Hogyan működik a gépjármű átírás családon belül
A gépjármű átírása családon belül elsősorban a fizetendő díjakat illetően tér el a megszokottól. Vannak persze más fontos tényezők is, melyeket szem előtt kell tartani az átírás előtt. Kérdés, hogy milyen okból történik a változás, más, ha valóban például ajándékozásról van szó és a jármű át is kerül a rokon tulajdonába, de előfordul gyakran, hogy a gépjármű átírás családon belül csak egy „adminisztrációs” módosítás a fenntartás olcsóbbítása miatt. Ilyen esetben azonban nagyon körültekintőnek kell lenni, mert nem tudhatjuk, mikor következik be egy káresemény, tehát nagyon fontos, hogy a családtag nevére készüljön új kötelező biztosítási szerződés, amit egyébként az üzembentartóra vonatkozó jogszabályok elő is írnak.
Számolja ki itt a kötelező biztosítását! – 11 biztosító díjából választhat.
Az elmúlt évben megváltoztak a gépjármű átírás költségei és annak számítási módja, így ennek alapján a gépkocsi átírásakor vagyonszerzési illetéket is kell fizetni, az új és a használt autók tekintetében is. Ennek az illetéknek a kiszabása a kilowatt teljesítmény alapján történik, valamint függ még az autó korától is.

A vagyonszerzési illeték mértékét tehát a fenti táblázat értelmében láthatja, mely alól csupán egyetlen kivétel lehetséges, mégpedig a családon belüli gépjármű átírás és azon belül is csupán az egyenes ágú rokonság esetében. Egyenes ágú rokon (szülők-gyermekek, férj-feleség, unoka-nagyszülő, és most már a testvérek közötti ajándékozás is) közötti gépjármű átírás esetében a vagyonszerzési illeték megfizetésétől eltekintenek, melynek feltétele az, hogy az átírási ügyintézés során vinni kell magunkkal a születési anyakönyvi kivonatot is, mely bizonyítja az egyenes ági rokonságot.
Hogyha a gépjármű átírás családon belül történik, akkor is jár bizonyos költségekkel még a fentieken kívül, mivel a már említett kötelező biztosítást az új üzembentartó ( tulajdonos ) nevére kötelezően meg kell kötni. Az átírásokkal együtt járó új forgalmi engedély kiadásának díja 6000.- Ft, valamint meg kell fizetni az új törzskönyv árát,ami szintén 6000.-Ft-ba kerül.
Jó hír, 2017.04.01.-től egyenes ágú rokonok közötti ajándékozás esetén már NEM KELL EREDETISGÉ VIZSGÁLAT!
Mit kell magunkkal vinni az okmányirodába ( járási hivatalba ) amikor a gépjármű átírás családon belül történik?kötelező biztosítás igazolását
- gépjármű törzskönyvét
- forgalmi engedélyt
- személyi igazolványt
- születési anyakönyvi kivonatot
- gépjármű adásvételi illetve ajándékozási szerződést
- megkötött kötelező biztosítási szerződést
Itt kérhetsz teljes összehasonlítást!
Tedd fel díjmentesen független szakértőnknek!
Hozzászólások (3829)
Szükséges dokumentumok:
- Üzembentartó nevére kötött kgfb igazolás
-Forgalmi, törzsköny
-Szerződések
-Testvérek születési anyakönyvi kivonatai
Szép Napot!
Érdeklődnék, hogy a 11 éves fiamnak is ajándekozhatom az autót? Üzemben tartó meg a volt férjem lenne.
Köszönöm a választ
Érdeklődnék, hogy a 11 éves fiamnak is ajándekozhatom az autó? Üzemben tartó meg a volt férjem lenne.
Köszönöm a választ
Az átírási költség családon belül 12 000 Ft amennyiben viszi a gyermek a születési anyakönyvi kivonatát.
Továbbá ajándékozási szerződés, forgalmi, törzskönyv, KGFB igazolás szükséges az átíráshoz.
Javaslom elsőnek próbálja meg közös megegyezéssel felmondani.
A tulajdonos átírása családon belül 12 000 Ft.
Írni kell egy tulajdon átruházási illetve üzembentartói szerződést is. Házassági kivonatot vinni kell az illetékmentes átírás igazolása érdekében.
Édesanyám tulajdonát képező személygépkocsi ajándékozási szerződéssel kerülne a tulajdonomba, azonban az üzembentartó kb. 2 évig továbbra is a férje maradna, addig használná. Miképp kell ezt jeleznem a Kormányhivatal felé, kell-e új kötelező biztosítás?
Köszönöm a válaszát.
Új KGFB-t jelenleg nem kell kötni mert az üzembentartó személye változatlan marad csak egy igazolást kell róla vinni az okmányirodába.
Forgalmi, törzskönyv, születési anyakönyvi kivonatra szükség lesz.
A feleségemnek vásárolok használt autót a tudta nélkül, de szeretném, hogy az ő nevére kerüljön.
Az adásvételt követően melyet én intézek, az átírás az ő nevére mehet? Vagy mi a módja annak, hogy a legolcsóbban a nevére kerüljön az autó?
Válaszát előre is köszönöm.
A legegyszerűbb az lenne ha rögtön a neje nevére menne az adás-vételi de ahhoz kell az Ő jelenléte.
A szerződések mehetnek ugyanazon dátumra.
Átírási költség 12 000 Ft. A gyermek születési anyakönyvi kivonatát vigyék az illeték mentesség igazolása érdekében.
Érdeklődnék, hogy édesanyám nevén van az autó én vagyok az üzemben tartó és a biztosítás is az én nevemen van és nevemre szeretném iratni az autót, melyen verziót tudna ajánlani ami a leg olcsóbb lenne és hogy mennyit kellene pontosan fizetni és milyen papírok kellenek hozzá?
Köszönöm válaszát!
Jelen esetben új KGFB-t nem kell kötnie mert Ön a jelenleg bejegyzett üzembentartó, így elég csak egy igazolás a szerződésről.
Továbbá forgalmi, törzskönyvre lesz még szükség.
Anyukám nekem szeretné ajándékozni az autóját viszont betegsége miatt sajnos nem tudja elhagyni a lakást. Az ajándékozási szereződéssel és mindkettőnk születési anyakönyi kivonatával el tudom egyedül intézni az átiratást vagy jelen kell lennie? Esetleg meghatalmazással el tudom intézni?
Köszönom
Köszönöm
Az édesanyám nevére szeretném iratni a tulajdonomat képező autómat, mi a teendőm és milyen papírok kellenek hozzá? Anyukám 68 éves.
15 napon belül okmányirodában át kell íratnia.
A testvéremtől szeretném átvenni az autót, ezt ajándékozással vagy adás-vételi szerződéssel is megtehetjük illetékmentesen?
Köszönöm válaszát.
Azt kérdezném,hogy szeretnénk fiúnknak vásárolni autót ajándékba,az ő tudta nélkül. Ezt hogy lehet megoldani? Van már neki autója,viszont én vagyok az üzembetartó. Lehetséges vmi megoldás,hogy ő ne keljen hozzá? Köszönöm válaszát.
Saját nevére tudja venni majd később átajándékozni.
Szeretnék érdeklődni, hogy van a nevemen egy autó aminek az üzembentartója az édesanyám. Szeretném a fél testvéremnek ajándékozni. Ennek mi a menete és milyen költségekkel jár ? A fél testvérem anyai ágról van.
Köszönöm előre is a segítséget.
KGFB szerződést kell kötnie az új tulajdonosnak.
15 napon belül okmányirodában át kell íratni az autót.
Illeték mentesség igazolása érdekében mind kettejük születési anyakönyvi kivonatát vigyék.
Èdesapám felesège szeretnè nekünk ajándèkozni az autójukat,mert ők már nem vezetnek,mindketten 80 év fölött járnak. Párom aki nem fèrjem, 23 éve élettársam. Az lenne a kérdésem hogy neki ajándèkozhatják e? Az én tulajdonomban már van autó.
Mivel nem közvetlen családtag így teljes átírási költség fogja terhelni így is úgy is.
Az autómat az anyósomnak szeretném ajándékozni. Lehetséges ezt illetékmentesen lebonyolítani úgy, hogy először én ajándékozom a feleségemnek, utána pedig ő ajándékozná az anyjának?
Válaszát köszönöm.
Üzembentartó nevére GFB-t kell kötni. 15 napon beül okmányirodában át kell íratni.
Átíráshoz a születési anyakönyvi kivonatokat vinni kell az illeték mentesség igazolása érdekében.
Szeretnénk kiskorú gyermekünknek ajándékozni az egyik autónkat.. ha az üzemben tartó a jelenlegi biztosítás tulajdonosa is..akkor is kell új biztosítást kötni , vagy csak jelezni kell hogy megváltozott a státusza de ugyanúgy az O néven lenne a biztosítás..vagy ezt felkell mondani és újat kell kötni ?
Szeretném megkérdezni, hogy a fiam az édesapjától örökölt egy autót, amit már a nevére is íratott. Ezt az autót szeretné a férjem testvérének ajándékozni.
Ezt hogy kell lebonyolítani, illetve a megajándékozottnak kell-e illetéket fizetnie.
Válaszát köszönöm.
Öröklésből került az autó a fiára így nem tudják átíratni duplán illeték mentesen.
Szeretném megkérdezni, hogy gépjármű ajándékozást követően el lehet-e adni a gépjárművet? Vagy mint az ingatlanok esetében van egy bizonyos időszak amin belül illetéket kell fizessünk eladás után?
Nagyon köszönöm.
Ajándékozás után átírásra került az Ön nevére?
Köszönöm szépen a válaszát.
Kéri Lajos
Ki kell számolni, hogy megéri -e átíratnia.
A nejére átíratja (12 000 Ft) és új biztosítást kell kötnie A0-ban mert nem volt a nevén még autó.
Ha az Ön nevén marad a jelenlegi autó és bekerül a másik is, az szintén A0-s díjtarifával jár mert párhuzamos üzemeltetőnek fog számítani.
Kalkulátorunkat kötelezettség nélkül tudja használni.
Elajándékoznám az autómat a bátyám fiának (a keresztfiamnak.). Melyik a leg költséghatékonyabb megoldás?
Válaszát előre is megköszönve:
Marczinka Ákos
Dupla ajándékozással lehet költséghatékonyabb.
Elsőnek a testvérének ajándékozza majd Ő a fiának. Mindkettejük között így illeték mentesség van.Születési anyakönyvi kivonatokat kell vinni az átíráshoz ennek igazolása érdekében.
Viszont dupla ajándékozásnál eredetiségvizsgálat szükséges.
Családon belüli autó elajándekozás esetén a születési anyakönyvi kivonat eredeti kell vagy a másolatot is elegendő?
Válaszát előre köszönöm!
Ki ajándékoz kinek? Szülő gyereknek?
Dupla ajándékozás esetén, forgalmi, törzskönyv, eredetiség vizsga költség terheli.
illeték mentességet a házassági illetve a férje születési anyakönyvi kivonatával igazolni kell.
Abban szeretnék segítséget kérni, hogy Édesanyám férje (nem a vérszerinti édesapám) egyenesági rokonnak számít? Ő ajándékozhatja nekem az autót?
Válaszát előre is köszönöm!
Vásárolni szeretnék egy autót amit még aznap a testvéremnek ajándékozok.
Az illeték az én nevemre jön de a törzskönyv , forgalmi kiállítás költsége már a testvéremé. Az ajándékozás előtt kell e nekem kötelező biztoírást körmöm vagy csak majd a testveremnek.
Előre köszönöm válaszát
A fiamnak szeretném ajándékozni a tulajdonomban lévő személygépkocsit.
Neki nincs jogosítványa.
Én lennék az üzembentartó.
Mi a menete, milyen okmányok kellenek hozzá és mennyibe kerül?
Üzembentartói és ajándékozási nyomtatványt hol találok letöltésre?
Előre is megköszönöm válaszukat.
Ingyenes rész megjelölésével kell kitölteni.
15 napon belül okmányirodában át kell íratnia.
Szükséges dokumentumok: szerződések, forgalmi, törzskönyv, KGFB igazolás, fia születési anyakönyvi kivonata.
Új KGFB-t nem kell kötnie csak a meglévő szerződéséről kell egy igazolás, majd a biztosító felé jelezni kell a változást, hogy már nem tulajdonos csak üzembentartó,
https://www.biztoshely.hu/gepjarmu-adasveteli-szerzodes.html
https://www.biztoshely.hu/uzembentartoi-bejegyzes.html
Érdemes lenne pótoltatni.
Édesanyám nevére szeretném át íratni autómat de nincs rajta biztosítás. Átírás után édesanyám köt az autóra egy új biztosítást és használható ujra az autó?
A KGFB az én nevemen van, kell új biztosítást kötnöm
?
Előre is köszönöm a válaszát.
Előre is köszönöm figyelmét és válaszát!
Anyósom (idős kora miatt) az ő tulajdonában lévő autót nekem, a menyének szeretné átadni, én már üzembentartója vagyok az autónak, így a KGFB az én nevemen van.
Szeretnénk ezt minimális költséggel, így férjemen keresztül lehetne megoldani.
Egy napon lehetne ingyenes gépjármű-adásvételi szerződéssel (ami ugyanaz, mint az ajándékozás, ugye?)
anyósomtól a férjemnek, és férjemtől nekem ingyenesen átadni az autót.
Nincs szükség új KGFB-re, ugye?
Nem kell mást fizetni csak a forgalmiért 6000 Ft-ot, és a törzskönyvért 8000 Ft-ot?
Férjemnek kell születési anyakönyvi kivonat, és a házassági anyakönyvi kivonat?
Jól gondolom?
Adók, illetékek stb. tekintetében.
Köszönöm a választ
Köszönöm a választ!
Köszönöm válaszát!
Tulajdonosváltás - adásvételi szerződés kitöltése ingyenes opció bejelölésével, majd egy kötelező biztosítás kötés az Ön nevére, melyet weboldalunkon egyszerűen megtehet. 6.000.- Ft az új forgalmi éra, és 8.000.- Ft az új törzskönyv ára, más költség nincs, eredetvizsga sem kell.
Üzembentartó levétel - Biztosítás kötés a párja nevére majd lehet menni az okmányirodába, ahol 6.000.- Ft-ot kell fizetni az új forgalmi engedélyért.
Igen, de kell egy köztes adásvételi is a két testvér között.
Mi történik ha át ajándékozom a feleségemnek?
Édesanyám megvásárolná autónkat, viszont jelenleg a feleségem nevén van a gépjármű. Ilyenkor elajándékozhatja (vételár fizetés nélkül) nekem, mint férjének a gépjárművet, amit én pedig tovább ajándékoznék (vételár ellenében) családon belül? Működhet az, hogy egy nap alatt 2 adásvétel is történik az autóra? Van esetleg olyan köztes bejelentési kötelezettség, vagy illeték, amivel ilyenkor még számolni kell?
Ezzel ugye családon belül elkerülhető lenen a vagyonszerzési illeték és a erdetesiég vizsgálat.
Nagyon köszönöm előre is a segítséget!
Felesége adásvételivel adja el az autót Önnek, tegyék mellé a házassági anyakönyvi kivonatot, ugyanezen a napon adásvételivel adja el Ön anyukájának az autót, ide pedig az Ön születési anyakönyvi kivonatát tegyék mellé, majd kössenek egy kötelező biztosítást, akár a weboldalunkon és lehet menni a hivatalba átírni az autót, ahol illetéket nem kell fizetni csak a forgalmi és a törzskönyv költségét. Eredetvizsga sem kell.
Ha a feleségemmel autót szeretnénk cserélni, hogyan történik, és milyen költségekkel jár?
Előre is köszönöm, a választ!
Van egy közel 30 éves kisteherautóm KGFB. bónusz 10 besorolás Szeretnék vásárolni magamnak egy újabbat.. Édesapámnak ajándékoznám a régi autót amit ő kivonna ideiglenesen a forgalomból.A kérdésem az lenne hogy az új kocsira így átvihető a bónusz, illetve csak érvényes műszaki vizsgával köthető ajándékozási szerződés?Ha én felmondom a kötelező biztosításom, neki kell kötni akkor is ha nem használja senki az autót és egyből kivonja a forgalomból.
Már csak 2 hét műszaki van rajta.
Válaszát előre is köszönöm Tibor
Igen, így tudja majd vinni a bónuszát.
Ha a nevelőapámtól kerül a gyermekem nevére az autó akkor hogyan működik az ajándékozás? És mit hogyan kell igazolni? A nevelőapám kisgyermek korom óta nevel, édesanyámmal kötött házasságukból féltestvérem is született.
Előre is köszönöm a választ
Ebben az esetben célszerűbb visszterhesre tölteni az adás-vételit. Ajándékozás esetén ebben az esetben dupla illetékkel járna.
Én ha veszek egy autót egy magánszemélytől a saját nevemre írjuk az adásvételi szerződést, de én pár nap után úgy hogy nem iratam átt az autót mivel nekem nem kell és én mint köztes átt adom a testvéremnek az milyen költségekel járhat? Átírásra gondolok és ez esetben kell e eredetiség vizsga?
Ha tovább adja a testvérének, neki már illeték mentes lesz, ha bemutatják a születési anyakönyvi kivonatokat ennek igazolása érdekében.
Így az Ő költsége a forgalmi, törzskönyv, eredetiségvizsga lesz.
Köszönöm a sok információt!
Érdeklődnék, hogy egyenes ágú rokonság esetében az illetékmentességet igazoló anyakönyvi kivonatot eredeti formájában kell bemutatni vagy a másolat is megfelel?
Ajándékozással adnám át a gépjárművem tulajdonjogát a testvéremnek. Ez ugye illetékmentes.
Az lenne a kérdésem, hogy abban az esetben is teljeskörűen illetékmentességet élvez-e a tulajdonosváltás, ha még aznap (1-2 órán belül) továbbajándékozza a gépjárművet a feleségének (dupla ajándékozás)? Vagy van valamilyen határidő, hogy a dupla ajándékozás működhessen?
A 2 ajándékozás közötti időszakra szükséges-e KGFB-t kötni a járműre?
Válaszát előre is köszönöm!
Ha használják az idő alatt akkor szükséges KGFB-t kötni.
Arra figyeljenek a dupla ajándékozásnál, hogy eredetiségvizsgára szükségük lesz.
Amennyiben autó egyenes ágon történő ajándékozása történik, megoldható-e hogy én (az ajándékozó gyermek) ne legyek jelen mikor megtörténik az ajándékozásátírás a kormányablakban? Elviheti az általam már aláírt ajándékozási szerződést a párom és bemutathatja ő az anyakönyvi kivonatomat?
Másik kérdésem, a szükséges ajándékozási szerződés nyomtatvány hol tölthető le?
Köszönöm szépen!
Szimpla adás-vételi szerződést kell kitölteni, csak a a visszterhes helyett az ingyenes részt kell megjelölni.
Köszönöm szépen!
A fiam autója volna az ajándékozás tárgya, ami ideiglenesen ki van vonva a forgalomból. Át szeretném íratni a nevemre ajándékozással. Mivel ki van vonva a forgalomból, mert egyenlőre üzemképtelen kötelező biztosítást is kell kötni rá vagy csak akkor ha vissza lesz helyezve,?
Köszönöm
Családon belüli autóajándékozásnál az autó marad a bonuszba amibe van vagy a0-ra visszaesik és a biztosítás egy évre ki lett fizetve az is marad vagy új biztosítást kell kötnöm rá és újra fizetni? Köszönöm
Eredetiségvizsga kb 20 000 Ft.
Forgalmi 6000 Ft
Törzskönyv 6000 Ft,- ennek postázása 2300 Ft.
illették autó évjáratától, teljesítményétől függ.
Unokahúgom nekem ajándékozná autóját más márkára váltás miatt.
Érdeklődnék milyen költségei vannak így az átírásnak/vásárlásnak, ha nem egyenes ágú rokonok vagyunk (anya-lánya stb.) hanem unkatestvérek?
Így is ajándékozási szerződés kitöltése is lehetséges vagy adásvételi szükséges?
Köszönöm válaszát.
Feleségemnek a nagypapája szeretné az autóját odaajándékozni, látás romlás miatt már nem tudja meg hosszabitani a jogosítványát. A kérdésem az lenne, hogy ez a folyamat hogyan zajlik? Ugyanúgy csak a 2 x 6000 Ft a megfizetendő? Anyakönyvi kivonatot csak a feleségemnek kell vinni? Ezen kívül sem vagyonszerzési illetéket nem kell fizetni, sem semmit? ( persze a kötelező biztosítást igen) Az ajándékozási szerződés az a rendes indigós adásvételi tulajdonjog átruházási szerződés, vagy erre van külön nyomtatvány? Válaszát előre is köszönöm!
Feleségemnek a nagypapája szeretné az autóját odaajándékozni, látás romlás miatt már nem tudja meghosszabítani a jogosítványát. A kérdésem az lenne, hogy ez a folyamat hogyan zajlik? Ugyanúgy csak a 2x6000Ft a megfizetendő? Anyakönyvi kivonatot csak a feleségemnek kell vinni? Ezen kívül sem vagyonszerzési illetéket nem kell fizetni, sem semmit? ( persze a kötelező biztosítást igen) Az ajándékozási szerződés az a rendes indigós adásvételi tulajdonjog átruházási szerződés, vagy erre van külön nyomtatvány? Válaszát előre is köszönöm!
Az átírási költség 12 000 Ft.
Az illeték mentesség igazolása érdekében szükséges a neje születési anyakönyvi kivonata, illetve anyai vagy apai születési kivonat is attól függ melyik ágon rokon a nagypapa.
Öcsémmel ketten örököltük édesanyám autóját,amit eddig is az én családom használt.
Öcsém lemondhat a javamra az autóról? Mi a teendő ilyenkor?
Köszönöm. Judit
Szimpla ajándékozási szerződéssel lemondhat az Ön javára.
Hagyatéki mellé kell tenni az ajándékozási szerződést is amikor megy majd az okmányirodába átíratni.
Egyenesen rokonság miatt igénybe vehetem a kedvezőbb átírást, vagy mivel cég, így nem számít a rokonság.
Köszönöm
A testvérem, a tulajdonában lévő autót szeretné az én feleségemnek ajándékozni. Ebben az esetben milyen terhek keletkeznek vagy mi a legjobb megoldás? Eredetvizsga kell ilyenkor, elhagyható az illeték? Köszönöm a válaszát!
Dupla adás-vételivel lehetne illeték mentesen átíratni. Testvére adja Önnek, majd Ön a feleségének. Születényi anyakönyvi kivonatokkal illetve házassági kivonattal lehet az illeték mentességet igazolni.
A dupla adás-vételbe nem szokott belekötni a hatóság?
Köszönöm a választ
A Férjem a tulajdonában lévő autót szeretné nekem ajándékozni. Ilyenkor kell vagyonszerzési illetéket fizetni és eredetiségvizsgára elvinni az autót? Vagy csak a 2x6000 Ft-ot kell megfizetni? Köszönöm előre is a választ
Feleségemnek szeretném az autómat ajándékozni úgy, hogy az ő tulajdona legyen az autó de én maradjak az üzembentartó.
Kérdésem lenne, hogy ebben az esetben kell új KGFB-t kötni? Ha igen akkor a feleésgem vagy az én nevemre kell? Ha nem akkor maradhat a nevemen a biztosítás és nem kell újrakötnöm?
Letöltöttem az internetről egy "Üzembentartói jog átruházásáról szóló szerződést" emellé egy ajándékozási szerződés is kell?
Köszönöm előre is a segítséget és a választ!
Üdv: Bence
Jelen esetben nem kell új biztosítást kötni, de a biztosító felé jelezni kell az átírt forgalmival a változást.
Ajándékozási és üzembentartói szerződés szükséges írni.
Másfél éve ajándékoztam egy gépjármü tulajdonjogát a
feleségemnek. Most ugyan ezt a gépjármúvet szeretné a
feleségem az édesapjanak tovabb ajándékozni. Kérdésem
arra vonatkozik hogy az ajándékozást meg lehet e ismételni
mégegyszer és ha igen milyen költségekkel jár?
A A
12 000 Ft az átírási költség terheli amennyiben igazolják születési anyakönyvi kivonattal az illetékmentességet.
Ajándékozási szerződést kell írni, KGFB-t kell kötni majd 15 napon belül okmányirodában át kell íratni.
Átírási költség 12 000 Ft.
Német rendszámú autómat szeretném fiamnak ajándékozni .Kérdésem hogy Magyarországi forgalombahelyezés előtt ki kell jelentsem Németországból az autót vagy elég utána is?
Vásároltam egy gk. A0 kötelezővel kezdem mert van még egy gk. a nevemen azon B8 van. El akartam adni, de mégis megtartom úgy, hogy elajándékoznám a fiamnak. Ebben az esetben a B8 -at érvényesíteni tudom az új gépjárműre? Jól gondolom? Köszönöm válaszát!
Új autó vásárlása előtt állok, a régi kis köbcentis autómat a feleségemnek szeretném ajándékozni nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy a megvásárolandó nagy köbcentis és sok KW-os autóra az én B10-s bónuszom kerülhessen rá. Vajon ez így törvénybe ütköző e? Vagy nem is lesz az enyém a bónusz? Válaszukat előre is köszönöm. Tisztelettel József
A feleségem a személygépkocsiját a vér-szerinti fiamnak ajándékozná. Viszont a felségem "csak" nevelőanyja 2000. év óta a fiamnak (jelenleg is egy háztartásban/lakcímen élünk együtt).
Azt lehet-e, hogy a feleségem közvetlenül a fiamnak (nevelt fiának) ajándékozza (ez családon belüli ajándékozásnak számít-e)?
Vagy muszáj először az én részemre (családon belül) ajándékoznia, és én majd utána azonnal tovább ajándékozom a fiamnak szintén családon belül?
A választ előre is köszönöm.
Tisztelettel: Zoltán
Eredetiségvizsgára kell vinni, KGFB-t kell kötni a lányának a dátumozás napján majd 15 napon belül okmányirodában át kell íratni.
Átírási költség 12 000 Ft.
Illeték mentesség igazolásához vinni kell mind hármójuk születési anyakönyvi kivonatát.
Sógórom autoját szeretnénk ajándékozzásal átiratni rám. A feleségeink testvérek. Ebben az esetben 3db ajándékozási szerződéssel meg lehet ezt oldani? Ha igen akkor minden "tulajdonos váltáshoz" kell kötelező biztosítás vagy csak a végsőre? Ha ez lehetséges nekem elegendő ezzel a 3 ajándékozási szerződéssel egyedül mennem az okmányirodába?
Válaszát köszönöm!
Eredetiség vizsgára szüksége lesz.
Kérdésem: fiamnak ajándékozom az autómat.
A kötelezőt bizt,ügynökön keresztül online megkötöttük, kifizettük az éves dijat, ez a banki igazolás megvan,- ezt elfogadják az Okmányirodában? Megkötött a szerződés, de a kötvény még később jön, viszont a parkolási engedély kérelem miatt sürgős az átirás.
Köszönöm.
Élettársam (életvitelszerűen együtt élünk 13éve, 2 közös gyerekkel) édesapjának az autóját szeretném megvásárolni, kérdésem az lenne, hogy ez is családon belüli adás-vételnek számít?
Köszönöm!
Lányomnak szertném ajándékozni autómat. Az okmányirodába a meglévő kötelező biztosítás igazolását kell vinni?
Köszönöm segítségét!
Az előző szerződést az tulajdon átruházási szerződéssel le tudja mondani és az arányos különbözetet vissza tudja igényelni.
Nem kell mindhármójuk jelenléte, meghatalmazással is eljárhat helyettük.
Születési anyakönyvi kivonat szükséges Öntől és a testvérétől.
Édesapám régi, üzemképtelen motorját ajándékozná nekem. A motornak már nincs rendszáma, forgalmija. A Kormányablakból tavaly már kértem egy igazolást, ami szerint a nevén van és 1975-ben kivonatta a forgalomból. Érdeklődnék, mi szükséges ahhoz, hogy a nevemre írathassam ( állítólag csak forgalmi vizsga után lehetséges), milyen költségekkel kell számolnom? Köszönettel: Gergely
Javaslom egyeztessen az okmányirodával mert ilyen rég kivont motornál nem tudom mi látszódik a nyilvántartásban.
Adott egy autó, ami az én nevemen van, de szeretnénk eladni sógornőmnek. Ez esetben lehet-e megoldás a spórolásra az, hogy először a feleségemnek ajándékozom, majd ő már mint egyenesági rokon, továbbajándékozza a testvérének?
Köszönettel,
Ádám
Működik így, viszont dupla tulajdonos váltásnál eredetiség vizsgára szükségük lesz.
Üdv, Ádám
Illeték mentesség igazolása érdekében a fia születési anyakönyvi kivonatát vigye az átíráshoz.
Öröklésről jogerős végzés, ajándékozási szerződés, forgalmi, törzskönyv, KGFB igazolás szükséges még az átíráshoz.
Elajándékoztam az autómat édesanyám számára. Ugyanolyan bejelentési kötelezettségem van ezzel, mintha eladtam volna? Ugyanúgy ügyfélkapun keresztül elég bejelenteni részemről? Kellek én is személyesen az okmányirodában?
üdvözlettel, Gyuri
Így is úgy is teljes átírási költség terheli, megveheti Ön is rögtön.
Mit lehet tenni abban a helyzetben, amikor az adásvétel egyenes ágú rokonok között történik (szülő -> gyerek), de a jármű az eladó (szőlő) saját cégének nevén van? Minden esetben teljes vagyonszerzési illetéket kell fizetni, vagy esetleg van olyan adminisztratív lehetőség, ahol az illetékmentesség érvényesíthető? Mi történik ha először a szülő a cégéről a saját nevére iratja az autót, majd továbbadja? Akkor is teljes illetékfizetési kötelezettség áll fenn, ha valaki a saját cégéről a saját nevére iratja az autót?
Köszönöm!
Cég esetén nem lehet nyilatkozni egyeneságról.
Édesanyám örökölt egy autót amit nekem, a fiának ajándékozna. Ilyen esetben lehet egy körben a nevemre íratni az autót? Mi módon? Édesanyámnak is jelen kell lennie az átírásnál (idős, nehezen mozog)? Köszönettel: Sz. Miklós
Mehet rögtön az Ön nevére.
Édesanyja által aláírt meghatalmazással eljárhat nélküle is.
Hagyatéki végzés, ajándékozási szerződés, eredetiségvizsga, forgalmi, törzskönyv, KGFB igazolás, születési anyakönyvi kivonata szükséges az átíráshoz.
Bármilyen összeget ráírhatnak a szerződésre.
Két tanulval hitelesített személyi igazolványának,születési anyakönyvi igazolásának, Magyarországon kötött gépjármű biztosításának fénymásolatával rendelkezünk. Elég mindez az átirás lebonyolításához?
A testvérem vásárolt egy autót, én leszek az üzembentartó, a kormányablakban átíráskor mik lesznek a költségek?
Forgalmi, törzskönyv 6-6 ezer forint, a vagyonszerzési illeték mekkora összeg ebben az esetben?
Előre is köszönöm a választ.
Vásároltam egy autót, de még nem írattam át. Úgy szeretném megoldani, hogy édesanyám legyen a tulajdonos és én az üzembentartó. Megoldható ez egyetlen nekifutásra az okmányirodában? Illetve az lenne még a kérdésem, hogy milyen papírokat kell ehhez bemutatni az okmányirodában? A KGFB mehet ugyanúgy tovább a nevemen?
Köszönöm válaszát!
Kell egy adás-ételi amivel Ön megvette még egy amivel az édesanyjának adja. Továbbá az édesanyjával kell írni egy üzembentartói szerződést is.
Születési anyakönyvi kivonata, eredetiség vizsga, KGFB igazolás, törzskönyv, forgalmi szükséges még.
Ajánlati lapot kellett kapni a biztosítótól.
Kérem válaszát.
Tisztelettel ; F László
Az ajándékozási szerződés mellé kell írni üzembentartói szerződést is.
Az átíráshoz a jelenlegi KGFB szerződéséről kell díjigazolást, majd a biztosító felé jelezni kell a változást.
Nekem olyan kérdésem lenne ,hogy mi a párommal csak élettársi kapcsolatba vagyunk (nincs bejelentve). Az ő nevén van az autó, de át akar ajándékozni én rám, és hogy ez megoldható-e, ésmilyen költségekkel jár?
Válaszát köszönöm.
Ajándékozás esetén dupla illeték terheli nem házasok esetén.
Testvérek között történne az ajándékozás. Az okmányirodába mindkét félnek mennie kell? Vagy elég az ajándékozó születési anyakönyvi kivonatának egy másolata, amit az ajándékozott magával visz a többi okmánnyal együtt?
Köszönettel,
József
Elég egy személy az átíráshoz de mindkét személy születési anyakönyvi kivonata szükséges (másolat elég).
Fiamnak szeretném ajándékozni az autómat. Ő lenne a tulajdonos, illetve az üzemben tartó is.
Milyen költségekkel kell számolnom nekem mint ajándékozó, illetve fiamnak mint ajándékozott?
Esteleg, ha lenne kedves leírni az ügyintézés folyamatatát.
(szerződés, KBF kötés, átírás, illetékek, egyébb költségek)
Maradok Tisztelettel, nagyon szépen köszönöm előre is a válaszát
Egyenesági rokonok lévén az átírás illeték mentes.
Ajándékozási szerződést kell írniuk, az nap az új tulajdonosnak KGFB-t kell kötnie, majd 15 napon belül át kell íratni az okmányirodában.
Az átíráshoz a szerződést, biztosítást, törzskönyvet, forgalmit és a fia születési anyakönyvi kivonatát kell vinni. A költség 12 000 Ft lesz.
A párom nevére szeretném átiratni az autót,az üzembentartó én lennék. Mi lenne ennek a menete?
Köszönöm válaszát!
Eredetiség vizsgára szükség lesz ha nem házasok.
Önnek az okmányirodában szüksége lesz mindkét adás-vételire, hogy a jogfolytonosságot tudja igazolni.
Eredetiségvizsga, KGFB kötése szüksége.
Ha Én megvásároltam édesapám új autóját, de nekem van még egy autóm amit nem sikerült idáig eladni. Akkor addig 0-ás bonussal kössem meg az új biztosítást vagy a jelenlegi bonusommal?
Köszönöm előre is a válaszát!!
Esetleg lenne mégegy olyan kérdésem, hogy ha pl. 1 évig nem sikerül eladni a másik gépjárművemet, visszamenőleg nem is kapok kedvezményt? Csak onnantól ér a kedvezményem, ha már eladtam az autót, vagy utólagosan is megkaphatom? Köszönöm előre is a válaszát!
Az anyukám nevére vennék egy autót aki nyugdíjas, és én a fia lennék az üzembentartó.
Így a vagyonátruházási illetékből le lehet faragni valamit?
2021-ben is így vettem egy autót és akkor kevesebb volt az átírási költség csak már nem emlékszem miért, hogy mit is csináltunk. Az akkori ügyintéző hívta fel rá a figyelmemet.
Tudnak ebben segíteni, hogy mégis mennyivel kevesebb?
Vagy anyukám ne írassa át hanem ajándékozza nekem egyből? Ez lehetséges?
Előre is köszönöm a válaszukat.
Az adás-vételinek és az üzembentartói szerződésnek egy dátumon kell lennie.
Akkor, ha jól értelmezem, Nagyszülő, unoka közti ajándékozásnál csak a 2*6000.- Ft, plusz a biztosítás költségével kell számolni?
Köszönöm.
Születési anyakönyvi kivonatok vigyék igazolás képen.
Unokámnak szeretném ajándékozni az autómat. Ez egyenes ági rokoni kapcsolatnak minősül? Vagy először a lányomra kell és utána az ő fiára?
Köszönöm!
Kell a lánya és az unokája születési anyakönyvi kivonata az igazolása végett.
Abban szeretném a segítségét kérni, hogy édesapám halála után én (lánya) öröklöm az autóját, de a férjemnek szeretném adni, nekem van saját autóm. Ebben az esetben át kell írni az én nevemre a hagyatéki alapján, majd ajándekozassal kell tovább adnom a férjemnek? Illetve, hogy milyen költségekkel járna ez, vagy milyen egyszerűbb utat érdemes valasztani?
Nagyon szepen köszönöm valaszát előre!
Nevére is írathatja és utána is át ajándékozhatja akkor nem kell eredetiségvizsga. (2x 12 000 Ft)
Előre is köszönettel
Szerződésre, gépkocsi eredeti papírjaira lesz szükség. Továbbá honosításra kell vinni, eredetiségvizsgára, regisztrációs adót kell fizetni, KGFB-t kell kötni.
Költségei autónként eltér.
A kivonást jobb ha a fia intézi kint mert gyorsabb az eljárás, mintha a hatóságok intézik egymás között.
Testvérem ajándékozná nekem az autóját.
Azzal tisztában vagyok, és egyértelmű, hogy vagyonszerzési illeték-fizetési kötelezettségem nem keletkezik, az viszont nem egyértelmű, hogy eredetiség vizsgára krll-e vinnem az autót?
Köszönöm a válaszát!
A nagynéném szeretné az autóját nekem ajándékozni! De ha jól tudom a mi rokoni kapcsolatunk nem számít egyenes ágúnak.
Az ajándékozást úgy meg lehetne oldani,hogy először édesanyámnak(testvérek) ajándékozná és rögtön aznap édasanyám nekem ajándékozná?? Ilyen opció létezik?
A biztosítást nekem kell meg kötni rá?
Az ügyintézésnél édesanyámmal együtt kell mennünk? Milyen iratok szükségesek az átíráshoz?
Válaszát köszönöm!
lehetséges így az ajándékozás, arra figyeljenek, hogy dupla ajándékozás esetén eredetiségvizsgára szükség lesz.
KGFB-t a szerződés napján kell kötni.
A házastársam nevén lévő 20 éves autót szeretnénk az én testvéremnek ajándékozni.
Mi lenne a legköltséghatékonyabb megoldás, és mennyi lenne a költség?
1. a házastársam közvetlenül a testvéremnek ajándékozná >> ha jól értem, ez így nem minősül családon belüli ajándékozásnak
2. a házastársam "eladná" a testvéremnek jelképes összegért >> ilyen esetben a jelképes összeg lehet akár 1 forint is?
3. a házastársam nekem ajándékozná, aztán én a testvéremnek ajándékoznám >> így mindkét ajándékozás családon belüli lenne. Szerintem ez lenne a legolcsóbb, de kérdés, hogy problémát jelent-e, hogy nekem nincs jogosítványom? Illetve mennyivel növelné meg az ügyintézés idejét ez a variáció?
Előre is köszönöm a választ!
Egy ügyintézés alatt átírható a gépjármű.
Nálunk is hasonló helyzet áll fenn csak fordítva. Testvérem adná el a feleségemnek.
A kormányablakban nekünk is a 3. verziót ajánlotta a hölgy.
Ami viszont nem tiszta az a KGFB.
Azt egyből a "dupla" ajándékozás alkalmával a feleségem nevére kell megkötni engem kihagyva?
Köszönöm válaszát előre is!
A biztosítást, forgalmit , karbantartásokat 20 éve én fizetem.
Új KGFB-t nem kell kötni csak a jelenlegiről kell igazolást vinni majd az átíráshoz.
Okmányirodában 15 napon belül át kell íratni (forgalmi, törzskönyv, fia születési anyakönyvi kivonata, KGFB igazolás szükséges).
Édesapám szeretné a nevemre írni az autót, viszont elveszett a törzskönyv. Ilyenkor át tudja íratni vagy feltétlen szükséges a törzskönyv?
Köszönöm a válaszát.
Szeretném lányomra írni az autót, de nincs biztosítás így is megtehetem?
Köszönöm a válaszát.
Édesapám ajándékoznak nekem egy motorkerékpárt.
A kérdésem az lenne,hogy az illeték, illetve eredetiség vizsgálat mentességhez elég az én születési anyakönyvi kivonatot,vagy édesapámé is kell?
Köszönöm
A hozzászólásokban több helyen is hangsúlyozza, hogy egyenesági rokonok között csak az ajándékozás, 0 Ft az ingyenes.
Ez ellentmondásban van az alábbi NAV állásfoglalással, és a 1818-as hívószámon kapott információval.
https://nav.gov.hu/adozas-mindenkinek/vagyonugyek/Gepjarmu-vasarlasa-oroklese-ajandekozasa
/>
'...Illetékmentes
a gépjármű, pótkocsi átruházása, például adásvétele egyenes ági rokonok, házastársak között vagy....'
Kérem segítsen megérteni, hogyan lehetséges az, hogy egy "Hogyan működik a gépjármű átírás családon belül" oldalon évek óta téves információkat kapnak a látogatók?
Üdv,
Édesapámtól fogom megvásárolni az autóját.
Abban az estben is illetékmentes lesz, ha visszterhesnek jelöljük az adásvételi szerződésen és megadjuk a vételárat?
Válaszát előre is köszönöm!
Biztoshely Biztosítási Portál 4 hete
Üdv, csak ajándékozás esetén illetékmentes."
Járható út-e az, hogy mindhárman megjelenünk az okmányirodában születési anyakönyvi kivonattal és a 2 ajándékozási szerződéssel, és így 1 lépcsőben nagynénem tulajdonába kerülne a gépjármű? Válaszát köszönöm!
Üdvözlöm! Nagyszülő unoka vonatkozásban elég lehet az adásávételi szerződés az ingyenes opcióval és a két anyakönyvi kivonattal, vagy szükség lehet a közbenső apa születési anyakönyvi kivonatára is? Köszönettel, Iván
Üdvözlöm! Nagyszülő unoka vonatkozásban elég lehet az adásávételi szerződés az ingyenes opcióval és a két anyakönyvi kivonattal, vagy szükség lehet a közbenső apa születési anyakönyvi kivonatára is? Köszönettel, Iván
Igen, a fent említett dokumentumok elegek az átíráshoz. Az új tulajdonos a tulajdonszerzés napján kössön majd KGFB-t a nevére.
Hogy ne kelljen fedezetlenségi díjat fizetni a feleségem nevéről átírnánk az én nevemre és én kötném újra a biztosítást! Viszont így az átírásnál forgalmit nem tudok mutatni, így is átírják? Mi a teendö ebben a szituációban? Köszönöm a választ!
Testvéremnek szeretnék egy használt autót vásárolni, de ö nem lesz jelen a básárlásnál. Hogy cálszerü ezt lerendezni? Az lenne a cél, hogy az ö nevére kerüljön.
Köszönöm!
Édesapám nevén lévő utánfutót szeretnék átíratni, ő az első tulajdonosa. Mi ilyenkor az ügymenet, kell eredetiségvizsgálat, átírási költség? Ténylegesen ajándékba kaptam.
Köszönöm válaszát!
Szeretnék rendszámot is cserélni. (Hámlott, kopott az eredeti, műszakira fog menni.) Ez megoldható egyszerre, vagy szét kell választani a kettőt.
Köszönöm!
Édesapánk meghalt. Nevén van egy autó, amit majd a testvéremmel öröklünk. Hagyatéki tárgyalás még nem volt!
Az lenne a kérdésem, hogy eladható-e az autó, halotti anyakönyvi bizonyítvánnyal. (Most lett befizetve a kötelező és a casco is.)
Szíves válaszát előre is köszönöm.
Az apai nagymamám nevére szeretném az autót átíratni. Én vagyok a tulajdonos, édesapám az üzembentartó. Ebben az esetben mire lesz szükség az okmányirodában? És milyen költségekkel kell számolni?
Hálásan köszönöm a segítséget!
Ki ajándékoz kinek?
Válaszát előre is köszönöm!
Az illeték mentesség érdekében a házassági kivonatukat vigyék az átíráshoz.
Édesapámtól fogom megvásárolni az autóját.
Abban az estben is illetékmentes lesz, ha visszterhesnek jelöljük az adásvételi szerződésen és megadjuk a vételárat?
Válaszát előre is köszönöm!
Édesapámtól ajándékozással kapnék egy autót. Akkor ha jól értelmezem nincs szükség Eredetiség vizsgára és Vagyon szerzési illeték megfizetésére sem. Jól gondolom a törzskönyvért ill a forgalmiért és természetesen a biztosításért kell fizetnem? Köszönöm válaszát.
Gyermekemnek szeretném ajándékozni az autómat. Lehet-e, hogy ő lesz a tulajdonos, de én az üzembentaró?
Új KGFB-t nem kell kötnie de a biztosító felé majd jelezni kell a tulajdonjog változást az átírt forgalmi másolatával.
Ha a saját németországban bejelentett autómat szeretném odaajándékozni a szüleimnek magyarországra, akkor az hogyan történik?
Meg szeretném kérdezni hogy ha jól látom élet társított viszony esetén nem lehet ajándékba adni az autót ami még még német papírokkal rendelkezik
Egyenes ági rokonom autóját szeretnénk átírni a nevemre ajándékozási szerződéssel. Ha egyedül intézem az egèszet az ajándékozási szerződésen és mindkettőnk születési anyakönyvi kivonatán kívül van szükség plusz bármilyen meghatalmazásra?
Édesapámra szeretném az egyébként is általa használt de már forgalombòl ideiglenesen kivont el nem adott autó tulajdonjogàt és üzembentartòijogát átruhàzni. Mi a teendőm ebben az esetben? Anyakönyvi kivonat kell hozzá mindkettőnk részéről illetve közösen menjünk az okmányirodába? Mindkét jog átruházásáròl külön nyomtatványt kell kitölteni?
Átíráskor elég ha az édesapja megy, ha Ön intézi akkor az édesapjától meghatalmazásra lesz szüksége.
Köszönöm vàlaszàt!
Üdv
Elemér
Igen, átíratható illeték mentessen, születési anyakönyvi kivonatot vigyék az átíráshoz mindketten.
Ha Èdesapámtól vettem egy üzemkèptelen motort adàsvételivel,ami 10 ève áll lejárt müszakival,ez volt 6napja,sajnos nem volt idöm bemenni átiratni...közben 2 napja Édesapám hirtelen elhunyt..igy is át tudom iratni még a motort vagy igy nehéz lesz?
Ráadás úgy tudom nem kellett volna eredetvizsgára vinnem az üzemképtelen motort mivel egyenesági vétel volt..ha lehetséges még igy is az átiratás,akkor születési anyakönyvi kivonatot mèg kapok?mert nekem sajnos csak Halotti van...
Köszönöm vàlaszàt!
Üdv
Tamás
Ha az ajándékozási szerződésen korábbi dátum van mint az elhalálozás napja, akkor át tudja íratni.
Csak az Ön születési anyakönyvi kivonata kell, eredetiségvizsga nem szükséges.
Tulajdonomban lévő autót testvéremnek szeretném átadni.
Melyik megoldásnál kellene kevesebb illetéket, bármit fizetni? Ha ajándékoznám vagy üzembentartói szerződést kötnénk? Köszönöm.
Köszönöm.
Forgalmit, törzskönyvet pótoltatni az okmányirodában lehet.
Érdeklődnék, hogyan működik egy olyan folyamat, ahol az autót amit vásárolnék, annak 2 tulajdonosa van, ez esetben mennyire tér el az átírás, a normál esetben való átíráshoz képest?
Családon belül gépjármű ajándékozásra kerülne sor, viszont sajnos a gépjármű törzskönyve elveszett. Enélkül is átírható a gépjármű?
Köszönöm szépen előre is!
Üdvözlettel,
Okmányirodába már vinni kell a megkötött kgfb-t.
Ha a férje közvetlen a lányának adja akkor teljes átírási költség terheli.
Ha vásárolok egy autót,de a feleségemnek lesz meglepetés akkor hogyan kell eljárjom?Természetesen ő lenne majd a tulaj ha oda adom neki!Köszönöm!
Átírási költség 12 000 Ft ha viszi a lánya születési anyakönyvi kivonatát amivel igazolja az illetékmentességet.
Olyan kérdésem lenne, hogy a férjem édesanyja (tehát az anyósom) nekünk adta az autóját, amit én használok, így az én nevemre kellene iratni az autót (a férjem nevén már 2 másik autó is van, ezért szeretnénk az én nevemre.
Az illetékmentes átírás működhet 2 ajándékozási szerződéssel? Tehát, hogy a férjem édesanyja először a férjemnek ajándékozza az autót, utána a férjem pedig nekem? Lehet így átiratni?
Előre is köszönöm!
A héten vásárolok egy új személyautót, és szeretném, ha a párom lenne rajtam kívül a tulajdonostárs. Vagyis ő is bármikor használhatná az autót akár egyedül is, valamint mivel az ő ingatlana előtt parkol többnyire a gépjármű, így csak akkor tudunk parkolási kedvezményt igényelni az önkormányzattól, ha az ő nevén is szerepel a jármű, mert én az ő lakcímére nem vagyok bejelentve. A gépjármű biztosítást és valamennyi költségét én kívánom viselni, valamint én mindenképpen a fő tulajdonosa lennék.
Az volna a kérdésem, hogy ebben az esetben hogyan kell a nevünkre íratni majd az autót? Mindketten lehetünk tulajdonosok? Vagy az egyikünk üzemben tartó, a másik tulajdonos? Én legyek az üzembentartó, amennyiben én szeretném viselni az autó költségeit? Elnézést, de nem vagyok tisztában ezekkel a jogi fogalmakkal.
Válaszát előre is köszönöm szépen.
Édesanyám örökölt egy autót, amit nekem kíván ajándékozni. Viszont ha én ezt tovább értékesítem akkor kell SZJA-t fizetnem, ha magasabb áron adom el a gépjárművet mint ami az ajándékozási szerződésben szerepel?
Válaszát köszönöm
Nevemen van egy autó...de nem Én használom ill Jogositványom sincs ..Párom aki hasznalja...
A kérdésem hogy elvallnak útjaink..és semmi esetre sem szeretném ha Én nevemen maradna az autó
Ez ugyben mi a tenni való? Köszönöm szépen
Nagymamámtól venném át a gépjárművet, költségeket tekintve egyből a nevemre vehetem, vagy előbb édesanyám nevére írjuk át és aztán az enyémre?
Illetve a menyasszonyom lenne az üzembentartó, ebben az esetben mi a helyes protokol? Először a nevemre írjuk át a gépjárművet és utána következzen az üzembentartói szerződés? Ezeket akár egyből is beadhatjuk az okmányirodának az ügyfélkapun keresztül online?
Köszönöm szépen előre is!
Ügyfélkapun ne adja be, okmányirodai személyes ügyintézés szükséges hozzá.
Melyikünk anyakönyvi kivonatára lesz szükség és milyen költségekkel számolhatunk?Köszönöm,Kata
Átírás költsége 12 000 ft.
Azt szeretném kérdezni, hogy amennyiben édesapám ajándékoz nekem autót, akkor csak az én születési anyakönyvi kivonatom kell, ugye? Apám neve szerepel benne.
Köszönöm a választ.
Orsi
Igen, az Ön születési anyakönyvi kivonata kell.
Így 12 000 Ft lesz a költség a születési anyakönyvi kivonat ellenében.
A mostoha lányomnak szeretném adni az autót. A férjemnek a lánya de az én nevemen van a gépjármű. Ilyen esetben kell eredet vizsga?Válaszát előre is köszönöm
[/quote]
Nevén. Van ésszeretnék nekem ajàndékozni azt szeretném tud ni hogy ebben az esetben illiték mentes e az ajándék . előre is köszönöm szépen
Édesapám nem rég halt meg, a tulajdonában volt egy gépjármű amit az unokája szeretne átvenni. Halál esetén hogy működik ez a dolog? Gondolom meg kell várni a hagyatékit, és utána édesanyám oda ajándékozhatja az unokának.
Válaszát előre is köszönöm !
Üdv. János
Ez függ a családtagok viszonyától.
Ki ajándékoz kinek? pl. Szülő, gyermeknek vagy fordítva, esetleg nagyszülő ajándékoz.
Üzembentartói jogom van a feleségem nevén lévő személygépkocsin, mely közös vagyon. Egy éve elváltunk, a kocsi nálam maradt, a volt feleségem egyetért, hogy a nevemre kerüljön. Átváltható-e az üzembentartói jog tulajdonjogra. Esetleg ajándékozás? A lényeg: kell-e illetéket fizetnem?
üdv.
Gyula
Mivel elváltak, így illeték köteles lesz a tulajdonos váltás.
Ha unokatestvér (édesapám nővérének a fia) szeretné nekem adni az autót, akkor jogosultak vagyunk illeték és eredetvizsgálat nélkül intézni?
Előre is köszönöm szépen a választ!
A feleségem anyai nagymamájának a 2.férje (tehát mostoha nagypapa) szeretné nekem adni a kocsiját.
Ebben az esetben szóba jöhet az illetékmentes ajándékozás? Milyen papírok szükségesek hozzá?
Köszönöm
Az én nevemen van a kocsi és a kötelező(apa).
Hogyan tudom a lányom vagy a feleségem nevére ingyen vagy minimális költséggel át íratni és ilyenkor új kötelezőt is kell kötni az új személy nevére?
Milyen papírok kellenek? Személyesen mindegyikőnknek ott kell lenni az ok ányirodában majd?
Lánya esetén születési anyakönyvi kivonattal kell az illeték mentességet igazolni, a neje esetén pedig a házassági anyakönyvi kivonattal.
Ha az új tulajdonos nem tud az okmányirodában ott lenni az átírásnál akkor meghatalmazással tudja átíratni.
Ajándékozási szerződés, forgalmi, törzskönyv, KGFB igazolás, illeték mentességet igazoló irat szükséges az ügyintézéshez.
Tanácsot szeretnék kérni. Édesanyám testvére szeretné elajándékozni nekem az autót.
Melyik a legtaktikusabb út, melyik esetben kellene a legkevesebbet fizetni érte?
Ha a testvér édesanyámra íratná át a kocsit, majd ő az én nevemre? Ezt meglehet valósítani?
Előre is köszönöm szépen a választ!
"Ha a testvér édesanyámra íratná át a kocsit, majd ő az én nevemre?" Ez teljesen járható út, a dupla ajándékozásnál annyi a hátrány, hogy eredetiség vizsga szükséges lesz.
Üzembentartó is lehet akkor az illeték 25%-a + forgalmi költsége terheli, viszont itt a tulajdon jogot nem szerzi meg.
Ha a párom nekem ajándékozná a nevén szereplő autót, akkor nekem a biztosítás kötésnél mi a mérvadó ? Öröklés? Vagy új üzembentartó ? Tulajdonosa is én lennék az autónak.
Öröklésnél hagyatéki végzés szükséges.
A férjem szeretné a lányuknak ajándékozni az autót, de én, mint édesanya lennék az üzembentartó( biztosítás miatt). Így is lehetséges az adómentesség?
Válaszát előre is köszönöm.
Van egy autóm, amit szeretnék édesanyámnak ajándékozni, de nincs rajta érvényes műszaki vizsga, sem kötelező gépjármű felelősség biztosítás.
Így el tudom ajándékozni?
Köszönettel!
Érdeklődni szeretnék, hogy forgalomból ideiglenesen kivont, kgfb-al nem rendelkező személygépjárművet lehetséges-e ajándékozni. Válaszát előre is köszönöm!
A feleségem nekem ajándékozná az autoját. csúszásban van a kötelezővel . juni 20 án indult neki az éves.ezt fizesse be és visszakapja a 11 hónapot, vagy kötök én és neki csak 1 hónapot kell befizetnie ? Válaszát köszönöm : Gábor
Mind a két opció működik.
A 2. opció esetén biztosító felé mihamarabb legyen lejelentve a tulajdon változás, hogy időben fel tudják dolgozni a törlést mielőtt megszűnne díj nem fizetéssel.
Olyan kérdésem lenne,hogy személygép kocsit szeretném ajándékozási szerződéssel kiskorú(14 éven aluli) gyermekem nevére íratni.Ennek van bármilyen akadálya?
Szeretnék érdeklődni, hogy születési anyakönyvi kivonatból eredeti példány szükséges vagy másolat is elegendő?
Választ előre is köszönöm.
Gépjármű ajándékozás esetén ha az új tulajdonos már átiratta a nevére az autót, az ajándékozónak ettől függetlenül is be kell kell jelenteni az okmányirodában a tulajdonos váltást /ki kell jelentenie az autót?
Köszönöm!
Erdélyi, de magyar állampolgársággal rendelkező édesapám szeretné nekem ajándékozni a Romániai papírokkal rendelkező autóját. Hogyan lehetne ezt a legegyszerübben megoldani, hogy én itt Magyarországon, magyar papírokkal és itt beiratva tudjam használni? Válaszukat köszönöm!
2. Mindkettőnk eredeti anyakönyvi kivonata kell az átíráshoz?
3. Milyen egyéb dokumentumok kellenek az átíráshoz.
1. meghatalmazással eljárhatnak helyette az okmányirodai lejelentésnél
2. elég az Ön születési anyakönyvi kivonata
3. forgalmi, törzskönyv, GFB igazolás, más különösebb dokumentum nem kell
Válaszát előre is köszönöm!
A lányom autóját tulajdonjog átruházási szerződéssel átveszem. Melyikünk anyakönyvi kivonatára van szükség? A lányom az eladó, én/anya/ a vevő.
Válaszát köszönöm!
Okbmányirodában ajándékozásánál mindkét testvérnek ott kell lennie vagy elég annak akinek az autó a nevére átkerül?
Ha így van akkor szükséges a másik testvér személyes okmányainak másolata vagy egy meghatalmazást kell írni?
köszönöm!
Ha aláírtuk az ajándékozási szerződést akkor azonnal meg kell kötni az autóra az új közelező biztosítást?
(Ebben az esetben egyszerre két biztosítása lenne az autónak)
Ha a régi biztosítást felmondom tulajdonosváltás (ajándékozás) miatt akkor az arányos összeget visszakapom az előző biztosítótól?
Válaszát köszönöm előre is!
Az előző tulajdonos a szerződéssel le tudja mondani a GFB szerződését és az arányos túlfizetést visszakapja majd.
Testvéremnek szeretném ajándékozni az autómat, viszont sajnos a törzskönyvet nem találom. Átszeretném írni minél előbb mert csak ő használja már, sajnos távol lakunk egymástól így kicsit nehézkesebb az ügyintézés is. Ilyenkor mi a teendő?
Szeretnék segíteni az egyik német barátomnak.Németországban a barátomnak ajándékozta az autóját az édesapja(mindketten német állampolgárok) amit a barátom szeretne Magyarországon forgalomba helyezni a saját nevén.Kérdésem az lenne, hogy az ajándékozás miatt megilleti Őt is az illetékmentesség és az eredetvizsgálatot se kell megcsináltatnia?
Rendelkezik magyarországi saját lakcímmel.Megtisztelő válaszát előre is köszönöm.
Szeretnék segíteni az egyik német barátomnak.Németországban a barátomnak ajándékozta az autóját az édesapja(mindketten német állampolgárok) amit a barátom szeretne Magyarországon forgalomba helyezni a saját nevén.Kérdésem az lenne, hogy az ajándékozás miatt megilleti Őt is az illetékmentesség és az eredetvizsgálatot se kell megcsináltatnia?
Rendelkezik magyarországi saját lakcímmel.Megtisztelő válaszát előre is köszönöm.
Édesanyám nekem ajándékozná az autóját. A kérdésem csak az lenne hogy elég ha én bemegyek a hivatalba a papirokkal és az anyakönyvi kivonatommal, vagy az övé is kell? Köszönöm
Az apukám szlovéniában vett egy autót a saját nevére, amit nekem szeretne ajándékozni. Az autónak egyelőre szlovén papírjai vannak, viszont az apukám szerb (magyar állampolgárság nélkül). Nekem van magyar állampolgárságom, magyarországi állandó lakcímem és bejelentett magyarországi munkám is. Az ajándékozás ebben az esetben milyen költségekkel járhat? Természetesen az autót utána honosítani fogom.
A férjem cégétől vásároltunk egy autót, még nem irattuk át. Szeretnénk ha ajándékozási szerződéssel az én nevemre kerülne. Ha egyszerre visszük az adás-vételit és már az ajándékozási is az okmányirodába, akkor egyből tud az én nevemre kerülni az autó? Nem kell kétszer átírást fizetni?
Előre is köszönöm a válasz! Bernadett
Apósom nekünk szeretné adni az autóját. A Lányának (Feleségem) nevére kerülne ajándékozási szerződéssel, Ő pedig engem jelölne meg üzembentartónak. Ez így járható út? Ha iigen, milyen okmányok kellenek és mennyit kellene fizetni? Köszönöm! László
Ajándékozási szerződést kell írni apa és lánya között, majd Ön és a neje között egy üzembentartói szerződést.
A két szerződésre ugyanazon dátum kerüljön.
Átíráshoz vinni kell a két szerződést, forgalmit, törzskönyvet, az Ön nevére kötött KGFB igazolást valamint a neje születési anyakönyvi kivonatát és házassági kivonatukat az illeték mentességhez.
Az átírási költség 12 000 Ft lesz.
A tulajdonos anyám, viszont én fogom átíratni az okmányirodába meghatalmazással illetve üzembetartói kérelem is ki van töltve és már akkor szeretném bejegyeztetni hogy az üzembentartó én legyek.
Az okmányiroda elfogadja helyben, nincs akadálya bejegyezni és a forgalmit már úgy kiállítani az üzembetartó nevére, hogy a tulajdonos nincs jelen de megahatalmazással és kitöltött üzembetartói kérelemmel megyek átíratni?
Az autót nem kell hazahozni mert családon belüli ajándékozás, így eredetiségvizsga nem kell.
Ha az én tulajdonomban álló gépjárművet az anyósom mostani férjének (>10 éve házasok) értékesítem, akkor szükséges eredetiség vizsgát csináltatni? Ha nem akkor mivel kell a rokoni kapcsolatot igazolni?
Köszönettel:
Krisztina
Szükséges eredetiség vizsga. Viszont jelen esetben családon belül 3 ajándékozás lenne. Ön a házastársának, majd Ő az édesanyjának, majd pedig Ő a férjének adja ahhoz, hogy illeték mentes legyen.
A rokoni kapcsolatot születési anyakönyvi kivonatokkal és házassági kivonatokkal lehet igazolni.
Magyarországon vásárolt, magyar rendszámú gépjárművet (ami a nevemen van) ajándékoznék Édesapámnak, aki külföldön (EU-s országban) él.
Mi a teendő?
Köszönöm:
Kriszta
Tulajdonátruházási szerződést kell írni. Okmányirodában le kell adni a törzskönyvet, forgalmit, rendszámot.
Az édesapja Magyarországon tud igényelni a kormányablaktól I- rendszámot 30 napra. Viszont mielőtt okmányirodába menne speciális 30 napos biztosítást kell kötnie.
Ha minden meg van azzal tudja külföldre vinni és majd kint forgalomba kell helyeznie.
Ebben az esetben nem (kétnyelvű) ajándékozási szerződést kell írni?
Édesapám külföldön él, külföldi állampolgár. Én vinném el neki az autót.
Üdvözlettel:
Kriszta
Köszönöm a választ!
A tulajdon átruházási szerződésen az ingyenes részt jelöljék meg.
Köszönöm a választ.
Előre i s köszönöm a válaszát. Markóné
Elég a fia születési anyakönyvi kivonta.
Édesapám ajándékozná autóját a lányomnak aki 17 éves .
Az autó friss műszakis , de betelt a forgalmi engelye. Kérdésem milyen okmányok, szerződések szükségesek ennek lebonyolításához? Valamint kinek milyen illetéket,díjjat kell fízetnie? Köszönöm
Szükséges dokumentumok: forgalmi, törzskönyv, KGFB igazolás, ajándékozási szerződés, műszaki vizsgalap, születés anyakönyvi kivonat.
Anyukám vásárolt egy autót 1 hete. Még nem íratta át a nevére. Én most szeretném tőle megvásárolni. Ilyenkor ugye köztes adásvételi van. Én kifizetem az átírási es mindent. A nevemre kerül. Neki is lesz költsége, kell fizetnie illetéket? Kell fizetni valami díjat, mert ugye nem került e nevére mivel nekem tovább adta. Vagy mik a lehetőségek ilyenkor ami jobb lenne?
Ebben az esetben az édesanyjának az illeték mértékét kell megfizetnie és Önnek csak a forgalmi, törzskönyv értékét a születési kivonat ellenében.
Ha visszterhesként írnák 2x kellene illetéket fizetni, Önnek és az édesanyjának is.
A kérdésem az; hogy visszterhes / az auton még van hitel/ autot is el lehet ajándékozni családon belül?
Itt ugye még nincs törzskönyv.
Előre is köszönöm a választ!
Feleségem nevéről szeretném átíratni a saját (férj) nevemre az autó tulajdon jogát. Ilyen esetben is kell születési anyakönyvi kivonat vagy a házassági anyakönyvi kivonat kell? Ha jól értelmeztem a leírást, akkor ez is egyenes ági viszonynak számít. Így itt is csak a 2x 6000 ft-os költséggel kell számolni?
A motorcseréről az adás-vételit be kell mutatni az okmányirodában, hogy tudják módosítani az adatokat.
Azt viszont nem tudom, hogy így műszaki vizsgát kérik-e, azt érdemes a 1818-as központi számon megérdeklődni.
Az édesapámnak ajándékoztam az autómat. Ebben az esetben nekem ("eladó") is be kell jelentenem a tulajdonjog változást, vagy elég, ha ő elmegy az okmányirodása (esetleg a meghatalmazásommal..?)
Előre is nagyon köszönöm a segítséget.
Csaladon belüli, egyenes ági rokonság esetén történő átíráskor az eredeti anyaköny i kivonatot fogadják csak el, vagy digitális/scannelt formában is elfogadják?
Illetve nagyszülő-unoka viszonylatban (utóbbi a vásárló) mindenki anyakönyvijére szükség van? (Nagyszülő, szülő, unoka?)
Köszönöm előre is.
Nagyszülő -unoka esetén, ott a szülő és az unoka születési anyakönyvi kivonata szükséges.
Válaszát előre is köszönöm!
Ha megkaptam nagybátyám 2004-es 66kw-os kis Suzukiát ajándékba, akkor mennyit kell fizetnem az átírásért?
Oda vinni kell a szerződést, KGFB igazolást, házassági kivonatukat, forgalmit, törzskönyvet.
Átírási költség így 12 000 Ft.
A nagyapám vett egy autót, megírták az adásvételi szerződést, ugye 15 nap van hogy megtörténjen az át írás, de a 15.-ik napon nagyapám írt egy adásvételi szerződést a fiával, tehát a fia meg vette az autót. Az átírás megtörtént! Viszont a nagyapám kapott a NAV-TÓL egy levelet hogy 52000 Ft illetéket kell fizessen.
Ebben a helyzetben miért kelett illetéket fizetnie?
Köszönöm
Nagybátyám autóját 2 éve nekem adta. A forgalmi engedélyben üzembentartóként szerepelek,törzskönyv nálam.Közben elhúnyt.Ebben az esetben mi a teendőm,hogy tulajdonosként jegyezzenek be.
Nekem az lenne a kérdésem, hogy testvéremtől, ajándékozással írtuk a nevemre a kocsi. Ebben az esetben sem szükséges az eredetiségvizsga?
Válaszát előre is köszönöm!
A feleségem iratná a nevemre az autót. Születési anyakönyvi kivonat kell, vagy a házassági anyakönyvi kivonat?
Édes testvérem szeretné az én nevemre ajándékozni az autót viszont hétköznap nem tartózkodik Magyarországon. Elfogadják ha én beviszem az ő anyakönyvi kivonatának a másolatát vagy akár az eredetit? Illetve én lennék a tulajdonos de párom lenne az üzembentartó. Ezt meglehet oldani valahogy?
A papám ajándékozott nekem egy autót ,ami az ő nevén van. Ilyenkor mely átírási költséget kell kifizetnem?
Válaszát előre is köszönöm!
A fiamnak szeretnék adni egy kis értékű autot. Az én nevemen van. Az apja nem akarja neki adni.
Át tudom iratni a nevére a beleegyezése nélkül? 1ève közösen vettük de az én nevemen van.
Köszönöm
Férjem odaajándékozná az autóját a fiamnak, aki neki a nevelt fia, egy lakcímen lakunk. Ilyenkor először az én nevemre kell, hogy kerüljön az autó és utána én adhatnám a fiamnak, vagy egyből mehet a gyerek nevére? Milyen iratok kellenek ebben az esetben, milyen illetékeket kell fizetni? Előre is köszönöm a választ.
Ha dupla ajándékozással kerül a nevére akkor az illetéket megspórolják de eredetiségvizsga szükséges lesz.
Az illeték mentesség igazolásáshoz a házassági kivonat és a gyermek születési anyakönyvi kivonata szükséges.
Ha családon belül egyenes ágon rendes adás-vétel történik, nem ajándékozási, akkor sem szükséges eredetiségvizsgálat? Illetve a vagyonszerzési illetéktől ilyen esetben is eltekintenek?
Előre is köszönöm!
Köszönöm!
Nevemen van egy autó és apósom megvásárolná akkor is kell az eredet vizsga vagy hogyan működik köszönöm a válaszát!!
Ha közvetlen írnak egy tulajdonos átruházási szerződést az apósával akkor teljes átírási költséggel jár, így eredetiség vizsga szükséges.
Ha elsőnek a házastársának ajándékozza majd Ő az apjának akkor meg azért szükséges az eredetiség vizsga mert dupla tulajdonos váltás történik.
Köszönöm.
A cége számára fontos volt.
A kérdésem az, hogy ha most eladnám az autót olyan áron mint ahogy vettem, származna- e belőle anyagi hátrányom?
Ilyenkor köteleznek-e bármilyen illeték vagy adó fizetésére?
Még ami nem tiszta, hogy mivel papíron dragábban adnám el az autót mint amennyiért vettem akkor az azon keletkező "nyereség" után nem kell adót fizetni?
Célszerű a születési anyakönyvi kivonatot vinni az átíráshoz, hogy illeték mentessen tudja a nevére venni.
Érdeklődni szeretnék, hogy testvéremmel örököltünk 1 autót (50-50%-ban), viszont szeretnénk ha csak a testvérem nevén szerepelne, akkor ebben az esetben is kell ajándékozási szerződés, vagy elég ha mindketten bemegyünk egyszerre és az ő nevére kérjük az átírást?
A válaszát előre is köszönöm!
Azt szeretném megkérdezni, hogy visszafelé is működik -re az ajándékozás. Tehát én szeretném az autómat édesanyámnak vagy édesapámnak ajándékozni. Ez lehetséges-e, vagy csak lefelé működik, azaz csak ők ajándékozhatnának nekem?
Válaszát előre is köszönöm!
Feleségem autóját szeretnénk ajándékozással átíratni hugom nevére. Ekkor mi a teendő, először feleségemtől nekem kell ajándékba kapni, majd én testvéremnek ajándékozom? Egy ügyintézéssel ez megoldható, vagy emiatt kétszer kell mindent fizetni és biztosítást is kötni?
Testvéremtől kapok ajándékba egy autót, amit egyenlőre nem fogok használni, így szeretném kivonatni a forgalomból. Ekkor is kell kötelező biztosítást kötni?
Már több autót is családon belüli ajándékozással kaptunk. Ugyanolyan szerződéssel és papírokkal próbáltuk meg a legújabb autónkat átiratni, amit apai nagyanyám ajándékozott nekünk (természetesen hivatalosan nekem), viszont sajnos nem sikerült. Azt mondták férjemnek (megbízással ő intézte volna), hogy két opciónk van. Vagy bevisszük édesapám és az én születési anyakönyvi kivonatomat (sajnos apukámé nincs meg) vagy eredetiségi vizsga és ugyanott vagyunk. Véleményem szerint ez nem lehet így, hiszen miképp vált ki egy anyakönyvi kivonatot az eredetiség vizsgálat. Jól sejtem, hogy ebben az esetben teljes átírási költséggel kell számolni és nem ajándékozás lenne?
Milyen változások történtek az ajándékozási szerződéssel történő átírás során? Eddig egyszerűen bementem a szerződéssel és minden egyéb papír (nyilván biztosítás már volt és most is van) nélkül meg is történt az átírás.
A segítségét előre is nagyon szépen köszönöm!
Ha az nincs, akkor teljes átírási költséget kérnek.
Eredeti anyakönyvi kivonat szükséges vagy elég a másolat?
Pàrom kereszt apjàtol kapunk egy autót ajàdékba és az én nevemre kerülne ez mien költségekkel jàr.
Előre I sköszönöm vàlaszàt.
- Eredetiség vizsga kb. 20 000 Ft
- Forgalmi, törzskönyv 12 000 Ft
- Illeték, ennek költsége autónkén eltér.
Üzemben tartó vagyok jelenleg egy gépkocsinak, de egyéb okok miatt a tulajdonos is én leszek.ugyanaz vonatkozik mintha egy teljesen idegen autót vásárolnék ?mivel a kötelező biztosítás is az én nevem van mégis körmöm kell ujjat,ha már én leszek egyszemélyben mindkettő?
Köszönöm válaszát
Azt szeretném kérdezni,hogyha nem egyeneság beli rokon ajándékozná nekem az autóját ,akkor mennyi a költsége az autó ajándékozásának ?
