kap csekket, vagy értesítést, akkor pedig ezt kell jeleznie. Ez a rossz hír.
Viszont! A biztosítónak pedig kötelessége Önt értesítenie arról, hogy a szerződése megszűnt díj nem fizetés okkel, és ezt bizony be is kell bizonyítaniuk, hogy ezt megtették. Amennyiben ez nem sikerül nekik, akkor azért Ők is jó nagyot hibáztak, így mindenképp kell ez ügyben írásban egy kérvényt benyújtani, amiben azt kell jelezni, hogy állítsák vissza a régi szerződést és tegyék lehetővé azt, hogy a jogos díjat befizethesse.
Ha igazolni tudják, hogy Ők elküldték a levelet, vagy az emailt Önnek erről, akkor sajnos jogos az újrakötési leírás és a fedezetlenségi díj fizetése is.
A következőben szeretném a segítségüket kérni. Két gépjármű van a nevemen, az
egyik jármű esetén a csoportos beszedéssel helytelenül bíztam meg a
bankomat, így a biztosítás díj nemfizetés miatt megszűnt, továbbá egy
elég magas fedezetlenségi díj kiszabására került sor. Ezután ezt az autót a feleségem
nevére írattuk át. A kérdésem arra vonatkozik, ha a másik autónkat le
szeretnénk cserélni és új gépjárművet vásárolok, aminek én leszek a
tulajdonosa és üzembetartója, akkor a MABISZ vagy a biztosító társaság jogosult egy másik kgfb
szerződés megszűnéséből adódó fedezetlenségi díj behajtására az új
gépjárműre kötött szerződés esetén? A fedezetlenségi díjnak mennyi az elévülési ideje, a jogszabályban erre vonatkozó meghatározást nem találtam.
Előre is köszönöm a segítségüket,
Horváth Péter
A leírtak alapján nem lesz probléma, mivel a fedezetlenségi díjat másik autóra nem fogják kivetni.
A fedezetlenségi díj esetében elméletileg a biztosítók 2 évet vizsgálnak visszamenőleg, de láttam már olyan esetet is, ahol 5 évet számláztak ki visszamenőleg. Mivel a fedezetlenségi díj pénzügyi telés, nem tudok róla hogy lenne elévülési idő jogszabályba foglalva.
A következőben szeretném a segítségüket kérni. Egy a tulajdonomban lévő személygépkocsi kötelező biztosításával pár napot csúsztam, erre a biztosító figyelmeztetett és visszamenőleg befizettem a fedezetlenségi díjat erre az időre. Sajnos ebben a pár napban pont történ egy koccanásos baleset a mi terhünkre - a saját autón nem esett kár a másik autón egy fél tízforintosnyi fényezés pattant le -erre az alsó közép kategóriás autóra 150 000 forintos kárt állapított meg a biztosító .Ezt az összeget most rajtunk szeretnék behajtani. Szeretném megkérdezni ,hogy a fedezetlenségi díj az nem éppen az ilyen esetekre szolgál ,és hogy meglátásuk szerint van-e valamilyen mód ennek az összegnek a kifizetését elkerülni.Előre is nagyon köszönöm ! SZ .J.
Többszöri átolvasás után is arra jutottam, hogy jól gondolja, viszont a kötelező biztosítási módozatot rendeletekkel a Parlamentünkben szabályozzák, ahol viszont egyértelműen úgy van megfogalmazva ez a rész, hogy azon gépjármű tulajdonosok akik kárt okoztak és az adott időszakban nem rendelkeztek érvényes kötelező biztosítással, azon károkat a
MABISZ a kártalanítási alapból téríti meg ( ahová a fedezetlenségi díjak kerülnek befizetésre ) és a megtérített összeget a MABISZ hajtja be a kárt okozó félen.
Ettől sajnos nem tud eltérni, esetlegesen talán részlet fizetést lehet kérni.
Egy furcsa ügy végeredménye lett most egy 300 ezer Ft-os fedezetlenségi díj. Kérdésem az lenne, hogy csak a tulajdonosváltás lehet megoldás? A biztosítás az üzemben tartóra lett kötve aki nem egyezik meg a tulajdonossal. Ha üzembentartót váltunk családon belül, akkor kikerülhető a fedezetlenségi díj? Valamint, ennek a fedezetlenségi díjnak van elévülési ideje? Tehát ha mondjuk 2 év múlva újra üzembentartó lesz egy másik gépjárművel, akkor ott számon kérhetik rajta?
Válaszát előre is köszönöm!
Jelen pillanatban csak a tulajdonos váltás a megoldás. Ennek költsége, amennyiben az új tulajdonos egyenes ágú rokon, körülbelül 30.000.- Ft + új biztosítás az új tulajdonosnak, melyben természetesen álluk rendelkezésére.
Másik autó vásárlása ezt nem érinti, tehát két év múlva egy másik autó megvásárlása esetén nem kell számítaniuk emiatt problémára.
Érdeklődnék, hogy kikerülhető-e a fedezetlenségi díj azzal, hogy a gépjárművet ideiglenesen kivonatom a forgalomból, majd később újra forgalomba helyeztetem. A gépjármű amúgy még hiteles.
Válaszukat előre is köszönöm.
A biztosítók két évig vizsgálják az előzmény folyamatosságát. Két év elteltével Ön már majd új belépőnek számít így végül is úgy gondolom megoldható a dolog, bár a 2 év hosszú idő.
