Üzembentartói bejegyzés, szerződés kérelem☝️ 2025/2026 ára, letöltése
Üzembentartói jog megszerzése során az illeték megfizetése a gépjármű üzemeltetésére vonatkozik. Az üzembentartói bejegyzés 2025-2026-ös évi eljárása során sem marad majd el annak ellenőrzése, hogy ellenértéket vajon tartalmaz-e. A visszterhesség igazolását az adóhivataltól lehetséges megkérni.
Milyen jogai és kötelezettségei vannak a gépjármű üzembentartónak? – Ide kattintva megtudhatja!
Fontos tudnia azt, hogy az üzembentartói bejegyzés előtt kötelező biztosítást kell kötnie az új üzembentartónak. Ezt weboldalunkon könnyen és gyorsan meg is teheti:
Számolja ki itt a kötelező biztosítását! – 11 biztosító díjából választhat.
Az üzembentartói bejegyzés 2024/2025 évben is illetékmentes lesz az ide vágó törvény alapján akkor, ha a gépjármű tulajdonosa a jog megszerzéséért fizetett, hiszen ebből a szempontból tulajdonosnak kell tekinteni az üzembentartót. Ekkor tehát az üzembentartó az üzembentartói jog megszerzésével egy időben tulajdonjogra is szert tesz. (gépjármű vásárlás, öröklés esetén, tehát ha a tulajdonos egy személyben az üzembentartó is lesz, annak plusz költsége nincs. Ugyanúgy illetékmentes az üzembentartói bejegyzés, ha a gépjármű vásárlás és az üzembentartói kérelem kitöltése azonos nap történik meg.
Az üzembentartói bejegyzés lebonyolításához a következő okmányokra lesz szükségünk: akármelyik rendelkezésre álló hivatalos okmány, mellyel az ügyfél igazolni tudja magát, gépjármű forgalmi engedély és az ehhez kapcsolódó illeték megfizetésének bizonylata (ezt az okmányiroda adja), gépjármű műszaki adatlapja, amely a gépjármű műszaki érvényességét igazolja, érvényes kötelező gépjármű felelősségbiztosítás az üzembentartó nevére szóló szerződéssel, a jármű üzembentartói jogának megszerzését bizonyító magánokirat (üzembentartói kérelem), a vagyonszerzési illetéke megfizetéséről szóló igazolás, valamint amennyiben elidegenítési tilalom áll fenn, a jogosult hozzájáruló nyilatkozata. Cégek, vállalkozások esetében mindig szükséges cégkivonat, aláírási címpéldány bemutatása és amennyiben meghatalmazott képviseli a céget, úgy az ő nevére szóló hivatalos meghatalmazás.
Az új üzembentartói nyomtatványt itt letöltheti és itt egy egyszerűbbet is talál!
Kötelező biztosítás kalkulátor
Vagyonszerzési illeték mértéke:

A lényeg a lényegben az, hogy az üzembentartói bejegyzés költségei az alábbiak:
1.- Új forgalmi engedély ára 6.000.-Ft, amennyiben nagyon régi típusú a forgalmink akkor 12.000.-Ft.
2.- Amennyiben az üzembentartói jogot ajándékba kapja valaki, akkor a vagyonszerzési illeték 50%-át kell megfizetnie, amennyiben az üzembentartói jogot vásárolja valaki ( akár csak 10 Ft.-ért ) akkor viszont a vagyonszerzési díj 25 %.-át kell csak kifizetnie.
Példa: Esetünkben vegyünk egy 55 kW-os 2004-es Toyota Yarist, melynél 6.000.-Ft lesz az új forgalmi engedély ára, és a vagyonszerzési illeték mértéke ( teljes (24.750.- Ft) 25%-os vásárolt üzembentartói jog esetén 6.188.- Ft. Tehát a teljes procedúra összege: 12.188.- Ft + kötelező biztosítás díja lesz!
Üzembentartói bejegyzés folyamata:
Abban az esetben, ha bármely oknál fogva új üzembentartót kívánunk a forgalmi engedélybe bejegyeztetni, gépjármű üzembentartói kérelmet kell 2016 évben is benyújtani. Az ehhez szükséges kérelmet weboldalukon keresztül le lehet tölteni, így az adminisztráció igen csak lerövidíthető. A gépjármű üzembentartói kérelem tekintetében is szükséges lesz ahhoz, hogy az üzembentartói bejegyzést elvégeztethessük. Az ügyintézés egyik alapfeltétele, hogy az új üzembentartó nevére meg legyen kötve a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás. Az üzembentartói jog vagyoni értékű jognak számít, épp ezért a jog bejegyzése illetékfizetéshez kötött. A gépjármű üzembentartói kérelem benyújtásakor mellékelni kell az előző üzembentartó, illetve tulajdonos nevére kiállított forgalmi engedélyt, valamint azt az üzembentartói szerződést, mely a vagyoni értékű jog bejegyzésének alapjául szolgál. Ezeken az okiratokon felül szükséges még a kérelem beadásakor bemutatni egy ügyfél azonosító okmányt, az új üzembentartó nevére megkötött kötelező biztosítási szerződést, valamint ajándékozás esetén születési anyakönyvi kivonattal szükséges igazolni az egyenes ági rokonságot.
Az üzembentartói kérelem úgy adható be a hivatalhoz, ha a szükséges illetékeket ezzel egy időben megfizetjük. Így a forgalmi engedély kiállításáért új típusú okmányra 6000 forintot, régi típusú okmány esetén, amikor törzskönyvet is ki kell állítani 12 000 forintot kell fizetni. Ezen kívül meg kell fizetni a vagyonszerzési illetéket, melynek összege ajándékozás esetén a vagyonszerzési illeték 50 százaléka, visszterhes szerzésnél pedig 25 százaléka.
Mielőtt beadásra kerül a gépjármű üzembentartói kérelem, jó tisztában lenni azzal a ténnyel, hogy egyenes ági rokonok között ha a vagyoni értékű jog szerzése ajándékozással valósul meg, melyet születési anyakönyvi kivonatokkal a kérelmezők alátámasztanak, a bejegyzés illetékmentességet élvez.
Honlapunkra ellátogatva nem csak a gépjármű üzembentartói kérelem aktuális mintáját tudja letölteni, de az új üzembentartó részére megkötendő kötelező biztosítási szerződését is szinte azonnal megkötheti. Oldalunkon a kötelező kalkulátor segítségével össze lehet vetni minden vezető biztosító legfrissebb ajánlatát, át lehet tanulmányozni a szerződéses feltételeket és így igen könnyen, egyszerűen és gyorsan kiválasztható a legkedvezőbb konstrukció.
Itt kérhetsz teljes összehasonlítást!
Tedd fel díjmentesen független szakértőnknek!
Hozzászólások (690)
Nagyapa (apukám) szeretné unokáját megnevezni üzembetartóként.
Olvastam, hogy egyenesági rokonoknál ez 6000,-
Egyenes ági rokon, szükséges az unoka anyakönyvi kivonata, majd a szülőé is.
Az unoka anyukája (testvérem) sajnos elhunyt. Ebben az esetben a halotti anyakönyvi kivonat is jó? Vagy milyen papírt kell beszerezni?
köszönöm!.
Elore is koszonom valaszod!
Egy ügyintézés alatt intézhető.
Tulajdonos vagy a tulajdonos meghatalmazásával intézheti bárki az átírást.
Költsége autónként eltér, erre kb. összeget nem tudok írni.
Új KGFB-t jelen esetben nem kell kötni csak a jelenlegiről igazolást kell vinni.
Az lenne a kérdésem, hogy ha a gépjárműnek édesapám a tulajdonosa és én vagyok az üzembentartó, ebben az esetben édesapámat lehet-e üzembentartóként bejegyeztetni illetékmentesen?
Válaszukat előre is köszönöm!
Nagymama az autó tulajdonosa/üzembentartója. Szeretné ha az unokája lenne az üzembentartó.
Mire kell odafigyelnie? Miket kell bemutatni a kormányablakban?
Vagy költség hatékonyság szempontjából nagymama gyereke lenne az ideális üzembentartó?
Miket kell bemutatni a kormányablakban ha a gyereke lenne az üzembentartó?
Ha csak nagyi megy az okmányirodába úgy is lehet ügyintézni vagy az unoka (új üzembentartóként) személyesen mindenképp meg kell jelenjen?!
Vagy az a biztos ha mindkét fél (nagyi, unoka) megjelenik személyesen?!
Egy erdekes kerdesre szeretnek valasz kapni.
Ha az adas-veteli szerzodes megkotesenek a datuma 2023. 09.01., de a hatalybalepes datuma 2025. 05. 01. Akkor okmanyiroda el kell hogy fogadja a szerzodest ha most 05. ho 5.-en bemegyek atiratni?
Tovabba a hatalybalepes idopontjatol szamolodik a 15 nap atirasi ido illetve biztositassal is csak 2025.05.01. Napjatol kell kotnom?
Valaszat elore is koszonom.
Udvozlettel Balint
Azt nem tudom, hogy erre vonatkozóan van e szabályozás, hogy a hatályba lépés és az adás-vétel között mennyi idő telhet el.
Viszont mindig a hatálybalépést veszik alapul, az kerül fel a nyilvántartásba is.
Azt szeretném kérdezni, hogy a barátnőm ajándékozás útján kapott az édes apjától egy autót, mivel neki még nincs jogosítványa ezért a biztosítást az én nevemre kötöttünk és én vagyok fel tüntetve mint üzemben tartó (a bónusz miatt)
Az okmány irodában kérdeztük, hogy kell-e kitöltenünk üzemben tartói szerződést azt mondták, hogy nem szükséges mert nem nagyon foglalkoznak vele a rendőrök, ezzel annyiban is maradt.
A minap kaptam egy SMS-t a biztosítótól hogy ha nem kerül be jegyzésre az üzembentartó akkor meg szűnik a KGFB.
És azt szeretném kérdezni, hogy egymás közt lehet-e ajándékozásként átruházi az üzembentartoi jogot annak ellenére hogy nem vagyunk házastársak, de ha meg oldható lenne akkor mennyit kellene fizetnünk?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
Tamás
Azt javaslom visszterhesre töltsék ki az üzembentartói szerződést
Ajándékozás esetén az illeték 50 %-t kell megfizetni, visszterhes esetén pedig 25%-t.
Szeretném megkérdezni, hogy üzembentartó váltás esetén mi a helyes sorrend (sajnos ellentmondásokba ütköztem ezzel kapcsolatban több helyen is) :
Előbb kell intézni az új üzembentartó bejegyzést okmányirodában és csak ezután kötni biztosítást az új üzembentartó nevére vagy fordítva?
Köszönöm előre is!
Üdvözlettel
Kata
Elsőnek üzembentartói szerződést kell írni. Majd amilyen dátum rákerül, lehetőség szerint aznap kössön az új üzembentartó a nevére KGFB-t és utána tudnak okmányirodába menni átíratni.
Válaszát előre is köszönöm.
Ha a 11 hónapja vásárolt autómnak (aminek a tulajdonosa vagyok) a testvéremet szeretném megtenni új üzembentartónak (eddig én voltam), azt lehet online (ügyfélkapu+) intézni? Ha nem, a testvéremnek mindenképpen be kell jönnie velem kormányablakhoz? Köszönöm előre is!
Szeretnék érdeklődni, hogy az üzembentartói jog átruházásáról szóló szerződésben a dátumoknál mi a különbség "Az üzembentartói jog változás hatálybalépésének napja" és "Az üzembentartói szerződés kelte" között. Valamint van-e jelentősége.
Köszönöm,
Péter
az élettársamat üzembentartonak szeretném megtenni, ez esetben 6000,-ft a díja új forgalmi esetén?
Köszönöm!
[/b]
A közeljövőben tervezem egy veterán jármű vásárlását, melynek rendszáma ismert, illetve papírjai is. Ez a jármű viszont Hivatalból ideiglenesen ki van vonva 2005-óta, és a 2011-ben lejárt a műszaki vizsgája. Valamint, a JSZP oldalán felfedeztem, hogy forgalmazási korlátozás, záradék van rajta, melynél annyit ír hogy [b]„A FORGALMI ENGEDÉLY CSAK ÜZEMBENTARTÁSI ENGEDÉLLYEL ÉRVÉNYES /005/".
[/b]Kérdésem lenne hogy ez pontosan mit is jelent, valamint hogy ezzel mi a teendő?
Válaszukat előre is köszönöm!
Vagy a 1818-as központi számon.
Egy platós kisteherautót szeretnék vásárolni aminek én lennék a tulajdonosa. De az adásvételi szerződés dátumával megegyezően szeretném a páromat megnevezni üzembetartónak.
Ennek a hivatalos lebonyolitási menetére és költségeire lennék kiváncsi.
A KGFB-t gondolom célszerü egyből az üzembetartó nevére kötni.
A vagyonszerzési illeték és új forgalmi engedély illeték megfizetése a kormányablakban történik? Egyetlen ügyintézéssel lebonyolitható a tulajdonos váltás és az üzembetartói szerződés megkötése?
Az üzembetartói szerződest két tanuval kell igazolni, ebből hány példány szükséges?
Segitségét előre is köszönöm!
Krisztina
Egy ügyintézéssel intézhető a folyamat.
Rögtön mehet a KGFB az üzembentartó nevére.
Üzembentartói szerződés is 4 példányos, ugyan úgy 2 tanú szükséges hozzá.
Abban kérném segitségüket, hogy amennyiben az autó tulajdonosaként , olyan személynek adom át
az üzembentartói jogot, aki banki tartozás miatt végrehajtás alatt áll, akkor lefoglalhatják-e az autómat?
köszönettel: Mary
Nem foglalhatják le de a tartozás esetleges súlyossága miatt viszont ideiglenes kivonathatják az autót a forgalomból.
Az lenne a kérdésem , ha jól értelmeztem és erősítsenek meg kérem.
Ha egy nagykorú gyermek a szülőre ruházza az üzembentartói jogot ajándékozással akkor az illetékmentességet élvez ha ezt az egyensági kapcsolatot anyakönyvel igazolja mind két fél. Ezért nem kell a vagyonszerzési illeték 50%-át megfizetni ?
válaszukat előre is köszönöm!
Az előző hozzászóláshoz hasonló lenne a kérdésem, de a biztosítások ügyintézésének kiegészítésével.
Jelenleg tulajdonosa és üzembentartója is vagyok egy gépjárműnek. A gépjárműnek a 2024-es évre minden biztosítása (KGFB + CASCO) illetve adója rendezve van.
A tulajdonjogot édesapámnak adnám át (ajándékozási) adás-vételi szerződéssel, de továbbra is üzembentartó szeretnék maradni, amihez új üzembentartói szerződést is készítenénk.
Kérdés: Ebben az esetben szükséges a biztosításokat felmondani illetve újra kötni vagy a jelenleg is érvényben levő biztosításaim megtarthatók?
Előre is köszönöm!
Érdeklődni szeretnék, hogy Testvéremnek ajándékozás révén odaadnám az autómat. Az üzembentartó jelenleg Édesanyánk, és továbbra is ő maradna. Ilyenkor szükséges bármilyen üzembentartói nyomtatványt készítenünk? Várom megtisztelő válaszát! Üdvözlettel.
Fedezetlenségi díj nemfizetése miatt más üzembentartó lenne bejegyezve, igy az új üzembenartó nevére kerül az új kgfb.
Ekkor is kötelező a fedezetlenségi díjat fizetnie az előző üzembentartónak vagy onnantól tárgytalan. ?
Köszönöm.
Arra figyeljenek, hogy ne ugyan ahhoz a biztosítóhoz kössenek, így van esély, hogy elkerülik.
Egy magánszemély nevén lévő autója bűnügyi zár alatt van, de maga az autó tehermentes. Addig lesz így, míg egy vizsgálat lefolyik a tulajdonossal szemben, s várhatólag fel fogják oldani, s meg szeretném tőle vásárolni az autót, de addig is az üzembentartóit át szeretném íratni. Ez ön szerint ez lehetséges?
Egy cégnéven lévő autót a saját nevemre üzembentartói bejegyzéssel átírva mentesülök a cégautó adó alól?
(Az autó nincs használatban, de a cégből még nem akarom kivenni.)
Válaszukat várva, Köszönettel!
A kérdésem az lenne, hogy adott egy autó, amit 1 éve kivontak a forgalomból kötelező biztosítás elmulasztása miatt,időközben a műszaki is lejárt. Ha a tulajdonossal írok egy üzembe tartói szerződést, akkor mi a menete a forgalomba helyezésnek?
Első egy érvényes biztosítás saját (üzembentartó) nevemre, eddig ez világos.
Mivel se műszaki, és forgalomból is ki vonták, a kötelező megkötése után mi a teendőm?
Előre is köszönöm!
Kérdésem lenne, hogy elidegenitési tilalom alatt lévö Gépjàrmünek lehetek -e
az üzembentartòja?? Üzembentartòi szerzödéssel.
Az adàsvételi szerzödéssel az Okmàny irodàban elutasitottàk a tulajdon jog àtruhàzàst az elidegenitési tilalom miatt.