Azt még csalàdon belülinek elfogadják?
Okmányirodában már rögtön a párját jegyzik be üzembentartónak, Önt pedig tulajdonosnak.
Szükséges papírok:
-forgalmi, törzskönyv
- KGFB igazolás
- szerződések
-az Ön születési kivonata
Testvérem nekem ajándékozná személygépjárműjét, én leszek a tulajdonos és üzembentartó. Első lépésként kell írjunk egy ajándékozási szerződést 2 példányban? Ennek a szerződésnek a keltezési dátumával lép életbe maga a szerződés, tehát a szerződés életbelépésekor a testvéremnek le kell mondania a KGFB-t és nekem aznap kötnöm kell egy újat?
Majd miután ezzel megvagyunk 15 napon belül be kell menjek az okmányirodába a szükséges iratokkal, megcsináltatni az új törzskönyvet és a forgalmit, ehez mind a ketten jelen kell, hogy legyünk vagy esetleg meghatalmazással elég, ha én, mint ajándékozott jelenek meg?
Válaszát előre is köszönöm.
Átíráshoz elég egyikőjük is meghatalmazással viszont a születési kivonataikat vigyék az illeték mentesség igazolása érdekében.
A kinézet gépjármű elég messze van tőlünk, így csak én egyedül mennék el megvásárolni a gépkocsit, de a feleségem nevére szeretnénk, mivel az én nevemen van gépkocsi.
A családban ez lenne a második gépkocsi.
Mi a legjobb és legegyszerűbb módja ennek a dolognak?
Előre is köszönöm a választ
Persze de ez csak akkor van rendben ha az eladónak is megfelelő
A férjem apukája elhunyt, és örökölt egy autót a férjem, azt tudom, hogy neki minimális költségekkel jár az átírás, de ő inkább az én nevemre szeretné íratni, mert én fogom használni. Hogyan úszhatnánk meg ezt minél kevesebb költséggel?
Testvéremmel örökösödés útján jutottunk hozzá egy személygépkocsi 1/2-1/2 részéhez. Az autót Édesanyánk használná, ezért szeretnénk neki ajándékozni. Azt szeretném kérdezni kell-e neki illetéket fizetni az ajándékozás után? Valamint kinek a nevére kellene kötni a kötelező biztosítást? Az okmányirodában azt mondták a kötelező megléte szükséges az átíráshoz. Köszönettel V. Szilveszter
Házastárs utáni öröklés esetén kell-e eredetiségvizsgálat és van átírási illeték a 2×6000Ft-on felül?
Köszönöm válaszát
S. Ferenc
S. Ferenc
[/quote]
Abban szeretnék segítséget kérni,hogy van esetleg arra lehetőség,hogy törzskönyv nélkül csináljuk meg az átírást(ajándékozás)?Sajnos elveszett és úgy hallom hogy több hónap is lehet mire megjön az új. Köszönöm a segítséget előre is!
Abban szeretnénk segítséget kérni, hogy ha testvérek között kerül átírásra ajándékozással egy autó (kb 2.5mHuf értékben), akkor jól gondoljuk, hogy az ajándékozott félnek az átíráskor csak a forgalmi+törzskönyv díját kell kifizetnie? Illetve, ha az ajándékozott testvér az ajándékozónak átutalja a fenti összeget (így Ő válik ajándékozottá pénz tekintetében), akkor mivel testvérek, ez az ügylet is szintén illetékmentes? Köszönettel: Tamás
Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy a testvérem elajándéozná nekem az autóját, viszont jelenleg Svájcban el és az sütő érvényes svájci okmányokkal rendelkezik. Jelen esetben mik a teendők illetve költségek?
Köszönöm a válaszát előre is.
Üdv
Gábor
Javaslom az NKH-tól érdeklődjön mert a svájci autók hononításában van némi változás.
Testvéremtől ajándékozással megkapom az autóját. A kötelező biztosítást mikor kell megkötnöm, mint új tulajdonos? A szerződés aláírása napján?
Érdeklődnék hogy a bejegyzett élettársa is vonatkozik az illetékmentesség autó ajándékozásnál?
A lányomnak ajándékoznám az autómat, de én maradnék az üzembentartó.
Ilyen esetben új biztosítást kell kötnöm, vagy maradhat a már korábban megkötött?
Válaszát előre is köszönöm
V.I.
Próbáltam visszakeresni, de nem találtam érdemi információt. Ha vérszerint apámról féltestvérem a nővérem, mi a menete hogy költséghatékonyan tudjam ajándékozni a nevemen lévő autót? Illetve kinek, milyen okiratokra van szükség? Egyáltalán lehetséges? Előre is köszönöm válaszát.
Szükséges dokumentumok:
- szerződések
- törzsknyv, forgalmi
- KGFB igazolás
- illeték mentességhez a gyermek és az Ön születési kivonata (mivel az Ön részéről ajándékoz a nagypapa)
Üzembentartó bárki lehet, célszerű egy idősebb személyt behelyeztetni a KGFB díj tekintetben, hogy olcsóbb legyen. Fiataloknak jelentősebb drágább a díj.
Szimpla adás-vételi szerződést is kitölthetnek ott arra kell figyelni, hogy az ingyenes rész legyen bejelölve ( attól lesz lényegében ajándékozás).
Egyenes ágú rokonok közötti ajándékozásnak minősül mostohaapától kapott gépjármű?
Köszönöm
Átíráshoz vinni kell a szerződéseket, jelenlegi KGFB igazolást, törzskönyvet, forgalmit és a házassági kivonatukat az illeték mentesség érdekében.
A vagyonszerzési illetéket és eredetiség vizsgálat díját abban az esetben ki kell fizetni, hogy ha közjegyzői okiratunk van az élettársi kapcsolatunkról? A kocsi a párom tulajdonába van és most szeretnénk, ha az én nevemre kerülne. Köszönöm a segítséget!
Édesapámtól örököltem egy utánfutót, amit tovább szeretnék ajándékozni az unokatestvéremnek. Kérdésem, hogy előszőr át kell íratnom az én nevemre vagy egyből mehet az unokatestvérem a hagyatéki végzéssel és az ajándékozási szerződéssel a biztosítóhoz és az okmányirodába?
Köszönöm!
Tisztelettel
P.Pali
A kérdésem a következő:
édesapám nekem ajándékozná az autóját, amelynek édesanyám az üzembentartója. Ez esetben elég értesíteni a biztosítót a tulajdonosváltásról és ajándékozási szerzősést írni? A biztosítás édesanyám nevén van.
A feleségemnek szeretném ajándékozni az autómat, aminek én vagyok a tulajdonosa, üzembentartója, illetve a KGFB is az én nevem alatt fut.
Mi szükséges az átíráshoz és mindez milyen költséggel járna?
Még egy olyan kérdésem lenne, hogy így, hogy megszűnik a nevem alatt a kötelező biztosítás (és nem is tervezek egyelőre saját névre autó vásárlást) a bonus malus fokozatomra mindez milyen hatással lesz?
Válaszát előre is Köszönöm!
Ajándékozási szerződést kell írniuk, a nejének KGFB szerződést kell kötnie majd okmányirodában át kell íratnia 15 napon belül.
Szükséges dokumentumok:
- ajándékozási szerződés
- KGFB igazolás
- törzskönyv, forgalmi
-házassági kivonat (illeték mentesség érdekében)
A bónuszát 2 évig tudja tartogatni ha azt meghaladóan se lesz gépjármű a nevén akkor elveszik a bónusz.
A költsége 2*6000 Ft lesz, ha jól vettem ki az előző válaszokból?
A feleségem és jó magam vettümk egy autót közösen . Én nevemen lenne a forgalmi a parom nevén viszont a törzskönyv . Milyen nyilatkozatot kell írnom , hogy a kormányablak elfogadja ?
Üdvözlettel:
István
Feleségem autóját szertnénk ajándékozással átírni a nevemre, jelenleg a forgalmi engedélyben én vagyok az üzembentartó, az én nevemen van a biztosítás is, ha átíratjuk akkor ebben az esetben is kell új kötelező biztosítást kötni vagy mehet tovább a már nevemre szóló?
Előre is köszönöm a válaszát!
Üdv: Tamás
Új KGFB-t nem kell kötni a jelenlegiről kell vinni egy igazolást, majd a biztosítója felé jelezni kell a tulajdonos változást.
Édesapám megbetegedett és nem tudjuk mi lesz vele, kórházban van. Azt mondja már neki nem kell az autó, úgyhogy ajándékozással szeretném átvenni tőle teljesen. Csak az az egy kérdésem lenne amit nem tudok, hogy magát az átírás ügyintézését az okmányirodába az ő részéről is helyette egymagam intézhetem vagyis neki nem kell, hogy megjelenjen, csak mert ő nem hagyhatja el a kórházat, vagy mint átruházó volt tulajdonosnak is kötelező mindenképpen megjelenni a 304/2009. (XII. 22.) Korm. rendelet szerint?
Esetleges választ köszönöm.
Születési anyakönyvi kivonatát vigye az illeték mentesség érdekében.
Anyósom nyert egy autót,de mivel nincs rá szüksége én megvenném tőle.Ha közvetlenül nekem adja el,őt terheli valamilyen adó fizetési kötelezettség?Felmerült bennünk az is,hogy páromnak elajándékozza,de nem vagyunk házastársak!Az autót mindenképp szeretném a nevemre íratni tulajdonos ként!Mi a legjobb és legolcsóbb megoldás?Köszönöm válaszát!
Az anyósát nem terheli adófizetési kötelezettség ha nem kerül a nevére.
Mindenképp elősször anyósom nevére kell iratni mivel ő nyerte!Csak utánna tudom megvenni tőle adásvételivel.
Akkor lesz neki adófizetési kötelezettsége?10millió forint az autó értéke!Annyiért veszem meg!
Köszönöm válaszát!
Ügyintézéshez elég csak az új tulajdonos. Költség 12 000 Ft.
Szükséges dokumentumok:
-ajándékozási szerződés
-forgalmi
-törzskönyv
- születési kivonat
- KGFB igazolás
Megcsinálhatják dupla ajándékozásként, hogy illeték mentes legyen de eredetiségvizsgára szükség lesz. A fia Önnek ajándékozza (egyenesági rokonok között illeték mentesség van) majd Ön a testvérének (közvetlen oldali rokonságnál szintén).
Ajándékozási szerződések, törzskönyv, forgalmi, KGFB igazolás, eredetiség vizsga szükséges.
Illeték mentesség igazolása érdekében születési kivonatok kellenek.
Kérdés lenne:
Nyeremény autó ajándékozható család tagnak?
Mi az eljárás?
Köszönöm
A kérdésem az lenne, hogy a férjem nagymamaja nevén van az autóm de az üzembentartó én vagyok!
Ha így szeretném átírni a saját nevemre, akkor annak mi a legegyszerűbb/legolcsóbb módja?
Milyen papírok szükségesek?
Köszönöm
Mivel dupla ajándékozás áll fenn így eredetiség vizsga szükséges, költsége kb. 20 000 Ft.
Okmányirodai átírás 12 000 Ft (forgalmi, törzskönyv csere)
Szükséges dokumentumok:
- tulajdonátruházási szerződések
- forgalmi, törzskönyv
- KGFB igazolás
- eredetiségvizsga
- születési kivonatok, házassági kivonat
forgalomból ideiglenesen kivont autót átírathatok-e illetékmentesen a fiam nevére? Ha az átírás után is marad kivonva, kell-e neki az átíráskor kgfb-t kötni, vagy ráér csak a kivonás megszüntetésekor?
KGFB-t kell kötnie de a kivonás ténye miatt úgy is szüneteltetni fogja a biztosító, így díjat nem kell majd fizetni, csak jelezzék a biztosító felé.
olyan kérdésem lenne, hogy édesanyám autóját szeretnénk a feleségem nevére átíratni.
Ez esetben először ajándékozási szerződést édesanyám és köztem kell kötni, és a utána a feleségem és köztem?
Egy ügyinzétés alatt elintézhető a két árruházás? Ez esetben kinek kell kötni előre kötelező biztosítást? Mindkettőnknek, vagy csak a felségemnek?
Köszönettel,
SM
A KGFB mehet rögtön a neje nevére.
Dupla ajándékozás esetén eredetiségvizsgálatra szüksége lesz.
Mindenhol kell az illeték mentességet igazolni, kell a születési kivonata és a házassági kivonta is.
annyi kérdésem még felmerült, hogy az illetékmentességet milyen formában kell igazolni? Vagy ezt úgy értette, hogy az átírás során szükség lesz a születési anyakönyvi, illetve a házassági kivonatra is, így illetékmentes lesz az átírás. Jól értettem?
Köszönettel,
SM
Minden hol kell az illeték mentességet igazolni, házastársi kivonat a nagy szülök között, illetve az Ön születési kivonata és egyik szülője születési kivonata aki által van a nagypapa.
Mivel dupla ajándékozás áll fenn így szükséges eredetiségvizsgálat is.
KÖszönöm a választ!
Teljes átírási költséggel fog járni.
Kulfoldi, nem EUs, rendszamu automat szeretnem oda ajandekozni/atiratni/eladni Magyarorszagon elo edesapamnak.
Tudna segiteni hogy mi a lehetseges es anyagilag legkevesbe megterhelo menete ennek a folyamatnak?
Valaszat elore is koszonom.
Udvozlettel:
Imre
Teljes átírási és forgalomba helyezési költséggel fog járni.
Súlyadó fogja terhelni és a KGFB költsége.
Azzal kapcsolatban szeretnék érdeklődni, hogy párom édesapja páromnak ajándékozná az autóját. Ebben az esetben se vagyonszerzési se átírási illetéket sem kell fizetni? Továbbá változtat ezen a dolgon, ha utána én lennék az üzembentartó, hogy ne veszítsem el a biztosítási bónuszom (tulajdonos marad a párom)?
Előre is köszönöm!
Azt szeretném kérdezni, hogy mi a helyzet akkor, ha testvérem nem ingyen adná nekem az autóját, tehát a szó szoros értelemben vett adás-vétel történik, nem pedig ajándékozás. Tehát ha a szerződésben feltüntetjük a vételárat és az kifizetésre kerül. Ebben az esetben is illetékmentes az átírás, illetve ebben az esetben sem kell új eredetvizsga? Köszönöm.
Születési kivonatokkal kell igazolni az illeték mentességet. Dupla ajándékozás esetén szükséges eredetiségvizsga is.
Házassági kivonatot vigyék az okmányirodába, hogy illeték mentesen át tudják íratni. Az átírási költség 12 000 Ft ( forgalmi, törzskönyv csere).
Új KGFB-t is kell kötnie a saját nevére, lehetőség szerint az ajándékozás napján.
Ha dupla ajándékozást csinálnának eredetiséget is kellene csinálni.
Házassági kivonatot, ajándékozási szerződést, üzembentartói szerződést, jelenlegi férje nevén lévő kgfb igazolást, törzskönyv, forgalmit vigyék az okmányirodába.
Testvérem nekem ajándékozná autóját. Jól értem, hogy ebben az esetben az adásvételin a vételárhoz 0 forintot kell írni, amellett, hogy felül kiválasztjuk, hogy "ingyenes"? Vagy ha másmilyen, ajándékozási szerződésmintát nézek és ott az szerepel, hogy "felek a jármű értékét ... forintban határozzák meg", oda is 0 Ft-ot kell írni? Segítségüket előre is köszönöm. Üdv. Tibor
Fiamnak az autóját megkapnám ajándékba,viszont ő külföldön él és a lakcímkártyáján is az áll.Kérdésem hogy az adásvételin a külföldi lakcímet írjam be?Az autó magyar rendszámos
Köszönöm:
Bori
A biztosító felmondta tavaly díjnemfizetés miatt , ezért gondolom türelmi díjat érvényesít majd, az autó forgalomban van, nem lehetett kivonatni (garázsban áll).
A Hagyatéki Végzés júli 24-lett jogerős, azóta nem iratták át, nem tudtak megegyezni, hiába volt bent a fiam az okmányirodába, a másik fél nem ért rá.
Ebben az esetben mi lenne a legjobb megoldás (fiam szeretné megtartani), hogy elkerüljék
-a biztosító türelmi díját (?),
-a biztosító fedezetlenségi díját (hogyan alakul?)
1.Ha örökösökre átírják, a testvér (féltestvér) elajándékozza a fiamnak (jogsi hiányában lehet-e üzembentartó?) vagy,
2.Ha egyből egy harmadik félre kerül (pl rám) úgy, hogy a testvér elajándékozza a fiamnak, a fiam nekem (a dupla ajándékozást egy nap alatt kell csinálni ? ekkor kikerülhető-e az örökösök bejegyzése?)
3. Ha örökösökre átírják, a testvér elajándékozza a fiamnak, a fiam nekem
Ezeket a megoldásokat vizsgálva szeretnénk a fent említett türelmi és fedezetlenségi biztosítást kikerülni.
A gépjárműadót követelheti a NAV ? (tavaly október elején hunyt el).
Minél kevesebb költséggel, szeretnénk a fiamnak megtartani, ha célszerű, akkor nevemre iratni.
Köszönettel
Sára
A hagyatéki végzés jogerőre emelkedésétől kellett volna KGFB-vel rendelkezni, onnantól fog a biztosító díjat számolni ha bármelyik örökös nevén marad az autó.
Ahhoz, hogy kikerüljék jobban járnának egy tulajdon átruházással, hogy a féltestvér lemond a fia javára majd a fia Önnek ajándékozza, viszont mivel dupla ajándékozás van így eredetiségvizsga szüksége.
Ha forgalomban volt az autó akkor a gépjárműadót azt rendezni kell.
Köszönettel: Gergő
Olyan kérdésem lenne hogy a testvéremnek van egy gépkocsija melyet nekem adta volna de közben elhunyt igy a felesége örökölte melyről természetesen vannak okmányok.hogyan müködik akkor a rokoni kapcsolat vagy akkor már nem érvényes
Köszönöm
Jogerőssé vált hagyatéki végzés mellé kell egy tulajdonátruházási szerződést írniuk.
Igen, egy adás-vételi és egy ajándékozási szerződésre lesz szükség. Továbbá szükséges még KGFB igazolás ami az Ön nevére szól, házassági kivonatuk(hogy csak egy illetéket fizessenek), eredetiségvizsga papír.
Férjét terheli az illeték költsége (autónként eltér), Önt a forgalmi, törzskönyv költsége (12 000 Ft)
Édesapám tulajdonában lévő autót át szeretnénk iratni az én nevemre,hogy nekem is el indulhasson a bónuszom. Én használom már 8 éve az autót,de minden apám nevén van. Nem tudjuk mi ennek a menete. Szeretnénk segítséget kérni,hogy : 1. Nekem milyen papírokat kell magammal vinnem az okmány irodába?
2. Édesapámnak milyen papírokat kell vigyen az okmányirodába?
3. Hol tudom beszerezni a szükséges nyomtatványokat?
4. Az új kötelező biztosítást az én nevemre mikor kell megkötni? Az okmány irodában történő papírozás után vagy már előtte?
Köszönöm szépen!
Mivel egyenesági rokonok javaslom az "ingyenes/ ajándékozás" részt jelöljék a szerződésen.
A szerződés dátumozásának napján kell a saját nevére KGFB szerződést kötni majd 15 nap van az okmányirodai átírásra.
Szükséges dokumentumok:
ajándékozási szerződés
forgalmi, törzskönyv
születési anyakönyvi kivonat az illeték mentesség igazolása érdekében
kgfb igazolás
Édesapjának elég a biztosító felé beküldeni a szerződést, hogy töröljék a nevéről a biztosítást. Külön okmányirodai ügyintézést Ő már nem igényel mert Ön megteszi a bejelentést az átírással.
Nekem az lenne a kérdésem, hogy ha a férjemnek és nekem is van a nevünkön 1-1 autó, és ennek a tulajdonjogát meg szeretnénk cserélni, tehát a 1. autó az én nevemen van és szeretném a férjem nevére írni, a 2. autó a férjem nevén van és szeretné az én nevemre írni. Jövőbeni eladás, bármilyen ügyintézés miatt hosszútávon ez lenne az egyszerűbb megoldás.
A kérdésem az lenne, hogy elegendő mind a két kocsira ajándékozási szerződést kötnünk és azt bevinni a házassági anyakönyvi kivonnattal?
Költség szempontjából pedig csak a törzskönyvek és a forgalmik cseréje lenne amit fizetnünk kell? Illetve persze a biztosítók cseréje.
De külön illetéket kellene esetleg fizetnünk? Vagy bármi egyéb kötelező költség, esetleg eredetiség vizsgálat kell ilyenkor?
Válaszát előre is köszönöm.
" A kérdésem az lenne, hogy elegendő mind a két kocsira ajándékozási szerződést kötnünk és azt bevinni a házassági anyakönyvi kivonattal? "
Igen
"Költség szempontjából pedig csak a törzskönyvek és a forgalmik cseréje lenne amit fizetnünk kell? Illetve persze a biztosítók cseréje"
Igen
"De külön illetéket kellene esetleg fizetnünk? Vagy bármi egyéb kötelező költség, esetleg eredetiség vizsgálat kell ilyenkor?"
Más költség nincs. Családon belüli közvetlen ajándékozás esetén nem kell eredetiség vizsga.
Az a kérdésem, hogy elég az Ajándékozott születési anyakönyvi kivonata, vagy kell az Ajándékozóé is? Józan paraszti ésszel elég az Ajándékozotté, de mi az előírás?
Pl.1. ha egy unoka ajándékoz egy nagyszülőnek akkor az unoka, mint ajándékozó születési kivonata kell és az Ő egy szülőjének születési kivonata az egyenesági rokonság igazolása érdekében.
Pl.2. Szülő ajándékoz a gyermekének akkor a gyermek, mint ajándékozott születési kivonata kell
Azt szeretném kérdezni, hogy van egy gépkocsink a férjemmel, melynek 50-50 %-ban vagyunk a tulajdonosa. Az üzemben tartó az én vagyok. A férjem szeretné az ő 50 % tulajdonát a nevemre íratni. Ebben az esetben mit kell vinni az okmányirodában, illetve szükséges e valamilyen szerződés. Nagyon szépen köszönöm előre is a válaszukat!
A jelenlegi KGFB-ről igazolást kell vinni, valamint a házassági kivonatukat.
Egy olyan kérdésem lenne hogy a gyerekem nevére szeretném íratni az autót, akkor el kell vinnem eredetiség vizsgára az autót illetve műszakira? Tehát magyarul ugyan az lenne a menete mintha vásárolnák neki egy autót? Köszönöm szépen a választ.
Átíráshoz majd az ajándékozó fél írjon egy nyilatkozatot miszerint a törzskönyv elveszett.
Az átíráshoz a jelenlegi szerződésről kell vinni igazolást majd az átírás után jelezni kell a biztosító felé a változást.
1. Mivel így egyenesági rokonság van, nem kell jutalékot fizetnie, és nem kell eredetvizsgálatot sem csináltatnia. Ezáltal a költsége 6000 Ft új forgalmi és 6000 Ft új törzskönyv lesz összesen csak. Eddig világos. Azonban a lányomnak jelenleg még nincs jogosítványa, így az üzembentartó a lányom élettársa lenne. Tehát kell kötnie egy üzembentartói szerződést.
2. Ami itt a kérdés, hogy az üzembentartói szerződésnél a tulajdonos a lányom, az új üzembentartó a lányom élettársa, és a korábbi üzembentartó az édesanyám lesz?
3. Továbbá átruházási árnak mennyit írjunk be? Azaz van-e ennek valami jelentősége jelen esetben (előny/hátrány ha nagyobb összeg kerül be)?
4. Az adásvételi szerződésnek és az üzembentartói szerződésnek azonos dátumnak kell szerepelnie? (lévén a lányom nem lehet üzembentartó, mivel nincs jogosítványa).
5. Továbbá az új kötelező biztosítást mennyi időn belül kell megkötni? Vagy itt a lényeg csak annyi hogy az okmányirodába való leadáskor már meg legyen kötve?
6. Az illetéket az okmányirodában kell majd befizetni, vagy ezt is előre rendezni kell valahogy? Ha igen hol és mi ennek a menete?
Köszönöm!
1. Ebben az esetben valóban kell a lánya és a párja között üzembentartói szerződés. ( Egyébként jogosítvány hiányában is lehet tulajdonos és üzembentartó is.)
2.Üzembentartói szerződésen elég csak a tulajdonos és az új üzembentartóra vonatkozó részt kitölteni mert jelen esetben tulajdonos váltás is történik.
3. Mindegy milyen összeget írnak be nincs jelentősége.
4. Lehet a két szerződés ugyan azon dátumos.
5. Biztosítást mindig az nap kell kötni amilyen dátum rá kerül a szerződésre a fedezetlenségi pótdíj elkerülése végett.
6. Okmányirodában kell fizetni az átírás költségét.
2. Tehát itt akkor az üzembentartói szerződésre a tulajdonos részhez már a lányom adatai kellenek, azaz az új tulajdonos, igaz? És akkor a korábbi üzembentartó rész kihagyható?
Bt beltagja vagyok én vagyok az aláíró. A Bt nevén van a személygépkocsi. A Bt a közeljövőben megszűnik, felszámolása el fog indulin.
Minden adót rendben befizettünk, ilyen vonatkozású gond nincs, életkor miatt fejezi be a Bt a működését.
A személygépkocsit a Bt beltagjaként én használtam 3 éven át és magánszemélyként én szeretném a továbbiakban is használni.
Adávételi szerződést kell kötni? Szokásos mértékű illeték felmerül?
A vételárnak piaci mértékűnek kell lenni? Vagy lehet nyomottabb ár is, hiszen végülis saját magamnak adom el.
Köszönöm válaszát.
György
Mindegy milyen összeget ír az adás-vételire.
Az okmányirodában a teljes átírási költségre kell számolni. Forgalmi, törzskönyv, illeték illetve előtte eredetiségvizsga szükséges.
A tulajdonomban lévő autót jelenleg a fiam használja üzembentartóként.
Az autót most szeretnénk eladni.
Szeretném viszont tulajdonosként azt a lépést kihagyni, hogy újra teljesen visszaírjuk rám a gépjárművet, mivel ha megszűnik az üzembentartói jog, akkor megszűnik a fiam által kötött kötelező biztosítás is és ebben az esetben nekem újra kötelező biztosítást is kötnöm kell.
Ha a fiammal eladjuk így a gépjárművet, akkor keletkezik-e neki bármilyen jelentési kötelezettsége (a kötelező lemondásán túl) vagy csak nekem kell jelentenem a tulajdonjog megszűnését a kormányablakban és egy úttal az üzembentartói jog is megszűnik. Illetve szükséges-e fiamnak jelen lennie.
Köszönöm a válaszát!
Tamás
Nemetorszagban vasarolt automat ajandekoznam az ocsemnek. A szuletesi anyakonyvi kivonaton nem egyezik a családi nevu k mivel nalam régen nevvaltoztatas tortent, amellyel a szul anyakonyvimen is lecserltek. ( errol van hivatalos papírom). Kerdesem lenne, hogy így is atajandekozhatom, a nevvaltoztatast alátámasztó dokumentummal?
Köszönöm
Érdeklődni szeretnék, hogy ajándékozási szerződést tartózkodási hely adataival is meg lehet-e kötni vagy kizárólag a lakcím kerülhet a szerződésbe?
Köszönöm.
Olyan kérdésem lenne, hogy Mamámnak a férjének a nevén vam a kocsi, ő tud nekem ajándékozni? Vagy ezt 2 részletben kéne lebonyolitani?
Egy nyomtatványra nem vezethető fel ennyi tulajdonos.
A szuletesi anyakonyvi kivonatot eredeti peldanyban kell bevinni, vagy elfogadnak fenymasolt verziot is?
Koszonom es udv
Átíráshoz mindkettejük születési kivonat kell az illeték mentesség igazolása érdekében.
Önnek mint új tulajdonosnak kell a nevére saját KGFB szerződést kötni, okmányirodai ügyintézést intézheti egyedül is.
Házastárs, testvér, szülő, gyermek közvetlen viszonyban van illeték mentesség.
A következő ügyben kérném a segítségét. Elváltunk a feleségemmel, van egy közös autónk, amelynek én vagyok a tulajdonosa, ő pedig az üzembentartója. A volt feleségem nem tart igényt az autóra, így odaadja nekem. Kérdésem az lenne hogy ilyen esetben is kell adásvételi szerződés, eredetiség vizsga? Illetve az okmányirodaban mit kérhetnek még tőlem.
Válaszát előre is köszönöm
Kell kötnie egy KGFB-t a nevére és okmányirodában a forgalmit át kell íratnia.
Adás-vételit abban az esetben kell a volt feleség részéről írni ha a tulajdonjogra mind a ketten be vannak jegyezve.
Eredetiség vizsga jelen esetben nem kell.
A "visszterhes esetén" alatt mit ért? Ez nem világos.
Tehát ha az elképzelésem helyes, akkor az átírás így összesen:
7425 Ft üzembentartói bejegyzés illetéke
6000 Ft új forgalmi engedély
6000 Ft új törzskönyv
összesen: 19425 Ft
Vagy van még más kötség is? (Műszaki vizsga friss, pár napja vizsgázott az autó)
Köszönöm!
Szép napot
Üdvözletem!
Édesanyámtól átvenném a kocsiját (1998-as G Astra), ez esetben a fentiek szerint mint egyenesági rokon sok költségtől "megmenekülök". Tehát a kocsi új tulajdonosa én lennék. Azonban az üzembentartó nem én lennék, hanem leányom élettársa (lányomnak még nincs jogsija, most végzi a KRESZ tanfolyamot).
A kérdésem, hogy lehetséges így ez az üzembentartói felállás, vagy sem? Továbbá később én továbbajándékoznám az autót a leányomnak. Mennyi időt kell "kivárni" (ha kell egyáltalán) a továbbajándékozáshoz?
Köszönöm!
Tehát a kérdésem az lenne, hogy ez esetben járható-e az az út, hogy édesanyám a lányomnak ajándékozza az autót, így csak 12ezer Ft-ba kerül a lányomnak a művelet, de az új üzembentartó a lányom élettársa lenne (mely élettársi viszonyról papír nincs, csak annyi hogy egy lakcímre vannak mindketten bejelentve). Lányomnak ahogy írtam még nincs jogosítványa, de a KRESZ tanfolyamot már elkezdte.
Viszont az üzembentartói bejegyzésre az illeték (visszterhes esetén)25%-át fogják kérni.
Ajándékozási szerződés elkészítését és aláírását követően mindkét félnek jelen kell lennie a kormányablakban az átírási folyamat alatt? Amennyiben van rá mód, úgy hogyan intézhetem egyedül a gépjármű átírását? Nagy távolság miatt körülményes az ügyintézés.
Jelenleg az üzembentartója vagyok az autónak, de a jövőben szeretnénk rám íratni a járművet.
Köszönöm szépen!
Egy olyan kérdésem lenne ,hogy anyukám elajándékozza nekem az autóját és én ezzel egyidejűleg írhatok egy olyan szerződést hogy a férjem lesz az üzembetartó? Ha igen ez milyen költségekkel járna?? Köszönöm szépen előre is a válaszát
Átírási költség 12 000 Ft, mert illeték mentesség van egyszer Ön és az anyja között másodszor pedig Ön és a férje között. Ennek igazolása érdekében a házassági és a születési kivonatot vigyék.
Adás-vételibe nem kötelező összeget feltüntetni ez Önökre van bízva.
Szükséges papírok: forgalmi, törzskönyv, adás-vételi, KGFB igazolás, eredetiségvizsga, személyes iratok.
Az átírást el tudja intézni egyedül, nem kell az eladó jelenléte hozzá.
Ha pl. 3 hónapja vett volna az édesanyja egy autót amit a nevére íratott volna (ahol ugye teljes átírási költséget fizet) és most ajándékozná tovább Önnek akkor Önt 12 000 Ft átírási költség terhelni mert családon belül illeték mentesség van.
A fent leírtak szerint ha az édesanyja megveszi és rögtön tovább adja Önnek akkor az átírás úgy nézne ki, hogy az édesanyját az illeték terheli (mert idegentől veszi) de mivel tovább adja Önnek (kettőjük között illeték mentesség van) így csak 12 000 Ft az átírás tehát megoszlik az átírás költsége ilyen formában.
Valakinek az illetéket meg kell fizetni így is úgy is.
Köszönöm
Azt szeretném kérdezni:
A feleségemmel autónk van (én vagyok az üzembentartó, ő a tulajdonos). Szabad neki vezetni ezt az autót? Kell-e meghatalmazás?
Köszönöm.
A kérdésem a következő volna:
Szüleim nekem ajándékozzák a személygépkocsijukat és azzal együtt egy utánfutót is. Ebben az esetben hogyan változik az átírás költsége? Szerepelhet-e az autó és az utánfutó egy adásvételin, vagy külön-külön kell azt elkészíteni?
Köszönöm válaszát!
Ha tulajdonjogot is átíratja akkor születési kivonat ellenében 12 000 Ft az átírási költség.
Az lenne a kérdésem, hogy volt férjem szeretné az autót a nevemre iratni. Már elváltunk, de az autót még a házasság alatt vette. Ezesetben szerinte ez illeték mentes lenne, kérdésem, valóban?
Köszönöm válaszát: Sz. Melinda
Jelenleg a férjem nevén van az autó és édesanyámnak szeretnénk ajándékozni. Ebben az esetben két szerződést készítenénk az elsőben a férjem nekem másodikban én édesanyámnak ajándékoznám. (Természetesen anyakönyvi kivonatról és a házassági anyakönyvi kivonatról másolatot készítünk mellé.)
Ebben az esetben szükséges első körben rám íratni a törzskönyvet és a forgalmit vagy mivel a két szerződés dátuma egy nap így egyből édesanyámra íratható?
Válaszát előre is köszönöm!
Testvérem elajándékozná az autóját az én részemre.
Ez esetben hogyan kell eljárni az okmányirodában? Mindkettőnknek meg kell jelennie együtt vagy külön-külön is intézhető, illetve kinél milyen iratnak kell lennie?
Ha az édesapám elhunyt, és még van tartozása az autón és kettő fogaló van rajta,de lassan ki futok az átiratással lehet esetleg kérelmet be nyújtani ha az utó büntetés összegét még nem tudom?
A leányomnak szeretnénk adományozni a feleségem nevén lévő gépkocsinkat. Családon belüli ajándékozásnak számít-e, ha feleségem nem a lányom szülőanyja?
Visontai K. Zoltán
-Ha közvetlen a neje lányával ír ajándékozási szerződést akkor teljes írással és dupla illetékkel jár neki az átírás.
- Ha visszterhesre töltik a szerződést akkor teljes átírási költség egyszeri illetékkel.
-A legköltséghatékonyabb ha írnak két ajándékozási szerződést (Neje és Ön között mert házasok között illeték mentesség van, valamint a Ön és a lánya között mert gyermek esetén szintén illeték mentesség van) de mivel dupla ajándékozás történik ebben az esetben eredetiség vizsgát kell csináltatni kb. 20e + törzskönyv, forgalmi díja 6-6e.
A feleségem nagykorú fiának szeretném ajándékozni az autómat, aki velünk azonos bejelentett lakcímen él, új autó vásárlása miatt.
Ez milyen költségekkel járna?
Köszönöm
BB
-Ha közvetlen a neje fiával ír ajándékozási szerződést akkor teljes írással és dupla illetékkel jár neki az átírás.
- Ha visszterhesre töltik a szerződést akkor teljes átírási költség egyszeri illetékkel.
-A legköltséghatékonyabb ha írnak két ajándékozási szerződést (Ön és neje között mert házasok között illeték mentesség van, valamint a neje és a fia között mert gyermek esetén szintén illeték mentesség van) de mivel dupla ajándékozás történik ebben az esetben eredetiség vizsgát kell csináltatni kb. 20e + törzskönyv, forgalmi díja 6-6e.
Vásároltunk egy autót, viszont már van a nevemen egy autó, amire B10-es biztosításom van. Szeretném a régi autót édesanyámnak ajándékozni, de Ő nem fogja használni. Van arra lehetőség, h még Nálam, illetve az adásvételi után egyből Aynukámnák ideiglenesen kivonjuk a forgalomból, hogy ne kelljen kötelező biztosítást fizetni (mivel nem fogja használni)? Vagy a következő mindenképp kell a kormányablakos átírásnál?
Köszönöm szépen a választ! Szép napot!
Párom édesapja ajándékoz nekünk egy autót, amely a párom tulajdona lesz, de én leszek az üzembentartója. Páromnak és az édesapjának is bent kell lenni átírásnál az okmányirodában illetve mindkettejük születési anyakönyvi kivonatára szükség lesz?
Köszönöm szépen,
Mi csak anyáról vagyunk testvérek, így is lehet az anyakönyvi kívonattal igénybe venni a kedvezményt?
Válaszát is előre köszönöm!
Én vagyok az autó tulajdonosa a párom pedig az üzembentartója és az ő nevén van a kötelező biztosítása is az autónak! (Nem vagyunk házasok)
Szeretném édesanyám nevére íratni az autót, külföldi használat miatt ( így megtarthatnám a magyar rendszámomat külföldön, mivel anyukámnak nincsen bejelentett lakcíme külföldön). Az üzembentartó továbbra is párom maradna és a biztosítás is maradna a párom nevén. Ez lehetséges így? És amennyiben igen, milyen papírokra van szükség az átíratáskor? Az üzembentartónak is jelen kell lennie? Eredeti papírok kellenek vagy fénymásolt verzió is elég pl. A forgalmiról?
Köszönöm!
Ajándékozási szerződés kell Ön és az édesanyja között valamint üzembentartói szerződés az édesanyja és a párja között.
Új KGFB-t nem kell kötni csak a jelenlegi szerződésről egy igazolást kell vinni.
Születési kivonata kell az illeték mentesség igazolása érdekében ( ebből elég egy másolat).
Fiam vásárolni fog egy autót.
Sajnos csak hétvégén tartózkodik Magyarországon.
Milyen hivatalos meghatalmazási formanyomtatványt kell kitölteni, hogy el tudjak járni a nevében eredetiség vizsgánál illetve az okmányirodában az átíratás miatt?
Átírási költség 12 000 Ft. Forgalmi, törzskönyv csere + jelen esetben eredetiségvizsgát kell csinálni.
Unokatestvéremtől kapnák egy autót.
Kell-e eredetiség vizsgálat illetve ajándékozás vagy viszterhes /adás-vételi szerződéssel hogyan alakulnak az átíratás költségei?
Köszönöm válaszát.
Mivel nem közvetlen családtag így ajándékozás esetén dupla illetéket kellene fizetnie.
Visszterhes vásárlás esetén írhatok-e 0 (nulla) Ft-ot a vásárlás összegének?
Illetve milyen plusz költségekkel jár adózás vagy egyéb okból a vásárlás összege?
Érdeklődnék,ha az én nevemről a férjem nevére szeretnénk átíratni az autót ,akkor is kell eredetiségvizsgálatot csináltatni?
Köszönöm szépen a válaszukat
Pár napja kereskedőtől vásároltam autót, de a törzskönyve passzív.
Az autót édesanyámnak tovább szeretném ajándékozni, mivel ő fogja használni, de az adásvételi-szerződést az én nevemre kötöttük, ugyanis nem volt megoldható, hogy a vásárláskor jelen legyen édesanyám is.
Átírás esetén megoldható lenne-e, hogy nem az én nevemre kerül az adásvételi alapján, hanem édesanyámmal elmegyek az okmányirodába ajándékozási szerződéssel és egyből az ő nevére kerül?
Vagy először az én nevemre kell íratni, megvárni még kiállítják a szükséges papírjait, törzskönyvét az én nevemmel és csak utána van lehetőségem elajándékozni?
Válaszát köszönöm!
Nejének ajándékozza, Ő pedig az apjának. KGFB-t kell kötnie, eredetiségvizsgára kell vinni majd át kell íratni.
Illetékmentesség igazolása érdekében házassági és neje születési kivonatát vinni kell.
Adott egy 125cc s motor ami öröklés gyanánt 50-50% került megosztásra két testvér között. A hagyatéki eljárás már megtörtént, de ez után az egyik testvér szeretne lemondani a másik részére a saját tulajdonrészéről. Ezt csak ajándékozással lehet megtenni?
Köszönöm a válaszukat!
Apukám ajándékozna nekem egy autót, ami forgalomban van, fizetve van rá a biztosítás és súlyadó viszont érvényes műszaki vizsgával nem rendelkezik. Ez esetben lehetséges az ajándékozás? Köszönöm válaszukat
Kérdésem a következő volna, ha egy kereskedőtől vennénk autót, kiskorú gyermek nevére, akkor illeték mentes? Vagy hogyan lehet járható út hogy illeték mentes legyen? Mi üzemben tartók lennénk szülők!
Előre is köszönöm a választ!
Ha az adás-vételi és az üzembentartói szerződés ugyan azt a dátumot kapja akkor 25%-al kevesebb az illeték de nem mentesülnek 100%-ban.
Hogyha Apuka lenne a vevő a kereskedőtől, viszont ugyan azzal a dátummal a gyermeknek ajándékozza, én pedig azon a napon üzemben tartó? Milyen költséggel járna?
Férjem nevén lévő autót szeretnénk elajándékozni testvéreméknek.Én testvérem lenne a tulajdonos.
Járható út ez,és ha igen kevés költséggel.
Mi kellene hozzá?
Köszönöm a választ.
A férje Önnek ajándékozza , Ön pedig a testvérének (illeték mentesség van házasok és testvérek között, attól így tudnak mentesülni, viszont eredetiség vizsgára szükség lesz.) Házassági kivonat és a születési kivonatok szükségesek az illeték mentesség igazolásához.
Édesapámtól megkaptam ajándékba az autóját. Megírtuk az ajándékozási szerződést, megkötöttem a biztosítás, holnap megyek be az okmányirodába átíratni a hivatalos iratokat. Érdeklődni szeretnék, hogy elegendő az én anyakönyvi kivonatom vagy az édesapámé is kell? Meghatalmazást nem szükséges vinnem magammal, elegendő vagyok mint új tulaj intézni az átírást?
Köszönöm előre a válaszát!
Mivel Ön az új tulajdonos így meghatalmazásra nincs szüksége.
A kérdéseim a következőek lennének!
A jelenleg saját tulajdonomban lévő gépjárművet édesanyám nevére szeretném átíratni, én maradnék az üzembentartó, mi a teendőnk?
A KGFB múlt hónapban 1 évre befizetésre került általam, ez esetben mi a teendő?
Előre is köszönöm a segítséget!
Ajándékozási és üzembentartói szerződést kell írni, KGFB igazolást, törzskönyvet, forgalmit, születési kivonatot kell majd okmányirodába vinni az átíráshoz 15 napon belül.
A testvéremmel csak apánk közös szülő, ez esetben működhet az ajándékozás?
Köszönöm.
Köszönöm.
Nagypapámnak megszünt a jogosítványa, és úgy határozott nekem ajándékozza az autóját. Hogyan kerülhetne az én nevemre az autó?
Előre is köszönöm válaszát!
Születési kivonatát és anyai vagy apai ágon rokonságban álló szülő születési kivonatát is vigye az illeték mentesség miatt, az egyenesági rokonság igazolása érdekében.
Van egy személyautó, én vagyok az üzemben tartó , testvérem pedig a tulajdonos, mi kell ahhoz ,hogy én legyek a tulajdonos ?
Köszönöm válaszát!
Forgalmi, törzskönyv, tulajdonátruházási szerződést, KGFB igazolásra lesz szüksége.
Ha ajándékozásként írják és viszik mindkettejük születési kivonatát akkor illeték mentesen át tudja íratni. Ha nem akkor + eredetiségvizsga is fog kelleni az előzőekhez.
Vettünk egy új autót, a régit a lányom használná, /18 éves/ milyen formában tudom átadni neki hogy minél kevesebb költségbe kerüljön.
Maradhatok én a tulajdonos, ő pedig az üzembetartó?
Milyen papírokra lenne szükségünk?
Rafinált kérdést tennék fel. Nagybátyám nekem "adna" egy személygépkocsit. Mivel ő nem egyenes ágú rokon nekem, megoldható az, hogy nagybátyám Édesanyámnak (az ő édes testvére) ajándékozza a járművet és Édesanyám másnap nekem ajándékozza? Vagy ez nagyon problémás így, ha egyáltalán ez járható út?
Köszönöm előre is szíves válaszát! Üdv Attila
Járható út de minden szerződésre ugyanazok a dátumok kerüljenek illetve eredetiségvizsgát kell csináltatnia (mert dupla tulajdonos váltás történik).
Vagyonjogi szerződést kötöttünk a férjemmel, mert hamarosan elválunk. A szerződésben az ő nevén levő autó a szerződés szerint az én tulajdonomba került. Mit kell tennem, hogy valóban az én nevemen legyen?
KöszönetteL: Anita
Üdvözlettel: Anita
Lejáró lízingelt autómat szeretném édesanyámnak ajándékozni úgy,hogy én maradnák az üzembentartó..A kérdésem az lenne:Milyen határidőn belül lehetne vissza ajándékoznia nekem ,hogy újra a nevemre kerüljön az autó,illetve milyen költségekkel járna ez a művelet és milyen íratok,szerződések kellenek majd,ha egyáltalán lehetséges?
Üdvözlettel:
Norbert!
Az autóm kivonták a forgalomból kötelező biztosítás nem fizetése miatt (hosszú betegség) és a rendszám leadására köteleztek.. Ebben az esetben mit tehetek?! Megoldás lehet az átíratás?!
Köszönettel: Klára
Igen, az átírás ez esetben megoldás, utána pedig be kell mutatni a történteket a határozat megírója felé is.
A meg nem fizetett biztositási összeggel mi lesz, ki fizeti ki a fedezetlenségi díjat
A gépjárművet természetesen el lehet adni újbóli forgalombahelyezési procedúrával. amit majd a vevő fizet
Tehát az eladás nem megoldása a forgalomból kivonásnak
üdv
A.Tibor
Üdvözletem!
A fiam autóját kb 2 éve használom üzembetartói forgalmival és kötelmekkel. Most autót vettem, így sajnos “párhuzamos üzembentartóként” most a nevemen 2 KGFB van, a régi B10 és az új A00. A fiam még gondolkodik az auto további sorsán. Kérdéseim az ügymenetetet illetően: 1. Ha megtartja, új forgalmi kell megint? 2. Ha megsem tartja meg, vajon el tudja adni nélkülem is? 3. Milyen papírok kellenek hozzá? 4. Eladhatja az én üzembentartó forgalmimmal, vagy előtte újra “a nevére kell vennie”? 5. Ha az idők során elkeveredett törzskönyv nincs meg, az probléma?
Hálás köszönettel várom a választ: Lilla
Ha megtartja, akkor kötnie kell a nevére egy kötelező biztosítást, majd azzal be kell sétálnia az okmányirodába, ahol kicserélik a nevére a forgalmi engedélyt 6.000.- Ft.-ért. Ha eladja, azt Ön nélkül is megteheti, bár ameddig az új tulajdonos át nem írja az autót addig Ön marad az üzembentartó - sajnos ebből rengeteg a probléma, eladás esetén is jobb lenne az első opció meglépése eladás előtt.
Ha nincs meg a törzskönyv, akkor az adásvételi szerződésbe bele kell írni a megjegyzés részhez, hogy a törzskönyv elveszett, és mind a ketten alá kell ott is írják. Akkor nem kell a törzskönyv az átíráshoz.
De Ön is visszahelyeztetheti a forgalomba, utána műszaki majd szerződés írás , KGFB és átíratás.
Édesapám után örököltünk Édesanyámmal egy autót, a hagyatéki végzés alapján fele-fele tulajdonnal.
Ebben az esetben kinek a nevére kell kérni az autó átírását, ill. milyen nyilatkozat kell a másik fél részéről?
Nagyon köszönöm!
Majd az új tulajdonosnak adni kell az ajándékozási szerződésből is egy példányt, hogy tudja igazolni a jogfolytonosságát, azzal okmányirodában már tud intézkedni, hogy visszaigényelje a rendszámot.
Még mindig hatályos, hogy a gépjármű családon belüli ajándékozása esetén (férj-feleség) nem kell eredetiség vizsgálatot végeztetni?
Ha édesanyámtól kapok ajándékba egy autót, ami az ő nevén van, de Romániában van forgalomba helyezve, azt hogyan tudom áthozni és itt a nevemre írni?
Köszönöm!
Kiskorú gyermek nevére is lehet ajándékozással autót átíratni? Ilyen esetben is a kötelező biztosítást a gyerek nevére kötni?
Az üzemben tartó a szülő maradna.
Testvérem szeretné nekem ajàndékozni autóját , az lenne a kérdésem hogy az ajándékozási szerződést és a születési anyakönyvi kivonatot együtt kell e bevinni az okmányirodába vagy elég ha ő viszi a példányával és én is az enyémmel, tehát külön ?
Ha a rokonságból a feleségem rokonai akarják nekem adni az autójukat, akkor van e valami szabály arra, hogy 15 napon belül hányszor lehet egymás után ajándékozni az autót rokonságon belül, hogy aztán a feleségemen keresztül jogosan az én nevemre kerüljön? Ha ezt 15 napon belül tesszük mindegyiket kötelező bejelenteni, ugye?
Ez esetben, akkor nem kell kötelező biztosítást kötni azoknak az egyenesági rokonoknak akiken keresztül megy az ajándékozás?
Az adásvételi szerződésben valóban nem lesz vételi összeg feltüntetve, ez így is szabályos?
Ha mindegyik ugyan azon dátumú akkor köztes tulajdonosoknak nem kell KGFB-t kötniük.
Mivel ajándékozási szerződésekről van szó nem kell összeget megjelölni mert akkor az már visszterhes lenne.
Ha kiskorú gyermekemnek (16.5 éves) ajándékozom az autómat, és én lennék az üzembetartó, a végrehajtó azt is lefoglalhatja?
Elajándékoztam az autómat a bátyámnak május 29-én. az okmányirodára június 5-ére kaptunk időpontot. Viszont június 6-án kaptam egy levelet a végre hajtótól a devizás hitelem miatt,hogy lefoglalja az autót. Ez a levél jún.30-án kelt. Joga van így is elvenni az autót? Mit tehetek?
Húgom nevén lévő zárt lízing lejárt a személyautorol.
A meg kapott törzskönyvel s a lejárati igazolásal tudja e egyböl a testvére nevére íratni?
Vagy neki kell előbb nevére venni az autót?
De nagyapám nevén volt ugye a kocsi, mamám hogyan tudja nekem ajándékozni hogy a papírok is rendben legyenek az én nevemen?
meg kell várni a hagyatéki eljárást és csak utána lehet?
Az adot helyzet a következö
Édesapám meg irta az ajándékozoi szerzödést bátyám javára
Ez volt 15 én .De édesapám el hunyt 16 délután ebben az esteben mi a járhato ut ?
Anyakönyvi kivonat meg van mind a ketö a normális meg a haloti is ugye bár az igazolványait érvényteleniteték
De minden más adot
Válaszát elöre is köszönöm
Édesapám ingyenes ajándékozási szerződéssel nekem adná az autóját. Azután érdeklődöm, hogy ilyen esetben mit kell írni az összeghez? 0 Ft-ot? Vagy hagyjuk üresen azt a részt, esetleg húzzuk át? Köszönöm a válaszát!
Engem érdekelne ha a 18év alatti gyermekem nevén van az autó el lehet adni úgy hogy a párom az üzembentartó?
Ha másodunokatestvérem ajándékozna autót nekem.
Illetve édesanyám a feleségemnek, ebben a két esetben, nem számít családon belülinek, vagy annak számít ?
Édesanyja és a neje között még csak csak meg lehet csináltatni 2 ajándékozási szerződéssel az illeték mentesség érdekében de már eredetiség vizsgát kellene csináltatnia.
Apukám vásárolt egy autót nemrégiben, de viszont nem tetszik neki így nekem ajandekozná.
A kérdésem az az lenne hogy mivel ő nem íratta át az autót és így ajándékozta nekem
Milyen költségeim lesznek az autó át iratásánál?
Születési kivonatot vigye.
A lányom a kocsi tulaj,a férjem az üzembe tartó. Ezt az autót szeretnénk ajándékozási szerződéssel,a testvérem feleségének szeretnénk adni. Ezt lehetséges igy? Vagy ezt nem lehet igy? Köszönöm válaszát: Edit
Ne írjanak ajándékozási szerződést mert akkor dupla illetéket kellene fizetnie.
Illetéket meg így is úgy kellene fizetnie mert nem egyenesági rokon.
Édesapám a bátyjától örökölt egy személygépkocsit. Ez a hagyatéki záradék után a nevére került, neki van egy másik is a nevén ami B10-ben van, de most én a saját nevemen lévő autót eladtam, így az örökölt autót nekem ajándékozná.
Kell-e és milyen költségeket fizetni?
Üvdözlettel: B. Henriett
12 000 Ft az átírási költség, a születési kivonat ellenében. Új KGFB-t kell kötnie, eredetiségvizsga nem kell családon belül.
Édesanyám második férje elhunyt (szüleim elváltak régen) és a hagyatéki tárgyalás alapján édesanyám a volt férjétől megörökölt egy személyautót, amit édesanyám nekem ajandekozna. Ehhez elegendő sima adás vételt írni édesanyámmal (bár a forgalmiban a volt férjé az autó) és akkor anyám az "eladó" és ezzel meg a hagyatéki papírokkal, anyakönyvi kivonat stb "csak" be kell mennem egy okmányirodába és simán átírják a nevemre?
Kérdezni szeretném még, hogy sima adás vételiben hol lehet feltüntetni, hogy ajándékozás?
Köszönettel Stark Attila
KGFB szerződést még kell kötnie, amit az oldalunkon is könnyedén megtehet.
Ajándékozási szerződést és üzembentartói szerződést kell írniuk egymás között (mert Ön marad az üzembentartó). Új KGFB-t nem kell kötni mert marad az Ön nevén, csak egy igazolást kell vinni a jelenlegi szerződésről, majd a biztosító felé jelezni kell a változást.
A másolat is elég, nem szükséges az eredeti.
Édesanyám halála után hárman (testvérek) örököltünk egy gépjárművet. Szeretnénk édesapánknak ajándékozni. Mi a teendőnk? Milyen papírokat kell kitölteni? Hol kell ezt intézni? Van-e költsége?
Átírási költség 12 000 Ft, okmányirodában tudják átíratni. Hagyatéki végzést is vigyék a jogfolytonosság igazolása érdekében.
Az lenne a kérdésem, hogy ha egyenes ági, családon belüli adás-vétel történik (apa-fia), az illetékmentességhez szükséges-e mindkét fél anyakönyvi kivonata, vagy csak a gyermeké, mivel az apa szerepel a születési anyakönyvi kivonaton? Köszönöm!
Ajándékozási szerződést kell írniuk, mellé üzembentartói szerződést ugyanazon dátummal. Születési kivonatokkal igazolni az egyenes ági rokonságot (Öné és az édesapjáé). Így az átírás költsége 12 000 Ft.
Új KGFB-t nem kell kötni csak a jelenlegi szerződésről kell vinni igazolást mert marad a nevén.
Sógorom szeretné nekem ajándékozni az autóját, mivel újat vásárol. Teljesen az én nevemre szeretnénk íratni.
Mi ennek a pontos menete, miket kell kifizetni ilyenkor? Eredetiségvizsgálat is játszik?
Köszönöm!
https://www.biztoshely.hu/gepjarmu-atiras.html
Eredetiségvizsgálat is szükséges.
Az átírási költséget online kalkulátorban ki tudja számolni.
Testvérek között történő visszterhes vásárlás esetén is mentesülök a vagyonátruházási illeték alól? Vagy csak ajándékozási szerződés esetén?
És az eredetvizsga szükséges ebben az esetben?
Válaszát előre is köszönöm szépen!
A feleségem az autónk jelenlegi tulajdonosa és üzembentartója. A meglévő KGFB díj mértéke miatt szeretnénk tulajdonost és üzembentartót váltani, jelen esetben én lennék az új üzembentartó és tulajdonos.
Érdeklődni szeretnék, hogy mi az optimálisabb Ön szerint? Ha egy az egyben én leszek az új tulajdonos és üzembentartó vagy elegendő csak üzembentartó változást bejelentenünk? Továbbá jelenleg is érvényes az a szabályozás, hogy házastársak között nincs vagyonszerzési illeték, ill. ajándékozási szerződés is alkalmazható, ahol eredetiségvizsgálat sem szükséges? Előbbiek alapján milyen ügyintézési költségekkel számolhatunk? Ill. milyen dokumentumok szükségesek a gépjármű átíráskor?
Köszönöm a segítségét.
Jelentősen emelkedett a következő éves díjfizetési összeg mértéke (tehát évfordulóra emelkedés történt), holott más biztosítóknál jóval olcsóbb összegekkel is lehet találkozni. Emiatt szeretnénk új KGFB-t kötni, egy új biztosítónál. Nem történt károkozás, és nem volt díj nem fizetés előzmény sem.
Köszönöm.
Testvérem nevére iratnám az autóm, az irdatlan nagy kötelező biztosítás összeg miatt ( volt egy koccanásom), aki a saját nevére kötne új KGFB-t. Az autót továbbra is én használnám, erről külön kell valami papírral rendelkeznem?
Ha én vagyok a tulajdonos és a férjem az üzembentartó, de szeretnénk ha ő lenne a tulajdonos, akkor milyen költségek vannak és mi a teendő? A biztosítás az ő nevén van.
A költség 12 000 Ft a házassági kivonat ellenében. Új KGFB-t nem kell kötni mert marad Ő az üzembentartó csak megkapja a tulajdonjogot mellé.
Adás-vételit kell írniuk (visszterhesre érdemes kitölteniük), KGFB-t kell kötnie, eredetiségvizsgát kell csináltatni majd 15 napon belül okmányirodában át kell íratni.
Mi a teendő abban az esetben, ha az Ajándékozási szerződés az ajándékozó üzembentartása kikötésével történt? Az eredeti tulaj fizeti a biztosítást, akkor is kell az új biztosítás megkötése? (Apám adja nekem, de használja/fizeti míg csak él...)
Köszönöm
Néhai Édesapám felesége (nem az édesanyám) ajándékozna nekem egy személygépkocsit. Ebben az esetben is él az ajándékozás illetékmentessége?
Válaszukat előre is megköszönve: SFE
Visszterhesre csinálják mert dupla illetéket fizetne ha ajándékozásra írják a szerződést mert nem egyenesági rokonok.
Az szerződésre két tanú aláírása szükséges.
Házasok között az átírási költség 12 000 Ft, házassági kivonat ellenében.
Édesanyám nevén volt az autó, de az egészségi állapota miatt "ingyenesen" megvettem, így most már az én nevemen van a gépjármű, én vagyok a tulajdonos és az üzembentartó is. Jelenleg ideiglenesen ki van vonva a forgalomból műszaki okok miatt. Újbóli forgalomba helyezést követően a kötelező biztosítást kötelező a régi biztosítóval megkötnöm vagy én választhatom meg, hogy mely társasággal szeretnék szerződni? Szeretném még megkérdezni, hogy ebben az esetben online kötéskor a használt autó vétele vagy az öröklés rubrikát kell megjelölnöm?
Válaszát előre is köszönöm!
A tulajdonomban van 1 etz 250 típusú motorkerékpár.Kb 15 éve a biztosítás megszűnt díjnemfizetés miatt.A csekk be volt fizetve,a biztosító nem ismerte el,hosszas vita után is csak abba voltak hajlandóak belemenni,hogy visszaadják a befizetett díjat.Mivel nem használtam,így is maradt.... egészen tavaly októberig,amikor valakinek szemet szúrt és kivonták a forgalomból... Kérdésem : Ha.. átiratnám a feleségem nevére hivatalos adásvételivel,új kötelezővel,akkor mentesülhetek az elmaradt biztosítás megfizetésétől ? Mi lehet a legjobb megoldás,hogy családban maradjon,de visszakapjam a rendszámot,még ha nincs is rajta műszaki vizsga ?
Átíratni most is át tudná csak a születési kivonat hiányában illetéket is kellene fizetnie.
Válaszát előre is köszönöm, Zsolt.
Azt nem fogadják el.
jelenleg is magyar rendszámmal használom, de át szeretnénk iratni az én nevemre, Romániában bejegyeztetni.
Ebben az esetben melyik a jobb változat : adasveteli szerzodessel vagy ajandekozásival ?
Mi az eljaras minderre, es mik a koltsegek ?
Koszonom előre is!
Tisztelettel, Andrea
A romániai forgalomba helyezési költségekre mi díjat nem tudunk mondani. Ezt kint kell megérdeklődnie.
Célszerű ajándékozási szerződést írniuk.
Ajándékozási szerződést ha írnak, magyarországi okmányirodában be kell jelenteni az eladást forgalmit, törzskönyvet érvénytelenítik és Z rendszámot kell igényelni az autóra, ami 30 napig él, ez idő alatt kint forgalomba helyeznie.
[ltr] TRANSLATE with x
English
[/ltr]
[ltr]
var LanguageMenu; var LanguageMenu_keys=["ar","bg","ca","zh-CHS","zh-CHT","cs","da","nl","en","et","fi","fr","de","el","ht","he","hi","mww","hu","id","it","ja","tlh","ko","lv","lt","ms","mt","no","fa","pl","pt","ro","ru","sk","sl","es","sv","th","tr","uk","ur","vi","cy"]; var LanguageMenu_values=["Arabic","Bulgarian","Catalan","Chinese Simplified","Chinese Traditional","Czech","Danish","Dutch","English","Estonian","Finnish","French","German","Greek","Haitian Creole","Hebrew","Hindi","Hmong Daw","Hungarian","Indonesian","Italian","Japanese","Klingon","Korean","Latvian","Lithuanian","Malay","Maltese","Norwegian","Persian","Polish","Portuguese","Romanian","Russian","Slovak","Slovenian","Spanish","Swedish","Thai","Turkish","Ukrainian","Urdu","Vietnamese","Welsh"]; var LanguageMenu_callback=function(){ }; var LanguageMenu_popupid='__LanguageMenu_popup';
TRANSLATE with
COPY THE URL BELOW
Back
EMBED THE SNIPPET BELOW IN YOUR SITE
Enable collaborative features and customize widget: Bing Webmaster Portal
Back
var intervalId = setInterval(function () { if (MtPopUpList) { LanguageMenu = new MtPopUpList(); var langMenu = document.getElementById(LanguageMenu_popupid); var origLangDiv = document.createElement("div"); origLangDiv.id = "OriginalLanguageDiv"; origLangDiv.innerHTML = "ORIGINAL: "; langMenu.appendChild(origLangDiv); LanguageMenu.Init('LanguageMenu', LanguageMenu_keys, LanguageMenu_values, LanguageMenu_callback, LanguageMenu_popupid); window["LanguageMenu"] = LanguageMenu; clearInterval(intervalId); } }, 1); [/ltr]
Ha komplett átírást csinálnak akkor teljes átírási költséggel jár.
A testvérem külföldön él, nekem ajándékozná a régebbi autóját, amit külföldön vásárolt, ilyen esetben is érvényes a családon belüli átírás költsége?
Magyarországon most lesz előszőr üzembe helyezve, ilyen esetben is jó az ajándékozási szerződés?
Segítségét előre is köszönöm!
Nagyon szépen köszönöm a válaszát. Sajnos a kormányablaknál azt az infót kaptam, hogy mivel külföldről van az ajándékozás sajnos nem élhetek a testvéri ajándékozással, minden illetéket meg kell fizetnem mintha vettem volna az autót. :( Lehetséges, hogy az ügyintéző nem tudja vagy nem akar segíteni? Van erre bármilyen törvény?
Köszönöm!
További szép napot kívánok!
Az autómat szeretném átíratni édesapám nevére, viszont külfdön élek, és a magyar személyim lejárt. A kérdésem az lenne, át lehet íratni csak a jogosítvánnyal, vagy mindenképp újítanom kell a személyit? Köszönöm!
Az lenne a kérdésem, hogy a feleségemmel egymást közt szeretnénk a két személygépkocsit átíratni egyik névről a másikra.
Hogy alakul ilyenkor a súlyadó költsége.?
Köszönöm.
Olyan kérdésem lenne, hogy a nővéremtől kapott német autó átírásánál az anyakönyvi kivonat német közjegyző által hitelesített másolatát elfogadják-e a kormányablaknál?!
két kérdéssel fordulok Önhöz. Nővérem autóját szeretnénk a nevemre íratni ajándékozási szerződéssel, amelynek jelenleg ő a tulajdonosa, és én vagyok az üzembentartója. A nővérem féltestvérem apai ágon. Ilyen esetben is érvényes még az illetékmentesség? Illetve: a kocsi jelenleg is rendelkezik az én nevemen lévő KGFB-vel, még fél évig. Ha a szerződést megkötjük, akkor így is újra kell kötnöm a biztosítást?
Válaszát előre is köszönöm!
Szeretnék érdeklődni vettem egy autót a kiskorú lány gyermekemre szeretném íratni -utána ugye én lennék az üzembe tartó !
Bírósági jogerős végzésem van róla hogy én vagyok mint anya a törvényes képviselője .okmány iroda milyen papírokat fog kérni ?
Köszönöm válaszát ?
A szükséges papírok az adás-vételi, üzembentartói szerződés, születési kivonat, törzskönyv, forgalmi, KGFB igazolás, eredetiségvizsga papír.
Viszont javaslom ezt az okmányirodában érdeklődje mert ebben az esetben nem vagyok biztos abban, hogy nem kérik mindkét szülő aláírását a szerződésekre (alap esetben szükséges kiskorú tulajdonos esetén mindkét szülő aláírása). De ha jogerős végzés van a törvényes képviseltségről lehet eltekintenek tőle, erre pontosabbat az okmányiroda tudna mondani.
Férjem új autót vásárol és a lányunk megvenné a régit, azonban az üzembetartó a férjem maradna. Kérdésem az, hogy mi lenne ennek a menete, kell e illetéket fizetni, illetvi milyen, egyeb más költséggel járna?
Köszönöm !
Átíráshoz vinni kell a lánya születési kivonatát az illetékmentesség igazolása érdekében, így az átírási költség 12 000 Ft.
További szükséges dokumentumok: törzskönyv, forgalmi, KGFB igazolás (mivel az üzembentartó marad a férje , újat nem kell kötni csak a jelenlegiről kell vinni)
A nagypapám nekem ajándékozza az autóját. Ehhez minden szükséges okmányt összegyűjtöttünk. A KGF B10-ben van az autón, a kedvező díj miatt szeretnénk megtartani, ezért az üzembentartó a nagyapám maradna. Ez így kivitelezhető? Kell erről valahol nyilatkozni, vagy elegendő ezt amikor az átírást intézem nyilatkozni? Biztosítótól kell-e ehhez valami igazolás vagy azt már látják központilag?
Köszönöm előre is a válaszát.
A nagyapja KGFB szerződéséről kell egy igazolás, amit be kell mutatni az okmányirodában, újat kötni nem kell.
Átírás után jelezni kell a biztosító felé a változást.
Szép napot, jó hétvégét :)
A unokának KGFB-t kell kötnie aznap és 15 napon belül okmányirodában át kell íratnia.
Szüksége lesz:
-jogerős végzés
-ajándékozási szerződés
-törzskönyv, forgalmi
-KGFB igazolás
- unoka születési kivonata és egyik szülője születési kivonata, amivel igazolja az egyenesági rokonságot Önök között
Olyan kérdésem lenne, hogy vásároltam egy autót, aminek az átírása most fog megtörténni, ugyebár az adásvételi szerződésen az én nevem szerepel....viszont szeretném, ha édesanyám nevére kerülne. Meg lehet ezt tenni egyből vagy végig kell játszani 2x ?
Az autó amit használok, a testvérem nevén van, pusztán anyagi okokból nem irattuk eddig át. Lejárt a műszaki vizsga, aminek elkészültét nem tudták bevezetni a forgalmiba, mert betelt az erre szolgáló mező. Az Okmanyirodában kérték a törzskönyvet is hozzá, amit viszont sehol nem találunk.
Kérdésem az lenne, hogy ha már úgyis kell új törzskönyvet igényelnünk, meg tudjuk-e ejteni rögtön egyszerre az átírást. Eddig nem tudtam, és most megörültem neki, hogy testvérek között illetékmentes lenne az eljárás valamint eredetvizsga sem lenne szükséges. Előre is köszönöm a választ!
ha nagyszülő szeretné átírni unokájára a gépjárművét, akkor milyen típusú adásvételi nyomtatványt kell kitölteni, hogy ne legyen szükség sem eredetvizsgára, sem vagyonszerzési illetékre.
üdv, Gábor
A párom nevén van a gépkocsi, és szeretném ha az én nevemre kerülne, de nem vagyunk házasok! Milyen lehetőség van rá ajándékozás keretén belül?
Köszönöm válaszát!
Azt szeretném kérdezni, hogy illetékmentesség jár-e akkor, ha gépjármű eladója kft (édesapám a cég egyedüli tulajdonosa), a gépjármű vásárlója pedig én vagyok?
Köszönöm válaszát!
Szeretném a keresztlányomnak adni az autómat.Mi a költségvonzata ha adás-vétellel,és mi ha ajándékozás útján lesz az átadás?Köszönöm válaszát!
most a Papa nevére kerüljön az autó. Az autókereskedés teljes körű ügyintézés keretében megkötötte a kötelező felelősség biztosítást is. Egy hét elteltével érte őket a meglepetés, miszerint a biztosítási díj megfizetésénél nem tudták érvényesiteni B10-es kedvezményüket, mivel, hogy nem anyukám lett az autó tulajdonosa. Kérdésem: amennyiben anyukám nevére lenne átiratva az autó, milyen dokumentumok szükségesek az illeték mentességhez, illetőleg én, mint meghatalmazott gyermek jogosult vagyok -e a kormányablaknál ügyükben eljárni? Válaszát előre is köszönöm!
A kérdésem az lenne, hogy kb mennyi időt vesz igénybe mire kiküldik az én nevemre készült új forgalmi engedélyt, törzskönyvet?
Lízing esetén a bank a tulajdonos, és van egy üzembentartó, aki a lízinget felveszi.
Köszönöm a választ.
Gépjármű vásárlás elött állok. Kérdésem arra irányul,hogy édesanyám lenne a tulajdonos ,én (fia) lennék az üzembentartó. Továbbra is van kedvezmény az átírásnál,ha viszem a születési anyakönyvi kivonatom? Eddigi tapasztalatok alapján kb.30%-al olcsóbb volt az átíratás így.
Köszönöm válaszát
T.S.
Az lenne a kérdésem, hogy férjem nevén van egy autó. Azt szeretnénk ajándékozási szerződéssel a nevemre íratni. Férjem maradna az üzembetartója. Ilyen esetben a biztosítás maradhat az ő nevén, illetve a mostani biztosítást fel kell mondani és újat kötni, mint üzembetartója a gépjárműnek?
Köszönöm a válaszát!
Judit
Ilyen esetben a férje nevén marad a KGFB, újat nem kell kötni csak jelezni kell a biztosító felé a változást.
Átíráshoz a jelenlegi szerződésről kell vinni igazolást.
A fiam megvásárolná tőlem a saját tulajdonomban lévő autómat, de az üzembentartó a fiam felesége lenne. Ilyenkor, hogy alakul az adásvétel és a költségek? Jelenleg a fiam már tulajdonosa egy másik személy gépkocsinak, de annak én vagyok az üzembentartója. Ez számíthat valamit? Én új autót kívánok venni. A bonus 10 besorolásomat át tudom vinni adásvétel után az új autómra annak ellenére, hogy a fiam autójának már üzembentartója vagyok? Tudom egy kicsit bonyolult, de remélem tudnak segíteni. Előre is köszönöm.
Az, hogy másik autónál is tulajdonos az nem számít, nincs befolyásoló tényezője.
Ön a fenn maradó bónuszát az új autójára át tudja majd vezetni.
Válaszát előre is köszönöm!
Az lenne a kérdésem hogy, a nagyapám testvére nekem szeretne ajándékozni egy autót, ez lehetséges vagy keressek más megoldást?
Ha illeték mentesen szeretné akkor 2 ajándékozási szerződés szükséges, egyszer a két testvér között majd a nagyapja és Ön között.
Mivel dupla ajándékozás így eredetiség vizsgálatra szükség lesz, illeték mentesség igazolása érdekében vinni kell a saját születési kivonatát és az egyik szülő születési kivonatát (egyeneság).
Élettársammal közösen vettünk 10 évvel ezelőtt egy autót 50-50% tulajdonjog lett ráírva ,párom volt az üzembentartó.
Most szeretném 100% -ban a nevemre íratni és én lennék az üzembentartó is. Kérdésem ,hogy lehet ezt legegyszerűbben megoldani ,és milyen költségek merülnek fel?
Válaszát előre is köszönöm.
2022.12.31-én jogerőre emelkedett a hagyatéki végzés. (erről ma tájékoztattak telefonon) még nem kaptam kézhez a végzést. Apám autóját én örököltem. Mennyi időm van átíratni és mikortól él az X nap, mert nincs nálam a végzés. Mit kell vinnem majd az okmányirodába?Köszönöm a választ.
