Hány éves kortól lehet valaki autótulajdonos?
Rengeteg előírásnak kell megfelelni, amikor egy gépjármű adás-vétel folyamán szeretnénk mindent a törvényi előírásoknak megfelelően elvégezni. Az adminisztráció mellett fontos a fizetni valók betartása is, és ekkora adminisztrációs sűrűben és kötelezettségek tengerében jó, ha egyetlen kérdés mellett sem siklunk el. Érdemes mindent alaposan tanulmányozni, és mindent a legapróbb részletekig megismerni, mint például azt, hogy hány éves kortól lehet valaki autótulajdonos?
Számolja ki itt a kötelező biztosítását! – 11 biztosító díjából választhat.
A gépjármű átíratásnak, azaz a tulajdonjog bejegyzésnek rengeteg előírása van. Ezeket az okmányokat és bizonyító erejű magánokiratokat időben kell benyújtani, az illetékek megfizetésével egy időben, mert ezeknek az elmulasztása büntetést jelenthet. Ezért tartjuk fontosnak, hogy mindenki megismerje az átíratáshoz szükséges dokumentumokat:
Az okmányirodában biztosan le kell majd adni a tulajdonszerzési dokumentumot (gépjármű adásvételi szerződést), az új üzembentartó nevére megkötött kötelező felelősség biztosítás szerződést, a forgalmi engedélyt, az előzetes eredetiség vizsgálat elvégzését igazoló dokumentumot, és a vizsgálat eredményét, törzskönyvet, valamint a vagyonszerzési illeték befizetését igazoló csekket (okmányiroda adja). Ezeken felül a személy azonosságot igazoló dokumentumokat is biztosan el fogják kérni az átíratás folyamán. Fontos, hogy amennyiben az új tulajdonos jogi személy, úgy a fentieken kívül feltétlenül be kell mutatni a cégkivonatot, aláírás címpéldányt, és meghatalmazást a cégvezetőtől az eljárás lefolytatására amennyiben nem személyesen intézi.
A gépjármű átíratás folyamatát bármely okmányirodában el lehet intézni. Lényeg, hogy a fent említett dokumentumok és fizetni valók időben a rendelkezésre álljanak. Fontos megjegyezni, hogy amennyiben kiskorú természetes személy a járműtulajdonos úgy törvényes képviselője vagy a törvényes képviselője által meghatalmazott (megbízott) személy járhat el.
Itt kérhetsz teljes összehasonlítást!
Tedd fel díjmentesen független szakértőnknek!
Hozzászólások (293)
Illetve az a másik hogy a gépjármű nem müködőképes, a forgalomból ideiglenesen ki lett vonva, és ugye a határidő 15 nap, de viszont addig nem tudom működőképessé tenni, ilyenkor mit kell tenni?
Ha ki van vonva az abból a szempontból jó, hogy nem terhelik a költségek addig is.
Az autó értékétől függően , gyámhatósági engedélyt is kérhetnek.
Jármű értékétől függően gyámhatósági engedélyt kérhetnek, majd okmányirodában át kell íratni a forgalmit.
Köszönöm a választ!
A kis korú esetén pedig két szülő beleegyezése/ aláírása is kell.
Érdeklődnék hogy vásárolt autót a kiskorú gyermekem nevére iratom beadtuk a gyámhoz a kérelmet csak még nem kaptuk ki már egy hete mit tegyek mert a 15nap átirás időből kifogunk csúszni?
És még annyit hogy gyámhoz mehetünk máshova is vagy csak ahova tartozunk?
Kedves Ruskó Mária,ezt esetleg sikerült azóta elrendezni ? Hasonló cipőbe keveredtünk és attól félek sok idő lesz és kifutunk az időből.
Kedves Ruskó Mária,ezt esetleg sikerült azóta elrendezni ? Hasonló cipőbe keveredtünk és attól félek sok idő lesz és kifutunk az időből.
