Milyen jogai és kötelezettségei vannak a gépjármű üzembentartónak?
Gépjármű üzembentartója az esetek többségében a gépjármű tulajdonosa, de arra is van lehetőség, hogy eltérően más személy legyen megjelölve üzembentartóként. Ahhoz, hogy az üzembentartói jogot megszerezzük, elsőként meg kell fizetni az ide vonatkozó illetéket, melyhez elengedhetetlen, hogy ellenőrizve legyen, tartalmaz-e az adásvétel ellenértéket, illetve visszterhesség esetén erről az adóhatóságtól igazolást kell beszerezni. Amennyiben a jog megszerzéséért a gépkocsi tulajdonos ellenértéket fizetett, akkor egyrészt az ügy intézése ileltékmentes, másrészt egyértelmű, hogy e szempont alapján a tulajdonos az üzembentartó is egyben.
Számolja ki itt a kötelező biztosítását! – 11 biztosító díjából választhat.
Nagyon fontos, hogy mielőtt intézni kezdjük az üzembentartói bejegyzést, mindenképp meg kellkötni az új üzembentartó nevére szóló kötelező biztosítást. Ezt itt a mi honlapunkon keresztül online módon gyorsan és egyszerűen meg is teheti.
Nézzük, milyen jogai és kötelezettségei vannak gépjármű üzembentartónak? Ahhoz, hogy a bejegyzés elintézhető legyen szükség van a személyi okmányokra, a gépjármű műszaki adatlapjára, mert ezzel igazolható a műszaki alkalmasság, a forgalmi engedélyére, a szükséges illetékek megfizetésének igazolására, valamint a kötelező felelősségbiztosítás meglétének igazolásra. Be kell mutatni azokat a magánokiratokat, mely tanusítja, hogy az illető megszerezte a tulajdonjogot, valamint szükség szerint a vagyonszerzési illeték megfizetéséről szóló bizonylatot.
Az üzembentartói bejegyzés ügyintézését jócskán meg lehet könnyíteni, ha innen oldalunkról letölti az új üzembentartói nyomtatványt, melynek kitöltésével leegyszerűsödik a helyzet, hiszen ez a nyomtatvány egész biztos, hogy megfelel a kívánalmaknak.
Az üzembentartói kötelezettségek anyagi része tehát az alábbiak szerint alakul: meg kellfizetni az új forgalmi árát, ez alapvetően 6 ezer forint, de amennyiben régi típusú forgalmi engedélyről van szó, akkor az új engedély költsége 12 ezer forint. Ha ajándékozás útján jut hozzá az illető az üzembentartói joghoz, akkor a vagyonszerzési ilelték felét kell fizetnie, amikor viszont az üzembentartói jog megvételéről van szó, akkor a vagyonszezrési illeték 25 százalékát. Ezen felül kalkulálni kell az átírási költséggel, mely ugye minden esetben a gépjármű fajtájától függ és a kötelező biztosítás díjával is számoljunk.
Itt kérhetsz teljes összehasonlítást!
Tedd fel díjmentesen független szakértőnknek!
Hozzászólások (322)
Miért kell vagyonszerzési jogot fizetni ha az autónak "csak" üzembentertója leszek? Attól még a tulajdonos vagyontárgya és nem az enyém.
Esetlegesen behajtásra is kerülhet az összeg.
Németországból hoznánk be autót cég nevére és szeretnénk ha az egyik munkatárs lenne az üzembentartó. A honosítással illetve a magyarországi forgalombahelyezéssel egyidőben az üzembentartó személyét is be lehet jegyeztetni? Vagy mi lenne ennek a menete?
Köszönettel!
Különösebb kárral nem jár ha több autó van a nevén.
Hogyan lehet érkeztetni egy üzembentartói szerződést? Elküldtek a kormányablakból, hogy ők nem tudnak ilyet. Nekem pedig arra lenne szükségem ahhoz, hogy egy büntetést megússzak amikor már rég nem nálam volt az autó.
Egyébként akkor az sem igaz, hogy mindenért az üzembentartó felelős. Ugyanis ha a papírokat nem adja le az okmányirodában, minden költség a tulajdonost terheli.. márpedig nem adják le és ezt senkit sem zavar..
Milyen megoldás van ilyenkor? Egyszerűen "lopjam" vissza az autót, ami egyébként a saját tulajdonom?
Próbáljon megegyezni az üzembentartóval vagy javaslom kérjen jogi segítséget.
Ezen kis levelemmel fordulok önhöz.
Üzemben tartóként voltam-(vagyok?) a járműnyilvántartásban be jegyezve. Jogosítvánnyal nem rendelkezem, s
a gépjárművel elkövetett szabályszegések/szabálysértések miatt reám szabtak ki 279.720Ft pénzbírságot,
{pl.: autómatrica nélkül autó pályán} ... nem pedig a cselekményt elkövetőre. A tulajdonos megvonta tőlem a gépjárművet (nem vehetem igényembe sofőrrel) a tulajt aki egyben a tényleges használó már próbáltam értesíteni ezekről a bírsásogról de rám sem hederit.
Kérem segítsen mit kellene tennem, nem vagyok ebben jártas.
Előre is köszönöm mihamarabbi válaszát.
Kelt: 2024.11.18.
Olyan kérdésem lenne,hogy volt egy autóm kb 1 éve… el lett adva… én voltam a tulajdonos egy másik személy pedig az üzembentartó. Most tudtam meg , hogy 200 ezer ft autopalya büntetés van az autón amit még 2023 ban büntettek meg és nem lett kifizetve . Én ezekről nem tudtam, nem én kaptam az értesítéseket. Ilyenkor kit illet a büntetés? A tulajdonost vagy az üzembentartót
Akkor lehet nekem ebből valami bajom?
Pl baleset esetén, büntetés esetén, esetleg ha forgalomból ki kell vonni ki fizeti, ilyesmik?! Milyen esetleges fizetendő terhelhetnek engem?
Ha kaptam egy buntetest es utana uzembetartoi szerzodes tortenik a buntetes atterhelodik az uzembetartora?
[/quote]
Anyukám a nevemre íratta az autóját, ő maradt az üzembentartója.
Elég nagy összegű súlyadó tartozása van, amit nem fog tudni kifizetni.
Ez a későbbiekben rám fog terhelődni?
Ha nem, akkor az üzembentartói bejegyzést javaslom és akkor Ön tudja vinni műszakira.
Ha kell hozzá a hagyatéki végzés akkor sajnos azt feltétlen meg kell várni.
K.I
Tulajdonosnak vagy az üzembentartónak?
Köszönöm
Kissné M
a szükséges okmányokkal,vagy a tulajdonosnak is meg kell jelennie ?
Tulajdonos nélkül meghatalmazással tud eljárni az üzembentartó.
Még egy kérdés az előzőhöz:
Lehet határozott időre kötni az üzembentartói szerződést?
Köszönettel
Több kérdésem van:
1. az üzembentartói szerződés visszterhes vagy ingyenes? különbség?