Szükséges dokumentumok: forgalmi, törzskönyv, jogerős végzés, KGFB igazolás ( a tulajdonjog 2022.12.31 onnantól kell KGFB-vel rendelkeznie, mihamarabb érdemes megkötnie, hogy ne terhelje nagy fedezetlenségi pótdíj.)
Előbb kötjük meg az ajándékozási szerződét, írom a nevemre az autót és utána helyezem forgalomba itt,
vagy előbb helyezzük forgalomba Magyarországon és utána kössünk ajándékozási szerződést?
a fiam nevére szeretnénk átíratni az autót, egyébként ő is használja, csak most fog lejárni a hitel. Viszont ő külföldön dolgozik, nincs magyarországi lakcíme. Átíratható-e az ő nevére az az autó? Köszönöm!
örököltünk egy autót 50-+50 %-ban édesapánktól a testvéremmel. A hagyatéki végzés jogerőre emelkedett már. Az okmanyirodaban át kell írtanunk az autót. Ehhez elég, ha csak én megyek, és én iratom át , az én nevemre?( Van meghatalmazásom a testvéremtől, hogy eljárjak az átírással kapcsolatban. )
A másik kérdésem, hogy szeretnénk értékesíteni az autót. Hogyan tudjuk eladni, ha ketten vagyunk tulajdonosai az autönak? Hogy történik az újabb átírás?
Köszönöm válaszát!
Ha mindkettőjük tulajdonos lesz akkor ha eladják 3. személynek abban az esetben az adás-vételire mindhármójukat fel kell tüntetni, az átírás folyamata változatlan (KGFB kötés, eredetiség vizsga, 15 napon belül átírás).
Érdeklödnék,hogy papám meghalt es orokultunk 3-an egy autot,a fia es 2 unokaja.Viszont idokozben kivontak az autot a forgalombol,még nem tudtuk átíratni az autot az unnepek miatt viszont nem szeretnenk megtartani az autot hanem eladni.(igyis muszaj a nevre irni?)Hogyan tudnank eladni? Ha kivonták a forgalomból is átkell iratni?
Az ünnepek miatt nem tudtuk tartani a 15 napot az átírással, számíthatunk bírságra? Illetve felszólítottak 5 napon belül adjuk le a rendszám táblákat, az ünnepek miatt ennek sem tudtunk eleget tenni.
Kivont gépjárműt is el lehet adni csak nem használható forgalomban.
nővérem és lánya örökölt egy autót (2 tulajdonos van jelenleg bejegyezve), melyet ajándékozási szerződéssel átruháznának rám.
Szeretném megkérdezni, hogy mi ennek a költségkímélő menete, mert a nővérem jogán nem kell vagyonosodási illetéket fizetnem, viszont az unokahúgom jogán kellene.
Az ajándékozási szerződésen mindkét tulajdonost fel kell tüntetni vagy előbb unokahúgomnak kell lemondani nővérem javára a tulajdonjogáról...?
Egy menetben el lehet ez valahogy intézni?
köszönettel: Ferenc
Igen, jelen esetben 2 ajándékozás kell. A lány lemond az édesanyja részére majd a testvére az Ön részére.
Mivel dupla ajándékozás van így eredetiségvizsgára szüksége lesz.
Egy ügyintézés alatt intézhető.
A születési kivonatokat vinni kell az illetékmentesség igazolása érdekében.
A következő bonyolult kérdésekkel fordulnék Önökhöz.
Feleségem édesapja nevén futó autó hitel lett végtörlesztve, tehát apósom lesz az autó új tulajdonosa a Bank helyett, felségem volt eddig az üzemben tartó. Apósom át szeretné íratni/ajándékozni (mivel mi is fizettük ki) a kocsit a feleségem (tehát a lánya) nevére. Hogy működik ez a gyakorlatban, illetve milyen költségekkel jár? A KGFB és Casco is természetesen a felségem nevén van. Köszönöm a segítséget! Üdv., Lénárd
Szükség lesz az opció törlő papírra ami igazolja, hogy hitel törlesztve lett valamint az apósa és a felesége között egy ajándékozási szerződésre.
Új KGFB-t nem kell kötni csak egy igazolást kell vinni az átíráshoz. Az átírt forgalmit két oldalát jól olvasható fényképes formában be kell küldeni a GFB és CASCO biztosítójához jelezve a tulajdonjog változást.
Apukámtól kapnék egy gépkocsit, hogy lehetne kivitelezni az egészet? Nincsen jogosítványom, de a páromnak van és ugye ő vezetné. Hogy lenne a legolcsóbb? Én mint a fia nevére átíratni a kocsit vagy üzembentartónak lenni? Tudok kötelezőt kötni úgy hogy nincsen jogosítványom?
Köszönöm válaszát!
Ön is lehet jogosítvány nélkül , párja is lehet. Ezt Önöknek kell eldönteni mit szeretnének.
Hogy kapja a gépkocsit ? Apja vásárol Önnek egy 3. személytől gépjárművet (illeték köteles átírás van) vagy az édesapja a saját tulajdon gépjárművet ajándékozza (illeték mentesség van születési kivonat ellenében) Önnek?
Akkor egy születés kivonat egy üzembentartói papír kitöltése letanúzva aláírva, egy kötelező megkötése arról a kötvény és ballaghatunk egy kormányablakba?
Pár kérdésem lenne tulajdonos váltással kapcsolatban .
Az anyukám az apukájától örökölt egy autót amit nekem ( lánya ) szeretne ajándékozni .
Jelenleg van KGFB az autón még az apukája nevén, de a biztosító azt mondta először az anyukám nevére kell új biztosítást kötni, utána tudjuk csak megszüntetni a másik biztosítást, azután kerülhet ajándékozási szerződéssel az én nevemre egy újabb KGFB-sal az autó .
Ez valóban így van ?
Előre is köszönöm válaszát :
Adrienn
Mikor vált jogerőssé a hagyatéki végzés?
Szeretném megváltoztatni a tulajdonomban lévő gépkocsi üzembentartóját volt férjemről nagykorú gyermekemre.
Egy eljárás keretében megtehetjük-e, mi kell hozzá és milyen költségre lehet számítani?
Köszönettel,
Üzembentartói szerződés kell, az nap az új üzembentartónak KGFB-t kell kötnie majd 15 napon belül okmányirodában át kell íratni a forgalmit.
Kérdésem a következő:
Az élettársam tulajdonában lévő autó tulajdonjogát szeretné átiratni rám, úgy hogy az üzembentartó ő maradna. Hogyan oldható meg a tulajdonosváltás és milyen költségekre számíthatunk?
Köszönettel.
https://www.biztoshely.hu/gepjarmu-atiras.html
Adás-vételit és üzembentartói szerződést kell írniuk egymás között (ajánlott visszterhesen kitöltve), új KGFB-t nem kell kötni csak a jelenlegi szerződésről igazolást kell vinni majd 15 napon belül okmányirodában át kel íratniuk.
Még azt szeretném megkérdezni, hogy ha az anyósom ajándékozza az autóját a lányának (feleségem) akkor nem kell átírási (vagyonszerzési) illetéket fizetnünk, ez eddig világos. És ha azt szeretnénk, hogy én (a vő) szerepeljek, mint üzembentartó a forgalmiban, akkor is illetékmentes a kettejük közötti ajándékozás? ha igen, akkor mi a teendőnk, hogy az üzembentartói bejegyzés létrejöhessen. (Erre egyébként azért lenne szükség, mert én használom az autót, és én intézném a vele kapcsolatos ügyeket.) Ha az asszonypajtásom a bejegyzet tulaj, és nincs üzmebentartó bejegyezve , akkor viszont csak ővele állnak szóba, akár a biztosítónál, akár az átírásnál, stb. Úgy, hogy én, mint "rabszolga" :D (ügyintéző) ezt találnám a legkézenfekvőbb megoldásnak. Előre is köszönöm válaszát!
Az átíráshoz vinni kell a neje születési anyakönyvi kivonatát valamint a házassági kivonatukat is az illeték mentesség igazolása érdekében.
Köszönöm türelmét és figyelmét!
Anyósom 87 éves, és tulajdonában van egy 31 éves Suzuki Maruti gépkocsi. Lányának (feleségemnek) kívánja ajándékozni a kb 100.000,-Ft értékü autóját, melyet amúgy is mi használunk, és melynek KGFB-át is mi fizetjük.Kérdéseim:
- kell-e ügyvédi közreműködés az ajándékozási szerződés megkötéséhez? (ha egyáltalán kell ehhez szerződés)
- a KGFB jelenleg rendezett, így az átiratás előtt kell-e új biztosítást kötnie a feleségemnek, és a régi - anyósom által kötött biztosítást fel kell-e mondani, vagy az újjal az automatikusan megszűnik?
- az autón most B8-as bonus-malus kategória van. Mivel feleségemnek a nevén már van egy gépkocsi (B10) hogyan
alakul az új biztosítás B/M besorolása?
Válaszát előre is köszönöm!
Standard adás-vételi szerződést kell írni az "ingyenes" rész megjelölésével. Ügyvéd nem kell hozzá.
Amilyen dátum rákerül a szerződésre az nap kell az új tulajdonosnak KGFB szerződést kötnie, mivel van már egy KGFB B10 a nevén ezért ez párhuzamos üzemeltetésnek fog minősülni és AA0 besorolást fog kapni.
A fenti kérdésre is reagálva, az adás-vételit be kell küldeni az anyósa biztosítójához, hogy azt töröljék és az arányos különbözetet vissza tudják igényelni.
A költség 6000 Ft.
Nálunk csak annyi történt, hogy nem az én tulajdonom az autó, a jelenlegi biztosítás se az én nevemen van, de szeretnénk a következő új biztosítást az én nevemre készíteni. Itt csak annyi a teendő, hogy új szerződést kell kötni az én nevemre?
Legalább üzembentartónak be kell Önt jegyeztetni, hogy KGFB tudjon kötni.
A mai nap vásároltam unokabátyámtól (édesanyám hugának a fiától) egy autót.
Az után érdeklődnék, hogy ajándékozással családon belül elkerülhető-e a "fölösleges" költség?
Illetve a műszaki vizsga 2023.02 ig érvényes, valószínűleg eredetiség vizsga sem volt az elmúlt két évben, így el kell vinnem eredetiség vizsgára, vagy nem szükséges mivel családon belül ajándékozással történt az adás - vétel?
Több köztes adás-vétellel lehetne megoldani... A nagybátyja odaadja az anyának majd Ő a testvérének majd az anyja Önnek. Minden esetben igazolni kell az illetékmentességet születési kivonatokkal.
Eredetiségvizsgára mindenképp szükség van
Ha családon belül történik ajándékozás és az új tulajdonos átíratja akkor nem kell külön lejelenteni.
Előre is köszönöm a választ :)
Az okmányirodába pedig az adásvételi, forgalmi, házassági anyakönyvi, es a törzskönyv kell legyen? Emellett kötünk az Ő nevére egy biztosítást és kész is vagyunk. Az okmányirodai ktsg pedig 12000 ft lesz összesen?
Köszönöm válaszát!
Annyival egészíteném ki, hogy azon a napon érdemes kötni a KGFB-t amilyen dátum rákerül a szerződésre, hogy ne legyen fedezetlenségi pótdíj.
Az élettársamnak szeretném ajándékozni az autómat, tehát nem vagyunk házasok, de van három közös gyermekünk és közös bejelentett lakcímünk. Így is működik az illetékmentes ajándékozás?
Előre is köszönöm!
Köszönöm előre is válaszát.
Átíráshoz vinni kell:
-hagyatéki végzés
-forgalmi
-törzskönyv
-KGFB igazolás
-ajándékozási szerződés
Unokámnak szeretném elajándékozni autómat. Ha én maradnék az üzembentartó, az új tulajdonos pedig értelemszerűen unokám lenne, akkor a jelenleg meglévő B10 bónusz szintem megmaradna a KGFB-re ettől függetlenül?
Válaszát előre is köszönöm.
Az alábbi oldalon talál forma nyomtatványt, családon belüli ajándékozásnál az "ingyenes" részt kell megjelölniük:
https://www.biztoshely.hu/gepjarmu-adasveteli-szerzodes.html
Ajándékozási és üzembentartói szerződést kell írni, melyet mindkét szülőnek alá kell írnia. KGFB szerződést kell kötni majd 15 napon belül okmányirodában át kell íratni. Születési kivonatot vigyék az illeték mentesség érdekében.
Párom elhunytával a 19 éves fiam örökölte az autónkat. Szeretnénk, ha én lennék az autó tulajdonosa, és fiam az üzembentartó, aki használja a kocsit. Milyen intézkedéseket kell ehhez megtenni, milyen következményekkel, és milyen költségekkel jár ?
Köszönöm válaszát.
Szeretnèm elajándèkozni a 19 èves leánygyermekem ek a gèpjármüvemet,lehetsèges e?Ès mèg annyi lenne a kèrdès hogy a KGFB szerződèst ha megkötnè annál a biztosítónál ahol nekem van a KGFB-m a kifizetett összeget esetleg átruhazhatom e a lányom biztosításába?
A túl fizetés összegét Ön vissza tudja igényelni a biztosítójától az ajándékozási szerződés ellenében.
A jogfolytonosságot rögtön igazolja a két ajándékozási szerződéssel.
Férjem nekem szeretné ajándékozni az autóját.
Lehetséges?? Milyen költségek járnak ezután?
Köszönöm
A költség házassági kivonat ellenében 12 000 Ft.
Illeték mentesség érdekében mindkettejük születési kivonatát vigyék.
Üdv:Zsolti
Ha elajándékozza a házastársának majd Ő az édesanyjának akkor egy illeték mentesen át tudják írni de eredetiségvizsga ebben az esetben is kell
(12 000 Ft+ 20 000 Ft házassági kivonat és születési kivonat ellenében.)
Édesapám meghalt sajnos. Az autó tulajdonosa én vagyok, az üzembentartó ő volt. Mit kell tennünk és milyen okmányok szükségesek hozzá, hogy az én nevemre kerüljön a gépjármű?
A teljesítményadót és a biztosítást is lehetetlen e nélkül intézni -úgy hiszem.
Köszönettel, Gábor
Forgalmit, biztosítási ajánlatot, személyes adatokat kell vinnie.
A fiamnak ajándékoznám az autómat, bejegyzett üzembentartóként akarom tovább használni. Szeretném megtudni mi az eljárás menete, pl. kell e új biztosítást kötnöm?
Tisztelettel várom a válaszát.
15 napon belül át kell íratni, a gyermek születési kivonatát vigyék az illeték mentességhez, a költség 12 000 Ft így.
Nagyapám szeretné nekem ajándékozni az autóját. Kinek kell az anyakönyvi kivonat? Az övé és az enyém jó? Vagy az én szülőmnek kell? köszönöm a választ
Testvéremtől szeretnék átvenni egy autót. Ajándékozási szerződés, vagy adásvételi szerződés szükséges a legegyszerűbb ügyintézéshez?
Válaszát előre is köszönöm!
Az eddig általam használt személyautót, új autó vásárlás miatt édesanyámra iratnám. Ő kezdene új kötelező biztosítást, én vinném tovább a bónusz fokozatot az új autóra. Milyen módon lehet ezt a legegyszerűbben kivitelezni? Eladás, vagy ajándékozás? A választ előre is köszönöm!
Rokonságban az örökösök lemondanak egy 36éves autóról a javamra,öröklés engem illet,de én nem akarok élni a gépkocsi használatával,hanem értékesíteni szeretném.Milyen hivatalos kiskapu van,hogy ne kelljen átírni a nevemre a gépkocsit,ne kelljen biztosítást fizetnem? Jelenleg érvényes műszaki,kötelező biztosítás van rajta.
Előre is köszönöm válaszát!
Céges autót vásárolnék. Közvetlenül én nem tudom megvenni, csak a használója veheti meg - belső szabályok. Ezért 2 adásvételit készítünk, az elsőn megveszi az autót A személy C cégtől, a másodikon aznapi dátummal én veszem meg A személytől. Milyen költségeket kell megfizetnem(nünk)?
Köszönöm
[/u]Az alábbi oldalon kitudják számolni:[u]
https://www.biztoshely.hu/gepjarmu-atiras.html[/u]
Érdeklődnék, hogy a Férjem vásárolt egy személyautót, én nem tudtam ott lenni az adásvételnél így a szerződés az ő nevére lett kitöltve, viszont az autó az enyém lesz én fogom használni így szeretném ha az én nevemre kerülne, van erre valamilyen megoldás? Vagy át kell íratni a férjem nevére és csak utána tudjuk az enyémre? köszönöm
Eredetiség vizsgát kell csináltatni, KGFB-t kell kötnie majd okmányirodában át kell íratni.
A házassági kivonatukat vigyék , hogy az illetéket csak egyszer kelljen megfizetni mert lényegében két tulajdonjog változást fognak bejegyezni.
A férjének az illetéket kell megfizetnie Önnek pedig a forgalmi, törzskönyv költségét.
Egy ügyintézés alatt intézhető.
Édesapám elhalálozásával autóját testvéremmel közösen örököltem. Szeretnénk az autót eladni, ám ehhez testvéremmel ajándékozési szerződést kell kötnünk, hogy a gépjármű csak egyikünk nevén legyen.
Mit kell a szerződésnek tartalmaznia?
Kell-e illetéket fizetnem ebben az esetben?
Válaszát előre is köszönöm!
Nagymamám nekem szeretné ajándékozni a már nem használt autóját? Milyen papírok szükségesek, illetve milyen illetékre számíthatok?
Válaszát előre is köszönöm!
Ajándékozási szerződést kell írni, aznap KGFB-t kell kötnie és 15 napon belül okmányordában át kell íratnia.
Fent említett dokumentumok kellenek valamint a törzskönyv, forgalmi.
Édesanyám autóját szeretnénk az én közreműködésemmel a feleségem nevére íratni. Nem visszterhes adásvételi szerződéssel hanem ajándékozásossal. Milyen iratokra lesz szükségünk és mindhárman egyszerre be kell mennünk az okmányirodába? Válaszukat előre is nagyon köszönöm!
Kell egy adás-vételi (ingyenes rész megjelölésével) Ön és az édesanyja között illetve Ön és a neje között. A nejének kell KGFB-t kötnie, amit az oldalunkon is könnyedén megtehetnek, valamint eredetiségvizsgát kell csináltatnia. Okmányirodában 15 napon belül át kell íratni, illeték mentességhez vinni kell a házassági kivontat és az Ön születési kivonatát is.
Okmányirodai költség 12 000 Ft.
Eredetiségvizsga kb. 20 000 Ft.
Kell egy adás-vételi Ön és a neje között illetve a neje és a lánya között. A nevelt lányának kell KGFB-t kötnie, amit az oldalunkon is könnyedén megtehetnek, valamint eredetiségvizsgát kell csináltatnia. Okmányirodában 15 napon belül át kell íratni, illeték mentességhez vinni kell a házassági kivontat és a nevelt lánya születési kivonatát is.
Okmányirodai költség 12 000 Ft.
Eredetiségvizsga kb. 20 000 Ft.
https://www.biztoshely.hu/gepjarmu-atiras.html
Mivel nem a szűk családi körbe tartozik így teljes átírási költséggel fog járni.
Lányom szeretne nekem ajándékozni egy autót. Mi ennek a menete és milyen költségekkel kellene számolnunk? Esetleg az ajándékozáshoz tudna küldeni egy űrlap mintát amit ki kell tölteni?
Válaszát előre is köszönöm!
Adás-vételit kitöltik, aznap KGFB-t kell kötni majd 15 napon belül okmányirodában át kell íratni.
Ha édesapám ajándékozza nekem az autóját, de nem tud már személyesen eljönni az okmányirodába, mert nehezére esik a járás, elég, ha elkérem tőle a születési anyakönyvi kivonatát vagy meghatalmazás is szükséges? Köszönöm.
Köszönöm válaszát
https://www.biztoshely.hu/gepjarmu-atiras.html
tételesen. csak a 2 szer 6000?
köszönöm
Az én helyzetem egy kicsit komplexebb.
Édesapám aki Romániában él megvásárolt Németországban egy autót (nincs export rendszám, tréleren vitte haza Romániába) és most nekem ajándékozná az autót, én pedig mostmár Magyarországon élek és itt szeretném beíratni a saját nevemre. Az autó azóta nem lett beíratva egyik országban sem, de van adásvételi szerződés az eredeti német tulajdonossal amin az édesapám neve van vevőként. Az lenne a kérdésem, hogy megtudnánk-e oldani ebben az esetben az illetékmentességet valahogyan? (mindkettőnknek van magyar állampolgársága) Nem igazán világos, hogy ebben az esetben mi a helyzet, mert ugye az alapfeltétel teljesül (egyeneságú rokon ajándékozza) és ez lenne az első Magyarországi forgalomba helyezés.
Biztositási okból a férjemtől szeretnék "megvásárolni"adás-vételi szerződéssel egy 1984-es gyártmányu munkagépet!Kell e fizetnem vagyonátruházási illetéket?ha igen mennyit?
Örököltünk testvéremmel egy személygépkocsit. A napokban jött meg a jogerős végzés. Ő közben úgy döntött lemond az autóról, legyen az enyém.
Mit kell tennem, milyen szerződést írjuk ennek kapcsán?
Valószínű nem fogom használni az autót, szeretném minél hamarabb eladni.
Segítségét előre is köszönöm!!
Szeretném meg kérdezni, hogy a tulajdonomat képező autóm üzembentartói jogát szeretném a feleségemre átruházni, és hogy milyen költségekkel kell számolnom?
Jól értelmezem a dolgokat, és ez valóban illetékmentes számunkra?
Milyen iratokat kell magunkkal vinni a kormányablakba?
Válaszukat előre is köszönöm: Szigeti Árpád
Házastársak között illetékmentesség van a házassági kivonat ellenében, így a költség a forgalmi csere lesz 6000 Ft.
Szükséges dokumentumok:
-Házassági kivonat
-Forgalmi
-KGFB igazolás a neje nevére
- Üzembentartói szerződés
Küsszönöm
A tulajdonomban levő 2 autóm közül (B 2 és B3 )az egyinek apám lesz az új üzembentartója.
Mit szükséges vinni ehhez, és mennyi lesz a ktsg?
‐ Üzembentartói nyilatkozat
- Születési anykönyvi kivonat (mindkettőnké?)
- Forgalmi engedély
- Meghatalmazással tudom egyedül intézni? (2 tanus?)
- Apám a Kötelező GFB-t (ezt követően az új forgalmival kötheti?) B10-e van egy eladott autó után ez a cél.
Kihagytam valamit, kérem a segítséget.
Köszönettel: Éva
Az alábbiak szükségesek:
‐ Üzembentartói nyilatkozat
- Születési anyakönyvi kivonat (csak az Öné)
- Forgalmi engedély+ törzskönyv
- Meghatalmazás legyen (ügyintéző függő kérhetik de nem feltétlen mert Ön tulajdonos)
- Üzembentartói szerződés napján kell megkötni az édesapjának a KGFB-t, annak hiányában át sem írják.
A költség 6000 Ft forgalmi csere.
Szeretnék vásárolni egy autót és egyböl a fiam nevére íratni,ilyenkor elöbb meg kell irni az én nevemre az adásvételi-szerződést és aztán írni egy másikat ajándékozás gyanánt a fiam nevére vagy rögtön a fiam nevére kell?
Ha megveszi majd a fiának ajándékozza akkor is illeték köteles+törzskönyv+forgalmi lesz a költség Önnek, a fiának a második átírásnál csak törzskönyv+forgalmi költség lenne születési kivonat ellenében. Ez a megoldás akkor előnyös ha meglévő autót ajándékoz tovább de jelen esetben új vásárlásról van szó itt így nem spórol illetéket.
Gyermekem nevére szeretném àtíratni a gépjárművem
Kell külön ajándékozási szerződés vagy elég az adàs vételi szerződès
Férjének nem kell semmilyen papírt aláírnia.
Köszönöm válaszát.
https://www.biztoshely.hu/gepjarmu-atiras.html
Barátnőmnek szeretnék venni egy autót a távollétében, de szeretném, hogy az ő nevére kerüljön, és ne kelljen kb. 2 héten belül kétszer is vagyonszerzési illetéket fizetni.
Egy okmányirodában azt mondták, hogy erre nincs lehetőség, mert hiába vásárolnánk meg az édesapja nevére, majd ajándékozná neki, az ajándékozáskor is kellene "visszterhes vagyonátruházási illetéket" fizetni - természetesen az újbóli forgalmi+törzskönyv+eredetvizsga mellett.
Valóban így van? minden esetben kell valamilyen illetéket fizetni, és szükséges eredetvizsgálat is, még ha mondjuk két héten belül történik az adásvétel, ill. az ajándékozás is?
Kizárólag családon belül van illetékmentesség.
Abban kérnék segítséget, hogy jól értelmezem-e, ha testvérem ajándékozna nekem autót, akkor nincs más dolgunk, mint adás-vételi szerződést írni, ingyenes megjelöléssel, majd KGFB-t kötni és utána eredetvizsgálat nélkül, 15 napon belül okányirodában átíratni, az illetékmentességhez pedig mindkettőnk anyakönyvi kivonatát bevinnem?
Köszönöm!
Nevelőapám nevéről kerülne egy autó az én nevemre. Jól olvastam, hogy dupla ajándékozási szerződéssel megoldható lenne illetékmentesen? Tehát egyik szerződés nevelőapumtól féltestvéremére, majd az enyémre. Ez annyiból áll, hogy írunk 2 ajandékozási szerződést egy napra, majd a nevelőapum nevére szóló törzskönyvvel, forgalmival, születési anyakönyvi kivonatokkal, stb. bemegyek a kormányablakba?
Köszönettel: Rebeka
tót. Így én lennék az územbentartója is. Milyen költséget jelentene ez a változtatás? Köszönettel Edina
Az alábbi linken ki tudja számolni:
https://www.biztoshely.hu/gepjarmu-atiras.html
Igy milyen költségre számíthatok az átíráskor?
de szeretné nekem atadni uzenbetartoival
mien öszegre számithatunk
ÉS mien okmányok kellenek az auto papirjai kulőn?
Szükséges dokumentumok.
- forgalmi
- üzembentartói szerződés
- mindkettejük születési kivonata
-KGFB igazolás
- személyes okmányok
Sógorom ajándékozna nekem egy autót. Itt úgy olvasom, hogy két ajándékozási szerződéssel illetékmentesen megoldható a dolog. Jól értem, ez úgy kivitelezhető, hogy egy napra írjuk a két szerződést és arra a napra megkötöm a kötelező biztosítást?
Kérdezném még, hogyha ez megvan, akkor a két szerződéssel, megkötött biztosítás igazolással, eredetiség vizsgálattal, anyakönyvi kivonatokkal én egy személyben bevonulhatok a kormányhivalalba és elintézhetem a átírást?
Előre is köszönöm a választ!
Édesapám elhunyt és a kiskorú testvéremmel örököltünk egy autót, a kormányablakban azt mondták, hogy egymás között írnunk kell egy adásvételi szerződést. Ilyenkor én vagyok az eladó? Ha kiskorú a gyermek akkor az anyukája lesz az üzembetartó? Milyen papírokat kell bevinni még az okmányirodába?
Válaszát előre is köszönöm!
Üzembentartónak pedig bárkit meg lehet jelölni, akkor kell még egy üzembentartói szerződést is írni.
Szükséges dokumentumok:
-mindkettejük születési kivonata
-adás-vételi
-üzembentartói szerződés
-forgalmi
-törzskönyv
-személyes adatok
-jogerőssé vált hagyatéki végzés.
Hitellel terhelt autót is lehet úgy ajándékozni hogy a törlesztést én fizetem tovább?
Az lenne a kérdésem,hogy a fiam tulajdonában van az autó mivel még nem volt 18 éves,és én jelenleg én vagyok az üzembentartó.
Most mivel betöltötte a 18.évet szeretném ha ő lenne az üzembentartó is.Milyen nyomtatványokra lenne szükség, és mennyi ennek a költsége?
Köszönöm szépen.
Nekem egy olyan kérdésem lenne, hogy ha édesanyámtól ajándékozással kapom az autót, akkor az ingyenes átírásnál mind a kettőnk születési anyakönyvi kivonata szükséges? Illetve elegendő másolat is vagy eredeti kell az anyakönyvi kivonatból?
Köszönöm.
Testvérem nevéről, a feleségem nevére hogy lehet? Külön külön látom hogy lehet, esetleg dupla adásvételi, ajándékozási szerződéssel?
Az illeték mentességet születési kivonatokkal, valamint házassági kivonattal igazolni kell.
Egyenes ági ajándékozás esetén mindkét félnek személyesen meg kell jelenni az okmányirodában? Ha ez nem szükséges akkor kell mindkét félnek a születési anyakönyvi kivonata, hogy bizonyítani lehessen az egyenes ágú rokonságot (esetemben nagyszülő-unoka kapcsolatot)? Vagy elég, ha csak kitöltjük a szerződést, és én a gépjármű és a saját okmányaimmal megyek az okmányirodába?
Előre is köszönöm a válaszát!
Nevelőapámnak szeretném ajándékozni az autót, milyen formában tudom ezt igazolni, hogy valóban egyenesági hozzátartozó?
Köszönöm szépen!
Amennyiben édesanya az ajándékozó és a gyermek az ajándékozott, szükség van születési anyakönyvi kivonatra? Vagy elegendők a személyi okmányok?
Köszönöm a választ előre is.
4 tagú család 2 autóval és egy motorral... egy autó a feleség, egy autó és egy motor a férj nevén van. A felek válás után cserélni szeretnének, a volt feleség az autót elcserélné a volt férj autójára és motorjára, ami összességében kb. megegyező érték. Megoldás lehet-e az, hogy a közös gyermekek ajándékozzák tovább az elvált szülők részére? Ebben az esetben szükség van-e eredetvizsgára? Illetve mentesülnek-e a vagyonosodásai illeték alól?
Előre is köszönöm válaszát!
Ajándékoznának nekem egy autót viszont nem egyenes ági leszármazott vagyok.
Ilyen esetben érdemesebb inkább adás vételi szerződést írni?
Az alábbi linken ki tudja kalkulálni:
https://www.biztoshely.hu/gepjarmu-atiras.html
Van egy öreg autóm amire megcsináltattam a muzeális előminősítést, ezzel a papírral az okmányirodában kivonattam a gépjárművemet 5 évre. Mivel ezen az autón B10 fokozatom van és a szerződés csak szünetel így nem vihetem át a fiatalabb autómra amit jelenleg használok. Most a biztosító azt írta, hogy érdekmúlás miatt mert lassan letelik az egy év,ez a szerződés meg fog szűnni.
Most akkor el kell adnom az autómat legalább a testvéremnek, hogy megmaradhasson a B10 és akkor átvihetem az új autómra? Vagy kössem meg újra a biztosítást a régi kocsimra, aztán másnap megint szüneteltessem égy évre?
Válaszát előre is köszönöm: Csaba
A nővérem ajándékozna autót a fiamnak . Szeretném megkérdezni, hogy milyen költségekkel jár.
Az alábbi linken ki tudja kalkulálni:
https://www.biztoshely.hu/gepjarmu-atiras.html
Olyan kérdésem lenne, hogy szüleimtől ajándékozás útján szeretnék autóhoz jutni, minden esetben szükséges közjegyző/ügyvéd a szerződés hitelesítéséhez? Válaszát előre is köszönöm!
Az lenne a kérdésem, hogy a nevemen lévő aútót szeretném a feleségemnek ajándékozni, de én maradnék az aútó üzembentartója. Akkor a jelenlegi kötelező biztosításomat fel kell mondanom és új biztosítás kell kötnöm az aútóra, vagy mehet tovább a jelenleg élő biztosításom, mivel hogy az üzemben tartó személyében nem történik változás?
Köszönöm a választ erőre is!
A szüleim tulajdonából szeretnénk autót venni a feleségemnek.
2 ajándékozási szerződést kell készítenünk, hogy elkerüljük a vagyonszerzési illetéket, és az eredetiségvizsgálatot.
Az lenne a kérdésem, hogy amikor az én nevemre kerül az autó, majd a feleségemére, akkor nekem is kell-e KGFB-t kötni 1 napra, vagy elég, ha csak a feleségem köti meg a 2. ajándékozási szerződés után?
Átírás után majd a súlyadó lesz, mint költség.
Fix költségek:
Törzskönyv: 6.000, – Ft
Forgalmi engedély: 6.000, – Ft
Rendszámtábla: 8.500, – Ft
Változó költségek:
Eredetiségvizsgálat díja
Regisztrációs adó
Kötelező biztosítás díja
Honosítás/ műszaki vizsga
A kérdésem a következő lenne, cég ajándékoztat autót? Az autó egy cég nevén van amelynek én vagyok az ügyvezetője, és szeretnénk ha az autó a lányom nevére kerülne.
Köszönöm előre is!
Szeretném megkérdezni hogy lehetne a legegyszerűbben legolcsóbban megoldani egy autó cserét, ami úgy nézne ki hogy az én nevemen lévő autót adnánk/ajándékoznánk párom (nem vagyunk házasok) unokaöccsének, ami nála van azt vennénk meg tőle. A párom autóját (ami jelenleg anyukája nevén van) szeretnénk az én nevemre íratni és ami párom unokaöccsétől lenne az vagy párom anyukájának nevére kerülne vagy szintén az én nevemre.
Köszönöm a segítséget előre is
Érdeklődnék a következőről:
Személyautó szeretnék a saját nevemre íratni, jelenleg az autó a bátyám tulajdona. Természetesen minél olcsóbban szeretném az átírási procedúrát megúszni. Mi lenne a legjobb megoldás, és mi a menete?
Köszönöm!
Köszönettel
Kissé,bonyolult a felvázolandó,helyzet!
Tehát: az autónál ,a vőm a tulajdonos,én vagyok az üzembetartó.
A vőmtől én vásarólnám meg az autót .
Hogy,illetékmentes,legyen,alkalmazható e a kővetkező,megoldás :
A vőm, elajándékoza az autót,a feleségének ,aki nekem “ csak “ a nevelt lányom,( házassági anyakönyvi kivonat ,van )
A , “ nevelt “ lányom eladja ,az édesanyjának ,( születési anyakönyvi kivonat,van. )
Az,”. Édesanya “ pedig ,eladja nekem, a férjnek, ( házassági anyakönyvi kivonat van, )
Végig,lehet e, vinni így az eladást ,illeték,illetve,eredetvizsgálat nélkül?
Ha,jól számolom ,ehhez,3 adásvételi szerződés szükséges,” ingyenes “ megjelőléssel.
Tisztelettel: Zoltán.Köszönöm, válaszát!!!
miko56@freemail.hu
Másik kérdésem az lenne,hogy eddig is én voltam az autó üzemben tartója ,ezután is én maradnák. a nevemen van a KGb. Kell új biztosítást kötni vagy marad a folyamatos biztosítási viszonyom?
Új KGFB szerződést nem kell kötni csak a jelenlegiről kell vinni egy igazolást, majd a biztosító felé jelezni kell a tulajdonos személyében való változást.
Családon belüli gépjármű átírás esetén mind2 félnek személyesen kell ott lennie?
A nagypapám szeretné nekemajándékozni az autóját, viszont már évekkel ezelőtt egy költözés során elveszett az anyakönyvi kivonata.
Az lenne a kérdésem, hogy lehet-e valamilyen más módon igazolni az egyenes ági rokonságot?
Előre is köszönöm a segítséget!
Sári
A testvéremtől ajándékozással kerül hozzám az autó. Akkor így nem szükséges az eredetiség vizsga, és illetéket sem kell fizetnem?
Anya és fia között majd férj és feleség között kell kitölteni. Eredetiségvizsgálat nem kell. Az illeték mentesség igazolása érdekében szüksége lesz a férje születési kivonatára valamint az Önök házassági kivonatára.
Aznap kell KGFB szerződést írni a fedezetlenségi pótdíj elkerülése végett majd 15 napon belül át kell íratni, születési kivonataikat vigyék az illeték mentesség igazolása miatt.
Ajándékozási szerződéssel szeretném a lányomra átiratni a tulajdonomban lévő autót. A kérdésem az lenne hogy a KGFB is az ő nevére kell kötni vagy az maradhat az én nevemen úgy hogy nekem egy másik autó lesz a nevemen, és persze a KGFB is. Köszönöm
Ha csak a tulajdonjogot adja oda akkor kell még egy üzembentartói szerződés is és akkor maradhat a KGFB az Ön nevén.
Ha az üzembentartói jogot is átadja akkor a lánya nevére kell új KGFB szerződés.
Szüksége lesz a két-nyelvű adás-vételire amivel Ön vette és az ajándékozási szerződésre is , amivel tovább adja, a jogfolytonosságot igazolni kell továbbá a fent említett dokumentumok kellenek.
A kérdésem az lenne, hogy a fiam megveszi tőlem az autómat. ( már felnőtt, külön él) Ezek szerint akkor a vagyonszerzési illeték alól mentesül, de az eredetiségvizsgálat akkor szükséges, mert nem ajándékozásról van szó.
Üdv R.Zsolt
10 990 Ft Önnek kell rendeznie az okmányirodában átíráskor.
Szükséges dokumentumok: adás- vételi szerződések, törzskönyv, házassági kivonat, biztosítás, eredetiségvizsga papír.
A kérdésem az lenne, hogy ha gyerek ausztriában él, és az ausztriai rendszámú autóját iratja át apja nevére akkor ez hogyan zajlik?
A költség vonzata érdekelne, pontosabban kell-e ekkor bármi féle vámot, extra adót fizetni.
Természetesen kell vizsgáztatni, és eredetiség vizsgát készíteni ami extra költség. De van még más is?
Előre i köszönöm.
Üdv Gábor
A lanyomnak ajandekoznam az autom,aki meg 17 eves.
Kerdesem az lenne,hogy a kotelezo biztositas maradhat e az en nevemen a bonus besorolas miatt,vagy milyen modja van a biztositaskotesnek,hogy ne a lanyom neven fusson a kgfb?
Koszonom a valaszat!
A napokban a lányomtól vásároltam meg az autóját, tehát készpénzért vásároltam. Kérdésem, hogy akkor is eltekintenek-e a vagyonszerzési illetéktől, illetve az eredetiségvizsgálatot meg kell-e csináltatnom?
Mielőbbi válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Vica
Illeték mentesség igazolása érdekében a születési kivonatot vigye az átíráshoz.
A lányomtól vásároltam meg a napokban az autót. Tehát fizettem érte. Kérdésem, hogy akkor sem kell az illetéket megfizetni? Illetve akkor meg kell csináltatnom az eredetiség vizsgálatot? Mielőbbi válaszát előre is köszönöm! Vica
Férjem a 20 éves unokának tulajdonába szeretné átadni az autót, de az üzembe tartó ő maradna. Hogyan lehet átadni és átíratni a legkevesebb költséggel ?
Saját autómat szeretném feleségem fiának az az mostoha fiamnak nevére íratni ajándékozás címén. Ő nekem nem vérszerinti gyermekem, de több mint tíz éve én vagyis házasságkötésünk óta közösen neveljük egy háztartásban. Neki tudok e ajándékozni? Mi kell hozzá és mi a sorrendje az ügyintézésnek? Milyen papíroka kell beszereznem?
Válaszát előre is köszönöm!
ha veszek egy autót amit rögtön tovább ajándékozok a nejemnek akkor is kell erdetvizsga+Vagyonátruházási illetéket fizetni vagy csak a Vagyonátruházási illeték, és kinek?
Édesanyám tulajdonában lévő gépkocsit ajándékozási szerződéssel rám ruháznà àt. Kérdéseim a következőek lennének:
- Ezzel az adás - vételi szerződéssel kell bemennem a Biztosítòba, hogy megkössék a nevemre az új kötelezőt aminek a tényét vinnem kell az Okmányirodàba az autó papírjaival együtt?
- A dátumoknàl fontos, hogy amikor ezeket aláírtuk az nap már mennem kell a biztosítòba? Mert van rajta olyan rész, hogy mikortól kerül a tulajdonukba!
- Mi az Ügyfélkapun keresztül akarjuk elindítani ezt a tulajdonosváltás folyamatot, ha beküldèsre került már utána azonnal mennem kell a biztosítòba vagy meg kell várnom, hogy onnan visszajelezzenek? Sajnos nem tudjuk a pontos menetét! Meg a dátumokat, hogy pontosan mit kell rá ìrni?
- Mert hallottam, hogy a biztosítás kötés napja meg kell, hogy egyezzen a kockázat viselés napjával, de mi történik akkor hogy mondjuk rá írom 16-ka hétfő, de a fiam 17-èn menne be a biztosítòba majd az Okmányirodàba?
Ezek lennének a kérdéseim!
Köszönöm szépen!
Maradok Tisztelettel!
- Adás-vétel napján kell KGFB szerződést kötni a fedezetlenségi pótdíj elkerülése végett (amilyen nap, óra, perc rákerül a szerződésre onnantól kell kockázatban legyen az új tulajdonos). Az oldalunkon is könnyedén meg tudja kötni a szerződést és a legjobb ajánlatot ki tudja választani a kalkulátorunkból.
-Ha 16-a az adás-vételi és 17-én köt a fia szerződést lesz fedezetlenségi pótdíja, ami KW eltér.
-Az okmányirodai átírásra 15 nap van, születési kivonatot vigyék az illeték mentességhez.
Édesapám 5 éve vásárolt autót de a minap vásárolt újat,így az 5 éve vásárolt autót nekem ajándékozta.
Megírjuk az ajándékozási szerződést,nálam van minden adat.Kb mennyi költségbe fog ez nekem kerülni?Biztosítást most kell kötnöm rá vagy majd az okmányhivatal után?
Átírás költsége 12 000 Ft ha viszi a születési kivonatot (azzal igazolhatja az illeték mentességet).
Ha elsőnek a lányának ajándékozza majd Ő a férjének (mind ezt születési és házassági kivonattal igazolják) akkor illeték mentesen tudja átíratni.
Szeretnék venni egy autót magánszemélytől a kislányom nevére/10 éves/, de én lennék az üzembetartó. Mi elváltunk, és a teljes gyermek felügyelet az exemé. De egy a bejelentett lakcímük. Hogyan oldható meg így?
Köszönöm.
András
Egyéni vállalkozóként autókereskedelemmel foglalkozom, amit most meg szeretnék szűntetni. Van két jármű, amit eladási szándékkal vettem, s így vagyonszerzési illetékmentesség illetett meg, s eredetvizsga alól is mentes volt. Ezt a két járművet elajándékozhatom-e két nagykorú fiamnak úgy, hogy sem eredetvizsgát sem pedig vagyonszerzési illetéket ne kelljen nekik fizetni? Válaszát előre is köszönöm. Üdv, András
Abban az esetben ha édesanyám elmegy vesz egy autót a nevére adásvétellel majd utána én írok vele egy adásvételit amiben egyenes ágú rokon miatt ajandekozassal veszem át.
Akkor abban az esetben sem eredetisegi sem pesig átírása költség nem lesz sem neki sem pedig nekem? Csak és kizárólag össz vissz 6 uj forgalmi es 6 ezer új torzskonyv?
Válaszát előre is köszönöm
Bármelyiket is választják a keresztfiúnak új KGFB-t nem kell kötnie mert így is úgy is Ő marad az üzembentartó, átíráshoz csak a jelenlegi szerződéséről kell igazolás majd a biztosítója felé a változást be kell jelentenie(hogy változott a tulajdonos)
Édesapám szeretné elajándékozni autóját testvérének. Ő pedig szeretne üzembentartóit kötni lányával. Így mi a teendő?
Előre is köszönöm a segítséget!
Tavaly márciusban lett igénybe véve a családi autó vásárlás. A férj nevére került az autó.Most a szülők válnak, a 3 gyerek az anyánál marad. Kérdésem : hogyan kerülhet az anya nevére az autó, ajándékozás, vagy más mód létezik-e ? S ezek költsége is érdekel ! Köszönöm
Átíráshoz vinni kell a szerződéseket valamint az Ön születési kivonatát és a házassági kivonatát (illetékmentesség érdekében).
Az átírás költsége 12 000 Ft (törzskönyv, forgalmi) + a KGFB költsége.
KGFB-t a szerződés aláírásának napján kösse lehetőség szerint a férje , amit az oldalunkon is könnyedén megtehet a fedezetlenségi pótdíj elkerülése végett.
Nagypapám autóját én használnám a jövőben, ezért át is szeretném iratni a nevemre. Ebben az esetben az ajándékozási vagy adásvételi szerződés egy jelképes összeggel a megfelelő? Egyens ági rokonnak számít a nagyszűlő is? A biztosítás kötése és a szerződés aláírása egy napon kell hogy történjen?
Köszönöm a válaszát előre is.
Biztosítást mindig a szerződés aláírása napján érdemes kötni a fedezetlenség pótdíj elkerülése miatt.
A fiam keresztszülei nekünk szeretnék ajándékozni az autójukat. Ez esetben jobban járunk egy jelképes öszeggel megkötött adásvételi szerződéssel vagy az ajándékozással? Ha jól értelmezem keresztszülők esetében is kell az eredetiség vizsgálat.
Édesapám nekem ajándékozza autóját. A tulajdonos én leszek, viszont szeretnénk ha ő maradna az üzembentartó. Ez esetben hogy működik a biztosítás? Újra kell kötni neki, vagy maradhat a régi. Adás-vételin hogy lehet feltűntetni, hogy ő marad az üzembentartó?
Köszönöm!
Katalin
A testvérem lemond az 1/2 örökségéről a részemre(auto).
Az Ő anyakönyvi kivonatát is be kell mutatni, vagy csak az enyémet? Előre is köszönöm, ha válaszol?
Üdvözlettel
Tóth Krisztián
Egyenes ágú rokon közt történne a gépjármű átírás, és közben azon gondolkodtam visszterhes vagy ajándékozási szerződést lenne-e a megfelelő írni?
Milyen jogi vagy nem jogi következményei lehetnek? Van valami "apró betűs" rész amit tudni kellene?
Köszönöm!
Különösebb jogi következménye nincs.
Édesapám a nevemre szeretné íratni az autóját. Szerbiai, így ott törzskönyv nincs viszont minden egyéb adott az átíráshoz. Törzskönyv nélkül is megoldható lenne? Illetve mivel külföldi járműről van szó, magyarországi rendszámtáblája nincs. Lehet ilyenkor is kötelező biztosítási szerződést kötni?
Előre is köszönöm a választ!
Örököltem egy autót édesapámtól, amin lejárt a műszaki, motorhibás stb., régi autó nem tudok és nem is akarok vele foglalkozni. Muszáj a nevemre íratnom a hagyatéki eljárás lezárása után ha nincs használatban és amúgy is eladnám vagy elajándékoznám? Egyáltalán a nevemre írják műszaki nélkül? És ha nem, és lejár a 30 nap türelmi idő? Megválhatok tőle csak a hagyatéki végzéssel? Vagy ki kell vonatnom a forgalomból? Mik a lehetőségeim? Köszönöm!
Kivonatni akkor tudja a forgalomból ha a nevére íratja.
Azt, hogy átírják-e műszaki nélkül azt az okmányiroda tudja megmondani.
Ajándékozási szerződést kell írni 15 napon belül át kell íratni. A költség 12 000 Ft, csak vigyék a születési kivonatokat, hogy igazolják az egyenesági rokonságot az illeték mentességhez.
Szüleim nekem ajándékoznák a kocsijukat, a személygépkocsi az apám nevén van viszont ő nem a vér szerinti édesapám "csak" az édesanyám házastársa,ilyen esetben ugyanúgy fizetni kell illetéket+ eredetiségvizsgálatot?
Előre is köszönöm
Vagy ha a nevelő apja a feleségének ajándékozza (illeték mentes, házassági kivonat ellenében) majd az édesanyja Önnek ajándékozza (illeték mentes, születési kivont ellenében). Tehát két ajándékozási szerződés kellene.
Tavaly decemberben vett a nejem egy autót.
Adásvételi, eredetiségvizsga, minden egyéb papírok rendben.
Ha nekem ajándékozza, mi a menete és mennyi/ mekkora összeg terhel? Pl.: ajándékozási illeték, egyéb, a műveletet terhelő költségek. Köszönöm!
Az ajándékozási szerződés napján KGFB szerződést kell kötni, amit az oldalunkon is könnyedén megtehet.
es utana azt szeretnem hogy az üzembentartó én legyek ezt hogy lehet el intézni koszonom
15 napon belül át kell íratni, lánya születési kivonatát vigyék az illeték mentességhez..
Abban az esetben lenne 12 000az átírás ha már az Ön tulajdona (átírva) lenne az autó és úgy ajándékozza tovább.
Férjemmel folyamatban van egy válás, de még a tárgyalás előtt eladta nekem a közös autónkat, egy közös megegyezés szerinti összegért. Tekintve, hogy papíron még házasok vagyunk, kell eredetiség vizsgálat, és kell fizetni az átíratásért? Előre is köszönöm!
Édesapámtól kapom ajándékba az autót, az üzembentartó viszont a feleségem lesz. Ilyen esetben hogyan célszerű az átírást megelőzően/ közben a biztosítást intézni? Előre is köszönöm!
Azt, hogy mi történik függ az előzmény szerződés megszűnésének körülményeitől.
Az autónak, amit ajándékozni szeretnénk én vagyok a tulajdonosa, a feleségem az üzemben tartója.
A 27 éves nevelt fiamnak (vagyis én, mint tulajdonos vér szerint nem állok rokonságban vele) szeretnénk ajándékozni az autót. Ebben az esetben is működik a dolog?
Előre is köszönöm a választ.
Nagyapám nekem szeretné ajándékozni az autót.Mi a teendőm? Ez ingyenes ugye?
Előre is köszönöm a segítséget!
Az ajándékozás napján kell KGFB szerződést kötnie a fiának. Születési kivonatot, szerződést, KGFB igazolást, törzskönyvet, forgalmit vinni kell az okmányirodába és 15 napon belül át kell íratni.
A kérdésem az lenne, hogy a volt feleségem ( már nem vagyunk kázasok) a házasság alatt szerzet jelenleg hibás és nem működő gk átadná a részemre.
Jelenleg az ő nevén van. Ha házasság alat teszi ezt akkor illeték mentes lennék. Most mi a helyzet?
Elvileg vagyonmegosztas részeként akarja odaadni.
Köszönöm a valaszt
Szeretnénk tudni a következőt! Van egy régi autónk családon belül, melynek feleségem a tulajdonosa és az üzembentartója. Ha én lennék az üzembentartó, vagy tulajdonos, mennyit kellene fizetni? Hogyan olcsóbb? A feleségem KGFB- je az újonnan vásárolt hasznát autónkra maradna-e a bonus 10?
Az lenne a kérdésem, hogy van egy autó családon belül, amit én vásároltam, de apukám lett a tulajdonosa, én pedig az üzembentartó, viszont szeretném eladni az autót. Apukám jelenleg demenciás beteg, kórházban fekszik.
Az lenne a kérdésem, hogy ilyenkor hogy tudnám eladni az autót, amennyiben el tudom egyáltalán?
Válaszát előre is köszönöm!
Van két fiam. A nagyobbik odaadta az autóját a kisebbnek használatra, / ajándékba / ő vett egy másikat. Az autónak 9 éve én vagyok az üzemben tartója. Ebben a helyzetben mi a teendőnk ?! Ajándékozási szerződésnek mi a formanyomtatványa illetve az én részemről mint üzemben tartó milyen nyomtatvány szükséges ?! Megköszönve várom válaszukat
https://www.biztoshely.hu/gepjarmu-adasveteli-szerzodes.html
https://www.biztoshely.hu/uzembentartoi-bejegyzes.html
Értelemszerűen mindkettőt ki kell tölteti, adás-vételit a két fia egymás között írja meg, az üzembentartóit meg a kisebbik fia és Ön között kell. Egy forma dátumot kapjon a két szerződés.
Új KGFB szerződést nem kell kötnie a jelenlegiről kell vinni egy igazolást. A két testvér születési kivonatát az átíráshoz vinni kell, hogy illeték mentes legyen az átírás.
Ennél az ügyletnél én voltam, vagyok, és maradok is az üzembentartó. Csak a két fiam között zajlik az autó ajándékozás. Nekem milyen nyomtatványt kell kitöltenem ? Megköszönve várom válaszukat
Nekem egy olyan kérdésem lenne,hogy szeretnénk a kislányunk nevére átíratni az autót a párom nevéről!A lányunk 4 éves!Van erre lehetőség?Vagy mi az ügyintézés menete? Válaszát előre is köszönöm!
válaszát előre is köszönöm! Imre
Részemről így nézni a ki a dolog: 1. Biztosítás kötés anyukám nevére 2. Gépjármű megvásárlása az én nevemre (és itt kell-e üzembetartóit is kötnünk egyidejűleg vagy nem?) 3. Eredetvizsga 4. Okmány iroda
Megvásárolják az autót az Ön nevére, kitöltik az adásvételi szerződést, és ezzel egy időben kitöltenek egy üzembentartói kérelmet is, mely mellé csatolják az Ön születési anyakönyvi kivonatát is. Megkötik a kötelező biztosítást az üzembentartó nevére, a weboldalunkon használt gépjárművet vásároltam megkötési okkal, a tulajdonos nem azonos az üzembentartóval beállítással. Majd 15 napon belül el kell menni eredetiségvizsgálatra, és végül az okmányirodába.
A tulajdonomban lévő gépkocsit szeretném átíratni a sógornőm nevére. Itt a fórumon olvastam a tippet, hogy első lépésben ajándékozással a feleségem kapja meg, majd aznapi szerződéssel rögtön tovább is ajándékozhatja a testvérének. Az világos, hogy nekem az első ajándékozást be kell jelentenem a kormányhivatalba, csatolva a házassági anyakönyvi kivonatot. A kérdésem az, hogy a feleségemnek is be kell-e küldenie ügyfélkapun valamelyik ajándékozási szerződést - és ha igen, melyiket (amit mi ketten kötöttünk vagy amit ő a testvérével - esetleg mindkettőt?). Azt gondolnám, hogy a feleségemnek nincs teendője, hiszen nem került a nevére az autó. Ha a "végső ajándékozott" (sógornő) nem jelenti be az átírást a kormányhivatalban, akkor viszont súlyadó, esetleges büntetések kérdésében lehet-e a feleségemnek ebből problémája, hiszen hivatalosan tőlem az ő nevére került az autó a lejelentésem szerint?
Önnek nem kell a házassági kivonatot beküldeni az adás-vételivel, nem ott lesz jelentősége, amikor sógornő viszi átíratni Ő vigye a házassági kivonatot (mert akkor jegyzik be a feleségét, mint köztes személyt a illeték mentesség érdekében), továbbá mind kettejük születési kivonatát a testvéri viszony miatt.
Válaszát előre is köszönöm!
A fiamnak még nincs vezetői engedélye, tehát ő csak tulajdonos lehet? És így mi a "gyerek fekvése"?
A barátnőjének van jogosítványa, de én a fiamnak adom az autót! Ettől függetlenül még lehet ő az üzembentartó is? Ugyanis nem akarom, hogy a barátnőnek bármi köze legyen az autóhoz! Ismerjük a mai fiatalokat... Két hónap múlva szétmennek, aztán a lány igényt tartana az autóra!
Előre is köszönöm a választ!
Köszönöm előre is.
A feleségem nevén van egy autó, melyre a végrehajtó elidegenítési tilalmat rakott. Lehet e így a gépkocsin üzembentartó váltás, ha én lennék az üzembentartó?
A "gépjármű adásvételi illetve ajándékozási szerződést" az azt jelenti, hogy csinálunk egy adás vételit és az ajándékot jelöljuk be vagy meg kell csinalni azt ajándékként és még amellé kell egy masik szerzodest is irni?
Köszönöm
Van a nevem egy teherautó amin üzemben tartó váltás szeretnék csinálni.
Az élettársam lenne az üzemben tartó milyen költségekkel jár az átruházás? Fiat Ducato 2001 2.8 JTD 128 le. Köszönöm.
Olyan kérdésem lenne hogy a szomszéd bácsi nekem ajándékozná az autóját de nem állunk rokonságba. Ilyenkor ugyan úgy kell eredetiség vizsgálat és mindent ugyan úgy kell fizetni?
Szép napot!
https://www.biztoshely.hu/gepjarmu-atiras.html
Olyan kérdésem lenne, hogy édesapám kint lakik Németországban, vett egy autót amit nekem szeretne ajándékozni kintről. Milyen költségekkel jár mindez, és milyen papírokat kell intézni?
Szép napot!
Javaslom az alábbi cikkünk olvasását:
https://www.biztoshely.hu/gepjarmu-forgalomba-helyezes.html
Keresztapám nekem ajándékozná gépjárművét, viszont a leírás alapján nem számítunk egyenes ági rokonak. Édesapám és keresztanyám testvérek. Az járható út, ha keresztanyám és édesapám születési anyakönyvi kivonatával, valamint keresztszüleim házassági szerződésükkel kerül átírásra a gépjármú édesapám nevére? (Édesapám és keresztapám sógorok).
Szép napot!
Ajándékozási szerződéssel át szerettem volna íratni nagyszülőmtől az autót okmányirodában. Ott akadt meg a folyamat, hogy hiányzik egy autólízingelési opció lezárási dokumentum. Elmentem érte a bankba, ők nem látják a dokumentumot a rendszerben, nem tudom kikérni, otthon sincs meg. Zsákutcába futott az ügymenet.
A lényeg: már megkötöttem a biztosítást az én nevemre, de kicsúsztam a 15 napos átíratási időből az ügyintézési hercehurca miatt.
Kérdés: Szeretném sztornózni az egész ügymenetet mert annyira elegem van belőle, nem kell a kocsi. A biztosítás megkötése után, amely már a nevemre szól, ezt meg tudom tenni?
Előre köszönöm,
Péter
Viszont érdemes lenne megkeresni azt az opció törlő papírt és egyeztetni a korábbi lízing céggel mert ebből a későbbiekben még lehet probléma ha eladják vagy bármi.
Leasing lejárta után szeretném ,ha édesanyám szerepelne tulajdonosként a forgalmiban, én pedig üzembentartóként...jól gondolom ,hogy így megmaradna az eddig kedvező B10 kategóriám a kötelező biztosításnál? Mire van szükségem az átírásnál?...
Köszönettel: Norbert!
A forgalmiban mindig csak az üzembentartó szerepel, ha más a tulajdonos azt a nyilvántartásba rögzítik.
Ajándékozás esetén is hagyományos adásvételi szerződést kell írni, és azzal menni az okmányirodába?
Ha Önnek ajándékozza az autót az más. Azt, hogy meg kinek a nevén éri meg jobban kalkulálni kell rá, online kalkulátorunkban könnyen tud számolni kötelezettség nélkül.
Édesanyám után testvéremmel közösen örököltünk egy személygépkocsit, amit most szeretnénk a fiamnak ajándékozni. Ebben az esetben alkalmazható az egyenesági rokonok között szabály és mentesülünk a vagyonszerzési illeték megfizetésétől, illetve csak az én részem után?
Válaszát előre is köszönöm.
József
Olyan nem egyszerű kérdésem lenne, hogy kiskorú lányomnak ajándékoztam az autómat, de mivel már elváltunk a volt feleségemmel, és övé a kizárólagos felügyelete a gyermeknek állítólag a gyámügynek is kell adni engedélyt ahhoz, hogy üzembentartónak bejegyezzék az exemet. Mint kiderült ennek ügyintézése hosszadalmas és bonyolult, még értékbecslés is elő jött. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy Én 1 hét után az ügyfélkapun bejelentettem a tulajdonos váltást, ezt követően meg is szűnt a KGBF, de mivel az ajándékozás Karácsony 2. napján történt, az exem csak később kezdte el intézni, így az új KGBF-et is később kötötte meg, magyarán 1 hétig nem volt élő biztosítás.
A gyámügy meg közbe rájött, hogy mivel csak Én írtam alá az ajándékozásit az nem is érvényes, de az ügyfélkaputól nem kaptam semmit, ott befogadták, ezért is jött a KGBF megszűnéséről a biztosítótól a kártörténeti igazolás. Mit javasol? Mit lehet kezdeni ez ügyben?
Életvitelszerűen külföldön tartózkodtam, ahol autót vásároltam, melyet természetesen helyben (Németország) üzembe is helyeztem. 2021-ben hazaköltözésem után Magyarországon is üzembe helyeztem-honosítottam. Az eljárás során a vagyonszerzési illetéket megállapították ami természetesen befizetésre került. Kérdésem, hogy jogosult vagyok e az illeték vissza igénylésére, hiszen a gépjármű már korábban is tulajdonban volt?
Köszönettel!
Krisztián
Szép napot annyit szeretnék kérdezni hogy mennyibe kerül az át írás testvérek között ha fél testvérek vagyunk.
Köszönöm szépen
Köszönöm szépen
Lehet, hogy volt már kérdés. Sajnos Édesapám meghalt a tulajdonában lévő gépjárművet, melynek üzembetartója is volt, hogy kerülhet az én tulajdonomba - fia vagyok - milyen papirok, dokumentumok szükségesek ahhoz, hogy tulajdonosa lehessek és üzembetartója is Édesapám volt kocsijának.? Köszönettel.
Férjem elhunyt 2021-ben nevén vagy egy szgk. és egy utánfutó, most lesz a hagyatéki tárgyalás, 2 gyermeke volt, valószínű, hogy a lányomé lesz az autó, a közjegyző elött kel-e lemondani részére, vagy később ajándékozási szerződéssel rendezni, kell-e illetéket fizetni ?
Köszönettel és tisztelettel Ilona
Édesapám elajándékozná nekem a gépjárművét,érdeklődnék az ügyintézés anyagi vonzatáról. Csak a törzskönyv, forgalmi+KGFB díját kell megfizetni? Vagyonszerzési illeték alól kivételt élvezek?
Köszönettel:
Mariann
A közeljövőben szeretnék gépjárművet vásárolni, de úgy, hogy egy esetleges válás esetén a feleségem ne tarthasson jogot semmilyen formában a kocsira.
Az lehetséges, hogy papíron anyukám/testvérem veszi meg az autót, majd nekem ajándékozza? Igy már különvagyonnak minősülne.
Milyen költségekkel és adminisztrációs eljárásokkal járna a dolog?
Tisztelettel és köszönettel,
Gábor
A költségeket az alábbi linken ki tudja számolni:
https://www.biztoshely.hu/gepjarmu-atiras.html
Adás-vételi szerződés, ajándékozási szerződés, eredetvizsga, KGFB szerződés (amit az oldalunkon is könnyedén megköthet),személyes adatok, születési kivonat/kivonatok, törzskönyv, forgalmira lesz szükség.
Édesapán elajándékozná feleségemnek a személyautóját. Csak úgy lehet illetékmentes, ha először nekem ajándékozza, én pedig neki?
Köszönettel: Sándor
Nagymamám rám iratná autóját, én pedig üzembentartóként határoznám meg őt.
A rokoni kapcsolat igazolásához szükséges-e édesanyám anyakönyvi kivonata, vagy elegendő-e a nagyamamámé és az enyém?
Köszönettel
Ferenc K
Nevelőapám ideadná nekem az autóját, amin a műszaki jövőhónapban lejár. Ezt feltétlenül nem is hosszabítanánk meg, ugyanis az autónak sok hibája van, ezeket én hónapok/évek alatt szép lassan megjavítanám, addig az autó nem is lenne hasznàlatban egyáltalán. A kérdésem, hogy ilyenkor érdemes-e üzembetartót váltani, vagy maradjon a ő a tulajdonos és az üzembetartó is, csak vonja ki a forgalomból ideiglenesen, és ha majd az autó rendben van, akkor megtudjuk csinálni az átírást, műszaki, illetve minden papírmunkát? Az ő biztosítása jóval olcsóbb. A biztosítás egyébként erre az évre meg lett kötve az autóra. Mi lenne a legésszerűbb és költséghatékonyabb megoldás?
Köszönöm!
Testvéremmel kötnék ajándékozási szerződést.
Mindkettőnk születési anyakönyvi kivonata szükséges az átíráshoz! Esetleg tudnánk más módon bizonyítani a testvéri kapcsolatot az okmányirodában?
Köszönettel
Van egy autónk, amin volt eddig banki hitel (lízing), de mivel ezt kifizettük, ezért most át kell íratnunk a saját nevemre az autót. Viszont közben a feleségem használja, ezért praktikus lenne egyből az ő nevére átíratni. Ez mehet 1 lépésben? Mik kellenek ehhez?
Köszönöm!
Átíráshoz a következőkre lesz szükség:
- lízing szerződés opció törlő papírja
- ajándékozási szerződés
-házassági kivont (az illeték mentességhez)
-KGFB igazolás
- törzskönyv, forgalmi
-személyes adatok
Nagymamám ajándékozná nekem az autóját, és csak annyi a kérdésem, hogy az ő születési anyakönyvi kivonatáról csak másolat van, nehezen, de olvasható. Az elégséges lesz az én anyakönyvi kivonatom mellett, vagy csak eredeti kivonatot fogadnak el? Esetleg édesapám (köztes személy) anyakönyvi kivonatát is érdemes elvinni, így megerősítve az egyenes ági rokonságot?
Köszönöm szépen a segítséget!
A feleségemnek van egy régi autója, melyet szeretne a nagybátyjának ajándékozni. Ezzel kapcsolatban az lenne a kérdésem, hogy ez ajándékozással megvalósulható e? Illetve a folyamat mennyibe kerülne és milyen iratokra lesz szükség?
Előre is köszönöm választ!
https://www.biztoshely.hu/gepjarmu-atiras.html
Szükséges dokumentumok:
-gépjármű törzskönyv
-forgalmi engedély
-személyes iratok
-gépjármű ajándékozási szerződés
-megkötött kötelező biztosítási szerződés
Folyamat a következő:
1.ajándékozási szerződés napján kell KGFB-t kötni a fedezetlenségi pótdíj elkerülése végett
2.eredetvizsgára kell vinni
3.15 napon belül át kell íratni
Mi lenne ennek a pontos menete?
Válaszát előre is köszönöm!
Szükséges dokumentumok:
-törzskönyv
-forgalmi
-személyes adatok
-házassági kivonat (illeték mentesség érdekében)
-ajándékozási szerződés
-személyes okmányok
-KGFB igazolás
Az lenne a kérdésem, hogy mi a teendő ha a fiam részére szeretném ajándékozni az autót? Kell-e illetéket fizetnem, vagy kelleni fog-e eredetvizsga? Mivel a tulajdonjog fele a testvéremről száll a fiamra, így köztük nincs meg az egyenesági rokonság. Válaszát előre is köszönöm.
Szükséges dokumentumok:
-jogerőssé vált végzés
- testvér részére lemondó nyilatkozat
- ajándékozási szerződés apa-fia között
-KGFB szerződés a fia nevére
-törzskönyv, forgalmi
A még tulajdonomban lévő autónak, a bátyám az üzemben tartója és a forgalmi + KGFB is az Ő nevén van már!
Szeretnék biztosra menni, ha velem történne valami, akkor az Ő tulajdonába kerüljön!
Elég egy ajándékozási szerződés?
Milyen plusz költségek lennének még?
Köszönöm előre is és kellemes ünnepeket kívánok!
Anyám nevére vettünk adásvételi szerződéssel egy használt autót. Még nem voltunk az okmányirodában, nem írattuk át. Ebben az esetben el tudja ajándékozni nekem az autót?
Felmondható a jelenlegi, és lehet tulajdonosváltás miatt új biztosítónál újat kötni?
Vagy maradni kell a régi biztosítónál?
(Évforduló dec 31-el van, tehát rendesen felmondani már nem lehet a régit.)
Adás-vételit kell írni, amelyet a szülők írnak alá a gyermek helyett, utána ugyan úgy kell eredetvizsga , biztosítás és okmányirodai átírás 15 napon belül.
A családi autó a férjem névén van. Szeretné átiratni a nevemre. (én használom az autót). A biztosítás fordulója december 8. Mikor érdemes az átírást indítani a forduló előtt vagy utána? Ilyenkor nekem már előre meg kell kötni a biztosítást? Vinni kell a házassági anyakönyvi kivonatot is? Köszi szépen
Spencer
Ha vér szerinti testvértől szeretném az autóját (szgk.) átírni a nevemre, mi a legjobb alternativa? És mi szükséges hozzá?
A gyermekem édesapja meghalt!
A nagypapa,a a meghalt férjem édesapja,az unokájának szeretné ajándékozni a saját autóját!
Ebben az esetben milyen okmányokat vigyünk magunkkal?
Köszönöm válaszát!
A fiam nevére szeretném átiratni 16 éves gépkocsimat. Megoldható-e egyszerűen?
Mit szükséges tennem?
Köszönöm a választ!
Magasabb-e a kötelező biztosítás díja attól, hogy budapesti lakhellyel kötöm, egy vidékihez képest? Ha a testvérem a kocsi tulajdonosa és velem üzembentartói szerződést köt, az üzembentartói szerződéshez is kell az én születési anyakönyvi kivonatom? Mindkettőnk személyi igazolványában szerepel anyánk neve.
Köszönöm.
Születési kivonat kell, személyit nem fogadják el.
Olyan kérdésem lenne, hogyha egy új hibrid autót szeretnék édesanyámnak vásárolni, pontosabban ajándékozni, akkor azt miképp tehetem meg és milyen illetékekkel kell számolnom. Előre is köszönöm a válaszát, szél napot!
https://www.biztoshely.hu/gepjarmu-atiras.html
Egyedül eltudom intézni?
Elég az ajándékozási szerződés?
Az édesapjától egy meghatalmazás, azt esetleg még kérhetik és intézheti egyedül.
Fiam a régi kocsiját kölcsönadta húgának, új jogosítványával vezessen gyakoroljon. A lányom nagyon szépen körültekintően vezet. Ám nem rég bármily óvatosan tolatott ki a parkolóhelyéről, valaki az állóhelyzetben levő kocsiba ütközött, sőt még további 2 kocsiba is belement. Rendőrt hívtak és mivel lányom kiejtette a bűvös tolatás szót, a teljes kárt a lányomnak (ill. a kocsi kötelezőjének) kell viselnie. A fiam meghatalmazást adott neki, hogy el tudjon járni. Sajnos tetemes büntetődíj várható, amit biztosan nem fogunk tudni kifizetni.
Fordulónapi biztosító váltást javasoltak, de ebből néhány nappal kicsúsztunk, így a fiam nem tud most váltani.
A kérdésem a következő. Ha a fiam most adásvétel (vagy ajándékozás) keretében a lányomra ruházza a kocsit tulajdonjogát, érdekmúlásra hivatkozással meg lehet-e szüntetni a kötelezőt. És a lányom remélhetőleg jobb feltételekkel köt más biztosítónál új kötelező biztosítási szerződést.
Előre is köszönöm a válaszát!
https://www.biztoshely.hu/gepjarmu-atiras.html
Üdv:Gábor
A következő "eset" megoldására és menetére lennék kíváncsi:
Feleségem nagymamájának tulajdonában lévő (egyszemélyes) kft-jéből szeretnénk átíratni a cégben lévő személyautót a feleségem nevére.
Tehát egy cégautóról van szó, az autó a cég nevén van, ami viszont család tulajdonában lévő céget jelent. (ez esetben a nagymama a tulajdonos a cégben)
Mi lenne ennek a menete, mennyiben tér el egy átlagos családon belüli átírástól, milyen költségekkel kell számolnunk, hol kezdjük az ügyintézést?
A választ előre is köszönöm! Tisztelettel!
Azt szeretném kérdezni hogy körülbelül mennyibe kerülne ha a férjem nekem ajándékozza az autót ami az ő tulajdonát képezi?
Mivel egyenes ágon ajándékoz, gondolom ajándékozási illeték nincs, de a törzskönyv és forgalmiért ki kell fizetni a 6000 Ft és ezen kívül még van valamilyen költség?
Előre is köszönöm a választ
Édesapám nekem szeretné ajándékozni autóját. Mik a feltételek? Mi ennek a menete?
.Mi a konkrét eljárás ez esetben?
Érdeklődni szeretnék lenne egy olyan eset
Hogy vásárolt Apósom egy autót kereskedésből de még látta a lánya és mivel teszik neki neki szeretné ajándékozni
De még nincs aposm néven
Ilyenkor a lányának milyen költségel fog járni?
Forgalmi - törzskönyv egyértelmű
Vagyon szerzési illetéket fizetni kel a lányának?
Eredetiség vizsgára kel vinni? ( nem volt még Apósom se vele eredetiség vizsgán)
Előre is köszönöm a választ
Én a sógornőmnek ajándékoznám az autómat. Két kérdésem lenne:
Ajándékozási szerződés elegendő ,nem kell adásvételi, ugye?
A másik: Neki így kell eredetvizsgálatot végeztetni?
Köszönöm szépen!
Megszeretném kérdezni, ha édesapám szeretne nekem egy utánfutót ajándékozni annak milyen és mennyi költségei lennének?
Köszönöm szépen!
