Autó, gépjármű ajándékozás hogyan működik?
Sokan szeretnék tudni, hogy hogyan kell átírni családon belül egy gépjárművet, hiszen vannak, akik ajándékozni szeretnének családon belül. Azt először figyelembe kell vennünk, hogy a fizetendő díjakban tér el a gépjármű átírás családon belül az általánostól. Persze tudni lehet, hogy vannak más tényezők, amik befolyásolják a dolgok menetét, melyeket mindenképpen szem előtt kell tartani, mielőtt az átírás megtörténik. Az első kérdés, hogy milyen oka van annak, hogy megváltoztatjuk a tulajdonost. Sokszor előfordul, hogy ténylegesen ajándékozásról van szó, de van, hogy a költségek spórolása miatt akarják átíratni a gépkocsit, sajnos nehéz kiszűrni a valós okot.
Számolja ki itt a kötelező biztosítását! – 11 biztosító díjából választhat.
Nem csak azzal kell tisztában lenni, hogy az autó, gépjármű ajándékozás hogyan működik, de körültekintőnek is kell lenni, mert kiszámíthatatlan, hogy mikor következik be valami baleset vagy káresemény. Ezért mindenképpen kell a családtag nevére, tehát az új tulajdonos nevére egy kötelező biztosítást kötni. Ez a jogszabály tehát erre az esetre is vonatkozik, hiszen nem szabad kikerülni ezeket a dolgokat. Az új dolog, ami bejött gépjármű átírási folyamatba, hogy vagyonszerzési illetéket is kell már fizetni, melynek kiszámítása kilowatt teljesítmény alapján történik meg. Egy kivétel van azonban, mégpedig ez a kivétel épp a családon belüli ajándékozás vagy átírás, de csak abban az esetben, amikor egyenes ágú rokonságról van szó. (szülő-gyermek-nagyszülő, férj/feleség és most már a testvérek között is)
Hogyha tehát egyenes ágú rokonról vagy szülőkről van szó, akkor a vagyonszerzési illetéket nem kell kifizetni, ebben az esetben eltekintenek ettől. Viszont egy születési anyakönyvi kivonatot vinni kell magunkkal, amivel bizonyítani lehet a rokonságot vagy a vérköteléket. Az is fontos, hogy ha a családon belül történik a gépjármű átírás az is jár valamennyi költséggel. mivel a kötelező biztosítás valamint a forgalmi engedély (6000 Forint) és az új törzskönyv (6000 Ft) költségét ezekben az esetekben is meg kell fizetni.
Itt kérhetsz teljes összehasonlítást!
Tedd fel díjmentesen független szakértőnknek!
Hozzászólások (656)
A forgalomból kivont autómat szeretnem a fiamnak ajándékozni,aztan majd Ő forgalomba szeretné helyezni. Mi ilyenkor a teendő?
Születési anyakönyvi kivonat, forgalmi, törzskönyv, szerződés, kgfb igazolás szükséges az intézéséhez.
Javaslom visszterhesre töltsék a tulajdonátruházási szerződést.
Egy ideiglenesen forgalomból kivont gépjárművet szeretnék édesanyámnak ajándékozni.
Mivel a jármű jelenleg nincs forgalomban, szeretném tisztázni, hogy az ajándékozás után az új tulajdonosnak szükséges-e kötelező felelősségbiztosítást kötnie, vagy elegendő az átírás és az ideiglenes kivonás megújítása.
Fontos megjegyezni, hogy a gépjárművet az ajándékozás után sem kívánjuk forgalomba helyezni egyelőre.
Válaszukat és segítségüket előre is köszönöm!
Kell kötelező igen, mert a nélkül nem tudják átírni, még akkor sem ha marad az autó kivonva. A biztosítás egyből szünetelődik, nem kell rá fizetni.
Ha csaladon belül ugy kerül hozzám egy autó, hogy 3x van egy napon belül tovabb ajandekozva ( hogy az egyenesagi rokonsag biztositva legyen) akkor a 3 szerzodessel kell menni 1x intezni az atirast? Ez járható út igy?