Vàlaszukat elöre is megköszönve!
Kihez fordulhatnék segitségért??
Igy a gépjàrmüvet hasznàlni nem tudom.
Férjemnek adnám át személygépjárművem üzembenntartását, december 4 -én fizettem be a kötelező biztosítás díjat 1 évre, üzembentartó váltás esetén visszatudom a biztosítási díjat igényelni a biztosítótól? illetve gondolom a férjemnek bármely más biztosítónál van lehetősége szerződni? Előre is köszönettel!
Az új üzembentartó odaszerződik ahova szeretne.
Működik még most így, 2023 novemberének végén az, hogy a fedezetlenségi díj befizetését (kb. 1,5 év) mellőzni lehet, ha a céges autó új üzembentartót, és így új forgalmit kap? Balesetmentes volt a fedezetlenségi időszak.
Köszönettel,
BÁ
4 éves autó tulajdonosa és üzembentartója vagyok B10 -ben, új autó vásárlás előtt állunk melynek férjem lenne a tulajdonosa B2 kötelező biztosítással. Érdeklődnék, hogy ha az új autónak én lennék az üzembentartója és ilyen módon ha ugyanannál a biztosítónál van mindkét autóra (gondolom ez feltétel) kötve a kötelező biztosítás esetleg én mint üzembentartó átléphetek az új gépjárművel a B10 -be és a 4 éves autóval A0 kerülhetek? Megoldható ez? ill. milyen üzembentartói plusz költségekkel kell számolni?
Abban az esetben ha a régi 4 éves autónak aminek tulajdonosa vagyok a férjem lenne az üzembentartója a neki lévő B2 biztosítási besorolással és az új autónak én lennék a tulajdonosa B10 -el ez működhet vagy nem lehetek 2 autó tulajdonosa? Előre is köszönöm válaszát!
Most vásároltunk egy gépjárművet, melynek én vagyok a tulajdonosa, és apukám az üzembentartó, így a biztosítást már az ő nevére kötöttük. Tulajdonosként az okmányirodában intézhetem az evvel járó további teendőket (átírás, új forgalmi kérése és vagyonszerzési illeték kifizetése), vagy apukámtól szükségem van felhatalmazásra, hogy saját gépjárművem ügyeit intézzem?
Nagyon köszönöm előre is a választ!
Olyan kérdéssel fordulnék Önhöz, hogy szeretnénk családon belül új üzembentartói bejegyzést eszközölni egy olyan gépjárműre, amivel kárt okozott a gyermekem. Eddig én mint szülő voltam a tulajdonos és egyben üzembentartó is mind erre a kárt okozott gépjárműre, mind még egy gépjárműre, amit viszont csak én használok. A két gépjármű kötelező biztosítása is az én nevemen van, de más-más biztosítónál. Annak érdekében, hogy az esetleges magas károkozói pótdíj alól mentesüljünk a kárt okozott gépjármű biztosítását illetően szeretnénk a gyerekem bejegyeztetni új üzembentartónak, mert neki akkor egy teljesen új kárelőzménymentes biztosítást tudnánk kötni a nevére. Tudna esetleg segíteni abban, hogy a jelenlegi biztosítónál, aki valószínűleg kifogja majd fizetni a kárt milyen lépéseket kell elsőkörben eszközölni a szerződés bontást illetően. Sajnos bonyolítja a helyzetet, hogy az évforduló váltás most volt szeptemberben. Ilyenkor, ha közben megtörténik a károsult felé a kárkifizetés, tegyük fel most októberben, akkor már novembertől pótdíjjal számlázhat? Vagy csak a következő évfordulókor történik meg a bonusz visszasorolás, károkozói pótdíj felszámítás?
Üzembentartót bármikor válthat.
Írni kell egy üzembentartói szerződést, az új üzembentartónak KGFB szerződést kell kötnie és 15 napon belül át kell íratni forgalmit. Az átírt forgalmi másolatát be kell küldeni a biztosítójához, hogy töröljék a nevéről a szerződést.
Viszont javaslom előbb kalkuláljanak a gyermek nevére mert ha nagyon fiatal lehet meg sem éri anyagi szempontból az üzembentartó váltás.
Ha utána teljesen átíratja akkor a költség 12 000 Ft+ eredetiségvizsga kb. 20 000 Ft + teljes illeték. Erre az egy hónapra anyagilag annyira nem éri meg külön üzembentartóra még átírni.
Köszönöm.
Biztosítóhoz a tulajdont igazol okiratot kell vinni továbbá az üzembentartói szerződést, forgalmit, személyes adatokat.
Édesapám örökölt egy autót külföldön. Honosítani szeretné. Én lennék az üzembentartó. Hogyan javasolja az üzembentartói szerződés megkötését, hogy a legkevesebb kiadásunk legyen ezzel?
Köszönöm!
Örököltem egy autót,ám a jogerős végzést a keltezéstől számított 23-dik napon kézbesítették.Ennek birtokában tudtam csak biztosítást kötni, majd átíratni a gépkocsit.Az örökhagyó biztosítása december 31-ig szólt, a jogerős végzés kelte december 22. Kérdésem: Miért nem postázta a közjegyző a végzést,kinek kell ezt megfizetni? Tisztelettel várom szíves válaszát !
Lízingeltem egy autót, 2021.11.hóban megkaptam a törzskönyvet, de elfelejtettem átíratni 15 napon belül, ennek milyen jogi következményei lehetnek? Ill. milyen költségek ?
Eddig úgyebár az üzembetartó voltam!
Válaszát előre is köszönöm !
Köszönöm!
Üzembentartót bármikor válthatnak de , amikor ledátumozzák szerződést aznap kell Önnek új KGFB-t kötnie a saját nevére. A sógornője pedig az arányos különbözetet vissza tudja igényelni a biztosítójától.
Egy olyan kérdésem lenne Önhöz,hogy a férjemmel szeretnénk egy lakóautót vásárolni,ahol ő lenne a tulajdonos,és én én lennék az üzemben tartó.Erre az esetre,milyen illeték,milyen fizetnivaló vonatkozik.
Köszönettel:Sz.-P.Erika
https://www.biztoshely.hu/gepjarmu-atiras.html
Amennyiben az adás-vételit és az üzembentartói szerződést is egy napra dátumozzák és viszik a házassági kivonatot akkor az illeték 25%-át megspórolhatják.
A következőkben szeretném a tanácsát kérni.
Barátnőm vásárolni szeretne egy autót, ahol a tulajdonos ő, de mivel nincs jogosítványa és így a biztosítás magasabb lenne az üzembentartó èn lennèk. (Nem vagyunk házasok).
Az átíráskor a vagyonszerzési illeték a kalkulátor szerint 57200 forint. Az üzembentartói szerződést úgy írnánk meg hogy fizetek azért hogy én legyek az üzembentartó. Ilyenkor még az 57200 forinton felül kell 25% ot fizetni? Vagy a 57200 forint 25% én mint üzembentartó fizetem a maradékot pedig a tulajdonos?
Előre is köszönöm válaszát
Benedek
Ha egyszerre történik az átírás és az üzembentartói bejegyzés akkor 57 200Ft-ot kell fizetni. Az adásvételit és az üzembentartói szerződést célszerű egy napra dátumozni.
Benedek
Testvéremtől üzembentartói szerződéssel vennénk át egy személyautót. Az autó jelenleg odeiglenesen ki van vonva a forgalomból. A kérdésem az lenne, hogy átadás elött a tulajdonos visszahelyezheti - e a forgalomba az autót vagy ezt késöbb mint üzembentartó kérvényezhetem. Az autón műszaki vizsga nincsen és egyenlőre nem is várható mert motorfelujításon esik át
Mi ilyenkor a teendő? Attól még átiratható? Tudom új forgalmit csak műszaki vizsgával kaphat.
Válaszát előre is köszönöm
Tisztelettel Gróf Józsefné
A volt feleségem lízing szerződése a múlt hónapban lejárt így a tulajdonjog átszállt rá. Az üzembetartó én vagyok a biztosítások a nevemen vannak.
Most át kell íratnia a kocsit a saját nevére , míg az üzembetartó továbbra is én lennék.
Az átíráshoz szükséges egy új üzembentartóit kötni? A meglévő biztosításokat gondolom nem kell újra megkötni....
Van szerepe, hogy ingyenes vagy viszterhes az átadás?
Válaszát előre is köszönöm.
Élettársam, gyermekem édesapja az autó tulajdonosa, aminek szeretnék én lenni az üzembentartója. Milyen dokumentumokra van ehhez szükség és milyen díjakkal kell számolnunk?
Köszönöm!
Átírás költsége 6000 Ft (forgalmi csere)+ az illeték 25%.a
https://www.biztoshely.hu/gepjarmu-atiras.html
Ha viszik a születési kivonatot, az adás-vételi szerződést és az üzembentartói szerződést is egy napra dátumozzák akkor az illeték 25%-al kevesebb.
Azt szeretném megkérdezni, hogy üzembentartó váltás esetén mi a helyes sorrend? Megírjuk a szerződést majd:
Előbb a tulajdonosnak le kell mondani a kgfb-t, majd meg kell kötni az üzembentartó nevére az új kgfb-t és utána kell menni az okmányirodába? Ez így helyes?
Köszönöm szépen!
1. üzembentartói szerződés megírása
2. új üzembentartó KGFB kötése
3. okmányirodai átírás
4. korábbi üzembentartó KGFB lemondása
https://www.biztoshely.hu/gepjarmu-atiras.html
Ha Ön lesz az üzembentartó (6000 Ft a költség a házassági kivonat ellenében, illeték mentes) de nincs fennmaradó bónusza akkor A00 indul.
Milyen költségekkel kell számoljak köszönöm.
A felállás a következő,vásárolnék egy autót,de a kerületi ingyenes parkolás végett a feleségem lenne a tulajdonos.
Az lenne a kérdésem hogy van e lehetőség az átíráskor rögtön megjelölni engem üzembentartónak?
Szeretném a Férjemnek ajándékozni az üzembentartói jogot , viszont az autó tulajdonosa maradnék Én.
Ebben az esetben is számolnunk kell a vagyonszerzési illetékkel? Vagy hogyha egy kisebb összeget írunk a szerződésbe úgy olcsóbb? Hogyan érdemes csinálni?
Válaszát előre is köszönöm!
Szeretném az autómnál magam helyett a páromat bejegyeztetni üzembentartónak. Ezesetben ha jól értem olyan üzembentartói szerződést kéne írnunk amin szerepel valamilyen összeg és kötni egy új kötelező biztosítást, így csak 25%—os illetéket kellene fizetnünk. És ezzel a 2 papírral átiratni a kocsit az okmányirodában az ő nevére. Jól értem? Emellett most jár le a műszaki is a kocsimon. Ezesetben célszerű lenne ezelőtt megcsináltatni a műszaki vizsgát vagy a kettőnek nincs köze egymáshoz? Vagy az átíratáshoz nincs köze, de a kötelező biztosítás jóval alacsonyabb lenne friss műszakival?
Előre is köszönöm a segítséget.
Szeretném a lányomat üzembentartónak bejegyeztetni. Mindenképp szükséges az KGFB-t az ő nevére átkötni? Az én bonus besorolásom magasabb és szeretném, ha a biztosítás emiatt a nevemen maradna.
Köszönöm előre is a válaszukat!
Szeretnék autót vásárolni és én szeretnék a tulajdonosa lenni apukám pedig az üzembentartó,akkor elég úgy hogy az adásvételit az én nevemre töltjük ki majd én és apum írunk egy üzembentartói szerződést kettőnk között és úgy megyünk be az okmányirodába átíratni az autót?Vagy ennek mi a hivatalos menete?
Köszönöm!
Van egy autóm, aminek én vagyok a talajdonosa és az üzemben tartója is. B8-ban van a biztosításom. Férjemmel új autó vásárlása előtt állunk, a régit szeretnénk majd eladni. Kérdésem az lenne, hogy ha ő lesz a tulajdonos, én az üzemben tartó, akkor terhel-e bennünket valamilyen plusz költség az alapokon kívül? Ha a régi autót sikerül majd idővel eladni, utána átvihető valahogy majd a B8 az új autóra? Vagy addig nem is érdemes hogy én legyek az új üzemben tartója?
Esetleg a régit irassuk át a férjem nevére és akkor az új autó biztosítása már mehet az enyémre? Hogy jövünk ki jobban?
Tisztelettel:
ZKN
Köszönöm a segítséget
Szeretnénk párommal venni egy autót, nem rokonunktól,csak egy ismerős!
Azt üzembentartói szerződéssel szeretnénk megvenni!
Ennek körülbelül mennyibe kerül az átírása?
Az lenne a kérdésem, hogy ha az autónak, aminek az üzembentartója vagyok, változik a tulajdonosa, de továbbra is én lennék az üzembentartója, kell e új üzembentartói szerződés, illetve mit kell benyujtani a kormányablaknál? (Édesapám lesz az új tulaj)
Köszönettel
Vámosi Zsolt
Nekem az a kérdésem lenne Önhöz, hogy a párom testvére üzembentartói szerződéssel átadja a páromnak a mostani autóját, viszont azt az autót én fogom használni. Üzembentartói szerződéssel én is átvehetem az autót, vagy mindenképp a páromnak kell? És neki kell valamennyi illetéket fizetnie? Illetve, ha én átvehetem az autót, annak milyen költségei lennének? Nem vagyunk házasok.
Előre is köszönöm válaszát!
Szép napot!
Viszont ha a párja lesz az üzembentartó és Ön használja akkor ajánlott írniuk egy kölcsönadási szerződést.
Kérdésem a következő lenne:
volt férjem a nagykorú közös gyermekünknek ajándékozza a gépjárművét, aki rögtön ingyenesen átadja nekem az üzembentartói jogokat.
A kötelezőt biztosítást akkor nekem kell kötni, ugye? Majd ezt követően a 2 szerződéssel (+Születési Anyakönyvi Kovonattal) az Okmányirodában átvezetni a változásokat a forgalmiba, és a törzskönyvbe.
Ezt lehet egyszerre? Így összesen 2x6000 forint, és nincs vagyonszerzési illeték, ugye? Jól gondoljuk? Köszönjük!
Fiam vett egy kocsit, és az édesapa lenne az üzembentartó, de az átírásnál ez nem lett bejegyezve az okmányirodában. A biztosítás egyből édesapa nevére lett megkötve. Ilyenkor mi a teendő? 06.04. re kaptunk időpontot...
Milyen dátum szerepeljen az üzembentartói szerződésen?
Köszönöm ha válaszol.
2021 januárban vásárolt gépkocsink tulajdonosa én vagyok. A mai naptól a férjem az üzembentartó.
Az okmányirodában milyen költségeink lesznek?
Köszönettel várom a választ !
Vásároltam egy autót 2021 03.30kán, időpontot május 6 ra kaptam, idő pontot hamarab nem tutak adni sehol lesz valami kővetkezménye amiert nem időben iratam át? És még egy kerdesem lene, hogy anyukám az üzebe tartoja az autónak és csak tulajdon váltás let, újbol kel bisztositást kőtni? A tulaj 04 19edikén ata le a papirjait, menyi idő belül szünik meg az üzebe tarto szerződés? Mi a menete eben az esetben az átirásnak?
Késői átírás következménye az lehet, hogy de ideiglenesen kivonják az autót a forgalomból, bár 04.19 jelentette le az eladó a változást szerintem ilyen gyorsan még nem fog átfutni ez a rendszeren, hogy különösebb probléma legyen.
-Amennyiben átruházom az üzembentartói jogot a testvéremre, használhatják-e az ő családtagjai, -gyerekei- is az autót, korlátlanul, ...jogosan, büntetlenül?
Gépjármű vásárlás előtt állok, a fent leírtakkal kapcsolatban lenne egy kérdésem. A gépjárműnek én leszek a tulajdonosa, a nagymamám pedig az üzembentartója, ennek megfelelően lesz a biztosítás, üzembentartói szerződés stb. Ha az üzembentartói szerződésnél az ingyenes opciót választom és anyakönyvi kivonatokkal igazolom az egyenesági rokonságot, ez esetben egyáltalán nem kell illetéket fizetnem ? Tehát gyakorlatilag csak az új törzskönyvért és forgalmiért kell majd fizetnem ? ("egyenes ági rokonok között ha a vagyoni értékű jog szerzése ajándékozással valósul meg, melyet születési anyakönyvi kivonatokkal a kérelmezők alátámasztanak, a bejegyzés illetékmentességet élvez")
Köszönettel:
Ha nem fizeti a KGFB szerződést kivonják hivatalból az autót és súlyos több tízezer forint tartozást is lehet felhalmozni . Ha előre láthatólag ilyen történne, inkább vonja ki az autót ideiglenes a forgalomból mert abban az esetben nem kell a KGFB díját fizetni úgymond szünetelni fog a szerződése.Fizetési felszólítást 2x-3x fog kapni ugyanis esedékességtől számítva 60 napot várnak a díjra.
Ha a tulajdonos venne vissza a sajat nevere az uzembentartast, akkor is ki kell tolteni az uzembentartoi nyilatkozatot? Jelenleg az edesanyja az uzembentarto
Ez intezheto ugyfelkapun keresztul?