Erzsi
Én a sógornőmnek ajándékoznám az autómat. Két kérdésem lenne:
Ajándékozási szerződés elegendő ,nem kel adásvételi, ugye?
A másik: Neki így kell eredetvizsgálatot végeztetni?
Köszönöm szépen,
Réka
az élettársam nevén van a gépjármű én üzembentartó vagyok. Nem vagyunk bejegyzett élettársak, idáig együtt éltünk és gyerekünk van, viszont kb 2 hónap múlva elválnak útjaink. Abban maradtunk, hogy átkerül a nevemre az autó. Kell ilyenkor eredetiségvizsgálat? Köszönöm!
Az édestestvérem lenne az üzembetartója a gépkocsimnak. Ha magunkkal visszük a születési anyakönyvi kivonatott akkor ez a művelet csak 6000ft- ba fog nekünk kerülni?
Köszönettel!
Édestestvérem nevére szeretném ha kerülne az ideiglenesen forgalomból kivont öreg autóm. Milyen megoldással lehetne a legolcsóbbá tenni az átruházást? Biztosítást kell kötni és azt felfüggesztik amíg kivonás alatt van, vagy az átíráshoz ehhez az esetben nem kell biztosítás?
Válaszát előre is köszönöm!
Húgomnak szeretnénk ajándékozni az autónkat. A férjem nevén van jelenleg. Lentebb olvastam már ilyen esetet, csak megerősítést szeretnék , hogy jól értem e.
Tehát :
1- a férjem nekem ajándékozza a gépjárművet
2- én a húgomnak ajándékozom tovább.
Kérdés: Amikor az én "tulajdonomba" kerül a gépjármű, akkor biztosítást stb. mindent ugyan úgy át kell az én nevemre iratni, vagy mivel azonnal tovább adom a húgomnak, így ezt majd csak az ő nevére vételkor kell elintézni, kifizetni stb.
Tehát kettős tulajdon váltás esetén az én nevemmel is végig kell zongorázni mindent, vagy csak a húgoméval? :)
Előre is köszönöm szépen a választ!
Családon belül szeretnénk gépjárművet ajándékozni
Az üzemben tartó az édesanyám a tulajdonos pedig az öcsém, és az én nevemre szeretnénk mindent át íratni,
A kérdésem pedig az lenne, hogy mi ennek a pontos menete és milyen papírokat kell megammal vinnem.
Köszönöm válaszukat.
Férjem tavaly decemberben elhunyt. Nevén volt egy személygépkocsi, de én vagyok az üzembentartó. Hagyatékátadó végzést kaptunk, amelyben megegyezés alapján első házasságából született fia örökli az autót. Kérdésem, mikor viheti el, illetve kell-e adásvételi szerződést írnunk?
Apóstól (ő a tulajdonosa az autónak) vennénk/vesszük meg az autót a feleségemmel, tehát nem ajándékozással kerülne hozzánk, hanem kifizetnénk neki.
Ebben az esetben is illetékmentes és eredetiségvizsgadíjmentes lenne az átírás, ugye?
Emiatt a feleségem lenne a tulajdonos, - feltételezve a fenti állítás igazát - így nem kell illetéket fizetni, meg eredetiségvizsgát csináltatni, viszont szeretnénk, ha az én lennék az üzembentartó, vagy akár a tulajdonos is, hogy a kötelező biztosítás és a Casco olcsóbb legyen.
Olvastam itt a hozzászólásoknál is, hogy ezt akár 1 lépésben is meg lehet tenni az okmányirodában? így akkor nem 18 000 ft vagy akár 24 000 ft lenne, hanem csak 12 000 ft a teljes ügyintézés díja. Jól gondolom?
Ebben az esetben részemről mit szükséges vinni az okmányirodába, ha meghatalmazással iratnánk engem, mint tulajdonos vagy üzembentartó a forgalmira, (tulajdonosság esetén törzskönyvre is)?
Ha ez így kivitelezhető, akkor végülis 1 lépcsőben, 1 ügyintézéssel megvalósítható, hogy az após nevéről rám kerül az autó tulajdonjoga és illetéket sem kell fizetni, illetve eredteiségvizsgát sem kell csináltatni és a kötelező, casco is a kedvezőbb lesz.
Ebben az esetben a feleségem nevére vagy az én nevemre kellene kötni a kötelező biztosítást? Mert az megelőzi az okmányirodába való bemenetelt, ugye.
Köszönöm válaszát.
Üdv,
Botond
A KGFB mindig annak a személynek a nevére megy aki az üzembentartó lesz.
Szeretnénk az autó tulajdonost átíratni cégre !
Tud segíteni , hogy annak mi a menete , költsége ?
Köszönöm !
Törzskönyv+forgalmi csere az fixen 12 000 Ft.
Nagypapám az unokájának szeretne ajándékozni,ilyen esetben mennyi az illeték? És mit kell az okmanyirodaba vinni?
Szükséges dokumentumok:
-forgalmi, törzskönyv
-ajándékozási szerződés
-születési kivonatok
-KGFB szerződés
Unokatestvérem elajàndékozna nekem egy autót. Ez még belefér az egyenes ági rokonságba? (Azt mondták csak férj,feleség,testvér,szülő számít bele). Ha ez így járható, mennyi illetéket kell megfizetnem?
Köszönöm szépen válaszát..
https://www.biztoshely.hu/gepjarmu-atiras.html
A nevemen van egy személyautó, amelyet a fiamnak szeretnék ajándékozni!
Ajándékozási szerződést írok.
Mennyi a költsége az átírásnak?
Mit kell vinnie majd a Kormány ablakba, hogy a nevére kerüljön az autó?
Kötelező biztosítást is kell kötnünk, mert azt olvasom, hogy a fiamnak a nevére kell kötnöm?
Köszönöm a választ!
Szükséges dokumentumok: törzskönyv, forgalmi, adás-vételi szerződés, biztosítás, születési kivonat.
Mivel a fia lesz az új tulajdonos így neki kell kötni KGFB szerződést.
Öröklés esetén (feleség örököl férjtől) szükség van eredetiség vizsgálatra? A törzskönyvet most kaptam kézhez a banktól, az autó zárt lízingű volt, most járt le a törlesztése, így jelenleg a bank szerepel tulajdonosként.
Fiam nekem szeretné adni az autóját.Ehhez mindkettőnk anyakönyvi kivonata szükséges?Más városban élünk,csak hétvégén találkozunk amikor nincs ügyintézés.
Érdeklődni szeretnék az egyik lányom a másik lányomnak szeretné ajándékozni az autóját.
Van e erre lehetőség és mi kell az átíratáshoz és ez mennyibe kerül
Átíráshoz szükséges:
- KGFB ajánlat
- ajándékozási szerződés
- törzskönyv, forgalmi
- születési kivonatok
Még azt szeretném megkérdezni., hogy kellenek e mind a ketten a a gépkocsi átiratásához?
A nevelőapám szeretné nekem adni az autóját, mert ő vesz egy újat. Mivel nem egyenesági rokonok vagyunk, lehet-e azt tenni, hogy az édesanyámnak ajándékozza a kocsit, mint házastársnak, és a tulajváltáskor engem, mint üzembentartót bejegyeznek. Így meg lehet spórolni az illetékeket, ami akkor lenne, ha nekem adná ajándékozási szerződéssel. (Mert ugye ott nekem kell fizetni illetéket 100 %-ban + a forgalmi 6000Ft). Így meg akkor anyukámnak kell törzskönyv nekem meg forgalmi. Vagy rosszul gondolom? Előre is köszönöm a választ!
1. Abban az esetben, ha 1. édesanyámnak ajándékozza az autót nevelőapám (mint házastárs), majd édesanyám ajándékozza nekem, akkor 2*12 000 forint a költsége?
2. Illetve a két ajándékozási szerződés lehet-e egy napra dátumozva, és el lehet-e egyszerre intézni?
3. Kellünk-e az ügyintézéshez hárman, vagy el tudom én intézni egyedül az Ő meghatalmazásaikkal?
Köszönöm még egyszer!
Kicsúsztunk a 15 napból is, most elküldtem nekem postán a pakkot, hogy hátha Szegeden értik mit kell csinálni...(egy ügyintézéssel bejegyezni engem, majd az ajándékozási alapján a fiam nevére írni..) vagy rosszul tudok valamit???
Most voltam bent a szegedi kormányablakba és minden rendben szerintük, nem értik mit kifogásolt a másik kettő!!!!!!
Édesapám nekem ajándékozza az autóját. Ő már bejelentette a tulajdonos váltását, én viszont ki fogo csúszni a 15 napos határidőből néhány nappal. Mire számíthatok? Válaszát előre is köszönöm!
Nem tud meghatalmazni vkit. aki Ön helyett elintézni?
Azt szeretném kérdezni ha a testveremtől kapok ajándékozással autót akkor milyen költségekkel jár ez nekem átirasnal?
Az lenne a kérdésem, hogy ha díj nem fizetés miatt megszűnt a kgfb-om, illetve érvényes műszaki sem volt és jelenleg sincs az autón, ettől függetlenül eltudom-e ajándékozni a feleségemnek úgy, hogy majd ő köt egy új biztosítást a gépjárműre és le is tudja műszakiztatni a gépjárművet? Illetve engem tud-e hátrányosan érinteni ez a fedezetlenségi időszak a későbbiekben?
Válaszát előre is köszönöm!
Viszont Önnek az esetleges tartozást, amit a biztosítót illetne, amíg kockázatviselés alatt tartott azt behajtócégnek adhatják ki. De ez sem feltétlen, attól függ milyen dátummal törölt a biztosító. Érdemes felhívni az adott ügyfélszolgálatot, hogy látnak-e esetleges tartozást.
Édesanyám élettársa (29éve éltek együtt) meghalt. Egy gépjárművet örökölnek fele-fele arányban az élettárs fiával.
Még nem döntötték el kié legyen, ebben kéne segítség.
Ha anyukám megveszi a részét akkor, hogyan kerül a nevére? Mennyit kell fizetni?
Egyszer kell átírást fizetni vagy felet és utána újra egészet?
Ha a fiáé lenne (ő fizetné ki a fele autót anyunak)neki mennyit kell fizetni az átírásra(ő egyenesági leszármazottnak számít neki kevesebbet?
Hogy működik ez, hogy fele-fele részben örököltek.
köszönöm Ildi
Önöknek kell megállapodni az autó sorsáról,okmányirodában bejegyzik a két tulajdonost is csak a forgalmiban mint üzembentartó egy személy szerepelhet.
Nagymamám a nevén levő autót odaajándékozná nekem.
1, Ha megvan a 2 anyakönyvi kivonat (nagymamámtól édesanyám születésére, illetve az enyém édesanyámtól az én születésemre vonatkozóan) akkor vagyonszerzési-illetékmentes az átírás?
2. Kell-e ilyen esetben eredetiségvizsgálatot tartani?
3, A kötelező biztosítás --ha marad az üzembentartó a nagymamám-- maradhat változatlan feltételekkel az ő nevén?
4, Kötelező biztosítás, ha én lennék az üzembentartó, akkor B0-ról indul? (azaz nincs sem bónus, sem malus? )
Köszönettel: András
Ha a saját nevére köti a KGFB.t akkor a nagymamájáét az ajándékozási szerződéssel le kell mondani és üzembentartói szerződés nem kell. A KGFB díját pedig kitudja kalkulálni az oldalunkon kötelezettség mentesen.
Üdvözlöm.!
Tegnap vettem egy autót,még nem írattam át a nevemre.Szeretném apósómnak ajándékozni.Kérdésem:Köteles vagyok átíratni,mielőtt elajándékozom neki adásvételi szerződéssel vagy negtehetem átírás kötelezettsége nélkül?
Másik kérdés:Egyáltalán elajándékozhatom neki,mivel ő nem vérrokonom.
A férjem édesapja.
Köszönöm s válaszát:Üdvözlettel:Kovács Zsuzsi.
Tegnap vettem egy autót,még nem írattam át a nevemre.Szeretném apósómnak ajándékozni.Kérdésem:Köteles vagyok átíratni,mielőtt elajándékozom neki adásvételi szerződéssel vagy negtehetem átírás kötelezettsége nélkül?
Másik kérdés:Egyáltalán elajándékozhatom neki,mivel ő nem vérrokonom.
A férjem édesapja.
Köszönöm s válaszát:Üdvözlettel:Kovács Zsuzsi.
Válaszukat köszönöm.
Szeretnék érdeklőni, hogy milyen költségekkel készüljek, ha nővérem ajándékoz nekem autót, viszont kiderült, hogy ő csak üzemben tartó, és sógorom a tulajdonosa a kocsinak.
Volt aki azt mondta dupla szerződés kell, és nem kell először nővérem nevére iratni, majd az enyémre, viszont azt mondták, hogy kell eredetiség vizsga ebben az esetben. Ez igaz?
Mert akkor lehet jobban járnèk, ha előbb nővérem lenne a tulaj majd később én, ha meg jött az új törzskönyv a nevére?
Válaszukat előre is köszönöm!
Tulajdonjog átruházásról van szó, nem üzembentartói átruházásról. Sógoroddal csak sima adás-vételi szerződést tudsz kötni.
Ez esetben akkor nem kell illetèk meg eredetiség csak kettő szerződés köztük meg én és nővérem közt, egyszerre be adni, és 12.000 Ft, ugye?
A hugom nevén van egy autó amit én használok. Üzembentartói szerződést kötnénk egymással. Továbbra is ő marad a tulaj én az üzembentartó. Így is kell új biztosítást kötni?
Testvérek között is lehetséges az illetékmentes átiratás?
Köszönöm!
Gépkocsimat unokámnak szeretném ajándékozni, mivel nincs jogosítványom. Mi az elintézési módja? Az unoka egyeneságú leszármazottnak számít?
Köszönöm válaszukat!
Új biztositást kötnöm?
Okmányirodába vinni kell a szerződést, kgfb igazolást, törzskönyvet,forgalmit, születési kivonatot ( az illeték mentességhez)
Ha apósom nevén van az autó, akkor érdemes lenne először a párom, majd az én nevemre íratni ajándékozási szerződéssel?
Köszönöm!
Én a nevelt fiamnak szeretném elajándékozni az autómat. Kérdésem az, hogy elajándékozzni vagy 1000ft-ért eladni érdemes?
Választ köszönöm.
A bátyám nekem ajándékozná az autóját, aminek a nagynéném férje lenne az üzembentartója. Hogyan lenne ennek a legegyszerűbb a menete? Valamint milyen költségekkel járna?
Előre is köszönöm a választ
Ha az automat szeretném a nővéremnek ajándékozni de az üzembentartó mardok en kinek kell a felelősség biztositast megkotni?Maradhat az eddigi biztositas vagy mindenkeppen újat kell kötni?
Olyan kérdésem lenne ez ügyben hogy elsonek atkell íratni az én nevemre es utána a feleségem nevére? Vagy ajandekozhatom így is ?
Köszönöm válaszát!
Köszönöm!
Édesanyám nekem ajándékozza a családi autónkat. Év végén jár le a biztosítása rá, amely már ki van fizetve. Várjunk a biztosítás lejártáig az átírással vagy átírathatjuk úgy, hogy én csak a biztosítás lejártakor kötök az én nevemben biztosítást az autóra?
Ha átíratta akkor az ajándékozási szerződést be kell küldeni az előzmény biztosítóhoz és arányosan vissza fogják küldeni a befizetett összeg különbözetét.
Olyan nincs, hogy vki. később köt biztosítást mert az előzmény be van fizetve, azt visszatörlik az érdekmúlás napjára.
Édesanyámnak nem kell lemondania a biztosítását? Elegendő, ha megküldi a biztosítónak az adásvételi (ajándékozási) szerződést?
Amennyiben nélküle intézem majd az átírást, szükségem van tőle egy meghatalmazásra, illetve az én születési anyakönyvi kivonatomra?
Vagyonszerzési illetéket és eredetiségvizsgálatot nem kell megfizetnem / elvégeztetnem, igaz? Az átírás pedig 12 ezer forintba fog kerülni és meg kell fizetnem az új forgalmi engedély és az új törzskönyv kiállítását.
Testvérem elhunyt,megvolt a hagyatéki tárgyalás is,azt mondta a Közjegyző Nő,menjek be és ajándékozásival írassam a nevemre az autót. A kérdésem az lenne,milyen okmányokkal kell rendelkezzek az ügyintézés során?
Válaszát köszönöm előre is.
Ha az édesanyám élettársa ajándékozza nekem a gépjárművet akivel nem állunk rokoni kapcsolatban, szükséges eredetiségi vizsgálat és anyakönyvi kivonat az átíratáskor?
Válaszát köszönöm!
Amennyiben testvéremtől megvásárolom az autóját, (tehát nem ajándékozás) akkor szükséges-e az eredetvizsga, illetve vagyonszerzési illeték megfizetése?
Köszönettel
Ha a testvérem nevèn van az adásvételi szerződés, üzembentartóival irathatom a nevemre 14 napon belül?
Hogy ne n kètszer àtiratni,ès milyen költségekkel jàr ez?
Feleségem anyukájának öccsétől kapnánk ajándékba az autójukat.
átírásnál kell illetéket fizetnünk ha a feleségem nevére kerül az autó a nagybátyjától???
köszönöm előre is.
Érdeklödnék hogy a párommal szétváltunk az én nevemen van és az ő nevére szeretnénk iratni az autót ijenkor milyen költségek vannak?
https://www.biztoshely.hu/gepjarmu-atiras.html
Egy olyan kérdésem lenne hogy öcsém nem íratta át az autót ideiglenesen ki lett vonva forgalomból de nekem szeretné adni. Mi a teendő hogy az én nevemre kerüljön? Lessz neki vagy nekem valami plussz költsége(m)?
Azt már kérdezők általi válaszokból megtudtam, hogy nagymama ajándékozná unokájának a gépjárművet, 3 születési anyakönyvi kivonat kell majd az átírásnál.
Kérdésem: a nyomtatványokon 4 időpontot kell feltüntetni.
A "tulajdonjog átruházási szerződés hatálybalépésének napja" lehet-e későbbi időpont? (az átírás napja az okmányirodában, jövőbeni időpont jelenleg) Pl.: kelt a szerződés (2021.07.28) és 2021.08.12 (15 napos határidő) lenne oda írva. A másik 3 időponthoz már oda lett írva a nyomtatványon az időpont, viszont a gépjármű jelenleg forgalomból kivont, lejárt műszakival és továbbra is szeretnénk még a forgalomból kivonatni, amíg meg nem lesz javíttatva a jármű, viszont gondolom ez bonyolíthatja a biztosítás kötést valamint a KGFB fedezetlenségi időszak (hogy ne legyen) az ügyintézést (?) valamint az adót is(?).
Válaszát köszönöm!
A férjem testvére nevén van az autó. A férjem az üzemben tartó. Szeretném, ha az én nevemre kerülne, én lennék a tulajdonos. El lehet ezt intézni egy ügymeneteben? A férjem testvére elajándékozná a férjemnek, majd a férjem elajándékozná nekem. Ez így járható? Milyen papírok kellenek hozzá? (Két adásvételi, ajándékozásról, házassági anyakönyvi kivonat, KGFB, törzskönyv, forgalmi.... )
Köszönöm!
Judit
A feleségem féltestvérétől vásároltunk egy autót. Na most az autó az ország egyik végében van, mi pedig Budapesten, viszont a három hete született gyermek miatt a feleségemnek javasolták, hogy ne utazgasson, amíg a hat hetes gyerekágyas periódus a végére nem ér.
Ilyenkor - átírás kapcsán, az eredetiségvizsgálatot megoldottuk - hogy a legcélszerűbb eljárni?
Nagymamámnak az autóját szeretném a nevemre íratni mivel ő már korából adódóan nem fog vezetni. Van-e lehetőség ilyen esetben az autó ajándékozására?
Kerdesem a kovetkezo, hazatelepultem angliabol a ferjemmel aki angol allampolgar. A ferjem nevenmagunkal hoztuk az autonkat is szeretne nekem ajandekozni mert a honositas igy lehetseges. Milyen koltsegekre, illetve eljarasra lesz szukseg?
Ajándékozási szerződést kell írjanak, házassági kivonat ellenében illetéktől mentesülnek.
Várom válaszát.
Köszönöm
Testvérek közötti gépjármű ajándékozés esetén, csak az új forgalmi és az új törzskönyv költségeit kell megfizetni. (Illetve természetesen a KGFB-t is). Viszont mi a helyzet abban az esetben, ha nincs meg az ajándékozni kívánt gépjármű törzskönyve? Elegendő a jelenlegi gépjármű tulajdonosnak lejelenteni, hogy elveszett a törzskönyv, ezt csatolni az ajándékozási szerződéshez és más teendő nincs? Illetve a törzskönyv elvesztését történő lejelentést követően mennyi időn belül íratható át az autó és a hiányzó törzskönyv miatt jár e ez valamilyen plusz költséggel?
Köszönöm válaszát!
Édesanyám szeretné a kisfiam (8 éves) nevére iratni az autóját, ami még hiteles, fizetjük rá a havi törlesztést!Mi a pontos teendőnk és lehetséges e mindez???
Előre is köszönöm!
A lányom Németországban él.Vásárolt egy autót egy hónapos ideiglenes rendszámmal.
Haza szeretné hozni és nekem ajándékozni.
Úgy tudtam,hogy ilyenkor nem kell illetéket fızetni.
Ma bementem a kormányablakhoz megkérdezni és azt mondták mivel Magyarországon először lesz forgalomba helyezve ezért meg kell fízetni az illetéket.
Valóban így van?Mert a hölgy aki mondta nem tünt biztosnak a dolgában.
Meg a lányom mondta,hogy egy ismerősük ugyan igy ajándékozott autót a Magyarországon élő édesapjának és ők sem fízettek illetéket.
Válaszát köszönöm!
A fiam az édesapjától kap egy autot ajándékba, de én lennék az üzembentartó a gyermekem pedig a tulajdonos. A kötelező biztosítás ha az én nevemre lessz megkötve akkor a fiam lehet tulajdonos én pedig az üzembentartó? Az okmányiroda az átírást és az üzembetartói bejegyzést egy lépésben meg tudja csinálni?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdv:Tünde
Kell írniuk egy ajándékozási és egy üzembentartói szerződést is. Egy napra dátumozzák a két szerződést és az nap legyen meg kötve a KGFB szerződés is a fedezetlenségi pótdíj elkerülése végett.
Kell írni egy ajándékozási szerződést, aznap kell kötnie a lányának KGFB szerződést majd 15 napon belül az okmányirodában át kell íratni az autót. Születési kivonat ellenében 12 000 Ft az átírási költség.
Nagymamám tulajdonában lévő gépjárművet, nekem szeretné ajándékozni. Ilyenkor elég az ajándékozási szerződés, édesapám anyakönyvi kivonata, az én anyakönyvi kivonatom, forgalmi igazolvány és törzskönyv az ügyintézéshez? Ilyen esetben eltekintenek a vagyonszerzési illetéktől és az eredetvizsgától, és csak az új forgalmi és új törzskönyv árát kell megfizetni?
Köszönöm előre is a választ !
Erik
A szerződés dátumozásának napján kell kötni KGFB szerződést.
Házassági kivonat és születési kivonatok szükségesek az illeték mentesség igazolására.
Önnek az illetéket kifogják szabni utólag. Ha viszik mindkettejük születési kivonatát, amely igazolja a testvéri viszonyt a húgának nem lesz illeték.
Elhunyt férjem autóját öröklöm, milyen költségekre számíthatok, hogy nevemre keróljön a jármű? Illetve hagyatéki tárgyalás után átírás nélkül kivonathatom-e a forgalomból ha igen ebben az esetben mennyibe fog kerülni ?
Köszönöm
Annamari
Az autómat a volt férjem nevére szeretném íratni. Mivel már nem vagyunk házasok, lehet az a leggazdaságosabb megoldás, ha először a 18 éves lányomnak adom el, és ő az édesapjának? Milyen papírok kellenek a két adásvételin (vagy ajándékozásin) kívül? Kell eredetvizsgálat? A KGFB-t lehet rögtön az én nevemről a volt férjem nevére kötni, ha ugyanaznap történik mindkét ügylet? Mennyibe kerül mindez?
Köszönöm!
A testvérek közötti ajándékozás költségeire vonatkozóan visszaolvasva már találtam információt, azonban abban az esetben milyen költségekre számítsak, ha a testvérem maradna a tulajdonos, én pedig az üzemben tartója lennék a gépjárműnek? Köszönettel: Béla
Bátyám nekem ajándékozza a volt autóját olyat kérdeznék hogy adásvételi szerződésnél be X-elem a ingyenes( ajándékozási szerződés ).
Akkor nem kell semmit írnom a vételárhoz ?
Választ előre is köszönöm .
Szeretném megkérdezni ,hogy válás után évek múlva ,ha a volt férjem nekem adja (ajándékozza)az autót,kell-e illetéket fizetnem ha a nevemre akarom iratni?.....Köszönöm
Édesanyám nekem ajándékozza az autóját, ilyenkor ajándékozási szerződést készítünk. A szerződésen szükséges közjegyző aláírása vagy elegendő a kettőnk + két tanu aláíása?
Köszönettel!
Saját gépjárművemet szeretném ajándékozni sógornőmnek. Ilyen esetben milyen dokumentumot töltsünk ki?
Válaszukat köszönöm!
Szép napot! Lili
Párom apukája szeretné nekünk adni az autóját.
Nem vagyunk házasok van egy kiskorú gyermekünk.
Szeretnénk ha az én nevemre kerülne.
Ha az unokának ajándékozza,aztán pedig a gyermek (5éves)nekem,úgy is egyenes ági rokonnak számítunk ingyenes az átíratás?
Köszönettel:Ágnes
Édesapám a fiamnak szeretné ajándékozni az autóját, vagyis nagypapa unoka kapcsolat. Írnak adásvételi szerződést is és átíratnánk a fiam nevére az autót is.
Mire kell számítanunk ? Hogyan kezdjünk neki? Milyen megoldások vannak ?
Nagyon szépen köszönöm a választ Tímea
Szükséges atírni az autó papírjait a leánykori névről a férjezett névre, ha el szeretnénk adni?
Köszönettel
Barbara
19 éves fiamnak szeretném ajándékozni az autómat,de én maradnék az üzembentartó.Ehhez ajándékozási szerződést kell írni vagy milyen irat kell hozzá? Mennyibe fog kerülni az átírás?
Köszönettel: Tünde
Fiamnak ajándékozom a gépjárművemet de ő jelenleg külföldön tartózkodik és nem tud velem bejönni az okmányirodába. Elegendő, ha én beviszek minden szükséges dokumentumot vagy neki is személyesen jelen kell lennie, esetleg meghatalmazás szükséges-e?
Köszönettel
Zsuzsa
15 éves lányomnak szeretnék autót ajándékozni, ami most az én nevemen van. Van ennek valami akadálya? Köszönöm.
Szeretném ha segítene értelmezni a tulajdonjog-átruházási szerződés nyomtatvány 5. pontjában szereplő mondatot: " Ezen gépjármű tulajdonjoga a bizalmi vagyonkezelés alapján fennálló kezelt vagyonba tartozik".
Ezenkívül még azt szeretném megtudni, hogy mivel most a NAV-hoz került a "súlyadó" nekem mint vevőnek illetve az eladónak is be kel jelenteni ide a tulajdonjog változást vagy ez a központi rendszeren keresztül megoldódik?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Sándor
Adást és vételt az okmányirodában mindenképp jelezni kell 15 napon belül, majd a NAV kiszabja a súlyadót jövőre. Feléjük nem kell jelezni.
Ha, nevelőapám szeretné nekem ajándékozni az autóját aki születésem óta nevel, akkor is illetékmentes az átírás? Vagy mivel nem egyenes ágú rokon, így igazolni kell valamivel ezt a rokoni viszonyt?
Válaszukat előre is köszönöm!
Ha az édesanyja és a nevelőapja esetleg összeházasodtak, akkor lehet még illetékmentes az átírás két ajándékozási szerződésen keresztül.
Tesvérem ajándékoz nekem egy gépjárművet. Vinnem kell ajándékozási szerződést és az adás-vételit is(ingyenes bejelölve)? Vagy elég az utóbbi és nem kell egy ajándékozási szerződés?
Köszönöm!
Továbbá vinnie kell a KGFB-ről kötött igazolását, mind kettőjük születési kivonatát az illeték mentességhez és a törzskönyv, forgalmit az átíráshoz.
Ferjemnek szeretnem elajandekozni az autot viszont nem vilgos, hogy adasvetelit vagy ajandekozasi szerzodest kell kotni, utobbit hivatalos formaban nem talaltam az adasvetelibol meg honnan tudjak, hogy ajandekozas? Koszonom
Az édesapámnak van egy utánfutója aminek most volt a műszaki vizsgája. A forgalmi betellett, újat kell csináltatnia ezért idős korára tekintettel úgy döntött kerüljön inkább a nevemre. Ha jól tudom akkor ehhez egy ajándékozási szerződésre van szükség ami egyenesági rokonság esetén illeték mentes és eredet vizsgálatra sincs szükség. A kötelező biztosítása éves periódusú de attól függetlenül nekem újat kel kötnöm. Kérdéseim: A régi fennmaradó biztosítási díjhoz hogy jutunk hozzá illetve elfogadják a kézzel minta alapján írott ajándékozási szerződést is? Hány példány kel? Ha a fent leírtakon kívül egyéb dolgokra is szükségem van az átíráshoz kérem tudassa! Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel: Sándor
Átíráshoz szükséges még továbbá a törzskönyv, forgalmi és az új tulajdonos KGFB szerződése.
Volt férjem a 18 éves fiamnak ajándékozná az autóját. Ilyenkor sima adás-vételit kell írni, vagy más a szerződés formátum? Ha az adás-vétel után viszont gazdasági akokból én lennék az üzembentartó ( nekem olcsóbb lenne a kötelező mint a fiamnak), akkor az én nevemre kell a kötelező biztosítást kötni. Azt elfogadják az okmányirodában az átírásnál? Ott akkor gondolom rögtön üzembentartóit is kéne bejegyeztetni. Annak van plusz költsége?
Köszönöm szépen!
Erika
A fiamnak ajándékozom az autómat és nem egyértelmű, hogy ilyenkor teljesen új biztosítást kell kötni a nevére, vagy csak a meglévőt kell átíratni a biztosítónál? :0 :shock:
Köszönöm előre is a válaszát.
Testvéremtől vettem meg az autóját, ilyenkor tényleg nem kell eredetiségvizsgálat? Rendes adásvételivel vettem át, nem ajándékozásival.
Valamint, így akkor milyen költségeim lesznek az okmányirodába?
A megkötött biztosítás online történt, papír alapon nem kaptam még postai úton semmit (még csekket sem), így akkor erről nem kell magammal vinnem semmit?
Köszönöm előre is a válaszát!
Üdvözlettel:
Ágnes
KGFB szerződésről kötés után kellett, hogy kapjon online egy kötési igazolást, azt elég ha viszi.
Ha az autó tulajdonosa változik meg, de az üzemben tartó az marad, akkor kell új biztosítást kötni?
Édesanyám vásárol Németországban egy autót, ideiglenes piros rendszemmal. El szeretné ajándékozni Magyarországon nekem, a lányának. Ennek feltétele, hogy a forgalmiban az ő neve szerepeljen vagy egy kétnyelvű adás-vételi szerződés elegendő?
Köszönöm.
Apa ajándékoz autót lányának. Mindkét születési anyakönyvi kivonatra szükség lesz? Köszönöm
Édesapám elajándékozza nekem, lányának a gépjárművét. Viszont az üzembetartó édesapám maradna, így a biztosítás nem változik.
Eladás szempontjából ennek van jelentősége?
Más az üzembetartó ès a tulajdonos.
El tudom adni az autót az üzembetartó hozzájárulása nélkül?
Köszönöm.
https://www.biztoshely.hu/gepjarmu-atiras.html
Azt meg tudnák mondani, hogy tudnak-e olyan jogszabályról, iránymutatásról, állásfoglalásról, amely részletesen leírja a kereteit az egyenes ági rokonok közötti gépjármű-ajándékozás utáni átírásnak? Azért kérdezem, mert elméletileg a sógor autóját többszöri egyenes ági áttéttel át lehetne íratni a fiamra, de ha nincs erre vonatkozó konkrét rendelkezés, akkor a kormányhivatali ügyintézőre van bízva, hogy ezt elfogadja-e.
Köszönettel:
Zoltán
https://nav.gov.hu/nav/ado/illetek/Illetekmentes_a_testv20200715.html
Ma vettem egy atót adás vételi szerződéssel a saját nevemre! A feleségem nevére akartam de nem tudott eljönni.
Ha el ajándékozom neki még az nap amelyik napon a vásárlás történt, milyen átírási költségekkel számolhatok?
https://www.biztoshely.hu/gepjarmu-atiras.html
Testvérek között történt a szabályos adásvételi szerződés, vételár kifizetéssel.
Ilyen esetben milyen illeték tételekkel kell számolnunk.
A kormányablak ügyintezője szerint 36.000+12.000 Ft.
Kérném szépen a véleményét.
Köszönöm szépen, R. Zsolt
https://nav.gov.hu/nav/ado/illetek/Illetekmentes_a_testv20200715.html
Testvéremtől nászajándékba megkapjuk a régi autóját aminek én lennék az új tulajdonosa, ha jól tudom így ajándékozási szerződéssel csak a 12 000 ftot kell kifizetnünk, viszont azt szeretnénk ha a férjem lenne az új üzembentartó parkolás miatt.
Ezt hogy tudjuk egy körben elintézni az okmányirodában? Ennek lesz további költsége ha a férjem lesz a testvérem után az üzembentartó és nem én?
Köszönöm a válaszát,
üdv,
Alexandra
Ha a nagypapa kivánja ajándékba adni az autóját az unokának, akkor is lehet ajándékozási szerződéssel?
Válaszát megköszönve: Zoltán
Érdeklődnék, hogy az én nevemen lévő autót, aminek anyukám az üzembentartója, ajándékozhatok - e a 14 éves lányomnak?
Ha igen, milyen módon és mennyibe kerülne ez a művelet? Anyukám maradna az üzembentartója továbbra is, csak már a lányom tulajdona lenne.
Köszönöm a válaszát!
Vásároltunk egy autót, amit át kell íratni, hogy új tulajdonosa én vagyok. Mindeközben úgy kalkuláltunk, hogy kedvezőbb lenne, ha a férjem lenne az üzembentartó. Így kötöttük meg a biztosítást online. A kormányhivatalban úgy tájékoztattak, hogy szükséges egy üzembentartói szerződést kötnünk. Lehet-e egyszerre átíratni az autót az én tulajdonomra, miközben bejelentem az üzembentartói szerződést is. Milyen plusz dokumentumokra van szükség és milyen költséggel jár ez?
Üdvözlöm!
Vettem lányomnak egy autót, tehát lányom a tulajdonos, én az üzembe tartó. Az a kérdésem , hogy el szeretném adni, de mivel iskolába jár. Ezért kell e hogy ő is az okmányirodában meg jelenjen , hogy le adjam a papirokat? Vagy elég, ha kérek meghatalmazást.
Válaszát köszönöm.
Válás utáni vagyonmegosztás után, a volt férjem tulajdonàban lévő autót szeretném átíratni.
Sima adásvételi szerződèssel, az ingyenes rublika bejelölésével (autó értékét nem beírva) elfogadjàk majd az okmányirodában?
Köszönöm!
Válaszát előre is köszönöm.
Az lenne a kérdésem, hogy kell-e a köztelező biztosítás kötés ha ajándékozás után el is akarom adni?
Köszönöm!
Ha csak az üzembentartóijogot írják át akkor 6000 Ft az átírási költség születési kivont mind a két esetben kell az illeték mentességhez. Akkor nem kell a kölcsön adási szerződés. Mindkettő járható út, Önöknek kell eldönteni melyiket szeretnék.
Amikor testvérek közt adásvételi szerződés íródik, és konkrét pénzösszeg nem vándorol egyik zsebből a másikba, mert inkább odaajándékozás, mintsem vásárlás, mégis sokszor olvasni, hogy írjanak az egyenes ági rokonok adásvételi szerződést gépjármű tulajdonjogváltáskor, pontosan ez mit jelent?
Milyen összegről érdemes ilyenkor megírni, egy tételes összegről, mondjuk 1000 ft-ról, vagy az autó reális piaci értékéről?
Adott esetben a testvérem és közöttem létrejövő tulajdonjog váltásról lesz szó. Én maradok az üzembentartó, és a forgalmit is a saját nevemen hagynám, emiatt, max a törzskönyv kerülne a tesóm nevére, hiszen olykor mindketten használnánk.
És, ha ingyenes az adásvételi, akkor ez a helyzet „ajándékozásnak” minősülő ingóság kategória, amit majd 18 százalékkal adóztatnak, igy az ajándékozott fél, mondjuk egy 1millát érő kisautó után még fizetni fog kb. 180.000 ft adót? Mit tud ön erről, vagy mit javasol a szerződés megírásának módozatára?
Nem akarom tulajdonolni, az autót.
Az Ön esetében pedig nem csak adás-vételit de üzembentartói szerződést is kell írni szintén az ingyenes rész megjelölésével ha Ön marad az üzembentartó. Így új biztosítást nem kell kötni de a jelenlegi szerződéséről kell egy igazolás az átíráshoz.
Szeretném megkérdezni, hogy külföldön élő lányom - édesapja vagyok - nekem ajándékozná a tulajdonában lévő gépjárművét. Honosítás és regisztrációs adó megfizetése után, ezek szerint a forgalomba helyezésnél nem kell vagyonszerzési illetéket fizetnem?
Maradok köszönettel: M. Tibor
Köszönöm a válaszát!
Azt szeretném megkérdezni , hogy az átiratáshoz mindkét fél részveétele kötelező a járási hivatalban ? Azért kérdezem , mert feleségemmel nem élünk egy városban és vajon elég ha lepapírozzuk a dolgokat , vagy kell valamilyen módon egyeztessünk egy napot , amikor nyélbe üthetjük az átiratást.
Válaszát előre is köszönöm.
Azt szeretném megkérdezni, hogy tudtommal mindezt el kell intézni az illető halála utáni 15 napban. Sajnos a járványügyi helyzetre való tekintettel erre nem volt lehetőségem. Méltányossági kérelemmel a járványra való tekintettel is fontos ez a 15 nap?
Válaszát köszönöm!!
https://www.biztoshely.hu/gepjarmu-atiras.html
Másik gépkocsit szeretnék venni, az lenne a kérdésem az ajándékozási szerződésen a kialkudott vételárhoz mit kell írni? Mivel ajándék feltételezem vagy üresen marad ,vagy nulla, vagy ki kell húzni.
Először el akarom ajándékozni a fiamnak, és ezzel megszüntetni a jelenlegi biztosítást ,és a fiamnak újjat A0-át kötni
ennek költsége biztosítás +2x6000Ft Forgalmi+Törzskönyv ha jól értelmezem.
Útánna miután át lett íratva megvenném a másik gépjármüvet , és arra folytatnám a régi B10-es biztosításomat.
Ez így megoldható ?
Válaszát köszönöm
Jól értem? Úgy kell kötelező biztosítást kötnöm, hogy a gépkocsi még nincs a tulajdonomban? (A sógoromtól kapnám ajándékba.) Válaszát köszönöm!
Az egyik barátom nekem akándékozza az személyautóját mert a tengeren túlra költözik.
Az én nevemre írjuk stb.
Csak egyenesági rokonoknál illetékmentes az átírás?
Kiskorú gyermek ajandekozhat-e az édesapjának illetékmentesen? 4 éves a gyerek.
A férjem ajándékozná nekem a tulajdonában álló gépjárművet, oly módon, hogy az üzembentartó továbbra is ő lenne. Jól értem, hogy az ügylet lebonyolításához szükségünk lesz egy adásvételi (ajándékozási) szerződésre, illetve az új tulajdonostól egy üzembentartói szerződésre? A 2 ügymenetet egyben el tudjuk intézni? Ez esetben csak a 2*6.000,- Ft-t kell fizetni? A házasságot igazoló, illetve gépjármú iratokon kívül mire van még szükség?
Köszönöm szépen előre is!
Apósom tulajdonában van az autó, amit én használok. Szeretnénk, hogy most már hivatalosan az is enyém legyen. Mivel nem vagyunk egyenes ági rokonok, ebben az esetben mi a legolcsóbb módja az autó átírásának?
Köszönöm a választ.
A gépjármű a feleségem nevén van,de én vagyok az üzembentartó. Azt szeretném hogy én legyek a tulajdonos,ezért nekem ajándékozná az autót.Ez esetben milyen okmányok kellenek? Forgalmi,törzskönyv,két anyakönyvi kivonat? Vagy kell kötnöm új biztosítást is?
Válaszát előre is köszönöm!
Ha Én anyai ágról levő féltestvéremnek ajándékozom a gépjárművem, úgy is egyenes ágúnak számít és ingyenes? Illetve a kérdésem még az lenne, hogy nekem papírformátumú születési anyakönyvi kivonatom nincsen, csak ügyfélkapun keresztül elektronikus, úgy is elfogadják? Elég a testvéremnek elmenni e az okmányirodába?
Köszönöm a válaszát! :)
Az öcsém megvásárolja az autómat. Ha jól értettem, akkor nem szükséges neki vagyonszerzési illetéket fizessen az átírásnál. Eredetiségvizsgálatra szüksége lesz-e? A testvéri kapcsolatot anyakönyvi kivonattal, vagy személyi igazolvánnyal is lehet igazolnunk?
Köszönettel:
Péter
Amennyiben elhunyt a 24 éves fiú édesapja és az elhunyt édesapa apukája (nagypapa) az unokának akarja ajándékozni az autót, az családon belülinek minősül? Ingyenes? Köszönettel: Csonka Zsolt
A fórum alapján úgy értem, hogy édestestvérek közötti autó átruházás esetében nincsen illeték kiszabás, és csak adás-vételi szerződést kell kitölteni az ingyenes rubrika jelölésével. Ez így helytálló? Nem szükséges akkor adás-vételi helyett ajándékozási szerződés?
Ill. amely még szükséges az okmányirodában: törzskönyv, forgalmi, személyi igazolványok, anyakönyvi kivonat másolatok(?), 12.000 Ft. Ez is helytálló?
Kérdésem még az lenne, hogy okmányirodába menetel előtt megkötött biztosítási szerződés szükséges-e, mely már az új tulajdonos nevére szól? Továbbá hogy adás-vételi mintát bárhonnan letölthetek? Nem tudom, mely a legfrissebb formája.
Előre is köszönöm!
Mónika
Külföldről szeretnénk a sajat autónkat behozni Magyarországra, és itt forgalomba helyezni. (Műszaki vizsga éppen lejárt) A férjem nevén van az autó, itt M.o-on viszont az én nevemre szeretnénk íratni (én állandó lakos vagyok itt, ő csak ideiglenes lakcimkartyaval rendelkezik). Ehhez szükség van ajándékozási vagy adásvételi szerződésre? Illetve milyen költségekkel kell számolni?
Köszönöm
A pontos költséget nem tudom megmondani mert autónként eltér. Honosíttatni kell, műszakiztatni, eredetvizsgáztatni, regisztrációs adót kell fizetni, KGFB szerződést kötni majd okmányirodában törzskönyv+ forgalmit+ rendszámot ki kell váltani.
Mivel a házastársi viszony és az egyenesági rokon hasonló elbírálás alá esik én úgy tudom, nem szükséges eredetiségi vizsga.
De azt is csinálhatják, hogy írnak egy adás-vételit anya lánya között és egy üzembentartói szerződést lány és férje között, így biztos nem kell eredetiségi vizsgálatot csináltatni és a férj is viheti a B3 fokozatát a KGFB szerződésre a költségek enyhítése érdekében.
testvérek közötti szerződés esetén eredeti születési anyakönyvi kivonat kell vagy elég a másolat is?
Tulajdonjog váltás 12 000 Ft, üzembentartó váltás 6 000 Ft. Okmányirodai ügyintézéshez szükséges van a házassági kivonatra az illetékmentességhez.
Tulajdonjog váltáshoz szükség van egy adás-vételi szerződésre (ingyenes részt kell megjelölni) , üzembentartó váltáshoz üzembentartói szerződés kell, bármelyiket is választják, amilyen dátum rá kerül, az nap kell kötni új KGFB szerződést és onnantól számítva 15 napon belül át kell tudni íratni.
Egy ismerősöm (kollégám) az édesapjától örökölt egy gépkocsit, amit én szeretnék üzembentartóként a későbbiek folyamán a nevemre íratni. A kérdésem arra vonatkozna, hogy ennek az ismerősömnek gondolom első körben a saját nevére kell átíratnia az autót? Mi ennek a pontos menete? Új forgalmi, törzskönyv, biztositás az új tulajdonos részéről és utána mehet az üzembentartói átírás?
Köszönöm válaszát: Sándor
Apukámnak megszűnt a magyar állandó lakcíme, de a személygépkocsi tulajdonosa ő( törzskönyvben), én pedig az üzembetartó vagyok. Milyen illetékekkel jár az-az eljárás, ha én szeretnék lenni a tulajdonos és az üzembentartó is? (sajnos, amikor vásároltuk az autót nem voltunk, ezekkel a dolgokban tisztában).
Az lenne a kérdésem, hogy terhel e bármi féle adofizetesi kötelezettség abban az esetben, hogy az édesapamtol kaptam ajándékba egy gépjárművet az év elején, kötelező van, törzskönyv van, nevemen van a gépjármű, de én most szeretnem eladni. Köszönöm válaszát.
gépkocsi ajándékozás esetén(szülő gyerek) is kell közjegyzőhöz fordulni, vagy a neten található ajándékozási szerződés mintájára, két tanuval is készíthetünk magán okiratot?
előre is köszönöm szépen a választ.
Ildikó
Egy 20 éves szgk. a volt feleségem nevén van, átiratnám a jogosítvánnyal nem rendelkező nagykorú gyermekünk nevére, üzembentartó én lennék. Mi ennek a menete és milyen költségekkel járna?
Köszönöm
S
Egy motorkerékpárt feleségemnek ajándékoznék.
Üzembentartó lehetek? Ez milyen költségekkel jár és milyen papírok kellenek az okmányirodában?
Köszönöm válaszát.
Az új törzskönyv+forgalmi lesz majd a költség 12 000 Ft
Az volna kérdésem, hogy ha a testvéremnek ajándékozási szerződéssel továbbadom a jelenlegi gépjárművem, és ő ugyanazzal a nappal továbbajándékozza a férjének! Kell vagyonszerzési illetéket fizetni és eredetiségvizsgálatot csináltatni? Tehát járható út így átadni a sógoromnak a gépkocsit, csak törzskönyv és és forgalmi költségével?
Nagyapám (édesanyám apja) elhunyt, most zárult le a hagyatéki eljárás, édesanyám örökli az autót. Tőle ajándékozással én venném át az autót. Átírható egyből az én nevemre az autó az öröklési határozattal, és az ajándékozáshoz szükséges papírokkal?
Segítségét előre is köszönöm!
Olyan kérdésem lenne, hogy Nagybátyám vette Németországban az autót, de az én nevemre fog kerülni. Jelenleg ugye az ő nevén van a forgalmi, német ideiglenes rendszámmal. Ha ajándékozási adásvételivel ruházza rám a tulajdonjogot , akkor fog terhelni valamelyikőnket vagyonátruházási illeték?
Köszönöm előre is!
Először is köszönjük az összefoglaló cikket, ami nagyon hasznos volt! Volna egy autó, melyet édesapám a nevemre iratna. Ilyenkor Neki is meg kell jelenni az okmányirodában? Távollétében egyedül én, mint új tulajdonos is eljárhatok? Az ő születési anyakönyvi kivonata, és személyi igazolványa is kell? távollétében elegendő ezek másolata?
Köszönöm a segítséget!
Ebben az esetben maximum, amihez meghatalmazás kell az édesapjától az az , hogy lemondja az ő nevéről az autót.
Van egy autom aminek a tulajdonosa en vagyok es az uzemben tarto edes anyám.
A kerdesem
Peddig a kovetkezo lenne ha edes anyám az uzembentartoi jogot ram szeretné helyezni akkor milyen koltsegekel kell szamolni ? Csak ujj forgalmi engedely ami 6000 ft + ujj biztositas a nevemel ? Es mi a sorend eloszor edes anyám biztositas lemondasa vagy nekem kell kotni ?
Valaszolat elore is kosszonom
- okmányirodába időpontot kell kérni
- azzal a dátummal, amivel visszaveszi az üzembentartói jogot az nap kell kötni KGFB szerződést (üzembentartó váltás okkal, amit az oldalunkon könnyedén megtehet)
-az újonnan kapott forgalmi mindkét oldalát az édesanyja biztosítójához be kell küldeni jól olvasható fényképes formában, hogy töröljék és ha van különbözet azt is vissza kell igényelni
Egy autónak én vagyok a tulajdonosa, édesanyám az üzembentartó és hosszan tartó állás miatt nem lett fizetve a kgfb de a forgalomból sem lett ideiglenesen kivonva. 470ezer huf a fedezetlenség, újra kötötte édesanyám a szerződést de törölték ismét mivel nem lett megfizetve a fedezetlenség. Olvastam már pár hasonló posztot, mindig az egyenesági tulajdonos váltást írja legbiztosabb megoldasnak, de mivel én még nem voltam üzembentartója soha a járműnek, így nem lehet elég az is hogy én mint tulajdonos egyben üzembentartó is leszek? Hisz nekem nem kötelességem felelni az előző üzembentartó "hanyagsagai" miatt ha tulajdonos is vagyok közben ha nem. Előre is köszönöm a választ!
Az lenne a kérdésem, hogyha testvér adja az édesapjának, de az apa tovább is adja azonnal egy másik gyerekének, akkor az apának is kellene biztosítást kötni? Van valami amire ilyen esetben figyelni kell?
Válaszát előre is köszönöm!
De ha jól értelmezem akkor testvérek közötti ajándékozás lenne, most már ők is illeték mentesen írathatnak át nem kell szülőt bevonni hozzá. Születési kivonatokat kell vinni ennek igazolására.
Mi a testvéremmel közösen vagyunk tulajdonosai a gépjárműnek, édesapánk után örököltük, de ő szeretne lemondani róla. (A hagyatékin nem mondott le, de rájött, hogy több gondot okoz, mint amennyit ér.) Ilyenkor hogy számlálódik az illeték ajándékozás esetén? Ugyanúgy a teljes összeget számolják? Illetve nincs valami más megoldás?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdv.
A kocsi tulajdonosa meghalt , élő rokon csak az unoka, és a unoka húga és annak a lánya .
Ebben az esetben az unoka húga és a lánya is egyenes ági ági rokon?
Válaszát előre is köszönöm!
FBX.
Írjanak egy ajándékozási szerződést Ön és a fia között továbbá egy üzembentartói szerződést Ön és a sógora között, mindkét szerződést ugyan azzal dátummal írják meg. A sógora még az nap kössön KGFB szerződést, amit az oldalunkon könnyedén megtehet.
Okmányirodába időpontot kell foglalni, lehetőség szerint 15 napon belül át kell írni ( biztosítási oldalról 30 napon belül kell tudni átírni, ha ebből kicsúsznának feltétlen jelezni kell a biztosító felé, hogy ne töröljék le a szerződést nem bejegyzett üzembentartó jogcímén.)
Okmányirodába kell a fia születési kivonata, hogy tudják igazolni az egyenesági rokonságot, az üzembentartónak pedig az új forgalmi díját és az illeték 25%-t kell kifizetnie.
Lányomtól Brüsszelből Belga rendszámmal ajándékozás céljából /Anya részére/Magyarországra hozattuk az autóját! 2021 júniusig van érvényes műszaki vizsgája : Hol kezdjük el a honosítással kapcsolatos ügyintézést és szükséges-e személyesen mindkét félnek a hazai jelenléte ?
Ha a fiam autója kerül a nevemre,az átírásnál az ő vagy az én anyakönyvi kivonatomra van szükség?
Ha az ex párom (a gyerekeim apja) nekem ajandekozza az ő autoját, akkor mi a teendo? Lesz átírási költsége? Köszönöm előre is!
Amennyiben van házassági kivonat akkor az átírási költség 12 000Ft, illetékmentes annak felmutatásával az okmányirodai ügyintézés.
Ha nem házasok akkor viszont a teljes átírási költséget ki kell fizetni törzskönyv+forgalmi+eredetiségvizsga+illeték.
Amennyiben nagymamám élettársa meghalt, és nagymamám örökli a gépjárművet, aki az én nevemre szeretné iratni, ebben az esetben kell vagyonszerzési illetéket fizetni és eredetiség vizsgát csináltatni?
Válaszát előre is köszönöm!
Testvérem férje ajándékozott nekem egy gépjárművet. Az itt olvasottak alapján arra jutottam, elegendő a két ingyenes adásvételi szerződés (sógorom-testvérem; testvérem-én). Az okmányirodában azomban kértek eredetiségvizsgálatot. Valóban szükséges? Ha nem, és nekem van igazam, milyen jogszabály hivatkozik rá?
Testvéremtől megvásároltam az autót, ilyen esetben kötelező az eredetiség vizsgálat? 2018-ban vásárolta, és az akkor kapott eredetiségvizsgálati papír is meg van. Illetve illetékköteles az átírás?
Köszönettel, Szilvia
A keresztapukám ajándékozná nekem az autóját, (édesanyám testvére) esetleg ez lehetséges? A költségel mások lesznek mint egy sima használt autó vásárlásnál?
Köszönöm
a Magyarországon élő fiamnak ajándkba adni. Milyen lépések és költségekre kell számítani?
Köszönöm és várom válaszát. Tisztelettel Gergely János.
Válaszát előre is köszönöm !
Válaszát előre is köszönöm!
További szép napot!
a húgomtól megvásároltam személy gépkocsiját.
kell e illetéket fizetnem vagy nem?
2021.01.01-től nem kell testvértől vásárolt autóra illetéket fizetni sem eredetiségvizsgát csináltatni. Átírásnál mindkettőjük születési anyakönyvi kivonatára szükség lesz.
Édesanyámnak szeretném átadni az autót, akkor is 12.000.-Ft a díja?
Olyan kérdésem lenne, hogy apósnak autót ajándékozni hogy lehet?
Ha én elajándékozom nejemnek, ő pedig az édesapjának, ezt így megtehetjük?
Ebben az esetben nejemnek kell egy biztosítést kötnie és aztán azt lemondani?
Köszi!
Ami fontos, amikor ledatálják a szerződést azzal a dátummal kössenek az apósa nevére KGFB szerződést a fedezetlenségi pótdíj elkerülése érdekében.
Nejének biztosítást nem kell kötnie.
T. Cím! A házastárs esetében milyen költségek vannak, ha nevére akarjuk íratni a régi autót új vásárlása miatt. Válaszukat várva, köszönöm.
Érdeklődni szeretnék hogy ha a nagymama az unoka nevére szeretné irtani az autóját, az milyen költséggel jár? Az unoka egyenes ági rokonnak számít-e?
Várom válaszát!
Köszönettel,
Dolencsics István
Minden biztosítás, a kötelező és a Casco is az én nevemen van. Bár elolvastam a fenti írást, a biztonság kedvéért kérdezem, mit kell tennünk, van-e költség, vagy elég a kitöltött, aláírt nyomtatványt és a születési anyakönyvi kivonatot bemutatni az ügyintézéshez?
Ő sok év óta külföldön él, és a mostani helyzetben kilátás sincs, mikor tudna személyesen velem jönni? Ha meghatalmazást ír, azzal én intézkedhetek?
Válaszát előre is köszönöm!
Zsuzsanna
Elég a kitöltött aláírt nyomtatvány, születési anyakönyvi kivonat, igazolás a meglévő KGFB szerződéséről.
Költségként az új forgalmi ( 6000 Ft) és az új törzskönyv díja (6000 Ft) terheli.
Az ügyintézésben pedig meghatalmazással eljárhat a lánya nevében.
Előre is köszönöm a választ.
Feleségem nevére szeretném átíratni az én nevemen levő autót, ajándékozással. Mi a teendő, mi kell hozzá? Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel:Zsolt
Édesapától örökölt (hagyatéki tárgyalás február közepén lesz) személygépjármű esetében milyen költségek merülnek fel az átíratáskor és milyen teendőim lesznek, mely papírokat kell majd vinnem az okmányirodába?
Előre is köszönöm válaszát!
Tisztelettel: Beatrix
Okmányirodai ügyintézéshez vinni kell az ajándékozásit, üzembentartóit, születési anyakönyvi kivonatot (egyenesági rokonság igazolása érdekében az illeték mentességért) továbbá az édesapja jelenlegi KGFB szerződéséről egy igazolást. Ha megtörtént az átírás az édesapja biztosítójához be kell küldeni az új forgalmi mindkét oldalát és jelezni kell feléjük a változást. Ez évfordulónál díj módosító tényező lehet.
Csilla
Okmányirodai ügyintézésnél igazolni kell az egyenesági rokonságot egyszer az édesapja és Ön között (születési kivonat szükséges) másrészt Ön és a neje között (házassági kivonat szükséges) így illeték mentes lesz az átírás.
Hol és hogyan lehet pótolni a az egyenes ági leszármozottnak történő átíráshoz?
Válaszukat tisztelettel köszönöm!
Szeretnék érdeklődni én a 17 éves unokámnak szeretném ajándékozni az autómat ! A kislány betöltötte a 17 életévét! Kell valami engedély hozzá és kell fizetni vagyonszerzési illetéket? Köszönöm üdv Mária
Segítséget szeretnék kérni olyan ügyben hogy a párom a húgától szeretne átvenni egy autót, a húga a tulaj az édesapjuk pedig az üzembentartó. Az új tulaj és üzembentartó a párom lenne egyben. A kérdés az lenne hogy mivel a tulaj nem egyenes ági rokon hanem testvér a vagyonszerzési illetéket ki kell fizetnie?
Válaszát köszönöm előre is!
Tisztelettel
András
A házastársak egymás közötti autó adás-vételéhez nem a házassági anyakönyvi kivonat szükséges? Válaszát köszönöm!
A lányomnak évekkel ezelőtt vettünk egy autót, az én (Apa) nevemre szólnak az iratok. Át szeretnénk íratni a lányom nevére.
Jól értelmeztem, hogy a költségek ebben az esetben, a biztosítás díja,az új forgalmi,a törzskönyv.Kérnék egy megerősítést.
Előre is köszönöm.
Férjem Németországban dolgozik. Az autóját nekem akarja ajándékozni. Külföldről behozott autókra is érvényes az családon belüli ajándékozási törvény? Milyen nyomtatványt kell kitölteni ?
Köszönöm
A párom az autóját az unokahúgomnak adná ajándékba ... eddig is és ezután is én maradnék az üzemben tartó ...
milyen papírokat kell vinnem és , hogy lenne olcsóbb az átiratás?? Köszönöm ?
Személygépkocsimat a lányomnak ajándékoztam. Ő a mai napon átíratta a saját nevére, megkapta az új forgalmi engedélyt.
Azt szeretném kérdezni, hogy nekem van-e még valamilyen teendőm ezzel kapcsolatban. Be kell-e mennem a kormányablakba bejelenteni az átadást?
Köszönöm!
Cégem nevén van egy autó. Én vagyok a cég tulajdonosa. Az autót a feleségemnek ajándékozná a cégem. Milyen költségekre számíthatok ? Itt is számít az egyenes ági rokon ?
Nagyon köszönöm a választ
KGFB díj fizetés elmaradás miatt hivatalból, a forgalomból ideiglenesen kivont autót szeretnék a testvéremnek adásvételi szerződéssel, az ingyenes opció bejelölésével "átadni". A 12.000.- Ft teljes átírási költségen felül kell egyéb költségre számítanunk? Amennyiben ő azonnal ki szeretné ideiglenesen vonatni a forgalomból, szükséges kgfb szerződést kötnie az átíráshoz vagy sem?
Köszönöm válaszát,
Édesapám a lányomnak ajándékozza az autóját, milyen dokumentumok kellenek az átíráshoz, illetve hogyan lehet ebben az esetben érvényesíteni az illetékmentességet?
Először írjuk az én nevemre majd én ajándékozzam tovább vagy más lehetőség is van esetleg?
Köszönöm
Nekem olyan gondom van, hogy dec. 3án írtuk meg az ajándékozási szerződést a nagypapámmal, 18-án mentem volna átíratni. De sajnos nem jó anyakönyvi kivonatott vittem, mert az enyén és anyukámé kellett volna nem pedig a nagypapámé. Új időpontott meg csak Jan. 5ére kaptam. Így már eltelig 1 hónap a szerződés megírása óta. Ez nem baj? És mit kell tennem ha igen? Sajna ez a vírus miatt semmi nem egyszerű. Biztosítás megköttve.
Köszönöm a ségítséget.
A nővéremtől szeretnék megvenni egy autót, melyik mód lenne a legköltséghatékonyabb? Szeretné ha a nevéről az autó lekerülne, mert masik autókra magas biztositasi dijat fizet. Én pedig szeretném minél olcsóbban megúszni ezt a "vételt".
Köszönöm mielőbbi válaszukat.
Sándor
Ha kiskorú tulajdont szerez és tovább kívánja adni az üzembentartói jogot, akkor Gyámhatósági eljárás lefolytatása szükséges!
Köszönöm.
Köszönöm válaszát.
Szeretném megkérdezni, hogy az ajándékozási szerződést közjegyző által hitelesíteni kell vagy van erre forma nyomtatvány amivel a kormányablakban elég az ügyintézés? A férjem részére szeretném a gépjárművet ajándékozni. A többi dokumentummal tisztában vagyok csak ezt az egyet nem tudom milyen módon kell vinne az okmány irodába. Köszönettel Renáta
Anyukám élettársának van egy utója ameynek anyukám az üzembe tartója. Most ezt az autót nekem adnák. Mi a legegyszerűbb és -olcsóbb módja ennek az átírásnak és, hogy működik.
Köszönöm szépen válaszát
Feleségem autóját adjuk át édesapám részére. Ha feleségem először ajándékozza az autót, és ezután én adom édesapámnak, akkor nem kell eredetiség vizsgálatot és árírási illetéket fizetni? Ilyenkor szükséges az én nevemre is új forgalmi és tözskönyv? Ha igen, a két eladás között meg kell várni, míg a forgalmi és törzskönyv elkészül? Kell-e kötelező biztosítást kötni ekkor az én nevem re is, vagy már csa édasapámnak, aki az autót használni fogja? Köszönöm válaszát.
Régi autónk átiratnám feleségemre. (kötelező bónuszom vinném az új autóra) A szerződésben az ingyenes opciót választottam. Ha jól tudom, mivel ajándékozás, így nem kell összeget írni
Viszont nem tudom mit kell jelölni a "Ezen jármű tulajdonjoga a bizalmi vagyonkezelés alapján fennálló kezelt vagyonba tartozik: igen / nem"
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel
L. Péter
A NEM-et jelölje be.
Egy olyan kérdésem lenne, hogy a férjem nevén van a családi autónk viszont szeretnénk venni még egyet és ami most a tulajdonunkban van szeretnénk az én nevemre vagyis ajándékozás címszóval átiratni hiszen én használom nagyrészt. Milyen költségekkel járna ?
Előre is köszönöm a válaszát!
A másik kérdésére a válasz röviden az, hogy NEM.
Bővebben pedig:
Bizalmi vagyonkezelés alapján fennálló kezelt vagyonba tartozó tulajdonjog tényének feljegyzése
Az ügy rövid leírása
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 2014. március 15-i hatállyal vezette be a bizalmi vagyonkezelési szerződés jogintézményét a magyar jogba. A bizalmi vagyonkezelés során a vagyonrendelő akár a teljes vagyonának, akár a vagyona meghatározott részének tulajdonjogát a vagyonkezelő részére átengedi, a vagyonkezelő tulajdonába adja. A vagyonkezelő a vagyonrendelő javára kezeli, gyümölcsözteti azt, tevékenységéért pedig vagyonrendelői díjra jogosult. A vagyonrendelő a rábízott vagyont a vagyonkezelő tulajdonába adja, és a vagyonkezelő a vagyont saját nevében kezeli, természetesen a törvényben rögzített szigorú szabályok megtartása mellett.
Ki jogosult az eljárásra?
Ki jogosult az eljárásra?: A bejegyzést - ha jogszabály rendelkezéséből, vagy a felek megállapodásából más nem következik - annak kell kérnie, aki ezáltal jogosulttá válik. Kérheti a bejegyzést az is, akinek ez bejegyzett jogát érinti. A kérelmet jogi képviselő útján kell benyújtani.
Kizáró okok:
Milyen adatokat kell megadni?
A kérelmező nevét (megnevezését), természetes személyazonosító adatait, állampolgárságát, lakcímét (székhelyét vagy telephelyét), személyi azonosítóját (statisztikai azonosítóját, cégjegyzékszámát, bírósági bejegyzésének számát, egyházi jogi személy nyilvántartási számát), az érintett ingatlannak (település és helyrajzi szám szerinti), valamint annak a jognak a megjelölését, amelynek bejegyzését kérik. A kérelemnek tartalmaznia kell a jogi képviselő nevét (megnevezését), székhelyét.
Milyen iratok szükségesek?
A kérelemhez két eredeti és egy másolati példányban kell csatolni a bejegyzés alapjául szolgáló okiratot.
Milyen költségei vannak az eljárásnak?
Az eljárási díj jellege igazgatási szolgáltatási díj.
A díj mértéke változással érintett ingatlanonként 6600 forint.
Indokolt esetben, a kérelemre történő soron kívüli ügyintézés díja ingatlanonként 10000 forint, melyet az eljárási díjon felül kell megfizetni.
Az eljárási díj megfizetése történhet az ingatlan fekvése szerint illetékes járási hivatal pénztárába történő készpénz befizetéssel, amennyiben a hivatali helyiségében erre lehetőség van bankkártyával, készpénz-átutalási megbízással (csekkel) illetve átutalással.
Hol intézhetem el?
Járási Hivatal
Budapest Főváros XIV. kerületi Hivatala
Budapest Főváros XI. kerületi Hivatala
Ügyintézés határideje
Az általános ügyintézési határidő 21 nap. Azonban ha a beadvány harmincnál több önálló ingatlant vagy harmincnál több érdekeltet érint, az érdemi határozatot - az általános ügyintézési határidőtől eltérően - hetven napon belül kell meghozni. Ha törvény soron kívüli ügyintézést ír elő, eltérő rendelkezés hiányában az ügyintézési határidő 15 nap. Indokolt esetben kérelemre soron kívüli ügyintézés kérhető engedélyezhető. Kérelem alapján engedélyezett soron kívüli ügyintézés esetén az ügyintézési határidő az engedély megadásától számított még nyitva álló törvényes ügyintézési határidő fele.
Jogorvoslati lehetőség
Jogorvoslati lehetőség: Az ügyfél az első fokú határozat ellen fellebbezhet.
Jogorvoslati lehetőség részletei: Megyei/Fővárosi Kormányhivatal
Kinek kell címezni a fellebbezést (az elbíráslásra jogosult szerv): A megtámadott döntést hozó illetékes járási hivatal.
Hová kell benyújtani a fellebbezést (az elsőfokú hatóság, amely a döntést hozta): A járási hivatal döntése ellen főszabály szerint a kézbesítéstől számított harminc napon belül lehet fellebbezést benyújtani. Az az érdekelt azonban, akinek a járási hivatali határozatot bármilyen okból nem kézbesítették, és a határozat kézbesítését a bejegyzéstől számított egy éven belül kéri, a kézbesítéstől számított tizenöt napon belül terjeszthet elő fellebbezést.
A benyújtási határidő: Az ingatlan-nyilvántartási eljárásban hozott döntés ellen benyújtott fellebbezés díja 10 000 forint.
A fellebbezési illeték mértéke:
Amit még érdemes tudni (GYIK)
Ki járhat el Magyarországon bizalmi vagyonkezelőként? Válasz: Magyarországon bizalmi vagyonkezelőként csak olyan személy járhat el, akit valamely formában a Magyar Nemzeti Bank (hivatal) nyilvántartásba vesz: vagy rendszeresen ezen tevékenységet végző bizalmi vagyonkezelő vállalkozásként, vagy a bejelentési kötelezettségének eleget tevő, nem üzletszerűen eljáró bizalmi vagyonkezelőként. Ebből kifolyólag – nyilvántartásba vétel és az annak tényét igazoló okiratok hiányában – a bizalmi vagyonkezelés alapján fennálló kezelt vagyonba tartozó tulajdonjog nem jegyezhető be az ingatlan-nyilvántartásba.
2014 ben Németországban vásárolt és ott is használt( német rendszámos ) saját tulajdonú autóm szeretném magyarországon használni (magyar rendszámmal) .
Kell-e a regisztáció során vagyonszerzési illetéket fizetnem?
Adásvétel nem történt hiszen az autó 2014 óta a tulajdonomban van.
Pàrom tulajdonàban lèvő autót szeretnènk àtírni az èn nevemre.
Nem vagyunk hàzasok. Azt tudom hogy ebben az esetben szüksèges eredetvizsga, vagyonszerzèsi illetèk, +forgalmi +törzskönyv kifizetèse valamint a kgfb biztosítàs megkötèse az èn nevemre.
Viszont milyen adàsvèteli kitöltèse szüksèges, jelöljük hogy "visszterhes" csak nem írunk be összeget vagy 0Ft, vagy nyugodtan jelölhetjük hogy "ajàndèkozàs"?
Ha az ajàndèkozàst jelöljük akkor nem terhel minket a fentieken kívül egyèb költsèg (gondolok èn mondjuk pl.:ajàndèkozàsi illetèkre)?
Vàlaszàt előre is köszönöm.
A vètelàrhoz mit írjunk? 0Ft vagy hagyjuk üresen?
Édesanyámtól venném át a nem használt kocsiját, de mint kiderült 3 hónapja lejárt a kötelezőbiztosítása. Ajándékozáskor ki kell fizetni a nem biztosított időszakot?
Köszönöm,
Attila
Testvérem hagyatéki eljárás során örökölni fogja édesapja autóját (15. éves Suzuki MZ Swift), mely autóra nem tart igényt, így nekem adná ajándékba (Féltestvérek vagyunk, az ő édesapja nekem nevelőapám volt).
Kérdéseim:
A hagyatéki eljárás során lemondhat-e a javamra a gépkocsiról. Ez esetben a tulajdoni átírást (és egyéb ezzel járó egyéb kötelezettséget mint. pl. kötelező biztosítás stb.) nem kell a ő nevére elvégeztetni? Egyenesen rám hárulnak-e ezek a kötelezettségek? Melyek az ajándékozás és az azt követő tulajdonlással járó fizetési kötelezettségek? Azt hiszem nem pofátlanság, ha az ember szeretné, hogy egy ilyen ügyben a legkevesebb költség terhelje.
Még egy kérdés: Ugyanez vonatkozhat-e a fiamra, azaz a hagyatékinál nem az én nevemre, hanem a fiam nevére mondana le a testvérem.
Válaszukat előre is köszönöm.
Üdvözlöm, a hagyatéki eljárás során a testvére mondjon le az ön részére az autóról. Ez így a legegyszerűbb szerintem, ez esetben a kötelező biztosítást már egyből az ön nevére kell kötni. Az átírás költsége 12.000.- Ft. Ehhez kell majd a testvére és az ön születési anyakönyvi kivonat át is vinni az okmányirodába.
Ha azt szeretné hogy a gyermeke legyen az új tulajdonos, akkor ezen a napon ön és a gyermeke töltsenek ki egy adásvételi szerződést tegyék mellé a gyermekek születési anyakönyvi kivonat át, a kötelező biztosítást egyből a gyermeke nevére kössék meg. A költség ez esetben is ugyanannyi.
Ha testvérek között kerül ajándékozásra egy jármű (6 millió forint), és a testvér azt értékesítené, akkor a testvérnek a NAV felé adóznia kell a 6 milliós bevétele után?
Olyan kérdésem lenne hogy édesapám nekem ajándékozza az autoját. Én lennék a tulajdonos de a párom lenne az üzemben tartó nem vagyunk házasok. Ilyenkor mi a teendő ? Egyszerre lehetne e ezt intézni hogy az autó az én nevemre kerül a páromat meg be írják üzemben tartónak. Mennyi ennek a költsége. Válaszukat előre is köszönöm.
Húgom szeretné nekem ajándékozni az autóját. Ebben az esetben sem kell eredetvizsga és él az illetékmentesség? Mennyit kell fizetni, ha igen. Adásvételi szerződést vagy Ajándékozási szerződést kell kitölteni ez esetben? Köszönöm!
Húgom szeretné nekem ajándékozni az autóját. Ebben az esetben sem kell eredetvizsga és él az illetékmentesség? Mennyit kell fizetni, ha igen. Adásvételi szerződést vagy Ajándékozási szerződést kell kitölteni ez esetben? Köszönöm!
Ilyen esetben a vételár rovatot ki kell hízni vagy 0, azaz nulla fontit kell beírni?
Köszönöm!