A fiam nekem ajándékozná az autóját, amit már hónapok óta nem használ. Sajnos sem műszaki sem kötelező biztosítás nincs rajta, de ezeket én intézném az átírás után. Az lenne a kérdésem, hogy át tudom-e íratni így az autót? Köszönettel: Erzsébet
Töltsenek ki egy adásvételi szerződést az ingyenes opció bejelölésével majd tegyék mellé a fia születési anyakönyvi kivonatát. Ezen a napon akár a weboldalunkon kössön egy kötelező biztosítást, majd el lehet vinni a járművet műszaki vizsgára és a legvégén tudja átíratni a járművet a nevére.
eladó autómat szeretné megvásárolni családtagjának meglepetés ajándékba egy vevő. Ő kifizetné a vételárat, de szeretné, ha az adásvételi szerződést már közvetlenül a megajándékozandó családtagja a nevére állítanánk ki.
Lehetséges ez? Vagy van arra jogilag "tiszta" megoldás, hogy a megajándékozott "kulcsrakész" autót kapjon nevére íratva, biztosítással úgy, hogy ő nem is tud a folyamatról?
Köszönöm válaszát!
Azt javaslom vegye meg a vevő papíron saját nevére és utána rögtön tovább ajándékozza.
Szeretnem a magyar rendszamos automat, egy kulfoldi tuzoltosagnak ajandekozni. Mi ennek a menete? Ajandekozasi szerzodes, ezen kivul barmi amit meg el kell intezni?
Köszönöm elore is valaszat!
Az Mo.n érvénytelenített forgalmival, és törzskönyvet át kell adni az új tulajdonosnak, amivel Mo.n tudnak ideiglenes rendszámot igényelni amivel külföldre tudják vinni.
Vennék egy autót egyenesági leszármazottamnak, meglepetés ajándékba. Hogyan tudnám kivitelezni, hogy az ő nevére kerüljön az autó? Megveszem magamnak, aztán elajándékozom neki szerződéssel - én erre gondoltam. Mindenképpen kell kétszer törzskönyvet és forgalmi engedélyt fizetni ebben az esetben?
Az járható út esetleg, hogy megveszem az autót, megkötöm a szerződést az eladóval, melyen én magam szerepelek vásárlóként, aztán kötök a megajándékozottal is egy szerződést (ahol az ajándékozó én vagyok), és ezzel a két szerződéssel megy be intézni az okmányirodába az átírást? Nyilván ez az egész procedúra 15 napon belül megtörténne. Gondolom ebben az esetben is kell kötnöm egy kötelező biztosítást az én nevemre is, aztán lemondani és megkötni az ajándékozott nevére?
Köszönöm előre is a válaszát.
"Az járható út esetleg, hogy megveszem az autót, megkötöm a szerződést az eladóval, melyen én magam szerepelek vásárlóként, aztán kötök a megajándékozottal is egy szerződést (ahol az ajándékozó én vagyok), és ezzel a két szerződéssel megy be intézni az okmányirodába az átírást? Nyilván ez az egész procedúra 15 napon belül megtörténne. Gondolom ebben az esetben is kell kötnöm egy kötelező biztosítást az én nevemre is, aztán lemondani és megkötni az ajándékozott nevére? "
Ez így teljesen jó. Eredetiségvizsgát ne felejtsenek majd el csinálni.
Egy eredetvizsga elég, ugye?
Köszönöm
Egyenes ágon Ajándékba kapott autómat szeretném eladni. Amikor megkaptam érteke 5.5M volt. Jelenleg kb 4 M
Hogyan kell adóznom utána?
Forgalmi, törzskönyv, szerződés, KGFB igazolás, születési anyakönyvi kivonat szükséges az átíráshoz.
Három hónapja eladtam a bátyám fiának.
Vannak - e ennek a tranzakciónak költségei?
Válaszukat előre is köszönöm.