Ma 4 kulonbozo kormanyablakba kerestem volna idopontot online, de julius kozepeig nincs gk atirasra. Ilyenkor mi a teendo adas-vetel eseten? Ennek ellenere megbuntet a NAV?
Koszonom valaszukat.
Érdemes vidéki településeket is megnézni időpontért ha van rá mód, jelen helyzetben sajnos nehéz időpontot kapni 2 héten belül egyes helyekre.
Adás-vétel esetén ugyan úgy érvényben van a 15 napos átírási idő, 1-2 hét késéért nem büntetnek. Abban az esetben is csak azt tudom javasolni, hogy érdemes több okmányirodát megnézni időpontért.
Arra korábban válaszolt, hogy ha a tulajdonos eladta a gépjárművet, megszűnik a más személy üzembentartói joga. Kérdésem, hogy az illetéktörvény vagy melyik törvény jogszabálya vonatkozik erre, mely paragrafus(ok)ból vezethető le? Köszönöm a választ!
Nekem egy olyan kérdésem lenne, hogy :
Tehergépkocsirol lenne szó.
Ideiglenesen ki van vonva a forgalomból.
Üzembentartóival venném át a tulajtol(cégtől)
Az én cégembe.
Kérdésem az hogy ilyen esetben milyen költségek merülnek fel? Ha nincs vételár, illetve ha van vételár.
Nem rokon.
Később kerülne forgalomba helyezésre a jármű.
Segítséget köszönöm.
A kèrdèsem az lenne van egy gèpjármű a fèrjem nevèn.adósága keletkezett a biztosítónál .
Valóban mentesülne a fèrjem a tartozása alól ha üzemben tartóit ír velem?
Kérem legyen szíves behivatkozni azt a jogszabályi rendelkezést, ami erre vonatkozik. Köszönöm szépen!
Okmányirodai ügyintézéshez kell vinni az adás-vételit, üzembentartói szerződést( egy napra legyenek dátumozva), törzskönyvet, forgalmit, biztosításról szóló igazolást (biztosítás mindig az üzembentartóra szól)., eredetiség vizsga papírt, születési kivonatot
Költségek: Törzskönyv (6 000 Ft) + forgalmi (6 000 Ft)+ illeték + eredetvizsga (autó függő)
Átírásnak 15 napon belül kell megtörténnie, biztosítási oldalról 30 napon belül. Ha jelen helyzet miatt a határidőből kicsúszna a biztosító felé feltétlen jelezni kell ne hogy töröljék a biztosítást.
Mit tegyek, és mi az eljárás költsége?
Egy autókereskedő cég a gépkocsi tulajdonosa, de mivel kereskedő így csak a forgalmi engedély hátuljába van bejegyezve.
A kérdésem az lenne: Hogyan lehetnék én az autó üzembentartója, milyen költséggel járna ez ha megoldható?
Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel: Tibor
Okmányirodában már jártam ez ügyben, először üzemben tartói jog átruházási szerződést kértek, másodszorra tulajdonjog átruházási szerződést. Kérdésem, hogy ez a két szerződést elég lesz e az üzemben tartó jogának törlésére. Így tudok e gfb kötni? Előre is köszönöm válaszukat!
Ez a két szerződés elég, a nyilvántartást kell elsőnek rendezni, hogy Ön legyen a tulajdonos és üzembentartó is egy személyben mert az alapján fogja a biztosító meghatározni a díjat és akkor a bónuszt is jóvá fogják írni.
Jelenleg én vagyok az autóm tulajdonosa és üzembentartója is, de szeretném, ha férjem lenne az üzembentartó. Kérdésem az lenne, hogy ennek mi lenne a menete?
Előre is köszönöm.
Jelenleg én egy suzuki gépjármű tulajdonosa vagyok. A kötelező biztosítás is a nevemre szól. Jelképes összegért eladnám az autót, tehát új tulajdonosa lenne és én mint üzembentartó lennék. Ez egy napon az adásvétel és az üzemben tartói nyilatkozat lehetséges megtenni? A biztosítást újra kell kötnöm? Eredetiség vizsgálat szükséges?
A válaszát előre is köszönöm.
A saját tulajdonomat képező személygépkocsit a lányom átveszi. Milyen megoldást javasol (ajándékozás, üzembentartói jog átadása, adásvétel), ahhoz milyen okmányok szükségesek?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel: G. Csaba
Nagyszuleimnek van egy autoja, aminek nagymamam a tulajdonosa, es nagypapam volt az uzemben tartoja. Sajnalatos mondon nagypapam eltavazott es a jovoben szeretnenk az en nevemre iratni az uzemben tartoi jogot. Kerdesem, hogy ilyen esetben azonnal meg kell ezt tennunk? Rogton meg kell kotnom hozza a kotelezot? (Dec 31.ig fizetve van papam reszerol a kotelezo) Ha jol olvastam akkor igy mondhato az, hogy ajandekozas utjan kapom meg az uzemben tartoi viszonyt es csak a 6.000 Ft uj forgalmi kiallitasi dijat kell megfizetnem? Esetleg jobban jarnank azzal, ha a mamam nekem ajandekozna az autot es a tulajdonjogot is megkapnam hozza? Koszonettel!
Ha visszterhes van bejelölve mennyi összeget kell írni majd ?
Egy kérdéssel fordulnék Önhöz! Én vagyok az autó tulajdonosa, apukám az üzembentartó.
Nem rég balesete volt apukámnak az autóval, de nem ő volt a hibás, így bizonyos összegű kártérítést kapott a vétkes biztosítójától.
Viszont a kártérítés összege, és a levél erről nekem, tehát a tulajdonosnak érkezett!!!
Miért? Nem az ütembentartónak kellene kapnia, mivel ő is javíttatja, ahogy a nevében van - üzemben tartja!?
Előre is köszönöm, ha válaszol
Üdv
Tulajdonomban van egy autó, ami vásárláskor az anyukám nevére került egyéb okoból kifolyólag. Szeretném ezt az autót a nevemre íratni, vagy legalább a üzembentartóként a nevemre venni a biztosítási díj miatt.
Melyik esetben járnék jobban? A lehető legkevesebbet szeretném költeni adminisztrációra.
Előre is köszönöm a válaszát,
M. Máté
Az átírás 12.000.- Ft, az üzembentartói bejegyzés 6.000.- Ft, mivel egyenes ági rokonok. Az átírás jobb lenne mert az egy végleges állapot.
Érdeklődöm mi a megoldás? Az apósom a gk tulajdonosa és üzembentartója, de én szeretnék az üzembentartó lenni. Mi a teendő?
Üdvözlettel: P.I.
Tudom, hogy kiszámlázzák de megoldható?
Köszönöm
Cégként szeretnék egy autobuszt átiratni apukám cégére üzembentartóként
Minden esetben kell fizetnie vagyonszerzesi illetéket?
Szeretnék vásárolni egy személyautót. Én lennék a tulajdonos és az élettársam lenne az üzembentartó.
A kérdésem az lenne hogy mennyi plusz költséggel jár az üzembentartói szerződés?
Köszönöm
Szabó László
Üdvözlom! Megvettem a fiam autóját, de szeretném, ha ő lenne az üzembentartója és én maradnék a tulajdomos. Természetesen a biztositás rendezve van egész évre. Ujra kell kötni valamelyikőnknek? Melyik nyomtatványt kell kitöltenünk. Az "Eredet vizsgálatot" meg kell csináltatni?Milyen anyagi vonzata van a procedurának? Köszönöm a válaszát.
Üdvözlöm! Kérdésem a következő lenne a gépkocsimnak én vagyok a tulajdonosa de van bejegyezve üzembentartó. Elakarom adni a gépkocsit akkor hogy tehetem ezt meg?
Én vagyok a tulajdonosa az autónak, de más az üzemben tartója. Szeretnék én lenni az üzembentartó. Mi a menete az ügyintézésnek ilyen esetben?
Először biztosítást kell kötni az én nevemre és mehetek az okmányirodába új forgalmit csináltatni a nevemre vagy van még valami más is amit el kell intézni.
És ha megkötöttem a biztosítást akkor hány napon belül kell a forgalmit átiratni? Van erre valami szabályozás?
Előre is köszönve a segítségét!
Üdv,
Szilvia
Jól írta le, ennyi az ügymenet. Minél hamarabb le kell vetetni az üzembentartót, célszerű másnapra időzíteni.
Kérdésem a következő lenne: a fiam autójának én leszek az uzembentartoja. A nyomtatványt már letöltöttük, a nevemre kötendő KGFB kötés is folyamatban van, időpontot is kaptam
a kormányablaknál. Úgy tudom, hogy egyeneságbeli rokonoknál ez 6000 Ft-is költséggel jár, ha ingyenes optiot jelölünk be és visszük az anyakönyvi kivonatot.
Kérdésem: ki tudja ezt elintézni? Vagyis: én a fiam nélkül is el tudom intézni? Vagy csak ő jogosult erre? Kinek az anyakönyvi kivonata kell hozzá? Már, ha egyáltalán van ilyen. Ha ő megy az én anya könyvem kell, ha én megyek, az övé?
Előre is köszönöm a minél gyorsabb választ! Üdvözlettel. LL
Én keveset használom a motort java részt a gyerek kell-e meghatalmazást irni ha a rendőr megelitja ne tudjon belekötni.
Köszönöm válaszát István
Az lenne a kérdésem, hogy vettünk egy külföldről behozott használtautót. Én lennék a tulajdonos, a párom pedig az üzembetartó. Mivel nem rendelkezik még semilyen magyar okmánnyal a jármű(törzskönyv, forgalmi, rendszám stb..), akkor ebben az esetben az, hogy plusz egy üzembentartót is bejegyzünk mennyi plusz költséggel jár?
Előre is nagyon köszönöm!
A következő lenne a kérdésem. Van egy zárt végű pénzügyi lízingem. Fizető parkoló létrejötte miatt feleségemre szeretném átiratni az üzembentartói jogot, erre vonatkozóan értesítettem a lízingcéget, és kaptam tőlük egy meghatalmazást, mely engedélyezi, hogy bár én maradok a lízingbevevő, feleségem lenne az új üzembentartó. Ebben az esetben milyen dokumentumokat szükséges az okmányirodában bemutatni? Az üzembentartói jog átruházásáról szóló szerződést elegendő a két üzembentartó között kötni, ezt kiegészítve a tulajdonos (lízingcég) meghatalmazásával? Továbbá illeték-köteles lesz így a folyamat?
Nagyon köszönöm!
Az üzembentartó nyilatkozat kitöltését követően , a Hölgy nevére biztosítást szükséges kötni , ezt követően lehet menni okmányirodába az alábbi dokumentumokkal : üzembentartó nyilatkozat , lízing cég által adott meghatalmazás, forgalmi engedély, ha a Hölgy nem lesz jelen akkor meghatalmazás az ügyintézéshez Ön részére illetve a házassági anyakönyvi kivonat mellyel illetékmentes lesz ügyintézés.
Az okmányirodában 6000 .- ft forgalmi engedélyt kell megfizetnie.
Volt párom gépjárművének én vagyok az üzemben tartója.
Azt szeretném kérdezni hogy mi a teendő abban az esetben ha ezt "törölni" lemondani akarom.
Mire mikre van szükség.
Megoldható ez nélküle vagy sem.
Előre is köszönöm válaszát.
Tulajdonos nélkül nem megoldható az ügyintézés mindenképpen a tulajdonos szükséges hozzá. Valakinek átkell vegye az üzembentartó jogot ha Ön nem szeretne továbbiakban üzembentartó lenni.
A kerületben bevezetik a fizető parkolást, pont benne vagyok a fizető zónában. Az autó, amit használok az édesanyám nevén van, ő az üzembentartó. Csak úgy adnak ingyenes parkolást, ha én vagyok az üzembentartó. Mi az eljárás sorrend ebben az esetben? KGFB és üzembentartó váltás? Újra ki kell fizetnem egy évi biztosítást, vagy csak a különbözetet?
Köszönöm és üdvözlettel: B.M.
Üzembentartó nyilatkozatot szükséges írni Ön és édesanyja között .
Biztosítást szükséges kötni az Ön nevére , majd okmányirodába vinni szükséges a biztosítás, okmányokat és a születési anyakönyvi kivonatot.
Ha elkészült az új forgalmi akkor az édesanyja nevére kötött biztosítást töröltetni szükséges ,így a fenn maradó részt visszaküldik Önnek.
Üzembentartó nyilatkozatot szükséges írni Ön és édesanyja között .
Biztosítást szükséges kötni az Ön nevére , majd okmányirodába vinni szükséges a biztosítás, okmányokat és a születési anyakönyvi kivonatot.
Ha elkészült az új forgalmi akkor az édesanyja nevére kötött biztosítást töröltetni szükséges ,így a fenn maradó részt visszaküldik Önnek.
Apósom autóját szeretném átvenni mint üzemeltető, átíratni nem akarom.
Milyen költségekkel kell számoljak?
Köszönöm válaszát
Üdvözlettel:
Sz.J.
A 6000.- ft forgalmi engedély és azon felül az illetéket szükséges megfizetni.
Apósom autóját szeretném átvenni mint üzemeltető, átíratni nem akarom.
Milyen költségekkel kell számoljak?
Köszönöm válaszát
Üdvözlettel:
Sz.J.
Forgalmi engedély melynek összege 6000.- illetve az illetéket szükséges megfizetni.
A kérdésem az lenne amennyiben tülajdonosként üzemben tartói szerződést kötök egy természetes személlyel, szükséges közre működnöm az üzemben tartói bejegyzéshez a kormányablaknál,vagy a leendő üzemben tartó intézi a szerződés és a megfelelő gépjármű okmányok alapján? Válaszát előre is köszönöm.
Apukám tulajdonában lévő autó jelenlegi üzembentartója a volt élettársam. A nevemre, mint új üzembentartóra megkötöttem a KGFB-t. Mik a további teendők az okmányirodában való megjelenés előtt (nyilatkozat, meghatalmazás, illeték befizetése, stb., illetve hol tudom ezeket beszerezni, befizetni)? Az okmányirodába én mennék személyesen (Apukám nélkül).
Köszönöm mielőbbi válaszát.
Szükség lesz egy kitöltött üzembentartói kérelemre, a forgalmi engedélyre, az ön születési anyakönyvi kivonatára, egy okmányirodai meghatalmazásra és 6.000.-Ft-ra
kérem segítsen, hogyan tudom a legolcsóbban megoldani a következő problémát!
Édesapámnak van egy 20 éves autója, ő a tulajdonos és az üzembentartó is. Biztosításnál max bónusza van erre az autóra. Tavaly októberben vettem neki egy új autót aminek én vagyok a tulajdonosa a törzskönyvben és édesapám az üzemben tartója a forgalmiban. Sajnos itt a biztosításoknál nem tudtuk érvényesíteni a bónuszát, ami maradt a régi autón. Most ennek az új autónak az üzembetartását szeretném átiratni az én nevemre. Nem tudom, hogy ajándékozással vagy 10 ft-ért megvétellel, azt tudom hogy születési anyakönyvi kivonatokat nem találtunk, tehát azt nem tudjuk bemutatni sehol. Újat kérni most nincs hangulatunk!
És most Jön a neheze. Édesapámnak a héten veszek egy 1 éves autót ahol ő lesz mind a tulajdonos mind az üzemben tartó. Ahhoz hogy erre az úja uóra áthozzuk a bónuszát a régi 20 éves autójáról a régi autójának az üzembetartását át kell íratni az én nevemre a biztosítós szerint. ez igaz? Itt sem tudunk ajándékozni mert nincs születési anyakönyvi kivonatunk.
Szóval kérem segítsen hogyan tudjuk megoldani a legköltséghatékonyabban az üzembentartói csereberéket. Várom megtisztelő válaszát!
üdvözmettel,
Tamás
Apósom autóját szeretném átvenni mint üzemeltető, átíratni nem akarom.
Milyen költségekkel kell számoljak?
Köszönöm válaszát
Üdvözlettel:
Sz.J.
Kérdéseim lennének auto üzembentartói joggal kapcsolatban. Röviden: a fiam 18 éves auotoját (2002-és vw golf, 1,4 ) nekem adná, mert az enyém korrozio okán a bontoban végezte 2019 nyarán. Addig kb 25 éven át folyamatosan volt autóm, 10-es bonussal rendelkezem. Természetesen a legkevesebb költséggel szeretném az autót átvenni, nem akarom átíratni feltétlenul.
Kérdésem: melyik a leginkább pénztárcakimélő ut számomra ehhez? Mivel kell kalkulálnom? Viszem-e tovább a bonus/malus besorolást, ha üzembentartó leszek? Illetéket kell-e fizetnem ezért egyenes Ági rokonként?
Köszönöm a választ!
lengyel.lilla@gmail.com
Az egyik ismerősömtől megvásárolnám az autója üzembentartói jogait(jelenleg a tulaj az üzembentartó). Jelenleg nincs érvényes műszaki vizsga az autón. Így be tudják-e jegyezni az okmányirodában a változást? Vagy előbb le kell vizsgáztatni a kocsit?