2. ha az új üzembentartó nem fizeti az esetleges büntiket, (autópálya, gyorshajtás...) kivonhatják-e a forgalomból?
3. ha a 2. pont fennáll, vissza tudom venni az üzembentartói jogot, eladhatom? Ki fizeti a büntiket?
4. hogy tudom eladni, ha a forgalmi nála van?
5. visszavételhez is kell aláírt üzembentartói szerződés?
6. írjak dátum nélküli üzembentartói szerződés az esetleges visszavételhez?
7. ha visszaveszem az üzembentartói, elhozhatom az autót a pótkulccsal?
Köszönettel
1. Visszterhes, hogy pénzért vette az adott autót vagy sem.
2. Igen, kivonhatják forgalomból, de a tulajdonosra is ráterhelhetik az esetleges büntetést.
3. Tulajdonos bármikor visszaveheti az üzembentartói jogát és bármikor eladhatja.
4. vissza kell kérni
5. Tulajdonosként nem kell a visszavételhez külön üzembentartói szerződés, csak új KGFB-t köt és átíratja.
7. Ön a tulajdonos bármikor elhozhatja.
Olyan kérdésem lenne, ha üzembentartó váltás miatt új szerződést kötöttünk, viszont a tulajdonosnak a régi személyigazolvány számával, akkor lehet ebből bármilyen probléma?? Illetve az okmányirodába bevitt jogi szerződésben is a tulajdonos régi személyigazolvány száma lett beírva! A gépben meg a papíron így ugyan az a szám szerepel csak a régi! Válaszát köszönöm
2023 08 07.-én mint tulajdonos megszüntettem az üzembentartói jogviszonyt! 2023 08 06.-án új biztosítást kötöttem az autóra! Az üzembentartó által fizetett biztosítás 2023 08 14.-éig volt rendezve!
Azóta a volt biztosító zaklatja a volt üzembetartót hogy tartozik a hatvan napos kockázat vállalási díjjal! Sőt már behajtásra adta át az ügyet!
Kérdem én volt -e joga ehhez?
Bár én és a volt üzembentartó közösen egyeztettünk a volt biztosítóval mely szerint a követelésüknek nincs jogalapja,
És az ügyintéző elismerte hogy ezek szerint jogtalan a követelés és intézi a törlést!
Hát ez vagy nem történt meg, vagy a behajtó cég nem akar elesni a pénzétől de továbbra is fenyegetőznek e-mail-ben és telefonhívásokkal!!
Hol kérhetnék jogorvoslatot?
Hol lehet panaszt benyújtani hogy végre lemondjanak a jogtalan követelésröl??
Ha van a biztosítótól törlés értesítő akkor azt beküldhetik feléjük, hogy hibás a követelés.
Mi a teendő abban az esetben,ha én vásároltam egy autót, viszont a volt párom a tulajdonos,én az üzembentartó.
Az autót átmenetileg kivonták a forgalomból a volt párom tartozása miatt. Van valamilyen lehetőségem arra,hogy továbbra is használni tudjam a járművet?
Olyan kérdésem lenne, hogy az autó az én nevemen van, de édesapám volt az üzembentartó aki sajnos már elhunyt . Eladhatom az autót én vagy előtte a forgalmit a nevemre kell íratni ? Köszönöm előre is a választ .
Koszonom szepen a tanacsat!
Ha pl. úgy történik károkozás, hogy nincs rajta KGFB akkor a MABISZ a károkozón hajtja be a károkozás összegét.
Műszaki vizsgára el tudja vinni a tulajdonos is a törzskönyv bemutatásának ellenében.
Üzembentartòi szerzödésemet elutasitottàk, hivatkozva arra jogy a gépjàrmüvön végrehajtàs van. Vittem a megkötött biztosítàst, az érvényes üzembentartòi szerzödést, és a meghatalmazàst a tulajdonos jòvàhagyàsàval.
Mit tehetek??
Az üzembentartó viszont továbbra is én vagyok, így az új autómra csak A0 kategóriát kezdhetek, a B10 semmmit nem ér. Hogy lehet megszabadúlni ettöl a kapcsolattól?
A.T.
Kormányhivatal azt irta hivatalosan, az üzembentartóit csak a tulajdonos vonhatja vissza, üzembentartó nem mondhat le róla. Ezek szerint jelenleg is üzembenartója vagyok egy kivont autónak. Joghézag, sőt jogtalan ez a rendelkezés mert az üzembentartóit két egyenlő fél kötötte korábban
A.T.
Lízing lejártát követően vesszük meg a lízingbeadótól (mint 3. fél) a gépjárművet. Én leszek a tulajdonos, de a férjem az üzembentartó. Kell-e részére valamilyen dokumentum, hogy használhatja az autót? Illetve a casco és a KGFB az Ő nevére kell, hogy szójon? Kell valamilyen szerződés kettőnk között, hogy ő üzembentartója az én autómnak?
Segítségét előre is köszönve, üdv:
Egy barátomtól vennénk autót, ö a tulajdonos, de az üzembentartó a sógornője.
Adásvételnél neki is alá kell írnia, vagy elég a tulajdonos?
Gépkocsi vásárlásra készülök. A gépkocsi az én tulajdonomba kerülne, viszont édesanyám lenne az üzembentartó. Ilyenkor a KGFB-t már az ő nevére kell kötni? Gondolom, az adás-vételi mellé ilyenkor egy üzembentartói szerződést is kell kötni. Milyen költségekre számíthatok?
Az adás-vételi mellé valóban kell az üzembetartói szerződés is.
Ha nem közvetlen családtagtól vásárolja akkor teljes átírási költség fogja terhelni. Ha viszi a születési kivonatot akkor valamennyit lehet spórolni az illetéken de ilyenkor nem lesz teljesen illeték mentes.
Segítséget szeretnék kérni,üzemben tartója vagyok,persze papír nélkül egy szgk_nak aminek a tulajdonosa a férjem.
Mivel 2022 februárjában elváltunk,a nevem maradt az asszonynév,de az autót nálam hagyta használatra én intézek mindent,a költségek is az enyémek,csak papíron az ő nevén van az autó biztosítva is.kérdésem az lenne,hogy maradhat e minden így vagy lehet e belőle probléma mondjuk egy külföldi út során,vagy meg kell-e csináltatnom az üzemben tartóit.?
Válaszát megköszönve,Tisztelettel,
Tünde
Hány eves kortól lehet valaki üzembentartó
Egy kényes kérdésben kérném a segítségét!
A kedves barátomtól megvásároltam az üzembentartói jogot,az autójára ami üzemképtelen volt.Ennek több mint 4 éve.Ezt le is papíroztuk megfelelően.A kocsira sokat költöttem ,és korrekúl fizettem,és azóta is fizetek utána mindent,mivel használatban van!A barátom 1 hete sajnos meghalt és ő volt a tulajdonos!Ilyenkor mit tehetek?