Van a családunkban egy román rendszámú autó, az apósom nevén, érvényes kinti papírokkal. Ezt szeretnénk a feleségem nevére írni és honosítani. Lehetséges ebben az esetben az illetékmentes ajándékozás? A rokonsági fok egyeneságú (apa-lánya), igazolható. Ha lehetséges az ajándékozás, mire van szükségünk hozzá?
Köszönettel,
Ha a szüleim cégautója kerül át az én nevemre az is családon belüli ajándékozásnak minősül? Kell eredetiség vizsga? Átírási költséget kell fizetnem?
Köszönöm!
Keresztapukám ajándékozná nekem az autóját, ez esetben hogy érdemes megírni az ajándékozási szerződést? Az illetéket ez esetben is fizetni kell? Mert nem egyenes ági hozzátartozó gondolom..
Édestestvéremtől venném át az autót, ajándékozás szándékkal. Kérdésem az lenne, hogy az adásvételi szerződésre összeget kell írni? 12.000-FT-n kívül illetéket nem kell akkor fizetni ? Csak az anyakönyvi kivonat kell a szerződéshez ?
Születési kivonatok ellenében 12 000 Ft az átírási költség.
Adásvételi szerződéssel venném meg szüleim autóját, ahol a tulajdonos az édesanyám, az üzembentartó az édesapám. Milyen költségekkel kell kalkulálnom az átíráshoz? Milyen iratokra lesz szükség? Az átíráshoz szükséges az üzembentartótól valami? Átírás után én lennék a tulajdonos, és nem lenne üzembentartó.
Érdeklődni szeretnék, hogy nagyszülő - unoka egyenes ágú rokonság esetén érvényes-e az illetékmentesség? Köszönöm.
Üdvözlettel
Ajándékozással kaptunk az év elején egy autót, azonban el szeretnénk adni. Lehetséges? Vagy itt is 5 évig nem adható el, mint egy ingatlannál? Illetve ha eladható, egyéb illetéket kell fizetni?
Köszönöm!
Gyermekem édesapjának testvére elajádékozná autóját leányomnak.
Mik a teendők? Egyenesági rokonnak számít-e?
Tisztelettel: Erzsébet
vettem egy autót a saját nevemre , az átiratás még nem.történt meg.
úgy döntöttünk, hogy a feleségemé lesz, tehát írunk egy ajándékozási szerződést és az autó az ő nevére kerül majd. Így is kell az eredetiségvizsga? Köszönöm válaszát előre is..
A papám nekem szeretné ajándékozni az idén 70 éves, német gyártmányú traktorját. Működőképes, viszont papírjai nem igen vannak egy régi vámnyugta kivételével, ugyanis magyarországon nem került rá sohasem rendszám. Előtte egy német rendszám volt rajta. Iyenkor mi a menete az ügynek?
A választ előre is köszönöm!
A fiam a tulajdonosa annak az autónak, amit a férjem használ, mint üzembentartó. Ajándékozással át szeretném íratni az autót, hogy én legyek a tulajdonos és a férjem maradna az üzembentartó. Ilyenkor elég vagyok én az okmányirodába, vagy szükséges a férjemnek is ott lennie? az adásvételi (ingyenes bejelölésével) és a fiam születési anyakönyvi kivonata tudom, hogy kell, de ha a férjem marad az üzembentartó, akkor tőle is kell valami dokumentum?
Továbbá a házassági anyakönyvi kivonatot.
Édesapám elhunyt, Anyukám visszautasította az örökséget, így én lettem a kizárólagos örökös. A jogerős hagyatéki végzés elkészült. Most szeretném elajándékozni Anyunak az autót. A kérdésem az lenne, hogy ha 15 napon belül vagyok, akkora nevemre kell-e íratni vagy egyből mehet Anyuéra az okmányirodában? Illetve szükséges-e hozzá eredetvizsga vagy valamilyen más dolog?
Köszömöm válaszukat előre is!