Válaszukat előre is köszönöm.
Első körben biztosítást kell majd kötni és ezt követően műszakira vinni a gépkocsit , majd ha ezek megtörténtek lehet menni az okmányirodába.
Van egy 97' es évjáratú, 1.6 os suzuki amit páromnak szeretnék üzembentartói szerződéssel odaadni. Az lenne a kérdésem, hogy ez milyen költségekkel járna? ( kell e új forgalmi pl) Amennyiben "eladom" neki mondjuk 50 ezer forintért akkor csak a 25% át kell kifizetni az illetkének, de ha csak úgy odaadom akkor az 50%át? Hol szerepel az üzembentartói szerződésen, illetve hol kell szerepeltetni, hogy én eladtam neki X összegért az autót? Az okmányirodába már úgy kell menni, hogy van egy a párom nevére szóló KGFB t igazoló papír is, vagy azt utána is elég intézni? Köszönöm válaszukat!
Az üzembentartó költség 12 -15 ezer ft között szokott lenni .
Az üzembentartó nyilatkozaton visszterhes opciót jelölje meg így 25% lesz az illeték .
Kötelező biztosítást már az okmányirodai ügyintézés előtt kell készíteni , kérni fogják az ügyintézők.
Tulajdonomban lévő autót adnék édes testvéremnek üzemben tartónak.
Ez ajándékozással illetékmentes?
Ilyenkor is kell születési anyakönyvi kivonat?
Köszönöm!
Sajnos nem számít egyeneságnak a testvéri kapcsolat csak oldalágnak , így illeték köteles az ügyintézés.
Az lenne a kérdésem, hogy a feleségem nevére átruházott üzembentartói szerződés esetén, ahol a tulajdonos én maradok is szükséges-e új forgalmi kiállítására ill. egyéb illetékek megfizetésére?
Köszönettel várom válaszát!
Az okmányirodában mindenképpen szükséges az üzembentartót bejegyeztetni. Okmányirodába vigyék magukkal a házassági anyakönyvi kivonatot , a felesége nevére a biztosítást.
Van egy autó aminek én vagyok az üzembentartója és apukám a tulajdonos.Vettem magamnak egy másik autót aminek tulajdonosa leszek . A régi autót a férjemnek adom. Érdekelne, hogy hogyan lehet a férjem az üzemben tartó a régi autónál?
És milyen költségei lennének?
Köszönöm a segítséget!
A kérdésem a következő lenne. Üzembentartója vagyok egy szgk.-nak, forgalmiba bejegyezve, nevemen a kötelező biztosítás. Az autó tulajdonosa a testvérem. Szeretném a nevemre íratni az autót. Ebben az esetben a klasszikus adásvétel zajlik? A nevemen lévő biztosítás továbbra is maradhat? Kell-e eredtvizsga? Illetve ebben az esetben van-e valamilyen spec. teendőnk? Milyen fizetni valókra számíthatok?Válaszát előre is köszönöm!
Tulajdonos vagyok, de műszaki vizsga lejárata miatt elvették a forgalmit, és már biztosítás sincs az autón!
Bátyámat szeretném üzembentartónak, de sajnos nem tudom, hogy pontosan hogyan kellene elindulnom az ügyben!?
Válaszát előre is köszönöm!
Az lenne a kérdésem hogy jelenleg nincs bejegyezve üzembentartó csak tulajdonos és ha üzembentartót akarok bejegyeztetni akkor ebben az egyszerűbb nyomtatványban hagyjam ki a korábbi üzembentartó mezőt?
Előre is köszönöm,
Az én kérdésem az lenne:
Az autó tulajdonosa (Cég), az üzembentartója édesapám. Én az üzembentartói jogot szerezném meg édesapámtól, az autó tulajdonosa továbbra is a cég maradna. Ebben az esetben kell illetéket fizetnem? Egyenesági rokontól kapom meg az üzembentartói jogot. Itt szükséges az illeték megfizetése?
Várom válaszukat. Köszönöm.
Üdvözlettel:
Ádám
Ha a Bt. (cég) tulajdonosa is egyenesági, az sem számít adott esetben?
A cégem az üzembentartó, és a cégem nevén van a kötelező biztosítás!
A tulajdonos, akitől lízingeltem eladja, tulajdonosváltás lesz, de én ill. a cégem megszakítás nélkül folyamatosan üzembentartó marad!!!!
Kell e új üzembentartói szerződés, mert a szövegben az van, hogy akkor kell , ha az üzembentartó változik, itt jelen esetben az nem változik! ???
Második kérdésem, hogy kell e új biztosítás, hiszen a biztosítást kötő nem változik és biztosítót sem vát, tehát folyamatos lehetne minden!
Köszönöm szépen a válaszokat
Az alábbi kérdéssel fordulok Önhöz:
A gépjármű, tulajdonosa részéről (cég1), üzemben tartói szerződéssel átadásra kerülne egy másik cég (cég2) részére (a kötelező biztosítás kedvezőbb alakulása érdekében).
Amit szeretnénk elkerülni az az illeték megfizetése, valamint a tulajdonváltás.
Amennyiben az üzembentartói szerződésen jelölésre kerül a visszterhesség ténye, annak megléte elég a fent részletezett körülmények elkerülése érdekében vagy szükség van egy kiegészítő dokumentumra is (pl.: Gépjármű kölcsönadási szerződés) amiben meghatározásra kerülne, hogy a fenntartási költségek fejében kerül átruházásra az üzemben tartói jog? (ezzel kimerítve a visszterhesség fogalmát)
Válaszát előre is köszönöm!
Üzembentartói jogviszonyomat szeretném megszüntetni, lemondani. Ezt megtehetem e egymagam, vagy kell hozzá a tulajdonos személye/adatai/aláírása?
Továbbá épp aktuális lenne a KGFB befizetése. Kihagyhatom,v ne tegyem?
Köszönöm!
Üdv!
Sajnálatos, hogy csak ez az egy megoldás lehetséges. Mi van akkor,ha a tulajdonos már nem akarja "vállalni" a gépkocsit? Akkor én mint üzembentartó nem tehetek semmit? Kivonni sem tudom a forgalomból(?).
Szeretném egy Törzskönyvvel nem rendelkező személygépkocsi üzemeltetési jogát átadni. Erre van lehetőség?
A folyamatban ami tiszta számomra, hogy Üzembentartói kérelmet kell kiállítani, 6000,-Ft a Forgalmi engedély költsége. Mivel viszterhes a dolog (jelképes összegért), ezért vagyonszerzési illetéket kell fizetnie az új üzemben tartónak és a tranzakció napjától érvényes kötelezőt kell kötnie.
Kérdéseim: - a vagyonszerzési illetéket ki állapítja meg és mikor, hol kell fizetni? (Okmányirodában ügyintéző és ott fizethető?)
- az ügyintézést ki végezheti, milyen esetleges Meghatalmazással?
Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel: Csaba
A kötelező biztosítást weboldalunkon egyszerűen megköthetik.
Tavaly nyáron sajnos elhunyt a férjem,mivel nemvolt végrendelete így a nevén lévő autót a kiskorú gyermekeink(3) örökölték.Én mint gyámjuk vagyok tulajdonosnak beírva a forgalmi engedélybe.Szeretném mielőbb eladni az autót.Kérdésem az lenne(pl.450.000 ft)az autó értéke,kell-e gyámhatósági engedély az eladáshoz,ha igen mennyi idő lenne az eljárás?
Válaszát előre is köszönöm.
Az autó tulajdonosa én vagyok és a jelenlegi üzembentartó lányom.
Szeretném az autó üzembentartóját a feleségemre átíratni a lányomról.
Ez illetékmentes?
Kell erre üzembentartói átruházási szerződést írni ?
És milyent , ajándékozási vagy egy névleges összegű eladás visszterhes szerződést ?
Válaszukat előre is köszönöm
Élettársam tulajdonosa két személy gépkocsinak. Jelenleg válunk, az egyik autó az övé marad, a másik az enyém. Nem nagy értékű egyik jármű sem. Szeretném, ha a hozzám került autó minden ügyét én intézhetném. Mi a legolcsóbb és legegyszerűbb megoldás erre? Kérem tanácsát. Krisztina
Egy olyan problémába ütközött a párom, hogy a gépjárművet aminek az üzembentartója, a tulajdonos eladta. Viszont az üzembentartó még mindig a párom. És nem intézkedik se az új tulaj se a régi, hogy megváltozzon az üzembentartó személye. Mit tud tenni a párom mint jelenlegi üzembentartó, hogy végre intézkedjenek és ne ő legyen már az üzembentartó? Válaszukat előre is köszönöm.
Feleségem az édesapjától ajándékozási szerződéssel kapott gépkocsit. (érvényes műszaki) Mivel feleségemnek A0, nekem - nemrég eladott autónk után - B10 a kgfb besorolásom, kedvezőbb lenne az én nevemre szóló üzembentartói szerződéssel az autót bejegyeztetni. Üzembentartói megállapodást/kérelmet írtunk feleségemmel az ajándékozási szerződésével azonos napú dátummal, és saját nevemre mint leendő üzembentartó kötnék kgfb-t.
Van mód így a két ügylet egyszeri lebonyolítására kormányablakban?
Válaszukat várva, segítségüket előre is köszönöm
stpb
Igen, egy egy ügyintézéssel kivitelezhető. Szükséges a felesége születési anyakönyvi kivonata és a házassági anyakönyvi kivonat is az illetékmentességhez. 12.000.- Ft lesz a költség.
Az átíratáshoz köt.biztosítást kell kötni, amihez üzembentartói szerződést szükséges.
A kérdésem, hogy lépésenként sorrendben mit kell tennem, hogy az okmányirodában átírathassam a gépjárművet?
Válaszukat előre is köszönöm.
Üdvözlettel: F P
Hagyatéki végzés jogerőre emelkedésének napjával megegyező dátumra ki kell tölteni egy üzembentartói kérelmet, szükséges kötni az új üzembentartó nevére egy kötelező biztosítást, melyet weboldalunkon egyszerűen megköthetnek. Szükséges az okmányirodába továbbá a gyermeke születési anyakönyvi kivonata, az autó törzskönyve, forgalmi engedélye, valamint 12.000.- Ft.
Amúgy jogosítvány nélkül lehet tulajdonos és kötelező biztosítást is köthet, emiatt nem kell üzembentartó.
A kommenteket olvasva egy dolog nem vilagos. Miutan meg van az uzembentartoi szerzodes ( edesanyam tulajdona, anyosom lesz az uzembentarto ), az uzembentarto azzal a nappal megkoti a kotelezot, eddig vilagos. A kerdesem, hogy az okmanyirodai ugyintezes a tulaj, vagy az uj uzembentarto feladata lesz. Illetve eleg az egyikuknek leadni a szerzodest az okmanyirodaban, vagy -mint egy adas-vetel eseten -, mindkettejuknek le kell adni?
Elore is koszonom,
Udvozlettel, G.
Az önkormányzatnál eljárhat a tulajdonos egyedül, vagy akár az üzembentartó is egyedül, de akkor kell egy okmányirodai meghatalmazás. Üzembentartói bejegyzés esetén egyszer kell menni az okmányirodába, nem olyan mint egy eladás, nem kell utána a másik félnek már bejelenteni.
Szabvany/sajat formatumu meghatalmazast fogad csak el az okmanyiroda, vagy egy sima ket tanus, szabad szovegezesu meghatalmazas is eleg az adott ugyintezesre vonatkozoan?
Koszonettel, G.
Megerősítésre lenne szükségem. Édesanyám átruházná rám a családi autó üzemeltetési jogát. Ehhez az oldalról letöltött szerződésen, a forgalmi engedélyen valamint a nevemre kötött kötelező biztosításon és anyakönyvi okiraton kívül másra nincs szükség, ugye? Ezen kívül egyenesági rokon esetén illetékmentes a folyamat? Előre is köszönöm a választ. Üdv Kardos István
Egy gépkocsit vásárolnánk, de a tulaj elhalálozott. Lehet-e a hagyatéki végzés előtt, valamilyen módon az adás- vételt létrehozni, meggyorsítani vagy esetleg üzembentartói szerződéssel, a hagyatéki végzésig birtokba venni?
Köszönöm
Elméletileg bejegyeztethető üzembentartó.
Külföldön vásároltam személyautót, mely egy cég nevén volt bejegyezve. Az adásvételi szerződésben én vagyok a vásárló és a német forgalmiban is az én nevem szerepel. 30 napos exportrendszámmal hoztam haza a kocsit és holnap lesz a honosítási eljárás. Miután az elintéződik, az eredetvizsga, regadó ügyintézése és a biztosítás megkötése után mennék forgalomba helyeztetni az okmányirodába. Szeretném a sógoromat megjelölni üzembentartóként. A kérdésem az, hogy ilyen esetben van-e lehetőség illetékmentesen átruházni az üzembetartói jogot és ha igen, hogyan kell eljárni?
Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel, Fülöp Miklós
Ha az üzembentartói kérelem dátuma megegyezik az adásvételi szerződés napjával, akkor minden további nélkül.
Párommal most fogunk autót venni, ő lesz a tulajdonos, én az üzembentartó.
A kérdésem az, hogy az átíratáshoz be kell menjek én is személyesen az okmányirodába, vagy meghatalmazással el tudja ezt ő egyedül intézni?
Előre is köszönöm!
Most vettem egy autót, én lennék a tulajdonosa, de a párom lenne az üzembentartó.
Ilyenkor az okmányirodában milyen papírokat kell kitölteni, kinek kell ott lennie az átírásnál, kinek kell kötelező biztosítást kötnine?
Előre is köszönöm a válaszokat.
Arra a napra írjanak egy üzembentartói kérelmet amelyik nap megvette az autót és a párja nevére meg is lehet kötni a kötelező biztosítást. Weboldalunkon használt gépjárművet vásároltam megkötési okkal, tulajdonos nem egyenlő üzembentartóval beállításokat kell használnia. Az átírást a tulajdonos intézheti, vagy okmányirodai meghatalmazással az üzembentartó is.
Vásárolnék egy új autót, a most meglévőt a párom használná üzembentartói jog megvételével ( 100 Ft ?! ). Jól értettem a fenti tájékoztatásukban, hogy így jövünk ki a legolcsóbban ?
Köszönettel
Igen, ez a legolcsóbb megoldás, az üzembentartói bejegyzés ára egy átlagos autó esetében úgy 12-15.000.- Ft.
Üzembentartói szerződést kötöttem a mai napon, olvastam, hogy azonnal biztosítást kell kötnöm mint üzembentartónak. Az autón viszont van kötelező biztosítás ez év december 31-ig, hisz éves fizetés történt, ebben az esetben januártól kell új biztosítást kötnöm vagy elbukjuk a már ez évre kifizetett biztosítást?
Válaszát előre is koszonom
A tulajdonos kötelező biztosítása az üzembentartóra nem érvényes, és az okmányirodában is kérik az új kötelező biztosítást.
Az élettársam tulajdonában lévő autó üzembentartója lennék a jövőben. Ez a változtatás is illetékmentes?
Köszönettel,
Nem illetékmentes. Az üzembentartói költség egy átlagos autó esetében úgy 12-15.000.- Ft.
Egy konkrét ügyben kérném szíves segítségüket, tanácsukat. A fiam nevén lévő személyautónkat szeretném használni a munkám során, amit a munkáltató cég javára szeretnék üzembentartó jogcímen átvezetni. nyilván az lenne a cél, hogy a cégnek minél kisebb költségei legyenek az adott ügylet kapcsán, de jogilag adekvátan üzembentartói státusza legyen. A gépjárművet szolgálati autóként használnám tovább... Tisztelettel várom jelentkezésüket: László
Ennek nincs akadálya, úgy gondolom.
Érdeklődni szeretnék, ha testvérem autóját szeretném átvenni üzembentartóként, akkor mi a teendő, és mennyibe kerül kb?
Neki is kell mennie az okmányirodába, vagy csak nekem?
Üzembentartói kérelmet kell kitöltsenek, ezt követően kössön Ön egy kötelező biztosítást, akár a weboldalunkon. Az okmányirodába a tulajdonos szükséges, vagy Ön is elég ha írnak egy okmányirodai meghatalmazást is. A költség egy átlagos autó esetében 12-15.000.- Ft lesz.
Lesz egy hagyatéki végzés, ahol a tulajdonos örököse fogja megkapni az autó tulajdonjogát, ezt követően ő fog rendelkezni vele. Ha ismerőse, és egyértelmű a helyzet, akkor lehetne Ön eladás következtében az autó tulajdonosa, vagy továbbra is az üzembentartója. Ez megbeszélés kérdése.
Olyan kérdésem lenne hogy a férjem a tulajdonosa az Alfa Romeónknak , de másik autó vásárlása végett( Volkwagen Sharan), az Alfának én lennék az üzembentartója. Milyen papírok kellenek hozzá, illetve mennyit kéne fizetnünk?