Édesapám nevén levő autót szeretnénk az én nevemre iratni ajándékozási szerződéssel, viszont nem tudnék személyesen ott lenni. A kérdésem az lenne, hogy működhet-e a dolog, ha írok meghatalmazást apukám részére, ő elviszi az anyakönyvi kivonatot, és a személyi másolatomat, vagy mindenképp ott kell lennem személyesen?
Válaszukat előre is köszönöm!
Egy lízingelt autót végtörtlesztettem ahol én még csak "üzembentartó" vagyok. De átíratásnál szeretném, hogy egyből a fiam nevére kerüljön, mert neki szeretném adni ajándékként. Azt szeretném kérdezni, hogy ilyenkor mi a teendő?
Válaszukat előre köszönöm!
Férjem az öccsétől ajándékba megkapná az autóját. Ajándékozási szerződéssel működik az illetékmentesség vagy be kell iktatni egy szülőt közbenső adásvételi-ajándékozási szerződéssel? Ha igen,akkor ez mehet egy időben is?Előre is köszönöm a válaszát!
Férjem az öccsétől ajándékba megkapná az autóját.Ajándékozási szerződéssel működik az illetékmentesség ez esetben is vagy be kell iktatni egy közbenső adásvételi vagy ajándékozási szerződést mondjuk az édesapjuk nevére? Ha igen,akkor egyszerre mehet mindkettő szerződés vagy várjunk vele időben 1-2 hetet-hónapot? Előre is köszönöm a válaszát!
A feleségem nevén van egy autó ami valójában az anyósomé ,nincs üzemben tartó,a biztosítás is a feleségem nevén fut és B07-ben van!
Nekünk is van egy régebbi kisebb teljesítményű családi autónk ami az én nevemen van B02-ben.
Viszont hamarosan érkezik az új autónk ami 30 LE-vel nagyobb teljesítményű és amit nagycsaládos támogatással vásárolunk 2/3 készpénz és 1/3hitelből és mivel én vagyok az igénylő az én nevemre kell,hogy kerüljön az autó.
Az eredeti tervem az volt,hogy a nejem nevén lévő autó üzemben tartója legyen anyósom (amúgy is az övé)
és az új autó üzemben tartója lesz a feleségem és hozza magával a B07-et.
A kérdéseim:
-mennyibe kerülne az üzembentartói szerződés és költségei az anyósomnak ?
-az új autó üzembe helyezésénél/forgalomba helyezésénél jelent-e plusz költséget,hogy a feleségem lesz az üzemben tartó?
-be kell-e vonni a hitelügyletbe-e miatt?
-ha mégsem akarom a sok herce-hurcát és megküzdeni az anyósommal(mert nem nagy hajlandóságot mutat az átírásra)
és mindkét autó a nevemen lenne mekkora plusz költséget jelentene évente a családi kasszában csak kb? 20-50-80 ezer?
-tehát egy B00 és egy B07 között egy 97kw-os autónál úgy ,hogy nagyjából mindenben megegyezünk a feleségemmel(életkor,lakóhely ,jogsi szerzése stb..)
Remélem nem fogalmaztam túl zavarosan,
Várom válaszát
Tisztelettel,
Zoli
Az új autó esetében ha az adásvételi szerződés és az üzembentartói kérelem egy napon kerül kiállításra, akkor az üzembentartói bejegyzésnek nincs költsége.
Már a folyamatok legelején kell jelezni, hogy szeretnének üzembentartót, mert kell a hozzájárulásuk hozzá és az is elképzelhető, hogy a támogatás miatt ez nem is lehetséges.
Ha az új autó az Ön nevére kerül akkor mivel ez az Ön 2. autója, A00-ban tudja megkötni a kötelező biztosítást. A plusz költség kérdésénél megint csak felmerül a B07 besorolás kérdése...
Édesapánk elhunyt és a testvéremmel együtt örököltünk egy autót. Az én nevemre szeretnénk ha kerülne (mind tulajdonosi mint üzembentartói címen), a kötelező biztosítást megkötöttem a nevemre, várom a visszaigazolást hogy ez már életbe lépett. A kérdésünk az lenne, hogy lehetne a legegyszerűbben megoldani azt hogy a nővérem nekem ajándékozza a részét? mert az okmányirodában azt mondták közjegyző előtt kell egy lemondó nyilatkozat erről...
Köszönöm válaszát!
nagyszülő és unoka közti ajándékozás esetén kinek(kiknek) kell az anyakönyvi kivonata?
77 éves vagyok és szeretném az új Suzuki Vitara az én nevenre bejegyzett személygépkocsimat 22 éves Márton fiamnak átadni.
Ez tehát egy egyenes ágú rokoni átírás.
Véleményem szerint nem kell eredetiségi vizsgálat, nem kell vagyonszerzési illetéket fizetni, viszont terhel az új forgalmi engedély 6000.-Ft és az új törzskönv szintén 6000,-Ft.
Kérdezem jól gondolom-e vagy lesznel-e még költségek?
Köszönettel várom válaszát.
Kitöltenek egy adásvételi szerződést Ön és a férje között, majd azon a napon egy másikat a két testvér között. Mind a kért esetben az ingyenes opciót kell bejelölni. 12.000.- Ft lesz a költség, kell a két testvér születési anyakönyvi kivonata és az Önök házassági anyakönyvi kivonata is.
A nagynéném (édesanyám testvére) szeretné nekem ajándékozni az autóját. Az lenne a kérdésem, hogy vagyonszerzési illeték és eredetvizsgálati költség nélkül kivitelezhető ez az ajandékozás?
Válaszát és segítségét előre is köszönöm!
Segítségét kérném az alábbiakban. Édesanyám elhunyt, a férje, aki nem a vérszerinti édesapám szeretné az autóját a fiamnak ajándékozni. Nagyszülő-unoka közötti kapcsolatot az ajándékozáshoz hogyan tudom igazolni ebben az esetben?
Segítségét előre is köszönöm.
Üdvözlettel: Éva
A nagyapám nekem szeretné ajándékozni az autóját. Ebben az esetben az egyenes ági rokoni kapcsolat fennáll? Milyen módon érdemes intézni az átírást, illetve milyen papírokkal érkezzek az okmányirodába? Milyen illetékekkel kell számolnom és mikkel nem?
Köszönöm szépen a válaszát!
Olyan kérdésem lenne, hogy mi van akkor, ha párom nagymamája elhunyt, az ő tulajdonában van az autó és úgy volt/van, hogy mi kapjuk meg és párom nevére szeretnénk íratni, de én használnám (üzembetartó) az autót viszont az a legnagyobb problémánk, hogy ilyen esetben, ha elhunyt az autó tulajdonosa mindenképp meg kell várni a hagyatéki tárgyalást, addig nem használhatjuk az autót? Párom édesanyja örökli hivatalosan az autót, de nincs rá szükségük.
Mit lehet ebben az esetben tenni? Nekünk egyre sürgetőbb lenne az autó, sajnos a munkába járáshoz nagy szükség lenne.
Előre is Köszönöm válaszát!
Üdvözlettel
B
Igen, szükséges az Ön és a szülő születési anyakönyvi kivonata hozzá.
Édesapám tulajdonában lévő autónak én vagyok az üzembentartója. Az üzembentartói jogot szeretnénk a férjem nevére íratni, tulajdonos nem változik. Ebben az esetben milyen költségekkel kell számolnunk?
Előre is köszönöm!
Azt szeretném megkérdezni, hogy abban az esetben ha a fiam nevére szeretném íratni az autómat de az üzemben tartó én maradnék kell e új biztosítást kötni, vagy megfelelő a jelenlegi?
Köszönöm válaszát!
Tisztelettel M. Attila
A jelenlegi biztosítás megfelelő, nem is tud újat kötni.
A tulajdonomban levő autót szeretném feleségem nevére íratni.
Nekünk ez milyen költséggel kell számolni.
Köszönöm a válaszát,
Üdvözlettel M.Viktor
Vinni kell a házassági anyakönyvi kivonatot is az okmányirodába, az adásvételi szerződéssel, amin az ingyenes opciót jelölik be, egy a felesége nevére szóló kötelező biztosítással, melyet weboldalunkon is egyszerűen megköthet. Eredetiségvizsgálatot nem kell csináltatni. Az átírási költség összesen 12.000.- Ft lesz.
Ha Édesapám feleségétől vásárolom meg az autóját, akkor egyenesági rokonnak számít? Mentesülök az eredetiségvizsgalat, és átiratási díj alól?
Előre is köszönöm a választ!
[/quote]
fiam távollétében.
A felsorolt 6 kellék közül a 3. és 4.- re vonatkozóan kérdezném, hogy elegendő-e az én személyazonossági igazolványom és a fiam születési anyakönyvi kivonata.
Válaszukat előre is köszönöm.
Tisztelettel: Sz.Ferenc[/quote]
Igen, elég, az szükséges.
A felsorolt 6 kellék közül a 3. és 4.- re vonatkozóan kérdezném, hogy elegendő-e az én személyazonossági igazolványom és a fiam születési anyakönyvi kivonata.
Válaszukat előre is köszönöm.
Tisztelettel: Sz.Ferenc
Milyen költséggel jár?
Köszönettel
Nagycsaládos támogatással vásárolt autó feleségről férj nevére íratás elidegenítésnek minősül? Rosszul tudták a kereskedésben a dolgokat, a párom nevére került az autó. Ő B0-ban van, én B9-ben. Tulajdonos/ üzembentartó módszer állítólag nem működik.
Köszönettel!
Amennyiben a leányomnak ajándékozom az autómat, 0 Ft-os adásvételit, vagy egy saját megfogalmazású ajándékozásról szóló nyilatkozatot írjak? Az üzembentartói jogot megtarthatom ugyanezen az autón? Ebben az esetben nem kötnék új biztosítást sem. Válaszát előre is köszönöm. BT
Apósomnak ajándékoznám az autómat, ilyen esetben is kell eredetiségvizsgálat, illetve az átirás kedvezményes?
Válaszát köszönöm.
Azt szeretném megtudni hogy a nagy mamám aki egyben a gyámom is volt az egyenes ágú rokon ak számít?
Én külföldi, saját tulajdonomban lévő autómat szeretném odaajándékozni édesanyámnak. Az autónak lejárt a műszakija és kivonattam a forgalomból EU-n belüli transzfer céljából. Ilyen esetben szükséges az eredetiségvizsgálat? Az autó egy kicsivel több mint egy éve van a tulajdonomban.
Nagyon köszönöm!
EU
Unokaöcsémtől szeretnék egy autót átvenni. Kérdésem az lenne, megoldható e az hogy ő az édesanyjának adja, majd az továbbadja nekem. Az édesanyja és én testvérek vagyunk. Így csak a forgalmit és a törzskönyvet kell kétszer fizetni?
Köszönettel: Lajos
Van egy személyautó a nevemen, de szeretném a páromnak ajándékozni. Összeházasodva nem vagyunk. Milyen költségekkel jár ez?
Válaszát előre is köszönöm!
Családi cégünk tulajdonában lévő autónkat adnánk át unokatestvéremnek. Miben különbözik ez attól, mint ha magánszemélyként tennénk?
Előre is köszönjük a választ.
Teljesen mindegy kitől vesznek és kinek adják át a tulajdonjogot.
Ugyanaz a szabály vonatkozik mindenkire.
Öcsémtől vennék egy autót! Természetesen egyenesági rokon. Ebben az esetben sem kell eredetiségvizsgálat, vagy csak ajándékozás esetén nem kell?
Átíráskor új biztosítás, saját névre szóló , születési anyakönyvi kivonat, és 2x6000 Ft illeték, amennyiben jól olvastam.
Köszönöm válaszát!
Tisztelettel : Jurák Ferenc
Nincs eredetvizsga ebben az esetben sem .
Feleségem édesanyja, és testvére örökölt egy motorkerékpárt, ami 1978-ban ki lett vonva a forgalomból, szürke forgalmi engedély megvan. A Pót hagyatéki eljárás végzése most lett jogerős, a testvére lemondott az 50%-os tulajdon jogáról az anyósom javára. Az unokájának szeretné ajándékozni a motorkerékpárt, mi a teendő?
Tisztelettel: R.Miklós
Ebben az esetben szükséges kötni egy adásvételi szerződést anyós és unoka közt melyen jelöljék az ajándékozási rublikával az ajándékozást.
A biztosítást unoka nevére szükséges megkötni , okmányirodába személyes okmányokon kívül ,a jármű iratait illetve a születési anyakönyvi kivonatokat szükséges bemutatni.
Az unoka születési anyakönyvi kivonatát, és az unoka szülője anyakönyvi kivonatával lehet illetékmentességet igazolni.
Tisztelettel, Rózsahegyi Miklós
Abban a cípőben jàrok hogy a vègre hajtó le foglalta a kocsimat,aminek az ideje màr 3 ève,nem jöttek a kocsièrt,nem voltak kint le foglalni,vagy el vinni,,sőt azóta csend van...Na de igazàból az a kèrdèsem hogy van egy pont ugyan olyan kocsim,aminek sajna a motorja elromlot,igy kuka,,arra gondoltam hogy a Vègre hajtós kocsiból ki vehetem a komplet motort ès be tehetem a mostani kocsimba?
Pl ha valamikor el adnàm ezzel a motorral el lehet?
Pl ha vízsgàra viszem nem gond a motor?
Pl àtiratnàm?
Meg lenne mèg egy kèrdèsem!
Anyukàm nevèn van egy Autó,èn Űzembentartó vagyok benne.
Nekem vègrehajtàsom van,de arra gondoltam hogy van arra lehetősèg hogy 1 napon Anyukàm àt ajàndèkozza nekem az Autot,ès azon a napon a Felesègemnek meg èn Ajàndèkoznàm àt?
Vègre hajtó röktön làtnà hogy Auto került a nevemre?
Vègrehajtót próbàlnàm ki hagyni ,,hogy a Felesègemnek Ajàndèkozzam az Autót
Köszönöm a vàlaszt
16 éves fiam kapna egy autót a nagypapától. Én lennék az üzembentartó. A nagymama vér szerinti rokon (édesanyám) de a nagypapa nem, de össze vannak házasodva. Édesapám halála után édesanyám újra férjhez ment és ő tőle lenne a kocsi. Mi lenne a legköltségmentesebb átruházás? Milyen papírok kellenek? Ki milyen költségre számíthat?
Köszönöm, üdv. Péter
Nagypapa nagymamának, és így tovább. Ez a legjobb megoldás.
Idén tölti be 30-dik élet évét a kisfiam és vele megbeszélve a tulajdonomban levő autómat neki szeretném ajándékozni. Miután utána jártam, hogy milyen szükséges okmányok kellenek, az Ön oldalának instrukciója alapján kitöltve be vittem a helyi Kormányhivatalba. Azt tudni kell, hogy én a tulajdonjogot adom át, az üzembetartó továbbra is én leszek átvállalva ezzel a fiam költségeit. Mind a 6 pontban felsorolt okmánnyal megjelentem, majd az ügyintéző először a meghatalmazási szerződést kérte, mely igazolja, hogy eljárhatok a fiam nevében, majd ezt követően azt mondta " rosszul van kitöltve a jármű tulajdonjogi változásának jellege ". Én ugyan is az ingyenes (ajándékozási szerződés) rublikát ixeltem ki. Azt mondta ez nem jó mert akkor átírási illetéket kell fizetnem, ezért jelöljem be a visszterhes rublikát. Teljesen elbizonytalanodtam ezért tisztelettel kérem a segítségét abban hogyha : Családon belüli ajándékozásról van szó, és a gyermekem az új tulajdonos, de az üzembetartó továbbra is én leszek akkor milyen okmányokat kell beszereznem, az illetékfizetés szempontjából mely tulajdonjog változási rublika megjelölése a legkedvezőbb ? Miután némi "jogszabályi ismerethiányt" tapasztaltam az ügyintézőnél, kérem írja meg az e területet magábafoglaló törvényi jogszabály elérhetőségét, mint hivatkozási alapot. Tisztelettel várom válaszát. Üdvözlettel Koós Attila
Ez esetben ki kell tölteni egy adásvételi szerződést ahol az ingyenes opciót kell bejelölni, eredetiségvizsgálat nem kell. Ki kell tölteni egy új üzembentartói kérelmet is. Új kötelező biztosítás sem kell, mert eddig is és ezután is Ön lesz a szerződő. Viszont szükséges lesz egy okmányirodai meghatalmazást is kitölteni, mivel a fia lesz az új tulajdonos, és vagy együtt tudják ezt intézni, vagy Ön is egyedül, de ahhoz kell a meghatalmazás.
Édesapám meghalt 2019. nov. 3-án. A hagyatéki leltárban az "ingó dolog" kategóriában szerepel egy gépkocsi, amit mindig édesanyám vezetett, és szeretné, ha az övé lenne, most is ő használja. Öten vagyunk testvérek, hagyatéki tárgyalás még nem volt. Szeretnénk átadni neki a tulajdonjogot mind az öten, úgy tudjuk, hogy mind egy hatod részben örökölnénk az autót.
Hogyan lenne ez lehetséges a legegyszerűbb módon?
Válaszát nagyon szépen köszönöm.
Tisztelettel
Bogdán Orsolya
Ha mindenképpen szeretnék a tulajdonjogot átadni ebben az esetben szükséges megvárni a hagyatéki tárgyalást , ezt követően lehetséges adásvételivel átruházni a tulajdonjogot.
Ha esetleg az üzembentartójog elég lenne akkor csak üzembentartói váltás szükséges csinálni.
Az öcsémtől venném át az autóját, ami a felesége nevén van.
Kérdésem, hogy a néhány hete életbe lépett, testvérek közötti ajándékozási illetékmentességet igénybe vehetjük-e?
Ha igen járható út az, ha a sógornőm a testvéremnek ajándékozza az autót, a testvérem meg nekem?
Ilyenkor a két szerződést egy napra kell dátumozni, kell-e biztosítást kötni az öcsémnek?
Ebben az esetben milyen költségekkel kell számolni?
Az ügyintézés során szükséges a testvéremnek is jelen lenni?
Köszönöm a segítségét
A menyemnek szeretném ajándékozni a tulajdonomban levő autót.
Milyen költségekkel kell számolnom?
Köszönöm a gyors választ!
Teljes illetéket szükséges fizetni olyan 14 - 20 ezer ft lesz a költsége.
Édesapámtól veszem meg a régi kocsiját visszterhes vagyonátruházással.
Ebben az esetben ha jó értem illetékmentességet élvezek, de az eredetiségvizsgálat sem kell?
Köszönöm előre is a válaszát.
Családon belüli átiratás során akkor az új rendszám és forgalmi engedély díját, és a törzskönyvet kell kifizetni?
A forgalmi engedély 6000.- a törzskönyv 6000.- ezek díját szükséges megfizetni.
Lenne egy kèrdèsem.
Nèmetorszàgban èlek, szeretnèm testvèremnek ajàndèkozni az autom.
Sok mindent olvastam a neten, de valahogy nem lettem okosabb. Lètezik egy formanyomtatvàny:ajàndèkozàsi szerzödès?
Milyen költségekkel kell szàmolnia testvèremnek?
Vàlaszàt köszönöm
Adásvételi szerződést kell kitölteni azon pedig a ingyenes opciót kell jelölni. Anyakönyvi kivonatot bemutatni szükséges mindkettő személynek , biztosítás melyet az oldalunkon megköt és természetesen a személyes okmányok.
Forgalmi engedély 6000.- törzskönyv 6000.-
A férjem vett egy autót juli 8án , viszont aznap átadta nekem ugyan ugy adásvételivel , és mivel egyenes ágú rokonságnál nem kell eredetiség vizsga, igy kell ?? Vagy akkor én bemehetek az én adás vételi szerződésemmel és kérhetem az átírását ?
A férje egy idegentől vette a gépkocsit így szükséges eredetvizsga illetve a párja illetékfizetésre is köteles.
Azonban az Ön ügyintézésénél már nem kell fizetni illetéket tekintettel arra ,hogy házastársak ezért vigye magával a házassági kivonatot is, az adásvételin ingyenes opciót jelöljön meg.
A biztosítást már Ön nevére szükséges készíteni.
Vann egy autó az én tulajdonomban amit édesapámnak szeretnék ajandékozni meglepetésként!
A kérdésem az lenne hogy nélküle lehetséges e az ajándékozás az okmány irodában?
És mi szükséges hozzá?
Lehetséges az illetékmentes gépjármű ajándékozás nagykorú, de édesanyja gondnoksága alatt álló gyermektől édesanyja részére, ha ehhez kijelölnek egy ideiglenes gondnokot, aki a gondnokolt nevében jár el?
A kötelező biztosítás megszűnésével visszajár részarányosan a fentmaradó biztosítási díj?
Válaszát előre is köszönöm!
Kérdésem a nászom a fiának ajándékoz egy 16.éves szgk.Aki a feleségének szeretné tovább ajándékozni.
Milyen költségek lesznek?
1987 óta vezetek balesetmentesen, viszont a kötelező biztosítás mindig a volt férjem nevén volt.
Jól tudom, hogy ha most a saját nevemre kötök biztosítást, kezdő vezetőnek minősülök, és A00 besorolást kapok?
A testvérem nekem ajándékozná az általa nem használt gépkocsiját, aminek a biztosítását jelenleg is ő fizeti. Az elmúlt évben volt egy 80.000 Ft-os károkozása, emiatt novembertől a bónuszbesorolásban két kategóriát visszalép.
A következő kérdésekre szeretnék választ kapni:
• Ajándékozás esetén a jelenlegi biztosítónál vihetem-e én tovább az ő bónuszbesorolását? (ami még a visszalépés után is kedvezőbb lenne, mint az A00) Ez csak akkor járható út, ha ő lesz az üzembentartó?
• Ha mégis én kötök új biztosítónál felelősségbiztosítást, s ő novemberben felmondja a jelenlegi szerződését, behajtja-e rajta a biztosító az előző évi kárkifizetést?
• A 2020. július 8-án hatályba lépő 2020. évi LXVI. törvény kiterjeszti a kedvező illetékszabályt a testvérek közötti ajándékozására is. Vonatkozik az illetékmentesség gépjármű ajándékozásra is? Ebben az esetben az eredetiségvizsgálat költségét sem kell megfizetni?
Köszönöm a válaszát.
1. Nem viheti a testvére bónuszát, A00 besorolásban tud majd kötni ön kötelező biztosítást.
2. Nem novemberben mondja fel a testvére a kötelezőt hanem,az adásvétel napjától, és ha akár okozás pillanatában volt érvényes biztosítás az autón akkor a biztosító helyt áll,utólag nem kér semmit.
3. Eredetiség vizsgálat nem kell.
Abban az esetben ha Ön lesz a biztosításban a részt vevő akkor a testvére bónuszát nem tudja használni és az Ön szerződése alapfokozatról indul.
Testvér-testvér közt történne egy gépjármű eladás. Ha jól olvasom és értem(lehet nem) akkor eredetiség vizsgálat nem kell,és illetékmentes. Viszont kormányablakba azt mondták illetékköteles...akkor most melyik is az igaz?
Köszi a választ!
A testvér nem egyenes ágú rokon.
Egy kis segítséget szeretnék kérni. A feleségem nevén van egy 30 éves trabant gépjármű, amit a testvére lányának szeretne ajándékozni. Az érdekelne, hogy ajándékozási illetéket kell-e fizetni. Különböző dolgokat olvastam eddig, nem tudok kiigazodni rajtuk. Valahol azt írták, hogy ha 150.000 forint alatti az értéke, akkor nem kell, de máshol azt írták, hogy gépjárműnél nincs alsó határ.
Előre is köszönöm.
Üdv.: Attila
Tudtommal az ajándékozónak nem kell ajándékozási illetéket fizetnie.
[/quote]
Önöknél volt a születési anyakönyvi kivonat átíráskor,amivel igazolják az egyeneságú rokonságot?
természetesen nálunk volt, de azt mondták, hogy nem vonatkozik a külföldről behozott autóra!!! Akárcsak az eredetiségvizsgálat esetében( biztos, hogy lopott autót adok oda a fiamnak, ugye életszerű a dolog?:))
Lehet-e fellebezni?
Köszönettel,
Örököltem a 95 éves édesapámtól egy 1963-as Pannónia motort, a hagyatéki végzés ez év május 27-i, a halákozás tavaly oktüber 5. A motorra ez év június 1-ig volt KGFB édesapám számlájáról. A U...n biztosító erre kiszámlázott nekem fedezetlenségi díjat tavaly októbertől június 17-ig, amikor is kötöttem velük online brókeren szerződést, amit fel is mondtam a jármű árírásának napján, mert közölték, hogy már rég lejárt a motor műszakija, így 6 hónapra kívonják a forgalomból, nekem meg nincs A jogsim és 69 évesen már nem is lesz. Szóval kérdésem az, hogy valóban van e 30 napos türelmi idő hagyaték esetén a biztosítás megkötésére? Édesapám B10-e továbbvihető e ilyen esetben illetve a biztosító küldött egy kártörténeti igazolást amiben szintúgy múlt év októbert írtak mint a biztosítás kezdete s felhívták a figyelmem, hogy a fedezetlenségit mindenképpen ki kell fizessem onnantól, amiről majd kapok a BM-től felszólítást és nem pedig ez év június 1-től a kivonás napjáig. Köszönöm szépen válaszát. Mária
A hagyatéki végzés jogerőre emelkedésének napja után 30 napig az ön biztosítója akkor nem számol fedezetlenségi díjat, ha az elhunyt nevén a biztosítás díja rendezve volt. Az édesapja B-10 besorolása önre nem érvényes.
Azt szeretném meg tudni hogy érdemes e külföldi autót örökölni aminek az értéke kB 300 ezer forint milyen költségekkel jár az öröklés (gondolok itt az átírás, honosítás, illeték fizetése)
Köszönöm szépen
Ha a feleségem halálával kerül hozzám egy 11 éves Suzuki Swift mi a helyzet?
Érdeklődni szeretnék, hogy az anyakönyvi kivonat csak az eredeti példányban felel meg? Vagy elég ha egy másolat van belőle?
Köszönöm a válaszát!
Lehet hogy már lerágott csont, de mi most úgy jártunk, hogy családon belüli( egyenesági) szgk ajándékozásra(igaz hogy külföldôől behozott!) is vagyonszerzési illetéket róttak ki. Vajon még hány bőrt húznak le rólunk?
Ön szerint ez jogos volt? Lehet-e fellebbezni?
Hálás köszönettel,
Mihály
Válaszát előre is köszönöm!
Üdv:Tanka Levente
Férjem nevére új gépkocsit vásárolunk amit kb szeptemberben fog megkapni. Az ő nevén lévő autót szeretnénk az én nevemre íratni vagy egyszerűbb és költség hatékonyabb megoldás ha én az üzemben tartó lennék?
Az én gépkocsimat a lányunk megkapja ajándékba vagy itt is költséghatékonyabb lenne ha Ő is csak üzemben tartó lenne és én maradnék a tulajdonos? Lehetek egyszerre tulajdonos és egy másik autónál üzemben tartó?
A bónuszokat szeretnénk tovább vinni, a férjem és én is 10 bónusszal rendelkezünk.
A lányomnak már megkötött biztosítási szerződést kell magával vinni az okmányirodába ha még nincs is a nevén az autó?
Köszönöm válaszát:
Anyukámtól veszem meg az autót!
Az átírásnál mindkét anyakönyvi kivonat kell!? Az adás-vételi tetején, a "Visszterhes"-t,vagy az "Ajándékozás"-t kell megjelölni?
Előre is köszönöm válaszát!
nagynéném, aki német állampolgár nekem ajándékozná a 2003-as Honda Jazz autóját, amely itt van Magyarországon, viszoint a műszaki vizsgéja már lejárt.
Milyen költségei vannak ennek az ügyletnek?
Előre is köszönöm válaszukat!
E.Balázs
El nézést ha buta a kérdés ..
Lehetsèges hogy a szülő a gyermekènek ajàndèkoz egy autót(veteràn),de ő marad az üzembentartó vagy haszonèlvező?Vagyis amíg èl ès tudja vezetni ne adhassa el az ajàndèkozott?
Köszönöm!
G.Gàbor
Svájcból szeretnék honosítani egy ott öt éve saját tulajdonomban lévő autót, úgy hogy itt az édesanyámra íratnám.
Hogyan tudnám ezt a legkedvezőbben (egyeneságú rokonok közt, vámmentesen stb.) megtenni?
Esetleg ajándékozással? Vagy egy bizonyos időt ki kellene akkor várni ezzel?
Köszönöm a kedves válaszát.
Tisztelettel, Molnár Péter
Ez ügyben legyen kedves partnerünkkel felvenni a kapcsolatot a 06-70-624-7171-es telefonszámon, ott tudnak segíteni Önnek.
Svájcból szeretnék honosítani egy ott öt éve saját tulajdonomban lévő autót, úgy hogy itt az édesanyámra íratnám.
Hogyan tudnám ezt a legkedvezőbben (egyeneságú rokonok közt, vámmentesen stb.) megtenni?
Esetleg ajándékozással? Vagy egy bizonyos időt ki kellene akkor várni ezzel?
Köszönöm a kedves válaszát.
Tisztelettel, Molnár Péter
Vásároltam egy használt autót a saját nevemre. Nekem még nincs jogosítványom, a lányom vezetné az autót. Azt szeretném kérdezni, hogy kötelező - e őt üzembentartónak beíratnom, vagy csak felesleges herce-hurca lesz belőle, hiszen 18 éves, egy háztartásban élünk, mindent én fogok fizetni.. A károkozást is természetesen, hiszen ő még tanul, nincs keresete..
Tisztelettel Lőrincz Adrienn
Szeretném autómat a kiskorú gyermekemen keresztül élettársam édesanyjának ajándékozni.
Lehetséges-e illetve milyen dokumentumok szükségesek.
Válaszát előre is köszönöm!
K.László
Egy kicsit összetet a kérdésem.
1. Sajnos a virus miatt nem tudtam átiratni a vásárolt gépkocsit.
Az okmányirodában akkor azt a tájékoztatást kaptam hogy a veszély után 15.napon belül irasam át. Ma ismét felhivtam öket és azt mondták bármikor átirathatom.
Én megnéztem az ügyfélkapun és a gépjármű már ugy szerepel hogy idéglenesen kivan vonva a forgalomból de eről semilyen papirt nem kaptam.
Kérdésem ha én mint vevő neki ajándékozom a vérszerinti fiamnak és én csak üzembetartóként szerepelek igy vissza tudom hozni a forgalomba?
2. Én ahogy olvastam a netten mindenhol az van irva hogy nem kell eredetiségvizsga ha neki ajándékozom a vérszerinti gyermekemnek. Most akkor mire számoljak mi kell hozá?
Köszönöm a válaszát!
Tisztelettel:Ditte13
1.- Lehet amikor megvette az autót, már akkor is ki volt vonva a forgalomból ideiglenesen? A jelenlegi helyzetben is át lehetett írni az autót végig, annyi változott, hogy csak időpontra lehetett menni az okmányirodába. Lehet a fia a tulajdonos, és Ön az üzembentartó, de ez sem fogja megoldani a helyzetet. Ha átírás hiánya miatt kivonták az autót a forgalomból, akkor az autó kivonva is marad ameddig le nem jár a büntetés.
2.- Azért kell az eredetiségvizsgálat, mert Ön ismeretlentől vásárolta az autót.
Egy kicsit összetet a kérdésem.
1. Sajnos a virus miatt nem tudtam átiratni a vásárolt gépkocsit.
Az okmányirodában akkor azt a tájékoztatást kaptam hogy a veszély után 15.napon belül irasam át. Ma ismét felhivtam öket és azt mondták bármikor átirathatom.
Én megnéztem az ügyfélkapun és a gépjármű már ugy szerepel hogy idéglenesen kivan vonva a forgalomból de eről semilyen papirt nem kaptam.
Kérdésem ha én mint vevő neki ajándékozom a vérszerinti fiamnak és én csak üzembetartóként szerepelek igy vissza tudom hozni a forgalomba?
2. Én ahogy olvastam a netten mindenhol az van irva hogy nem kell eredetiségvizsga ha neki ajándékozom a vérszerinti gyermekemnek. Most akkor mire számoljak mi kell hozá?
Köszönöm a válaszát!
Tisztelettel:Ditte13
Az apósom nagykorú gyermekünknek szeretné ajándékozni közel húsz éves autóját. A műszaki vizsga egy éve lejárt, de a kocsi jó állapotú. A lányunk egyenesági rokonként köthet adásvételi szerződést a nagyapjával ingyenes ár megjelöléssel, vagy csak a feleségem bevonásával lehet ezt lebonyolítani?
Válaszát előre is köszönve:
K. Ferenc
Az egyenes ági rokonság felfelé is és lefelé is érvényes, tehát unoka-nagyszülő között működik, de kell az unoka, és a szülő anyakönyvi kivonata hozzá.
Segítségét szeretném kérni a következőben: anyósomnak szeretném ajándékozni az autómat, feleségem köztes személyként való bevonásával.
A kérdésem az, hogy ki(k)nek kell személyesen megjelenni a kormányablakban?
Valamint, hogy ilyen esetben az eredetiségvizsgálattól el lehet-e tekinteni?
Köszönettel:
J. Gábor
Az eredetvizsga szükséges , az okmányirodába Anyósának kell menjen ha Ő nem tud menni akkor adhat meghatalmazást mely két tanúval legyen ellátva.
Azt szeretném kérdezni , hogy Amerikából vásároltam egy motort. Az ügyintézés egyszerüsítése miatt (a folyamatban a testvérem segített) így a motor az ő nevén fog az országba bekerülni.
A kérdésem hogyha a forgalomba helyezés előtt írunk egy adásvételit vagy ajándékozásit akkor ugye az átírás már történhet az én nevemre . És ez esetben nincs plusz költség?!
Válaszát előre is köszönöm!
Nem értem, hogy a hozzászólásokban miért van többször is kiemelve, hogy nem egyenesági rokonok között, egyenesági rokon közbeiktatásával (köztes tulajdonossal), 2 vagy akár több ajándékozási/adásvételi szerződés ugyanazon a napon, meg lehet oldani az ajándékozást. Mindezt úgy, hogy a forgalmit és a törzskönyvet csak egyszer kell kiváltani. Hívtam mind a központi, mind a helyileg illetékes okmányirodát, és mindkét helyről azt a tájékoztatást kaptam, hogy ez csak úgy működik, hogy ha a köztes tulajdonosnak is rendesen a nevére írják a gépjárművet, másként a NAV büntetést szabhat ki a köztes tulajdonosra az átírás elmulasztása miatt (okmányiroda lejelenti a nav felé).
Szóval ez az ugyanazon napon megkötött több szerződés egyszer kiváltott okmányokkal csak akkor működik, ha a köztes tulaj bevállalja annak kockázatát, hogy büntetést kap (átírni tényleg át tudják írni az adásvételi szerződések alapján is). Ha nem akarja ezt bevállalni, akkor az nagyon megbonyolítja az ügymenetet, és a törzskönyv+forgalmi díját mindenképpen ki kell fizetnie a köztes tulajnak is, valamint az okmányirodai ügyintézést se úszhatja meg, és még van egy kgfb ügyintézés is.
Az én értelmezésem szerint ez csak így működhet (A eladó, B köztes tulaj, C vevő):
- ajándékozási szerződés A és B, B és C között ugyanarra a napra
- A bejelenti az autó eladását/elajándékozását
- B köt biztosítást, elmegy okmányirodába, bejelenti a gépjármű tulajdonának megszerzését, kifizeti az okmányok díjait, majd felmondja a biztosítását, mivel továbbajándékozta a gépjárművet, majd bejelenti az autó eladását/elajándékozását
- C köt biztosítást, és itt jön a baj, mivel B leadta a törzskönyvet, így C nem tud ügyet intézni, amíg az új törzskönyv meg nem jön. Ha megjött a törzskönyv, akkor meg sima ügyintézés, viszont ha a törzskönyv sokára jön meg, C lecsúszhat a 15 munkanapos határidőről. Tegyük fel, hogy megjött a törzskönyv időben, így C elmegy okmányirodába, és így elég neki a B és C közötti szerződés és anyakönyvi kivonatok, bejelenti a gépjármű tulajdonának megszerzését, kifizeti az okmányok díjait.
Rokonok között így kikerülhető mind az illeték, mind az eredetiségvizsgálat, de az okmányok díja nem.
Lehet válaszolni, ha bárki hibát talál a fenti gondolatmenetben.
C megy be az okmányirodába és egy meghatalmazással B-től, a 2 adásvételit egyben intézi.
Törzskönyv egy kézben, okmányiroda nem fog kinyomtatni egy új, köztes forgalmit és nem küld ki egy köztes törzskönyvet, hisz azonnal a végső tulajdonos nevére kerül.
Üdv
LAci
A Húgom vett egy új gépkocsit magának, a régit nekem vagy élettársamnak ajándékozná vagy eladná (vér szerinti testvérek vagyunk).
Melyik költséghatékonyabb megoldás, ha a sima eladást/átírást vagy az ajándékozást választjuk ez esetben?
Előre is köszönöm a választ!
Teljesen mindegy melyiket választja hiszen egyik sem kedvezőbb Önöknek nem egyenesági rokonságban vannak.
Talán üzembentartóváltás ajánlanám bár ott is szükséges illetéket fizetni de nincs eredetvizsga így annak költsége már nem merül fel.
Illetékmentes lehet a testvérek közötti ajándékozás, öröklés
MTI
A jövőben nem kellene illetéket fizetni a testvérek közötti ajándékozás és öröklés után. Az illetékszabályok megváltoztatását indítványozó kormánypárti javaslat május végén került a törvényhozás elé, és az Országgyűlés támogatása esetén az új kedvezmény már nyáron életbe léphet."
A következő kérdéseim lennének!
1.Vásárolok egy autót rövid ídőn belül a mostani gépjárművemet átadnám a volt feleségemnek aki az én lakcímemre van hivatalosan bejelentkezve .......ebben az esetben adás-vételi szerződést kell írnom vagy elég lenne az üzembentartói is.......mindezt azért kérdezném,hogy ebben az esetben az én mostani bónusz fokozatomat a megvásárolandó új autóra szeretném tetetni és ahoz elég az üzembentartói is!?
Viszont a feleségemnek is van a nevén gépjármű amit meg a lányomnak a nevére írnánk át ajándékozás címén(kell vásárlási összeg a szerződésben?) amivel tisztában vagyok!
Szóval mi lenne a legolcsóbb és legjobb megoldás én és a volt feleségem közötti ügymenetre,(Egyszerre írni egy időpontra az adásvételiket esetlegesen üzembentartóit és az ajándékozási szerződéstt!?)hogy az én új autómra megkapjam az idáig gyűjtött bónuszomat és a feleségem B8-as bónusza se vesszen el ő is tudhassa tovább vinni bónuszát az én volt autómra!?
Várom megtisztelő válaszát!
Tisztelettel:József
1.- Ha véglegesen szeretné rendezni az ügyet, akkor jobb lenne az eladás szerintem, van még házassági anyakönyvi kivonat, mert akkor illetékmentes az ingyenes adásvétel.
2.- A lányuk egyenes ági rokon, szintén az ingyenes opciót kell bejelölni az adásvételi szerződésen és nem kell összeg.
Ezt követően a bónuszok rendben lesznek.
Ha a biztosítás kötéssel kapcsolatosan segíthetünk, vegye fel velünk a kapcsolatot.
Édesapám elhunyta után Édesanyámmal és a húgommal hárman örököltünk egy gépkocsit 1/3-1/3 arányban. A gépkocsi az én tulajdonomba kerülne. Mi ennek a legegyszerűbb és legkevésbé költséges módja?
Válaszát köszönöm. Üdvözlettel: Kriszta
Az Ön javára mondjon le a két örökös , egy kézzel nyilatkozattal.
Majd ezt követően kössön biztosítást hagyatéki végzés napjától ezt követően menjen be okmányirodába és írassa át a járművet.
Kérdésem a következő lenne:
Szeretném átiratni a párom nevére a gépkocsimat! Egy háztartásban élünk , közösen neveljük az 1 éves vér szerinti kisfiunkat. Viszont nem vagyunk házasok.
Érdeklődnék , hogy ilyen esetben számíthatok-e az eredetvizsga illetve illeték mentes átírásra?
Köszönettel :. Zsolt
Sajnos nem tudja érvényesíteni az illetékmentességet ha nincs házassági anyakönyvi kivonat és sajnos az eredetvizsga alól sem mentesül .
Önök esetében nem lesz dupla átírás hiszen egyeneságú rokonok. Nyugodtan írjanak egy adásvételit és kösse meg nevére a biztosítást.
Az eredetvizsga , biztosítás visszaigazolás , személyes okmányok , gépjármű okmányokkal és nem utolsó sorban születési anyakönyvi kivonattal lehet menni okmányirodába ügyet intézni.
Anyukám első házasságából születtem.
Anyukám hozáment egy másik férfihoz ( aki a nevelő apukám, apukám lett) neki van verszerinti 3sajat gyermeke
Anyukám 2 éve meghalt.
Deviszont (nevelő) apukám rám szeretné íratni a saját autóját.
A kérdésem a következő : ez is csaladon belülinek számít? Vagy hogy tudjuk a legolcsobban elintezni? Az átiratás oka elhalalozas esetén én kapjam az autot.
Olcsóbb megoldás lehet az üzembentartói bejegyzés, még ha nem is illetékmentes, akkor is csak 12-15.000.- Ft lesz.
A gyermek - szülő egyeneságú ügyintézésnél adásvételi szükséges írni ,biztosítást szükséges kötni az új tulajdonosra és okmányirodába , 6000 .- törzskönyv , 6000 .- forgalmi engedély díját szükséges megfizetni ha viszik a születési anyakönyvi kivonatot.
A gyermek - testvéri kapcsolatnál tekintettel arra ,hogy mellékági rokoni viszony így illetékes köteles az ügyintézés. az átírás kalkulátorunk segítségével kitudják számolni az összeget. De itt is mint az előzőnél 6000.- - 6000.- ft az okmányok költsége és ezenkívül még az illeték.
hasonló cipőben járunk, mint a Tomi által vázolt eset:
Testvérem venné át az autónkat. Szülőn keresztül, napon belül az Ön által leírt módon intézzük majd a tulajdonosváltást. Jelenleg a feleségem nevén van, így 3 lépéses a történet.
Kérdés, ami felmerült a gondolkodás során:
Kiállításra kerül-e és ezáltal ki kell e lépésenként fizetni a forgalmit, illetve a törzskönyvet?
A bürokratikus hivatali menet miatt bármelyik verziót el tudom képzelni, bár a logikus az 1-1db forgalmi és törzskönyv lenne, ahogy a biztosítás esetén is csak az utolsó személynek kell biztosítást kötni.
Válaszát előre is köszönöm
Üdv
Laci
eredetiségvizsgálatot mi alapján kérnek, hisz minden lépcsőfok egyenesági rokonnak történő ajándékozás, és ebben az esetben nem kell eredetiségvizsgálat, vagy nem jól értelmezem?
Köszönöm
Üdv
Laci
Illetékmentes lehet a folyamat, ha közbeiktatnak egyenes ági rokont, tehát ki kell tölteni adásvételi szerződéseket egy napon az ingyenes opció bejelölésével:
felesége testvére - egyik szülő
szülő - felesége
Ugyanezen napon Ön és a felesége töltsenek ki egy üzembentartói kérelmet is az ingyenes opció bejelölésével. A kötelező biztosítást egyből az Ön nevére kell megkötni, melyet weboldalunkon egyszerűen megtehet.
Szeretném a feleségem első házasságából született fiának ajándékozni az autót. Ez családon belülinek számít-e? Vagy ajándékozzam a feleségemnek és ő ezzel a lendülettel a fiának? Ebben az esetben át kell-e íratni a feleségem nevére, vagy a két ajándékozási szerződéssel csak a jogutódlást kell igazolni az okmányirodában, így spórolva a feleségem nevére kiállított törzskönyvön és forgalmi engedélyen.
Köszönöm válaszát.
Két adásvételit szükséges írni egy napra , feleség és Ön között illetve feleség és gyermek között jöjjön létre. Biztosítást gyermek nevére szükséges elkészíteni . Okmányirodába vinniük szükséges a házassági illetve gyermek születési anyakönyvi kivonatát.
Így egy ügyintézés által készül el a forgalmi és a törzs könyv , melynek összege 12 ezer ft.- lesz illetéket nem kell fizetniük.
Én az üzembentartóváltást ajánlom így csak 12 ezer - 15 ezer ft lesz .
A menyemtől szeretném átvenni az ő nevén lévő autót. Működhet ez úgy, hogy elajándékozza a fiamnak, ő pedig nekem? Mi kell ehhez?
Előre is köszönöm a választ!
Igen működik adásvételiket szükséges írniuk egy napra.
Köszönöm
A feleségem tulajdonában lévő gépkocsit a lányomnak ajándékozza. A lányom Németországban él életvitelszerűen, bejelentett lakcímmel és munkavállalói engedéllyel. A hatóságoknál minden hivatalosan lejelentve pl: NAV stb. A gépkocsit ki szeretné vinni Németországba, és ott forgalomba helyezni. Mi a legegyszerűbb ügyintézési mód, hogy a biztosítás és a végleges forgalomban történő kivonás is megtörténjen a feleségem nevéről?
Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel:
K. György
Meg kell írni az adásvételi szerződést, majd ki lehet vinni az autót. Kinn forgalomba lehet helyeztetni az autót majd az ottani okmányiroda visszaküldi az itteni okmányirodának.
Köszöntöm Önt.
Rozsnyón (Szlovákiában) születtem, a szüleim még mindig ott élnek, én már Magyarországon lakom. Édesapám Nekem szeretné ajándékozni az autójukat, ami már itt van Magyarországon. Jelenleg Édesapám nevén van és szlovák rendszámmal rendelkezik. Magyarországon szeretném honosíttatni. Azt kérdezem Öntől, hogy mi ennek a menete, milyen papírok kellenek hozzá és milyen költségekkel kell számolnom.
Szeretettel és köszönettel várom szíves válaszát.
Kettős nyelvű adásvételi szerződést, forgalmi engedély, törzskönyv szükséges hozzá. Az első lépés a műszaki vizsga honosítása, vagy teljes műszaki vizsgát kell tenni, utána regisztrációs adót kell kifizetni, majd eredetiségvizsgálat, kötelező biztosítás kötés és a forgalomba helyezés az okmányirodában.
kérdésem: egy háztartásban (lakcímkártya szerint is) élő nagyszülő (jogsija nincs) nevére szeretném átíratni a saját tulajdonú szgk-mat.
Kinek kell vinnem az anyakönyvi kivonatát az illetékmentességet bizonyítani? Sajátot vagy nagyszülőét és esetleg saját szülőmét az üzembentartó nagyszülő ágán?
Válaszát előre is köszönöm!
Az Ön és az Ön szülőjének szükséges a születési anyakönyvi kivonata az illetékmentességhez.
Édesapám nevéről az én nevemre szeretnénk átiratni egy autót. Családon belüli ajándékozási adásvételi szerződéssel nem kell eredetvizsgálatot végezni ezzel tisztában vagyok, ugyanakkor szeretném tudni pontosan milyen költségekre számíthatok majd az átiratáskor? Válaszukat köszönöm szépen előre is!
2x 6.000.- Ft-ra kell számoljon, de vinnie kell az Ön születési anyakönyvi kivonatát hozzá az okmányirodába + egy kötelező biztosítást is kell kötnie a nevére, melyet weboldalunkon egyszerűen megköthet.
Nagypapa-unoka ajándékozás lehetséges 1 lépésben? Vagy Nagypapa-apa, apa-fia módon működik csak?
Válaszát előre is köszönöm!
A párom(nem a férjem és nincs bejegyzett élettársi viszony sem) nevén van az autó, amit szeretnénk a testvéremnek adni. Lehet ezt illetékmentesen?
Előre is köszönöm!
Martina
A testvérem nevén van az autó. Nekem szeretné adni. Az lenne a kérdésem, hogy adásvételit vagy ajándékozási szerződést töltsünk ki, hogy illetékmenetes legyen az átírás? Illetve kell-e eredetiség vizsgálatot csináltatni?
Válaszát előre is köszönöm!
Ha közbe tudnak iktatni egy azon napon egy szülőt, akkor az átírás is illetékmentes tud lenni.
Vásárolok egy új autót, a régit átadom a fiamnak. Milyen költségek lesznen, mik az első lépések?
Köszönettel várom válaszát!
Tóth József
Köszönöm válaszát!
Feleségem testvérétől vásárolnék gépjárművet.
Van-e esèly a családon belüli átírásra?
Közcetlen vagy közvetett módon?
A kislányom nevére szeretném át írni a tulajdonomban lévő járművet.
Úgy, hogy én mint üzembentartó maradjak.
Milyen költségekkel kell számolni . Mit kell vinnem magammal ha én intézem Válaszát előre is köszönöm KOVÁCS
Köszönöm szépen a kielégítő választ.
Üdv. KOVÁCS
Megpróbálom egyszerűen leírni mit szeretnénk tenni a családban.
Szóval, a nagybátyám szeretné nekem adni az autóját. Mivel szeretném a lehető legjobban megúszni az anyagiakat, azt az ötletet találtuk ki, hogy a nagybátyám ráíratja anyukámra, onnan pedig rám.
A kérdés pedig az lenne, hogy kivitelezhető? Mire kell mindenképp számítanom? Elméletileg ez már egyenes ágú dolognak számít. Minden lehetséges (legolcsóbb) megoldás érdekelne!
Nagyon szépen köszönöm előre is! Szép napot!
A fiam Németországban él 25 éve, kettős állampolgár. Ajándákba szertené adni nekem az egyik autóját, amit én mint magyarországi lakos szertnék használni Magyarországon. Szeretném megkérdezni, milyen költségekkel kell számolnom, hogy az én nevemen Magyar rendszámmal tudjam használni. Ha kedvezőbb az a variáció, hogy a fiam marad a tulajdonos, én meg az üzembe tartó annak sem lenne akadálya. Mivel a Német adó és biztosítás meglehetősen magas, azért gondoltam magyar rendszámra.
Várom válaszát, tisztelettel : Klára
Lehet Ön a tulajdonos, írni szükséges egy kettős nyelvű adásvételi szerződést. Ezt követően vagy vesznek kinn egy piros rendszámot, vagy hazajönnek a fia rendszámával és biztosításával. Ezután honosítani kell a műszaki vizsgát, majd ki kell fizetni a regisztrációs adót, és el kell végeztetni az eredetiségvizsgálatot. A legutolsó lépés a kötelező biztosítás megkötés, melyet oldalunkon is megtehet, majd az okmányirodában kell forgalomba helyeztetni az autót. A fia születési anyakönyvi kivonata legyen Önnél, azzal igazolja, hogy egyenes ági rokonok.
Férjem neven van egy osztrák papíros új utánfutó, de az én nevemre szeretnénk íratni Magyarországon. Ezt ajandekozassal szeretnénk megoldási hogy illetékmentes legyen.
Nem tudjuk hogy itt mi lenne az első lépés kell e ajándékozási szerződés é(az utanfuto osztrák adataival) elég magyar nyelven megirni (mindketten magyarok vagyunk) és utána kell honositani a nevemre? Kell e így eredetiség vizsgálat? Friss 3 éves műszaki van rajta(mivel új) kell e ujra muszakiztatni magyarban?kell rá magyar biztosítás azt tudom ha a nevemre került. Okmány irodában kell intézni az egész ugyet?
Koszonom válaszát!
Egy olyan esemény lépet fel, hogy saját tulajdonomban lévő autómon díjnem fizetés miatt megszüntették a kötelező biztosítást. Milyen módon lehetne megmenteni az autót hogy a díjhátralékot ne keljen kifizetni. Sajnálatos módon már egy éve nincs rajta kötelező biztosítás erről a napokban értesültem mert eddig külföldön tartózkodtam. Válaszát , segítségét előre is köszönöm.
Édesapám nevére szeretném íratni a 125kw-s magyar rendszámú autómat, aki szintén magyar állampolgár, de az állandó lakcíme Romániában van, de van magyar játékkártyája is. A járművet nem szeretnénk átíratni Romániába, továbbra is én vezetném, csak bürokrácia. ;) Mi ennek a hivatalos módja?
Köszönöettel:
Papp Vivien
Egy ismerősöm, barátom (nem állunk semmilyen rokoni kapcsolatba) céges autót venne a számomra!
A vásárlás napján már át is venném tőle!
Ilyenkor mind a kettőnknek kell illetéket fizetni (Gépkocsi átírás, eredetiség vizsga,vagyonszerzési illeték)?
Milyen illetékkötelezettségünk van ilyenkor?
Van erre olcsó megoldás?
A válaszát előre is köszönöm!
Az ismerősöm egy olyan cégnél dolgozik, ahol öt évente cserélik a gépjármű flottát.
Ezeket a járműveket az ott dolgozó kollégák megvehetik maguknak.
Ő nekem szeretné megvenni az egyik ilyen gépkocsit!
Ő megveszi magának mint magánszemély és azonnal tovább adná nekem magánszemélynek.
Ilyenkor mind a kettőnknek kell illetéket fizetni (Gépkocsi átírás, eredetiség vizsga,vagyonszerzési illeték)?
Milyen illetékkötelezettségünk van ilyenkor?
A válaszát előre is köszönöm!
Férjem neven van egy osztrák papíros új utánfutó, de az én nevemre szeretnénk íratni Magyarországon. Ezt ajandekozassal szeretnénk megoldási hogy illetékmentes legyen.
Nem tudjuk hogy itt mi lenne az első lépés kell e ajándékozási szerződés (osztrák adatokkal) és utána kell honositani a nevemre? Kell e így eredetiség vizsgálat? Friss 3 éves műszaki van rajta(mivel új) kell e ujra muszakiztatni magyarban? Okmány irodában kell intézni a honosítás és az ajándékozás is?
Koszonom válaszát!
Kötelező biztosítás díja a felesége nevére - https://www.biztoshely.hu/kotelezo-biztositas-dijszamolo.html
Édesanyánktól testvéremmel örököltünk egy autót. Az autót szeretnénk az én gyerekem nevére átíratni. Tudomásom szerint az én részemről lemondás útján közvetlenül a tulajdonába kerülhet, viszont nem tudjuk azt, hogy testvérem részéről mi lenne a legkevesebb költséggel járó megoldás.
Erre kérném válaszát. Üdvözlettel:Margit
Akkor sem kell eredetvizsgát csináltatni ha az autót a húgom nevére szeretném átíratni?
Válaszát előre is köszönöm!
A párom (nem férjem) külföldön vásárolt részemre egy autót. Mivel ő ment ki érte, az ő nevében történt az adás-vétel is.
A gépjármű honosítására már kértünk időpontot.
Az okmányirodában arról tájékoztattak, hogy ha az én nevemre szeretnénk írni az autót, kell még egy adás-vételi szerződés köztünk és 2 vagyonátruházási illeték kell.
Nem tudnánk valahogy olcsóbban vagy egyszerűbben ezt megúszni?
Első sorban az én nevemre szeretnénk írni az autót, de akkor mi van, ha én csak üzemben tartó vagyok? Milyen jogom van ebben az esetben?
Köszönöm a válaszát!
Van egy személygépkocsink, aminek jelenleg az édesanyám a tulajdonosa, én vagyok az üzembentartója. Férjem testvérének szeretnénk odaajándékozni, működik ez illetékmentesen? Ha igen, akkor az okmányirodába csak nekem és az új tulajdonosnak kell mennünk, vagy édesanyámnak is (vagy meghatalmazással tőle)? Ez esetben csak egy forgalmi, illetve törzskönyv kiállítására kerül sor (tehát a köztes tulajdonosok nevére nem állítják ki)? Köszönöm előre is a segítségét!
Ez legalább 4 adásvételi szerződés, melyet egy napra kell megírni, de nem tudom megmondani Önnek, hogy ennyi köztes adásvétel esetében megcsinálják e illetékmentesen az átírást, elméletileg igen, de egyáltalán nem életszerű a dolog. Eredetiségvizsgálat biztosan kell.
adásvételik: Édesanyja és Ön között, Ön és a férje között, férje és az egyik szülő, szülő és a férje testvére.
A lányomnak ajándékoznám az autómat, de az autó tulajdonosa a feleségemmel együtt vagyunk, aki nem a lányom anyja.
Erre kérnék megoldási javaslatot.
Két tulajdonosa van az autónak, de a forgalmi és a törzskönyvön is az én nevem szerepel, de a törzskönyvvön közös tulajdon is fel van tüntetve. Ennek tudatában kérném válaszát
Miklós
Arra gondol, hogy azt szeretné, ha édesanyja lenne a tulajdonos? Ha igen, kel írni egy adásvételi szerződést amint az ingyenes opciót jelölik be, majd köt a nevére egy kötelező biztosítást és lehet menni az okmányirodába az Ön születési anyakönyvi kivonatával együtt, ahol 12.000.- Ft.-ér átírják a nevére az autót. Vagy ő kell hozzá, vagy bárki intézheti okmányirodai meghatalmazással.
Tehát jelenleg az édesanyja a tulajdonos és a kérdező pedig az üzembetartó papíron (!!!). Mivel ennek ellenére anyuka jár mégis az autóval, azt szeretné, ha az édesanyja lenne mind a tulajdonos és az üzembentartó is ezentúl és neki semmi köze ne legyen az autóhoz.
Köszönettel : István -- Ceglédről .
Nem gondolják, hogy vicces egy ilyen választ adni, miszerint: "elméletileg..."; "de mindenképp kérdezze meg az okmányirodában, mert nem egyértelmű mindegyik okmányiroda álláspontja..."
Ez vicc akar lenni?
Van egy törvényi szabályozás, esetleg még állásfoglalások is, tehát egyazon ügytípust, egyazon szervhez tartozó bármely okmányiroda, nem bírálhat el másként, hisz nincs benne meghatározott helyi vagy egyéb sajátosság.
Amennyiben nem tud pontos, meghatározó választ adni, akkor nem kellene erőltetni ezt a fajta válaszadást...
Üdvözlettel: Andrási Attila
Azt szeretném megkérdezni hogy ha a testvéremnek ajándékozok autót szerződéssel, akkor annak milyen költségei vannak? Vagy érdemesebb inkább visszterhes szerződést írni?
Válaszát előre is köszönöm
Előre is köszönöm a válaszát.
Üdv, Tímea
Ajándékozással szeretnénk megoldani a gépjármű átírást úgy, hogy testvérem édesapánknak, ő pedig nekem ajándékozza.
Ahhoz, hogy én a nevemre tudjam íratni, szükséges a kötelező biztosítás de tudomásom szerint addig nem tudom ezt megkötni, ameddig a testvérem nevére már van egy érvényes kötelező azon az autón, hiszen egy autóra csak egy biztosítást lehet kötni.
Ezt rosszul tudom vagy van erre valami megoldás?
Köszönöm a válaszát!
A problémám a következő: Apósom elhalálozott májusban. A tulajdonában levő személygépkocsit nem tudtuk ősszel levizsgáztatni, mert a hagyatéki eljárás csúszott, a vizsgáztató állomáson pedig azt mondták, ha nincs tulajdonos (vagy tőle meghatalmazás) nem tudják az autót levizsgáztatni, így decemberben lejárt a műszakija. Most készül el a hagyatéki végzés, a feleségem az egyenesági örökös. Az autót ajándékozási szerződéssel a fiunk kapja meg. A kormányablakban azt mondták, hogy az új forgalmihoz és törzskönyvhöz szükséges többek között az érvényes műszaki vizsga is. A kérdésem, hogyan tudjuk levizsgáztatni az autót, hiszen a fiunk még nem lehet tulajdonos ha nincs műszaki vizsga, a feleségem nevére pedig nem kell új forgalmit kiállítani.
Előre is köszönöm.Üdvözlettel: Csák Máté Csaba
Anyósomnak szeretném ajándékozni a nevemen lévő személygépkocsimat. Útmutatása alapján először írtunk egy adás-vételit, amiben ingyenesen átruháztam a feleségemre, majd még aznap rögtön a feleségemtől az édesanyjának és a biztosítást is megkötöttük. Az anyósom bement a kormányablakba, de ott azt mondták neki, hogy az eredetiségvizsgálatot attól még meg kell csináltatnia. Én úgy értettem az Ön útmutatásából, hogy ebben az esetben nincs szükség eredetiségvizsgálatra. Egyébként a kocsinak van törzskönyve, én is még úgy 10 éve vásároltam használtan (első tulajdonostól).
Előre is köszönöm válaszát!
Üdv,
Zsolt
Tehát ha nem családon belüliek írnak több adásvételi szerződést, akkor kell eredetiségvizsgálat, ha ha például testvér, szülő, testvér között születik adásvétel akkor nem kell eredetiségvizsgálat.
Érdeklődni szeretnék hogy én az öcsémnek átakarom adni ugy hogy üzemben tartoival . De viszont ugy szeretném hogy én a bizositásomat le szeretném mondani róla ! Azért szeretném le mondani róla mert nekem van másik autom és arra szeretném a bonuszokat átvinni. És azt akarom hogy ő kössön rábiztositást . Van ilyen lehetőség ?
Gépjárművet négyen örököltünk. Az örökösök közül ketten meg akarják venni, egyik 400 ezerért, másik 700 ezerért. Én annak adnám, aki többet fizet, de a másik örökös annak aki kevesebbet és náluk van a törzskönyv. Át tudják nélkülünk iratni? Válaszát előre is köszönöm.
Édesanyám gépkocsijának tulajdonjogát szeretném átruházni magamra. Ha jól értesültem az illetéket semmiképp sem kell megfizetnem, ez jó hír. Ellenben az eredetvizsgálat kérdéses maradt számomra. Csak ajándékozás esetén (tehát "nullás" adásvételivel) nem kér eredetvizsgát az okmányiroda, vagy visszterhes ügylet esetén sem kérik? Hogyan működik ez a rész a gyakorlatban?
Köszönöm előre is a segítséget!
Üdv
VCS
Feleségemnek ajándékozzák az autót (az édesapja), de én lennék az üzemben tartó, mert nekem B10 a kötelező biztosítás (a feleségemnek A0 lenne). Megoldható ez a forgatókönyv? Szép napot! Üdv, Gábor
Nagyon szépen köszönöm előre is üdv!
Ajándékozási szerződést, formanyomtatványt, mintát hol tudok letölteni?
Köszönettel,
Tudna segíteni abban, hogy ajándékozással szeretnénk megoldani a gépjármű átírást úgy hogy testvérem édesanyánknak ő pedig nekem, ehhez kettő adásvételi szerződés szükséges, vagy kifejezetten ajándékozási szerződés kell? Ezt én el tudom intézni a kormányablakban egyedül, ha viszek meghatalmazást(csak azt fogadja el a kormányablak ami az ő mintájuk)? Az anyakönyvi kivonatot be kell mutatni az eredetit vagy meghatalmazással lehet, hogy arról másolatot mutatok be? Már csak egy kérdés merült fel itt a dátumokkal kapcsolatosan, hogy egy napon írjuk meg az adásvételi/ajándékozási szerződéseket, ekkor kell kötni a biztosítást is mindent egy napon ha jól tudom? Hogyan valósulhatna meg ez a folyamat? Köszönöm
üdv
Angéla
Igen, jól írja le a dolgokat, egy napra kell szóljanak az adásvételi szerződések, melyeken legfelül az ingyenes opciót szükséges bejelölnie.
Elfogadott meghatalmazás mintát itt tölthet le és ezzel Ön egyedül is intézheti a folyamatot - https://www.biztoshely.hu/meghatalmazas-minta-letoltes-okmanyirodai-ugyintezeshez.html
A testvér egyenes ági rokonnak minősül?. Neki szeretnem ajándékozni az autónkat, és érdekelne, hogy illetékmentes lesz-e
Megtisztelő válaszukat előre is köszönöm!
István
Testvéremnek szeretném ajándékozni az autónkat. Ő lesz a tulajdonos. Ebben az esetben fizetni kell a vagyonszerzési illetéket?
Köszönettel!
Gaál István
Abban az esetben mi a helyzet ha a fiamnak adnám az autómat, de én maradnék a tulajdonos, ő csak az üzembentartó lenne?
Eltudná intézni egyedül is , vagy kellek hozzá én is,milyen papírokra van szükség?
Szíves válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel :István
Ajándékozási szerződéssel szeretnénk utánfutót átíratni nagyapától-unokának.
Ez egyenesági viszonynak minősül-e, illetve milyen költségekre számítsunk.
Szíves válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel : Zsuzsi
Igen, ez rendben lesz, 12.000.- Ft az átírási költség és kellenek a folytonos egyenes ági rokonságot biztosító anyakönyvi kivonatok.
Az Itv. 12. § (4) bekezdése szerint a "gépjármű, pótkocsi tulajdonjogának, vagyoni értékű jogának öröklése és ajándékozása esetén az illeték mértéke a gépjármű és pótkocsi visszterhes vagyonátruházási illetékének (24. §) kétszerese."
Ajándékozás esetén egyenes ági rokonság esetén is így van? Mert ez ellent mond a fentebb leírtakkal, mely szerint "Egyenes ágú rokon ( szülők, gyermekek, férj - feleség ) közötti gépjármű átírás esetében a vagyonszerzési illeték megfizetésétől eltekintenek"
Kérem tegyenek rendet a fejemben!
Köszönöm!
Géza
Pótkocsi esetében is illetékmentes az öröklés, és egyenes ági rokonok között az ajándékozás is szintén illetékmentes.
Géza
Családon belüli tulajdon váltást szeretnek végrehajtani egy motorkerékpáron , akként hogy az eredeti tulajdonos maradjon az üzembentartó !
Hogyan lehet ezt megvalósítani ??
Köszönöm !
A kérdésem a következő lenne: én Ausztriában dolgozon, és a Magyarországon élő testvéremnek szeretném ajándékozni a tulajdonomban lévő, Ausztriában vásárolt és itt forgalomba helyzett gépjárművet. Ebben az esetben sem szükséges a gépjármű eredetvizsgálatát lefolytatni?
Válaszát előre is köszönöm
Annamária
Az lenne a kérdésem, hogy édesapám után örököltem egy kisteherautót, amely üzemképtelen. Az átírási költség nagysága nem éri el a gépjármű forgalmi értékét, igazából inkább kivonatnám a forgalomból. A hagyatéki eljárás során kiderült, hogy az autót 16 napon belül át kell íratni. Az lenne a kérdésem, mivel a tulajdonos elhalt, és még nincs az autó a nevemen, van-e lehetőségem bontóba adni a gépjárművet, vagy mindenképpen szükséges átíratni? Amihez persze új kötelező biztosítás is kellene, ha jól gondolom. Vagy a gépjármű kijelentéséhez elegendő bemutatni az okmányirodában a jogerőre emelkedett hagyatéki végzést, miszerint én vagyok a tulajdonos?
Válaszát köszönöm!
Attila
Szeretnék érdeklődni, hogy családon belül történő üzembentartó váltásnál a szerződést hány példányban kell kitőlteni?
Köszönöm
Lehetséges-e hogy a gyermekem apukájának ajándékoznám a gépjárműt, de nincs semmi papírunk rokoni vagy egyéb kapcsolatról.
Ha igen ez milyen költésggel jár?
Köszönöm előre is
Abban az esetben ha a nagyszülő ajándékozna autót unokájának, akkor szükséges az eredetiség vizsgálat, illetve a vagyonszerzési illeték megfizetése?
Előre is köszönöm a válaszát!
A gépkocsimat a fiam vásárolja meg. Ilyenkor kell eredetiség vizsgálat?
Köszönettel:
Izabel
Érdeklődnék, hogy válás után úgy egyeztünk meg a volt férjemmel, hogy az autó az én nevemre kerül. Mi a teendőm ebben az esetben? Előre is köszönöm a válaszát.
Érdeklődnék, hogy az utolsó bejegyzésben említett köztes tulajdonos ( testvérek közti ajándékozás esetén javasolták hogy az üzembentartói váltásban a szülő legyen a köztes tulajdonos) ezt hogyan kell elképzelni, okmányirodába bemegy a két testvér és a szülő és egy ülésben a két üzembentartó cserét megejtik? Ugyan ez érvényes tulajdonos változás esetén is?
Válaszukat előre is köszönöm,
Nóra
A köztes tulajdonos csak a tulajdonos változás esetében érvényes. Köztes üzembentartó nincs.
Testvérek közötti autó ajándékozás milyen módon jár a legkevesebb költséggel?
Kálmán
Testvérem külföldön vásárolt új autót ajándékozna nekem. Az autót honosítanám, ha már nem számít újnak. Milyen költségekkel kell számolni? Köszönöm a válaszát!
Abban az esetben mi a helyzet ha a testvérem ajándékoz nekem autót, de ő maradna a tulajdonos, én csak az üzembentartó lennék?
Most az a helyzet, hogy vissza akarja ajàndèkozni, mert èn hasznàlom,ès èn is visszaköltöztem magyarorszàgra.
Mit kell tudni? Anyagi vonzatok, stb?
Üdvözlettel Anita
Megszeretnék venni egy autót, de nem az eladó nevén van az autó hanem az édesapjáén aki kórházba van.
Mit kell neki/nekik tenni, hogy az adásvételi elfogadható legyen köztem és a fia(eladó) között?
Édesapjától egy meghatalmazás elég, vagy ajándékozás kell köztük vagy mi?
Köszönöm előre is a választ.
Ez igaz férj és feleség közötti átírásra is? A házastárs is egyenesági rokon?
Válaszát köszönöm!
Unokabátyámtól ajándékba kaptam egy gépjárművet. Az átíráskor fizetett 43050 forinton kívül
(törzskönyv 6000Ft, a forgalmi engedély 6000Ft, és a visszterhes vagyonátruházási illeték 31050Ft)
van-e még illetékfizetési kötelezettségem?
Amennyiben ajándékozás van, azaz az adásvételi szerződésen az ingyenes opciót jelölik be, nem kell megadni összeget, hisz ajándékozásról van szó.
Öröklés jógcímen, hagyatéki végzésben, én és még két testvérem örököltünk egy személygépkocsit. Én 3/5 a másik két testvér 1/5, 1/5 részt örökölt. Alap esetben ezzel nincs gond. Viszont, pathelyzetbe kerültem, mivel a hagyatéki tárgyaláson egyik örökös sem jelent meg rajtam kívül, így nem született megállapodás. Nem lehet megtalálni öket, ismeretlen helyen tartózkodnak. Kérdésem a következő!? Ebben az esetben mit tehetek? Lehetek üzembentartó, eladhatom a 3/5 részem, kivonhatom a forgalomból? Megállapodásra, 1/5, 1/5 rész vásárlásra nem látok esélyt. Köszönöm válaszát!
Vettem egy autót, de több hónapja nem írattam át, mert az autó üzemképtelen volt.
Viszont most, hogy az autó működő képes lett, szeretném a gépjárművet a fiamnak adni (ajándékozni).
A kérdésem, hogy köztes adás-vételivel működik a fiamra történő átírás? (saját gyermekem)
Válaszát előre is köszönöm
Nagymamám nekem szeretné ajándékozni autóját, de úgy, hogy az üzembentartó ő maradjon, a tulajdonos pedig én. Milyen módszert ajánlana, illetve hogyan működik ez?
Afelől érdeklődnék, hogy ha elajándékozom az autót akkor még aznap az új tulajdonos hazautazhat-e vele új KGFB nélkül? (tegyük fel másnap volna időnk csak lemondani a régi biztosítást és újat kötni az új tulaj nevére).
A lemondáshoz ennek nincs köze, ha megírják az adásvételi szerződést, akkor az új tulajdonosnak nincs érvényes kötelező biztosítása, így akár a weboldalunkon azonnal kössenek egy szerződést és csak ezt követően induljon haza.
https://www.biztoshely.hu/kotelezo-biztositas-dijszamolo.html
Nem tudom melyik opcio lenne egyszerubb es olcsobb.
Van jelentosege, hogy aznapi datum legyen az ajandekozasi szerzodesen, mint a nemetorszagin?
A kulfoldi biztositas ervenyes lesz ram is amig nem honositom az autot?
Eredetiseg vizsgalat kell ugye?
Koszonom valaszat elore is.
Adásvételi szerződést szükséges írjanak, ahol az ingyenes opciót jelölik be. Kössenek egy kötelező biztosítást, melyet weboldalunkon egyszerűen megtehetnek, majd ezekkel a papírokkal, plusz a házassági anyakönyvi kivonatukkal, forgalmi és törzskönyvvel fáradjanak el az okmányirodába ahol 12.000.- Ft lesz az átírás.
A fia befárad egy, a nevére megkötött kötelező biztosítással az okmányirodába és kéri az üzembentartó levételét, melynek 6.000.- Ft lesz a költsége.
Ha közbe tudják iktatni az egyik szülőt mint köztes tulajdonos, és az a szülő még aznap adásvételi szerződéssel, ingyenes opció bejelölésével odaadja az autót a testvérének, akkor ingyenes a teljes folyamat, 12.000.- Ft a teljes átírási költség.