Szeretném kérdezni, ha én vagyok a gépjármű tulajdonosa és szeretném ha a fiam lenne az üzembentartója milyen költségekkel kell számolnom? Mi az eljárási rend ebben az esetben?
Köszönöm!
Üzembentartói szerződést kell írniuk az nap KGFB-t kell kötnie a fiának és 15 napon belül okmányirodában át kell íratniuk a forgalmit.
"Az adás-vétel nem lehet előbb, mint a gyártási év!" Akkor mit tehetek ilyenkor? köszönettel segítségért.
A az lenne a kérdésem hogy magánszemélyként szeretnék használni tovább üzembentartóként egy céges autót lassan. Ha átveszem a cégnek milyen további költségei lesznek?
Köszönöm
Egy kft ügyvezetője/tulajdonosa vagyok, melynek fő tevékenységi köre TEÁOR 4511. A társaság tulajdonában lévő autóra szeretném magam bejegyeztetni mint magán személyt üzembentartóként. Kérdésem: erre van-e lehetőségem, illetve egy igenleges válasz esetén, milyen, mekkora költséggel kell számolnom?
Előre is köszönöm megtisztelő válaszát.
Üdvözlettel
R. Richárd
További színes napot kívánok!
Üdvözlettel
R.Richárd
Az autóm tulajdonosa és üzembentartója én vagyok, de egy nagyszülőmre átkerülne az üzembentartói jog. 1 éve nincs neki a nevén autó se semmi. Kérdésem, hogy ha a nagyszülőm az üzembentartója az autómnak, akkor amilyen bónuszban volt korábban, az folytatódik ill. vihető tovább az enyémen? Erről kell valami igazolás?
Milyen papírokra lesz szükségünk az ügyintézéshez?
Az új forgalmi engedélyen kívül érint még valamilyen költség?
Köszönöm válaszát!
Szükséges dokumentumok:
-üzembentartói szerződés
- forgalmi, törzskönyv
- születési kivonatok
- GFB igazolás
- személyes okmányok
Egyenesági rokonok között az üzembentartó váltás költsége 6000 Ft
Milyen jogaim vannak akkor ha én nem irtam alá az üzembentartoi nyilatkozatot és az említett autoval folyamatosan közlekedési kihágásokat és parkolási bünetéseket küldenek nekem?
Köszönettel, Andrea
Válaszát előre is köszönöm!
Üzembentartót terhelik a KGFB költségek és a súlyadó.
Párom (nem bejegyzett élettársi kapcsolat, de ugyanaz az állandó lakhelyünk) behozott egy autót külföldről ennek a papírozása most folyik... regisztrációs adó stb, azt szeretnénk, hogy ő legyen a tulajdonos, de én legyek az üzembentartó, mert eladnám az autómat és a bónuszát átvezetnénk rá később (B10). Neki van egy másik autója és azt is megtartja, annak a bónuszát nem lehet átvezetni. Ebben az esetben, mivel nem vagyok egyenes ági rokon (házastárs sem) nekem is kellene illetéket/adót fizetnem a gépjárműre, ha üzembetartója leszek, de egyszerre történik az ügyintézés?
Válaszát előre is köszönöm!!!
Amennyiben én vagyok a tulajdonos, de más az uzemben tartó akkor a trafipaxot kinek küldik ki és kit fognak vele terhelni, ha nem én használom az autót?
Illetve a biztosításokat is az üzemben tartó fogja megkaoni?
Már csak azért is,mert ha a nevemről nem akarja töröltetni a bejegyzést, így szerintem az autó engem íllet.
Vagy töröltesse a bejegyzést.
A párommal külön váltunk, ő a tulajdonos én vagyok az üzembentartó.
Az autót elvitte,de nem hajlandó átiratni.
Mit tehetek,hogy lekerüljön a nevemről?
Előre is köszönöm a választ.
Üdv: Anikó
Fiam tulajdonában van egy kis Tehergépkocsi, amit nem használhat tartósan Svájcban ahol dolgozik,mivel magyar a rendszáma az ottani törvények nem engedik. Viszont,ha más a tulajdonos,akkor vezetheti. Ezért szeretné átíratni az én nevemre,hogy magyar rendszám de más magyar tulajdonos legyen, Mert akkor vezetheti ő kint mint üzembentartó. Kérdésem hogyan tudjuk ezeket itthon hivatalosan intézni? Mi minden szükséges ehhez?
kérdésem a következő lenne: az autó cég nevén van, de szeretnék ha az üzembentartó nem a cég lenne, hanem magánszemély.
ez járható út?
Köszönöm a válaszát
Adott egy személyautó, melynek én vagyok a tulajdonosa, a volt párom az üzembentartó... Állítása szerint az autó hengerfejes lett, nem akar rá költeni. Intézkedhet e bármiféle ügyben az autóval kapcsolatban(pl. beszeretné adni a bontóba, amit már meg is beszélt a bontóssal)? Illetve én tudok e bármit is intézni az üzembentartó bevonása nélkül?
A kérdésem az lenne, az üzembentartónak kell hogy legyen jogosítványa? Mert a tulajdonosnak még nincs kész és ilyenkor az üzembentartónak kell rendelkeznie vele ?
Köszönöm a válaszát
Válaszát előre is köszönöm!
Milyen jogai is vannak vannak az üzembentartónak?
Ami engem konkrétan érdekelne:
-köthet cascot a gépkocsira?
-eljárhat kárügyben tulajdonosi felhatalmazás felhatalmazás nélkül?
stb.
stb.
Az autó szállító gépjármű céges tulajdonban van Budapesti székhellyel, viszont vidéki városban lévő telephelyhez tartozó munkavégzéshez használja a cég. Kérdésem. Megoldható,hogy a tulajdonossal azonos névével de a vidéki telephelyi címmel legyen üzemben tartó bejegyezve a forgalmi engedélybe?
Kérem válaszukat a csati.ingatlan@gmail.com címre is megküldeni szíveskedjenek.
Köszönettel!
Én vagyok az autó tulajdonosaként bejegyezve, de szeretném ha a lányom lenne az üzembentartó. Mi a teendőm és ez milyen költséggel jár?
A válaszukat előre is köszönöm!
G L
Az lenne a kérdésem, ha édesanyám az autó (külföldi autó) tulajdonosa, én ezt az autót használhatom-e itthon Magyarországon, illetve lehetek-e az üzembentartó?
Köszönöm a segítségüket!
A jelenlegi tulajdonos nem fizette a gépjármü kötelező bíztositását 16 honapig,ha én leszek az üzembentartó milyen felelőség és kötelezettség terhel a bíztosítás megkötésénél? A tulajdonos eladhatja a gépjármüvet a tudtom nélkül,? amenyiben eladhatja tudtom nélkül ,akkor is engem terhel az üzembentartói felelőség?Végül ha leszeretnék mondani az üzembentartói jogomról,hogyan tehetem meg.
