K&H biztosítás felmondása, váltása, kötelező, casco, lakásbiztosítás
Aki K&H kötelező, casco vagy lakásbiztosítását nem szeretné felmondani, hanem maradni kíván a társaságnál, annak nincs különösebb teendője, hiszen ha nem mondja fel évfordulóra a szerződéseit, akkor azok automatikusan meghosszabbodnak egy évvel. A K&H kötelező biztosítás váltása akkor intézhető, ha az aktuális szerződés lejár, vagy amikor a szerződés évfordulója van.
Aki biztosító váltást tervez, annak feltétlenül be kell tartania a felmondási határidőt, vagyis az évforduló előtt 30 nappal a felmondó nyilatkozat meg kell érkezzen a biztosítóhoz, erről hasznos, ha írásos visszaigazolást is beszerzünk. Aki ellátogat a Biztos hely biztosítási portálra, nem csak a kalkulátort veheti igénybe, mellyel igen könnyen kiválasztható az új konstrukció, de az a nagy előnye is meg van, hogy ha rajtunk keresztül intézi a K&H biztosítás váltást, akkor a felmondást mi díjmentesen intézzük Ön helyett. A kötelező biztosítás felmondás mindig a szabályok szerint kell történjen, melyhez portálunkon szintén minden segítséget megadunk. Csak le kell tölteni a felmondó levélmintát és beírni a saját adatokat. Így biztos nem marad ki semmi és az előírásoknak megfelelően kitöltött nyomtatvány mellé felénk csak egy megbízást kell adni, a többi a mi dolgunk.
A K&H casco biztosítás felmondás, váltás esetében ugyan azok a tennivalók, mint a kötelezőnél, a leglényegesebb dolog ebben az esetben is, hogy a felmondást a kellő határidőn belül eljuttassuk a biztosító társasághoz. A K&H casco váltásakor is az első lépés s felmondás kell legyen, melyhez szintén nagy segítséget nyújt a letölthető formanyomtatvány. A Biztos hely biztosítási oldalon ez megtalálható és casco váltásnál is, amennyiben minket bíz meg ezzel, a felmondást elintézzük, mely az ügyfélnek nem kerül pénzébe. A felmondó levélben szerepeltetni kell az ügyfél nevét, címét, a gépjármű rendszámát és annak a kötvénynek a számát, mely felmondásra kerül.
A K&H lakásbiztosítás felmondása, váltása előtt minden képen érdemes a Biztos hely biztosítási portálon használni a lakásbiztosítás kalkulátort, egyrészt, mert lehet, hogy jelenlegi biztosítónknál is találunk a meglévőnél jobb konstrukciót, másrészt minden vezető biztosító ajánlatát egyben láthatjuk itt. Ha mégis a váltás választja az ügyfél, akkor a felmondás az első tennivaló, melynek a K&H Biztosítóhoz harminc nappal az évforduló előtt kell beérkeznie. Oda kell figyelni arra, hogy ha postán küldjük meg felmondólevelünket, nem elég azt a megszabott határidőre postára adni, a harminc napon belül a biztosító át is kell vegye és érkeztesse. Más szempontokat figyelembe véve a lakásbiztosítás felmondása megegyezik a kötelező és casco során megismertekkel, mindhárom esetben intézhetjük a felmondást a K&H Bank 1851 Budapest postacímre megküldve, vagy faxon a (06 1) 328 9696 szám használatával.
Itt kérhetsz teljes összehasonlítást!
Tedd fel díjmentesen független szakértőnknek!
Hozzászólások (44)
Választ köszönöm
Kötelező biztosítás lemondás esetén a lemondó nyilatkozat e-mailben is el küldhető ?
Fel szeretném mondani évfordulóra a lakásbiztosításomat. 1951 Budapest, Jakobinusok tere 1. alá kell küldenem a felmondást? esetleg lehet emailben is?
Ahhoz, hogy el fogadják a felmondást évforduló előtt min. 30 nappal korábban el kell küldenie és az eredeti aláírásának szerepelnie kell a nyilatkozaton.
Az volna a kérdésem, hogyha negyed éves a biztosítás, akkor milyen időszakonként lehet felmondani? Illetve egyszerre lehet-e több autónak a kötelező biztosítása egy ember nevén?
A választ előre is köszönöm!
Mivel egy személy több autón is lehet üzembentartó, így több biztosítás is lehet egy személy nevén.
Van egy autóm melynek eddig a férjem volt az üzembentartója, tavaly május végén a k&h-nál lett kötve biztosítás. Múlthéten visszakerült az én nevemre az autó. Nekem is a k&h-nál lett kötve éves biztosítás. A férjem nevére szóló biztosítást le kell mondani?
Válaszát köszönöm!
Az adás-vételit jól olvasható fényképes formában be kell küldeni elektronikusan a biztosítóhoz és törölni fogják a szerződését.
el adnám az automat és a negyedéves dijbekéro most jott ki, ha meg van még a fizetési határido elott az adásvételi, akkor is feltudom mondani? illetve akkor is ki kell fizetnem?
Küldje el az adásvételit a biztosítójának és kérje , hogy a befizetett díj időarányos részét küldjék Önnek vissza.
Ha évfordulóra szeretnék gépjármű kötelező biztosítást váltani mert fele annyiért is tudok kötni. Az új szerződéssel automatikus törlődik a szerződés vagy le kell mondani Minimum 31 nappal Az évforduló előtt ?
Köszönöm
Az új biztosítás kötéssel nem kerül felmondásra automatikusan a meglévő szerződése .
A biztosítóhoz mindenképpen évforduló előtt 30. nappal meg kell érkezzen a felmondási szándéka.
Ha portálukon keresztül készíti el az új biztosítás kötését akkor a felmondást Ön helyett cégünk vállalja át , így nyugodt lehet ,hogy határidőn belül megtörténik mindkét szerződés kezelése.
Köszönöm
Miklós
Az adásvételi szerződést kell elküldenie a biztosítójának, és kérnie kell a szerződés törlését. Ha megad számlaszámot is arra is lehet kérni a visszajáró összeg visszautalását.
Kedves Gabi!
Amennyiben az évfordulóig még minimum 21-32 nap van hátra és az új szerződését az oldalunkon megtalálható kötelező biztosítási kalkulátorban köti meg, mi felmondjuk Önnek a meglévő biztosítását is.
Üdv: Biztoshely Biztosítási Portál.
Minimum az évforduló előtt 31 nappal, mert a felmondásnak évforduló előtt 30 nappal meg kell érkezzen a biztosítójához.
Az adásvételi szerződést szükséges megküldenie a biztosítójának akár emailben, és ők ez alapján törlik a szerződését, az esetleges túlfizetést pedig visszaküldik Önnek.