Ki kell tölteni egy üzembentartói kérelmet, szükséges a Járási hivatalba még a házassági anyakönyvi kivonat. Kötni szükséges az Ön nevére egy kötelező biztosítást, melyet weboldalunkon egyszerűen megtehetnek. Az iratokkal el kell fáradniuk a hivatalba ahol 6.000.- Ft-ot fognak fizetni ha a leírtak szerint járnak el.
Üzembentartóival szeretnék megvásárolni az autómat, hogy kevesebb legyen az átiratás költsége. Ez esetben, ha én maradok a tulajdonos, akadhat-e gondom a későbbiekben az üzembentartók miatt? Értem ezt egy közúti balesetre, büntetésekre, vagy ha eltulajdonítják tőlük az autót. Előre is köszönöm a segítséget!
Igen, nem is kevés. Kezdjük ott, ha az üzemben tartói bejegyzés nem történik meg, akkor az Ön nevén lévő forgalmi engedéllyel kezdődik a procedúra, ugyanis Ön kap minden büntetést. Üzembentartói szerződéssel NEM ADUNK EL AUTÓT.
Ha az autó tulajdonosa egyenes ági rokona Önnek, akkor igen, ha nem, akkor nem, ez esetben úgy 12-15.000.- Ft lesz az üzembentartó bejegyzés egy átlagos autó esetében.
Jelenleg Én vagyok a jármű tulajdonosa, üzembentartó az Édesanyám, DE ez a forgalmi engedélyben nem szerepel, csak a BM NYHÁT nyilvántartásában. Az új biztosítási szerződést megkötöttem, ahhoz a biztosító felé csatoltam egy kérelmet, de így ugye nem fogadták el. Kérdésem lenne, milyen papírokat kell bevinnem, főleg úgy, hogy a minta nyomtatványon nem szerepel aláírás helye a régi üzembentartónak (ez az egyszerűsített minta, ami az Ön weboldalukon is megtalálható. ) Köszönöm szépen előre is a segítséget.
Nem igazán értem a dolgot, mikor történt az üzembentartói bejegyzés? Ha megtörtént a bejegyzés a forgalmi engedélyben is az Édesanyját kellene látnia, kivéve akkor, ha nem volt érvényes műszaki vizsga az autón és a régi forgalmi engedélybe vezették bele az új tulajdonost illetve az üzembentartót, vagy még akkor, ha az ügyintéző elrontott valamit.
Magán személy néven van egy 3,5 tonnás teherautó és egy cégre szeretnénk üzembentartói bejegyzést készíteni. Ez hogy működik?Milyen intézkedéseket kell tennünk és mekkora költséggel számoljunk?.
Válaszát előre is köszönöm.
Üzembentartói szerződést töltsenek ki, kössenek egy kötelező biztosítást az új üzembentartó nevére, írjanak egy okmányirodai meghatalmazást, hogy a cég ügyvezetője tudja intézni a bejegyeztetést. Visszterhesként jelöljék az ügyet az üzembentartói szerződésen, ez esetben 6.000.- Ft az új forgalmi ára, valamint az átírási illeték 25%-át kell még kifizetni.
Tönkre ment az autóm. Egyenlőre megtartanám alkatrésznek, tehát nem szeretném bontóba leadni. Vettem egy másik használtat. Átírás előtt biztosítást szeretnék kötni. A régi autóm biztosítása B10-es fokozatban volt. Ezt szeretném átvinni a most vásároltra. A megerősítését kérem, hogy jól gondolom-e az ügyintézés menetét. A régi autóra kötök egy üzemben tartási szerződést a feleségemmel 1.000.-Ft visszterhes átruházással. A feleségem nevére megkötjük a kötelező biztosítást. Bejegyeztetjük az üzemben tartói jogot. Ideiglenesen kivonjuk a forgalomból. Ezzel a régi autóm megtarthatom alkatrésznek, nem kell fizetni súlyadót, kötelező biztosítást. A B10-es bónuszomat pedig át tudom vinni a most vásároltra.
FerencAz üzembentartói kérelmen legfelül az ingyenes opció legyen bejelölve és tegyék mellé a házassági anyakönyvi kivonatot, így lesz illetékmentes az üzembentartói bejegyzés. Én nem kötnék rá a felesége nevére kötelező biztosítást sem, mert egyből ideiglenesen ki is vonatnám a forgalomból. Az új forgalmi engedély másolatával tudja felmondani az Ön nevén lévő biztosítást.
Igen ez így megoldható, de én tuti nem adnám oda senkinek sem az üzembentartói jogot családon kívül, mert ettől még az autó tulajdonosa Ön marad, ami számos problémát eredményezhet később Önnek is és akár az üzembentartónak is.
Úgy 12-15.000.- Ft-ba kerül egy üzembentartói bejegyzés egy átlagos autónál, plusz kötelező biztosítás, melyet weboldalunkon egyszerűen megköthet.
Ha a tulajdonos nem természetes személy és magán személy lesz az üzembentartó akkor annak milyen költsége van?!
Köszönöm!
Kb 12-15.000.- Ft lesz az üzembentartói bejegyzés költsége plusz egy kötelező biztosítást kell kötni az üzembentartó nevére, melyet weboldalunkon egyszerűen megköthetnek.
A kocsim üzemeltetője lehet e az élettársam, ez mivel jár, hol kell bejelenteni, mik a feltételei és anyagi vonzatai? Ha még nem okozott kárt, akkor a biztosítása is kedvező lesz? Az enyém jelenleg nagyon magas, koccanások miatt, nem én vezettem, de ezt a biztpsítót nem érdekli. Köszönettel:Andi
Kb 12-15.000.- Ft az üzembentartói bejegyzés költsége és előtte az üzembentartónak kell kötne egy kötelező biztosítást A00-ás besorolásban, ami kedvezőbb mint az Öné.
Általánosságban el lehet mondani, hogy minden változást 15 napon belül kötelessége bejelenteni.
Érdeklődni szeretnék ,hogy ha az élettársam lenne az autóm üzembetartója annak mi a menete és a költsége .
Üzembentartói szerződést kell írjanak, majd kötni szükséges az élettársa nevére egy kötelező biztosítást és lehet menni a Járási hivatalba bejegyeztetni az üzembentartót, aminek a költsége úgy 12-15.000.- Ft lesz.
Érdeklődni szeretnék, hogy ha a tulajdonomban lévő autómat, saját gyermekemnek adnám és saját részre másikat vásárolok, abban az esetben melyik átírás kedvezőbb számunkra? (ajándékozási vagy üzembentartói...?) És ezt hol tudom intézni?
Köszönöm
Ebben az esetben az üzembentartói bejegyzés 6.000.- Ft a tulajdonos váltás pedig 12.000.- Ft.
Ha egy napon születik az adásvételi szerződés és az üzembentartói kérelem, akkor az üzembentartói bejegyzésért nem kell fizetni. Esetleg ami Önt terhelheti az az Ön nevére szóló forgalmi engedély aminek költsége 6.000.- Ft.
Ki kell tölteni egy adásvételi szerződést, ahol az ingyenes opciót jelölik be, ezt követően még azon a napon ki kell tölteni egy üzembentartói kérelmet is. Ezekkel az iratokkal, az anyakönyvi kivonatokkal, amivel igazolják az egyenes ági rokonságot, valamint az Ön nevére szóló kötelező biztosítási igazolással együtt el lehet menni a hivatalba névre írni az autót.
18 éves kortól.
Ha megszűnt díj nem fizetéssel a kötelező biztosítása, azon az üzembentartó váltás nem segít, mivel az új üzembentartó részére is kiszámlázzák az elmaradást.
Természetesen az autó 2017 ben vásároltuk, csak akkor az én nevemre került.
Előre is köszönöm válaszát!
Tisztelettel: Ibolya
Üzembentartói kérelmet kell írni - itt letöltheti ezen az aloldalon, kicsit feljebb. ( ingyenes opciót kell bejelölni )
Szükséges a férje nevére kötni egy kötelező biztosítást, [u][url=https://www.biztoshely.hu/kotelezo-biztositas-dijszamolo.html]melyet kalkulátorunkban megtehetnek egyszerűen.
[/url][/u]Kell a házassági anyakönyvi kivonat is a Járási Hivatalba.
A hivatalban 6.000.- Ft lesz a költség, ami az új forgalmi engedély költségét jelenti.
Igen, amiben új üzembentartóként a tulajdonos szerepel. A tulajdonosnak kötnie szükséges egy kötelező biztosítást is a forgalmi engedély módosítása előtt.
kell-e üzembentartói vagy elég a kölcsönadási szerződés ha a fiam nevén lévő külföldi rendszámú szg-t én használom
itthon huzamosabb ideig?
Előre is köszönöm!
Mivel az autó nem magyar rendszámos, mindenképp írnék egy kölcsönadási szerződést. Üzembentartói bejegyzést nem tudnak csináltatni.
Új autó vásárlása előtt állok(kb október elején érkezik), a mostani autónk (13 éves) átkerülne az anyósomhoz. Jelenleg kötelező és casco is van, mindkettő B10, ezt szeretném, ha az új autóra átkerülne. Anyósomnak van autója, ami eladásra kerül, neki is B10 biztosítása van. Milyen módon tudjuk ezt legjobban kivitelezni?
Válaszát előre is köszönöm!
(parkolási engedély miatt)
Sajnos nem. Törzskönyvet nem fogadják el?
Köszönettel
Üzembentartói szerződést kell kitöltenie, ahol Ön szerepel mint tulajdonos és mint új üzembentartó is. Szükséges kötni az Ön nevére egy kötelező biztosítást, melyet kalkulátorunkban egyszerűen megtehet.
Édesapámtól szeretnénk megvásárolni az autót.
Véleményem szerint most biztosan jobban járnánk az üzembetartói jog ingyenes átruházásával. Viszont ha egyszer megörököljük, a bátyám részét is ki kell fizetnem?
A biztosításnál előny vagy hátrány, ha már a nevemen van egy másik gépjármű?
Köszönöm válaszát!
12.000.- Ft ha átírják a nevére, mivel egyenes ági rokonok. Ez a végleges megoldás ez esetben szerintem.
Vásárolok egy gépjárművet, a jelenlegit pedig a testvérem venné át üzembentartóival, de úgymond ingyen, ellenérték nélkül.
Milyen költségre számíthatok? Van vagyonszerzési illeték?
Jobban járnánk, ha ajándékozási szerződés lenne?
Köszönöm.
Oldal ági rokonok, így az üzembentartói bejegyzés díja úgy 12-15.000.- Ft lesz.
Köszönöm válaszát
A hagyatéki végzés szerinti örökösé lesz az autó.
Érdeklődnék, hogy amennyiben az adásvétel napjára dátumozott üzembentartói szerződéssel, az átiratás alkalmával párom kerül megjelölésre üzembentartóként, én pedig a tulajdonosként, úgy jól értettem-e, hogy a 2019-es szabályozás alapján illetékmentes az üzembentartói bejegyzés? Illetve, ilyenkor számít-e az üzembentartói jog szerzési módjának megjelelölése (ajándék/vétel)?
Köszönöm a segítséget!
Igen jól érti, de visszterhes legyen a szerzés módja..
Üzembentartóival nem tud autót vásárolni sajnos, csak üzembentartó lesz, de nem tulajdonos, ráadásul az autó tulajdonosa bármikor eladhatja az autót, ha épp olyannal találkozik össze. Semmiképpen sem ajánljuk ezt a megoldást, azért, hogy olcsóbb legyen az autó átírása.
Az adásvétel napjának megfelelő dátummal írjanak egy üzembentartói kérelmet is, ahol az ingyenes opciót jelölik be. Szükség lesz majd az Okmányirodában az Ön születési anyakönyvi kivonatára is az illetékmentességhez. Ön is tudja intézni egyedül.
Nekem olyan kérdésem lenne hogy barátnőm a tulajdonos és az édesapám az üzembentartó biztosítás is az ő nevére van de beki töröltek a biztosítást és így édesanyám lett az üzembe tartó nevére kottotem a biztosítást is ez igy jó? És mennyibe kerül az okmányirodába bejegyeztetni a forgalmiba?
Az üzembentartói bejegyzés díja úgy 12-15.000.- Ft lesz.
Üzembentartói szerződés esetén az eredeti tulajdonosnak van-e valamilyen hátránya a gépjármű használatát illetően? Az eredeti tulajdonos éppúgy használhatja tovább az autót? Csak a kedvezőbb besorolás miatt lenne üzembentartói szerződés írva.
Köszönöm megtisztelő válaszát!
Üdvözlettel, Péter
Ez esetben nincs hátrány.
Élettársam nővére vásárolt egy új autót, a régi Puntót pedig a hugának ajándékozta.
Milyen költségekkel kell számolnunk az üzembentartói bejegyzés esetén, illetve ez ingyenes, vagy viszterhes ügylet? Ha viszterhes, mekkora összeget célszerű beírni?
Előre köszönöm válaszát!
Visszterhes az ügylet, 12-15.000.- Ft lesz a bejegyzés költsége.
Szép Napot!
Külföldről hoztunk be egy autót, amelynél én vagyok a tulajdonos. Mivel az autón nincs rendszám, honosítani kell, ahhoz viszont kötelező biztosítást kellett kötni a nevemre. A párom lenne viszont az üzembentartó. Az autónak még nincs magyar rendszáma, így az alvázra kötöttem a biztosítás. Ebben az esetben akkor 2x kell megfizetni a vagyonszerzési illetéket, illetve le kell mondanunk a biztosítást, és az Ő nevére újat kötni?
Ha ez így van, akkor hogyan tudna Ő üzembentartói jogot vásárolni, hogy csak 25% legyen az Illeték?
Köszönettel.
Szabó Amarilla
Az adásvételi szerződés napjával megegyező dátumra írjanak egy üzembentartói kérelmet. A jogot mondjuk 1000.- Ft.-ért vegye meg öntől, ez esetben már 25%-os illetékről beszélünk.
Az Ön nevére megkötött biztosítást fel lehet mondani majd kezdettől, ehhez majd be kell küldeni a biztosítónak az új forgalmi engedélyt. Az üzembentartó nevére is lehet kötni kötelezőt, mivel a forgalomba helyezéshez majd kell, a weboldalunkon külföldről behozott autót vásároltam megkötési okkal, tulajdonos nem = üzembentartó státusszal tudja megkötni a biztosítást. Ez esetben a forgalomba helyezés, adásvétel napja, műszaki vizsga ideje, üzembentartói kérelem dátuma mint az aznapi legyen amikor a biztosítást köti.
Természetesen igen, mert nem adta el hivatalosan az autót, csak egy üzembentartó került rá a forgalmi engedélyre, aki nem tulajdonos.
Az lenne a kérdésem, hogy mi a teendő olyankor, ha a férjemre szeretném ruházni az üzembentarzói jogot, aki nem magyar állampolgár? Ilyenkor kell-e illetéket fizetni, illetve az állampolgárságnak van-e jelentősége?
Válaszát előre is köszönöm!
Andrea
Ez akkor fog működni, ha a férjének van magyarországi állandó lakcíme.
Olyan kérdésem lenne hogy egy motorkerékpáról lenne szó.. hogy a barátom a tulajdonos de viszont szeretnénk hogy én legyek az üzembentartó akkor mit és hogyan kéne csinálni ?? plusz jelenleg ideiglenesen kivan vonva a forgalomból és a biztosítást is az én nevemre lenne kötve ... mi a teendő ilyenkor ??
Előre is köszönöm a választ!
Üdv Zsolt
Üzembentartói kérelmet írjanak, ezt követően szükséges kötni az Ön nevére egy kötelező biztosítást, majd lehet menni a Járási Hivatlaba bejegyeztetni az üzembentartót.
a fenti témában fordulnék Önökhoz egy kérdéssel. Vásároltam egy új autót (még szállítás alatt van), viszont a tulajdonos egy családtag lesz (édesanyám férje), mivel neki kamarai kedvezménye volt, amit használtam a vásárlásnál. A kérdésem az lenne, hogy mi lenne a legcélszerűbb jelen helyzetben?
Ha a szállítás után eleve kérem az autókereskedést, hogy engem jegyezzenek be üzembentartónak? Ennek lenne valami plussz költsége?
Vagy várjam meg a fél éves megtartási kötelezettség lejártát és utána írjuk át az autót a saját névemre? Ha jól tudom ennek családon belül csak valami minimális költsége lenne?
Válaszukat köszönöm!
Én már most bejegyeztetném magamat mint üzembentartó az Ön helyében. Ez átírás esetében ingyenes ha egy napra írják az adásvételi szerződést és az üzembentartói kérelmet is.
Az lenne a kérdés, ha a tulajdonos nem változik csak az üzembentartó, akkor a biztositáson, és az új forgalmi enegedélyen kivül lessz e más költség??
És az átírási illeték 25 v 50%-a.
A lányom jövőre Angliában lesz egyetemi hallgató, vinné magával a jelenleg az én nevemen lévő gépkocsit is. Célszerű lenne vajon előtte bejegyeztetni őt üzembentartónak?
Köszönettel
György
Igen, ez nem ártana.
KÉRDÉSEM. A szgk tulajdonosa az anyósom az üzembentartó én vagyok. Az anyósom évekkel ezelőtt Németországba ment, kB 2 éve nem tudunk róla semmit. Hogyan tudom eladni az autómat, nélküle, vagy hogyan tudok megszabadulni az autótól? Köszönöm.