Végül egy más kérdés,ha a gépkocsi törzskönyve nincs meg
eladható-e a gépkocsi ii.hol lehet potolni? Ha nincs gépkocsivezetői engedélyem,tehát nem vezetek személygépkocsit lehetek-e üzembetartó?
Vállaszukat előre is köszönöm.
Önt, mint új üzembentartót nem fogja terhelni a tulajdonos korábbi tartozásai. A tulajdonos bármikor rendelkezhet az autó sorsáról kivonhatja, visszaveheti az üzembentartói jogot, eladhatja stb. Ha eladásra kerül a gépjármű az Ön üzembentartói joga automatikusan megszűnik azzal. Üzembentartó felel az autóért fizeti a KGFB díját,súlyadóját , gyorshajtás, baleset esetén őt vonják felelősségre.
Üzembentartói jogáról közös megegyezéssel mondhat le másik üzembentartó behelyezésével.
Törzskönyv hiányában eladható az autó, DE az új tulajdonos annak hiányában nem fogja tudni addig a nevére íratni, amíg újat nem igényelnek okmányirodában.
Jogosítvány hiánya esetén lehet üzembentartó.
Írniuk kell egy üzembentartói szerződést, amilyen dátum rá kerül a szerződésre, az nap kell kötni az új üzembentartónak KGFB szerződést, amit az oldalunkon könnyedén megtehetnek. Kell időpontot kérni okmányirodába, 15 napon belül át kell tudni íratni.( Érdemes körbe nézni a neten az időpontok ügyében mert jelenlegi pandémiát helyzetben sokára lehet kapni több helyre) Amennyiben egyenesági rokonról van szó vinni kell az okmányirodába a születési kivonatot, mert akkor illeték mentes lesz az átírás, csak 6000 Ft lesz az új forgalmi, mint költség. Ha nem egyenesági rokonra kerül át akkor 6000 Ft + az illeték 25%-lesz a költség.
Először is, szuper, hogy van ez az oldal, és hogy válaszolnak is a kérdésekre. Köszönjük!
Egy barátom motorkerékpárt vásárol külföldről, de azonnal, tehát az első Mo.-i forgalombahelyezéstől kezdve én leszek az üzembentartó. Nem teljesen értem az ügymenetet ilyen esetben. Pl. a szabály szerint "Mielőtt felkeresnénk az okmányirodát, mindenképpen meg kell kötni a járműre a magyar kötelező felelősségbiztosítást. A biztosítás nélkül nem vehető magyar nyilvántartásba közúti jármű.", de a kormányhivatal tájékoztatásában később ez szerepel: "... a forgalomba helyezés előtti eljárásoknál nem kell igazolni a biztosítás meglétét, azt legkésőbb az okmányirodai eljárás megkezdéséig kell megkötni."
Nyilván értelmetlen lenne a tulajdonosnak biztosítást kötni így. Mi a megfelelő eljárás ilyenkor? Mi egyébre kell figyelni?
Egyébként, ha a motor külföldön már ki van vonva a forgalomból (kivonópapír van), akkor az adásvételi szerződés dátumától függetlenül időkorlát nélkül intézhető az átírás, biztosítás és tkp. minden papírmunka? Hiszen a motoron rendszám nincs, végülis csak egy darab vas, természetesen addig használva sem lesz.
Előre is köszönöm a választ.
Tamás
Sz I
Igen,illeték mentes lesz az átírás csak vinni kell a házassági kivonatot. Forgalmi díj lesz csak 6 000Ft
Tulajdonomba került egy kistehergépjármű, melynek én vagyok a tulajdonosa és más az üzembe tartó. Tulajdonos, üzembetartó magánszemély, az autó nincs a cégben. Amennyiben én vagy egy alkalmazottam használja szükséges az üzembetartó hozzájárulása, milyen papír szükséges?
Köszönöm
Köszönöm előre is.
Az lenne a kérdésem, hogy kinek a kötelezettsége - a tulajdonsé vagy a leendő üzembentartóe - a gépkocsi forgalmi engedélyébe (a hatóság felé történő) bejegyzés? Bérleti szerződés van de az nem elég...
Vagy egyszerűsítve: Ha az üzemben tartó ezt nem tette meg - csak bérleti szerződéssel vezeti az autót - a ki nem fizetett parkolásésért lehet e felelős a tulajdonos?
Köszönöm válaszát.
Az általam használandó kocsi más magánszemély nevén van (nem rokon), felmerült az üzemben tartási szerződés megkötése. Jogszerűen használom üzembentartási engedély nélkül? Köszönöm a választ! Üdvözlöm: Erika
Jobb lenne egy üzembentartói bejegyzés, de ha a tulajdonos egy kölcsönadási szerződéssel Önnek kölcsön adja a járművet, és ez a megoldás mindenkinek megfelel, akkor így is jó egy ideig.
A felesègem nevén van az autónk, szeretnénk átírni az üzemben tartást az én nevemre. Ha nem törtènt adàs-vétel(mivel a felesègem) így kell egy üzemben tartói nyomtatvány, okmányok, forgalmi és gépjármű adatlap az ügyintézéshez? Vagy mire lesz még szükség ?
Édesapám már nem vezethet, autóának eddig a lányom volt az üzembentartója. A lányom vett magának egy gépjárművet, és úgy gondoltuk én lennék apukám autójának új üzembentartója. Mi a teendőnk? A lányomnak is van valamilyen lemondási közelezettsége? Milyen dokumentumot kell kitöltenünk?
Köszönöm a segítségét
Kriszta
Ki kell tölteni egy üzembentartói kérelmet, és azon a napon kötnie kell egy kötelező biztosítást az Ön nevére, illetve ha egyedül szeretné intézni, akkor ki kell tölteni egy okmányirodai meghatalmazást is. A költség egy átlagos autó esetében 12-15.000.- Ft lesz.
Köszönettel
Kökény Judith Eszter
judith.kokeny@gmail.com
Az üzembentartó bejegyzés nem 6000.- lesz Önök között hiszen nem egyeneságú rokonok.
Ha sikerült az üzembentartó váltás kötelező és casco szerződést is tud majd kötni.
És mi van ,ha nem mindenki ért,a biztosítási dolgokhoz!
Nem tudom , hogy mit kell ezen húnykodni!!!!!!???????
Az üzembentartó kapja a csekket, legkésőbb szeptemberben.
Semmiképpen !
En abban az ugyben tenek fell kerdest . Az uzemben tarto elrontota az automat muszakilag es nem hajlando megcdinaltatni . Mit tudok ienkor tenni?
Megegyezhetnek illetve polgári peres útra is viheti a problémát.
Érdeklődni szeretnék üzembentartói kötelezettséggel szemben.
Röviden le is írnám az előzményt.
A volt férjem használja az autót, de a tulajdonosa én vagyok. Nem szeretném már tovább fizetni a gépjármű költségeit , korábban mondtam neki kössünk adás-vételit de nem volt hajlandó, én pedig nem lennék már hajlandó tovább fizetni a gépjármű terheit (több mint 10 éve én fizetem).