Jelen esetben 2015. 07. 10-én szűnt meg a biztosítás dijnemfizetes miatt. Én időközben külföldön vállaltam munkát, és várhatóan majd júliusban költöznék haza. Már most szerettem volna biztosítást kötni (netrisk-en) keresztül, de ugye kijött, hogy mióta nincs biztosítás a gépjárművön, emiatt majd 600 ezer forint fedezetlenségi díjjal kell szembenéznem a mai nappal.
De ha úgy van, ahogy írtak, akkor viszont most nem kötnék rá biztosítást, hisz igy se-úgy se használom addig a gépkocsit.
Viszont a következő kérdésem, ha letelik a két év, akkor csak simán új biztosítást kell-e kötnöm a kocsira, vagy előtte ki kell-e vonatnom a forgalomból?
Válaszukat előre is köszönöm!
Abban az esetben is kell fedezetlenségi díjat fizetni, ha a járműnek több éve nem volt érvényes műszaki vizsgája, és otthon állt felújítás alatt?
2014 júniusában vásároltam meg egy járművet teljes felújításra. Már akkor sem volt érvényes műszaki vizsgája. Átírást követően nem is kaptam a nevemre szóló forgalmi engedélyt, csak egy bejegyzés jelzi a tulajdonos változásának tényét. Ekkor ideiglenesen ki is vontam a forgalomból, de mivel ezt nem lehet korlátlan ideig, így egy idő után automatikusan visszahelyezték. Nekem nem volt lehetőségem az Okmányirodába mászkálni, így forgalomban maradt, de műszakija még mindig nem volt.
Fényképekkel tudom igazolni, hogy a felújítás ideje alatt, teljesen szét volt szerelve a jármű.
Most hogy elkészült szeretném elvinni műszaki vizsgára, majd végre szeretném kikérni a névre szóló forgalmi engedélyt.
Biztosítást értelem szerűen csak most szeretnék kötni. Kell-e számítani nagy összegű fedezetlenségi díjra?
Ha igen, akkor hogyan kerülhetném el?
Válaszukat előre is köszönöm!
Üdv. István
Kérdésére a rövid válasz az, hogy sajnos igen. Nem számít sajnos az, hogy az autón nem volt műszaki vizsga, amennyiben az nem volt kivonatva a forgalomból érvényes kötelező biztosítással kellett volna rendelkeznie.
Ez esetben két lehetősége van:
A biztosítás megszűnésének napjától kell új kötelező biztosítás kötnie és rendeznie az elmaradt időszakot fedezetlenségi díj megfizetésével. Meg kellene kérdezni viszont a helyi okmányirodás, hogy Ők biztosítás hiányában kivonták e a forgalomból, mert ha igen, a kivont időszakra viszont nem kell fizetnie a fedezetlenségi díjat.
A másik lehetőség pedig az, családon belül eladja az autót egyeneságú rokonnak, ez esetben az átírás illetékmentes, eredetiségvizsgálattal együtt körülbelül 30.000.- Ft-ba kerül, és az új tulajdonos az adásvétel napjától köthet új kötelező biztosítást.
Ahogy számolgatom kb. 300eFt lenne a fedezetlenségi, úgy hogy családon belüli átírás lesz a megoldás.
Még egyszer köszönöm!
Jogos-e, hogy a következő esetben kötelezik a tulajdonosokat a fedezetlenségi díj megfizetésére:
Hagyatékban szerepel egy autó, amely rendelkezik érvényes kgfb-sal - a halál utáni évre is előre megfizetve.
A hagyatéki eljárásban a közjegyző a törvényes örökös részére adja át az autót teljes egészében - azonban ezt az élettárs perben vitatja.
Jogerős ítélet állapítja meg, hogy az autó 1/2 része képezi a hagyaték tárgyát, a másik 1/2 rész tulajdonosa az élettárs volt és most is az.
A jogerős ítéletig eltelt kb. két és fél évre nem volt kgfb az autón, hiszen nem volt jogerős döntéssel megállapítva, hogy ki az autó tényleges tulajdonosa - nem volt, akivel biztosítási szerződést lehetett volna kötni. Az autó ez alatt az idő alatt - igazoltan - egy autószerelő műhelyben parkolt, a forgalomban nem vett részt.
Az élettárs felvetette a bíróságon ezt a problémát a per ideje alatt és írásban a bíró meg is kereste az illetékes önkormányzatot - de érdemben semmi sem történt.
A biztosító most követel kb. 600.000,- Ft összeget. Jogos-e ez a követelés? Kinek kell megfizetnie? Felelősséggel tartozik-e az új tulajdonos ezért az összegért? stb.
Tudja erre valaki a választ?
Sikerült kideríteni azt, hogy ki lesz végül az autó tulajdonosa? Már kötöttek rá kötelező biztosítást, vagy csak a díjszámolás alkalmával derült ki, hogy ennyi lenne a fizetni való? A hagyatéki végzés már jogerős, amely kimondja, hogy 2 tulajdonosa lesz a járműnek?
Sajnos elég sokat szükséges kérdeznem ahhoz, hogy pontos választ tudjak adni Önnek.
ALKALMAZÁSI ADATOK
1) Teljes név:
2) Ország:
3) Az a cím:
4) Állami:
5) Nem:
6) Családi állapot:
7) Foglalkozás:
8) Telefonszám:
9) A jelenlegi helyzet a munkahelyén:
10) Havi jövedelem:
11) A hitel összege szükség:
12) Hitel időtartama:
13) célja hitel:
14) Vallás:
15) már alkalmazott előtt:
16) Születési idő:
Kösz,