Sajnos sehogyan sem.
Autókereskedő által passzívált törzskönyvű szgk-ra ,lehet üzembentartót bejegyeztetni?
Ez azt jelenti, hogy az autó tulajdonosa a kereskedő, ha Ő ad Önnek egy üzembentartói kérelmet, akkor igen, de ha ez az autó az Ön saját autója lenne, én biztosan adásvételi szerződéssel venném meg.
Természetesen igen.
Kérdezni szeretném, hogy ha a tulajdonomban lévő 24 éves autómnak a nővérem lenne az üzembentartója a jövőben, milyen papírt kell írni hozzá és mennyibe fog kerülni.
Köszönettel : Streckné Erika
Üzembentartói kérelmet kell kitölteni és kötni kell a testvére nevére egy kötelező biztosítást, melyet weboldalunkon meg tudnak tenni. A költség kb 12.15.000.- Ft lesz, mert nem egyenes ági hanem oldal ági rokonok.
a feleségem tulajdonában lévő személygépjárművének kellene tulajdonos vagy üzembentartónak lennem. Érdeklődnék, hogy melyik lenne az egyszerűbb (nem kell új szerződéseket kötni) és a legkevesebb költséggel járó verzió?
Válaszát előre is köszönöm!
András
Az üzembentartói bejegyzés 6.000.- Ft-ba kerül, amennyiben a Járási Hivatalba viszik a házassági anyakönyvi kivonatot is. Ez esetben Önnek mint új üzembentartónak szükséges kötnie a folyamat előtt egy új kötelező biztosítást, melyet weboldalunkon egyszerűen elindíthat üzembentartó váltás megkötési okkal itt: https://www.biztoshely.hu/k...
köszönöm a választ. Más egyéb költséggel nem jár ez? Ha Casco is van az autón, azt is nekem kell megkötni vagy az maradhat a tulajdonos nevén?
köszönöm!
Húgom szeretné nekem ajándékozni az autóját. Ajándékozási szerződés mellett milyen iratokra van még szükség és milyen költségekkel jár összesen? Kell-e eredetiség vizsgát csináltatni? Pár évvel ezelőtt ő is ajándékozás címén kapta. Ez miatt van-e kikötés, hogy ő mikor ajándékozhatja tovább? Az egyértelmű, hogy a kötelező biztosítást a nevemre meg kell kötni. Van-e más opció arra, hogy hozzám kerüljön az autó, de a legminimálisabb költségekkel járjon? Pl: az Édesapámnak ajándékozza mint lány az apjának és utána az Édesapa nekem ajándékozza, mint másik lánya? Ebben az esetben ha egy napon történik a két ajándékozás, annak milyen költségei vannak? Köszönöm válaszát! Tóthné
A testvéri kapcsolat sajnos nem egyenes ági rokoni viszony, hanem oldalági, így nem illetékmentes az átírás. Esetleg valamelyik szülő lehetne köztes tulajdonos?
Így kikerülhető az illeték fizetése?
Kell-e eredetvizsgálatot csináltatnom?
Igen, ez esetben új kötelező biztosítást szükséges kötnie, az üzembentartói bejegyzés ára 6.000.- Ft lesz, ha viszik a gyermek anyakönyvi kivonatát a Járási hivatalba.
Ha még nincs az autón casco biztosítás, akkor az új üzembentartó köthet az autóra casco szerződést.
Lehet egyből az üzembentartóra kiállíttatni az új forgalmi engedélyt. Szükséges írni egy üzembentartói kérelmet, kötni kell az üzembentartóra egy kötelező biztosítást, melyet weboldalukon egyszerűen megtehetnek.
Ha egyenes ági rokon az új üzembentartó, akkor 12.000.- Ft lesz az átírás és a bejegyzés összesen. Ha nem egyenes ági rokon, akkor 22.000.- Ft körüli összeg.
Hogyan lehet megoldani az üzembetartó váltást?
Sajnos sehogy.
Az lenne a kérdésem, hogy ha kicsúsztam a rendes 30-napos biztosítás felmondási időből, akkor 1 napra köthetek-e üzembentartói szerződést a feleségemmel, ami alapján már felmondható a jelenlegi biztosítás, majd másnap meg is szüntetnénk és megköthető lenne az új biztosítás. Működhet egy ilyen megoldás???
Köszönöm.
Működhet, de be is kell jegyeztetni az üzembentartót, aminek költsége 6.000.- Ft., és az üzembentartó nevére kell kötni egy biztosítást is, majd visszacsinálni az egészet szintén 6.000.- Ft és kell egy új kötelező is, tehát 12.000.- Ft a költsége ennek a körnek.
A bejegyzésre elvileg van 15 nap, így azt gondolom ettől eltekinthetünk.
Viszont biztosítást biztosan kell kötnie.
Üdv!
Mivel a helyi Járási Hivatalban nem hajlandóak felvenni a telefont, így kérném a segítségüket. Rokonom szeretné eladni autóját. Az autó jelenleg a testvére nevén van, aki tavaly meghalt, és rokonom a jogos örökös, de az autó papírja nem lett átíratva. Az autót üzemben tartóival szeretné "eladni". Milyen papírok szükségesek ehhez? Mit kell előzetesen elintéznünk ahhoz, hogy értékesíthesse az autót? Válaszukat előre is köszönöm.
Ez így nem megoldható, az autót eladni csak a tulajdonos tudja. Az örökös el tudja adni az autót adásvételi szerződéssel, és az új vevővel együtt ha elmennek a Járási hivatalba, akkor mindent egyszerre el tudnak intézni.
Üzembentartói szerződéssel nem lehet autót eladni!
A meglévő autómat ha átírnánk Édesamyámra mint üzembentartó akkor az díjmentes lenne?
Csak az új forgalmi és a törzsköny költsége lenne?
Ő rokkant nyugdíjas esetleg más kedvező legetőség is lenne?
6.000.- Ft a bejegyzés költség ha viszik az Ön anyakönyvi kivonatát. Ez esetben még a bejegyzés előtt kötni is kell a nevére egy kötelező biztosítást, melyet weboldalunkon gyorsan megtehet.
Mert nekem B10 a kötelezőm és C10 a cascom. De ha másra kell kötni akkor az A0 lenne minden nem?
Kérdésem a következő lenne:
Abban az esetben, ha vásárolok egy autót (használt) és a tulajdonosa én leszek, üzembentartója pedig édesanyám, akkor ha egy napon készül el az adásvételi és az üzembentartói szerződés, akkor az okmányirodában ki részéről kell anyakönyvi kivonat, illetve illetékmentes lesz-e ennek lebonyolítása, és csak a meghatározott vagyonszerzési illetéket kell megfizetni? Lehetséges hogy ajándékozási úton se kell fizetni pluszban érte a rokonsági fok miatt?
Köszönöm válaszát!
Az Ön anyakönyvi kivonata kell, és ha így jár el, nem kell külön fizetni az üzembentartói bejegyzésért. Ha azt szeretné, hogy az anyukája a tulajdonos legyen, és ugyanígy jár el, akkor sem kell plusz költséget fizetni csak az egyszeri átírási illetéket és a 12.000.- Ft-ot az új forgalmira és törzskönyvre.
Ha üzembentartó lesz, akkor a biztosító ki fogja számlázni Önnek is az elmaradást. Ebben az esetben csak a tulajdonos váltás a megoldás.
A barátnőmmel vásárolnánk egy gépjárművet, viszont szeretnénk, hogy az Ő nevén legyen, de a biztosítás végett olcsóbb, ha én vagyok az üzembentartója. Ha egy napon írjuk az adásvételit és az üzembentartóit és így megyünk el az okmányirodába átíratni és egyből átruházni az üzemeltetését akkor csak az illetéket kell kifizetni rá ?
Igen.
Jogilag igen, de 17 éves üzembentartót is láttam már. Meg kell kérdezni a helyi Járási hivatal állásfoglalását.
Szeretném átíratni édesanyámra az autóm mint üzembentartó. Ebben az esetben, én mint tulajdonos ugyan úgy használhatom még az autót?
Igen.
Vásárolnék egy autót az élettásam nevére de én lennék az üzembetartó, mi a menete ,kell e kétszer kötni biztositást?
Egyből az üzembentartó nevére kell kötni a biztosítást, és az adásvétel napján kell írniuk egy üzembentartói kérelmet. Ezt követően lehet menni eredetiségvizsgálatra és a Járási Hivatalba névre írni az autót.
Adásvételi szerződést kell írjanak, ahol legfelül az ingyenes opciót jelölik be. A kötelező biztosítást a lánya nevére kell megkötni az adásvételi szerződés napján. 12.000.- Ft lesz a költség, és a Járási givatalba vinni kell a lánya anyakönyvi kivonatát.
Vásároltam egy használt gépjárművet, elviszem eredetvizsgára, utána megyek az okmányirodába átíratni. Viszont ezt úgy szeretném, hogy én vagyok a tulajdonos, édesanyám pedig az üzembentartó. Jól gondolom, hogyha az üzembentartói bejegyzés kérelmet az adásvételi szerződéssel egy napra dátumozzok, akkor a vagyonszerzési illetéket elég egyszer megfizetni? Számít ebben az esetben, hogy egyenes ági rokonról van szó (kell-e anyakönyvi kivonat), vagy az csak akkor számítani, ha nem ugyanarra a napra dátumoznánk?
Másik oldalon megválaszoltam ugyanezt a kérdést Önnek.
Köszönöm.
Igen. Az adásvételi szerződésen kívül kell írjanak egy új üzembentartói kérelmet is. Kötelező biztosítást viszont nem kell kötni mert jelenleg is az Édesapja a szerződő.
Egyik ismerősöm, aki bizonytalan időre kiköltözött külföldre, itt hagyta az autóját, határozatlan időre szóló kölcsönadási szerződést kötöttünk. Most szeretné, hogy legyek én a kocsi üzembentartója- a gépjárművet részletekben venném meg tőle és addig, míg az utolsó részletet ki nem fizetem, ő maradna a tulajdonos. Mit kell tennem és hogyan tudom elintézni, illetve kell-e ő is hozzá, mert ő mostanában nem várható vissza az országba. És kb. mennyibe kerülne az üzembentartói bejegyzés?
Válaszát előre is köszönöm!
Ki kell tölteni egy üzembentartói kérelmet, és kötni kell az Ön nevére egy kötelező biztosítást. Sajnos kell hozzá Ő is.
6.000.- Ft a bejegyzési költség, mert egyenes ágú rokonok. Az Ön nevére kell kötni új kötelező biztosítást, a súlyadó és a biztosítási csek is oda fog menni, ahová kérik, bár a súlyadó inkább arra a lakcímre megy ami a forgalmi engedélyben szerepelni fog.
Szeretném megkérdezni az alábbiakat.
Feleségem autóján én lennék egy ideig az üzembentartó, mert április 21-ével lejárna, hogy 2 éve nincs a nevemen autó, így elveszteném a bónusz 5-ös fokozatomat, neki viszont ekkora már meglenne egy újabb 270 napos pediódusa, ami alapján egy új bónusz fokozatba lép majd, ahonnan megint 2 év állna neki rendelkezésre, hogy a nevén (tulajdonos és üzembentartó egyben) autó legyen. Megfelelő megoldás-e ez, ha így hidaljuk át az én bónusz vesztésemet, de neki a tulajdonában marad az autó, én meg üzemtartóként "funkcionálok"? Ha igen, akkor most mekkora költséggel és milyen eljárással kell számolnunk, illetve majd később, amikor én is vásárolok magamnak új autót, akkor, hogy ő legyen megint teljes értékű a saját autójánál milyen újabb költségekkel kell számolnunk?
Nagyon szépen köszönöm a válaszukat előre is!
Török Gábor
A kötelező biztosítást minden esetben annak a nevére kell kötni ako a forgalmi engedélyben szerepelni fog, így az
Ön bónusza megmarad, de a felesége nevén lévő nem fog emelkedni.
Én 2016. április 20-án elveszteném a B04-em, kivéve, ha üzembentartó leszek az ő autóján.
Ő B01-ből lépne ugyanekkor B02-be, de mivel meg van neki a 270 nap, így amikor ismét ő lesz majd az üzembentartó és tulaj egyben, akkor nyilván emelkedni fog, én meg akkor nem vesztem el most a B04-emet és léphetek B05-be.
Jól gondolom?
Mekkora költséggel jár a teljes procedúra?
Köszönöm!
Az egyik ismerősöm eladja a régi autóját részletre, és abban állapodtunk meg, hogy a teljes összeg kifizetéséig Ő marad a tulajdonos és én lennék az üzembentartó. Kgfb-t kell kötnöm és meg kell lenni az üzembentartói kérelemnek, amivel a tulajdonos elfárad az Önkormányzathoz a bejelentés megtételéhez. Kell még valamit tenni és ez a tranzakció a kötelezőn kívül , milyen költséggel jár? Előre is köszönöm a válaszukat
Más teendő nincs, kb 15.000.- Ft lesz a költség.
Tegnap eladtam az autómat,holnap biztosítást felmondom.Problámám,hogy nem szeretném veszni hagyni a Bonus-10-es besorolásomat!Feleségem rendelkezik egy autóval,de ő még csak Bonusz-2-ben tart!Kérdésem,hogyan tudom átvinni a feleségem autójára a Bonuszomat,egyáltalán lehetséges-e:
Köszönettel:Tamás
6.000.- Ft.-ért tud üzembentartója lenni az autónak, ez esetben az Ön nevére kell kötni egy új kötelező biztosítást, melyre vihető az Ön B10-es besorolása. Üzembentartói kérelmet kell kitölteni, majd kell kötni egy kötelező biztosítást - ezt weboldalunkon egyszerűen megteheti - Majd a kérelemmel és a kötelező igazolással + a házassági anyakönyvi kivonattal és a feleségével vagy egy + okmányirodai meghatalmazással lehet menni a Járási Hivatalba bejegyeztetni Önt mint üzembentartó :)
Mindent jól írt le, az üzembentartói kérelemre elég akár 1.000.- Ft.ot írni, így is már a 25%-os illetéket kell megfizetni az 50 helyett.
Nekem lenne egy olyan kèrdèsem hogy,vásároltunk egy autot,ugy volt hogy üzembe tartással igy megis kötöttük a biztosítást viszont rá pár napra mégis ugy alakult hogy inkább átiratnánk a nevünkre igy nem adtuk le az üzembe tartoit hanem az adás vètelit fogjuk,de közbe a biztositotol kaptunk egy emailt hogy felmondják a szerződést mivel nem vagyunk nyilvántartva az auton mint üzembe tarto,ilyenkor hogyan tovább?köszönöm
Akkor ez több lehetett mint 30 nap. Adásvételi szerződést kell írniuk az előző tulajdonossal, ( ugyanaz legyen mind a két félnél, ha lehet friss dátummal ) még aznap kell kötni egy új kötelező biztosítást és meg kell csináltatni az eredetiségvizsgálatot. Ha ez mind megvan akkor kell menni a Járási Hivatalba névre írni az autót.
Kicsit összetettebb lenne a kérdésem: Kiskorú személy lehet-e üzembentartó?
Illetve ha a biznyos müszaki hibák javitási munkái miatt, csak félévmúlva tudnám a honosiítási eljárást és müszakiztatást elvégezni, akkor mire kell figyelni az üzembentartói szerződésnél. Vagy elegendő akkor benyujtani, amikor az okányirodai ügyitézést csináljuk?
Üdv. L.Balazs
Üzembentartó nem lehet kiskorú személy, de tulajdonos lehet ha lesz üzemben tartó mondjuk az egyik szülő. A forgalomba helyezés esetében külföldről behozott autó esetében nincs határidő. Akkor helyezi forgalomba amikor azt Ön szeretné.
A férjem nevén vagy egy autó, aminek jelenleg a férjem édesanyja az üzembentartó. Szeretnénk üzembentartónak engem bejegyezni anyósom helyett. Kell-e illetéket fizetni ilyen esetben, vagy a férj-feleség között az üzembentartói bejegyzés illetékmentes?
Nem kell illeték, mivel egyenes ágú rokonok, új üzembentartói kérelemre, biztosításra és a házassági anyakönyvi kivonatra lesz szükség.
Át szeretném venni sógorom autóját, aminek jelenleg ő a tulajdonosa.
Azután érdeklődnék, hogy ennek mi a legkissebb költséggel járó módja? Engem kell bejegyeztetni üzembentartónak? Így a sógorom bonus fokozata is megmaradhat majd egy másik autónál ami a nevén lesz? Gondolom első lépésben én a saját nevemre kötötk egy biztosítást az átvenni kívánt autóra. Majd a kitöltött nyomtatvánnyal megyek az okmányirodába az érvényes biztosítással egyetemben. Mit kell még vinnem vagy tennem?
Első lépés az üzembentartói kérelem megírása, majd a kötelező biztosítás megkötése. Ezt követően el lejet menni a helyi Járási Hivatalba a tulajdonossal, vagy okmányirodai meghatalmazással az üzembentartót bejegyeztetni.
