Külföldről behozott autó gépjármű kötelező felelősségbiztosítás kötése
Hosszú időn keresztül jó üzletnek számított külföldről behozni autót, akár saját részre, akár eladásra. A helyzet azonban megváltozott, amikor 2003-ban bevezetésre került a regisztrációs adó, amelynek következtében lényegében elolvadt az, az árelőny, amiért érdemes volt külföldön gépjárművet vásárolni. Természetesen azért még ma is sokan mennek ki az Unió más országaiba gépkocsit venni, mert egyrészt még így is van egy kis árelőny a vásárláson, illetve, ha más haszna nincs is a vásárlónak, annyi legalább van, hogy ugyanazért az árért tőlünk nyugatra egy sokkal jobb állapotban lévő autót lehet vásárolni. Külföldön történő autó vásárlás esetén érdemes nagyon odafigyelni, hogy kitől vásárol az ember, és hogy az autó papírjai rendben vannak-e, ezért ajánlott kiutazás előtt információkat begyűjteni a megbízható autókereskedésekről. Természetesen a külföldről behozott gépjárművek magyarországi forgalomba helyezésének is meg vannak a maga szigorú szabályai.
Számolja ki itt a kötelező biztosítását! – 11 biztosító díjából választhat.
A határ átlépésénél nem kell semmit fizetni, nem kellenek okmányok, ugyanis az autó áfáját abban az országban kellett befizetni, ahol az autót vásárolta az illető, illetve az ideiglenes rendszámot is. Ami még fontos, hogy a hazaút alatt is kell biztosítással rendelkeznie az új tulajdonosnak, amit az ideiglenes rendszámmal együtt abban az országban kell beszerezni, ahol az autót vásárolta. Itthon az első út a Nemzeti Közlekedési Hatósághoz kell, hogy vezessen, ahol elvégzik az autó honosítását, azaz hogy az autó alkalmas-e Magyarországon a közlekedésben való részvételre, illetve kiállításra kerül a „Műszaki Adatlap”, amelyre elsősorban a Vámhivatalnak lesz szüksége a regisztrációs adó megállapításához.
A Nemzeti Közlekedési Hatóságtól az út a Vámhivatalnál folytatódik, ahol a regisztrációs díj megállapítja, és befizetése történik meg. Ezután következik a már ismert átírási procedúra az okmányirodában. Előtte azonban még van egy nagyon fontos kötelezettsége a tulajdonosnak. Ez pedig nem más, mint a külföldről behozott autó gépjármű kötelező felelősségbiztosítás kötése. Ugyanis a kötelező felelősségbiztosítás megkötése nélkül Magyarországon nem vehet részt gépjármű a közúti forgalomban. Ez pedig ugyanúgy vonatkozik a külföldről behozott gépjárművekre, mint a belföldön vásároltakra.
Itt kérhetsz teljes összehasonlítást!
Tedd fel díjmentesen független szakértőnknek!
Hozzászólások (67)
Szerbiából szeretnék behozni egy autót lábon.
Az autónak van érvényes szerb műszakija, rendszáma.
Az autó adásvétel után hogyan lehetne biztosított a hazaútra?
Én, magyar állampolgárként köthetek biztosítást szerbiában az autóra?
Köszönöm,
Péter.
A kinti okmányirodában igényelhető az ideiglenes rendszám.
Svédországból szeretnék autót behozni 'lábon' Magyarországra. A svéd szabályok szerint ennek módja, hogy a svéd tulajdonos lejelenti az adás-vételt és leadja a rendszámot az illetékes hatóságnál, az új magyar tulajdonos pedig ideiglenes rendszámot tud igényelni exportra. A szabályok szerint az ideiglenes rendszámhoz érvényes biztosítással kell rendelkezzen az autó. A svéd biztosítók viszont csak svéd igazolvánnyal rendelkező személyekkel kötnek géprjámű biztosítást. Hol, hogyan lehente a biztosítást elintézni, hogy lábon lehessen elhozni az autót?
Záros határidőn belül visszatelepülünk Magyarországra. Munkahely, lakcím van otthon. Kérdésem, hogy mik a törvényes kötelességeim, hogy legálisan használhassuk a 2023. júliusig német hitellel terhelt autót. Első tulajdonos vagyok, EC papírral rendelkezek, mivel Spanyolországból (Seat) érkezett rendelésre Németországba. Német forgalmija, német kötelező biztosítása van, német éves adó ki van egyenlítve 2021. 06- tól 2022 hatodik hóig. Német fogalmija van, de amikor visszaköltözünk, egyértelmű, a forgalmiban lévő lakcím hamis lesz, mivel innen Németországból kijelentkezünk. Törzsköny a banknál :(
Köszönöm:
H. Katalin
Ennek fényében a kérdésem még mindig megválaszolatlan.