Fiamnak ajándékozott autó eladásra kerül.Mi alapján kell SZJA-t fizetni utána? Milyen adót kell még ezen kívül fizetni az eladás után?
Üdv és köszönet.
BIBI
Élettársammal tíz éve élünk együtt, négy gyermeket nevelünk, akik közül kettő a közös gyermek, viszont nem kötöttünk házasságot. Ilyen esetben a gépjármű átruházás milyen költségekkel jár? Várom megtisztelő válaszát!
Üdvözlettel: Buzás Mónika
Nem illetékmentes, így olyan, mintha idegentől vásárolna autót.
A bátyámnak szeretném ajándékozni az autómat. Azt láttam már hogy ilyenkor az értéknél mindenhol 0Ft kell megadni. A kérdésem az lenne hogy akkor ilyenkor mivelhogy egyenes ági rokonok vagyunk és az érték 0 akkor nincs vagyonszerzési illeték és nem kell eredetiség vizsga sem?
Előre is köszönöm a válaszát!
Üdvözletem!
Közbe kell iktatni mint köztes tulajdonos az egyik szülőt, mert a testvérek nem egyenes ági rokonnak, hanem oldal ági rokonnak számítanak ami nem illetékmentes.
Vennek egy autot egy cégtol es en szeretnek az uzembentartoja lenni majd,,de ha en megveszem(tulajdonoskent) es 15 napon belul elajandekozom az ocsemnek a tulajdon jogot es ugyanerre napra szolna az uzembentartoi is amit az ocsem ajandekoz nekem milyen koltsegre kell szamolnunk ha egyaltalan lehet igy??
Az öccse legyen a tulajdonos már a legelején, és az adásvétel napjára írjanak egy üzembentartói kérelmet is, és egyből az Ön nevére mint új üzembentartó kössék meg a kötelező biztosítást. Ez esetben csak egy teljes átírási költséget kell kifizetni, és az üzembentartói bejegyzésnek nem lesz plusz költsége.
Akkor ha jól értelmezem, egyeságú családtag esetében, ha ajándékozás címén kerül a családtag nevére az autó, akkor nem kell eredetiségvizsgára vinni, de ugyanakkor vagyonszerzési illetéket kell fizetni?
A féltestvérek jelen esetben egyeneságú családtagnak számítanak?
Viszont ha rendes adás-vétel történik a családtagok között, akkor semmilyen kedvezmény nem illet meg senkit?
Nagyon köszönöm megtisztelő válaszát.
Üdvözlettel,
László Enikő
Egyenes ágú rokonok közötti ajándékozás esetében nem kell sem eredetiségvizsgálat, és illetéket sem kell fizetni. Rendes adásvételnél eredetiségvizsgálat nem kell, de átírási illeték van.
Köszönöm!
Köszönettel: Krisztina
Gépjármű adásvételi szerződés az amely nyomtatványt keres, amint legfelül az ingyenes opciót szükséges bejelölnie, így lesz ugyanis ajándékozás.
Édesapámnak eladom az autóm, amit ő a nevére írat szerződést követő 15 napon belül, akkor nekem is kötelező az adásvételit leadni 8 napon belül az okmányirodába?
Válaszát előre köszönöm.
Üdv: László
Elméletileg igen, de mivel Édesapja át fogja írni az autót, ilyen esetben volt, hogy már én sem adtam le. Igazából a lényege az, hogy Ön védve legyen ha esetleg az új vevő nem írja át az autót.
Előre is köszönöm válaszát.
Nem lesz illetékmentes a folyamat, mert kellene vagy 3 köztes adásvételi szerződés az illetékmentességhez, amit az okmányiroda nem fog elfogadni. Teljes átírási költség + eredetiségvizsgálatra kell számítani.
Válaszát előre is köszönöm!
Apukam 30 % Bisztositas fizzet, én meg 120 %, mivel öj mar nem vezzet, át szertnem irni a %. Tehat a 120% legyen nekem 70% vagy 60 %.
Válaszát előre is köszönöm!
Azt szeretném kérdezni, hogy válás után az egyik félnek ítélt, ám a másik fél nevén szereplő gépkocsi átírásához kell-e eredetiségvizsgálatot csináltatni és van-e illetékmentesség?
Válaszát előre is köszönöm!
Ha még megvan a házassági anyakönyvi kivonat, akkor az egészet meg lehet gyorsan oldani eredetiségvizsga és illetékmentesen.
Kérdésem, hogy nagyszülő ajándékozhat unokára autót? Vagy ilyen esetben először a nagyszülőnek kell a gyerekének ajándékoznia, majd ezután a szülőnek a gyerekre?
Köszönöm válaszukat előre is!
Igen ajándékozhat, nem kell köztes adásvételi, viszont szükséges az egyenes ági rokonságot folyamatosan igazolni anyakönyvi kivonatokkal.
Az ajándékozási szerződésben az autó értékének O-t kell írni vagy más összeget?
Üdv
Ajándékozás esetében 0 Ft-ot kell írni a szerződésre és az ingyenes opciót kell legfelül bejelölni.
A közös háztartásunkban lévő szgk. a feleségem nevén van. Nekem az előző házasságomban született gyermekemnek akarjuk ajándékozni az autót, mivel mi újat veszünk. Az egyenesági rokonság a gyermekemmel kapcsolatban is fenáll? (A feleségem nem az édesanyja és a gyermekem más városban lakik).
Közvetlen nem áll fenn az egyenes ági rokonság, mert nem igazolható anyakönyvi kivonatokkal. Azt meg lehet próbálni, hogy a felesége adásvételi szerződéssel ingyenes opció bejelöléssel elajándékozza Önnek, Ön meg azon a napon ugyanígy a fiának, de nem minden okmányirodai ügyintéző fogja ezt elfogadni illetékmentesnek. A fia nevére szükséges kötni egy kötelező biztosítás és a fia anyakönyvi kivonata és az Ön házassági anyakönyvi kivonatára lesz szükség.
Önnek az adásvétel napján kell egy új kötelező biztosítást kötnie, és a férje nevén lévőt szintén a szerződéssel fel kell mondani, ami után a biztosító visszaküldi az időarányosan visszajáró díjat.
Tulajdonos lehet fiatalkorú, ha van egy nagykorú üzembentartó is.
Jelenleg a tulajdonomban lévő gépjárművemet, édesanyámnak szeretném ajándékozni, úgy ,hogy én maradok az üzembentartó, akkor is kell új kötelező gépjármű felelőség biztosítást kötni az édesanyám nevére? Ugyanis ezt az információt kaptuk.
Mivel Ön marad az üzembentartó és eddig is Ön volt a biztosítás szerződője, nem kell és nem is lehet új kötelező biztosítást kötnie.
Adásvételi szerződést és üzembentartói kérelmet is ki kell töltsenek egy dátumon, és természetesen lehet Ön az üzembentartó.
Amennyiben a nagyszülő-unoka kapcsolatban, de nem ajándékozás, hanem adásvétel történik, tehát az unoka kifizeti az autó értékét a nagyszülőnek, akkor kell eredetiség vizsgálat?
Válaszát előre is köszönöm!
Úgy tudom nem kell eredetiségvizsgálat.
A lányom nevére szeretném átíratni az autómat mint üzembentartó, viszont van még hitel az autón és a törzskönyv a banknál van.
Így is lehetséges az átírás?
Válaszát előre is köszönöm.
Banki írásos engedély kell hozzá Amennyiben hitel van az autón akkor engedni szokták, amennyiben viszont lízing, akkor nem lehetséges sajnos.
A nagyszülők is egyeneságú rokonnak számítanak? Édesanyám testvérének a fiának a nevén van egy autó, amit szetetnénk az én nevemre íratni és ha lehet az illeték költségeket is megspórolni. Ugye ez a legegyszerűbb esetben úgy nézne ki hogy akinek a nevén jelenleg van az autó elajándékozná a nagyapjának aki az én nagyapám is, így ő pedig tovább nekem. Vagy esetleg szülő gyermek vonalon kell vegigmenni, ami 4 ajándékozást jelentene. Megoldható ez a dolog és ha igen, hogyan? Köszönöm válaszát!
A nagyszülő egyenes ágú rokonságnak számít, de 3,4,5 adásvételi szerződést nem fogadnak el illetékmentesen a Járási hivatalban, ezért azt gondolom bárhogy csinálja nem lesz illetékmentes az átírás. Üzembentartó váltás úgy 12-15.000.- Ft lenne egy átlagos autó esetében, családon belül talán ezt választanám inkább.
Fiamnak szeretném ajándékozni 15 éves személygépkocsimat. Érdeklődöm, hogy a fenti, összesen 6 pontban megadott dokumenumokat nekem, mint tulajdonosnak kell bevinnem az okmányirodára vagy a fiamnak, mint leendő tulajdonosnak?
Bármelyik okmányirodába be lehet vinni a fenti dokumentumokat, vagy melyikbe kell bevinni pl. állandó lakhely szerinti vagy bejelentett ideiglens lakhely szerinti illetőségű okmányirodába?
A 6. pont - megkötött kötelező biztosítási szerződést - hogy vigye be, ha még az ajándkba kapott szgk. nincs a nevén?
Ha lehet kérnem a válaszát a viragestarsa@chello.hu e-mail címre is legyen szíves megküldeni.
Köszönettel,
Virág László
A fiának kell csak bemennie bármelyik Járási hivatalba, Önnek nem. Vinni kell az adásvételi szerződést, a születési anyakönyvi kivonatát, a megkötött kötelező biztosítási szerződés kötvényét, és 12.000.- Ft.-ot.
Ha mostohatestvérem nevén van a gépjármű és a nevemre szeretnénk átíratni, akkor milyen költségekkel kell számoljak?
Köszönöm előre is szíves válaszukat!
Üdv:
Norbert
Van közös édes szülő? Feltételezem igen. Közbe szükséges iktatni egy köztes adásvételi szerződést, és akkor illetékmentes lesz. A költség 12.000.- Ft.
Létrejöhet-e illetékmentes ajándékozás nagyapa és unoka között, ha a nagyapa, az unoka nem vér szerinti nagyapja?
Ha nem vér szerinti egyenes ági rokon, akkor nem, mivel az illetékmentességhez az egyenes ági rokonságot anyakönyvi kivonatokkal igazolni kell.
Szeretnèk vásárolni egy cégtől egy autót, viszont a 16 éves lànyomra szeretnèm íratni ő lenne a tulajdonos èn meg az üzembentartó! Számíthatok e valami plussz költsègre?
Az üzembentartói kérelem és az adásvételi szerződés egy napra legyen írva, ha így jár el nem lesz plusz költség az üzembentartói bejegyzés, viszont elképzelhető, hogy a gyámhivatal közbenjárására is szükség lesz aminek az átfutási ideje úgy 60 nap.
Férjem ajándékozná az autót a lányomnak aki neki csak nevelt lánya. Tanácsolják itt azt hogy előbb nekem ajándékozza aztán én ajándékozom a lányomnak, így biztosítható az egyenes ágon az ajándékozás. Kérdésem az lenne hogy ez az eljárás nekem is jár költségekkel vagy csak a lányomnak?
Előre is köszönöm válaszukat.
Az adásvételi szerződéseket egy napon írják. Önnek nem lesz költsége.
Évfordulóváltásra biztosítót váltottam. Sajnos az új biztosító sztornózta a már 2 hónapja élő szerződést.
2019-09-04 az évforduló és az új szerződés 2019-09-02 dátummal lett kötve.
2 nap átfedés van és 2 élő szerződés!
Az alábbi levelet kaptam 2019-10-31 -én:
Tisztelt Ügyfelünk!
A 21/2011. (VI. 10) NGM rendelet értelmében megpróbáltuk beszerezni kártörténeti adatait a Központi
Kártörténeti Nyilvántartó Rendszerből. Sajnálattal tájékoztatjuk, hogy a Központi Kártörténeti
Nyilvántartó Rendszerben szereplő adatok szerint a biztosítani kívánt járműre a biztosítónknál kötött
szerződés kockázatviselés kezdetének időpontjában Ön érvényes felelősségbiztosítással
rendelkezett.
A 2009. évi LXII. törvény 10. § (1) bekezdése értelmében az ugyanarra a biztosítási időszakra kötött
további biztosítási szerződés érvénytelen, ezért fenti szerződését – a jogszabálynak való megfelelés
miatt – szerződéskezdetig visszamenőleges hatállyal törölnünk kellett nyilvántartásunkból. A megszűnt
szerződésre befizetett díjat levelünkkel egyidejűleg visszautaljuk.
Ebben az esetben a 2 hónapra miért kell fedezetlenségi díjat fizetnem?
Van-e lehetőség valami kompromisszumos megoldásra?
Várom válaszukat!
Ha egy nap eltérés van, azt lejavítják és nincs probléma, viszont két nap eltérés miatt már ez történik. Meg lehet próbálni egy kérvényt írni a biztosítónak, de törvényileg sajnos helyesen jártak el, a fedezetlenségi díj pedig nem az övék, azt továbbítaniuk szükséges a kártalanítási alap kezelője részére.
1: Ha a feleségem nevére veszünk egy használt autót, de még aznap elajándékozza nekem, mint férjének,
akkor is meg kell fizetni a vagyonosodási illetéket?
2: Ha a feleségem nevére veszünk egy használt autót, de még aznap születik egy szerződés, melyben én a férj,
mint üzembentartó szerepelek akkor is meg kell fizetni a vagyonosodási illetéket?
Köszönöm válaszát!
Üdv: László
1.- Természetesen igen, mivel az autót ismeretlentől vásárolják, egyszer ki kell fizetni a vagyonszerzési illetéket, de ha egyből Ön lesz a tulajdonos a 2. adásvételi szerződés értelmében, akkor arra már nem kell plusz díjat fizetnie.
2.- Természetesen igen, mivel az autót ismeretlentől vásárolják, egyszer ki kell fizetni a vagyonszerzési illetéket, de az üzembentartó bejegyzéséért nem kell plusz díjat fizetni.
Lányom férjének ajándékozna a bátyám rendszám nélküli 50 köbcentis Simson-t. Külföldre, unio-s államba vinné.
Magyarországon vagy a lakhelyén kell illetéket fizetni és mennyit?
Válaszát előre is köszönöm
A segédmotor kerékpárra nincs átírási illeték, nincs is forgalmi engedély. Adásvételi szerződést írjanak és ennyi is a folyamat, bár azt nem tudom külföldön mit kérnek majd ahhoz, hogy használhassa is. Itthon jogosítvány, adásvételi szerződés és kötelező biztosítási igazolás az aminek nála kell lennie ha közlekedik a motorral.
Szeretném az autómat a menyemnek ajándékozni, így is megillet a családon belüli kedvezmény?
Egy köztes adásvételi szerződésen be kell iktatni a fiát mint köztes tulajdonos. Szükséges a fia születési és a fia házassági anyakönyvi kivonata az illetékmentességhez, valamint az adásvételi szerződések egy napra legyenek írva.
A lányom nevére szeretném íratni (ajándékozni) a nevemen lévő egyik gépjárművet ami jelenleg ideiglenesen ki van vonva a forgalomból !
A lányom mivel még nincs 18-éves ezért folyamatában továbbra is én lennék az üzembentartó , kell-e új biztosítás kötni (vagy futhat tovább a régi) illetve az ajándékozás megszűnteti-e az ideiglenes kivonást ?
Járási hivatalba akkor kell egy adásvételi ( nullás opcióval / ajándékozás) , anyakönyvi kivonat ,gépjármű papírjai , a mi papírjaink ... mégvalami esetleg .... + 2x6000Ft ?
Köszönöm!
Üdv, Mihály
Nem kell új kötelező biztosítás, ha Ön lesz az üzembentartó, a többit jól írta le a költségek tekintetében, viszont elképzelhető hogy be kell vonni a gyámhivatalt is.
Az új tulajdonosnak kell csak ott lennie, a réginek nem, viszont a születési vagy házassági anyakönyvi kivonatnak ott kell lennie ami igazolja az illetékmentességet. Ezen kívül pedig az eladónak is be kell mennie majd a Járási Hivatalba bejelenteni az eladást.
Ügyintéző!
Kisgép kölcsönzőt üzemeltetek,szeretném a feleségemnek átadni a vállalkozást.Az lenne a kérdésem,hogy elajándékozhatom e a kölcsönzőbe lévő utánfutókat?Mennyi költséggel járna darabonként?
Köszönöm előre is a válaszát.
Kinek a nevén vannak az utánfutók? Cég vagy magánszemély?
Édesanyám tulajdonos a cégben aminek a nevén lévő autót szeretném megvásárolni.
Érvényesíthető e itt is az egyenes ágú rokonság az adás-vételnél?
a cég apukám és édesanyám nevén van.
Köszönöm előre is a választ.
Sajnos nem, az autó tulajdonosa egy jogi személy, azaz cég.
Igen, folyamatosan igazolni kell az egyenes ágot anyakönyvi kivonatokkal.
Feleségem nekem ajándékozza az autót, kell e ilyenkor is eredetvizsgálat?
Köszönöm.
Nem kell.
Mindkér félnek ott kell lennie személyesen a hivatalban? (A fiam külföldön dolgozik, ő ajándékozza nekem, én pedig majd valamikor tovább a bátyjának.)
-
Illetve a forgalmi és a KGFB jelenleg is az én nevem van, én vagyok az üzemben tartó, ő a tulajdonos. Tehát akkor új forgalmi első körben nem készül. Jól értem?
Köszönöm.
Amikor Ön lesz a tulajdonos, akkor Önnek kell ott lennie, új kötelező biztosítást ez esetben nem kell kötni, viszont lesz új forgalmi engedély és új törzskönyv is. A gyermeke születési anyakönyvi kivonata is kell hozzá, hogy illetékmentes legyen az átírás.
Édesanyám nevén van az autó, melyet nekem szeretne ajándékozni, természetesen a tulajdonos ő maradna én csak üzembentartó lennék. Érdeklődnék, hogy ilyen esetben milyen teendőink és költségeink merülnek fel?
Előre is köszönöm a válaszát!
Írjanak egy üzembentartói kérelmet, kössön az Ön nevére üzembentartó váltás okkal egy kötelező biztosítást - akár a weboldalunkon - illetve az üzembentartói bejegyzéshez kell az Ön születési anyakönyvi kivonata is a Járási Hivatalba, hogy a bejegyzés költsége 6.000.- Ft legyen.
Tehát ha jól értelmezem csak a 6.000 Ft-os új forgalmi engedély és a kötelező biztosítás díja merül fel mint költség? Az átírási költséget nem kell kifizetni?
Sajnos a folyamat nem illetékmentes, így az adásvételi szerződés megírása után kötelező biztosítást kell kötni, majd eredetiségvizsgálat és a teljes átírás a teendő.
Egy A4-es papírra írja le a fia azt, hogy lemond a tulajdonjogáról adott jármű esetében, legyen két tanú aláírása is a lap alján. 12.000.- Ft lesz a költség mert illetékmentes.
Ha teheti, a begrof@gmail.com
cimre válaszoljon.
Köszönettel:
Igen, teljesen jól írta le.
Feleségem tulajdonában lévő gépjármű tulajdonjogát szeretnénk átadni édesapámnak. Jelenleg édesapám az üzembentartója az autónak (forgalmi szerint is és valójában is ő használja), így édesapám fizeti a kgfb-t és a teljesítményadót.
Egy napon kettős ajándékozással tennénk ezt meg (feleségem nekem, majd én édesapámnak ajándékozom). A kérdés az, hogy kell-e új biztosítást kötni?
Válaszát előre is köszönöm.
Nem kell új kötelező biztosítást kötni, mivel eddig is és ezután is az Édesapja lesz a biztosítás szerződője.
Az öcsém ajándéközna nekem egy autót viszont Hollandiából ő kettős állampolgár. Az autó az ő nevén van holland rendszámmal papírokkal.
Jelenleg ott tartunk hogy meg van a műszaki, forgalombahelyezés, eredetvizsga és a regadó. Marad az okmány iroda.
Kérdésem: ez esetben lehet ajándékozási szerződéssel menni vagy mindenképp kell illetéket fizetnem? Az eddigi intézkedések végig az én nevemre történtek. Biztosítás is van már a nevemre az autón. Válaszát köszönöm.
Sajnos nem illetékmentes a folyamat, így kettős nyelvű adásvételi szerződést írjanak szerintem.
Az autómat anyukámnak szeretném ajándékozni. Mi az eljárás menete és milyen költségekkel kell számolnunk? Köszönöm! Edina
12.000.- Ft lesz a költség, ha viszik az átírásra az Ön születési anyakönyvi kivonatát. Szükséges írni egy adásvételi szerződést, amelyen felül az ingyenes opciót kell bejelölni, majd kötni kell az anyukája nevére egy kötelező biztosítást, melyet weboldalunkon egyszerűen megtehet.
Szeretném kérni a segítségét az alábbi esetre vonatkozóan.
A fiam elhalálozása révén a gépkocsiját a kiskorú unokám örökölte meg.
Az autó öröklésével együtt szintén megörökölte a temetési költséget és banki
adósságot. Ezek rendezésére a hagyatéki tárgyaláson édesanyja kötelezettséget
vállalt, hogy a tartozásokat a gépkocsi értékesítéséből oldja meg.
Kérdés: amennyiben én mint egyenes ági nagyszülő veszem meg (nem ajándékozással
vásárlássa!) az autót, pontosan milyen költségekkel kellene számolnom a normál átírási
költségeken felül (forgalmi, törzskönyv, kötelező biztosítás)?
van vagyonszerzési illeték?, kell eredetiség igazolás?
(A gyámhivatal szerepe tiszta.)
válaszát előre is köszönöm.
üdvözlettel András
Ez esetben eredetiségvizsgálat, teljes átírási költségre kell számolnia.
Nemrég vettem egy új kocsit,de a régit nem adtam el,hogy majd az övé legyen,ha jogosítványt szerez.Emiatt dupla annyiba kerül a kötelező és a Casco is,mert B10-ből A0-ba kerültem.Hogy járok jobban,ha odaajándékozom a fiamnak a régit,vagy eladom,vagy elég,ha ő lesz az üzembentartó?
Köszönettel:
Kati
Elég az üzembentartói bejegyzés, ami ha megtörtént felszabadul a bónusza és vihető az új autóra aminek így lényergesen kedvezőbb lesz a díja.
Az autónkat lecseréljük és a testvéremnek szeretnénk ajándékozni.Az autó a férjem nevén van,de én vagyok az üzemben tartója.Ha férjem a tulajdonjogot ajandékozással nekem, én az édesanyámak,édesanyám a testvéremnek ugyanazon a napon megkötött ajándékozasi szerződéssel átruházza,akkor is mentes az illeték alól? Ha igen, akkor a személyes okiratokon kívűl, az autó törzskönyve,forgalmi engedélye, a mi házassági anyakönyvi kivonatunk,valamint én és a testvérem születési anyakönyvi kivonata, a testvérem,mint új tulajdonos nevére megkötött kötelező biztosításon kívűl,kell e valamilyen irat? Az ügyintézeshez kell e vinni az édesanyámat is,vagy elegendőek vagyunk én a férjem és a testvérem? Előre is köszönöm válaszát.Üdvözlettel:Ancsa
Jó az elképzelés, de a 3 adásvételin már ki szoktak akadni az ügyintézők. Meg kell próbálni mindenképp szerintem.
Az alábbi kéréssel fordulnék Önhöz. A feleségem tulajdonában van egy autó és üzembentartóként a testvéremet szeretnénk megjelölni, mivel a jövőben Ő fogja használni a kocsit. Milyen költségekkel jár és mi a legegyszerűbb módja?
Válaszát köszönöm!
Úgy 12-15.000.- Ft körüli összegre kell számítsanak. Ki kell tölteni egy üzembentartói kérelmet és kötni szükséges az üzembentartó nevére egy kötelező biztosítást, melyet weboldalunkon egyszerűen megtehetnek.
Üzembentartói bejegyzéshez nem kell törzskönyv, mindazonáltal ha az nincs meg a tulajdonosnak kellene egy újat igényelni 6.000.- Ft.-ért, mert egy esetleges eladásnál kelleni fog.
Érdeklődésem tárgya, személygépjármű átiratás, a párom nevére! Élettársi viszonyban vagyunk, ami hatóságilag nincs bejegyezve, viszont az állandó bejelentett lakcímünk, egy, és ugyanaz!
Kérdésem, hogy mi az eljárás menete!
Köszönettel: P. Anita
Sajnos nem illetékmentes az átírás, így az adásvételi szerződés megírása után kell kötni egy kötelező biztosítást, majd eredetiségvizsgálat és teljes átírást kell fizetni.
Érdeklődni szeretnék, hogy mi a teendő abban az esetben, ha férjem édesapámnak szeretné ajándékozni gépkocsinkat?
A gépjármű a férjem nevén van. Hogy lehetne, a legolcsóbban kihozni az ajándékozást?
Férjem először ajándékozza nekem? ( Ebben az esetben, ha jól értem nem kell eredetiség vizsga és vagyonszerzési illeték, csak a 12.000Ft-ot kell megfizetni) Én pedig ajándékozzam édesapámnak? Mind a két napi ajándékozási szerződés egy napon legyen?
Illetve ebben az esetben nekem nem kell kötelező biztosítást kötnöm, csak édesapámnak mivel ő lesz a végső tulajdonos?
Mielőbbi válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel:
Krisztina
Egy napra írjanak két adásvételi szerződést, ahol az ingyenes opciót jelölik be. Egyszer kell 12.000.- Ft.-ot fizetni az ügymenetért. Szükség lesz a házassági és az Ön anyakönyvi kivonatára is és a kötelező biztosítást egyből az édesapja nevére kell megkötni, amit megköszönnék, ha a weboldalunkon kötnének meg itt: Kötelező biztosítás díjszámoló
Jó napot a lányomnak szeretném adni a régi kocsimat az ő kocsiját meg a nejem kapná meg átt szeretnénk íratni milyen okmányok szükségesek lányom és az anya között mivel ő is áttiratná az anyakőnyvi kivont szükséges mind a két esetben mert probléma a lányom az Székesfehérvár-on lakik mi meg Tégláson?
Mind a két esetben igazolni szükséges az egyenes ági rokonságot, így kell az anyakönyvi kivonat.
hedvig.krisztinabalazs@gmail.com
Igen, de végig kell vezetni anyakönyvi kivonatokkal és vinni kell az átíráshoz.
Érdeklődni szeretnék pontosabban hogyan zajlik az ajándékozási szerződés. Testvérem megvenné az autómat, egyik szülő bevonásával.
Ez esetben 2 adásvételi szerződést kell írni? Lehet egyszerre is intézni az átírást, hogy egyből testvérem nevére kerüljön az autó, vagy meg kell várni a szülő nevére szóló törzskönyvet és utána még egyszer menni okmányirodába?
Előre is köszönöm válaszát!
Tisztelettel: Dóra
Két adásvételi kell ami egy napon kel. Egyszerre lehet természetesen intézni.
Az lenne a kérdésem, hogy öröklés miatti gépkocsi tulajdonjog átírásához is kell eredetiség vizsgálat?
Előre is köszönöm válaszát!
Melinda
Nem kell eredetiségvizsgálat öröklés esetén.
Válaszát előre is köszönöm ! Attila
Igen, de ki kell fizetni a visszahelyezés költségét, mert szerintem az önkormányzat már kivonatta a forgalomból ideiglenesen. Ezen kívül a testvérének az átírási illetéket plusz a büntetést ki fogják számlázni.
Hagyatéki tárgyaláson közös megeggyezéssel anyukám és én a testvéremnek ajánlottuk az autót (Dacia Logan 2017-es, 5 ajtós, 5 személyes, alig használt, apukám volt az első tulajdonos, még garanciás 1 évig). Testvérem meggondolta magát, nem akarja az autót mert neki már van egy autója, így a második autó biztosítása sokkal többe kerülne a számára. A hagyatéki végzés jogerős, a 15 napos határidő jövő hét szerdán telik le, felmerült hogy anyukámé lenne akkor az autó. Hogy lehetne ezt minél olcsóbban megoldani? A 15 napos határidőn belül lehetséges ajándékozással megoldani ezt a helyzetet, vagy meg kell várni a 15 nap leteltét?
Köszönettel
Izabella
A testvére írásban mondjon le az autóról, így az anyukája lesz az új tulajdonos. Kössenek a nevére egy kötelező biztosítást is minél hamarabb.
Úgy tudom nem kell most már eredetiségvizsgálat, de átírási illeték az van sajnos.
Ahhoz, hogy illetékmentes lehessen az átírás közbe kell iktatni Önt is mint köztes tulajdonos. Ebben az esetben nem kell eredetiségvizsgálat, és 12.000.- Ft lesz a teljes átírási költség, csak arra figyeljenek, hogy az adásvételi szerződéseket egy napra dátumozzák.
[/quote]
Nem! Az új tulajdonosnak kell ott lennie egyedül, tehát az ajándékozottnak.
Az új tulajdonosnak a nevére szükséges kötelező biztosítást kötni. Az ajándékozási szerződés gépjármű esetében = az adásvételi szerződéssel, annyi kiegészítéssel, hogy legfelül az ingyenes opciót szükséges bejelölni.
Sajnos nem egyenes ági rokonok és nem házastársak, így nem illetékmentes.
Nincsenek semilyen kapcsolatban egymással,mert veszélyes rá a férfi ezért nem is szeretné fel venni vele a kapcsolatot. Milyen lehetőségei vannak megszüntetni a tulajdon jogot és a biztosítást is. A férfi forgalomban úgy közlekedik az autoval hogy nincs jogositványa, ha valamilyen balesetet vagy büntetést csinál akkor annak az anyukám issza a levét?
Csak adásvételi szerződés írásával tud megszabadulni az autótól.
Esetleg annak a bemutatásának késleltetése lehetséges?
Válaszát előre is köszönöm.
Az átírás alkalmával be kell mutatni az anyakönyvi kivonatokat, viszont nem kell ehhez az ügyhöz, mert a keresztapa nem egyenes ági rokon, és ha az adásvételi szerződés napján megíródik az üzembentartói kérelem, akkor nem kell plusz költséget fizetni az üzembentartói bejegyzésért.
Udv.
Sandor
Egyenes ági a kapcsolat, illetékmentes lesz az átírás, de vinni kell az anyakönyvi kivonatokat amivel igazolni tudják a folyamatosságot.
Az új tulajdonosra megkötött kötelező biztosítási kötvényt kell vinni.
Ha édesanyját közbe tudják iktatni mint köztes tulajdonos akkor igen.
Ahhoz is, hogy a gyermek legyen a tulajdonos és ahhoz is, hogy eladja a gyámhatóság jóváhagyása szükséges. Ha ezt megkapja, akkor igen.
A hagyatéki végzés szükséges valamint az autó törzskönyve és a forgalmi engedélye, ezen kívül egy kötelező biztosítást kell kötni az Ön nevére, melyet weboldalunkon egyszerűen megtehet. A költsége 12.000.- Ft lesz.
A leendő apósom tulajdonában levő autót szeretném megvenni a menyasszonyom közbeiktatásával. Két kérdésem van ehhez kapcsolódóan:
1: adás-vétel esetén is érvényes az illetékmentesség egyenesági rokonok esetén?
2: mivel a házasságkötésünk az adás-vétel utáni 15 napon belül lesz, technikailag (dokumentumok, meghatalmazás stb.) hogyan lehetne megoldani köztes tulajdonlással, de egy átírással az adás-vételt? Sajnos az adásvétel dátumával nem tudunk az esküvőig várni.
Köszönettel:
Zoltán
1.- nem egyenes ági rokonok, csak ha a felesége lesz, illetve akkor sem lesznek egyenes ági rokonok, de a törvény már illetékmentességet biztosít.
2.- Így már rendben lesz, az Ön nevére kössék meg a kötelező biztosítást, mint új tulajdonos, akár a weboldalunkon. Az átírás napján kell vinni a felesége és az Önök házassági anyakönyvi kivonatát, azt fogják nézni.
Válaszát előre is köszönöm!
Üdv:Bence
Testvérek között nem illetékmentes az átírás, ezért nem kell az anyakönyvi kivonat sem.
Van a nevemen egy 14 éves suzuki Ignis és most vásároltunk szintén a nevemre egy másik autót. Szeretném a Suzukit átírni a férjem nevére, tudom, hogy csak a 2 x 6000 et kell megfizetni és bíztosítást kell kötnie, de amig nem írják át hogy tudo bíztosítást kötni? . Az új autóra kötött biztosításomra hogy tudom átvinni a bonusom ? csak a jövő évi szerződés kötésnél veszik figyelembe a CASCO nál és a kötelezőnél a B10 bónusomat? Köszönöm.
Átírás előtt kell megkötni a kötelező biztosítást, ebben a segítségére lehetünk, kérem hívja a 06-70-7030-860-as telefonszámot és visszahívjuk Önt.
A kötelező biztosítás megkötését követően el lehet menni a Járási Hivatalba névre venni a férjének az autót, majd az adásvételi szerződést be kell küldeni az Ön biztosítójába, kérni kell a szerződés törlését. Ezt követően a bónusz besorolása felszabadul, vihető a most vásárolt autóra.
A tulajdonomba lévő gépjármüvet szeretném az édes testvéremnek ajándékozni, mivel én vennék egy másikat. Milyen papirok, illetve milyen költsége lenne ennek a mozzanatnak? Vagy egyszerübb lenne csak üzembentartóival oda adnom neki?
Válaszát elöre is köszönm!
Sándor
A testvéri kapcsolat oldalági, így nem illetékmentes az átírás. Egyszerűbb is és olcsóbb is az üzembentartói bejegyzés ez esetben ha ez Önöknek nem probléma.
A gépkocsi tulajdonosa édesanyám. A törzskönyvben az ő neve szerepel. Az üzembentartó a forgalmi engedély szerint az édesanyám férje aki nekem nem rokonom. Ilyen feltételek mellett is átírják a nevemre a gépkocsit mint egyenes ági leszármazottna?
Várom válaszukat.
Előre is köszönöm.
A tulajdonos tudja eladni az autót, így az Ön édesanyja számít, aki Önnek egyenes ági rokona.
Oldal ági rokonok, így teljes átírási költséget és eredetiségvizsgálatot is fizetnie kell.
Igen, jól gondolja.
Vagy csak a fia menjen, vagy Ön is elintézheti egy okmányirodai meghatalmazással, melyet itt talál.
Fiam Angliában él.
Itthon maradt 750 Ccm-es motorját( melyet ideiglenesen forgalomból kivonatott) nekem ajándékozná.
A motorkerékpár Magyar rendszámú,és műszakija lejárt.
Azt tudom,hogy első körben a saját nevemre biztosítást kell kötnöm rá,és meghatalmazással műszakira kell vinnem.
Az okmányok cseréje 6-6000 forint lessz.
Kérdésem az lenne,hogy egyéb költségekre számíthatok e?
Köszönöm a választ.
Üdv.:Németh József
Nem lesz más költsége, de a hivatalba vigye a fia születési anyakönyvi kivonatát az illetékmentességhez.
Igen, ez megoldható, az adásvétel napján írjanak egy üzembentartói kérelmet is, és az Ön nevére kössék meg a kötelező biztosítást, akár az oldalunkon.
Nem hinném, hogy ez vagyonkimentés lenne, bár nem tudom, hogy egyre gondolunk e. Az autó az Ön tulajdona, annak adja el, vagy annak adja oda akinek szeretné. Ha arra gondol, hogy az átírás illetékmentes lesz e, akkor a válaszom igen, csak anyakönyvi kivonatokkal igazolni szükséges végig a rokonsági szálat.
A testvéremnek 2 autója van és az egyiket nekem ajándékozza a kérdésem az lenne, hogy a vagyonszerzési illetéket meg kell-e fizetnem, illetve eredetiség vizsgálat kell-e az autóra?
Köszönöm válaszát!
Amennyiben közvetlen Önnek adja akkor igen, ha közbe tudnak iktatni egy szülőt, akkor ez elkerülhető.
A tulajdonban van egy autó, de az üzembentartó apósom. Most az autót átiratnánk a férjem nevére, hogy az üzembentartó az apósom maradna. Mi a menete ebben a helyzetben az átíratás. Válaszát előre is
Ehhez a művelethez kell egy adásvételi szerződés Ön és a férje között, kell a házassági AKVI illetve kell egy ez üzembentartói szerződés a férje és a kedves Após között, illetve a férje Szül.AKVI ja is kell hozzá. A biztosítást nem kell újra kötni az Após nevére, de jelezni kell a biztosító felé, hogy a tulajdonos személye megváltozott. Ebben az esetben sem kell eredetiség vizsga, de vagy a család férfi tagjai együtt vonulnak az okmányiordába (Kormányablak/, vagy a kedves Papa és a Férje között íródik egy meghatalmazás, hogy a férjét meghatalmazza az üzembentartó jog beíratására. Itt is csak a forgalmi és törzskönyv árát kell majd kifizetni (12.000.- összesen) de a régi törzskönyvet és a forgalmi ne felejtsék otthon. :-)
Adásvételi szerződést kell írjanak Ön és a férje között, ahol az ingyenes opciót kell bejelölni, valamint ugyanarra a napra a férje és az apósa töltsenek ki egy üzembentartói szerződést is. Okmányirodába kell vinni a két szerződést, az Önök házassági valamint a férje születési anyakönyvi kivonatát, és a meglévő kötelező biztosítási igazolást.
Édes testvérem kijelentkezik magyarországról és az autóját nekem ajándékozná, de Szombathelyen jelentketik ki, nem tud Pestig el jönni, így az eredeti Születési Anyakönyvi Kivonat nem all rendelkezesre, meghatalmazással járok el az autó ügyintézésében, mint már máskori esetekben is volt rá példa, a kérdésem arra vonatkozna ezáltal, hogy ha be Scanneli és azt ki nyomtatom a hiteles anyakönyvi kivonatát az megfelelő-e? Vagy ebben az esetben mi a teendő, mert holnapi nap folyaman megszunik az itteni lakcime.
Köszönöm előre segítségüket!
Nem tudom megmondani Önnek azt, hogy az az ügyintéző aki elé kerül majd átírás során elfogadja e a másolatot, ez az ügyintéző jóindulatán múlik, és hogy vállalja e érte a felelősséget. Hivatalosan az eredetit kérik minden esetben.
A férjem tulajdonában lévő autót édesapámnak adnánk.
A javaslatát kérném, hogy átírassuk az édesapám nevére vagy csak üzembentartó legyen?
Köszönöm szépen!
Egyszerűbb lenne ha csak üzembentartó lenne, és költségileg nagyjából ugyanannyi, úgy 12-15.000.- Ft.
Szeretnék érdeklődni, hogy mi a menete és költségi terhelése az alábbi folyamatnak? Jelenleg tulajdonomban lévő személy autót szeretném édesanyám tulajdonába juttatni és én csak üzemben tartani! Mi ennek a menete? Ajándékozási szerződés és egy üzemben tartói szerződés, vagy lehet egyben?
Adásvételi szerződést kell írjanak, amelyen az ingyenes opciót jelölik be, ezen kívül kell írni egy üzembentartói szerződést, ugyanerre a napra dátumozva. 12.000.- Ft a költség és kell vinni a hivatalba az Ön születési anyakönyvi kivonatát, valamint a meglévő biztosítási igazolását is.
A testvérem nekem ajándékozza az autóját, édesanyámon keresztül. Az okmányirodában azt mondták, hogy első körben édesanyám nevére kell, hogy kerüljön az autó, és meg kell várni, hogy a nevére kiállított törzskönyv és forgalmi engedély elkészüljön. Utána ajándékozhatja tovább édesanyám nekem az autót. Én korábban úgy értelmeztem, hogy ha egy napon készülnek el az ajándékozási szerződések, én kötök egy felelősségbiztosítást, akkor csak az én nevemre állítanak ki törzskönyvet és forgalmi engedélyt. Nagyon félreértettem valamit? Köszönöm!
Sajnos mindegyik okmányirodai ügyintéző még egy hivatalon belül másképp értelmezi a szabályokat. Számtalan esetben azzal, ahogyan Ön is szeretné meg lehetett egy lépésben oldani az átírást.
Ha én ma veszek egy autót és holnap eladom, hogy nem írtam át az autót, de a folytonos adásvételi szerződések megvannak, akkor a vevőm részére egyből, egy lépésben átírják az autót.
Gondolom biztosítást még kötnöm kell elötte..Elöre is köszönöm válaszát üdv Zoltán
Sajnálom a történteket.
Kötnie kell egy kötelező biztosítást, írjanak egy okmányirodai meghatalmazást, forgalmi engedély, törzskönyv valamint a hagyatéki végzés szükséges az átíráshoz. Az iratok másolt verziója is elég ez esetben, mivel meghatalmazott intézi az átírást. A költség 12.000.- Ft lesz.
Lányomnak szeretném ajándékozni az autómat.Kérdésem,hogy ehhez milyen okmányok szükségessek
Adásvételi szerződésben a vételárhoz nulla Ft-ot kell beírnom?
Köszönöm!
Adásvételi szerződés, ahol legfelül az ingyenes opció kerül bejelölésre. Összeget nem kell írni. Lánya születési anyakönyvi kivonata is szükséges valamint egy kötelező biztosítás, melyet weboldalunkon egyszerűen megköthetnek.
Ez esetben a tulajdonos váltás költsége 12.000.- Ft, az üzembentartó váltásé pedig 6.000.-
A gyermekemnek szeretném átadni a nevemen lévő gépjárművet. Milyen okirattal kell mennem az okmányirodába? Elég, ha az ajándékozó intézkedik vagy kell az új tulajdonos is?Üdvözlettel: Pálmai Zsuzsa
Adásvételi szerződést kell írjanak, ahol fenn az ingyenes opciót jelölik be. Szükséges kötni egy kötelező biztosítást is melyet oldalunkon egyszerűen megtehetnek, illetve a Járási hivatalba kell a gyermek születési anyakönyvi kivonata is. Az új tulajdonos tud intézkedni a továbbiakban, vagy akár Ön is egy meghatalmazással.
Tisztelt Biztoshely!
A Magyarországon élő bátyámnak szeretném ajándékozni a Német forgalmis autómat. Ezt egy szülőn keresztül meg tudom oldani, a kérdésem az, hogy van-e ennek előnye, vagy mivel most fog az autó Magyar papírokat kapni, az összes illetéket meg kell így is-úgy is fizetni utána és akkor kihagyhatjuk a szülőt, inkább írunk egy összeget a szerződésre.
Ha jól tudom eredetiség vizsgálat sem kell testvérek között, de külföldről behozott autónál azt is meg kell csinálni.
Köszönettel: Ferenc
Részben jól írja le, mert ha közbe iktatnak egy szülőt, akkor illetékmentes lesz az átírás elméletileg, amennyiben a magyarországi ügyintéző a Járási Hivatalban is így tudja. Sajnos szinte minden hivatalban másként értelmezik a jogszabályokat e téren. Eredetiség vizsgálat szerintem kell, mert minden külföldről behozott autó esetében kötelező.
A bátyám nekem ajándékozná az autóját. Mivel mi oldalági rokonnak számítunk, ezért köztes tulajdonosnak édesapánkat adnánk meg. Milyen plusz dokumentumot kell kitölteni ilyen esetben?
Köszönettel: Andrea
+ egy adásvételi szerződés az ami kell, ezen kívül mindenkinek legyen ott a születési anyakönyvi kivonata.
Szeretném tanácsát kérni abban, hogy van egy nagybátyám Romániában aki nekem szeretné adni az autóját. Ebből kifolyólag kérdezném, hogy ennek mi a menete, milyen dokumentumok kellenek, hogyan lehetne a legköltséghatékonyabban megoldani, illetve hazahozhatom simán az autót és majd itthon honosíttatom illetve átíratom? Az ő biztosításával elhozhatom még az autót, kell e valami a határátlépésnél? Szeretném még azt is megkérdezni, hogy a testvérem nevén lévő autónak én vagyok az üzembentartója, de ha szeretnénk, hogy csak az ő nevén legyen és ő lenne az üzembentartó is akkor ez milyen költségekkel, ügyintézéssel járna?
Segítségét és válaszát előre is köszönöm.
Gondolom egy kettős nyelvű kölcsönadási szerződéssel hazahozható az autó. Ezen kívül egy kettős nyelvű adásvételi szerződést írjanak, és hozza magával az autó forgalmi engedélyét és törzskönyvét. Ezután indítható a honosítási folyamat.
A testvére autója esetében kell írni egy új üzembentartói kérelmet, ahol a tulajdonos mellett az új üzembentartóként is a testvére szerepeljen.
Mindkét esetben szükséges kötni egy új kötelező biztosítást, melyet weboldalunkon egyszerűen megtehetnek.
Tanácsot szeretnék kérni.
Van egy gépkocsi ami az enyém, én vagyok az üzembentartója és családunk jóbarátja a tulaj papíron.
Apukámnak szeretném adni ajándékba a kocsit és átírnánk az ő nevére az üzembentartóit.
Mi lenne a legköltségkímélőbb megoldás számunkra? Nagyon köszönöm.
Üdv, Imola
A tulajdonos és az édesapja írjanak egy üzembentartói kérelmet, kössenek a weboldalunkon üzembentartó váltás megkötési okkal egy kötelező biztosítást és lehet menni a Járási hivatalba bejegyeztetni az üzembentartót. Ennek a költsége kb 12-15.000.- Ft.
Van két autó a családban. Amit én használok annak a testvérem a tulajdonosa, amit ő, annak pedig én.
Szeretnénk átiratni egymás nevére. Mi ennek a menete, és költségei?
Köszönöm : Szabó Norbert
A legolcsóbb az üzembentartói bejegyzés, úgy 12.000.- Ft kb a költség.
El is adhatják egymásnak az autókat, de akkor az egyik szülőt köztes tulajdonosnak kellene megtenni az illetékmentesség miatt.
Adásvételi szerződés, és üzembentartói kérelem kell, ezen kívül a lánya születési anyakönyvi kivonata is.
Az autómat a testvéremnek szeretném adni, őrá is vonatkozik az egyenes ágú besorolás, tehát, hogy nem kell vagyonszerzési illeték, eredetiség vizsgálat.
Köszönöm.
LLaci
Sajnos nem, Ő oldal ági rokon, közbe kellene iktatni köztes tulajdonosként az egyik szülőt.
párom "élettárs"édesapja ajándekba ad egy gépkocsit a páromnak aki a tulajdonosa lesz,de én szeretném használni üzembentartó ként.
a kérdés hogy így valóban nem kell eredetvizsga és hogy akkor az én nevemre kell kötelezöt kötni?valamint mennyibe kerül így az átiratás?
Eredetiség vizsgálat nem kel, viszont a párja születési anyakönyvi kivonata igen. Olyan 20.000.- Ft.-os költségre lehet számítani + kötelező biztosítás. Az adásvételi szerződés és az üzembentartói kérelem egy napra legyen dátumozva.
Érdeklődnék mi a menete az alábbi szitucáiónak:
Édesapám Németországban él, vett egy autót (nevére iratta, most ideiglenesen ki van vonva, de vissza lesz helyezve hazahozatalkor). Az autót nekem akarja ajándékozni Magyarországra. Tudom, hogy honosítattani, új biztosítást kötnöm illetve át kell iratni rám. De enne mi a pontos menete, sorrendje? Miket kell magammal vinnem végül? Mi kinek a neve alatt fog zajlani? Édesapámnak milyen további teendői vannak/lesznek, miután hazakerült az autó?
Köszönettel,
Barbara
Be kellene hozni az autót és írjanak egy kettős nyelvű adásvételi szerződést, ahol jelöljék azt, hogy az adásvétel ingyenes. Kell az Ön születési anyakönyvi kivonata is.
Ezt követően -
KPM műszaki vizsga, vagy műszaki vizsga honosítás
Eredetiségvizsgálat
Regisztrációs adó kifizetés
Kötelező biztosítás kötés
Gépjármű átírás a Járási hivatalban.
Sajnos nincs meg az anyakönyvi kivonatom és már nem tudom úgy pótolni hogy a 15 nap bejelentési időbe beleférjek, viszont édesanyám már bejelentette a hatóságoknál, hogy elajándékozta a gépjárművet. Mi a teendőm ilyen esetben? Ajándékozási szerződéssel menjek a hivatalba de kell csináltatnom egy eredetiség vizsgálatot?Minden más papírom megvan már a bíztosítás is az én nevemre szól.Köszönöm szépen
Az illeték mentességhez kell az anyakönyvi kivonat. Pár nap csúszásért nem büntetnek még.
az édestestvérekre nem vonatkozik az illetékmentesség gépjármű adás-vételekor?
Köszönöm.
Sajnos nem, mert a testvér a törvény szerint nem egyenes ági rokon, hanem oldal ági.
olyan kérdésem lenne hogy vettünk egy autot és anyukám nevére vettük ˙(jelenleg nincs még átíratva anyukám nevére )...és akitől vettük a gépjárművet ő mondta nekünk hogy lehet olyat hogy ugy irassuk át hogy anyukám a tulajdonos és én az üzembentartó és elvileg igy sokkal olcsóbb.
ezt valóban lehet igy ? vagy igaz ez egyáltalán ?
előre is köszönöm a segitséget
Lehet, de általában az idősebb embereknek olcsóbb a biztosítás mint a fiataloknak. Nem tudom miért mondta az eladó hogy olcsóbb, alapesetben pont az ellenkezője.
Igen, hivatalos adásvételi szerződés szükséges, amin felül az ingyenes opciót is be kell jelölni. Illetékmentes lesz, de az átírásra vinni kell a lánya születési anyakönyvi kivonatát.
Azután szeretnék érdeklődni,hogy édesanyám elajándèkozna nekem egy gépjárművet ami külföldi rendszámú. Ilyenkor mi a teendő az átíratásnál? Ugyanúgy mehet ajándèkkènt vagy rendes adásvételi szerződést kell kötni?
Válaszát előre is köszönöm.
Zsolt
Adásvételi szerződést írjanak, ahol felül az ingyenes opciót szükséges bejelölni, így lesz ajándékozás.
A testvére adja el az autót papíron az egyik szülőnek, ő meg még aznap Önnek. Így csak egy illetéket kell kifizetni és egy forgalmit és törzskönyvet.
Köszönöm
Oreskó Zoltán
Van egy 14 éves kisautónk amit a férjem örökölt 8 évvel ezelőtt. Azóta szinte csak én használom. Most lebetegedett és nekem szeretné ajándékozni. Milyen módon kell ezt megoldani mivel állandó fekvőbeteg.
Az okmányirodába nem tud elmenni.
Ezenfelül kell-e és mennyi átírással kapcsolatos illetéket fizetni?
Írni kell egy adásvételi szerződést, ahol legfelül az ingyenes opciót szükséges bejelölni. Ezt követően az Ön nevére kell kötni egy új kötelező biztosítást, melyet weboldalunkon egyszerűen megtehet. Ezekkel az iratokkal, valamint a házassági anyakönyvi kivonattal el lehet fáradni névre írni az autót a Járási hivatalba, melynek költsége 12.000.- Ft lesz ez esetben.
A férjem 2 hónapja elhunyt.Holnap lesz a hagyatéki tárgyalás.2 autó (15 és 20 éves) és egy motor ami az ő nevén volt, örökös a két nagykorú gyermekünk és én. A gyerekek nekem ajándékozzák a járműveket,hogy el tudjuk adni őket. Mennyi lesz megközelítőleg az átírás költsége,ill.kell-e valamilyen nyilatkozat még hozzá?
Köszönöm
Edina
12.000.- Ft / db + kötelező biztosítás.
Adásvételi szerződést szükséges írni ahol az ingyenes opciót kell bejelölni, ugyanis így lesz ajándékozás. A Járási hivatalba kell vinni a testvére születési anyakönyvi kivonatát.
Adásvételi szereződést írnak, köt az Ön nevére egy kötelező biztosítást, elvégezteti az eredetiségvizsgálatot és el lehet fáradni a Járási Hivatalba névre írni az autót. Sajnos oldal ági rokonok, így nem lesz illetékmentes.
Illetékmentes az átírás akkor lehet, ha közbeiktatják az egyik szülőt mint köztes tulajdonos.
Érdeklődöm, hogy a most 12 éves fiamnak elajándékozhatom-e, és hogyan az autómat úgy, hogy én maradjak az üzembentartó?
Köszönöm a választ.
Igen, de fog kelleni egy gyámhivatali hozzájárulás.
Mi van abban az esetben, ha a gépjármű tulajdonos az édesapám, aki elhunyt februárban. A hagyatéki eljárás a következő héten lesz. Az autót 1/3-ad arányban örökölné a két gyermek, illetve apukám felesége (édesanyám). Ha anyukám a két gyerekre ajándékozza az autót és én leszek az üzemeltető, kell-e vagyonszerzési illetéket fizetni?
Köszönöm válaszukat.
Ez esetben nem kell illetéket fizetni, de az ajándékozás és az üzembentartói kérelem is egy napon készüljön.
Vásároltam egy autót,amit a kiskorú gyermekemre,mint tulajdonos szerettem volna íratni. Sajnos,most már csak a gyámügy bevonásával működik a dolog,érdek-ellentét miatt. Így én lettem a tulaldonos + üzembentartó is. Neki szeretném ajándékozni,én maradnék üzembentartó.
Mi lenne a menete?
Kereskedésből való,minden papírt ők intéznek.
Köszönöm válaszukat!
Érdeklődni szeretnék azzal kapcsolatosan, hogy a férjem nevén van egy gépjármű, de ő már fekvőbeteg. Szeretném átíratni az autót a saját nevemre, "de egész évre be van fizetve minden költség az autóra." Tehát a férjem a tulajdonos és az üzembentartó is.
Ha ezek után én lennék a tulajdonos és az üzemben tartó is - mint feleség, mi ennek a költsége és az eljárás menete?
(kedvezőbb biztosítási díj miatt, eddig nem volt autó a nevemen, tehát nincs bónusz besorolás); Köszönöm!
Ingyenes opció bejelölésével írjanak egy adásvételi szerződést, majd kössenek az oldalunkon egy kötelező biztosítást. Az adásvételivel, házassági anyakönyvi kivonattal, törzskönyvvel, a biztosítási igazolással el kell fáradni a Járási Hivatalba névre írni az autót aminek a költsége 12.000.- Ft lesz, ha így jár el ahogyan leírtam.
A nővérem autóját, új autó vétel miatt, szeretném megvenni.
Azt már olvastam, hogy nem számít a testvér viszony egyeneságinak... kérdésem az lenne, hogy hogyan jönnénk ki olcsóbban az átírásban?
1. Adásvételi szerződéssel, mint kér "idegen"
2. Mint egyenesági rokon, egyik szülőnk megvenné tőle, majd miután az ő nevére került, nekem ajándékozná?
Melyik mód járható út? S melyik / mennyibe kerül?
Köszönöm a választ!
A 2. verzió költsége 12.000.- Ft az elsőé több mint 60.000.- Ft.
Vásároltam egy autót,amit a kiskorú gyermekemre,mint tulajdonos szerettem volna íratni. Sajnos,most már csak a gyámügy bevonásával működik a dolog,érdek-ellentét miatt. Így én lettem a tulaldonos + üzembentartó is. Neki szeretném ajándékozni,én maradnék üzembentartó.
Mi lenne a menete?
Kereskedésből való,minden papírt ők intéznek.
Köszönöm válaszukat!
A fiam nevén van egy személygépkocsi, melynek üzembentartója az édesanya, viszont szeretnénk hogy a tulajdonos is Ő legyen, ennek mi lenne a menete illetve a járulékos költsége.
Köszönettel Újvári Zoltán
Ki kell tölteni egy üzembentartói kérelmet, ahol a fia a tulajdonos is és az új üzembentartó is. 6.000.- Ft lesz a költség, és a fia nevére kell kötni egy új kötelező biztosítást is.
Előre is köszönöm a válaszát
Az autót az Édesapja adja el Önnek, mely átírási költség ez esetben ha viszik az Ön születési anyakönyvi kivonatát 12.000.- Ft lesz csupán és eredetiségvizsgálat sem kell.
Kötelező biztosítást is szükséges kötni az Ön nevére, melyet itt egyszerűen megtehet - https://www.biztoshely.hu/k...
Még az a kérdés merült fel bennem, hogy az ő elmaradt biztosítási díját minden esetben ki fogják neki számlázni? Vagy esetleg van valamilyen lehetőség ennek a kikerülésére?
Ez esetben üzembentartói bejegyzés elég, ami házastárs esetében 6.000.-Ft ba kerül és a Járási Hivatalba el kell vinni a házassági anyakönyvi kivonatot is.
1.- Üzembentartói kérelmet ki kell tölteni - https://www.biztoshely.hu/u...
2.- Kötelező biztosítás kötés az Ön nevére - https://www.biztoshely.hu/k...
Ezt követően el lehet fáradni a Járási hivatalba bejegyeztetni az üzembentartót.
Ha csak Ön fog menni a férje nélkül, akkor kell még egy okmányirodai meghatalmazás is - https://www.biztoshely.hu/m...
Adásbételi szerződés kell, valamint az autó forgalmi engedélye és törzskönyve a folyamat elindításához.
Adásvételi szeerződés, kötelező biztosítás, házassági anyakönyvi kivonat, 2x 6.000.- Ft. - lehet még eredetiség vizsgálat is kell, ezt meg kell jérdezni a Járási Hivatalban.
Testvérem Németországban él,kivonta az autóját, német rendszámos. S az én lányomnak ajándékozná Magyarországon. Milyen papírok kellenek?
Ha Ő marad a tulajdonos Ön meg az üzembentartó lesz, akkor 6.000.- Ft a költség. Szükséges kötni egy kötelező biztosítást az Ön nevére, melyet weboldalunkon egyszerűen megtehet, illetve a Járási Hivatalba a biztosítási igazoláson és az üzembentartói kérelmen kívül vigye magával az Ön születési anyakönyvi kivonatát is. Kell az Édesapja is, vagy egy általa megadott okmányirodai meghatalmazás is.
A mai napon ajándékozási szerződéssel tulajdonomba került egy gépjármű az önök oldaláról tájékozódva 6000+6000ft ra számítottam (új forgalmi+ törzskönyv) viszont a kormány ablakban csak 6000ft-ot fizettem (új forgalmira).
A kérdésem az lenne, hogy A törzskönyvet később kapom majd meg és akkor kell fizetni is vagy az ügyintéző mulasztott.
Abban az esetben, ha az ügyintéző hibázott mit tudok tenni a korrigálás érdekében?
Válaszukat előre is köszönöm.
Vinni kell a házassági anyakönyvi kivonatot, és akkor 12.000.- Ft lesz a költség, valamint kötni kell egy kötelező biztosítást is a nevére, melyet weboldalunkon egyszerűen megköthetnek. A törvény szerint kell egy eredetiség vizsgálat is, de ezt van ahol krik, van ahol nem.
Az édesapám 2019. január 25-én sajnálatos módon elhunyt. Március 22-én lesz a hagyatéki tárgyalás, az autójat én kapom meg. Ebben az esetben is elengedik a vagyonszerzési díjat? Az eredetiségvizsgálat díját is? Az autó idős, 1996-os, 2000 óta az édesapám tulajdonában volt.
Válaszukat előre is nagyon köszönöm.
Üdvözlettel Takács Tímea
Igen, ezeket nem kell megfizetnie, az átírás összesen 12.000.- Ft- lesz és kötnie szükséges egy kötelező biztosítást is a nevére.
A mai napon ajándékozási szerződéssel tulajdonomba került egy gépjármű az önök oldaláról tájékozódva 6000+6000ft ra számítottam (új forgalmi+ törzskönyv) viszont a kormány ablakban csak 6000ft-ot fizettem (új forgalmira).
A kérdésem az lenne, hogy A törzskönyvet később kapom majd meg és akkor kell fizetni is vagy az ügyintéző mulasztott.
Abban az esetben, ha az ügyintéző hibázott mit tudok tenni a korrigálás érdekében?
Válaszukat előre is köszönöm.
Tulajdonváltás esetében kellet volna kérni a + 6.000.- Ft.-ot törzskönyvre, így ezt nem értem miért nem történt meg. Egyeztetni kellene a hivatallal, mert ezt a költséget is egyből az átírásnál kérni kellett volna.
12.000.- Ft az átírási költség mert illetékmentes és nem kell eredetiségvizsgálat sem. A fia születési anyakönyvi kivonata kell még hozzá és egy kötelező biztosítás, melyet oldalunkon egyszerűen megköthetnek.
Igen, jól írt le mindent, lányának nem kell ez esetben fizetnie. Szükséges lesz a lánya házassági anyakönyvi kivonatára és a születési anyakönyvi kivonatra is. Kötelező biztosítást is szükséges kötni az Ön feleségének, melyet weboldalunkon megtehetnek.
Akkor így az apukának nem kell a hivatalok felé le jelenteni az adás vételt? Csak nekünk kell bevinni a hivatalba a két szerződést mármint apa és testvér meg apa és párom közti szerződést
Vagy hogy is van ez? Akkor kell vinnünk két adásvételi szerződést és mind a 3 fél anyakönyvi kivonatát? És mind a 3 félnek ott kell lenni a hivatalba?
Jól írja, ez a megoldás! Írhatnak okmányirodai meghatalmazást, és akkor elég a legutolsó tulajdonos. Ezt a nyomtatványt innen le tudja tölteni - https://www.biztoshely.hu/m...
Az ajándékozás jó, de nem tudja visszavenni másnap, mert azonnal kiszámlázzák a fedezetlenségi díjat Önnek. Igazából 5 évig nézik az előzményt, így ennél az autónál Ön ne legyen se tulajdonos, se üzembentartó.
Nem lehet közvetlen az adásvétel, illetve lehet, csak akkor nem illetékmentes, mert a testvér a jog szerint nem egyenes ági rokon hanem oldalági. Egy szülőt közbe kellene iktatni egy köztes adásvételi szerződéssel. Ha megvan a két adásvételi szerződés, melyet egy napra dátumozzanak, akkor már csak egy kötelező biztosítást kell kötni, melyet weboldalunkon egyszerűen megköthetnek.
A Járási Hivatalba szükséges a forgalmi, törzsköny, biztosítási szerződés, az Ön és a testvére születési anyakönyvi kivonata, az adásvételi szerződések és 12.000.- Ft.
Bátyám ajándékozná rám az autóját,ez lehetséges? Számit hogy le járt a műszaki vizsga? Előtte vigyem műszaki vizsgára?
Az egyel feljebb található kérdésben megválaszoltam az Önre is érvényes teendőket.
A Fiam egy autónak a tulajdonosa és üzembentartója is egyben. Ha ő marad a tulajdonosa, de én lennék az üzembentartója annak milyen költségei lennének, ill. milyen nyomtatványokat kell kitölteni? Vagy esetleg milyen más megoldás a kedvezőbb?
Köszönettel: Pongor Attila
Köszönöm mielöbbi válaszukat...
2x 6.000.- Ft- és a Járási hivatalban már az Ön nevére állítják ki az új forgalmi engedélyt és törzskönyvet. Kötelező biztosítást is szükséges kötnie, weboldalunkon ezt is megteheti egyszerűen.
Családunkba van egy autó a mostoha apám nevén ilyenkor is érvényes a családon belüli átírás¨,és ha igen milyen papirokat vigyek magammal az átiráshoz.
Köszönettel Végh Sándor várom mihamarabbi válaszukat
Úgy tudom sajnnos nem érvényes.
Ha a nagymamám szeretne ajándékozni egy járművet, akkor ő egyenes ági rokonnak számít?
Igen, de anyakönyvi kivonatokkal igazolni szükséges a Járási Hivatalban az egyenes ági kapcsolatot.
Teljes átírási költség + eredetiségvizsgálat sajnos..
Igen lehetséges, se az Önre érvényes átírási illetéket ki fogják számlázni Önnek.
Kérdés ez járható-e, egy nap alatt meg lehet-e csinálni és így mennyi a teljes költség?
Ez már 3 adásvételi szerződést jelent, amit szerintem a Járási Hivatal nem fog illetékmentesen megcsinálni sajnos. - legalábbis szerintem -
- Férj nevéről feleség nevére
- Nevelőapa nevéről nevelt gyermek nevére (feleség gyermeke)?
Köszönöm!
Úgy gondolom igen, de elképzelhető, hogy eredetiség vizsgálatot fognak kérni, ez ügyben kérem egyeztessen a Járási Hivatallal.
Természetesen igen, fizetni kell illetéket, mert hiába a felesége lesz az autó tulajdonosa, Ön pedig az üzembentartó, a forgalomba helyezési illetéket fizetni kell. Annyi, hogy az üzembentartói kérelem az adásvételi szerződés napjával megegyező dátumra essen, és vigyék a házassági anyakönyvi kivonatot, mert akkor az üzembentartói bejegyzésért már nem kell pluszban fizetniük.
Édesapámék ajándékoznának nekem egy autót. Az apám felesége ( nem az édesanyám) most a tulaj. Úgy tudtuk, hogy egy nap alatt át lehetne iratni a nevemre ( apám felesége apámra, majd apám rám ), de most arra hivatkoztak, hogy csak úgy lehetséges ez ha édesapám volna bejegyezve tulajnak ami 2 hét és a 12000ft majd a késöbbiekben mégegyszer ez a költség. A történethez hozzá tartozik, hogy az autót kivonták a forgalomból ( rendszám, forgalmi leadva), de már minden intézve lett. A biztosítást már megkötöttem, az elvileg egyszerű ajándékozás miatt már egy hete. A fenti ok miatt, amiről sehol semmit nem találni nem sikerlül átíratni az autót. A kérdésem az volna, hogy tényleg volt változás vagy csak "direkt szórakoznak " mert kell a pénz nekik? Ha volt azt hol lehet megtalálni, esetleg letölteni. A biztosítással amit kötöttem így mi lesz?
Köszönettel Miklós
Két adásvételi szerződést kell írni amin az ingyenes opciót jelölik be. Az első az Édesapja felesége és az Édesapja között, és a második ugyanarra a napra megírva az Édesapja és Ön között. Ez így 12.000.- Ft lesz, és több Járási Hivatalban gond nélkül megcsinálták ezt. Azt tudom tanácsolni, fáradjon el egy másik Járási Hivatalba és ott adja be az átírási igényt. Szerintem nem lesz probléma, bár azt mi is tapasztaljuk, hogy nem mindegyik Járási Hivatalban értelmezik ugyanúgy a helyzeteket.
Olyan kérdésem lenne hogy osztrák érvényes okmányokkal rendelkező saját tulajdonomban lévő autót oda ajándékoznék az édesapámnak aki ugye magyar rendszámmal szeretné használni ugyan olyan költségekkel jár mint egy rendes autó regisztrációs díja, vagyonszerzési illetéke, vagy ez esetben mentesül valami alól? köszönöm a választ!
Úgy gondolom a vagyonszerzési illetéket elengedik, amennyiben az Ön eredeti anyakönyvi kivonatát bemutatják a Járási hivatalban. Sajnos a többi ügymenet ugyanaz mintha idegentől vásárolná az autót.
Olyan kérdésem lenne hogy a szüleim ajándékoznának nekem egy autót. Én lennék a tulajdonos, de az üzembetartó nem. Ezzel kapcsolatban milyen költségre számíthatok?
12.000.- Ft a köttség ez esetben, mivel egyenes ági rokonok. Ki lesz az üzembentartó? Vagy Ön lesz egy személyben a tulajdonos és az üzembentartó is?
Egyenes ági rokonok közötti ajándékozás esetében mai napi állásfoglalás értelmében nem kell eredetiségvizsgálat. Tehát szülő, gyermek, unoka, nagyszülők között, ha az egyenes ági rokoni szál folyamatos és anyakönyvi kivonattal igazolható.
Nem működik így. Addig jó a megoldás, hogy az autót a fiának ajándékozza, de Ön nem lehet az üzembentartó, mert akkor ugyanúgy az a helyzet, hogy újra kellene kötnie díj nem fizetés okkal. Amint visszaajánékozza az Ön nevére 5 éven belül akár ugyanúgy kiszámlázhatják az elmaradást.
Az lenne a kérdésem hogy a férjem nevén lévő autónk üzembentartói jogát ha átadnánk édesapámnak az illetékmentes lenne-e?
Sajnos nem. Az üzembentartói költség visszterhes üzembentartói szerződés esetében 12-15.000.- Ft lesz.
Ha maradok üzembe tartó a szülő a tulajdonos akkor az üzembe tartónak vagyoni joga van vagy csak a tulajdonosnak?
Csak a tulajdonosnak.
Gyermekként is ajádékozhatom szülőnek az autót hogy csak a 6000 6000 ezer Ft kelljen fizetni ?
Gyermekként is ajádékozhatom szülőnek az autót hogy csak a 6000-6000 ezer Ft kelljen fizetni?
Igen.
Érdeklődnék, hogy az én tulajdonban lévő gépjárművet a feleségemnek szeretném ajándékozni. Ennek a mi menete és a költségei ...
Valaszat előre is köszönöm!
Üdv Zoli
A testvérem régi autóját én használom. Ő férjhez ment megváltozott a neve...így minden papíron át kell íratni...a kérdésem az lenne,hogy ha nekem ajándékozná az autót (talán egyszerűbb mint a névátírás?) akkor mi lenne a fizetni való utána?
Előre is köszönöm a válaszát!
Üdv...
Mivel a testvére olda ági rokon, így nem illetékmentes az átírás. Ha mindenképp szeretne Ön lenni a tulajdonos, akkor közbe kell iktatni egy köztes adásvételi szerződéssel az egyik szülőt.
Ha édesapám németországból származó autóját nekem ajándékozza, akkor csak az alábbiakat kell fizetni?
- Regisztrációs adó
- Eredetvizsgálat
- Kötelező biztosítás
- Forgalmi engedély
- Törzskönyv
Előre is köszönöm!
Még a műszaki vizsga vagy a honosítás maradt ki a listából, illetve szükséges az Ön születési anyakönyvi kivonata is a Járási Hivatalba, mert az igazolja az illetékmentességet.
Édesanyám 2018. október 1-én elhunyt. A hagyatéki tárgyaláson , a tulajdonában lévő személyautót, nővérem beleegyezésével az én tulajdonomba szánta, és ezt a hagyatéki jegyzőkönyvben irásba is foglalták, mint egyedüli öröklő az autó tekintetében. Kérdezném, hogy csak az új forgalmi engedély és a törzskönyv képez költséget? (6000+6000ft) Ha jól olvastam, egyenesági öröklésnél nincs eredetvizsgálat és vagyonszerzési illeték sem ! Vagy nem jól gondolom?
Köszönettel!
Mindent jól tud, csupán 12.000.- Ft lesz az átírás költség.
autóját nekem ajándékozná. Milyen költségeim lesznek? Még nem tudom,
megtartom-e, vagy eladom....És ha mégis úgy döntök, h eladom?
Műszaki vizsga/honosítás
Eredetiségvizsgálat
Regisztrációs adó
Kötelező biztosítás
Forgalomba helyezés.
Ha eladja ezek a tételek akkkor is jelentkeznek.
6.000.- Ft
Szükséges egy adásvételi szerződés és egy üzembentartói kérelem is.
Egyik sem kell, 12.000.- Ft lesz az átírási költség csupán.
Igen.
Ha édesapám nevére íratom az autómat ajándékozással, akkor az üzembentartó maradhatok én?
Válaszukat előre is köszönöm!
Igen, adásvételi szerződéssel egy időben kell írni egy üzembentartói kérelmet is, de igen, lehet üzembentartó.
Az autót 1 hónapja vettem (még nem fizettem be a biztosítást rá, egy évre kértem a csekket), sajnos át kell íratnom édesapám nevére, de nem szeretném, ha ő lenne az üzembentartó, ezért is kérdeztem, hogy megoldható-e, hogy én legyek az. Nyomtattam üzembentartói kérelmet a szerződés mellé. Egyből az én nevemre kössem meg a biztosítást, és azzal menjünk be az okmányirodába?
A még be nem fizetett biztosítással mi a teendő? Írnom kell nekik?
Elnézést, de abszolút fogalmam sincs, hogy ilyen esetben hogyan kell eljárni.
Köszönöm a segítséget!
Sajnos nem értem a kérdést. Ha megtörtént az adásvételi szerződés megírása, akkor miért lenne fizetési kötelezettség?
Sajnos nincs illetékmentesség, csak egyenes ági rokonság esetében.
Testvérről testvérre lenne üzembetartó váltás!!!
Mi szükséges hozzá és mit kell fizetni!!!
Kell eredetiség vizsgálat??
96os évjárat 52 kw-os 1593köb cm es az autó
Üzembentartói kérelem szükséges és egy az Ön nevére megkötött kötelező biztosítás. A költség kb 12-15.000.- Ft lesz, eredetiségvizsgálat nem kell üzembentartó váltásnál.
Az lenne a kérdésem, hogy külföldi állampolgár (orosz) esetén elfogandnak-e anyakönyvi kivonatotból másolt verziót?
Üdvölettel,
Vil Samanajev
Ez az ügyintéző jóindulatán múlik, mert a leírásban eredeti anyakönyvi kivonat szerepel.