Ennek véget szeretnék vetni , milyen formában tudom.
Nem hajlandó reagálni se. Ha küldenék részére egy üzembentartói szerződést természetes ajánlva akkor az " jelent" valamit, hogy a gépjármű utáni terheket ne én fizessem???
Vagy milyen megoldás illetve lehetőségem lenne?
Köszönöm szépen.
Kereszttestvérem a tulajdonos a gépjárműnek és én lennék az üzembentartó.Mi a legolcsobb megoldás ennek??Illetéket is kell fizetni ez esetben?Előre is köszönöm a választ!
Nem egyeneságú rokon így teljes átírási költség merül fel. Talán az üzembentartó váltás ajánlom így eredetvizsgát nem kell fizetnie .
Most vásárolnék egy autót német rendszámmal. Behoznám az országba, és ezzel egyidejűleg német páromat szeretném üzembentartónak megjelölni. Nem vagyunk házasok, és a parkolás miatt lenne szükség az üzembentartói bejegyzésre.
Kérdéseim:
ha ő az üzembentartó, intézhetem-e én az autó vizsgáztatását?
Kinek kell biztosítást kötni?
Lehet-e a vételt, az üzembentartói bejegyzést és a forgalomba helyezést Magyarországon egyszerre intézni?
Jár - e ebben az esetben az üzembentartói bejegyzés többlet költséggel?
Köszönettel:
Bea
Eladtam az autómat melynek édesanyám volt az üzemben tartója. Tájékozódtam a kormányablak honlapján hogy mi a kötelességem mint tulajdonos ha eladom az autót. A bejelentési kötelezettségemnek eleget tettem. Az uj tulajdonos rosz helyen parkolt illetve autópálya matrica nélkül használta az autópályát. A büntetés édesanyám nevére jött ki mert az üzembentartás megszünését nem tudta az eladást követően hamar elintézni. Jeleztük édesanyámmal az eladás tényét szerződésel de az autópálya kezelő hivatalos iratot szeretne látni az önkormányzattól, mi szerint bejelentettük, hogy már nem édesanyám az üzemben tartó. Megértem az autópálya kezelő érveit de a kormányablak honlapján sem információ sem lehetőség nincs üzemben tartói jog megszüntetésére. Ilyen jellegü információt nem is találtam. A Kormányablak információja szerint helyesen jártam el de az autópálya kezelő szerint ez csak azt bizonyitja, hogy tulajdonos váltás történt de üzembentartói változás nem. Mik a lehetőségeim ha egyszer sem információ sem lehetőség nincs üzemben tartói megszüntetésre az ügyfélkapuban. Ugy érzem nem az én hibám, hogy ilyen jellegü információrol nem tudtam ha egyszer a Kormányablak honlapján sincs ilyen információ, illetve nem tudom hogy hol irja azt a törvény, hogy az autópálya kezelő nem szüntetheti meg a büntetést ha bizonyitható, hogy édesanyám nem lehetett már üzemben tartó ha az autót eladtuk és fizikailag sem férünk az autóhoz mert fogalmunk sincs hogy hol lehet mivel a kereskedő néhány nap után tovább adta valakinek aki miatt a büntetés kijött a cmünkre.
Köszönettel
B. János
Tisztelt Szakértő !
Feleségem halála miatt lányunk örökli az autót, én mint apa szeretnék az üzembentartó lenni.
Kérdésem: mi a teendőnk és milyen költséggel jár?
Köszönettel: Mihály
A hagyatéki végzés jogerőre emelkedésének napján kell kitölteni egy üzembentartói kérelmet Ön és a lánya között az ingyenes opció bejelölésével, majd el lehet menni az okmányirodába bejegyeztetni Önt mint üzembentartó. Ennek költsége 12.000.- Ft lesz, és kell vinni még a lánya születési anyakönyvi kivonatát is. Az egész folyamat előtt szükséges egyeztetni a gyámhivatallal is, mert az Ő hozzájárulásuk is szükséges szerintem a folyamathoz.
Anyukám nevén lévő autót szeretnénk üzembentartóival az én nevemre átírni. Melyik megoldás a legolcsóbb? Visszterhes, vagy ingyenes? Egyenesági leszármazott Ez jelenleg mekkora költséggel jár?
Köszönettel
Kis Lajos
Parkolási engedély miatt szeretném beíratni magam a feleségem tulajdonában lévő autóra mint üzembentartó (csak nekem van pesti állíndó lakcímem és így kaphatjuk meg az éves engedélyt).
Mi a legegyszerűbb,legolcsóbb módja ennek?
Köszönettel:
János
Üzembentartó váltás költsége 6.000.- Ft. Szükséges kitölteniük egy üzembentartói kérelmet, amelyen legfelül az ingyenes opciót jelölik be. A kérelem mellé kell tenni a házassági anyakönyvi kivonatot is az illetékmentesség miatt. Szükséges kötnie továbbá egy kötelező biztosítást is üzembentartó váltás megkötés okkal, melyet weboldalunkon egyszerűen megtehet.
A kész iratokkal el kell fáradni az okmányirodába, ahol elvégzik az üzembentartói bejegyzést.
Anyukámat szeretném megtenni üzembentartónak az én autómra.
Igazából csak odaadnám, de nem értem ezt a példát, hogy akárcsak 10 Ft-ért is, de megvásárolhatja ezt a jogot és akkor fele annyi a költség? A vagyonszerzési illetéket hol kell bejelenteni?
Köszönettel:
Gabi
Mivel egyenes ági rokonok, ezért az ingyenes opciót jelöljék be, mert ha viszik az Ön születési anyakönyvi kivonatát, akkor az üzembentartói költség 6.000.- Ft.
üzembentartó forgalomból kivonhatja véglegesen a járművet bontási igazolással?
Köszönettel, Péter
Abban szeretném a segítségét kérni hogy testvérpárok között egy autó gazdát cserélne. Keressük a legolcsóbb illetékfizetési megoldást. Ajándékozási illeték mentesség nem jöhet szóba, mert ők hiába édestestvérek, nem egyenes ágbeli rokonok. Vagy tulajdon jog átírásra készülnek, vagy csak üzembentartói jog átírásra. Pénz nem cserélne gazdát, de ha kell írnánk rá összeget. Válaszát előre is köszönöm. Tereza
Egykori automat most egy kollégám használja, a vételi árat részletekben fizeti meg. Az utolsó részlet megfizetése előtt nem szeretném nevére íratni az autót, viszont értelemszerűen az általa elkövett esetleges bírságokat sem szeretném megfizetni.
Megoldást jelenthet az üzemben tartói engedély megkötése? Ehhez viszont ha jól értem nem ártana egy adás-vételi, amit edddig (kollégám megbízhatósága okán nem tartottam fontosnak.