Köszönöm
Váltsanak ki rá E-rendszámot.
https://www.biztoshely.hu/e-rendszam-kotelezo-biztositasa.html
Mellékletben (képfájlban) mutatom a válaszukat.
Az, hogy ez drágább mintha Németországban kötnék meg - az más kérdés. :-(
Sajnos az oldal nem enged mellékletet beilleszteni ezért txt fájlban mutatom a választ.
"Fekete Sándor részére
Budapest, 2021. 09. 15.
Üi.: Szabóné Zeke Ágnes
Tel.: (+36 1) 802 8411
Mail cím: agnes.szabo@mabisz.hu
Fax: (+36 1) 802-8499
Az ügy száma: 37660021
Tisztelt Fekete Sándor!
Szövetségünkhöz érkezett levelére válaszul az alábbi tájékoztatást adjuk.
A 2009. évi LXII. kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvény 4. § (7) bekezdése
értelmében a honosítás igénylésének napjától számított 30 napos időtartamra tud biztosítást
kötni, amíg a gépjármű a magyar rendszámot megkapja.
„(7) * Más tagállami telephelyű gépjármű tulajdonosa - ha a gépjármű rendeltetés helye szerinti
tagállama Magyarország - köteles a tulajdonszerzést követően a rendelkezésre bocsátástól
számított harmincnapos időtartamra az e törvény szerinti biztosítással rendelkezni.”
Tájékoztatjuk továbbá, hogy a kanadai forgalmi rendszámú gépjárműre határbiztosítást tud
kötni, erről részletes tájékoztatást a honlapunkon a https://mabisz.hu/hatarbiztositas/ linken talál.
Határbiztosítással az Allianz Hungária Zrt-nél Szabó Barna kolléga foglalkozik.
Elérhetőségei:
1133 Budapest, Kárpát utca 43.
+36 20 926 4349
Budapest, 2021. 09. 15.
Tisztelettel
Papné Priegl Brigitta Szabóné Zeke Ágnes
ügyintéző csoportvezető
Rokontól kaptam autót Németországban, hazahoztam, jelenleg rendszám és műszaki nélküli. Azt hallottam, hogy Magyarországon a biztosítást az adásvételi napján kell elrendezni. Külföldről hozott kocsikkal is így van ez?
Külföldről hozott autó esetén ráér az nap megkötni, mielőtt megy forgalomba helyezni az okmányirodába.
Németországban élő ismerősöm autóját szeretném megvásárolni,aki Magyarországon is érvényes biztosítást kötött rá. Műszaki ez év végéig van. Honosításra kaptam már időpontot,ahová szerettem volna kölcsönadási szerződéssel,német rendszámmal lábon vinni az autót,de de nem látom tisztán a lehetőségeket. Járható-e ez az út egyáltalán? Milyen hátránya lehet az eladónak,ha itt hagyja a rendszámot? Neki hogyan,mikor kerül le a nevéről Németo.ban az autó? Mikortól kell nekem kötelező biztosítást kötnöm?
Tanácsát megköszönöm!
KGFB szerződés itthon pedig a forgalomba helyezés napjától tud kötni. Amíg nincs itthon forgalomba helyezve hiába köt az alvázszámra KGFB.t ne fog fedezni a biztosító.
A legegyszerűbb, hogy az eladó kint lejelenti és igényelnek rá egy export rendszámot, ami egy hónapig szól az alatt kell itthon forgalomba helyezni és azzal nyugodtan közlekedhet.
Szeretném megkérdezni mit tegyek.
Angliából hazahoznám az ott vásárolt és regisztrált, angol rendszámú autómat kamionnal.
Papirjai rendben.
Három nap múlva ahogy hazaér a kocsi lejár a biztosítása. Köthetek rá Magyarországon valamilyen biztosítást amíg még angol rendszám van rajta, hogy intézhessük a műszakiját és egyéb papirjait?
Ha nem akkor hogy tudom pl. műszakira vinni stb.?
Köszönöm szépen!
Külföldi állampolgár ideiglenes magyarországi tartózkodása alatt szeretne magyar biztosítást kötni a francia rendszámos autójára. Mire van szükség ehhez? Lehetséges megoldás az ideiglenes rendszám?
Válaszukat előre is köszönöm!
Külföldről jöttünk haza saját autóval. Nem regisztráltuk be, mert nem tudtuk, hogy maradunk e. Szeretnénk itthon eladni. Külföldi Rendszam, műszaki még van az autón, biztosítás már nincs. Mi a teendőnk, mi a menete? Előre is köszönöm!
Ez mindenképpen egyeztesse le a bankkal ,hogy engedélyezik e forgalmi cserét.