Autó kereskedés-től tudok vásárolni 18 éves kor alatt szülővel?(17 vagyok és decemberben leszek 18 ,várjam meg vagy megéri most el kezdeni a folyamatot ha egyáltalán lehetséges?)
Köszönöm K. Zoltán
Válaszát előre is megköszönve, Zita
Eladtam a gepjárművemet de a vevő egy 2éves kislányt jelölt meg (lányát) mint vevő személyigazolványszám nélkül ez szerintem nem megfelelő
Holnap megyek az okmányirodába utánajárni
[/quote]
Új 125m3 motorkerékpárt szeretnék vásárolni a 16 éves gyerek részére. Lehet ő a tulajdonos és az üzembentartó is? Engedély folyamatban van! Az ő nevére szeretnénk a biztosítást is kötni?
Ez mind lehetséges? Üdv.
Érdeklödnék ha veszek egy autot , és a lányom nevére szeretném iratni ő lenne a tulajdonos 6 éves és a nagypapa lenne az üzemventartó .
Lehetséges ez és milyen okmányok kellenek hozzá?
Szükséges: személyes okmányok, adás-vételi, üzembentartói szerződés, biztosítási ajánlat, forgalmi, törzskönyv, eredetiség vizsgálat
Nem feltétel a jogosítvány a vásárláshoz.
7 éves fiam nevére szeretném át iratatni az autót ezt lehet?
A 13 éves lányom nevén van az autónk és szeretnénk eladni szülők aláirhatják az adásvételit vagy ügyvéd is kell hozzá?
És csak az anya írta alá be mentem az okmány irodába és nem fogadták el !De a tulaj nem hajlandó meg mondani az apa hol van .ilyenkor mi a teendő?
Szeretném megkérdezni, hogy lehet-e 125cm3 motorkerékpár tulajdonosa most még 15 éves (márciusban lesz 16)? Illetve biztosítást az ő nevére lehet kötni vagy csak felnőttnek?
Válaszát előre is köszönöm!
Kiskorúra nem minden biztosító ad ajánlatot de a nevére lehet íratni.
Lehet-e a 3 éves unokám az autóm üzembentartója?
Köszönöm a választ!
17 éves részére, nevére.gepkocsi vsárlásnál szülői és 17 éves aláírása, mint vevő, vagy csak a 17 évesé kell?
Uzembentarto lehet e a 17 éves, ha nincs keresete?
Olvastam valahol gyámügyi ügyintézést?
Mikor szükséges,milyen esetben?
Vásárlás, vagy ütembentartói, vagy okmanyirodai. Ügyintézéshez, illetve az okmanyirodai küldi e a gyámügyre, vagy ha kell, mi írunk kérelmet.
Vásárlásnál nálam, én szülő, a másik szülő elhunyt?
Mit javasol?
Lehet 17 éves személy üzembentartó.
Gyámügyi engedély eladásnál mindenképp, vásárlásnál az autó értékétől is függ, azt az okmányirodában megmondják, hogy kéri-e a gyámügyi engedélyt vagy sem.
A gyámügyi engedélyt Önnek kell külön intézni.
Kiskorú esetében érdemes átgondolni, hogy biztosan Ő legyen a tulajdonos, üzembentartó a kortényező miatt a KGFB díja is sokkal drágább, mint egy idősebb személynek, valamint az átírás is egyszerűbb nagykorú esetén.
Másik két személynek kell a tanúnak lennie.
17 éves fiamnak szeretnék autót vásárolni
Lehet-e ő a tulajdonos és üzembetartó egyben
Úgy hogy még nincs meg a jogosítványa?
És addig nem is szeretné használni közúton amíg
Nem lesz meg a jogosítványa
És akkor miket szükséges elintézni? vagy lehetséges-e?
A jogosítványt 3 hónap múlva kezdi el.
Adás-vételit kell írni, aznap KGFB-t kell rá kötni, eredetiségvizsgát kell csinálni és 15 napon belül át kell íratni okmányirodában.
Uzembentarto lehet e a 17 éves, ha nincs keresete?
Olvastam valahol gyámügyi ügyintézést?