Aznap kell megkötni a biztosítást, és amennnyiben a weboldalunkon teszik ezt meg, valamint a biztosítás megkötése után a megbízási szerződést gyorsan visszaküldik nekünk, akkor egyből vissza is küldjük Önnek a biztosítási kötvényt, melyet átírásnál lefogadnak.
Úgy gondolom sajnos nem, de ezt meg kellene kérdeznie a Járási Hivatalban.
Olyan kérdésem lenne, ha édesapám vesz egy autót, de úgy szeretnénk átiratni, hogy én leszek az üzembentartó akkor olcsóbb-e valamivel a vagyonszerzési illetéj?
Nem olcsóbb. Az adásvételi szerződést és az üzembentartói kérelmet egy napra írják, akkkor nem kerül plusz költségbe az üzembentartói bejegyzés.
Szüleim autója közös tulajdon. Sajnos apukám 2 hete meghalt.
Anyukám nem tud autót vezetni, igy a kocsit el akarjuk adni.
Apukám halála elött (hosszan tartó rákos megbetegedése volt ) még irt egy meghatalmazást anyukámmal együtt, amivel meghatalmaztak engem a kocsi eladására. Ez egy közjegyzö nélküli meghatalmazás volt tanukkal.
A kérdés az, hogy eladhatjuk a kocsit a hagyatéki tárgyalás elött?
Illetve át kell iratni a kocsit az anyukám nevére majd az eladáshoz vagy a közös tulajdoni autót is el tudjuk adni igy , hogy apukám már meghalt? Ha igen, akkor ennek milyen költsége van?
Elöre is köszönöm válszukat.
Karolina
Nagyon sajnálom a történteket.
Sajnos nem adhatják el az autót, mert meghatalmazással nem lehet, adásvételi szerződést kellett volnna írjanak, de még akkor sem lett volna teljesen jogtiszta az ügy. Meg kell várni a hagyatéki végzést, ha mát tudják mikor lesz akkor meg lehet hírdetni az autót. És a jogerős hagyatéki végzéssel el is adhatják, egyből lehet az új tulajdonos nevére írni az autót.
köszönjük szépen a gyors választ.
Üdvözlettel
Karolina
November 19-én elváltam. Közös megeggyezéssel én kaptam meg a férjem nevén lévő autót.
Meg kell várnom a bírósági papírt az átíráshoz?
A teljes átírási költséget ki kell fizetnem?
Köszönöm!
Van még házassági anyakönyvi kivonata? Ha igen, akkor 12.000.- Ft.-ért a nevére írják az autót, de előtte kell kötnie egy kötelező biztosítást, melyet megköszönnék, ha a weboldalunkon tenne meg.
Olyan kérdésem lenne. Hogyha nincs nálam az anyakönyvi kivonat költözés miatt. Akkor hejettesíthetö valamivel ?
A szüleim rám akarják iratni az autojukat ajándékozásival.
Mihamarabbi válaszukat elöre is köszönöm.
Úgy tudom nem.
Írjanak egy adásvételi szerződést, ahol az ingyenes opciót jelölik be. Kell az Ön anyakönyvi kivonata is, és az Ön nevére kössenek egy kötelező biztosítást, melyet weboldalunkon meg is tehetnek.
Ezt követően el kell menni eredetiség vizsgálatra, majd lehet menni átírni az autót egyből az Ön nevére. Büntetés nem lesz 1 nap miatt.
Fiam jelenleg a jogosítványt szerzi meg. Szeretném az autó tulajdonjogát átíratni rá úgy, hogy az üzembentartó én maradnék, mivel még nem szerezte meg a jogosítványt, azaz a kötelezőt továbbra is én fizetném.
Van-e ennek valami akadálya? Lehet-e ő az autó új tulajdonosa?
Üdvözlettel:
Sillye Gábor
Ennek nincs akadálya.
Két adásvételi szerződés kell majd, de csak egy átarás és egy eredetvizsga, tehát megspórolható a két átírás.
Mivel vásárolja az autót, teljes átírási költséget kell kifizetni + eredetiségvizsgálat. Súlyadó fizetési kötelezettség is van természetesen, ezen kívül mivel a tulajdonos fiatalkotú lesz, ezért Önt is be kell jegyeztetni mint üzembentartó. Az üzembentartói kérelmet az adásvétel napjára kell dátumozni és akkor annnak nem lesz plusz költsége.
12.000.- Ft a költség, írjanak egy adásvételi szerződést, ahol legfelül az ingyenes opciót jelöljék be. Kössenek azt Ön nevére egy kötelező biztosítást, melyet weboldalunkon egyszerűen megtehetnek, majd az Ön anyakönyvi kivonatával és az iratokkal együtt el kell fáradni a Járási hivatalba névre írni az utánfutót.
Pont ez a probléma, hogy Ön és a párja a gyermek gyámja, de mivel az egyikük az eladó, így az ügymenetben jogilag nem pártatlan, ezért kell gyámhivatali jóváhagyást kérni az egész folyamatra. Sajnos ez jogos. Az eladót nem lehet megkeresni, hogy ha még nem jelentette le az eladást, lehetne írni egy új adásvételi szerződést ahol a gyermek a tulajdonos. Nem?
Adásvételi szerződést kell megírni, ami sajnos visszterhes, tehát az átírás nem illetékmentes.
Eredetiségvizsgálat és kötelező biztosítás kötés
Járási hivatal - gépjármű átírás;
A gépjármű átírással kapcsolatos költségeket itt tudja a kalkulátorunkkal kiszámítani - https://www.biztoshely.hu/g...
Kötelező biztosítást itt tud számolni és meg is tudja kötni - https://www.biztoshely.hu/k...
Milyen összeget írjunk az adásvételi szerződésre (nyilván 0 FT-ért kapjuk) , ha (megegyezésünk alapján) pár apróbb javítást mi vállaltunk be az autón? Van lényegi jelentősége az összegnek a hivatalos papíron?
6.000.- Ft a költség, kell vinni a Járási Hivatalba az Ön anyakönyvi kivonatát, egy kitöltött üzembentartói kérelmet, ahol új üzembentartóként is és tulajdonosként is Ön van szerepeltetve, valamint kötnie szükséges egy kötelező biztosítást még aznap, melyet megköszönnékm ha a weboldalunkon tenne meg.
Illetékmentes, mivel egyenes ági rokonok. Biztosítását weboldalunkon egyszerűen és gyorsan meg is tudja kötni, közvetlen az adásvételi szerződés megírása után, mert már azzal kell menni a Járási hivatalba.
Eredetiségvizsgálatot sem kell csináltatni.
Válaszukat előre is köszönöm
12.000.- Ft a költség, írjanak egy adásvételi szerződést, ahol legfelül az ingyenes opciót jelöljék be. Kössenek azt Ön nevére egy kötelező biztosítást, melyet weboldalunkon egyszerűen megtehetnek, majd az Ön anyakönyvi kivonatával és az iratokkal együtt el kell fáradni a Járási hivatalba névre írni az autót.
Édesapám nekünk ajándékozza az autoját. Ha jól olvastam akkor 12.000 ft lesz majd a költség amit ki kell fizetnünk.
A kérdésem az lenne hogy ha valami ok miatt az autót netán eladjuk keletkezik e fizetési kötelezetségem a nav felé és ha igen mennyi a mértéke vagy esetleg van e elévűlési idő.
Válaszukat előre is köszönöm!
Mi egy biztosítási alkusz cég vagyunk, azt sajnos nem tudom megmondani Önnek, ha az ajándékba kapott autót eladja, be kell e vallania azt a NAV felé.
Ha mostoha anyám ajándékoz nekem autót, amit házassági és születési anyakönyvekkel igazolok ,az is egyenesági ajándékozás?
Köszönettel: Buth Dániel
Akkor számít egyenes ágú rokonnak valaki, ha azt igazolni tudja anyakönyvi kivonattal. Ha ezt meg tudja tenni, akkor illetékmentes lesz az átírás.
Esetleg ha edesanyámnak ajándékozom, de testvérem az üzembentartó, akkor az ő nevére köthet biztosítást? (A testvérem) mi a legjobb és legolcsóbb megoldás?
Valamint ha édesanyámra iratom, és testvérem az üzembentartó, az okmányirodába elég az édesanyámnak bemennie, vagy kellek hozzá esetleg én is, vagy a testvérem?
Az Ön által leírt megoldás is jó megoldás, ebben az esetben az üzembentartó nevére kell megkötni egy kötelező biztosítást, valamint ebben az esetben az új tulajdonos intézheti egyedül is az átírást.
Apukámnak szeretnénk venni ajándékba (tényleges meglepetésről van szó) egy autót. Lehetséges-e bármilyen módon az, hogy az ő nevére kerüljön direktben? Vagy pl. én aláírom az adásvételit, s aztán neki ajándékozom? Ilyen esetben a nevemre kell íratnom, s aztán ajándékozási szerződés, új forgalmi, új biztosítás?
Köszönöm a választ előre is!
Ha Ön veszi meg, az Ön és az édesapja közötti adásvételi szerződést is alá kell írnia, így ugyanúgy nem lesz meglepetés. Én egy biankós adásvételi szerződésnél a vevő helyén iratnám vele alá valahogy a papírt.
Családon belüli ajándékozás esetén mi a helyzet a súlyadó fizetésével? Ha a feleségem nevére írjuk át az autót kétszer kell befizetnem az önkormányzatnak?
Köszönettel
Nem, úgy gondolom ez évben Ön fizeti, jövő év január 1.-től pedig a felesége.
Ha a törzskönyv elveszett, azzal kell kezdeni és a Járási Hivatalban igényelni kell egy újat. Ez kb 2-3 hét. Ezt követően adja el az autót az édesanyjának, aki még aznap adásvételi szerződéssel adja el a húgának. Ez esetben az átírási költség 12.000.- Ft és nem kell eredetiségvizsgálat sem.
Azt szeretném kerdezni, hogy testvérek közötti adásvételnél milyen költségekkel kell számolni?
Teljes átírási költség + eredetiség vizsgálat.
Üzembentartó váltáshoz amúgy sem kellene eredetiségvizsgálat.
Az üzembentartói szerződésen ez esetben az ingyenes opciót kell bejelölni. A biztosítás az új üzembentartóra meg kell kötni, az Önéz pedig az új üzembentartóra kiállított forgalmi engedély másolatával lehet majd lemondani. Nem szükséges egy napon intézni mindent.
Az volna a kérdésem, hogy jelenleg van egy autó a nevemen, ezt át szeretném íratni édesapám nevére, viszont üzembentartónak megmaradék én. Ez esetben mi a folyamat és a költségek? A biztosítás ilyenkor újra kell kötni, vagy változatlanúl maradhat a nevemen?
Választ előre is köszönöm!
Nem kell új biztosítás, viszont egy adásvételi szerződés és egy üzembentartói kérelem igen. 12.000.- Ft lesz a költség, és vinni kell az Ön anyakönyvi kivonatát a Járási Hivatalba.
Öcsém tulajdonában van egy autó, viszont a forgalmiban édesanyánk szerepel, mint üzembentartó. Mivel legtöbbet én használom a gépjárművet és elköltözöm otthonról, így szeretném, ha én lennék az autó üzembentartója.
Hogyan jönnék ki legkedvezőbben az átírást illetően ebben az esetben, akár úgy is, hogy a tulajdonos továbbra is a testvérem maradna?
Köszönettel:
Róbert
Oldalági rokonok, igy az üzembentartói bejegyzés nem lesz illetékmentes, kb 12-15.000.- Ft-ra kell számoljanak + az Ön nevére kell kötni egy új kötelező biztosítást, melyet weboldalunkon kiszámolhat és meg is köthet online.
Kérdésem az lenne, hogy ha én vásárolok egy autót egy kereskedésből, akkor az adásvételivel én leszek a tulajdonos és az üzembentartó is. Azonban egyenesági rokont szeretnék bevonni mint üzembentartó, én csak a tulajdonosa lennék a járműnek. Ebben az esetben csak üzembentartói szerződés szükséges köztem és szülő között, vagy vele is kell egy adásvételi? Ha igen, történhet ugyan azon a napon a két adásvételi?
Ugyanazon a napon ez esetben az üzembentartói bejegyzéshez egy üzembentartói kérelem is kell majd.
Segítségüket szeretném kérni.
Édesapám a napokban vásárolt egy autót németországban. Az adásvételi szerződésen ő a tulaj, de igazából nekem vette az autót. Itthon, magyarországon szeretném használni, honosítani. Ez lehetséges? Mi ennek a menete?
Válaszukat előre is köszönöm!
Mivel egyenes ági rokonok, emiatt nem kell plusz költségre számítani, édesapja és Ön írjanak egy adásvételi szerződést arra a napra amikor Ő vette az autót, és lehet menni műszaki vizsgára honosításra, eredetiségvizsgálatra, regisztrációs adóra, és biztosítást kötni, valamint forgalomba helyezni a járművet.
Műszaki vizsga / honosítás
regisztrációs adó
eredetiségvizsgálat
forgalomba helyezési költségek, de elméletileg ez illetékmentes lesz, mert eddig is az Öné volt az autó.
Ha édesapámtól venném az autót (pénzért, ugye), akkor is él az illeték és eredetvizsga mentesség?
Köszönöm a válaszukat!
Csak akkor fog élni, ha az adásvételi szerződésen az ingyenes opció kerül bejelölésre és nem kerül ár feltüntetésre. Ez esetben Önök egymás között rendezzék a dolog anyagi részét.
Az illetékmentesség feltétele, az, hogy anyakönyvi kivonattal kell igazolni az egyenes ágú rokoni viszonyt. Ha ezt nem tudja megtenni, az illetékmentesség igazolásához közbe kellene iktatni az Ön édesanyját, ha a nevelőapja és anyukája házasok.
12.000.- Ft lesz a költség, de kelleni fog egy üzembentartó is, és a gyámhivatal jóváhagyása. Végrehajtó nem tudja elvinni az autót ezt követően.
Mivel, tulajdonos ugyan lehet a gyermeke, de kell mellé egy üzembentartót is bejegyeztetni, úgy tudom mindenképp kell a gyámügy aláírása.
Arra a napra írjon egy új adásvételit Ön és a Nagymamája között, amikor Ön vette az autót, és ugyanerre a napra egy üzembentartói kérelmet is a Nagymama és Ön között. Természetesen lehetséges.
Ez így annyira már nem életszerű sajnos, hogy nem tudom előre megmondani Önnek azt, hogy elfogadják e Önnek azt, hogy egy nap készül 3 adásvétel, és így lesz illetékmentes a folyamat.
6.000.- Ft a költség és egy új kötelező biztosítást kell kötnie, melyet weboldalunkon egyszerűen megtehet. Egy új üzembentartói kérelmet kell kitöltenie, ahol tulajdonoskén és új üzembentartóként is Önt szükséges jelölni.
Üzembentartói kérelmet itt tud letölteni - https://www.biztoshely.hu/u...
Igen, mindent helyesen írt le, ez így működik.
Így igaz, adásvételi szerződés és üzembentartói kérelem szükséges egy napon kiállítva, valamint a gyermek anyakönyvi kivonata és az Önök házassági anyakönyvi kivonata, valamint egy az üzembentartó nevére megkötött kötelező biztosításra lesz szükség, melyet weboldalunkon egyszerűen megköthetnek.
Úgy gondolom kell, de mivel ez elég új előírás mindenképp kérdezze meg a Járási Hivatalt.
A párom szeretne átíratni az édesanyja nevére a kocsit,ajándékozás címen, de továbbra is ő használná az autót. Ilyen esetben a kötelező biztosítás kinek a nevén kell hogy legyen? Illetve az uzembentartoi szerződést hol kell intézni? Köszönöm válaszát.
Ez esetben kell írni egy adásvételi szerződést és egy üzembentartói kérelmet is, majz ezekkel az iratokkal, a párja anyakönyvi kivonatával, egy igazolással a meglévő biztosítással menjenel a párja és az édesanyja a helyi Járási Hivatalba ahol elvégzik a módosítást, melynek költsége 12.000.- Ft lesz.
A kereszt fiam a nővérem fia, tőle vennék most át egy autót, hogyan tudom kivitelezni, hogy ne kelljen 80.000-et kicsengetnem?
Sajnos nem életszerű a megoldás, ezért nem is fogadnák el az okmányirodában szerintem.
A nővére fiának kellene eladnia a nővérének, aki az egyik szülőjének, aki pedig Önnek. Mindezt egy azon napon. Így lenne ugyanis elméletileg illetékmentes, és mindenkinek a születési anyakönyvi kivonata kellene hozzá. Ha megpróbálja és mégis sikerül, kérem írja meg itt nekem.
Köszönöm
A hagyatéki végzés jogerőre emelkedésének napján írják meg az adásvételit, és már egyből az új tulajdonos nevére kellene írni az autót. Így Önnek nem lesz költsége, és így minden egyszerűbb is, viszont biztosítást az új tulajdonosra kell kötni, valamint el kell végeztetni egy eredetiségvizsgálatot is.
Nekem van autóm, a lányomnak kettő amelyikből az egyiket nekem szeretné ajándékozni,nevemre íratni.Így milyen költséggel járna?
Mivel egyenes ági rokonok, 12.000.- Ft az átírási költség és eredetiségvizsgálat sem kell.
Az autómat szeretném minél olcsóbban átpapíroztatni az apósom nevére. Hogyan kell ezt megtennem? Ajándékozási szerződéssel a feleségemnek, aki még aznap odaajándékozza az apjának? Eredetiségvizsgálat sem kell és vagyonszerzési illeték sem? Az okmányirodába ezt egy lépcsőben meg lehet tenni? Csak apósomnak kell az okmányirodába menni vagy a feleségemnek is?
Igen jól írja le, apósa elég az ügyintézéshez.
A kérdésem az lenne hogy ha én vettem egy autót, az adásvételi szerződésben én vagyok,tehát én vagyok a tulajdosonos, de az adásvétel mellett írtunk egy üzemben tartóit is anyukám nevére. Eddig így csináltuk minden autónál, de már nem emlékszem hogy hogyan van pontosan ilyenkor az okmány irodába. Elméletileg ha így van megirva a papír és viszek születési anyakönyvi kivonatot akkor van valami kedvezmény, ezt tudja valaki hogy mennyi? Köszönöm a választ !
Egy teljes átírási költséget kell kifizetni, az üzembentartói bejegyzésért ez esetben nem kell fizetniük.
Igen, rá tudja iratni, de üzembentartóként Önnek kellene szerepelnie a forgalmi engedélyben. 12.000.- Ft lesz a költség, ha viszik a Járási hivatalba a gyermeke anyakönyvi kivonatát is.
Adásvételi szerződést szükséges írjanak, és vinni kell az Ön anyakönyvi kivonatát is a Járásihivatalba, ahol 12.000.- Ft.-ér cserébe átírják az Ön nevére az autót. Biztosítást sem kell kötni újat, a meglévő szerződését kell vinnie.
Lenne egy kerdesem: magyar allampolgar vagyok, az auto az en tulajdonom, ki szeretnem vinni szlovakiaba es attenni szlovak rendszamra mert jelenleg ott dolgozok es lakok, mi a teendo es mennyire bonyolult.
Elore koszonom, Mihaly !!!
A téren sajnos nem vagyok jártas, hogy Szlovákiában mi szükséges e tekintetben.
Szeretnék egy személygépjárművet vásárolni.
De mindezt úgy hogy a 14 éves lányom lenne a tulajdonos én pedig az üzembe tartó.
A gyermekem külön él tőlem az anyjával
Ebben az esetben mi az eljárás?
Mik szükségesek az átíráshoz
Megértését köszönöm.
László vagyok.
Adásvételi szerződés, üzembentartói kérelem - egy dátumra írva, kötelező biztosítás kötés az Ön nevére, eredetiségvizsgálat, ezen iratokkal, a gépjármű papírjaival és a gyermek anyakönyvikivonatával együtt lehet mennni a Járási Hivatalba névre írni az autót.
Lányomra szeretném átírni a kocsit,viszont nincs jogosítványa,lehetségese?
Igen lehetséges, ez nem probléma.
Az lenne a kérdésem hogy van egy Bémetországi autóm természetesen a saját nevemen, ha ell ajándékoznám a feleségemnek milyen költségekbe kerülne?
Üdv Norbert
Németországban vagy Mararoszágon ajéndékozza? Ha itthon szeretnék honosítani jobban jár, ha az Ön nevén kerül honosításra.
Úgy hallotam hogy nem kerül anyiba mint ha a saját nevemen honosítanám.
A testvérem nekem ajándékozza az autóját, ez gondolom úgy lehetséges, hogy édesanyámnak ajándékozza és édesanyám pedig aznap még nekem, így a költségünk 12.000ft lenne. Viszont édesanyámnak nincs jogosítványa. Ebben az esetben is ajándékozható neki gépjármű?
Válaszát köszönöm!
Természetesen igen, a tulajdonjog nincs jogosítványhoz kötve, itt pláne meg csak papíron lesz tulajdonjog mert egyből tovább is adódik Önnek.
Jelen pillanatban autó tulaj vagyok, a párom "nem házastárs" az üzembentartó.
Annyit szeretnénk módosítani, hogy anyukám lenne az új tulaj, de a párom maradna az üzembentartó! Ebben az esetben 6000 + 6000 ft a fizetendő?
Mit kell X-szelni, Visszterhes vagy Ingyenes?
Köszi a választ előre is!
Gábor
Mivel a tulajdonosváltás egyenes ágú rokonok között lesz, így ott 12.000.- Ft a költség, ha viszik az Ön anyakönyvi kivonatát. Mivel egyből be lesz jelentve egy üzembentartó is, így az üzembentartói kérelmet az adásvételi szerződés napjára kell megírni. Ez esetben a forgalmi engedélyt nem kell 2x megvenni, mert egyből az üzembentartó nevére állítják ki.
Az adásvételi szerződésre ingyenes, az üzembentartói szerződésre visszterhes opciót kell kitölteni, és az átírási illeték 25%-át kell kifizetnie még az új üzembentartónak.
Végigolvastam a hozzászólásokat, de teljesen hasonló kérdést nem találtam, így szeretném Önt megkérdezni.
Édesapám áprilisban elhunyt és az általam használt autó az ő nevén volt. A biztosítást épp áprilisban egész évre befizettük. A kérdésem az volna, hogy ha a hagyatéki tárgyalás után egyértelműen megállapításra kerül, hogy én vagyok az örökös, de én nem szeretném az autót megtartani (nem akarom saját nevemre átíratni) hanem eladnám, akkor van-e erre mód, és ha igen mit kell majd tennem?
Nagyon szépen köszönöm előre is a válaszát.
Maradok Tisztelettel: László
Ha a hagyatéki végzés jogerőre emelkedik, akkor Önnek mint örökösnek kell a nevére vennia az autót, melynek költsége 12.000.- Ft + kötelező biztosítás. Ezt követően 2-3 hét amíg megérkezik az Ön nevére kiállított törzskönyv, és eladható lesz az autó.
Ez az egyik lehetőség.
A másik pedig az, ha már a vevő is megvan, akkor lehet egyből a vevő nevére írni az autót, Ön eladja neki, készíttet egy eredetiségvizsgálatot, köt egy kötelező biztosítást, és lehet menni az átírása a hagyatéki végzéssel + az Ön és Ő között létrejött adásvételi szerződéssel.
A napokban szertnénk vásárolni egy autót a már meglévő mellé. A meglévő az én nevemen van, feleségem sajnos már elbukta a bonus fokozatát, mivel az övét már kb. 5 éve eladtuk. Az új autó adásvételét én fogom intézni, így ez az autó is az én nevemre kerülne. Máködne az, ha a meglévő autónkat egy ajándékozási szerződéssel (0Ft-os adásvételi) átírnánk a feleségem nevére, én pedig az új autónkra örökíteném a bonus fokozatomat? Esetleg működhet úgy is, ha csak mint üzembentartó jegyeztetjük be a feleségemet a meglévő autónkra? Köszönettel, Varga Tamás
Igen, 12.000.- Ft lesz a költség átírás esetén és kell vinni a házassági anyakönyvi kivonatot is a Járási Hivatalba, de elég ha a felesége csak üzembentartó lenne 6.000.- Ft.-ért nem?
Érdeklődnék, hogy van-e bármi különleges eljárás, ha a feleségemnek szeretném ajándékozni az autót, de a feleségem ukrán állampolgár. Itteni munkahellyel, tartózkodási engedéllyel, lakcímmel, közös házzal stb.
Ill. mi a legjobb menete az átírásoknak. Új használt autó vétele miatt történne az ajándékozás a nevére, mert még nem tudjuk a, régit eladjuk-e, de a KGFB kedvezőbb lesz az újonnan vásárolt autóra az én bonus besorolásommal, mivel neki jogosítványa sincs.
Ha van magyarországi állandó lakcíme, akkor nincs akadálya. Írni kell egy adásvételit, kell kötni egy kötelezőt, és vinni kell a Járási hivatalba a házassági anyakönyvi kivonatot is.
Üdv: Mária
Van amikor elfogadják, és van amikor nem, erre sajos pontos választ nem tudok adni Önnek.
Olyan kerdesem lenne hogy a nagypapam(anyai agu) nekem adta az o autojat ami meg az o neven van de en vagyok az uzemben tarto ezt papiroztuk is.
Most egy uj auto vasarlasat tervezem es be szeretnem szamoltatni az autot is. Kerdes hogy ennek mi a legegyszerubb es leg koltseghatekonyabb modja?
Koszonom valaszat
Udv Attila
Ha Ön csak az üzembentartó, de a tulajdonos a nagypapa, akkor az adásvételi szerződésen Ő legyen az eladó. Úgy gondolom ennyi az egész.
Megörököltem elhunyt édesapám kocsiját.Mi a teendőm?
Nagyon sajnálom a történteket.
A hagyatéki végzés jogerőre emelkedéséig fizetheti az elhunyt nevén lévő kötelező biztosítást és használhatja az autót. Amint a hagyatéki végzés jogerőre emelkedik, még aznap az Örökös kössön egy kötelező biztosítást az autóra és lehet menni a Járási hivatalba névre írni az autót. 12.000.- Ft lesz az átírási költség.
Vásároltam egy használt gépjárművet, elviszem eredetvizsgára, utána megyek az okmányirodába átíratni. Viszont ezt úgy szeretném, hogy én vagyok a tulajdonos, édesanyám pedig az üzembentartó. Jól gondolom, hogyha az üzembentartói bejegyzés kérelmet az adásvételi szerződéssel egy napra dátumozzuk, akkor a vagyonszerzési illetéket elég egyszer megfizetni? Számít ebben az esetben, hogy egyenes ági rokonról van szó (kell-e anyakönyvi kivonat?), vagy az csak akkor számítana, ha nem ugyanarra a napra dátumoznánk?
Egy dátumra írják, és a kötelező biztosítást már egyből az üzembentartó nevére kössék meg. Vihetik az anyakönyvi kivonatot is, elfér a táskában, de csak egy teljes átírási illetéket fognak fizetni.
Egy héttel ezelőtt tettem fel egy kérdést...mikor várhatok rá választ?
Üdv, Attila
A bátyámnak szeretnénk a férjem autóját ajándékozni. Ha a férjem nekem, én az édesapámnak , édesapám a bátyámnak ajándékozza az autót akkor a teljes költség 12000.-. Segítségüket előre is köszönöm .
Elméletileg igen, de 3 adásvétel miatt nem biztos, hogy a Járási hivatalban ezt meg is csinálják így Önnek.
Nem probléma, a másik aloldalon megválaszoltam Önnek pontosan a kérdését.
Megteheti, nincs akadálya, kötelező biztosítást is tud kötni weboldalunkon jogosítvány nélkül is.
Először is nagyon köszönjük az átlátható leírást és a segítséget!
Az lenne a kérdésem, hogy egyenes águ rokonok közti adásvétel esetén elég-e az anyakönyvi kivonat (aláírt) fénymásolata az okmányirodában? Gyakori kérdéseken azt írta valaki, hogy elfogadták, de jó lenne egy biztos infó :)
Előre is köszönöm a választ!
Üdv.
István
Szívesen.
Kérdésére a válasz az, hogy sajnos nincs egyértelmű válasz, mert bár elméletileg eredeti anyakönyvi kivonatot kell bemutatni ( nem kell otthagyni ), de volt, ahogy Ön is említette elfogadtak másolatot is. Úgy gondolom ezt ügyintéző válogatja.
Sőt olyan esettel is találkoztam már, ahol nem volt ott az anyakönyvi kivonat semmilyen formában és az ügyintéző elfogadott egy egyenes ági rokonságról kézzel írt nyilatkozatot.
Adásvételi szerződést kell írjanak, ahol legfeleül az ingyenes opciót jelölik be. Ugyanezen módszerrel ugyanarra a napra dátumozva kell egy üzembentartói kérelem is, és vinni kell a Járási Hivatalba a fia anyakönyvi kivonatát az illetékmentességhez. Új biztosítást nem kell kötni de egy kötvényt, vagy biztosítási csekket, szerződést vinni kell.
Legidősebb fiam az autóját az öccsének szeretné ajándékozni. Ezt direkt nem teheti meg (legalábbis nem költség mentesen) hiszen csak oldalági rokonok. Ha engem is bevonna az "ügyletbe", egész pontosan hogyan zajlana az átírás, és így milyen költséggel kell számolni?
Üdv, Attila
Elnézést, ez a kérdés nem jelent meg nekem.
Közbe kell iktatni Önt egy adásvételi szerződéssel, így 12.000.- Ft lesz az átírás és nem kell eredetiségvizsgálat sem.
A technika ördöge úgy látszik sosem alszik! :)
Még egy kicsit boncolgassuk a dolgot...ha lehet...
Megszületik az adásvételi szerződés, nyilván nulla forinttal, megszületik az ajándékozási szerződés...ugyanaz napi dátum szükséges mindkettőre? A kötelező gépjármű felelősségbiztosítással ez esetben mi lesz? Gondolom ezt is ugyanazon a napon kell megkötnie az ajándékozottnak!? Ezt is igazolni kell már a hivatalban?
Üdv, Attila
Szeretném megkérdezni,hogy ha az én nevemről lekerül a gépjármű és a Testvéremére átíródik,akkor milyen költségeket szükséges fizetni,illetve hát hogyan lehetne költséghatékonyabbra kihozni az átírást?Illetve van nekünk egy fiatalkorú,10 év alatti kislányunk,akinek esetleg nevére kerülhet az autó? Köszönöm szíves válaszát! Ancsa
Ön az egyik szülőnek adja el az autót, az adásvételi szerződésen felül az ingyenes opciót jelölje be. Ezt követően még aznap a választott szülő és Ön is írjanak egy adásvételi szerződést szintén az ingyenes opció bejelölésével, majd Ön kössön egy kötelező biztosítást ( megköszönném ha ezt a weboldalunkon tenné, mivel mi egy biztosítási alkusz portál vagyunk, ez a fő tevékenységünk).
Mindegyik személy de minimum a két testvér anyakönyvi kivonatára is szükség lesz, ahová mindegyik adásvételivel, anyakönyvi kivonattal és a biztosítással kell elfáradnia névre írni az autót. Ha így jár le 2x 12.000.- Ft.-ot kell csak fizetnie a névre írásért, és eredetiség vizsgálat sem kell. Remélem tudtam segíteni Önnek.
Köszönöm megtisztelő válaszát,de kérem engedje meg hogy értelmezzem!
Tehát,ha jól értem akkor én eladom Édesapámnak az autót és a mi köztünk írt adásvételin jelöljük be az ingyenes opciót!Eddig tiszta sor!
Ezzel a papírral nem megyünk rögvest a hivatalba leadni hanem ,a tollat nem le téve, elő veszünk egy másik adásvételit ahol Édesapám vissza adja nekem a kocsit...?...ez a rész kicsit zavaros! Vagy pedig egy új adásvételi íródik Édesapám és Testvérem közt,amin Édesapám át adja ingyenes opcióval az autót a Testvéremnek!?És akkor így kerülne a Testvérem nevére az autó...(Meg kötjük mi a biztosítást ezen az oldalon,ez nem akadály!)
Nem tudom,hogy szabad e ilyet,de nem lehetne Önnel telefonon beszélni?
Várom szíves válaszát!
Köszönettel és Tisztelettel
Ancsa
Meg kell várni a hagyatéki végzést, ezt követően az örökös el tudja adni az autót az Ön anyósának. Sajnos nem lesz illetékmentes.
Még egy kérdés: ha anyukám örökli és nekem átadja majd én a férjemnek és ő az anyjának így lehet?
Igen, így igaz.
Biztosítást gyorsan egyszerűen itt köthet - https://www.biztoshely.hu/k...
Amennyiben nevelőapám nekem ajándékozná az autóját, ez milyen költségekkel jár? Édesanyámmal több mint 20 éve házasok és ő nevelt bennünket a testvéremmel.
Köszönettel
Bálint
Első körben az édesanyjának kellene eladni az autót, aki még aznap Önnek adásvételi szerződésekkel, ahol legfelül az ingyenes opciót szükséges bejelölni. Ez esetben 12.000.- Ft lesz az átírási díj.
Szükséges kötni az Ön nevére továbbá egy kötelező biztosítást is, melyet weboldalunkon egyszerűen és gyorsan megtehet az alábbi hivatkozásra kattintva:
https://www.biztoshely.hu/k...
Én erről nem tudok sajnos, egy teljes átírásui költséget + eredetiség vizsgálatot biztosan ki kell fizetni.
Most vásároltunk egy új autót Édesapám nevére. Élettársam nevére szeretnénk átiratni. A járművön hitel van 5 évig. Miként lehetséges az átiratás? Köszönöm! Üdv: Josh
Hitel vagy lízing, bár egyik sem lesz egyszerű sajnos.
Nagypapám szeretné rám íratni a régi skodaját, de sajnos ő nem vérszerinti rokon, de ha jól értem, akkor ha átajándékozza Nagymamámnak, aki a felesége (és ő vérszerinti), majd ő ugyan azon a napon átajándékozza rám, megkötjük a biztit, és elmegyünk az okmányirodába, akkor 12 ezerből megússzuk. Gondolom az okmányirodába mind a két átajándékozást igazolni kell + valahogy azt is, hogy ők házasok, meg azt is, hogy mi rokonok vagyunk Nagymamámmal.
Köszönettel: Márk
Jól írja le, az Ő házassági anyakönyvi kivonata kell, ezen kívül az Ö
né és az Ön édesanyja vagy édesapjáé, attól függ melyik vonali nagyszülőkről beszélünk. Ez esetben 12.000.- Ft lesz a költség, és nem azért mert egy napra írják a szerződéseket, hanem azért mert egyenes ági rokonok. Az Ön nevére kötni szükséges egy kötelező biztosítást is, melyet weboldalunkon egyszerűen meg is tehet.
Ha édesanyámnak szeretném adni az automat .Akkor csak a 2x6000ft kell fizetni?
Előre is köszönöm .
József
Igen, + kötelező biztosítást.
Apósom anyósom nevére szeretné íratni a 90 LE személy-gépkocsiját . Mi a teendő, milyen költséggel járna ez? Választ előre is köszönöm László.
Mivel házastársak a leírtak alapján, vinni kell az adásvételi szerződést, az anyósa nevére szóló új kötelező biztosítást, melyet itt a weboldalunkon egyszerűen megköthet, valamint a házassági anyakönyvi kivonatot is a Járási Hivatalba ahol 12.000.- Ft.-ért a nevére írják az autót. Eredetiségvizsgálat sem kell.
Mindkét autónk tulajdonosa én vagyok, de a férjem által használt jármű esetében ő az üzembentartó. Most viszont az én kocsimat eladnánk és az lenne teljes értékűen az enyém, amit a férjem használt eddig. A biztosítás miatt át kéne írni a forgalmiban az üzembentartó személyét a férjemről rám. Ennek milyen költségei vannak. Illetve mivel tulajdonos váltás nem történik, így kell-e bármiféle adás-vételi/ajándékozási szerződés kettőnk között? Valamint milyen iratok szükségesek az ügy lebonyolításához?
Köszönöm.
Üdvözlettel,
Csiki-Mara Viktória
6.000.- Ft a költség, és az Ön nevére kell kötni egy kötelező biztosítást, valamint írni kell egy új üzembentartói kérelmet, ahol az új üzembentartónak Önt kell beírni mint tulajdonos. Én viszont, mivel férj és feleség kapcsolatról beszélünk nem bajlódnék ezzel.
Igen alapesetben én se bajlódnék de én B10-ben vagyok, amit nem szeretnék elbukni, azzal, hogy eladjuk az én használatomban lévő autót, a férjem viszont B4-ben van, így jelentős a különbség van. Ez az oka a váltásnak :)
Még egyszer köszönöm!
A nagypapám nekem ajándékozná az autoját. Elegendő az ő, illetve az én anyakönyvi kivonatom?
Az Öné és az Ön szülőjének anyakönyvi kivonata szükséges, mert azokban benne van minden.( anyu, apu ) Így tudja igazolni az egyenes ági rokonságot.
Dehogy egyeneságú rokon.
Azt kellene csinálni, illetve elsőre kérdeznem kell. Az Ön sógora és az Ön testvére házasok?
Ha nem akkor sajnos nincs illetékmentesség.
Ha igen, íkkor írom a nem egyszerű menetrendet.
1.- Sógora adásvételi szerződéssel adja el az autót az Ön testvérének - adásvételi szerződésen felül az ingyenes opciót kell bejelölni és a Járási hivatalba kell vinni a házassági anyakönyvi kivonatot.
2.- Testvére ugyanezen a napon ugyanezen a módon adja el az autót az egyik szülőnek - Kell a testvére születési anyakönyvi kivonata is.
3.- A szülő ugyanezen a napon ugyanezen módon adja el Önnek az autót - Kell az Ön születési anyakönyvi kivonata is.
Ha ez megvan, még aznak kössön egy kötelező biztosítást az Ön nevére - Ezt weboldalunkon egyszerűen megteheti.
Lehet menni a Járási Hivatalba is 15 naptári napon belül, 12.000.- Ft lesz az átírás és nem kell eredetiségvizsgálat sem.
A testvér oldal ági rokon, nem illetékmentes, köztes tulajdonosként fel kel vezetni egy plusz adásvételivel a kér testvér között az egyik szülőnek a tulajdon jogot.
Akkor lesz illetékmentes és akkor nem kell csak eredetiségvizsgálat.
Az én jogi problémám az hogy nagybátyám (édesapám battya) elhunyt. Vegrendeleteben egy 15 éves gépkocsit ajándékozott nekem, melyet nem szeretnék megtartani. A járműre már vevő is van, de hagyatéki tárgyalás még nem történt. Mi a leg egyszerűbb módja hogy minél kevesebb költséggel a járműt értékesíteni tudjam? És nagyjából milyen költségek várhatók?
Köszönettel és tisztelettel V. Roland
Meg kell várni a jogerős hagyatéki végzést. Ezt követően aznap meg kell írniuk az adásvételi szerződést és kötni kell a vevő nevére egy kötelező biztosítást, majd eredetiség vizsga és ezt követően lehet menni a Járási Hivatalba névre írni az autót. Ha így jár el, Önnek nem kell fizetnie semmit.
A kedves húga adja el papíron az autót az egyik szülőnek, aki még aznap adja el Önnek. Az Ön nevére kössenek egy kötelező biztosítást és vigyék a Járási Hivatalba az adásvételi szerződéseket és az anyakönyvi kivonatokat. Ez esetben csak egyszeri teljes átírási költséget kell kifizetni. Eredetiségvizsgálat is kell, mert a testvére idegentől vásárolta az autót.
Műszaki vizsga/honosítás
Regisztrációs adó
Eredetiségvizsgálat
Kötelező biztosítás
Forgalomba helyezés költségekkel kell számolnia.
Édesapám nemrég elhunyt, nevén van egy személygépkocsi melynek minden költsége (biztosítás, súlyadó) rendezve van erre az évre.Édesanyám és én leszünk az örökösök de 82 évesen már nem fog a mama megtanulni vezetni, így a hagyatéki tárgyaláson az ő részét nekem fogja ajándékozni.Mikor lehet /kell az átírást megtenni, hol és milyen dokumentumok szükségesek?Előre is köszönöm a választ.(Édesapám a 11.kerületben lakott, én a 16.-ban)
Sajnálom a történteket!
A hagyatéki végzés jogerőre emelkedésének napján kell kötni az Ön nevére egy kötelező biztosítást, ezt követően pedig el kell fáradni a helyi Járási hivatalba névre írni az autót, melynek költsége 12.000.- Ft lesz.
A testvèr az csaladon beluli àtirasnal egyenesàgi rokonnak szàmit? Valamint ha angliabol behozott gèpjarműről van szo, annak ellenere hogy rokonok vagyunk meg kell e fizetnem a jovedeki adot illetve, szukseges e eredetiseg vizsga? Előtre is koszonom valaszukat. Szep napot
A testvér az oldalági rokon, de külföldről behozott autó esetén nincs jelentősége, sajnos minden költséget teljesen kell kifizetni.
A kérdésem az lenne, hogy, ha nagymamám elhunyt, apám és a nővére pedig megörökölték az autóját és nekem ajándékozzák akkor milyen költségekkel kell számolnom? Átíratás, eredetvizsga, új forgalmi, biztosítás. Csak mert hallottam olyat, hogy nem minden tételt kell ilyen esetben állnom.
Válaszát előre is köszönöm!
Gyuri
Ha az édesapja és az Ő Nővére megállapodnak, hogy az autó az édesapjáé legyen, ezt követően az Ön Édesapja papíron eladja Önnek az autót adásvételi szerződéssel ( ahol legfeleül az ingyenes opciót jelölik be ), akkor a teljes átírási költség csupán 12.000.- Ft lesz. Ezen kívül kell kötnie egy kötelező biztosítást, melyet itt a weboldalunkon egyszerűen meg is tehet.
Ha édesapám (vérszerinti) nekem szeretné adni a motorkerékpárját 250ccm 22Le ez milyen költségekkel járna ?
12.000.- Ft-ba kerül, ami tartalmazza az új forgalmi engedély és az új törzskönyv árát.
Egyenesági rokonságnak számít-e a testvéri viszony? Testvérem (aki közvetlen rokon :)) ajándékozná nekem az autóját, de a felsorolásban csak szülő/gyermek/férj-feleség szerepel... valaszotokat előre is köszönöm!
Nevelőapukám ( anyukám férje) ajándékozná nekem a cégén lévő autóját, ez milyen költségekkel járna összesen?
Köszönöm!
Sajnos mivel cég a tulajdonos, így a teljes átírás marad csak Önnek mint lehetőség.
A párom Édesapjának szeretném 170 LE és 9 éves autómat ajándékozni. Milyen költségekkel jár? Előre is köszönöm. Tamás
Az Ön párja az Ön felesége is?
Még nem de a kérdéséből kiindulva gondolom feleségül kell vennem :)
Az autón magyar vagy külföldi rendszám van?
A vőmtől megkaptam ajándékba az autóját.Hogy tudnám legolcsóbban átíratni?
Első körben a Veje, a Lányának adja el az autót adásvételi szerződéssel, ( ingyenes opciót bejelölve ) és még aznap a lánya adja el Önnek az autót, szintén at ingyenes opció bejelölésével.
12.000.- Ft lesz az átírási költség, vinniük kell a lánya házassági anyakönyvi kivonatát, valamint a lánya születési anyakönyvi kivonatát is, ezekkel az iratokkal tudják igazolni az egyenes ági rokonságot.
Szüleim örökölnek egy autó elhunyt öcsém után, amit aztán az unokának (az én fiam) szeretnének ajándékozni. A kérdés az, hogy valóban csak akkor ajándékozható, ha átíratják a nevükre (két névre??!!), azaz kötnek hozzá biztosítást, okmányirodában új forgalmi, új törzskönyv, vagy lehetséges úgy ajándékozni a hagyatéki végzés birtokában, hogy nincs átíratva? Az ügyvéd, aki az ajándékozást intézné, azt állítja, hogy mindenképp a szüleim nevére kell , hogy kerüljön előbb az autó. Mi a véleménye?
Véleményem szerint amint a hagyatéki végzés jogerős, akkor az örökös írjon egyből egy adásvételi szerződést az Ön fiával, és kössön a nevére egy kötelező biztosítást is. ( akár a weboldalunkon ) Az örökös és az Ön fia együtt menjen a Járási Hivatalba névre írni az autót. Vigyék az Ön fia és az Ön anyakönyvi kivonatát is, az egész átírási költség mindent egybevéve ha jól számolom 12.000.- Ft lesz. Nem kell előbb a szülőkre írni az autót, egyből mehet a Fia nevére.
Fiamnak szeretném ajándékozni az autómat ami jelenleg az én tulajdonom és én is vagyok az üzembentartó.
A továbbiakban is én maradnék az üzembentartó csak a tulajdonos változna.
Ez esetben a bónusz fokozatom megmarad-e,valamint milyen költségekkel kell számolnom?
Köszönöm válaszát
Megmarad a bónusza, nem is kel új biztosítást kötnie mert a mostaniban is és az átírás után is Ön marad a szerződő.
Kérdésem a következő lenne: Magyarországon van egy autó a nevemen, de külföldön élek fél éve, ott van bejelentett lakcímem is. Most szeretnék venni itt is egy autót, és áthozni a bónuszomat. Ha valamelyik szülőm lenne az üzembentartója a magyarországi autónak, akkor mi lenne a legegyszerűbb és legolcsóbb megoldás (El szeretném adni azt az autót amint lesz rá vevő, de addig is...) ? Előre is köszönöm válaszukat!
Ez jó megoldás, és mivel egyenes ági rokonok 6.000.- Ft az üzembentartói bejegyzés díja. Az üzembentartó egyből ideiglenesen ki is vonathatja a forgalomból a járművet, ez esetben nem kell kötnie kötelező biztosítást sem. Az ideiglenes kivonás fél évre szól, addig gondolom el is lehet adni.
Édesapám elhunyt, és így örököltem egy autót, amit tovább szeretném értékesíteni. Erre van lehetőség közvetlenül a vevő részére, vagy mindenképp először a saját nevemre kell vennem íratnom az autót? Nem igazán lenne értelme biztosítást kötnöm rá és a saját nevemre venni, hiszen mindenképp értékesítésre fog kerülni, közúti használatban nincs. Amennyiben mégis át kell íratnom, milyen dokumentumokat kell vinnem magammal és milyen költségek terhelnek?
Válaszát előre is köszönöm.
Sajnálom a történteket!
Ha megvan a tulajdonos, akkor lehet egyből az Ő nevére írni az autót, ezzel Ön megspórol 12.000.- Ft.-ot.
Adja el Önnek az autót ( ingyenesen - azaz ajándékozással ) ez esetben Önnek kell kötnie egy kötelező biztosítást.
Mivel egyenes ági rokonok, ezért a teljes átírási költség 12.000.- Ft lesz és nem kell eredetiségvizsgálat sem.
Megoldható így, mindent jól írt le. 12.000.- Ft lesz a teljes átírási költség.
Testvér esetén is érvényes az illeték mentesség? Hugomnak szeretném eladni a kocsimat. Köszi Balázs
A testvér az oldalág, közbe kell iktatni egy adásvételi szerződéssel az egyik szülőt, akkor lesz illetékmentes.
6.000.- Ft a költség, ha viszik a házassági anyakönyvi kivonatot + a Felesége nevére kell kötni egy új kötelező biztosítást.
Ugyanúgy problémás, mert a gyermek helyett Önök írnak alá, és a másik fél is
Ön vagy Önök lennének, ebből adódóan a gyermeket elfogulatlanul nem lehet jogilag képviselni, ezért kell a gyámügy hozzájárulása, ami ténylegesen macerás, és az eladásnál még nehezebb a helyzet.
Nagypapám szeretné nekem ajándékozni az autóját. Ebben az esetben milyen költségekkel kell számolnunk? Csak A 2x6000 Ft és a biztosítás költsége? Ilyenkor sima adásvételi szerződést írunk? Vagy van valami speciális séma az ajándékozásra?
Köszönettel:
Vígh Ádám
Sima adásvételi szerződés, 2x 6.000.- Ft. Az anyakönyvi kivonatokat vigyék, azzal igazolható az egyenes ágú rokonság.
Még aznapra írjon egy új adásvételit a lánya, melyben eladja gyermekének az autót, és még aznapra dátumozva írjanak egy üzembentartói kérelmet is. Ez esetben csak egy teljes átírási költséget fognak kifizetni. Az Ön nevére kell kötni kötelező biztosítást, melyet weboldalunkon egyszerűen megtehetnek, és kell egy eredetiség vizsgálat is.
Fiam vállalkozásba használt személygépkocsijának lehet-e az édesanyja az üzembetartója?
Köszönöm válaszát.
A testvérem a tulajdonosa a családi autónknak, az üzembentartó az édesapám. Annyit szeretnénk csinálni, hogy a tulajdonos én lennék, de az üzembentartó maradna az édesapám. Ezt hogy lehet a legtisztábban megvalósítani?
Előre is köszönöm a választ.
Üdvözlettel: Attila
Kettő adásvételi szerződést kell írni és egy üzembentartói kérelmet is.Mindegyiket egy napra dátumozva. Az átírás díja 12.000.- Ft lesz, eredetiségvizsgálat nem kell. Első körben szülőnek kell papíron eladni, utána a szülő adja el Önnek ingyenesen, és lehet írni a szülővel utána egy üzembentartói kérelmet is. Így lesz illetékmentes a folyamat, mert ugye a testvér oldalági rokonnak számít.
Az autómat szeretném odaajándékozni a bátyámnak (féltestvér, közös anya).
Hogy "ússzuk meg" legolcsóbban az átírási költségeket?
Köszönettel:
Norbert
Én odaajándékozom az édesanyámnak, ő pedig még aznap a bátyámnak.
Kettő kérdésem lenne, az első hogy ha az Öcsém oda ajándékozza az autóját édesanyánknak és ő pedig tovább ajándèkozza nekem ezt le lehet e bonyolítani 1napon, vagy az ajándékozások között el kell telnie pàr napnak? A másik, hogy az ajándékozási szerződést mindenképp közjegyzővel kell intézni, vagy elegendő hozzà 2tanu is?
A választ előre köszönöm!
Egy azon napon íródjanak a szerződések.
Az ajándékozási szerződés = az adásvételi szerződéssel, amelyiraton legfelül be kell jelölni azt, hogy ingyenes. Nem kell közjegyző, csupán egy érvényes formátumú gépjármű adásvételi szerződés.
Bármelyik Járási Hivatalba elintézhető, 2x 12.000.- Ft lesz a költség.
Honosított autónk a feleségem nevén van, szeretném átíratni a saját nevemre,mert nekem van bizt.kedvezményem. Azon kívül Autóklub kártyám is van. Hová kell mennem, milyen okmányokat kell vinnem és mennyibe kerül ez?
Tulajdonos vagy üzembentartó szeretne lenni?
Édesapám autóját megvásárolom. A kérdésem az, hogy az illetékmentességhez elegendő-e egy sima adásvételi szerződés, vagy ajándékozási szerződés is szükséges, esetleg mindkettő.
Előre is köszönöm válaszukat.
Üdv:
Ficsor Zoltán
Adásvételi szerződést kell írjanak, ahol felül be kell jelölni, hogy ingyenes. Vigyék az Ön anyakönyvi kivonatát is az illetékmentesség igazolásához. Eredetiség vizsgálat nem kell, de egy új kötelező biztosítás igen, melyet weboldalunkon egyszerűen és gyorsan megköthet.
Édesapám autóját fiam (unokája) örökli? Kell-e illetéket, ill. az eredetiségvizsgálat díját fizetnie?
Nem, mert egyenes ágú rokonok, de végigkövethetően kell ezt bizonyítani több anyakönyvi kivonattal. Eredetiségvizsgálat sem kell.
Sajnos csak teljes átírás a megoldás + eredetiségvizsgálat.
Jól értem azt, hogy ha egyenes ágú rokontól veszek autót (tehát nem ajándékozás történik), akkor semelyik félnek sem kell semmilyen adót/illetéket fizetnie?
Üdv, köszönöm,
Lajos
Pont az a lényeg,hogy ajándékozni kell. Ehhez egy adásvételi szerződést kell kitölteni, amin legfelül be kell x-elni azt hogy ingyenes. Ez esetben egyenes ágú rokonok között az átírás illetékmentes. Vinni kell az anyakönyvi kivonatokat is a Járási Hivatalba az egyenes ág igazolásához.
Mielőtt Meghalt a Nagypapám szerette volna nekem ajandekozni az autóját. Sajnos előbb távozott, így édesanyám örökölte.Ő viszont lemondana a részemre róla. Ebben az esetben milyen költségekkel kell számolnunk? Válaszát előre is köszönöm.
Egyenes ágú rokonok, 12.000.- Ft lesz a költség, de vinni kell az anyakönyvi kivonatokat is és egy az Ön nevére szóló kötelező biztosítást, melyet weboldalunkon egyszerűen megköthet.
Decemberben elváltam a férjemtől, de a gépjárművet elajándékoznám neki.
Mennyi költségbe kerül ez?
Ha van még házassági anyakönyvi kivonat, akkor 12.000.- Ft, ha nincs mert bevonták akkor teljes átírási költség + eredetiségvizsgálat.
Mikor apósom meghalt,az ő házrész tulajdona a 3 testvérre szállt.Így most anyósommal együtt 4 részen van a ház melyben lakunk. Kérdésünk az lenne,hogyha a férjemnek ajándékozná anyósom a házat,a testvérek pedig lemondanak a férjem javára,milyen költségek merülnének fel,hiszen egyeneságu lenne az ajándékozás?
Válaszát előre is köszönöm.
Édesanyámtól megvásároltuk az autót a feleségem használja mivel neki van jogosítványa.Azt szeretném megkérdezni hogy ha az én nevemre lesz írva az autó akkor csak 2-szer 6 ezer forint az átírás és hogy ajándékozás vagy megvétel legyen a szerződés típusa. Vagyis milyen költségekre számíthatunk.
Köszönöm válaszukat előre is.
Adásvételi szerződésen felül az ingyenes opció legyen jelölve, így lesz 2x 6.000.- Ft az átírás költésge. Az átírásnál vigyék az Ön anyakönyvi kivonatát, és egy az Ön nevére szóló kötelező biztosítást, melyet weboldalunkon egyszerűen megköthetnek.
Nevelőanyám Édesapámtól örökölte a személygépkocsit. Én a nevelt fia lennék az üzemeltető. Az üzemeltetői jogot ingyenesen átadhatja-e nekem? Amennyiben nem, akkor nekem mennyit kell fizetni?
Válaszát előre is köszönöm.
Úgy gondolom sajnos nem, bár ezt mindenképp tisztázni szükséges a helyi Járási Hivatalban, mert a törvény kifejezetten egyenes ági kapcsolatról beszél. Önnek kb 15.000.- Ft lesz a költsége.
Érdeklődni szeretnék önöktől, mint témában jártas médiumtól, hogy amennyiben ajándékszerződéssel édesapám nekem ajándékozza régebbi autóját, de az üzembentartó a párom lesz (akivel semmilyen államilag elismert módon nem vagyunk összekötve) - a kötelező biztosítás miatt, és mert nekem nincs jogosítványom -, milyen egyéb költségekkel kell szembenéznünk a 2x6000 Ft-os illetéken és a kötelező biztosításon túl?
Az üzembentartói jog legyen visszterhes, azaz papíron pénzért vegye meg Öntől a párja, így az átírási illeték 25%-át kell még mejd kifizetniük.
Vásároltam egy Smartot. Az én nevemre írtuk az adás-vételi szerződést. A lányom nevére szeretném íratni a kocsit. Még a 15 napon belül vagyunk a vásárlástól. Ha írunk egy ajándékozási szerződést, akkor íratható egyenesen az Ő nevére?
Igen, ugyanarra a napra írják az új adásvételi szerződést amikor Ön vásárolta a járművet. A Járási Hivatalba vigyék az anyakönyvi kivonatukat is.
A férjem nevén lévő gépkocsit- aminek az üzembentartója viszont én vagyok - szeretnénk az unokánknak ajándékozni.
Egyeneságú rokonnak számít-e?
Köszönöm előre is a válaszát.
Igen, annak számít, a Járási Hivatalba kell vinni az anyakönyvi kivonatokat amin ez végig követhető.
Tulajdonomban (üzembentartó a párom) levő járművet a lányomnak (kiskorú) szeretném ajándékozni.
Ajándékozási szerződés esetén az üzembentartó maradhat e?
Köszönöm előre is válaszát!
Ajándékozás esetén az üzembentartó törlődik. Mindenképp új üzembentartói kérelmet kell írjanak és vinni is kell az okmányirodába. Biztosítást viszont nem kell kötniük újat ez esetben.
Abban az esetben ha a nővéremtől szeretném az autóját, ajándékozás útján átvenni és azt rögtön külföldön -Németországban-
forgalomba helyeztetni, akkor ez -természetesen magyar oldalról- milyen költségekkel járhat, kell e kötelezőt kötnöm Mo.-on, illetve szükséges e eredetvizsga a kocsira szintén Mo.-on?
Köszönöm szépen!
Tisztelettel: Kispéter József
A magyarországi névre íráshoz kell a kötelező biztosítás és mivel a testvére oldalági rokon, eredetiségvizsgálast is és teljes átírási költséget szükséges kifizetnie, kivéve ha az egyik szülő nem lesz köztes tulajdonos.
Előre is köszönettel,
Tiziana
Sajnnos nem, a testvér oldalágnak számít, de ha gépjármű eladásról van szó és Ön venné meg az autót a testvérétől, az illetékmentesség miatt egy köztes tulajdonosként fel kellene venni az egyik szülőt.
Tehát a testvére ajándékozza el az autót papíron mondjuk az egyik szülőnek ( egyenes ág megmarad ) és még aznap a szülő ajándékozza el Önnek az autót ( szintén megmarad az egyenes ág. ) Ez esetben az átírási költség 12.000.- Ft lesz és eredetiség vizsgálat sem kell.
Kötelező biztosítást az Ön nevére kell kötni, melyet weboldalunkon egyszeűen megtehet.
Az alábbi szabály még most is, 2018. januárjában is él?
"Jó hír, 2017.04.01.-től egyenes ágú rokonok közötti ajándékozás esetén már NEM KELL EREDETISGÉ VIZSGÁLAT!"
Köszönöm a választ!
Úgy tudom igen!
A lányomnak szeretném az egyik gk-mat ajándékozni. Az ajándékozottnak is meg kell jelennie az okmányirodában a gk. átírásnál? Ha nem, kell-e az ő személyije, vagy elég a szerződés.
Okményirodai meghatalmazást írjanak, és akkor például Ön el tud intézni mindent. Szerződést itt talál - http://www.biztoshely.hu/me...
Igen, 2x 12.000.- Ft a költség plusz új kötelező biztosítások.
Édesapámtól vásároltam egy gépjárművet (tehát nem ajándékozási szerződésről van szó). Ilyen esetben kell eredetiségvizsgálat? Illetve ki kell fizetni a vagyonszerzési illetéket? A választ előre is köszönöm!
Az adásvételi szerződésen felül jelöljék, hogy ingyenes. Így lesz ajándékozás. Ez esetben nincs illeték és nem kell eredetiségvizsgálat sem.
Édesanyám örökölt egy autót az élettársától miután ő elhalálozott.
Az autót édesanyám nekem ajándékozná, ajándékozási vagy adásvételi szerződéssel. Milyen költséggel kell számolnom és hogy járok jobban anyagilag?
Köszönöm válaszukat!
12.000.- Ft lesz a költség, az édesanyjával együtt menjen el a Járási Hivatalba, vigyék a hagyatéki végzést, az Ön nevére szóló kötelező biztosítást - melyet itt a weboldalunkon megköthetnek -, illetve írjanak Önök egymás között egy adásvételi szerződést és vigyék az Ön anyakönyvi kivonatát is.
2018. jan. 2. 9:11 ezt írta ("Disqus" ):
Igen, intézhető egyszerre és mivel házasok így nem is jelent plusz költséget a bejegyzés.
Teljes átírási kötség és eredetiség vizsgálat sajnos.
Mi a helyzet akkor, ha édesapám nevén levő, de külföldi (osztrák) papírokkal rendelkezik az autó? Ebben az esetben meg kell fizetni a vagyonszerzési illetéket, vagy csak a regisztrációs adó és a többi dolog szükséges?
Úgy tuom igen, ugyanúgy mindent fizetni kell, mintha egy idegentől vett volna külföldön autót.
Apósom nekünk ajándékozott egy autót.
Ha jól értem akkor az átírás úgy a legolcsóbb, ha a feleségem nevére kerül a jármű? Viszont eddig az én nevemen volt egy másik, amit így eladunk. A régi biztosítási kedvezményem így elveszne, mert a feleségem nevére kellene az újat kötni.
De ha az most kapott autót a feleségem tovább ajándékoza nekem, 15 napon belül akkor...?
Válaszát előre is köszönöm.
Még aznap ajándékozza Önnek amikor Ő megkapja és a biztosítást már az Ön nevére kössék - akár a weboldalunkon - és akkor 12.000.- Ft lesz a teljes költség.
A felesége legyen a tulajdonos, mert így illetékmentes, és Ön legyen az üzembentartó ami így szintén illetékmentes, és az Ön nevére kell kötni a biztosítást is. Egy napra írják az adásvételi és az üzembentartói szerződéeket és az ügyintézéshez szükség lesz az Ön és a felesége anyakönyvi kivonatára. A biztosítást weboldalunkon egyszerűen megkötheti.
Köszönöm a válaszát előre is!
Tímea
2x 6.000.- Ft. Egyéb költség nem lesz csak a kötelező biztosítás.
Most viszont oda szeretném ajándékozni anyámnak.Hogyan lehetséges?
Köszönöm.
Írják meg az adásvételi szerződést minél hamarabb és az édasanyja írja a nevére az autót. Önnek mint köztes tulajdonosnak ki fogják számlázni az átírási illetéket és a büntetést is.
Mindenképp beszélni kellene a közjegyzővel hisz ha szeretnének az autóval közlekedni, azt valahogy névre kellene írni, ahhoz meg meg kell kapni a tulajdon jogot.
Ha nem írtak adásvételi szerződést, akkor a hagyatéki végzésben megjelölt személyé a tulajdonjog.
ilyenkor mi a helyzet?
ez egy 66 kw os opel astra H gtc ami ,az első nyílvántartásba vétel időpontja 2005.11.10
Az Ön párja a felesége is egyben, tehát házasok?
Adott egy gépjármű ami az én nevemen van, Magyarországon van forgalomba helyezve, itt fizetem rá a biztosítást stb. Édesanyámnak szeretném ajándékozni aki Romániában él Nagyváradon, és ott szeretné használni az autót. Milyen papírokat kell kitöltsük, hogy én itthon Magyarországon rendben ki tudjam jelenteni az autót, és Ő ott be tudja íratni?
Segítő válaszát köszönöm!
Sajnos azt nem tudom megmondani Önnek mit kérnek Romániában, itthon mielőtt kivinnék az autót az adásvételi szerződéssel be kell fáradni egy Járási Hivatalba és le kell adni a rendszámot és az adásvételi szerződést.
Köszönettel: Takács István
Igen, az opciós törlési igazolást mindenképp kérik, még akkor is ha a törzskönyv már Önnél van.
Sajnálom, fogadja őszinte részvétemet!
A hagyatéki végzés jogerőre emelkedéséig érvényben kell tartani a meglévő kötelező biztosítást. Év végén nem fog lejárni, automatikusan meghosszabbítódik még egy évre. Amint a hagyatéki végzés jogerőre emelkedik, még aznap kössön az örökös egy kötelező biztosítást a nevére, majd a kgfb igazolással és a hagyatéki végzéssel illetve a gépjármű forgalmijával és törzskönyvével el kell fáradni a járási hivatalba és névre kell írni az autót. Ennek a kötsége 12.000.- Ft lesz.
Nagynéném ajándékozná nekem az autóját.Ha ő oda ajándékozza édesanyjának( nekem a mamám.) Nagymamám már ( apámon keresztül) nekem ajándékozhatja az autót?
Milyen papírokat kell írni, hogy ennyi "kézen" megy át? Sima ajándékozási átírással Nagynéném oda ajándékozza Mamának, majd Ő egy másik adásvételivel nekem ajándékozza? Kell akkor a nagynéném anyakönyvi kiv. , Nagymamám anyakönyvi kiv. , Apám anyakönyvi kiv. , Saját anyakönyvi kiv, , s ezzel megyek be az okmány irodába, ahol 2x 6000 FT. Így nem kell eredetiségi vizsgálat , hanem csak majd kötelező biztosítás? Elég az anyakönyvi kivonatot bevenni, vagy meg kell jelenniük személyesen is az adott személyeknek?
Adásvételi szerződéseket kell írjanak, amin azt kell jelölni, hogy ingyenes az adásvétel, ( így lesz ajándékozási szerződés ) , melyeket ugyanarra a napra írják, a lerás szerint kell írni vagy 4 szerződést melyhez nem tudom, hogy mit fog szólni a Járási Hivatal. Célszerű lenne ezt Önnek még megkérdeznie ott.
Kérdésem: ha a lányomnak szeretném ajándékozni az autot,de az jelenteti én maradok,hogyan kell eljárni?
Biztosítást át kell irtani az új tulajdonos nevére,vagy maradhat az enyémen?
Illetve körülbelül mennyi lesz az összköltség?
Köszönöm a választ!
Marcsi
Az üzembentartó maradna Ön, Ez esetben nem kell új biztosítást kötnie. 12.000.- Ft lesz a költség, ha viszik a lánya anyakönyvi kivonatát.
12.000.- Ft lesz az átírás és maradhat Ön az üzembentartó, ez esetben nem kell új biztosítást kötnie.
Férjem édesanyjának tulajdonában lévő gépjárművet szeretnénk ajándékozással a férjem nevére iratni, ugyanakkor a kötelező biztosítás miatt az üzembentartó az édesanyja lenne, mivel az ő nevére már meg van kötve a kötelező biztosítás.
Lehet-e egyszerre intézni a tulajdonos átírást és az üzembentartó bejegyzését, és ha igen, milyen plusz papírok kellenek ahhoz hogy a férjem anyját bejegyezzük üzembentartónak? Lehet ezt az ő személyes jelenléte nélkül intézni?
köszönöm válaszát.
Kell egy adásvételi szerződés, egy üzembentartói egy napra kiállítva és az okmányirodába kell a férje anyakönyvi kivonata. Új kötelező biztosítást nem kell kötni mivel a szerződő személye nem változik.
Válaszukat előre is köszönöm.
Nem egyenes ágú rokonok, sajnos nem megoldható az illetékmentesség. Az üzembentartói bejegyzés ára kb 15.000.- Ft lesz.
Köszönöm előre a választ!
Az üzembentartói bejegyzés esetben nem kerül plusz költségbe.
Igen az, de a folytonosságot igazolniuk kell anyaknyvi kivonatokkal teljesen.
GJ üzembentartói jog elajándékozása kapcsán szeretnék kérdezni: édesapám tulajdonában lévő autó üzembentartói jogát édesanyámnak ajándékozná. Ez esetben - ha jól olvastam az Önök oldalán - akkor ajándékozási szerződést kell kötni (0 Ft) és az átírási illeték ingyenes lesz így, csak a 2x6000 Ft plusz az új KGFB terheli majd az átírást. Ezt jól gondoljuk? Ebben az esetben kell eredetvizsgálatot végezni? köszönöm. MR
Az üzembentartói és a tulajdonjog két különböző dolog. Ha a kérdés első részét olvasom, akkor üzembentartói változtatást szeretnének!? Amennyiben igen, annak a költsége egyenes ágú rokonok esetében 6.000.- Ft.
Amennyiben ajándékozásról van szó, akkor az új tulajdonos költsége ha egyenes ágú rokonok, akkor 12.000.- Ft és egyenes ágú rokonok között ez esetben eredetiség vizsgálat sem szükséges.
Külföldön élek és vettem itt egy kocsit, amit testvéremnek szeretnék ajándékozni. Ez ahogy olvastam, történhet elvileg kettős ajándékozással édesanyánkon keresztül (először neki ajándékozom, ő pedig rögtön tovább a bátyámnak.)
Kérdéseim:
1. lehet-e probléma, hogy én a kocsit viszonylag rövid időn belül vettem és rögtön tovább is adom (1 hónap)?
2. lehet-e probláma, hogy két éve én már ajándékoztam egy kocsit édesanyámnak (amit mai napig használ)?
3. ebben az esetben is el lehet tekinteni az eredetiségvizsgákat költségeitől vagy ez a honosítással együtt jár?
4. a kettős ajándékozás lehetséges-e egyáltalán ebben az esetben?
5. lehet-e probléma, ha export rendszámmal viszem el a kocsit és úgy történik az ajándékozás?
Válaszát előre is köszönöm!
A feltett leírás azért nem jó, mert a külföldön vásárolt autó esetében nem érvényes az illetékmentes átírás, stb. Csak magyar rendszámú autó ajándékozásának esetében érvényes az Ön által leírt eset, így úgy gondolom a további kérdések megválaszolása nem relevánsak sajnos.
6.000.- Ft a költség és azonnal elkészítik ott helyben az új forgalmi engedélyt.
Csak a fia nevére kössenek kötelező biztosítást.
Apai nagyapám nevén lévő autó a nevemre tud e úgy kerülni, hogy először édesapámnak ajándékozza aztán ő pedig az enyémre?Igy kétszer kell a forgalmi és a törzskönyvet kifizetni vagy egyszer?Sima adásvételi szerződés elég vagy ajándékozási szerződés is kell?Köszönöm válaszát.
A nagypapa egyből Önnek ajándékozza az autót mert egyenes ágú rokonok Önök ketten is. Az Ön és az Ön édesapja anyakönyvi kivonatát kell majd vinni az okmányirodába, mert az igazolja az egyenes ágú rokonságot.
Feleségemre szeretném iratni a tulajdonomban lévo személygépjárművet
A kerdesem az lenne hogy az auto mar a hazassagkotes elott a tulajdonomban volt ilyenkor hogyan tudom illetekmentesen atruhazni? Ajandekozasi szerzodest vagy visszterhes adasvetelt irjunk? Ha egyaltalan lehetseges igy illetekmentesseget kapni. Valaszat elore is koszonom!
Illetékmentes az átírás. Az adásvételi szerződésen felül kell jelölni, hogy ingyenes, mert így lesz ajándékozás.
Érdeklődni szeretnék, hogy lenne egy autó aminek párom lenne a tulajdonosa és az ő édesapja ajándékozná neki. Viszont az üzembentartó én szeretnék lenni. Viszont itt olvastam, hogy páromnak már megkötött biztosítással kell az okmányirodába menni. Az lenne a kérdésem, hogy kössön ő egy biztosítást és mondjuk pár napra rá én kössek egy biztosítást az autóra vagy esetleg az megoldás lehet, hogy az ajándékozási és az üzembentartói szerződést ugyanazon dátummal írjuk?
Ezt lehet egyszerre egy időben intézni, az üzembentartó nevére megkötött kötelező biztosítással.
Köszönöm
Az átírási költségeket itt tudja kalkulátorunk segítségével kiszámítani - http://www.biztoshely.hu/ge...
Ha Ön elajándékozza az autóját a feleségének, akor neki az ajándékozás napjával új kötelező biztosítást kell kötnie.
Sajnos nem.
Igen, ez így lehetséges, adásvételi szerződést kell kitölteniük, majd szükséges kötni egy kötelező biztosítást, majd az iratokkal és a gyermek anyakönyvi kivonatával kell elmenni a helyi Járási Hivatalba.
Külföldi rendszámú autót ajándékozott a páromnak az apukája (mivel ő kint él), mi viszont szeretnénk honosíttatni. Érdeklődni szeretnék, hogy akkor mivel is kezdjük? A honosítással vagy az átírással? Előre is köszönöm!
Üdv, Bea
A honosítással kell kezdeni, aztán ki kell fizetni a regisztrációs adót, majd kötni kelle egy kötelező biztosítást, és végül lehet menni a Járási Hivatalba forgalomba helyezni az autót.
Párommal autót vettünk. Sajáterő+ autóbeszámítás+ lizing igénybevételével. A párom apukája volt a lízingbevevő. Ő a nevét adta a lízing szerződéshez. A futamidő végén ő lett a tulajdonos én az üzembentartó. Most szeretnénk a tulajdonjogot a férjem nevére íratni. Apa- fia egyenesági rokonok. Ajándékozási szerződéssel ez intézhető? Maradhatok én továbbra is az üzembentartó. A kötelező biztosítás is az én nevemen van. Tisztelettel Tórizs Tímea
A tulajdonjog változás 12.000.- Ft lesz, egyenes ágú rokonok esetében, lehet Ön is az üzemben tartó, de ott sajnos illetéket kell fizetni. Ha egy napon van az ajándékozás és az üzembentartói kérelem kitöltése is akkor olcsóbb.
Jó a megoldás amit leírt, egy napon történhetnek a szerződések. Az idősebb lányának eredeti aláírására biztosan szükség lesz az adásvételi szerződésen, ezen kívül nem hátrány az sem, ha ad Önnek okmnyirodai meghatalmazást is, hogy a kijelentést Ő helyett Ön meg tudja tenni. 12.000.- Ft lesz a költség és nem kell eredetiség vizsgálat.