Ha veszek egy külföldi papíros autót, amit tegyük fel nem szeretnék lepapírozni még 1-2 évig, akkor a letelt említett idő után fog járni valami hátránnyal vagy kötelezettséggel az, ha mégis regisztrálni szeretném? Köszönöm!
Erre vonatkozólag nem tudom sajnos a választ , okmányirodát legyen kedves megkérdezni.
Angliából behozott auto műszaki vizsgát hol kell/lehet honosítani?
Koszonom
Azutan erdeklodnek, hogy angliai szemelygepjarmure lehet-e ideglenes (nehany honap) biztositast kotni. Az auto nem kerul behozatalra tovabbra is az Angol rendszammal futna. (idovel visszakerulne Angliaba) Tovabbiakban meg annyi lenne fontos, hogy a biztositas Europan bellul (Hollandia, Nemetorszag, Magyarorszag…) legyen ervenyes.
Valaszaqt elore is koszonom!
Ugyan ebben a cipőben járok most
Előre is köszönöm válaszát
Lengyelországból szeretnék autót haza hozni. Az mennyire járható út hogy az eladó a lengyel érvényes műszaki vizsgával rendelkező rendszámával lábon hazajövök az autóval, illetve használom amíg nem kapok időpontot honosításra? Előtte kint biztosítást kötök rá ( nem alvázszámra)! Utána leadom a lengyel rendszámot az okmányirodában amikor megkapom a magyar rendszámot. Jogi szempontból lehetséges?
Esetleg van valami információ lengyel exportrendszámról? Köszönettel Kiss Viktor
Ha kotok egy biztositast amit nem hasznalhatok amig az okmanyirodaban nem kapok rendszamot es a mai helyzetben ez lehet egy honap is. Ilyenkor miert fizetek, vagy is pontosan mit kapok a penzemert, vagy csak attol a naptol szamoljak a dijat amikortol hasznalhatom is?
Koszonettel
Csaba
Németországban vásárolt , német rendszámos érvényes műszakival rendelkezö automat ,(mivel megszűnt a németországi munkahelyem ) szeretném ,magyarországon honosítani , a rendszám törléséhez szükséges e személyesen vissza vinem a rendszámot vagy postán is elintézhető?
Úgy tudom amikor az autót Magyarországon forgalomba helyezi, az okmányiroda eljár a rendszám visszaküldésével kapcsolatosan.
A műszaki vizsgát kell honosítani első körben, ezt követően eredetiségvizsgálat, regisztrációs adó befizetés, kötelező biztosítás kötés és végül a Járási Hivatalban a forgalomba helyezés. Véleményem szerint hagyja fenn a német rendszámot és tartsa életben eddig a pontig a kinti biztosítást is.
A német rendszámot, forgalmit, törzskönyvet, tudomásom szerint a hivatali ügyintéző postázza majd vissza Németországba. Ezt követően a kapott iratokkal tudja a kinti biztosítását is lemondani.
Németországban vásároltam autót, amit piros rendszámmal hoztam haza. Viszont ez le fog járni még a honosítás előtt. Így nem lesz biztosításom, sem műszakim (a német vizsga is lejár a honosítás előtt) a kocsin mire vihetem a magyar rendszámért. A műszaki egy dolog, de biztosítás kellene, amikor viszem az autót vizsgáztatni. Van erre mód, vagy tegyem fel egy trélerre?
Mindenképp tréler a megoldás, mert a forgalomba helyezés előtt alvázszámra megköthető kötelező biztosítással egyáltalán nem lehet közlekedni, az kizárólag a forgalomba helyezéshez szolgál.
Az lenne a kérdés,hogy a kormányablak azt mondta ha van a kint vásárolt autónak érvényes forgalmi-műszakija és rendszáma akkor azzal hazahozható
De eladás utánn nincs rajta biztositás mint nálunk
Milyen biztositást tudok kötni rá arra az időszakra míg hazahozom?
Mert ideiglenes rendszám nem kell a kormányablak szerint ha az autó papírjai érvényesek
Adásvételt követően nálunk sem érvényes a vevőre az előző tulajdonos biztosítása. A kérdésére válaszolva pedig nem mindegy, hogy hol veszi az autót. Németországban például piros rendszámot szoktak vásárolni ami tartalmazza a biztosítást is.
A weboldalunkon külföldről behozott autót vásároltam megkötési okkal szükséges megkötnie a kötelező biztosítást új belépőként. Ezt követően kell kérni a kinti biztosítótól egy kártörténeti igazolást, melyet ha megküld nekünk, intézzük a bónusz besorolásának honosítását is melyet beszámít majd a biztosító Önnek.
Angliában vásárolt autóra nem tud kötni magyar kötelező biztosítást. Magyarországi rendszámmal ellátott autó a kötelező biztosításával egyész euirópáben közlekedhet amúgy.