Mikor szükséges,milyen esetben?
Vásárlás, vagy ütembentartói, vagy okmanyirodai. Ügyintézéshez, illetve az okmanyirodai küldi e a gyámügyre, vagy ha kell, mi írunk kérelmet.
Vásárlásnál nálam, én szülő, a másik szülő elhunyt?
A 17 és fél éves leányomnak szeretnék autót venni olvastam, hogy van rá lehetőség. de nem tudunk mindkét szülőtől aláírást biztosítani mert az édesanyja elhunyt. hogy megy ez ilyenkor.
Nagypapa 17 éves unokájának ajándékozná autóját. Lehet tulajdonos és üzembentartó már ő egyben? Köthet KGFB-t? Illetve az ajándékozási szerződést mindkét szülőnek is alá kell írni?
Válaszát köszönöm!
Lehet tulajdonos és üzembentartó már ő egyben?- Igen
Köthet KGFB-t? - Igen, de a kortényező miatt drága lesz a biztosítási díj rá
Illetve az ajándékozási szerződést mindkét szülőnek is alá kell írni?- Kiskorú esetén, igen.
A saját gépkocsimat szeretném a 16 éves lányomnak ajándékozni úgy, hogy én leszek az üzemben tartója.
Azt szeretném kérdezni, hogy ilyen esetben ha elvált vagyok és enyém a teljes felügyeleti jog, kell -e az édesapa aláírása is?
Illetve ha a lányom a tulajdonos és én az üzemben tartó, akkor az én tartozásom miatt lefoglalhatja-e az autót a behajtó?
Szükséges iratok:
-személyes iratok
-KGFB igazolás
-eredetiségvizsga papír
-törzskönyv
-forgalmi
-adás-vételi szerződés
-üzembentartói szerződés
Azt szeretném megkérdezni, hogy vásárolok a 16 éves fiamnak egy gk. és ő lesz a tulajdonos viszont én az üzembentartó. Az üzembentartói szerződésnél ki írja alá a tulajdonosnál? Ugyan úgy mint az adásvételinél a két szülőnek kell?
Válaszát köszönöm.
Üdv!
A 17 éves fiamnak vásárolnánk autót a nevére.
Megoldható hogy a tulaj és üzemben tartó is ő legyen?
Valamint a biztosítások is az ő nevére menjenek?
Apukám a 15éves lányomnak szeretné ajándékozni az autóját. Jelenleg is az autó üzembetartója én vagyok.
Hogyan milyen papírokat kell ehhez kitöltenünk ha csak tulajdon változás lépne életbe? Az okmányirodában az egyszeri átírási költségeket kell rendeznünk vagy újra kell az üzembetartóit is?
Köszönöm
Kiskorú nevére szeretnénk autót venni, ezzel egyidőben üzembetartóit is csinálnánk felnőtt részére.
Ilyen esetben az adásvételnél jelen kell lennie a kiskorúnak, vagy elég ha csak az okmányai nálunk vannak? Köszönöm
Öröklés után az autó hagyatékként kiskorú gyermek tulajdonába került, az üzembentartó a gyermek másik szülője lett.
Ki és milyen feltételekkel jogosult eladni így az autót? Kellehet gyámügyi engedély? Köszönettel: D.
A 13 éves kisfiam lenne az autó tulajdonosa én mint az édesanyja használhatom-e így az autót vagy nem? Kisfiam nevére így köthetö-e biztosítás. Mi a menete hogy ö legyen a tulajdonos és én használhassam az autót?
Köszönöm válaszát.
Ebben az esetben is mindkét szülő aláírása kell az adásvételi?
Sajnos mi úgy jártunk hogy kiskorú gyermeknek adtuk el az autót! Szóltunk hogy kellene másikat írni de nem reagált rá semmit a szülei!
Ilyenkor mi a teendő mert az okmányirodában azt mondták addig nem tudnak segíteni míg nem írjuk át az adásvételit!
De viszont az autót elvitték!