Érdeklődni szeretnék, hogy a közelmúltban lettem"hivatalosan" is mozgássérült,mert kaptam szbad parkolási "jegyet" a polgármesteri hivataltól, évtizedek óta vezetek személyautót,s jelenlegi kocsink az élettársam(14 éve) nevén va, együtt lakunk is. Akérdésem az, hogy muszály-e üzemeltetési dokumentumot nekem beszerezni és biztositást az én nevemre kötni, mikor az élettársam a kocsi jogos tulajdonosa
de most már kénytelen vagyaok én használni, alkalomszerűen!?Az adó és biztositás változatlanul az Ő nevén van!!
Köszönöm
szenthy@gmail.com
Azt gondolom nem kell azért üzembentartónak lennie mert a párja nevén lévő autót néha használja. Ennek így nincs értelme.
Kérdésem a következő: ha egy autó ajándékozás útján a kedvesem tulajdonába kerül (egyenes ági rokon) akkor az olvasottak alapján nincs átirasi költség csak a forgalmi és törzskönyv (12000 Ft) díja. A biztosítás bonus fokozat megtartása végett viszont az üzembentartó én lennék és én kötnem. Tehát így kikeruljuk az átirasi költséget és megmarad a bonus is. Rendben van ez így? Vagy ütközik jogszabályba?
Válaszát köszönöm
Az átírási költség része rendben van, de ha Ön és a Párja nem egyenes ágú rokon, akkor az üzembentartói bejegyzés illetékköteles lesz.
Ha jól értem, ha ugyanakkor írjuk meg az adásvételit ajandekozassal kedvesem édesapja és közte, valamint az üzembentartoit kedvesem és köztem és megyünk az okmanyirodaba az összes papírral, akkor a forgalmi és törzskönyv árat egyszer kell kifizetni és erre a 12000 Ft ra már csak az illeték jön rá?
Kaphatnek tájékoztatás az illeték mértékéről is?
Válaszát köszönöm
Vásároltam egy 2. autót és szeretném a bónuszomat átvinni rá. amennyiben az élettársamat jelölöm meg a régi autón üzembentartónak, milyen költségre számíthatok? Nem kell vagyonszerzésit fizetni?
Köszönöm!
Élettársi kapcsolatnál nincs illeték mentesség sajnos.
Olyan problèmàm van hogy most szeretnèk biztosìtót vàltani.Az autó a felesègem nevèn van de mivel nincs vezetői engedèlye èn vezetem az autót.Eddigi biztosìtónk az èn nevemre kötötte a kötelező biztosìtàst.Nem vagyok bejegyezve üzembetartókènt de nem szeretnèm elveszteni a bonuszomat.Mi a megoldàs, eljàràs?
Hodgyai Zoltàn
Akkor ez a biztosítás bizony nem jó, kár esetén ebből probléma lenne. Kötelező biztosítást csak arra a személyre lehet kötni aki a forgalmi engedélyben szerepel. Minél hamarabb jegyeztesse be magát mint üzembentartó, mert a biztosító még nem vette észre azt, hogy nem történt meg a bejegyzés ezek szerint.
A tulajdonos és az üzemben tartó írjon egy okményirodai meghatalmazást is és akkor elég ha csak az üzemben tartó van az okmányirodában.
Renáta
Érdeklődni szeretnék, hogy az én tulajdonomba lévő autót lehet e a barátnőmet üzemben tartónak venni? Érdemes-e? Milyen költségekkel járna?
KB 15.000.- Ft a bejegyzési költség.
Édeklődnék, hogy gépkocsi vásárlással egyidőben történő üzembentartó változtatás esetén az üzembentartói szerződésbe milyen forgalmi engedély számot kell beírni? Az új tulajdonoshoz még nem tartozik forgalmi engedély, azt ugye nem lehet beleírni. De ha azt először egy külön lépésben kell kiváltani, akkor a tulajdonos nevére kell szóljon egy kgfb. Majd aznap az üzembentartó váltás miatt az üzembentartónak is kell kgfb-t kötnie. Akkor hogy is van ez? Köszönöm!
Azt a forgalmi engedély számot írja be ami a rendelkezésére áll. Lehet mindent egyszerre intézni, csak a dátumok a szerződéseken egy napra szóljanak.
A régi autónk mellé az idén vásároltunk egy másikat ami egy nagyobbat, és így drágább rá a kötelező biztosítás.Mind két autó az én nevemen van,de a régebbin van B10-es bónuszom.Szeretném a régi autóra a feleségemet ,mint üzembentartót bejegyeztetni (mivel úgy is ő használja),hogy a bónusz besorolást átvihessem az új autóra.Ezzel a megoldással összességébe olcsóbbra jönne ki a biztosítás és idővel a feleségem bónusza is emelkedne.
Kérdésem az lenne,hogy mi ennek a menet,hogy a legkevesebb költséggel járjon és ez így mennyibe kerülne?
Várom válaszát.
Kérdését nem igazán értem. Azt tudom mondani Önnek, hogy a hagyatéki végézés jogerőre emelkedése napján az Örökösnek kell kötnie új kötelező biztosítást. Ezt követően lehet elmenni a Járási Hivatalba, ahol a névre írásért 12.000.- Ft.-ot kell fizessenek.
Testvérem tulajdonában lévő személygépkocsi üzembentartója az édesapánk. Az üzembentartási jogot szeretnénk az átìratni az én nevemre. Ennek milyen költsége van? És az átìrási szerződésbe a jogügyletet visszterhesnek vagy ingyenesnek kell (melyik az olcsóbb) ìrni?
Viszterhesnek kell jelölni, mert akkor olcsóbb, kb 15.000.- Ft lesz a bejegyzési költség.
Az lenne még a kérdésem, hogy a fent említett gépjárművel 2016.06.20-án kárt okoztunk, így az édesapám kötelező biztosítás 2018.01.01-től negyedévre 13ezer forintra módosult (a közel 4ezer forint helyett, b10-ből vissza esett B8-ba). Ha novemberben átírjuk az én nevemre az üzembentartói jogot, akkor ez von maga után valami plusz kötelezettséget édesapám részére? mármint a biztosító kérhet valamilyen plusz költséget?
Válaszát előre is köszönöm.
Az alábbiakban kérem segítségét. Bátyám a gyermekünk részére ajándékozná gépjárművét. Amennyiben csak üzembentartóként lenne a fiam bejegyezve, úgy az illeték 25 %-át kell fizetnünk? Ebben az esetben bátyám a frissen vásárolt járművére továbbviheti a bónusz-maluszt? Neki ez az egyetlen fontos szempont, nekünk pedig hogy minél kisebb költséggel ússzuk meg ezt az ajándékozást. Mi lenne az optimális megoldás? Segítségét köszönöm!
Mindent jól írt le, ez a jó megoldás.
Az üzembentartói bejegyzés olcsóbb, 6.000.- Ft-ba kerül, mivel egyenes ágú rokonok. Vigyék a biztosításon kívül az üzembentartói kérelmet és az anyakönyvi kivonatot is.
Köszönöm előre is válaszát!
Kb 15-20.000.- Ft lesz az üzembentartói bejegyzés. Ezt követően vihető a B10.
Ha az autóm üzembentartója más lesz, de én maradok a tulajdonos, akkor a továbbiakban az üzembentartót illet mindenféle fizetési kötelezettség? (pl. KGFB, súlyadó, bármilyen szabálysértés, stb.)
Igen, minden költség az üzembentartóé.
Érdeklődni szeretnék , hogy vásárolok egy személygépkocsit és én szeretnék lenni a tulajdonos de a barátom az üzemben tartó akkor mi a teendőm és mennyibe kerül az áíirás?
Egy dátumra kerüljön az adásvételi szerződés és az üzembentartói kérelem is. Ez esetben egyszeri költsége lesz az átírásnak és az üzembentartó bejegyzás nem kerül már pénzbe.
Ha a tulajdonomban lévő autót egy olyan személy Üzembentartó használja, akinek van kiegyenlítetlen hitele egy forgalomból már kivont autóra,akkor elveszítheti-e az autót?Köszönöm
Az autó az Ön tulajdonában van, üzembentartótól nem vehetik el.
Természetesen maradhat. A most vásárolt autón újra évről évre megszerezhető a bónusz besorolás, vagy ha a régebbi autó eladásra kerül, akkor is átvihető a bónusz.
Érdeklődnék, hogy tulajdonosváltás esetén megszűnik-e az autóra korábban megkötött (az önök honlapján talált, egyszerűbb minta alapján készült) üzembentartási szerződés hatálya?
Előre is nagyon köszönöm válaszukat!
Elméletileg igen, de találkoztam már olyan esettel, ahol egy külön üzembentartói lemondó nyilatkozatot kért a Járás Hivatal, így azt gondolom a biztonság kedvéért mindenképp írjanak egyet. A lemondó nyilatkozatot itt megtalálja: http://www.biztoshely.hu/uz...
Ha viszik a házassági anyakönyvi kivonatot, akkot 6.000.- Ft-ba fog kerülni a bejegyzés, és már az okmányirodai ügyintézés előtt meg kell kötni a kötelező biztosítást ( akár a weboldalunkon ) mert ott már kérni fogják.
Kérdésem lenne a következő : Ez évben vásároltunk egy autót,amit az én nevemre irattunk+ biztositás,A0-val. Nejem nevén már van egy autónk,neki B8-ban van a bonusza jelenleg.Érdemes egy üzembetartiót iratni a feleségem nevére? És ha igen,annak mi a menete és költsége! Köszönettel Vida László
Nincs értelme bejegyeztetni üzembentartót, mert a meglévő autón van a B08-as besorolása, a 2. autónál mindenképp A00-ban indul a szerződése.
Szeretném a tanácsát kérni a következő problémára. Egy közeli családtagom úgy tudna autóhoz jutni, hogy egy évig nem adhatja el, neki nincs rá szüksége, viszont én szeretném az autót ( az egy év letelte után a nevemre íratni), az átmeneti egy évre is használatba venni, erre mi a jó megoldás?
Köszönettel: Zsolt
Jegyeztessék be Önt mint üzemben tartó, kössön az Ön nevére egy kötelező biztosítást, és így egyszerűen megoldható a dolog.
Szeretném megkérdezni van-e akadálya üzembentartó változtatásnak abban az esetben:
1. Az autó saját tulajdon, 2 éve, saját üzemben tartás és felelősségbiztosítás
2. Szeretném édesanyámat üzembentartónak megjelölni és az ő nevén biztosítást kötni, mivel sokkal olcsóbb így a biztosítás
3. az autó nem cserélne gazdát
kérdéseim:
1. kell-e új forgalmi stb..
2. a biztosítónál a bónusz kategória stb, az szerződő félhez kötött? (nem a tulajhoz)
3. milyen egyéb illeték költség terheli az eljárást?
Köszönöm
István
1.- Üzembentartót kell bejegyeztetni, 6000.- Ft lesz a fizetendő költség, amennyiben viszik a Járási Hivatalba az Ön anyakönyvi kivonatát. Ki kell tölteni egy üzembentartói kérelmet, és kötni kell egy biztosítást édesanyja nevére, akár a weboldalunkon.
2.- Az Ön bónusza nem vihető át az édesanyja szerződésére.
3.- Első kérdésemben válaszoltam.
Üdvözlet !
Kérdésem lenne.
Sebestyén Lajos ( a párom ) a kérdéses gépjármű tulajdonosa. Betegsége miatt amikor az autót vásároltuk, én lettem az üzemben tartó. Jelenleg Sebestyén Úr jobban van, ezért kéri, hogy már nem csak, mint tulajdonos, hanem, mint üzemben tartó is legyen bejegyezve a forgalmiba. Milyen nyomtatványok szükségesek ehhez ?
Köszönettel : Ladányi Zsuzsanna
6.000.- Ft-ba fog kerülni az, hogy a tulajdonos nevére állítsák ki a forgalmi engedélyt. Ki kell töltsenek egy új üzembentartói kérlemet, agol jelölni kell, hogy a tulajdonos lesz az új üzemben tartó is, és kötni kell Lajos nevére egy kötelező biztosítást, melyet weboldalunkon egyszerűen megtehetnek.
Üdvözlöm!
Az alábbi problémára keresem a jó megoldást:
Szeretném a jelenleg tulajdonomban álló gépkocsit a Fiam nevére íratni, hogy Ő legyen a tulajdonos! A biztosítások árfekvése és az Én bónuszom megtartása miatt, az üzembentartó viszont Én lennék! Kérdésem: mit kell tennem, tennünk? Milyen nyomtatványokat kell kitölteni? Mennyi és milyen költséggel jár ez a tranzakció?
Köszönettel
Tamás
Szükséges írniuk egy adásvételi szerződést és ugyanazon napra egy üzembentartói kérelmet is. Mind a két szerződésen az ingyenes opciót kell bejelölniük, az okményirodába pedig vigyék a gyermeke születési ynakönyvi kivonatát is. 12.000.- Ft-ba fog kerülni. Új biztosítást nem kell kötnie, mert jelenleg is Ön a szerződő.
Először is köszönöm a választ, ennek megfelelően fogunk cselekedni!
Azonban időközben úgy változtak a körülmények, hogy várhatóan december hónapban az "üzembentartó" jogkört is át kell adnom Fiamnak! Ezzel egyidejűleg Részemről minden jogviszony megszűnne a szóban forgó gépkocsival kapcsolatosan! Kérdésem: Ebben az esetben milyen dokumentumokat kell kiállítani, hová kell bejelenteni és várhatóan milyen költséggel fog járni?!
Várom válaszát!
Kérdéseim az alábbiak lennének:
- Ez év 02. 04-én elhunyt fiam után örökölt autó 07.08-án lett jogerős hagyatéki végzésben az enyém, amelyre aznap kötöttem KGFB-t. Eddig az autó nem volt használatban, zárt udvarban állt. A K&H ügyfélszolgálat személyes tájékoztatása szerint a 06.04-ig rendezett és befizetett, a fiam nevére szóló díjból visszajárna az időarányos rész. Ehelyett postaládába kézbesített levélben tájékoztatták az elhunyt fiamat, hogy 07.08-ig esedékes részt augusztus 15-ig fizesse be! ( Az Ő KGFB-jének a megszüntetéséhez minden adatot tartalmazó kérelmet és jogerős hagyatékit adtam be és más lakcímen élek)
Ez így jogos-e, ill. kell-e tudnom erről ha a levelet nem én kaptam ill. véletlenül jutott csak a tudomásomra ez a minősíthetetlen oda nem figyelés?
- A következő remek Okmányirodai ügyintézői tanács okán nem jegyeztettem be a tulajdonjogomat ezidáig -mivel szeretném eladni az autót- ( " az örökösök így szokták, nem lesz rám nézve semmilyen következménye, majd felszólítanak ha eljön az ideje..., stb.") az én általam kötött biztosítást 08.15-én küldött elektronikus levélben 08.07-i hatállyal a biztosító megszüntette nem bejegyzett üzembentartó okkal.Tehát csak remélem, hogy augusztus 07-15 között jóhiszeműen elkövetett közúti forgalomban való részvételemnek nem lesznek következményei?
- Elfoglatságaim miatt 08. 22-én tudtam új biztosítást kezdeményezni, így persze baleseti adóval együtt még 8000,- Ft fedezetlenségi időszakom is keletkezett, ami majdnem a negyedéves díjjal egyenlő és már nem tudom kinek hihetek, ha a fizetésüket ezért kapó tanult emberek ennyi félretájékoztatást adnak a jogkövető magatartást tanúsító ügyfélnek, akit a Tv. nem ismerete nem mentesít...
Az itt olvasottak alapján javíthat-e a helyzetemen az eladásig kicsit, ha a barátnőmnek odaadom ajándékba vagy 10,- Ft-ért az üzemben tartást ennek a 66 Kw-os 20 éves autónak ha már mindenképpen be kell jegyeztetnem a tulajdon jogomat? Sajna az Ő nevén is van a fia KGFB-je, de a másik használatos saját autóm miatt én is csak A0-ban lehetek a nem használt autómmal. Ideiglenes kivonást is csak átírás után kezdeményezhetek, tehát számomra a csodával felérő gyors eladás lehetne csak költséghatékonyabb?!
Köszönettel:
B.O.
Nagyon sajnálom a történteket.
A K&H Biztosító adminisztrációja sajnos lassú, minimum 30 nap a reagálási idő minden egyes beadott változásra, ezen kívül a túlfizetéseket is 60 nap elteltével utalják csak vissza az illetékesnek. Úgy gondolom a kérdése első felében lévő tény azért alakulhatott így, mert még nem volt feldolgozva a bejelentése.
Mivel az autót Ön örökölte és a hagyatéki végzés elkészült és jogerőre is emelkedett, onnantól kezdve 15 napja van arra, hogy a nevére írassa a gépjárművet. A biztosítónak 15 + 15 napja van arra, hogy a megkötött biztosítási szerződést ellenőrizze, hogy a jogalap létre jött e, ez esetben átírták e az autót, és ha ez nem történik meg, akkor törölnie kell a biztosítást. Mivel az autó nem lett névre írva és közlekedett vele, sajos még az is elképzelhető, hogy az úgynevezett VÉDA rendszerek lekamerázták, ez esetben sajnos számíthat büntetésre. Az igaz, hogy ha el szeretné adni az autót akkor így megspórolható 12.000.- Ft mert már egyből az új vevő vehetné a nevére a járművet, de a 15 napos határidőn túl Ön számíthat még átírás elmulasztása miatt kirótt bírságra is.