Köszönöm válaszát.: Zoltán
Üzembentartó legyen addig és a mind két fél megnyugtatása miatt írjanak egy szerződést két tanúval ellátva amiben az egész ügyletet pontról pontra leírják egymás között fizetési határidőkkel illetve szankciókkal.
Édesapám vett egy autót, s megkért legyek én az üzembentartója mivel nekem olcsóbban megszámolnák a biztosítást, viszont az autót továbbra is ő használná!!!
Ha esetleg bajt csinál, szabályt sért...elővehetnek engem?
Sajnos minden gyorshajtás, parkolás stb esetében Ön kapja az értesítést.
Szeretnék érdeklődni, hogy a gépjármű esedékes műszaki vizsgáztatásakor a hatósági díjakat a tulajdonos vagy az üzembentartó kell-e hogy fizesse?
Előre is köszönöm a válaszát.
Üdvözlettel: László
Köszönöm szépen a válaszát.
Üdvözlettel: László
másféléve eladtam egy autót ami az én tulajdonom volt, de a fiam volt az üzembentartó, hibáztunk mert nem szüntettük meg az üzembentartóit.
Most érkeznek a büntetések, és sehol nem kapok választ arra hogy mit tudunk tenni ez ügyben, hogy ne a fiam legyen az üzembentartó.
Köszönöm a válaszát.
Zátrok Mária
Sajnos ameddig az új tulajdonos nem írja át az autót, ő marad a forgalmi engedélyben az üzemben tartó. Azt tudom tanácsolni, hogy ha a BM-ben még a fia szerepel mint üzembentartó be kell fáradni a Járási Hivatalba. Egyeztetni kellene az ügyintézővel, le kell adni az adásvételi szerződést, hogy Ön eladta az autót, de még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy kivonatja a forgalomból ideiglenesen, mert ehhez akkor bizony jogilag végül is joga van talán. Egyeztessen az okmányirodában mindenképp. Ők is ki tudják vonatni a forgalomból az autót átírás hiánya miatt, hassanak rájuk, hogy erre megoldást kell találjanak.
Nem rég vásároltam egy kisteherautót banki hitellel, így én vagyok az üzemben tartó, most viszont szeretném bérbe adni az autót saját Kft részére, hogyan lehetséges ez a bérbeadás?
Üdv Kis lajos
Adásvételi szerződést kellene írnunk? Vagy mi lenne a teendőnk?
Igen, adásvételi szerződést kell írni, eredetiségvizsgálat is szükséges, viszont új kötelező biztosítás nem kell.
Természetesen igen, viszont ha egy napon születik az adásvételi szerződés és az üzembentartói kérelem, akkor az üzembentartói bejegyzésért nem kell külön fizetnie.
Az autó tulajdonosa mindenképp kell hozzá, és minden büntetést Ön kap addig, ameddig az autó esetében Ön szerepel mint üzembentartó. Megpróbálhatja azt, hogy bemegy a Járási Hivatalba és elmondja azt ami történt, ők esetleg fel tudják szólítani a tulajdonost.
Az autó tulajdonosa én vagyok,5 éve vettem az autót. Előnytelenül változott a kötelező számomra amit nem mondtam le időben de 2019 december 1-ig rendezve van vagyis érvényes kötelező biztosítással rendelkezik. Egy lakcímen lakom édesanyámmal akit megtennék üzembentartónak. Megtehetem-e úgy hogy édesanyám le van százalékolva s már régóta nem érvényes a jogosítványa? Vagy egyszerűbb azt mondani hogy nincs jogosítványa. Én használnám tovább az autót így is. Ezt az új biztosítás miatt kérdezem,persze ha lehetséges-e ez a folyamat mert az új biztosításhoz kér a biztosító jogosítvány számot,érvényességet ami így anyunak nincs,lehetséges-e így kötni biztosítást? Ha igen december 2-ikától? Gondolom viszont addig a biztosítóhoz kérelmet kellene küldenem hogy üzembentartó változás miatt lemondanám a kötelezőt december 01. hatállyal? Ez így megoldható vagy kérdezném ennek a folyamatát hogy mit tegyek első lépésként s így tovább? Szükséges papírok s anyagiak? Köszönettel! Laci
Olyan kérdésem lenne, hogy az üzembentartó személynek rendelkeznie kell jogosítvánnyal vagy sem? Autó vásárlás előtt állok jelenleg. Én a tulajdonos lennék, Édesanyám pedig az üzembentartója a járműnek, Itthon. Ő most csinálja a jogosítványt, szóval már nem sok van vissza belőle, de ténylegesen még kb 1-2 hónap, mire megkapja. Szükségszerű, hogy jogosítvánnyal rendelkezzen a papírok rendezésekor? Vagy egyszerűbb, ha egy nyilatkozatot teszek, hogy használhatja az autót, amikor külföldön tartózkodunk és annak van-e lejárati ideje?
Köszönöm a választ ? Szép napot!
Sem a tulajdonosnak sem az üzembentartónak nem kell ahhoz jogosítvány, hogy az legyen ami. Ez nem feltétel.
A férjem a tulajdonosa egy autónak.A testvére ennek az autónak csak az üzembentartója, addig amíg nekünk nem fizeti ki a vételárat. Az üzembentartó eladta az autót, nekünk még mindig nem fizette ki.A kérdésem. A férjem még mindig a tulajdonosa? Ki az üzembentartó, ha ők eladták?
Ha az Ön férje nem írta alá az adásvételi szerződést, vagy üzembentartói kérelmet, akkor még mindig ő az autó tulajdonosa, kivéve akkor ha aláírás hamisítás történt. Ezt ki kell deríteni a Járási hivatalban, de ha aláírták a nevét, abból rendőrségi ügy lesz.
A tulajdonos nélkül sajnos semmit sem tehet. Már sok helyen az ideiglenes kivonáshoz is kérik a tulajdonos hozzájárulását.
Ausztriában vásároltunk egy gépkocsit, amely most lesz majd honosítva.
A Nővérem lenne a tulajdonosa, én az üzemben tartó.
Ilyen estben, hogyan alakulnak a fizetnivalóik.
(Biztosítás, illeték, stb.)
Előre is köszönöm válaszát.
T.D.
A biztosítást egyből az Ön nevére kell megkötni, és az üzembentartói kérelem dátumát a kinti adásvételi szerződés napjára kell írni. Ez esetben az üzembentartói bejegyzésnek nem lesz plusz költsége.
Amint az új tulajdonos a nevére veszi az autót, Ön törlődik.
A férjem a tulajdonosa a gépkocsinknak. Üzembentartónak szeretnénk engem bejegyeztetni, viszont állandó és tartózkodási hellyel is rendelkezem. Elképzelhető, hogy a forgalmi engedélybe a tartózkodási hely legyen feltüntetve? Ennek alapján a biztosítást is arra a címre kötném.
Köszönöm a segítséget!
Az állandó lakcím kerül a forgalmi engedélybe és a biztosítást is az állandó lakcím szerint kell megkötni, viszont ott tud megadni levelezési címet is, de a díjszámítás alapja az állandó lakcím.