Ha jól értem akkor az adásvételinél az Ő adatait kell beírni és én írom alá szig számmal - illetve majd adásvételi után kell ez üzembentartói szerződés amivel bemegyek az okmányirodába az egyéb szükséges iratokkal. Jól értelmeztem a korábban leírtakat ?
Érdeklődnék, hogy lehetséges-e az, hogy az a szülő vásároljon kiskorú gyermekének autót aki nem hivatalos gyámja a gyermeknek, és erről nem tájékoztatja azt a szülőt aki a gyermek gyámja.A másik kérdésem az, hogy a gyámsággal nem rendelkező szülő hogyan tudja a gyám nélkül elintézni ,hogy ő (a gyámsággal nem rendelkező) legyen az üzemben tartó.
Köszönöm válaszát!
A volt férjem a 17 éves lányunknak autót szeretne venni, amivel én nem értek egyet. A lányunk velem él, közös felügyeleti jogban állapodtunk meg még a váláskor. Az lenne a kérdésem, ha én nem egyezek bele, akkor is megveheti neki az autót?
Köszönöm a választ!
Köszönön
Meghatalmazással eljárhat más személy is az ügyben.
Szeretnék vásárolni egy személyautót, aminek a tulajdonosa két kiskorú (15) gyermek (édesapjuk halála után örökölték), édesanyjuk az üzembentartó. Ez esetben a szerződésben ki lesz az eladó, ki fogja aláírni, illetve be kell-e vonni a gyámhivatalt ?
Köszönettel
Szeretnék vásárolni egy segédmotoros kerékpárt, viszont én csak 16 éves vagyok. Így akkor én a saját nevemre írhatom az adásvételi szerződést és a KGFB-t vagy nem?
Köszönettel
18. év alatti személynek adtam el az autóm. Eladás után 3 nappal elektronikusan lejelentettem a tulajdonos váltást és kaptam róla visszaigazoló ügyiratot. Pár nap múlva felhívott a vevő édesapja (aki a vevő tanúja az adásvételin), hogy nem tudják átiratni a vevő nevére a kocsit a kormányablakban, mert a vevő még kiskorú.
Tanácstalan vagyok ebben az esetben mi a teendő.
Az autó hivatalosan nincs a nevemen már, a vevő meg nem irathatja át a nevére.
Válaszát előre is köszönöm!
Ha visszaveszi, írniuk kell 2 tanúval ellátva egy nyilatkozatot, hogy az adás-vétel sztornózásra került és okmányirodában vissza kell vegye a nevére.
Kiskorúra csak tulajdonjogot lehet átírni, üzembentartónak felnőtt személyt kell bejegyeztetni továbbá annak megfelelően biztosítást kötni.
Azt írták a szerződésben, hogy 3 év utàn lehet csak eladni. Nem lesz gond az eladással, ha most fogja betölteni a 18 évet?
Gépjármű vételnél a kiskorú gyermekem (17 éves) lehet tulajdonos de mi szülők lennénk az üzembetartók.
De ha betölti a 18.-at akkor kell e valamilyen okirat,hogy ő legyen a kocsi üzembetartója is ,vagy egyből ő lesz az üzembetartó ?
Köszönöm a válaszát!
?
Édesamyám halála után,örököltünk egy autót,nekem lett benne 3/4 részem az én nevemen van a forhalmi a kiskorú öcsémnek lett 1/4 része,az Ő nevén van a törzskönyv.
Szeretném eladni az autót,hogyan kell kitölteni az adásvételi szerződést és hogyan kell eljárni ez ügyben?
Köszönöm a segítséget
Jelenleg 20 éves tanuló vagyok állandó keresettel nem rendelkező személy és személygépkocsit vásárolnék magamnak. Még 17 évesen vettem magamnak egy motorkerékpért 125 ccm. Akkor elakadtunk az okmányhivatalban azzal hogy nem lehetek üzembentartó csak tulajdonos szintúgy ahogy fentebb írta. Csak akkor azt is mondták hogy állandó keresettel nem rendelkező személy nem lehet üzembentartó. Ez valóban így van vagy csak az életkor a lényeg?