Az üzembentartói bejegyzés nem megoldás mivel az Ön barátnője nem egyenes ágú rokona, így a bejegyzsi költség úgy 15-20.000.-Ft-ba fog kerülni Önnek. Talán az lenne a legjobb, ha nevére venné az autót és befizetné a megkötött biztosítási díjat is fedezetlenségi összeggel együtt.
Kérdésem a következő lenne: át adtam az automat üzembentartói szerződéssel,es az új üzembentartó nem iratta át az autót. A kgfb-t megkötötte de a többit nem intézte el és kiküldték a sulyadorol szolo csekket. Ilyenkor mint normal adasvetelnel le kell adnom az uzembentartói szerződést és az uj uzembentartòtol fogjak kerni vagy amig nem tortenik meg az atiras nekem kell állni ezeket? Válaszát előre is köszönöm!
Ameddig nem történik meg a bejegyzés, addig sajnos Öné a súlyadó, de még a tilosban parkolás, autópálya matrica büntetés is.
Több kérdésem is lenne. Alapjában vázolnám a problémát:
A biztosítási szerződésem augusztus 11-ig szól. M1 kategóriában, de tavaly ősszel volt egy kisebb balesetem. A kártérítő én lettem, de nem tudtam befizetni a kárösszeget, így a jelen biztosítómnál m2 kategóriába kerülnék. Szeretném édesapámra ruházni az üzembentartói jogot. Ebben az esetben ő köt biztosítást. Fennáll e bármely egyéb fizetési kötelezettségem a volt biztosítómmal szemben vagy kárfedezeti díj? Valamint, hogy be kell e jelentenem biztosítóm felé, hogy változott az üzemben tartó személye?
A megoldás jó, nem áll fenn más fizetési kötelezettség, és az érdekmúlást az új forgalmi engedély másolatáva tudja majd bejelenteni a biztosítójának.
Az üzembentartóváltásnál az alábbiakra lesz szükséges : Az Ön nevére megkötött biztosítást , forgalmi engedély ,személyes okmányai,üzembentartói nyilatkozat, születési anyakönyvi kivonat (sajátja) illetve a nagymama és az Ön szülei közötti anyakönyvi kivonatot az illetékmentesüléséhez.
Az üzembentartó nyilatkozaton az ingyenes szükséges bejelölni
A nyilatkozatot az alábbi link segítségével tudja letölteni:
http://www.biztoshely.hu/im...
A következő kérdésem lenne: használt autót tervezek vásárolni a fiam részére, ő lenne a tulajdonos és én lennék az üzembentartó. ilyenkor az autó áítratásának költségét duplán kell kifizetni? Vagyis az átírás költségét és a vagyonszerzési illetéket is?
Ha egy napon kerül kiállításra az adásvételi szerződés és az üzembentasrtói kérelem is, valamint viszik a Járási Hivatalba az anyakönyvi kivonatukat, akkor csak egyszer kell kifizetniük a teljes átírási költséget. Szükség lesz még egy eredetiség vizsgálatra és egy kötelező biztosításra is amit weboldalunkon egyszerűen megköthet.
Amennyiben a férjemet szeretnénk üzembentartónak mi a teendőnk?Hiteles volt az autó a hitel miatt én vagyok a tulajdonos.Viszont a férjem bónusz fokozata miatt kevesebb lenne a biztosítás.
Válaszát köszönöm!
Üzembentartói szerződést kell kössenek egymással, kötnie kell a férjének egy kötelező biztosítást ( ezt weboldalunkon egyszerűen megteheti ), és lehet menni a Járási Hivatlaba ügyintézni. Vigyék magukkal a házassági anyakönyvi kivonatukat is.
A fiamnak van egy autója,/ hiteles / ő a tulajdonos,és eddig az üzembetartó is,dij nem fizetés miatt törölték a biztosítását,és csak új kötés esetén egy összegben köthet újat,de ez nagyon drága.Lehetek én üzembetartó?
Köszönöm válaszát.
A bank engedélye szükséges az üzembentartó bejegyzéshez.
Az alábbi esetben a teendők a következők:
Az alábbi dokumentumokat szükséges beszerezni .
1. adásvételi szükséges
2.üzembentartói nyilatkozat mely egyezzen meg az adásvételi nyilatkozat dátumával.
3. eredetvizsgáról igazolás
4.mindkét fél személyes okmányai
A felsorolt dokumentumokkal szükséges a Járás Hivatalban elmenni.
Ha esetleg a tulajdonos vagy az üzembentartó nem lenne ott személyesen akkor egy teljeskörű meghatalmást is szükséges vinni.
Még talán annyit érdemes hozzáfűzni, hogy ha az adásvételi és az üzembentartói ugyanattól dátuma megegyezik ahogyan ön is javasolta, a vagyonszerzési illeték 75%-25% arányban oszlik meg az új tulaj és az új üzembentartó között, tehát végeredményben ugyan annyit kell fizetni, mint egy sima átírásért.
Öcsém régi autójának továbbra is ő maradna a tulajdonosa, én lennék az üzembentartó. A kérdéseim a következők:
1, Ebben az esetben ugye nem szükséges adásvételi szerződés kitöltése?
2. Az innen letölthető szerződés második sorában szerepel egy olyan kitétel, hogy Visszterhes, vagy ingyenes. Az egyik válaszából azt már megtudtam, hogy Öcsémmel mi nem egyenesági, hanem oldalági rokonok vagyunk viszont az nem világos, hogy hogy jövünk ki jobban. Ha beírunk valamilyen összeget az üzembentartói jog átruházásának árához, vagy ha az ingyenes átruházást választjuk? Az autó 1991-es, magyarországi üzembe helyezése 1993. 98 kW teljesítményű. Előre is köszönöm a választ!
László
Visszterhes legyen, mert akkor az átírási illeték 25%át kell kifizetniük + a 6.000.- Ft forgalmi engedély árát. Adásvételi szerződést nem kell írniuk, csak egy üzembentartói kérelmet, ezen kívül még egy kötelező biztosítás is szükséges, melyet weboldalunkon is megköthet gyorsan.
Most felvetődött még két kérdés. A http://kormanyablak.hu/hu/f... oldalon ezt írják: "Megfizetés módja: az eljárás megindítását megelőzően készpénz-átutalási megbízás útján vagy átutalással, illetve amennyiben a járási hivatalban vagy a kormányablakban erre lehetőség van, az eljárás megindításával egyidejűleg elektronikus fizetési és elszámolási rendszeren keresztül vagy bankkártyával vagy házipénztárba készpénzzel kell megfizetni."
- Jól értelmezem, hogy eszerint amikor bemegyünk bejelenteni az üzembentartói jog megváltozását, akkor ott helyben ki is szabják az illetéket és be is lehet fizetni?
- 100 ezer Ft-ot adtam öcsémnek a jogért. Ennek az összegnek az illetéke mennyi lesz? A 25% a 100 ezer Ft 25 százaléka?
László
használt autó vásárlás előtt állunk. Az autó tulajdonosa a nagyapám lesz, akinek már nincs érvényes jogosítványa. Ebben az esetben is tudunk az Ő nevére biztosítást kötni az új autóra?
A kötelező biztosítás megkötéséhez nem kell jogosítvány, weboldalunkon a kalkulátorban a jogosítványra vonatkozó rész üresen hagyható, és akkor e szerint számít a rendszer.
Az lenne a kérdésem, hogy kiskorú gyermekem nevén van az autó és az apja az üzembentartó. Gépjármű adó elmaradás miatt az önkormányzat ki szeretné vonatni a forgalomból az autót, mert 1 évet meghaladó tartozás van ( a tartozás fele az ami az egy évet meghaladta, de hozzá jött az idei súlyadó is, ami még nem haladta meg az egy évet). Megkérdeztem a hölgyet, hogy ha befizetem a tavalyi elmaradást, akkor megállítják-e a kivonást: Erre ő azt válaszolta, hogy nem mert az egész összeg befizetése után adják csak ki az igazolást!! Van joguk ehhez, mivel a gépjármű adóról szóló törvényben az szerepel, hogy akkor lehet kivonni az autót, ha 1 évet meghaladó tartozás van. De ha befizetem a felét, akkor az idei még nem haladta meg az 1 évet. Vagy rosszul gondolom??? Vagy esetleg egy üzembentartói váltással ki lehet küszöbölni az autó forgalomból történő kivonását???
Előre is köszönöm válaszát.
Mivel jelen pillanatban 1 évet meghaladó a tartozás, így kionható a jármű a forgalomból, hiába fizeti be az elmúlt évet, az nem megoldás erre a problémára.
Olyan kérdésem lenne, hogy mi a teendő abban az esetben ha édesapám jelenlegi autójának én szeretnék lenni az üzembentartója viszont ő maradna a tulajdonosa? Befolyásol-e valamit az, hogy neki rövid időn belül megérkezik az új autója, aminek szintén ő lesz a tulajdonosa, vagyis az ő nevén 2 autó lenne!
Előre is köszönöm a válaszát!
Amennyiben Ön a régi autón üzembentartó lesz, így az Ön nevére kell kötni rá kötelező biztosítást. Az üzembentartói bejegyzés ára, ha viszik az anyakönyvi kivonatot 6.000.- Ft lesz. Ez után az édesapja nevén lévő bónusz besorolás felszabadul, melyet át tud vinni a vásárolt autójára.
A kérdésem csak annyi,hogyan tudom az üzembentartóit megszüntetni?
És vissza állítani a tulajdonomra a gépkocsimat?
Előre is köszönöm a mielőbbi választ.
A segítségét szeretném kérni. Használt autót szeretnénk vásárolni a 14 éves fiam nevére, a férjem lenne az üzembentartó. Olvastam a különböző díjakról, de az nem egyértelmű, hogy az átírási illeték összege mennyi. Van e rá esetleg kedvezmény vagy mentesség mert kiskorú. Köszönöm válaszát!
Nincsen sajnos mentesség ez esetben, teljes átírási díjat és eredetiség vizsgálat árát is meg kell majd fizetniük. Amennyiben viszont az üzembentartói kérelem és az adásvételi szerződés egy nap kerül megírásra, és viszik az átíráshoz az anyakönyvi kivonatot, akkor az üzembentartói bejegyzés már nem kerül plusz költségbe. Kötelező biztosításukat weboldalunkon gyorsan meg is köthetik.
Válaszát előre is köszönöm.
Ebben az esetben az Ön által felvázolt megoldás jó, egyenes ágú rokonok esetében 12.000.- Ft lesz a költség + biztosítás, és eredetiség vizsgálatot már 2017.04.01.-től sem kell csináltatniuk.
Van egy kis autónk, ami mellé tervezünk venni egy nagyobbat. Az autó az én nevemen van, nekem gyűlik a bonuszom. Mit javasolna, milyen formában adjam át a kis autót feleségemnek, akinek így az első autó lenne a nevén, hogy a lehető legjobban jöjjön ki az átírás? Ha üzemben tartó lesz a feleségem,akkor a második autó a nevemen ugyan úgy folytatható lesz bonuszban?
Üdvözlöm,
Levente
A legolcsóbb az üzembentartó váltás, mivel az Ön feleségének adja át az üzembentartói jogot, így 6.000.- Ft ba fog kerülni a bejegyzés ha viszik a házassági anyakönyvi kivonatukat a bejegyzéshez. Szükséges lesz kötniük egy kötelező biztosítást is, melyben segítünk Önnek, ha felveszi velünk a kapcsolatot.
Mindegyik üzembentartói bejegyzés ilyen, tehát ez esetben nem változik az autó tulajdonosa, Ön csak üzemben tartó lenne a NAV meg emiatt nem veheti el Öntől, mivel Ön csak üzemeltető de nem tulajdonos. Önnek viszont kell kötnie egy kötelező biztosítást, így kérem küldje el a telefonszámát a kapcsolat@biztoshely.hu email címünkre és számolunk Önnek.
Bátyám részére vásároltunk egy autót kereskedésből, ami külföldről behozott, és szokás szerint a forgalomba helyezés úgy történik, mintha mi vásároltuk volna az autót németországban. A probléma onnan ered, hogy sajnos a testvéremnek van némi adótartozása (amire most kért részletfizetést) , s ha jól tudjuk ez sajnos a regisztrációs adó megfizetésénél probléma lesz. Ezért döntöttünk úgy, hogy én leszek a tulajdonos, ő pedig az üzembentartó. Segítséget szeretnék kérni, hogy miként töltsük ehhez a papírokat az optimális illeték és egyéb fizetnivalók érdekében. Köszönöm válaszukat!!!
Vagy köztes tulajdonosként fel kell vezetni a testvérét is amire fizetniük kell, vagy a kereskedésbe visszamennek és írnak egy új adásvételi szerződést az Ön nevére és erre a napra kiállítottan egy üzembentartói kérelmet is Ön és a testvére között.
Köszönöm válaszát.
Hangli György
Ön most az autó tulajdonosa? Amennyiben igen, akkor egy okmányirodai meghatalmazást is küldjön az új üzemben tartónak, az üzembentartói kérelemmel együtt, így Ő is tudja Ön nélkül intézni az üzembentartói bejegyzést.
Köszönöm segitségét!
Az anyakönyvi kivonat sajnos szükséges. A biztosítás már szükséges a járási hivatalban, így azt előtte kell megkötniük ( ezt weboldalunkon, gyorsan megteheti, vagy hívjon minket és segítünk ) valamint az üzembentartó személyére kell megkötni, az Ő adatai szükségesek. Az nem probléma, hogy nincs jogosítványa.
Amennyiben az új tulajdonos és az üzemben tartó egyeneságú rokon és egy napra írják az adásvételi szerződést és az üzembentartói kérelmet, akkor az üzembentartó bejegyzésnek nincs külön díja, csak az átírást kell kifizetnie és az eredetiség vizsgálatot.
Válaszát köszönöm.
Zentai Jánosné
Üzembentartó természetesen lehet a féltestvére, de sajnos nem számít egyenes ágú rokonnak.
köszönöm
Segítséget szeretnék kérni... Gépkocsink az én tulajdonomban van és jelen pillanatban én is vagyok az üzemben tartó, de ezt szeretnénk a férjem nevére átíratni. Mivel itt is olvastuk, és mindenhol, így megkötöttük a gépjármű felelősség biztosítást, hogy az érvényes biztosítást tudja vinni a férjem a Kormányablakba az átíráshoz. Azonban a biztosító a biztosítás érvényességéhez gyakorlatilag az új forgalmi engedélyt kérné, amit ugye az érvényes biztosítással kapnánk meg... Úgy érzem, ez egy patthelyzet, A nem megy B nélkül, B nem megy A nélkül... Mi ilyenkor a teendő??
A másik kérdésem az lenne, hogy ilyen esetben illetékmentes az átruházás? (férj-feleség) Csak a forgalmi engedély 6000Ft-ját kell kifizetni?
Várom mielőbbi válaszát!
Köszönettel:
Moletz Enikő
Van olyan biztosító iroda/alkusz cég, ahol ez még problémát jelenthet, de nálunk nem, Értelem szerűen üzembentartó/tulajdonos változás esetén kötelező biztosítást kell kötni, mert az a járási hivatalban elengedhetetlen. Nem értem, mi lehet a problémája annak az ügyintézőnek aki a biztosítást kötötte Önnek, a kötési folyamatban a meglévő forgalmi engedély számát kell beírnia, hiszen az új még nem áll rendelkezésre. A biztosító társaságoknak meg nincs szüksége a forgalmi engedély másolatára, sem a régire, sem az újra, hiszen állandó hozzáférésük van a KEKKH rendszerhez.
Abban az esetben illetékmentes az üzembentartó váltás, amennyiben magával viszi bemutatásra a házassági anyakönyvi kivonatot. Ezzel igazolja ugyanis azt, hogy illetékmentes az üzembentartói bejegyzés.
Üdvözlöm!
Olyan kérdésben szeretnék segítséget kérni,hogy ha gépjármű tulajdonosként
nem érem el az üzembentartó személyt aki használja is az adott gépkocsit napi
rendszerességgel és szeretném ráruházni a tulajdon jogot ilyen lehetséges e
kapcsolattartás hiányában? Illetve ha nem akkor milyen opciók állnak
rendelkezésemre ,hogy megválhassak a gépjármű tulajdonjogától? (az
okmányokat/szerződéseket is az üzemben tartói birtokolja)
Köszönöm szépen a segítséget!
Válasz:
Kedves Érdeklődő!
Nem sok jó hírem van sajnos, mert ebben az esetben adásvételi szerződést szükséges írnia a két félnek, és ahhoz mind a ketten + két tanú is feltétlen szükséges. A jelenlegi üzembentartó nélkül sajnos ezt nem tudja megoldani.