Adásvételi szerződést kell írjanak egymás között, és jelezni kell benne, hogy a jármű külföldre lett értékesítve. Ezt követően le kell adni a rendszámot a helyi Járási Hivatalba.
Az autó ugyan egyikük nevén van, de a közös vagyon része, és a vagyonmegosztás még nem történt meg. A szerződésben ki kell térni arra, hogy az autóval kapcsolatosan később már a házastársak egyike sem léphet fel más anyagi igénnyel, mert az adásvétellel rendezettnek tekintik az ezzel kapcsolatos kérdéseket. Ez a kitétel akadályt jelentene így a férj-feleség esetére érvényes kedvezményes átírásban? Esetleg, ezzel kapcsolatosan volna valamilyen más lehetőség a megoldásra, ha az elgondolásom nem működik?
Amennyiben van házassági anyakönyvi kivonat, úgy gondolom nem lesz probléma az átírással.
Édesanyám kinn él Ausztriában, és szeretnénk, ha az autója át lenne írva az én (fia) nevemre. Természetesen a fent írt módszerrel szeretnénk ezt végrehajtani. Annyi még a kitétel, hogy édesanyám nem tud jelen lenni, szóval csak meghatalmazással lehetne megoldani, ha az úgy működik.
Szóval, a kérdésem, hogy ilyen esetben mit kell magammal vinnem, hogy sikeresen el tudjam rendezni a kocsi átírását?
Köszönöm.
Adásvételi szerződést mindenképp kell írjanak egymással, ha az megvan, az édesanyja nem szükséges az átíráshoz.
12.000.- Ft-ba kerül mivel egyenes ágú rokonok a teljes átírás, így ezt tudom ajánlani, mert ha csak üzembentartóként szerepelne, az összes létező biztosítási elmaradást is ki fogják számlázni Önnek.
Úgy gondolom jobb megoldás lene egy meghatalmazás, és egy az eladó részéről előre megírt adásvételi szeződés.
Köszönöm.
A rendszámot és a forgalmi engedélyt bizonyosan be kell vinnie a helyi Járási Hivatalba mert az autót végleg ki kell vonatni a forgalomból.
Teljes hatályú hagyatéki végzés alapján megörökölt autónak, idegen személynek (nem családtag) azonnali eladása esetén a gépjármű adásvételi szerződésben eladási dátumaként mit kell feltüntetni? A hagyatéki végzés időpontját, vagy annak jogerőre emelkedését ( Ha van ilyen, az mennyi nap?) ?
Köszönöm válaszukat!
A hatályba lépés dátumát kell megadnia., ez esetben nem kell fizetnie semmit sem az átírás miatt.
Nem tilt a törvény semmit sem e téren, ráadásul egyenes ágú rokonok között 2017.04.01.-től már nem is kell eredetiség vizsgálat az átíráshoz.
Megprobalom roviden leirni a storyt....
Sajnos olyan helyzetbe kerultem hogy veszelybe kerult az autom lefoglalas miatt( meg nem de varhato)
Olvastam h egyenesagu csaladtagnak csak az okmanyokat kell kifizetnie....
A testverem nevere szeretnem atiratni az autot( oldalagu rokon )----->>> Arra gondoltam hogy edesanyamnak (egyenesag) majd edesanyam testveremnek ( edesanyam egyenes agu rokana) ajandekozna at a tulajdonjogot igy a 83000 ft helyett csak 24000 lenne az egesz.
A kerdes a kovetkezo egy a 2 tulajdonjog valtozas kozt mennyi idonek kell eltelnie, akar egy okmanyirodai latogatas alatt megoldhato vagy meg kell varni az okmanyokat ( uj forgalmi ill. Torzskonyv) es utana adna at a tulajdonjogot a tesomnak edesanyam?
Ez jó megoldás, és nem kell várni semmit sem, egyszerre kell vinni mind a két adásvételi szerződést, ugyanarra a dátumra dátumozva, kell vinni az anyakönyvi koivonatokat is, valamint kell kötni egy kötelező biztosítást is ( melyet a weboldalunkon egyszerűen megtehet ). Ha így jár el, akkor csak egyszer fogja kifizetni ráadásul a 12.000.- Ft.-ot és eredetiség vizsgálat sem kell.
A lányom édesapja elhalálozott, a lányom örökölte meg az autóját. A kötelező biztosítást egy összegben egy évre be van fizetve. Ebben az esetben milyen költségre számíthat?
Amint a hagyatéki végzés rendelkezésre áll, a lánya egyből kössön az autóra egy kötelező biztosítást. Ezt követően el lehet menni a helyi Járási hivatalba névre írni az autót. Az elhunyt nevén lévő kötelező biztosítást, fel kell mondani ezt követően a hagyatéki végzéssel és az időarányos díjat visszaküldik Önnek.
Van egy autónk (1). Szeretnék egy másikat (2) is venni.
Jelenleg az 1-es autón van nevemre KGFB biztosítás (B10-es), ezt szeretném a 2-es autón érvényesíteni - mivel így hosszútávon jobban járunk (nagyobb teljesítményű a 2-es autó).
Arra gondoltam, hogy az 1-es autót feleségem nevére íratom. Elég az üzembentartói vagy tulajdonjogot is érdemes?
Így a régi autó biztosítása az ő nevén A0-val "folytatódna", míg a 2-es autón az én B10-esemmel kötnénk az új kgfb-t.
Kérdés, hogy ez így működhet e?
Illetve még egy kérdés, hogy ha kötök kgfb-t az melyik naptól él? Már a kötés napján vagy csak másnaptól?
Köszönöm!
Működik a dolog, illetékmentes ráadásul mert férj és feleség között zajlik az ügy. Üzembentartói is elég, 6.000.- Ft-ba fog kerülni a bejegyzés.
A weboldalunkon kötött kötelező biztosítás azonnal indul.
1x kell megcsináltatni az eredetiség vizsgálatot.
Eddig az ajándékozni kívánt autó üzemben tartója voltam, édesanyám a tulajdonosa. Eddig is az én nevemen volt a kgfb évek óta. A szerződésem már régebbi, de megfelelne az okmányirodának? Vagy újat kell kötnöm? Válaszát előre köszönöm.
Nem kell új biztosítást kötnie.
Köszönettel
Tóth Balázs
Igen, ez így működik, azonos éven belül is megtehető.
Az édesapám elszeretné adni nekem az autóját, hogy ha megveszem ugyebár az illetéket mivel egyenesági rokon nem kell fizetni. Viszont ő Németországban él és én Magyarországon, kell regisztrációs adót fizetnem?
Köszönöm válaszát!
A családon belüli átírái kedvezmény csak Magyarországon, magyar rendszámú gépjárművek esetén érvényes. Ha külföldről hozza be az autót, minden költség terheli úgy mint ha egy ismeretlentől vette volna a járművet.
Természetesen igen, sőt a weboldalunkon még biztostását is megkötheti jogosítvány nélkül is.
autóját (Édesanyám, én és a testvérem) , ami jelenleg ideiglenesen kivan vonva a forgalomból és lejárt a
műszakija!! Kérdés: Édesanyám ajándékozná nekem az autót, de a
testvéremnek kell lemondó nyilatkozatot írnia? Illetve a műszaki vizsgát
átíratás után is meglehet megcsinálni? Mi a sorja ennek?
A biztosítás köts az új tulajdonos nevére az első, ezt követően kell műszaki vizsgára vinni az autót, majd a Járási Hivatalba névre írni. Úgy tudom, ha több örökös is van, akkor le kell mondani a jogról, illetve meg kell jelölni, ki legyen az autó tulajdonosa. Azt tudom tanácsolni mind a hárman menjenek el a Járási Hivatalba egyszerre.
Teljes üzembentartói bejegyzési költséget kell sajnos fizessenek, kb 20.000.- Ft lesz.
Édesanyám a szóban forgó gépjárművet rám szeretné íratni, vagyis én lennék az új üzembentartó (tulajdonos). Ebben az esetben a kötelező biztosítást, ha jól értem, az én nevemre kell kötni szintén? Amennyiben igen, ezt gond nélkül végre lehet hajtani, annak ellenére, hogy még nem került az én nevemre az autó? Ezt azért is kérdezem, mert ahogy olvasom, az okmányirodában már az megkötött kötelező biztosítási szerződést is be kell mutatni az ügyintézés megkezdéséhez.
Válaszát előre is köszönöm!
A kötelező biztosítás megköthető ( akár a weboldalunkon is egyszerűen ), és a biztosítási kötvénnyel, az adásvételi szerződéssel és az anyaknyvi kivonattal kell elfáradnia a helyi Járási Hivatalba.
Teherautónk a lízingszerződésem lejártával most kerül tulajdonomba, melyet az átíráskor egyenesen a férjem nevére szeretnék íratni, hiszen egyébként is ő használja. A szokásos iratokon kívül az ajándékozási szerződés mellett ilyenkor a házassági anyakönyvi kivonatra és a bevére szóló biztosításra lesz szükség az ügyintézéshez? Egyáltalán kikerülhető, hogy kétszer kelljen átíratni? Milyen illetékre számíthatunk (az autó 12 éves és 104kw)? Köszönöm!
Az Önök között szóló adásvételi szerződés egy azon napon kerüljön kiállításra, amikor a lízing cég is kiállítja az átruházási szerződést. Vigyék az anyakönyvi kivonatot is, és egy a férje nevére szóló kötelező biztosítást is. Ez esetben csak 1x kell kifizetni a teljes átírási költséget, melyet itt kiszámolhat - http://www.biztoshely.hu/ge...
Eredetiség vizsgálatra úgy gondolom nem lesz szükség.
Ha anyukámnak szeretném ajándékozni az autómat és a nevére íratni attól a biztosítás maradhat a nevemen? Az üzembentartó én lennék. A súlyadóból pedig van kedvezményem mert mozgássérült a gyermekem ilyenkor az továbbra is megmarad? 12000ft a költség?
Előre is köszönöm a választ !
Amennyiben az új tulajdonos az Anyukája lesz, de Ön marad az üzemben tartó akkor nem kell új biztosítást kötnie. A súlyadó kérdését kérem a helyi Önkormányzattal beszélje le mert nem szeretném félre tájékoztatni Önt.
Jól írja, egyéb költségre nem kell számolniuk, illetve kell, ugyanis kell kötni egy kötelező biztosítást is az új tulajdonosnak. Ezt a weboldalunkon egyszerűen megtehetik.
Külföldön élő bátyám ajándékozna nekem Németországban üzembe helyezett autót.
- Ebben az esetben is az egyenes ágú ajándékozás lehetséges? Tehát szülőn keresztül valósulhat meg az ajándékozás, és ilyenkor duplán kell megfizetni a 2x6000Ft-os költséget?
- Van további költsége a külföldről Magyarországra való átírásnak (ajándékozásnak) a "szokásos" forgalmi engedély & törzskönyv költség mellett?
Köszönöm válaszát!
Ez elso magyarországi forgalomba helyezésnél sajnos nem működik, mindent úgy kell kifizetni mintha egy ismeretlentől vásárolta volna meg az autót, műszaki vizsga / honosítás, regisztrációs adó, forgalomba helyezési költségek.
Mind a két kérdésére az a válasz, hogy igen, jól értelmezett mindent a weboldalon.
Egyenes ági átírásnál, mindkettő születési anyakönyvi kivonatra szükség lesz? Vagy elég csak az egyik.
Köszönöm
Egy is elég, ha mind a két fél szerepel benne.
Az átírási költség 12.000.- Ft lesz, s ha a négy örökösnek meg kell állapodnia, hogy ki legyen az autó tulajdonosa.
Ha én, bátyámnak szeretném ajándékozni a nevemen lévő autót, akkor ugyanazokat a költségeket kell kifizetnie mintha nem családtagtól venne egy autót?
És ha esetleg írnánk egy adásvételit, hogy elajándékozom édesanyámnak, és az ő nevéről pedig testvéremnek akkor elvileg csak 12 000ft ugye?
Előre is köszönöm!
Igen, mindent jól írt le.
Apukám nevére vásároltam az autómat h a boztosítás alacsony legyen és most szeretném ajándékozással a nevemre íratni de üzembentartó apukám maradna a biztosítás ára miatt. Az lenne a kérdésem hogy a biztosítást újra kellene-e kötni?
Pontosan mi ennek a menete?
Nem kell új biztosítást kötni, a mostanin is az édesapja a szerződő.
A biztosítás marad a nevén, és 12.000.- Ft-ba fog kerülni az átírás.
Unokaöcsémnek ajándékoznám 14 éves autómat. Hol kell beszerezni az eredetiség vizsgálatról az igazolást?
Köszönöm válaszát.
Ott a környéken keressen egy eredetiség vizsga állomást és menjen el oda, elkészítik Önnek a vizsgálatot.
Most ki az autó tulajdonosa? Önök vagy egy idegen? Amennyiben Önök az autó tulajdonosa, akkor szükséges egy gyámhivatali ellenjegyzés.
Önnek mint ajándékozónak semmilyen költsége nincs.
Testvèrem édasanyánknak ajándékozná a gépjárművét. Érdeklődnék hogy ez milyen költséggel jár abban az esetben ha édesanyám lenne a tulajdonos én pedig az üzembentartó?
Anyakönyvi kivonatok kellene a Járási Hivatalba, 12.000.- Ft lesz a fizetnivaló, + szükséges kötniük egy kötelező biztosítást is, melyet weboldalunkon egyszerűen megtehetnek.
köszönettel
Teri Mama
12.000.- Ft lesz az átírás mert egyenes ágú rokonok. Igazolni kell az egyenes ágú rokonságot anyakönyvi kivonatokkal, és most már eredetiség vizsgálat sem kell.
A feleségem tulajdonában levő autót venném át üzembentartói szerződéssel. Ő egyenesági rokonnak számít?
előre is köszönöm a válaszát!
6.000.- Ft-ba fog kerülni a bejegyzés, vigyék a házassági anyakönívi kivonatot, kössenek az Ön nevére egy kötelező biztosítást ( melyet oldalunkon is megtehet ). Illetékmentes a folyamat, nem teljesen számít egyenes ágú rokonnak, de számít a kedvezmény az biztos.
Edesanyám férje ajándékozna nekem autót, ilyenkor ez közvetlenül, két anyakönyvivel egyeneságinak minősül?
Vagy csak két átírással Édesanyámon keresztül?
Köszönöm!
Úgy gondolom a leírtak alapján az Édesanyja férje nem az Ön Édesapja, így nem lesz egyenes ágú rokonok közötti átírás. Jól értem?
Azt szeretném megkérdezni, hogy mennyibe kerülne az, ha az apósom és én autót cserélnénk? Én lennék az ő autójának az üzembentartója, ő pedig az én autóm üzembentartója. Előre is köszönöm!
Körülbelül 2x 20.000.- Ft a költség, mert sajnos nem számítanak egyenes ágú rokonnak.
Kérdésem a következő!
Anyukámnak ajándékoznám 10 éves autómat! Tehát ő lenne a tulaj, de viszont az üzembentartó neve maradna (párom)!
10 éves autó, 75 kw, 1595 cm3!
Mennyibe kerülne az eljárás?
Köszönettel: Gábor
Egy napra írják az adásvételi szerződést és az üzembentartói kérlmet is, vigyék az Ön anyakönyvi kivonatát. Úgy számolom egyszer ki kell fizetni a forgalmi és a törzsönyv árát, ez bizonyos. Ezen kívül ha az Ön párja még nem a házastársa, akkor az átírási illeték 25 %-át, ha az üzembentartói jog pénzért kerül átadásra "papíron"
Üzembentartó nem változik!
Jelenleg is a párom "nem házastárs" az üzembentartó s maradna is! Csak tulajdonos változás lenne!!!
Akkor arra miért kéne bármit is fizetni?
De sajnos nem lettem okosabb, még mindig nem tudom körülbelül mennyibe kerül ez az egész folyamat?!
Gábor
2017. aug. 21. 12:48 ezt írta ("Disqus" ):
"Kedves Gábor! Egy napra írják az adásvételi szerződést és az üzembentartói kérlmet is, vigyék az Ön anyakönyvi kivonatát. Úgy számolom egyszer ki kell fizetni a forgalmi és a törzsönyv árát, ez bizonyos. Ezen kívül ha az Ön párja még nem a házastársa, akkor az átírási illeték 25 %-át, ha az üzembentartói jog pénzért kerül átadásra "papíron""
[image: Disqus] Settings
A new comment was posted on Biztoshely ------------------------------ *Biztoshely
Biztosítási Portál*
Kedves Gábor!
Egy napra írják az adásvételi szerződést és az üzembentartói kérlmet is, vigyék az Ön anyakönyvi kivonatát. Úgy számolom egyszer ki kell fizetni a forgalmi és a törzsönyv árát, ez bizonyos. Ezen kívül ha az Ön párja még nem a házastársa, akkor az átírási illeték 25 %-át, ha az üzembentartói jog pénzért kerül átadásra "papíron"
6:48 a.m., Monday Aug. 21 | Other comments by Biztoshely Biztosítási Portál
* Reply to Biztoshely Biztosítási Portál *
Biztoshely Biztosítási Portál’s comment is in reply to *Márta Gábor* :
Üdvözlet!
Kérdésem a következő!
Anyukámnak ajándékoznám 10 éves autómat! Tehát ő lenne a tulaj, de viszont az üzembentartó neve maradna (párom)!
10 éves autó, 75 ...
Read more ------------------------------
You're receiving this message because you're signed up to receive notifications about replies to mrtagbor.
You can unsubscribe from emails about replies to mrtagbor by replying to this email with "unsubscribe" or reduce the rate with which these emails are sent by adjusting your notification settings .
[image: Disqus]
Az anyakönyvi kivonatokat vigyék magukkal a Járási Hivatalba, más költségre nem kell számítsanak.
Igen, ez esetben a kötelező biztosítás szerződője szintén Ön marad, nem is kell új biztosítást kötnie. Amennyiben az üzembentartói és az adásvételi szerződés egy napon kerül kiállításra az összes költség 12.000.- Ft lesz.
Milyen ügyet?
Az unokámnak szeretném ajándékozni a kocsimat (lányom fia). Erre is vonatkozhat a családon belüli vagyonátruházás
Igen azonban szükséges igazolni az egyenes ágot két születési anyakönyvi kivonattal.
Feleségem édesapja és nagynénje örököltek 50-50 %-os tulajdonban egy személyautót. Erről a tényről hagyatéki végzés van. A gépjárművet a továbbiakban a feleségem használná. Kérdésem, hogy mik a lehetőségei ennek? Mekkora költsége van, ha mindkét örökös a feleségemnek ajándékozza a részét? Ehhez szükséges-e, hogy először az örökösök a nevükre irassák az autót, és utána történjen az ajándékozás? Megoldás lehet-e, ha az autó marad az örökösök tulajdonában, és csak az üzembentartó személye lesz a feleségem?
Köszönettel: Balázs
Lehet az autót egyből a felesége nevére írni, mind a hárman kellenek majd az ügyintézéshez. Az Ön apósa részével nincs gond, mert a feleségének Ő egyenes ágú rokona, így az díjmentes, de a nagynénje már nem, így nem tudom sajnos, hogy az okmányiroda mit fog kiszámlázni az Ő 50%-ra, de még az is lehet, hogy eredetiség vizsgálatot kell csináltassanak. Egyenes ágú rokonok között igaz már nem kell, de a nagynéni nem számít annak sajnos.
Feleségemnek szeretném ajándékozni egy autóbusz 50%-át. Ingyenes? Illetve nagyot néznek az okmányirodában, hogy csak a felét?
Elég nehéz kivitelezni a dolgot, biztosan az okményiroda tud csak segíteni Önnek ebben.
Ezenfelül azt is megkérdezném, hogy könnyű pótkocsi (szintén egyenes ágon ajándékozott) átírása hogyan működik, illetve milyen költségekkel jár.
Válaszukat előre is köszönöm!
Mind a kettő ügylet darabonként 12.000.- Ft-ba fog kerülni és minden intézhet Ön egyedül mint új tulajdonos.
Még annyit hadd kérdezzek meg, hogy az utánfutóhoz is ugyanolyan adásvételi szerződés kell-e mint a személygépkocsihoz.
Ha elajándékozom a fiamnak az autómat-párhuzamos biztosításom van-akkor vissza kapom a B10 bónusomat,ill.Neki mi lesz a B/M besorolása?
Vagy olcsóbb lenne üzembentartóival névre írni? Válaszát Köszönöm!
Sajnos igen minden költséggel számolnia kell azonban az üzembentartóváltás olcsóbb lehet.
Az alábbiak szerint alakul :
http://www.biztoshely.hu/uz...
Az üzembentartóváltáshoz az alábbi nyomtatványt itt tudja letölteni :
http://www.biztoshely.hu/im...
Az adásvételi szerződést kell kitölteni, ahol jelölni szükséges, hogy az adásvétel ingyenes.
üdv. Laci
Ugyanannyiban kerül, mintha egy teljesen idegen embertől vásárolna külföldön autót és azt szeretné Magyarországon forgalomba helyeztetni.
Ha az ajándékozó a férj az ajándékozott a feleség, mindkettőnek jelen kell lenni az okmányirodai bejegyzesnél vagy elég csak a feleségnek? Normál adásvétel esetén tudom, hogy mindket félnek van bejelentési kötelezettsége, de az ajándekozásnál ez nem tiszta. Köszönöm a segitseget.
Az ügyintézéshez szükséges az adásvételi nyilatkozat melyen ajándékozási lehetőséget szükséges bejelölni.
A Járás Hivatalban nem szükséges jelenleni az ajándékozónak.
Azonban a bejelentési kötelezettség alól az ajándékozó nem mentesül így az adásvételi nyilatkozatot szükséges a biztosítónak is eljuttatni.
Élettársak között lehetséges az ajándékozás természetesen csak az átírás nem lesz illetékmentes.
Lenti hozzászólásokat olvasva ha jól értem, akkor is kell vagyonszerzési adót fizetnem, ha a bátyám a kocsiját nekem ajándékozza. De ha "tegyük fel" édesanyámnak ajándékozza, aki másnap nekem ajándékozza, akkor nem. Van ebben logika? Az testvérem nem egyenes ági rokon, de mivel a anyánk ugyanaz...
Tudom, ez törvény, de akkor sem értem. :-/
Mi sem értjük, de jó a gondolatmenet.
Lenti hozzászólásokat olvasva ha jól értem, akkor is kell vagyonszerzési adót fizetnem, ha a bátyám a kocsiját nekem ajándékozza. De ha "tegyük fel" édesanyámnak ajándékozza, aki másnap nekem ajándékozza, akkor nem. Van ebben logika? Az testvérem nem egyenes ági rokon, de mivel a anyánk ugyanaz...
Tudom, ez törvény, de akkor sem értem.
Vettünk egy autót, én vagyok a tulajdonos, de a férjem az üzembentartó. Mivel egy napon történt az adásvételi szerződés és az átíratás, és a tulajdonos valamint az üzembentartó egyenesági rokon, , úgy tudom az üzembentartóra eső átírási illetéket vissza lehet igényelni. Hol lehet ezt megtenni, Nav, vagy Kormányablak? Mi ennek a menete pontosan? Köszönöm
Én erről nem tudom, én úgy gondolom mivel egy napon történtek a szerződések így az átírási illetéket az üzembentrtó és a tulajdonos osztották meg egymás között és nem kellett kifizetni az üzembentartói bejegyzéssel járó + illetéket.
Sajnos nem, mivel nem egyenes ágú rokonok. A testvér oldalágnak számít.
A férjem nekem ajándékozná az autóját, de ő maradna az üzembentartó. Ilyen esetben milyen költségek vannak?
Jól értelmezem, hogy csak a 2 x 6000Ft-os díj fizetésre lesz szükség a forgalmi engedély és a törzskönyv miatt?
Előre is köszönöm a válaszát.
Igen, jól tudja, 12.000.- Ft-ot fognak fizetni, de vinniük kell a házassági anyakönyvi kivonatukat.
Nincs ilyen szerződés, a hivatalos gépjármű adásvételi szerződésen tudja jelölni azt, hogy ingyenes az adásvétel.
Lejárt a banki hitel az autón, a bank kiadta az igazolást az okmányiroda részére, amivel átírathatom a tulajdonjogot a saját nevemre. Mi lenne a legegyszerűbb és költséghatékonyabb módja annak, hogy én továbbra is maradjak üzembentartó (a megszerzett biztosítási bónuszok miatt), viszont a tulajdonjogot a testvéremre szeretném íratni? Nem szeretnék kétszer forgalmit, törzskönyvet stb csináltatni, ha már ott ülünk az ügyintézőnél, megoldható-e egy körben? Másik kérdés, ha magamra íratnám, elvileg nem kéne eredetiségvizsgálat, ha viszont egy körben a testvéremre írjuk, akkor meg kell? Mi van, ha édesanyámra íratom, majd tovább a testvéremre? Szintén egy körben. Akkor megmarad az illetékmentesség, csak sok-sok papír, hogy az ember meghekkelje a rendszert...
Ha jól értem eddig a bank volt a tulajdonos, Ön pedig az üzembentartó. Ha most Ön lesz a tulajdonos is egyben és az üzembentartó is egyben a bónusz pontjai akkor is megmaradnak, és nem kell új biztosítást sem kötnie.
Ha ezen felül Ön inkább eladná testvérének az autót és Ön maradna az üzemben tartó, akkor + átírási díjat, + eredetiségvizsgálatot kell fizetnie, ezen kívül kell írnia egy adásvételi és egy üzembentartói szerződést is.
Ha az autót eladja mondjuk az anyukájának, Ő pedig egy szerződéssel eladja a testvérének, mármint az Ő fiának, akkor lehet az illetékmentességet intézni, csak szükségesek hozzá még az anyaknyvi kivonatok is. Ha egyenes ágban mennek az adásvételek, akkor nem kell eredetiségvizsgálat sem, de a testvér az nem számít sajnos egyenes ágú rokonnak.
Anyukámnak szeretném ajándékozni az autómat. Azt szeretném, hogy ez az átadásig meglepetés maradjon. Az átíráshoz szükség van anyukám jelenlétére, vagy elintézhetem egyedül az anyakönyvi kivonatokkal?
Egy ilyen meghatalmazással Ön is intézheti, az az egyetlen teendője, hogy ezt aláíratja vele...
http://www.biztoshely.hu/me...
Sajnálom a történteket.
A jelenlegi biztosítást kell érvényben tartania és fizetnie folyamatosan. Amint a hagyatéki végzés jogerőre emelkedett, be kell fáradnia a helyi Járási Hivatalba, ahol 12.000.- Ft.-ért a nevére írják az autót. Más teendője nincs.
Apám nekem szeretné ajándékozni a kocsiját. Elég idős, így a kötelező biztosítása is elég alacsony. kérdésem az lenne, hogy az ajándékozást követően hogy lehet megtartani a bónuszt és alacsonyan tartani a biztosítási díjat? Köszönettel.
Sajnos sehogy, mivel a bónusz besorolás az édesapja nevére szól. Esetleg azt lehetne csináni, hogy az autó tulajdonosa Ön legyen de az édesapja maradna mint üzembentartó, ez esetben a most érvényben lévő biztosítás folytatódhat.
Az iránt szeretnék érdeklődni, hogy ha nevelőapám nevén lévő autó esetén csak úgy lehetne illetékmentes az adás-vétel, ha először édesanyám nevére íratnánk az autót, majd utána az én nevemre?
Illetve az én nevemen lévő autót úgy lehetne az apósom nevére íratni, hogyha először a feleségem nevére ráíratnánk?
Válaszát előre is köszönöm
Igen, ez így járható út, de lehet a közbenső átírásokat ki lehet hagyni, csak a szerződéseket kell elkészíteni és mehet minden ügyintézés egyszerre.
az átírási illetékkel kapcsolatban szeretném kérdezni, hogy milyen módon tudom kifizetni: hol kaphatok csekket, hová lehet utalni az összeget, mert erre vonatkozóan sehol nem találok információt?
Előre is köszönöm a segítséget!
Az átírási illetéket a helyi Járási Hivatalban szabják ki Önre amikor a nevére veszi az autót. Ott is kell kifizetnie.
A nagyapám nekem szeretné ajándékozni az autóját (ennek menetét és költségeit ismerem). Az lenne a kérdésem, hogy az eredetiségvizsgálat és az illeték megfizetését elkerülhetjük-e azzal, ha először az édesapámnak (saját fiának) ajándékozná, majd mondjuk két nappal később az édesapám nekem ajándékozná? Úgy tudom, hogy 15 nap van a papírmunka elvégzésre. Tehát édesapám nem intézne semmit, hanem rögtön továbbajándékozná a részemre. Így megvalósul az egyenes ági rokonok közötti ajándékozás. De nem-e köthetnek bele, hogy 1-2 napon belül tovább lett ajándékozva?
Válaszát előre is köszönöm!
Vica
Jó a gondolatmenet, de a két adásvételi szerződés között nem kell két napot várni, lehet intézni az egészet egyszerre. A kötelező biztosítást a weboldalunkon gyorsan megkötheti.
Amire figyeljen: feltétlen vigyék az Ön és az Édesapja anyakönyvi kivonatát, mert csak ez esetben lesz illetékmentes az átírás, és 2017.04.01.-től az egyenes ágú rokonok között létrejött adásvétel esetben már nem is kell eredetiségvizsgálat, az egész folyamat költsége 12.000.- Ft lesz.
Van egy autó, melynek öcsém a tulajdonosa és édesanyám az üzembentartója. Szerernénk, ha az üzembentartói es a tulajdonjog is hozzám kerülne. Mi ilyenkor a teendő és milyen költségekkel jár? Előre is köszönöm a segítséget!
Mivel a testvéri kapcsolat csak oldalágnak számít, így ez esetben a teljes átírási költséget ki kell sajnos fizetnie.
Úgy gondolom, hogy az adásvételi szerződésen mind a két nevet tüntessék fel a biztonság kedvéért, és akkor rendben lesznek az iratok. Eredetiségvizsgálat akkor kell honosítás alkalmával, ha az autó EU-n kívülről érkezne.
Szeretnék tájékozódni hogy édesapám halálával a gépkocsit édesanyám örökli,ilyenkor az átírásnak milyen költségei vannak?
Ugyanolyan feltételek vonatkoznak az át írásra mintha vásárolt volna egy autót?
Köszönöm ha végig olvasta és várom válaszát
12.000.- Ft lesz az átírási költség csupán ez esetben és édesanyjának kell kötnie előtte egy kötelező biztosítást is, melyet weboldalunkon egyszerűen megtehetnek.
Férjem brit állampolgár, rendelkezik magyarországi tartózkodási engedéllyel, lakcímkártyával, adóazonosító jellel. 11 hónapja vásárolt Angliában egy járművet (saját nevére, brit forgalmiban UK lakcím szerepel), most szeretne a magyar hatóságoknál bejelenteni, magyar rendszámot rakatni rá. Mivel a tulajdonos személye nem változik, ez esetben is meg kell fizetni a vagyonszerzési illetéket? Válaszát előre is köszönöm.
Sajnos igen, sőt, honosítani is szükséges az autót valamint ki kell rá fizetni a regisztrációs adót is.
Azt szeretnèm meg kèrdezni, hogy ha párom apja elhalálozott, de a saját lánya az üzemben tartó.mely költsègek èrintik ez ügyben hogy tulajdonossá váljon?
12.000.- Ft lesz az átírási költésg + egy új kötelező biztosítást kell kötni a párja nevére, melyet itt a weboldalunkon megtehet.
2017.06.20. 10:44 ezt írta ("Disqus" ):
Egyenesági öröklés esetén hogyan történik a gépjármű átírása, kell-e hozzá SAJÁT NEVEMRE KGFB-t kötni és kell-e eredetvizsgálat? Válaszát köszönettel várom: Berkesi Bogi
Az új tulajdonos nevére kell kötni új kötelező biztosítást, eredetiség vizsgálat nem kell.
Azt szeretném kérdezni, hogy mi a helyzet, ha olyan gépjármű kerülne átírásra (anya-fia közötti tulajdonos váltás) ami még soha nem volt eredetiség vizsgálaton. (mikor a szülő tulajdonába került még nem létezett eredetiségvizsga). A törzskönyvben ez is van feltüntetve: "eredet ell. hiány." Az egyenes ági rokonok közötti tulajdonos váltáskor ez esetben sem kell eredetiség vizsgára vinni a gépjárművet? Valamint még egy kérdés, elegendő az ajándékozott fél születési anyakönyvi kivonata, vagy szükséges az ajándékozóé is az ügyintézéshez?
Köszönettel: Zoltán
Egyeneságú rokonok közötti adásvétel esetén nem kell eredetiség vizsgálat. Ez esetben sem fog kellenei.
Anyósom nekünk szeretné adni nem használt autóját. Anyósom román és magyar kettős állampolgár Romániában él (nincs magyar lakcíme és adószáma se) és az autó is Romániában van forgalomba helyezve: Mi Magyarországon élünk kivitelezhető e, hogy ne keljen a vagyonosodási illetéket fizessünk, valamint ennek az egésznek mi lenne a pontos menete?
Mindent fizetniük kell sajnos, műszaki vizsgát vagy honosítást, regisztrációs adót, biztosítást és a teljes forgalomba helyezési költséget.
Ha Ön lesz az új tulajdonos és a másik fia pedig az üzembentartó akkor 12.000.- Ft-ba fog kerülni az egész, ha az üzembentartói és az adásvételi szerződés is egy napon íródik, valamint ha viszik az anyakönyvi kivonatot is a Járási Hivatalba. Ezen kívül már csak a nagyobikk fiára kell kötniük egy kötelező biztosítást, melyet weboldalunkon gyorsan megtehet.
2017. június 15. 15:21 Disqus írta, :
Apósom új kocsit vett, a régi autóját pedig megkapjuk ajándékba. A feleségem nevén van egy kocsi, az enyémen jelenleg nincs. Hogyan tudjuk minimalizálni az átírási költségeinket? A feleségem mostani kocsiját ajándékozza nekem vagy az apósomtól kapott ajándék autónak a feleségem legyen a tulaja, én pedig az üzembentartója? Köszönöm a válaszukat.
Ha az apósától japott autón a felesége lesz az üzemben tartó, akkor ez az egész 6.000.- Ft-ba kerül. Ha a tulajdonosa lesz, akkor 12.000.- Ft.
Köszönöm a válaszukat!
A testvéri kapcsolat nem egyenes ágú, hanem oldalágú, így sajnos illetéket biztosan kell fizetniük. Az eredetiség vizsgálatot meg kellene kérdeznie a Járási Hivatalban, de szerinem az is szükséges lesz.
A gépjármű adásvételi szerződésnél nyomtatványon ajándékozásnál az ingyenes részt kell beikszelni, és nem szükséges külön ajándékozási szerződést írni, mivel ez ezzel a nyomtatvánnyal igazolható?
Jól írt le mindent.
Köszönöm a válaszukat
12.000.- Ft lesz az átírás, amennyiben anyakönyvi kivonatokkal tudják igazolni az egyenes ágú rokonságot.
Műszaki vizsgáztatni kell az autót központi vizsgabázison, ezt követően kell kötni egy kötelező biztosítást majd ha mindez megvan lehet menni forgalomba helyeztetni a járművet a helyi Járási Hivatalba. A költségeket nem tudom, egyedül csak azt, hogy a műszaki vizsga úgy 20-25.000.- Ft lesz, az átírás pedig 12.000.- Ft, a biztosítási költséget pedig a weboldalunkon megtalálható kötelező biztosítás kalkulátorral 5 perc alatt kiszámíthatja.
A hagyatéki végzés jogerőre emelkedése után lehetséges a gépjármű eladása, és amennyiben már egyből az új tulajdonos nevére írják át, akkor ez Önökre nézve díjmentes, mivel az új tulajdonos fizet mindent.
Megoldható a dolog, kell egy új adásvételi, egy üzembentartói kérelem, ki kell tölteni a a papírokat, kell vinni az anyakönyvi kivonatot, és az Ön nevén lévő kötelező biztosítási szerződést. 12.000.- Ft-ba fog kerülni minden.
Amint elkészül a hagyatéki végzés, lehet egyből már majd az Önök nevére írni az autót, viszont mivel az elhunyt felesége Önöknek nem egyenes ágú rokona sajnos, így teljes átírási költséget és egy eredetiség vizsgálatot is kell majd csináltatniuk.
Adásvételi szerződést kell írjanak a fele, ahol az ingyenes opciót kell megjelölni. Ezen kívül egy üzembentartói kérelmet is kell írni, amely az adásvételi szerződés dátumával megegyező legyen. Az anyakönyvi kivonatot is vigyék a járási hivatalba. A bejegyzés 12.000.- Ft-ba fog kerülni, eredetvizsga és új biztosítás sem kell, viszont a férje nevén lévő kötelező biztosításról egy igazolást vagy kötvényt vigyenek.
A tulajdonomban levő autómat a fiamnak ajándékoznám úgy, hogy a menyem lenne az üzembentartó. Meg lehet-e oldani ezt egy eljárással, s milyen költséggel járna? A fiam nevén már van egy autó, s azt szeretném, hogy a menyemnek is legyen külön kötelező felelősségbiztosítása, melynek bónuszát érvényesíteni tudná egy esetleges későbbi autócsere esetén. A lehető legolcsóbb lehetőség érdekelne!
Válaszát előre is köszönöm!
Amennyiben a menye ténylegesen a menye, azaz a fia felesége, akkor anyakönyvi kivonatokkal igazolni kell az egyenes ágú rokonságot Ön és a fia között, valamint a fia és a felesége között, ez esetben az egész procedúra 12.000.- Ft lesz. A biztosítás megkötésével kapcsolatosan is állunk rendelkezésére.
Üdvözlettel: Edit
Mi lenne az eljaras abban az esetben, amennyiben kulfoldon elo egyenes agi rokon ajandekoz magyar rokonnak gepjarmuvet. A jarmu nemet regisztracioval rendelkezik, a tulajdonos nemet lakhelye jelenik meg a papirokon.
Ilyenkor sem kell vagyoni illeteket fizetni? Hogyan celszeru ebben az esetben eljarni? A cel az, hogy a magyar rokon nevere keruljon es Magyarorszagon be legyen regisztralva az auto.
Elore is koszonom segitsegeteket.
Ez esetben sajnos nem számít, hogy rokon! Magyarországi autók esetében is csak az egyenes ágú rokonok esetében van illetékmentesség, de külföldről behozott autó esetében még az sem számítana. Mindent ugyanúgy kell majd fizetni, mintha nem is ismernék a német tulajdonost.
Írtam Önnek!
A bátyámnak adnék el egy autót. Ha jól tudom,kiterjesztették testvérekre is az illetékmentességet. Ha igen,akkor ajándékozási szerződéssel,vagy inkább sima adásvételivel érdemesebb ügyintézni? Ha adásvételi,akkor a vételár rublikában a feltüntetett összegnek van e jelentősége ?
Köszönettel Ferenc!
Úgy tudom, hogy a testvér sajnos oldalág. Ezért szerintem nem jár rá az illetékmentesség.
a fenti, testvérnek való átruházás kapcsán kérdezem: hogyha az oldalági adásvételt két egyenesági adásvétellel "helyettesitem" es az első adasvetel esetében az uzembentarto személye nem változik akkor lényegében kétszer 6000 Ft kifizetésével elkerülhető az illeték megfizetése. ez járható út lehet? köszönöm előre is mielőbbi válaszát. Attila
Megvan még a házassági anyakönyvi kivonat? Ha igen, akkor azzal igazolható az "egyenes ágú rokonság"...
Ha nincs akkor sajnos teljes átírási díjat kell fizetni, valamint eredetiség vizsgálatot is kell csináltatni.
A kérdésem egy külföldről behozott szgk. -ra vonatkozik.Ha testvéremtől vásárolt autóról van szó (Németországból) van e valami kedvezmény a behozatali illeték,regisztrációs adó stb.gyanánt vagy teljesen mindegy ez esetbe hogy a kocsi én vagy feleségem veszi a nevére a kocsit Magyarországon. (vagy ajándékozási szerződést kéne írni) Köszönöm segítségét.
Sajnos forgalomba helyezésnél olyan, mintha vad idegentől venné az autót.
2017. május 8. 13:25 Disqus írta, :
apukámtól mint lánya a gépjárműn megszerezném a tulajdonjogot de egyúttal azonos időben eladnám a menyemnek az üzembetartási jogot
így milyen lehetőségek vannak és milyen költségek merülnek fel szeretném a lehető legolcsóbban megoldani a dolgot
köszönöm a segitséget
tóth sándor
Az adásvétel vagy ha úgy tetszik ajándékozás és az azt követő üzembentartói bejegyzés ára 6.000.- Ft új forgalmi engedély + 6.000.- Ft új törzskönyv, valamint a vagyonszerzési illeték összegének 25%-a amire költségként számítania kell. Fontos, hogy az ajándékozó és az ajándékozott anyakönyvi kivonattal tudja igazolni az egyenes ágú rokonságot.
Mi van akkor, ha a nagypapa az unokájának ajándékozná az autóját? Tudom, ez nem egyenesági...illetve az, de kimarad egy generáció...ilyenkor mi a teendő?
Ez egyenes ágnak számít, csak anyakönyvi kivonatokkal kell igazolni az egyenes ágat és illetékmentes lesz a folyamat.
Az lenne a kerdesem,hogy edesapam most fogja nekunk ajandekozni az autojat!Aminek o csak az uzembentartoja a tulajdonosa az o verszerinti occse!Nalunk a tulajdonos a kisfiam lesz az uzembentarto pedig en sajat magam!Jelen esetben egy 96os evjaratu f astrarol beszelunk 1.8 motorral es 115kW teljesitmennyel!!Mennyi lesz a koltseg hogyan kell megoldani??
Ebben az esetben sajnos nem egyenes ágú ajándékozásról beszélünk, így ugyanolyan költségekkel kell számoljanak mint ha egy idegentől vásárolnák az autót. Eredetiség vizsgálat is szükséges hozzá.
Van egy motorkerékpárom (nevezzük A-nak), amin lejárt a műszaki vizsga, de a Bónusz 10-es biztosítást folyamatosan fizetem rá. Egy másik (B nevű) motoromat pedig most készülök honosíttatni Magyarországon. Mivel "A" motort nem használom, azt szeretném, hogy "B"-re kerüljön át a bónust 10-es biztosításom, de ezt "csak úgy" cserélgetni nem lehet. 3 esetben tudom csak áttetetni "A"-ról "B"-re a bónusz 10-et: vagy ha "A" tulajdonjogától megválok, vagy ha véleg kivonatom a forgalomból, vagy pedig ha valaki más válna üzembentartójává. Végleg kivonatni nem akarom, ezért a másik kettőn gondolkodom, hogy vajon melyik lenne költségesebb, egyszerűbb és jobb. Az a tervem, hogy édesapámnak vagy eladom/elajándékozom, vagy átadom neki mint új üzembentartónak. (Majd miután átkerült a Bónusz 10 a "B" motorra, visszaveszem tőle "A" motort, és ideiglenesen kivonatom a forgalomból fél évente.) A kérédseim "A" motort illetően vannak.
Azt tudom,hogy az üzembentartóis "oda-vissza cserét" műszaki vizsgáztatás nélkül nem úszhatom meg. Tehát itt a műszaki vizsga díján kívül még van 6000 Ft forgalmi engedély költség oda-vissza. (A motor jelenlegi állapotában most kicsit fázom a műszakiztatástól, csak ennyi a baj.) Emellett apámnak még kötelező biztosítást kell kötnünk, bár ez nem túl lényeges, mert a visszacsere után egyből felmondaná ezt a biztosítást, a pénz nagy részét pedig a biztosító visszafizeti.
Ha a másik (tulajdonjog változásos) verziót választom, akkor 6000 Ft a törzskönyv, amikor apám nevére kerül, és 6000 Ft, amikor újra visszakerül hozzám. Mivel műszaki vizsga nincs rajta, nyilván új forgalmi engedélyért nem kell fizetnünk, mert nem is kaphat apám nevére kiállított forgalmit. És itt el is akadt a tudományom. Akkor mi lesz a forgalmival? Vissza tudom venni úgy, hogy nincs forgalmi engedélye? Ennek a módszernek milyen buktatói lehetnek?
Előre is köszönöm a válaszát! Remélem, érthetően leírtam a gondolataimat!
Üdvözlettel: Bálint
Miért nem jegyezteti be édesapját az A jelű motoron mint üzembentartó és hagyja úgy? Ez esetben a B-re átvihető a bónusz. Ezt követően az A motort ideiglenesen ki lehet vonatni kb 3.000.- Ft.-rt fél évente a forgalomból.
Édesapám egy Oroszországban bejegyzett gépkocsit ajándékozna nekem. Ez esetben, a vámügyintézés után vagy azzal egyidőben érvényesülnek-e a fent leírtak?
Válaszukat előre is köszönöm!
A vámolás az első úgy tudom, utána minden úgy van ahogyan leírtam korábban.
Kedves
Biztoshely!
2017.
április 4-én megváltozott a 326/2011. Kormányrendelet, amely 7. bekezdésének g.)
pontja már úgy rendelkezik, hogy az előzetes eredetiségvizsgálat elvégzése
nélkül is nyilvántartásba kell venni a jármű tulajdonjogában bekövetkezett
változást, ha annak jogalapja......
Idemásolom, legyenek kedvesek
leellenőrizni, így a kb. 18 ezer forintos eredetiségvizsgálat díját sem kell
ezekben az esetekben elvégezni.
11.
Előzetes eredetiségvizsgálat
52. § (1) Az előzetes eredetiségvizsgálatot el
kell végezni:
a) a 42. § (3) bekezdés b) pontjában foglalt eseteket kivéve, a
használt jármű, továbbá a gyártótól származó járműkísérő lappal nem rendelkező
új jármű, valamint a járműnyilvántartásba korábban még nem vett lassú jármű,
vagy egyéb jármű első forgalomba helyezésekor;
b)149 a forgalomból végleg
vagy átmeneti időszakra kivont jármű ismételt forgalomba helyezésekor;
c) a
jármű alvázszámának megváltoztatásával járó műszaki beavatkozást - alvázszámot
hordozó szerkezeti elem, alváz vagy karosszéria cseréje - megelőzően;
d) a
jármű - kivéve a lassú járművet és a lassú jármű pótkocsiját - tulajdonjogában
bekövetkezett változás nyilvántartásba vételekor.
(2) A forgalomba m� �g nem
helyezett sérült jármű esetében az előzetes eredetiség ellenőrzést a jármű
alvázszámának megváltoztatásával járó műszaki beavatkozást - alvázszámot hordozó
szerkezeti elem, alváz vagy karosszéria cseréje vagy javítása - és a közlekedési
hatóság műszaki megvizsgálását megelőzően kell kezdeményezni.
(3) A 43. §-ban
meghatározott külföldről belföldi üzemeltetés céljából behozott járművek
esetében az előzetes eredetiségvizsgálatot a származás-ellenőrzés eredményéről
szóló határozat jogerőre emelkedését követően lehet elvégeztetni.
(4) Az (1)
bekezdés a)-d) pontjában felsorolt esetekben a közlekedési igazgatási ügyintézés
megkezdésének feltétele az eljárás kezdeményezését megelőzően legfeljebb hatvan
napon belül elvégzett előzetes eredetiségvizsgálat. A hatvan napos határidőbe
nem számít be az az idő, amíg az eredetiségvizsgálatot követő büntetőeljárás
során a jármű lefoglalás miatt a hatóság őrizetében volt.
(5) A jármű
eredetiségvizsgálatának eredménye a közlekedési igazgatási eljárásban egyszer
használható fel, amelynek tényét a közlekedési igazgatási hatóság a
nyilvántartásba rögzíti.
(6) Az (1) bekezdésben felsorolt közlekedési
igazgatási eljárásban a közlekedési igazgatási hatóság ellenőrzi a jármű
előzetes eredetiségvizsgálatának meglétét, eredményét, valamint annak
érvényességi idejét.
(7)150 Az előzetes eredetiségvizsgálat elvégzése nélkül
is nyilvántartásba kell venni a jármű tulajdonjogában bekövetkezett változást,
ha annak jogalapja
a) öröklés,
b)151 jogi személyek átalakulásával,
egyesülésével, szétválásával bekövetkezett vagyonszerzés, feltéve, hogy az
újonnan létrejött gazdálkodó szervezet a korábbinak általános jogutódja
lesz,
c) a közös tulajdon megszüntetése, ha a jármű valamelyik tulajdon
ostárs tulajdonába kerül vagy annak jogalapja közös tulajdon létesítése, ha az
egyik tulajdonostárs korábban a jármű tulajdonosa volt,
d) a pénzügyi
lízingszerződés teljesítése, amelynek során a jármű nyilvántartott üzemben
tartója a jármű tulajdonjogát megszerzi,
e) állami vagy önkormányzati szerv,
vagy önkormányzat kezelésében lévő jármű más állami vagy önkormányzati szerv,
vagy önkormányzat részére történő átadása,
f) a használt jármű cégjegyzék
vagy vállalkozói igazolvány alapján az adásvétel időpontjában fő tevékenysége
szerint gépjármű-kereskedelemre jogosult szervezet vagy vállalkozó tulajdonába
kerülése, kivéve a rendeltetésszerű használat céljából történő
tulajdonszerzést,
g)152 a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény
8:1. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott közeli hozzátartozók egymás
közötti tulajdonátruházása.
(8) A muz eális jellegű járművekkel kapcsolatos
közlekedési igazgatási eljáráshoz, továbbá a négykerekű segédmotoros kerékpárok
első magyarországi forgalomba helyezésére irányuló közlekedési igazgatási
eljáráshoz az előzetes eredetiségvizsgálatot nem kell elvégezni.
Üdvözlettel
és köszönettel az eddigi tanácsokat, Ildikó
2017. április 4-én megváltozott a 326/2011. Kormányrendelet, amely 7. bekezdésének g.) pontja már úgy rendelkezik, hogy az előzetes eredetiségvizsgálat elvégzése nélkül is nyilvántartásba kell venni a jármű tulajdonjogában bekövetkezett változást, ha annak jogalapja......
Idemásolom, legyenek kedvesek leellenőrizni, így a kb. 18 ezer forintos eredetiségvizsgálat díját sem kell ezekben az esetekben elvégezni.
11. Előzetes eredetiségvizsgálat
52. § (1) Az előzetes eredetiségvizsgálatot el kell végezni:
a) a 42. § (3) bekezdés b) pontjában foglalt eseteket kivéve, a használt jármű, továbbá a gyártótól származó járműkísérő lappal nem rendelkező új jármű, valamint a járműnyilvántartásba korábban még nem vett lassú jármű, vagy egyéb jármű első forgalomba helyezésekor;
b)149 a forgalomból végleg vagy átmeneti időszakra kivont jármű ismételt forgalomba helyezésekor;
c) a jármű alvázszámának megváltoztatásával járó műszaki beavatkozást - alvázszámot hordozó szerkezeti elem, alváz vagy karosszéria cseréje - megelőzően;
d) a jármű - kivéve a lassú járművet és a lassú jármű pótkocsiját - tulajdonjogában bekövetkezett változás nyilvántartásba vételekor.
(2) A forgalomba még nem helyezett sérült jármű esetében az előzetes eredetiség ellenőrzést a jármű alvázszámának megváltoztatásával járó műszaki beavatkozást - alvázszámot hordozó szerkezeti elem, alváz vagy karosszéria cseréje vagy javítása - és a közlekedési hatóság műszaki megvizsgálását megelőzően kell kezdeményezni.
(3) A 43. §-ban meghatározott külföldről belföldi üzemeltetés céljából behozott járművek esetében az előzetes eredetiségvizsgálatot a származás-ellenőrzés eredményéről szóló határozat jogerőre emelkedését követően lehet elvégeztetni.
(4) Az (1) bekezdés a)-d) pontjában felsorolt esetekben a közlekedési igazgatási ügyintézés megkezdésének feltétele az eljárás kezdeményezését megelőzően legfeljebb hatvan napon belül elvégzett előzetes eredetiségvizsgálat. A hatvan napos határidőbe nem számít be az az idő, amíg az eredetiségvizsgálatot követő büntetőeljárás során a jármű lefoglalás miatt a hatóság őrizetében volt.
(5) A jármű eredetiségvizsgálatának eredménye a közlekedési igazgatási eljárásban egyszer használható fel, amelynek tényét a közlekedési igazgatási hatóság a nyilvántartásba rögzíti.
(6) Az (1) bekezdésben felsorolt közlekedési igazgatási eljárásban a közlekedési igazgatási hatóság ellenőrzi a jármű előzetes eredetiségvizsgálatának meglétét, eredményét, valamint annak érvényességi idejét.
(7)150 Az előzetes eredetiségvizsgálat elvégzése nélkül is nyilvántartásba kell venni a jármű tulajdonjogában bekövetkezett változást, ha annak jogalapja
a) öröklés,
b)151 jogi személyek átalakulásával, egyesülésével, szétválásával bekövetkezett vagyonszerzés, feltéve, hogy az újonnan létrejött gazdálkodó szervezet a korábbinak általános jogutódja lesz,
c) a közös tulajdon megszüntetése, ha a jármű valamelyik tulajdonostárs tulajdonába kerül vagy annak jogalapja közös tulajdon létesítése, ha az egyik tulajdonostárs korábban a jármű tulajdonosa volt,
d) a pénzügyi lízingszerződés teljesítése, amelynek során a jármű nyilvántartott üzemben tartója a jármű tulajdonjogát megszerzi,
e) állami vagy önkormányzati szerv, vagy önkormányzat kezelésében lévő jármű más állami vagy önkormányzati szerv, vagy önkormányzat részére történő átadása,
f) a használt jármű cégjegyzék vagy vállalkozói igazolvány alapján az adásvétel időpontjában fő tevékenysége szerint gépjármű-kereskedelemre jogosult szervezet vagy vállalkozó tulajdonába kerülése, kivéve a rendeltetésszerű használat céljából történő tulajdonszerzést,
g)152 a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 8:1. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott közeli hozzátartozók egymás közötti tulajdonátruházása.
(8) A muzeális jellegű járművekkel kapcsolatos közlekedési igazgatási eljáráshoz, továbbá a négykerekű segédmotoros kerékpárok első magyarországi forgalomba helyezésére irányuló közlekedési igazgatási eljáráshoz az előzetes eredetiségvizsgálatot nem kell elvégezni.
Üdvözlettel és köszönettel az eddigi tanácsokat, Ildikó
Szeretnék érdeklődni, hogy örököltem egy autót a nevelőapámtól amit a közjegyző a mai napon közokiratba is foglalt. Elsősorban az érdekelne, hogy ez nekem mennyibe kerülne és, hogy ezt én azonnal szeretném is továbbadni a neveltlányomnak. kérdezném hogy nekem előbb a nevemre kell-e iratni az autót vagy rögtön tovább adhatnám-e a neveltlányomnak? Már csak azért se lenne mindegy a dolog hogy ne kelljen kétszer átiratni az autót.
Írják meg mai nappal a nevelt lányával az adásvételi szerződést, a nevelt lánya kössön a nevére egy kötelező biztosítást és párhuzamosan lehet intézni mindent a helyi járási hivatalban. Mivel a nevelt lánya lesz a tulajdonos szükséges egy eredetiségvizsgálatot végeztetni. Ez esetben Önnek semmilyen költsége sem lesz, mindent az új tulajdonos fizet ez esetben, Önt csak felvezetik mint köztes tulajdonos.
Édesapám elhunyt, autót is örököltem. Kötelező biztosítást már kötöttem a nevemre. Milyen további költségekkel kel számolnom, ha átírásra megyek a kormányablakhoz?
Köszönöm a választ!
6.0000.- Ft az új forgalmi és 6.000.- Ft az új törzskönyv ára amivel még számolnia kell.
Elolvasgattam az erre vonatkozó bejegyzéseket, illetve kérdéseket és válaszokat is. Nagyon sok hasznos információt sikerült megtudnom, azonban vannak még felmerülő kérdéseim.
Az autó tulajdonosa és üzembentartója is én vagyok. Végrehajtási eljárás miatt gépjármű kb. 2 éve ki van vonva a forgalomból, rendszám leadva. A végrehajtási eljárás megszűnt, rendelkeztek az ismételt forgalomba helyezéséről a Kormányhivatal felé. A forgalomból való kivonást megelőzően a KGF biztosításban is volt elmaradást, fizetés miatt megszűnt státusszal és valamennyi baleseti adót is kiszabtak.
Az ügyintézés, forgalomba helyeztetés előtt szeretnék tájékozódni. A fiamnak szeretném ajándékozni a gépjárművet, mert nincs rá szükségem. Ahogy olvastam a biztosítási díjelmaradás miatt nem elég, ha üzembentartót váltunk, hanem az ajándékozás lehet egy opció arra, hogy a biztosítási díjhátralékot, baleseti adót, stb. ne fizettessék meg vele.
Az ajándékozási adás-vételi szerződés, (üzembentartói ilyenkor nem kell?) + részemről egy meghatalmazás, születési anyakönyvi kivonatok, az okmányaim másolata, a fiam nevére megkötött biztosítás, jelenlegi törzskönyv, illetve az eredetiségvizsga szükséges az ismételt forgalomba helyezéshez és az átíratáshoz? Vagy előbb nekem, mint jelenlegi tulajdonosnak kell fogalomba helyeztetnem?
Ajándékozási szerződésnél illetékmentes, így elvileg az új forgalmi (6.000,-), az új törzskönyv (6.000,-), az eredetvizsga (kb. 18.000,-) + a biztosítási díj (melyet itt Önöknél is meg tudok kötni – akár én is a fiam nevére) + az ismételt forgalomba helyezés díja.
Válaszukat köszönöm, elnézést, ha hosszúra nyúltak a kérdéseim.
Üdvözlettel:, további jó munkát kívánva: Ildikó
Ön teljesen jól írta le a dolgokat, csak az ajándékozás a megoldás ez esetben ( adásvételi szerződést kell írniuk, melyen az ingyenes opciót jelölik be ). Üzembentartói kérelem ebben az esetben nem kell, szükségtelen, hisz tulajdonos váltás lesz.
Az összegek is rendben vannak, körülbelül 30.000.- Ft-ba fog kerülni az átírás + a gyermeke nevére egy kötelező biztosítást kell kötni az átírás előtt, lehetőleg az adásvétel napján.
Az átíráshoz az Ön papírjai nem kellenek, és a gyermek születési anyakönyvi kivonatát vigyék magukkal.
Igen, az adás-vételinél (ajándékozási) szerződésnél erre gondoltam én is természetesen.
A kronológiát köszönöm (adás-vétel, biztosítás megkötése napján, átírás előtt)
Még egyszer nagyon szépen köszönöm, Ildikó
Ez Önökön múlik, ugyanis az üzembentartói státusz akár naponta megcserélhető.
Személygépjármű vásárlása előtt állok! Az unokatestvéremtől vásárolom a gépjármüvet. Én csak az üzembentartó leszek, az unokatestvérem marad a tulajdonos. Ebben az esetben milyen költségekre kell számitanom ? Válaszát előre is köszönöm !
Az unoka testvér sajnos nem egyenes ágú rokon, így a teljes üzembentartói bejegyzés költségét ki kell fizetnie.
Személygépjármű vásárlása előtt állok. Az lenne a kérdésem, ha a gépjárművet megveszem, és aznap elajándékozom egyenes ágbeli rokonnak, akkor a vagyonszerzési illeték hogy alakul ? Az oldalukat olvasván 50%-ot kell fizetni, az okmányiroda tájékoztatása szerint 75%-ot.
Válaszát előre is köszönöm !
Mivel Ön ismeretlentől veszi az autót, egy teljes átírási illetéket ki kell fizetnie és egy eredetiség vizsgálatot. Mivel egyenes ágú rokona lesz az autó bejegyzett tulajdonosa, így az Ő nevére kell majd kifizetni a forgalmi és a törzskönyv árát.
A kérdésem ez esetben az lenne, hogy milyen "ágú"-nak számít ilyenkor az ajándékozás, ha nagypapa unokájának ajándékozza, ilyenkor férjem lehet a tulajdonos és én az üzemben tartó? milyen költségekkel jár az új forgalmin, törzskönyvön és eredetiségvizsgán kívül ?
Köszönöm a válaszokat!
Az adásvételi szerződést és az üzembentartóit is egy napra datálják, akkor csak azok a költségek fognak felmerülni amiket Ön is írt. Anyakönyvi kivonatokat vigyék a járási hivatalba az illetékmentességek miatt. Szeretném megjegyezni csupán, hogy ha a férjének még nincs jogosítvány attól még lehet tulajdonos és üzembentartó is, és biztosítást is köthet, így akár Ön ki is hagyható az üzembentartói procedúrából.
Válás után vagyok és volt feleségem nevén van az autó, viszont én vagyok az üzemben tartó. Házastársi vagyonközösséget megszüntető szerződést írtunk, melynek keretében az autó 1/2-ed részét megvásároltam, így átírhatom az autót a saját nevemre. Miven eddig is én voltam az üzemben tartó, a biztosítás is az én nevemen van, ilyen esetben milyen papírokat kell bemutatnom és milyen díjakra számíthatok?
Köszönöm előre is.
Péter
Ez esetben új kötelező biztosítást nem kell kötnie, hiszen eddig is Ön volt a szerződő. A helyi járási hivatalban viszont a teljes átírási költséget, valamint az eredetiségvizsgálatot is ki kell majd fizetnie sajnos.
Azt szeretnem kerdezni h meglevo hiteles automat eladhatom e ha meg hitel van rajta de a hitwl tovabbra is az en nevemen maradna , az auto torzskonyvevel en rendelkezem. Szoval arirathato e az onkormanyzatnal az auto ezen feltetelek mellett?
Valaszat elore is koszonom
Sajnos nem, mert az autón elidegenítési tilalom van bejegyezve addig, ameddig a hitel nincs kifizetve.
Új autót vásároltam és a régit a fiamnak adom. A kérdésem, hogy ez milyen költséggel jár ? Válaszát előre is Köszönöm.
Ötvös Imre
Mivel egyenes ágú rokonok, 30.000.- Ft körüli összegre kell számítania, hogy a régi autóját a fiának adja. Ebből 6000 Ft az új forgalmi, 6000 az új törzskönyv, és kb 18000 Ft az eredetiség vizsgálat.
Köszönöm a gyors, korrekt választ !
Szép napot kívánok !
Ez esetben eredetiség vizsgálat sem kell, a többi úgy van, ahogyan leírta.
Mivel az autó Németországban van nem lesz jó így, mivel kötelező az eredetiség vizsgálat, amit csak Magyarországon lehet elvégeztetni.
Sajnos nem. A teljes forgalomba helyezési költséget, a regadót és a honosítást/műszaki vizsgát is ki kell fizetnie teljesen.
Érdeklődni szeretnék hogy működik ha esetleg tesom nekem ajándékoza a nem használt autóját mert vett másikat! És hogy kell e valamit fizetni az átírásnál?!!
A testvérek közötti ajándékozás sajnos nem számít egyenes ágú rokonságnak, mert az oldalági és ez esetben nincs illetékmentesség. A testvére valamelyik szülőnek ajándékozza oda az autót, Ön pedig az üzembentartó legyen. Ez esetben lesz illetékmentes a folyamat.
Adásvételi szerződést kell írjanak egymás között ( gyermek - szülő ), ahol az ingyenes tulajdonszerzési okot szükséges bejelölni, majd egy üzembentartói kérelmet is az adásvételi szerződés napjára dátumozva ( szülő és Ön között ) Ez esetben szükség lesz még egy eredetiségvizsgálatra, kötelező biztosításra, ( melyet weboldalunkon 10 perc alatt megköthet ), és a helyi járási hivatalban 6000 Ft-ot fog fizetni a forgalmi engedélyre, és 6000 Ft-ot pedig a törzskönyvre. A járási hivatalba szükséges vinnie az anyakönyvi kivonatát is minden szereplő félnek, ami igazolja az egyeneságú rokonságot.
A vagyonszerzési illeték alól mentesülni lehet abban az esetben, ha a gépjármű külföldi és családon belül történik a vásárlás? Honosítani szeretném miután a külföldön tartózkodó testvéremtől megvásároltam.
Köszönöm a válaszát.
Első magyarországi forgalomba helyezés esetén sajnos nem számít, hogy az autó külföldi tulajdonosa az Ön egyenes ágú rokona.
Érdeklődnék hogy ajándékozás esetén mindkét félnek mennyi ideje áll rendelkezésére h az "átírás" tényét jelezze az okmányirodában, elletve h egyszerre kell e bemenniük az okmányirodába ?
Minden változás bejelentésre 15 naptári napja van ugyanúgy mint adás-vétel esetében. Nem szükséges, hogy egyszerre fáradjanak el a járási hivatalba.
A férjem örökölt egy autót 2013-ban apukájától,ami a nevére került,de az anyósom az üzembentartója ,mert úgy gondolta,hogy használni fogja,de most én szeretném átvenni az autót.Mi ennek a legköltséghatékonyabb megoldása,és ez mennyibe kerül .Üzembentartó váltás, vagy a férjem nekem ajándékozhatja az autót 5 éven belül az örökléstől,hogy tulajdonos legyek ne üzembentartó és ne kelljen neki fizetni semmit?Vagyonszerezési illeték,eredetiségvizsgálat van?
Előre is köszönöm a választ!
Marcsi
Ez esetben egy üzembentartói kérelmet kell kitölteni, ahol fel kell vezetni a tulajdonost, a régi üzembentartót és Önt mint új üzembentartó. Mivel a kedves férje a tulajdonos így házassági anyakönyvi kivonatot szükséges vinniük még a járási hivatalba, + az Ön nevére szóló biztosítást, és ez esetben 6000 Ft lesz az üzembentartói bejegyzés teljes költsége.
Üzembentartói kérelmet itt tud letölteni: http://www.biztoshely.hu/uz...
Biztosítását weboldalunkon gyorsan megkötheti a nevére itt: http://www.biztoshely.hu/
Eredetiségvizsgálat üzembentartó váltás esetében nem kell.
Ha én vettem egy autót és még nincs a nevemre írva de ha én egyenesen ugy szeretném hogy édesapam legyen az uzembentartó akkor kell-e illetéket fizetni!?
Az eredtvizsga az már megvan. És a biztosítás édesapam nevére már megvan kötve.
Köszönöm.
Amennyiben az adásvételi szerződés napja és az üzembentartói kérelem napja egy dátumra datálódik, akkor illetékmentes az üzembentartói bejegyzés.
Édesanyám vásárolna egy autót, aminek én lennék az üzembentartója. Az üzembentartói és az adás-vételi szerződés dátuma megegyezne. Kérdésem, hogy a vagyonszerzési illetéken és a forgalmi és törzskönyv 6-6e forintos díján felül ebben az esetben van-e plusz költség, illetve szükséges-e valamilyen extra dokumentum az ügyintézéshez?
Köszönöm,
Gábor
Ebben az esetben még egy eredetiségvizsgálatra lesz még szükség, de egyéb fizetni valója nem lesz. Ha egy dátummal születik az adásvételi szerződés és az üzembentartói kérelem, akkor az üzembentartói bejegyzés illetékmentes.
A testvéremtől szeretném megvásárolni az autóját. Ebben az esetben szükséges-e új eredetiségvizsgálatot készíttetni, vagy elfogadható az, amely akkor lett kiállítva, amikor a testvérem tulajdonába került az autó?
Segítségét előre is köszönöm!
Sajnos szükséges az eredetiség vizsgálat, mert azt adásvétel alkalmával el kell végeztetni függetlenül attól, hogy esetleg családon belüli az átírás. Új biztosítást is szükséges kötnie Önnek az adásvétel napjától, melyet weboldalunkon könnyedén eszközölhet.
Nagymama ajándékozta a kiskorú unokának az autót, van ilyenkor illeték, illetve mi kell z átíráshoz?
Köszönöm előre is válaszát !
Illetékmentes a folyamat, amennyiben anyakönyvi kivonatokkal bizonyítják az egyenes ágú rokonságot. A folyamathoz még szükséges kötniük egy kötelező biztosítást, melyet weboldalunkon azonnal megtehet, illetve szükséges még egy eredetiség vizsgálat, forgalmi engedély, törzskönyv, és a tulajdonos személyes okmányai.
Ha édesapámtól megvásárolom adásvételi szerződéssel az autóját, fix összegért. (nem ajándékozás) akkor is érvényes, hogy nem kell vagyonszerzési-átírási illetéket fizetni? Válaszukat köszönöm!
Ahhoz, hogy a folyamat illetékmentes legyen, az átírás során szükséges vinniük az anyakönyvi kivonatot, amelyben mind a ketten szerepelnek, illetve úgy gondolom ez esetben az ajándékozást kellene választani.
Párom vett nekem ajandekba egy autót adasvételivel de szeretném mindeképp nevemre venni mert külföldre járok .. Átadhatja ajandékozásival ha a feleségem ?
üdv : A.
A felesége lett a tulajdonos? Jól értem?
Ha igen, akkor természetesen Önnek mint egyenes ágú rokon, ingyenes adásvétellel átadhatja, illetékmentes lesz, tehát nem kerül plusz költségbe.
Az ajándékozás ingyenes!
2017. febr. 19. 14:27 ezt írta ("Disqus" ):
Ismerősöm egyedüli örökösként egy több mint 20 éves autót örököl édesapjától. Az autóra azonban nincs szüksége, szeretné kivonatni a forgalomból, illetve bontásra adni anélkül, hogy átiratná előtte a nevére (úgymond költségkímélés miatt). Van ilyenre lehetőség vagy mindenképpen át kell iratnia?
Tisztelettel: Tünde
Ez esetben az Ügymenet a következő!
1.- Ismerőse a jogerős hagyatéki végzésből készítsen egy sima másolatot, majd az eredeti végzéssel, a forgalmival, törzskönyvel és az autóval menjen el egy hivatalos autóbontóba, ahol ott hagyhatja a járművet melyről kap egy hivatalos határozatot. ( A hagyatéki végzésből a másolatot hagyja ott a bontóban! )
2.- A bontási átvételi határozattal, eredeti hagyatéki végzéssel, forgalmi engedéllyel, törzskönyvvel együtt ezt követően el szükséges menni a helyi járási hivatalba, ahol a nevére átvezetik az autót, majd azt végleg ki is vonatják. Ez esetben nem fognak a nevére forgalmi engedélyt és új törzskönyvet sem kiállítani, mert felesleges. Ha így jár el az ismerőse, akkor ezeket a költségeket sem kell kifizetnie.
Sajnos nem. Egyenes ágú rokon a szülő, gyermek, és most már a házastárs is, de az Önök esetében a két hölgy sajnos nem egyeneságú rokonok.
Olyan kérdésem lenne hogy ha a férjem ajándékozza nekem a gépjárművet akkor is kell eredetiségvizsgálatot csinálni?
Sajnos ez esetben is kötelező az eredetiség vizsgálat.
Olyan kérdésem van, hogy nagyszüleim szeretnének megajándékozni egy autóval. Viszont külföldi rendszámú, én azt MO.-on átírhatom saját nevemre a meglévő szerződésekkel?
Ez esetben az autót forgalomba helyezés előtt honosíttatni szükséges majd a regisztrációs adót is ki szükséges fizetni, ez után lehet a járművet forgalomba helyeztetni Magyarországon.
Amennyiben változik a gépjármű tulajdonosa, abban az esetben sajnos szükséges az eredetiség vizsgálat.
azt az információt kaptam, hogy üzembentartó váltás esetében, amennyiben az házastárs, nincs szükség eredetiségvizsgálatra. Helyes ez az infó?
Köszönöm
Igen, jó az információ, üzembentartó váltás esetében egyáltalán nem szükséges eredetiségvizsgálatot csináltatni.
Ajándékozási szerződéssel kapok autót a nagypapámtól. A kérdésem, hogy ez esetben is szükség van eredetiség vizsgára?
Köszönettel:
Julianna
Sajnos ajándékozás esetén is szükséges és előírt az eredetiség vizsga.
Ugyanis a házastársak közötti vagyonátruházás is mentes az vagyonszerzési illeték alól.
Az illeték törvény 26.§(1) (z) pontja szerint Mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól a vagyonszerzés, ha
za) egyenes ági rokonok egymás közötti vagyonátruházásából,
zb) házastársak egymás közötti vagyonátruházásából,
származik.
Teljesen jogos az észrevétele, köszönjük szépen! A cikket javítottuk, sajnos ez a rész még nem lett frissítve.
Az Ön által megosztott információk teljesen helytállóak, ugyanis az illetékmentesség már vonatkozik a férj/feleség kapcsolatra is. A törvény sajnálatosan a hivatalos élettársi kapcsolatra viszont nem vonatkozik.
Az anyakönyvi kivonatot a Járási Hivatalban kérik abban az esetben, ha egyenes ágú személyek között történik meg az átírás vagy az üzembentartói bejegyzés, mert ebben az esetben az illetéket nem kell megfizetni.