A kislánya lehet tulajdonos de üzembentartó nem.
Viszont ha később eladásra kerül az autó a kiskorú nevéről csak gyámügyi engedéllyel lehet levetetni.
Az lenne a kérdésem, hogy a 17 éves lányom nevére szeretnék vásárolni szgk.-t, aminek én lennék az üzembentartója.
Egyedüli gondviselője vagyok a lányomnak.
Ebben az esetben, mi a teendőm?
Milyen iratok, engedélyek szükségesek?
Ki írhatja alá az iratokat?
Köszönettel: Ildikó
Az adás-vételit a lánya adataival kell kitölteni, Ön mint szülő aláírja a tulajdonosi részt, az aláírás alá rögzíteni kell az Ön személy igazolványszámát.
Gyámhatóságtól kell kérni egy engedélyt, hogy Ön üzembentartó legyen (hogy ne lépjen fel ellen érdekeltség,mivel mindenhol Ön ír alá)
Kell továbbá egy üzembentartói szerződés, ahol Ön ír alá a tulajdonosnál és az üzembentartónál is.
Végül kell egy papír , ami arról szól , hogy Ön az egyedüli gyámja a gyermeknek.
Érdeklődni szeretnék, örökösödés ügyben! Örököltem édesapám után egy autót, a kislányom nevére szeretném iratni. Lehetséges? És mi lenne a menete? Előre is köszönöm a segítséget!
Külföldről, tréllerrel behozott autóról lenne szó, nincs rajta semmilyen rendszám, se forgalomba helyezve, Osztrák autó, ott ideiglenesen volt kivonatva a forgalomból. A 17 és fél éves fiam Tatabányán vette egy kereskedőtől, az adásvételi ő írta alá. Milyen akadályokba futhatunk bele, akár a Honosításnál, akár a bíztosítónál, vagy az Okmányirodánál? Az adásvételi szerződésen, én, mint törvényes szülő(elvált) teljes jogú felelősség az enyém, nem szerepelek rajta.
Milyen okmányok szükségesek a kiskorú fiam nevére irathassam az autót? Nincs neki személyigazolványa.
Anyakönyvi kivonat is jó?
Tisztelettel:Christian
A kérdés, hogy sógorom a 14 éves fiunknak szeretné adni mind a két autóját, ingyenes megszerzési adás-vételi szerződéssel. A férjemmel mi lennénk az üzemben tartók. Mi a menete az autók gyerek nevére való átírásának.
Köszönöm
Figyelmetlenségemből egy kiskorúnak adtam el a motort. Aki be se jelentette. Át se iratta. Mit tehetek ?
Ez esetben keresse fel , és a szülőkkel írjon egy adásvételit ha nem megoldható akkor adja vissza a pénzt és írjanak egy visszaadásvételit ezzel meghiúsítják az adásvételt.
Egy kérdésem lenne. Párom vásárolt egy autót, az adásvételi szerződés az ő nevére lett kiállítva. Időközben megbeszéltük, hogy szeretnénk a nevemre íratni, mert én fogom használni az autót. Mi ennek a feltétele. Nem vagyunk házasok, nem vagyunk hivatalos élettársi viszonyban, gyakorlatilag jogilag nem köt össze minket semmi. Mi a teendő? Köszönöm szépen
Szükséges írniuk egymás között egy adásvételi szerződést , Ön nevére biztosítást kötni , eredetvizsga és okmányirodába vinniük szükséges mindkét adásvételi szerződést.
Sajnos nem lesz illetékmentes az ügyintézés.
Autót szeretnék venni viszont Nav tartozás miatt a nevemre nem iratnám
. Kérdésem hogy 12 éves fiam nevére iratható? Köszönöm előre a választ!
Tisztelt szakértő.