Egyik bejegyzés sem illetékmentes, így darabonként kb 12-15.000.- Ft lesz a bejegyzés, és mindegyik esetben kell az új üzembentartó nevére kötni egy új kötelező biztosítást, melyet weboldalunkon egyszerűen megtehetnek.
Tanácsot szeretnék kérni. Vásároltam egy magasabb kategóriájú autót a kis kategóriás autóm mellé. A kis kategóriás autót, innentől a feleségem használja rendszeresen. A nagyobb autóm biztosítása elég drága, így a bonus fokozatomat át szeretném tenni erre az autóra, hogy olcsóbb legyen. Viszont ehhez, meg kellene szabadulnom a kis autótól. Arra gondoltunk, hogy a feleségemnek ajándékozom és átíratjuk a nevére és amúgy sem ártana, ha neki is gyarapodnának a bonus fokozatai. Az átírás viszont elég költséges, de persze, ha muszáj meg tesszük. A kérdésem az, hogy mindenképp, át kell íratnom a gépjárművet a feleségem nevére (adás-vétel, eredetiségvizsgálat, átírás stb.), vagy elég ha egy üzembetartói szerződést kötünk?? Mi lenne az eljárás ilyenkor?? Válaszukat köszönöm!
Üdvözlettel: T. Sándor
Feleségem autójára be lehet jegyezni engem (férj) mint üzembentartó adás-vétel vagy ajándékozás nélkül?
Új kötelezőt szeretnénk kötni mert a korábbi előnytelenül változott de nem mondtuk le időben.
Illetve ki lenne a javasolt eljárás?
Köszönettel
Természetesen igen, hiszen az üzembentartói jog nem egyenlő a tulajdonosi joggal. Üzembentartói kérelmet kellene kitölteni, melyet itt talál - https://www.biztoshely.hu/u...
Ezt követően, lehetőleg még azon a napon kell kötni az Ön nevére egy kötelező biztosítást, melyet weboldalunkon gyorsan meg tud tenni - https://www.biztoshely.hu/k...
Igen, ki kell kérni, és az ezzel járó fizetnivalót is rendezni kell.
Abban szeretném a segítségüket kérni, hogy eldönthessük mi a jobb megdolás az esetünkben. Anyukám új autót vásárol ezért a régit én használnám. Ha tulajdonomba kerül az autó vagy ha csak az üzemben tartója leszek és továbbra is édesanyám marad az autó tulajdonosa? Melyik milyen költséggel járna nagyjából?
Köszönöm a választ.
Üzembentartói 6.000.- - tulajdonos váltás 12.000.- Mivel egyenes ági rokonok. Ezt igazolni kell az Ön születési anyakönyvi kivonatával.
Az lenne a kérdésem, hogy ha szüleim lennének a tulajdonosok, de én ( a gyermekük) lennék az üzembentartó azután kell-e kötni új KGFB-t illetve milyen más egyéb költséggel jár?
Előre is köszönöm
Üdv!
Ez esetben az üzembentartó nevén kell lennie kötelező biztosításnak. Ahhoz, hogy a kérdésére pontosan válaszolni tudjak szeretném megkérdezni, ez most használt autó vásárlás lenne, vagy az Ön meglévő autóján szeretné ezt a módosítást elvégezni?
Az üzembentartói kérelem, egy az Ön nevére megkötött kötelező biztosítás és a gyermeke anyakönyvi kivonatára lesz szüksége ehhez. Az üzembentartói bejegyzés díja, mivel egyenes ági rokonok, 6.000.- Ft lesz csupán.
Kötelező biztosítását weboldalunkon gyorsan, egyszerűen megkötheti az alábbi linkre kattintva -
https://www.biztoshely.hu/k...
Édesapám vásárolt egy új gépjárművet, a régit pedig én használom. Ahhoz hogy a bónuszai átkerüljenek az új autóra, üzembentartásit vagy át kellene iratni az autót a nevemre. Melyik megoldás milyen költséggel jár illetve mi a menete? Abban az esetben ha átiratnánk az autót a nevemre, akkor kell adásvételi szerződés, mely szerint megvettem vagy nekem ajándékozta édesapám az autót?
Mivel egyenes ági rokonok, így az üzembentartó váltás 6.000.- a tulajdonos váltás 12.000.- Ft-ba kerül. Üzembentartói kérelmet illetve adásvételi szerződést kell írjanak, ahol az ingyenes opciót jelöljék be, valamint kell kötni az Ön nevére egy kötelező biztosítást is, melyet itt a weboldalunkon egyszerűen megtehet. A Járási Hivatalba kell vinni az
Ön anyakönyvi kivonatát is.
Ez esetben gondolom az autó vezetőjét.
tanacsukat kérem a következő esethez. Dijnemfizetes miatt (penzhianybol kifolyolag)megszűnt a tuladonomban lévő auto kötelező biztosítása. A biztosító kotelez,h nálunk kossem meg az új kötelezőt,kb.4 szeres áron,mint amennyi eddig volt. Ezt a költséget nem tudom állni,viszont igy nem használhatom az autót, ami a munkamhoz elengedhetetlen. Mit javasolnak,mit tudok tenni,h a legkisebb plusz koltseggel oldhassam meg ezt a helyzetet? Csaladtagnak valo uzemben tartó atadast ajánlotta vki. Ez pl.megoldás lehet? Köszönöm előre a választ.
Petrov Rita
Egyenes ági rokonnak kellene eladni az autót, melynek költsége 12.000.- Ft. Ezt követően az új tulajdonos köthet új kötelező biztosítást bárhol.
Az lenne a kérdésem, hogy mi a legyeszerűbb és legköltésghatékonyabb módja az esetemnek.
Szegedi lakos vagyok, állandó lakcímmel, belvárosi lakással, ezáltal nehézkes/drága a parkolás megoldása. Az autó az egyik családtagom nevén van, de ezen szeretnék változtatni. Elméletileg az SZKT elfogadja ha üzemben tartóként kerülök rá a forgalmira, így lesz lehetőségem az éves kedvezményes parkolóbérlet megvásárlására. Az szeretném kérdezni van e ennél egyszerűbb megoldás, ha nincs akkor pedig esetemben milyen költségekkel járna ez a folyamat?
Előre is köszönöm!
Én is úgy tudom, hogy elfogadják az üzembentartói bejegyzést.
6000.- Ft az üzembentartó bejegyzésj ha a tulajdonos egyenes ági rokon ( szülő, gyermek, feleség ) és kb 12-15.000.- Ft ha nem.
Egy nagyon nagy kéréssel jöttem ide !
Kérem aki tudja jogszabályait az alábbi problémámnak, segítsen !