Érdeklődnék,hogy van egy autónk igaz családtagtól vettük át,viszont a párom szeretné a közös fiúnkra íratni,aki szeptemberbe lesz 2 éves,mivel van tartozásunk és nem szeretné,hogy a végrehajtó elvigye.Ebbe az esetbe hogy járhatunk el,hogy tudjon intézkedni a kocsival kapcsolatba,ha bármi adódik vagy esetleg elakarja adni?
Várom mielőbbi válaszát.
Tisztelettel B.Ildikó
A gyámhivataltól szükséges engedélyt kérni , hogy kisgyermekük lehessen a tulaj . Azonban az eladáskor is engedélyt kell kérni illetve a jármű árát is figyelik .
Ez évben lesz lányom 17 éves. Vásárolhatunk-e nevére utánfutót? Köszönettel: Ildikó
Szülők engedélye?
Kiskorú természetes személy a járműtulajdonos úgy törvényes képviselője vagy a törvényes képviselője által meghatalmazott (megbízott) személy járhat el ez esetben adhatja el a gépjárművet.
Kérdésem van egy autó, amit ráirattunk a 14 éves lányomra, úgy hogy a felelségem az üzembentartó. Ez eddig mükdödött is, viszont szeretnénk eladni. S azt mondták egyesek, hogy nem tudjuk amig 18 éves nem lesz a gyermek, igaz ez? köszönöm Robi
Van egy értékhatár amihez nemkell gyámhivatali hozzájárulás.
Afölött kell, és letédbe kell rakni amig benem tölti a 18 évet.
Hacsak nemveszel neki hamarabb másikat.arra felhasználható.
Unokám 16 éves szeretném neki ajándékozni az autóm! Kérdezném mi a teendőm?
Azt szeretném kérdezni, ha az adás vételi papírpn pl.apukám neve szerepel viszont az autó az enyém lesz ebben az esetben is iratható az én nevemre az autó?
Válaszát előre is köszönöm!
Köszönöm a választ.
érdeklődni szeretnék, hogy mely úton lehetek autó tulajdonos 17 évesen?!
válaszát előre is köszönöm.
érdeklődni szeretnék, hogy mely úton lehetek autó tulajdonos 17 évesen?!
válaszát előre is köszönöm.
Párommal, nem házastársammal, autó vásárolunk. Praktikus okokból 7 hónapos gyermekünk nevére szeretnénk. Van ennek akadálya?
Természetesren az üzemben tartó felnött lenne.
Mennyiben nehezíti / bonyolítja ez, ha egyáltalân lehetséges, az adás - vételt?
Válaszát elöre is köszönöm!
Lehetséges, de nem jó megoldás, mert kell a GYÁM-hivatal aláírása most átírás előtt is és egy esetleges eladás előtt is. Én ezt nem keverném bele.
a gyamhatosag altal eseti gyam kirendelese tortenik, (GYHT alapján) az ügyintézési eljárás idejét az ÁKR szabalyozza (ami 60 nap)!!!
most veszekszem veluk mert ahogy az itt valaszt ado" szakértő" ugy a kedves biztosito tarsasagok is szartak arra, hogy ezt az eljárást NEM LEHET 30 NAP ALATT LEZONGORÁZNI!!!
Ex feleségem autót szeretne magának vásárolni, de a közös 10 éves gyermekünk nevére szeretné íratni úgy, hogy az üzembentartó ő lesz. Ehhez nekem is kell az aláírásom. Kérdésem, hogy ha aláírom ezt, akkor a jövőben engem terhel-e bármilyen felelősség az autóval kapcsolatban? Úgy értem, ha például kárt okoz vele, vagy bármi hasonló, ami nekem hátránnyal járhat? Van ilyen irányú felelősségem, vagy semmi?
Köszönöm válaszát előre is!
Önt nem terheli felelősség ez esetben.
a kozos felugyeleti jog alapjan!
gyámhatósági tv!!!
Szülő kell hozz, lehet hogy mind a kettő. Árban mindegy, hogy 17 vagy 18 éves.
18 éves leszek 4 hónap múlva.
Örökölt gépjárművet szeretnék a nevemre iratni, van valami akadálya?
Érdeklődni szeretnék
Autót szeretnénk vásárolni és szeretnénk a 17 éves lányom nevére irattatni.
Lehetséges és ha igen akkor milyen módon?
Előre is köszönjük a válaszát.
Lehetséges, de ez esetben Önnek kell lennie az autó üzembentartójának.
Van köze sajnos, mivel kiskorú tulajdonos ugyan lehet, de kell mellé egy üzembentartó is. Amiatt viszont a gyámhivatal aláírása szükséges lesz.
18 éves leszek 4 hónap múlva.
Örökölt gépjárműt szeretnék a nevemre iratni, van valami akadálya?
Emiatt elképzelhető, hogy egyik felnőtt hozzátartozónak üzembentartónak kellene lennie.
szeretnék venni egy autót de a 4 éves kislányom nevére szeretnék iratni, van erre lehetőség?
Köszönöm
Igen van, de csak abban az esetben, ha lesz egy üzembentartó is aki nagykorú.
Szeretnék egy új autót vásárolni, a régi 14 éves kocsimat pedig a 13 éves fiam nevére írni. Nyilván annak is én lennék, maradnék az üzembentartója. A régi kocsimra most érvényes B10-ben lévő biztosítás bónusz fokozatát az új kocsira szeretném vinni. A régi kocsira pedig üzembentartóként kezdenék egy új B0-ást. Ez így megoldható, működik?
Köszönöm előre is a választ!
Ha a régi autón is Ön lesz az üzembentartó, akkor sajnos nem lehet megoldani mert azon marad a bónusz, sőt mivel a kgfb szerződésnek eddig is Ön volt a szerződője, így új biztosítást sem tud kötni. Más nem lehetne üzembentartó a régi autón? Mondjuk az Ön felesége?
A feleségem nevén van egy másik autó, tehát neki is második kocsi lenne.
A korábbi kérdésem akkor kicsit másképpen rakom fel. Szeretném a most 14 éves kocsimat 3 évre "lekonzerválni" és majd a fiamnak adni. Szeretném a B10 besorolású biztosításomat egy új kocsira átvinni. Mit tudok tenni? Kivonni ideiglenesen a forgalomból a 14 éves kocsimat 3 évre? Nincs más módszer, valami gazdaságos módszer az alkalmankénti használatra?
Köszönettel:
Sz.T.
Másik posztban megválaszoltam a kérdést.
Az a kérdésem, hogy kiskorú lehet-e meghatalamazott ilyen ügyben?
előre is köszönöm!
Pontosan milyen ügyre gondol?
Igen, lehet.
Első autót vásárolnék családtagtól.
Unokaöcsém nevén van aki 13 éves. Ha én üzembetartóival megveszem tőlük az autót akkor lehetnek következményei? Gondolok itt (olvastam) hogy az autót kivehetik alólam.
Válaszát előre is köszönöm. ?
Sajnos lehet probléma, ha van rá lehetőség jobb lenne az átírás.
Lehet tulajdonos, de ez esetben az egyik szülőnek üzembentartónak kell lennie, hogy biztosítást tudjanak kötni. Úgy gondolom kell a Gyámhivatal hozzájárulása is.
Szeretném megkérdezni, hogy ha autót vásárolok, a kislányomat szeretném tulajdonosnak, de még tizenhárom éves. Van bizonyos szabály a kort illetően? Ilyenkor a biztosítást is az ő nevére kell?
Köszönöm szépen a választ előre is.
Ezt úgy tudja megoldani, hogy a kislánya lesz az autó tulajdonosa, de Ön pedig az autó üzemben tartója és a biztosítást is az Ön nevére kell megkötnie.
Lehet autó a nevén, és biztosítást is köthet rá természetesen.
Ripszki Róbert vagyok
Kérdezni szeretném, hogy 15 napon belül be tölti a nagy lányom a 18 at és szeretnénk egy autót viszont édes anya a tulaj és a leány lehet e üzemben tartó ? választ előre is köszönöm.