Történet: 2012-ben szerettem volna eladni Ford Transit tip. haszongépjárművemet.Lett egy közvetítőn keresztüli vevő jelölt, aki meg szerette volna venni, de az átíratást, egy későbbi időpontban tette volna és a köztes időre, Üzembentartói Szerződést kötöttünk. A vásárlásával, gondok lettek, mert a vételárat nem kaptam meg. Az autómat Rendőrség segítségével visszaszereztem és az Üzembentartóit 2013 elején kb 3 hónappal a bejegyzés után, visszavontam a Kormányablaknál. Most, 2018-ban pert indított ellenem a majdnem vevő, hogy azt a költséget, amit a vállalkozásában használta az autómat ( súlyadó,,,,javítási költségek,,,stb ) fizessem meg neki, jogtalan gazdagodás címen. Azzal érvel a Bíróságon, Ő javíttatta az autót ezért jobb lett az állapota és így, én gazdagodtam. De hááát hónapokig használta vállalkozásában a furgonomat ! Nem az Üzembentartónak kötelessége a közterhek fizetése és az esetleges javítás? Vagy ha sorra kerül, a műszaki vizsgára történő felkészítés és vizsgáztatás ? Mint vállalkozó, a jármű költségeit szerintem, mint minden vállalkozó kiadásokban könyvelte és az adóalapját csökkentette ! Szóval, nem tudom mit tegyek ! Ha bérelt volna hónapokra egy ilyen Ford Transitot, az igen sokba került voplna neki ! Ha én meg kéne fizessem a költségeit, akkor ingyen használta az autómat a vállalkozásában ? Haszonszerzési céllal ,,,,kérem, aki tud megoldást, jogszabályt, segítsen ! Utólag visszakérheti az Üzembentartó a járműre költött közterheket és költségeket ? Előre is köszönöm a segítséget !
Gabricsevics István
12.000.- Ft a költség, adásvételi szerződés, kötelező biztosítás, anyakönyvi kivonat szükséges hozzá.
A helyzet az, hogy a volt párommal vettünk egy autót, melyre én vettem fel személyi kölcsönt. Rávett a hölgy, hogy írassuk a gépjárművet a kiskorú fia nevére... Így a tulajdonos a gyermek lett. Azonban én vagyok az üzembentartó és a a biztosítás is az én nevemre szól. Mikor a kapcsolatunk megszakadt, az autó ott maradt, én eljöttem és a hitelt én fizetem, a hölgy e forintot nem hajlandó. Az volna a kérdés, hogy milyen jogaim vannak a járművet illetően, mint üzembentartó.
Előre is köszönöm a választ
Üdv: Zoltán
Ön jogilag az autó üzembentartója. Sajnos az üzembentartói jog az csak a gépjármű üzemeltetésére vonatkozik ( biztosítás, súlyadó, büntetések ) azt gondolom illetve kérdezem, mivel az autó nem Önnél van és eléggé egyoldalú most a helyzet, mi történne akkor ha nem fizetné tovább a részleteket? Ez nem egy rendes autóhitel, hanem valamiféle személyi kölcsön? Mert akkor az általam írt lehetőség nem jó. Ha autóhitel akkor viszont jó a megoldás nem?
Ha a lányomnak adnám el az autómat, de az üzembentartói jog az enyém marad, akkor kell e
eredetiség vizsgálatra vinni az autót?Mennyi lenne az összes költség? Köszönöm
12.000.- Ft az átírási költség. Vinni kell az anyakönyvi kivonatokat. Lehet üzembentartó, ha egy napra írják az adásvételit és az üzembentartói kérelmet, akkor nem lesz külön költsége sem. Eredetiség vizsgálat nem kell.
Ha az Öcsémtől vásárolóm meg az autót akkor menyi és milyen költséggel jár az üzemben tartói. Valamint be fizette az éves biztosítást és onnan vissza kapja e a fent maradó ősszeget?
Kb15.000.- Ft az üzembentartó bejegyzés díja. A testvére nevén lévő biztosítást az új forgalmi engedély másolatával lehet majd töröltetni a biztosítónál, és az időarányos díjat visszaküldik.
Köszönöm válaszát teljesen kielégítő volt számomra. Már csak az lenne a kérdésem hogy nekem új biztosítást kell kötni olyankor a másik biztosítás bónuszaim elvésznek?
Egy jó barátomtól vásároltam egy autót de hogy ne kelljen még egy vagyont fizetni az átírásra, így üzembentartóival oldottuk meg hogy használhassam.
De idő közben össze vesztünk, én pedig most el szeretném adni a gépjárművet de nem tudom,mivel nem képes megírni az adásvételi szerződést, mit tudok ilyenkor tenni? Üdv! :Máté
Röviden válaszolva a kérdésére - semmit.
Sajnos jogilag nem Ön a tulajdonos, így nem is adhatja el a gépjárművet.
Tulajdonosnak ehet, de üzemben tartónak nem, mivel nincs magyarországi lakcíme. Tulajdonos is csak akkor lehet ha lesz magyarországi lakcímmel bejelentett üzembentartó.
A kérdésem az lenne, hogy ha üzemben tartóival vásárolom meg az autót, akkor a tulajdonos a biztosîtásához tartozó bónusz besorolása az marad?
Nem!
Az üzemben tartónak új kötelező biztosítást kell kötnie a nevére.
A fiam tulajdonába van az autó, de jelenleg Én vagyok az üzembentartó. Le szeretnék mondani az üzembentartói jogról a fiam a tulajdonos javára, tehát a tulajdonos lenne az üzembentartó. Milyen papirok kellenek hozzá és milyen költségbe kerülne ez?
Egy új üzembentartói szerződést szükséges kitölteniük, amin ez egyszerűen jelölhető, ezen kívül kötni szükséges egy kötelező biztosítást a fia nevére.
Ha csak bizonyos időre szeretnék megvenni egy autót pl.1 év, utána a tulajdonos visszavásárolná, ez mind a kettőnk célja, akkor elég e egy üzembentartói engedély? Nem szeretnénk átíratni az autót a plusz költségek miatt, viszont megoldható, hogy minden joggal élni tudjon az üzembentartó, míg az autó ára vissza nincs fizetve?
Üdv Tamás
Az üzemben tartó nem él minden joggal, hisz nem adhatja el az autót, csak fizetheti a költségeket és üzemeltetheti a járművet.
Ideiglenes kivonást és műszaki vizsgát tudja intézni Ön nélkül.
Olyan kérdésem lenne, hogy ha az üzembetartói jogot megveszem (minimális összegért) az átírás mértékének csökkentése céljából, akkor az adóhatóságtól be kell szereznem papírt? Ha igen, milyet?
Köszönöm válaszuk!
Üdvözlettel,
Bernadett
Kérdésem a következő:Miképpen tudom az üzembentartóit megszüntetni? Vissza állítani a forgalmit az Én nevemre.
Várom válaszod.
Köszönöm!
Egy új üzembentartói kérelmet kell kitölteni, ahol az új üzembentartónak a tulajdonost kell megadni. Kell kötni egy kötelező biztosítást a tulajdonos nevére, és nagyjából ennyi az egész.