-ajándékozás szerződés
-forgalmi
-törzskönyv
-KGFB igazolás
-házassági anyakönyvi kivonat
Születési anyakönyvi kivonatát vigyék, hogy illeték mentes legyen.
Elég ha az édesanyja átírtja akkor lejelentenie már nem szükséges az okmányirodában.
Születésnapi ajándékba szeretnénk venni egy családtagnak egy autót. Ennek is ez a menete? Meg kell vegyük saját részre, és ajándékozási szerződést kell kötni? Vagy más módja is van? Köszönöm
Anyósom ajándékba akarja adni a feleségemnek aki a vérszerinti lány az autót de ő Olaszországban él mit kel tennie, tennünk hogy Magyarországon forgalomba tudjuk hozni?
Köszönöm a válaszát
Javaslom elsőnek NKH-val egyeztessenek a honosítási időpontról, mert sok esetben több hét a várakozási idő, az ideiglenes rendszámot pedig 1 hónapra adják meg.
Autót kaptam ajándékba, de a volt tulajdonos családon kívüli személy. Ilyen esetben is lehet az adás vételi szerződésen is ajándékozást jelölni (x-szel hogy ajándékozási szerződés)?
Azt tudom, hogy ilyenkor a vagyonosodási illeték dupla.
Köszönöm válaszát.
Édestestvérem ajándékozná nekem autóját, aki azonban külföldön él. Elég nekem leadnom a papírokat? Illetve anyakönyvi kivonatot így is kell vinni?
Köszönöm előre is a választ!
Korábban el ajándékoztam egy autót édesanyámnak viszont sajnálatos módon ő a közelmúltban el hunyt.
Ilyen esetben az autó hogyan kerülhet vissza a nevemre?
Azt szerertném megkérdezni, hogy a fiamnak szeretnék autót ajándékozni, de a menyem ( a fiam felesége lesz az üzembentartó), ilyen esetben ezt azonnal ia meg tudjuk csinálni vagy ezt az eljárást csak később fogják tudni lebonyolítani. Ha igen, akkor a kötelező felelősségbiztosítást a menyemnek kell megkötni?
Köszönöm szépen a válaszát.
Cégből ( BT ) az Ügyvezető "ajándékozza" az autót saját magának ( magánszemély )... Vagy inkább adás-vételi ?
Szeretném megtudni hogy édesapám részemre el szeretné ajándékozni az autóját, de ő maga maradna az üzemben tartója lehetséges e így elajándékozni?
Ajándèkozási szerződèssel vagy üzembetartóival járnánk jobban anyagilag? Nem vagyunk rokonok. Köszönöm a választ ☺️
Ajándékozás esetén dupla illeték megfizetése kellene, így ha a tulajdonost is szeretnének váltani akkor adás-vételit írjanak.
Egy kb 3.5 éve használtan, akkor 8 évesen vásárolt személygépkocsit pár hete a feleségemnek ajándékoztam.
Sajnos hirtelen rossz anyagi helyzetbe kerültünk, és el kell adnia a gépkocsit.
Eladás után kell neki adóznia ilyen esetben?
Ha igen, akkor mennyit, mikor, és hogyan?
Köszönöm a segítséget!
Férjem nevére visszterhesen vennénk egy autót, amit az adás-vétel után azonnal, még aznap elajándékozna nekem (feleség). Ez jogilag megállja a helyét? Így a KGFB-t már az én nevemre kötjük, és az átírást is én intézem.
Köszönöm válaszát.
Egy1,5 éve elhunyt ismerőm gépkocsiját 50-50%-ban két hölgy örökölte. Az egyik a felesége, a másik fél házaságon kivűl született, de nevére vett gyermek aki nagykorú. A jármű senkinek sem kell, mivel mindenkinek van sajátja. Forgalmivizsga, bíztosítás lejárt, olmányiroda két névre nem irhatja, hívatalból kivonták a forgalomból. Hogy lehet a helyzetet rendezni? Válaszát köszönöm.
Az lenne a kérdésem , hogy egyenes ágon történő ajándékozásnál kell az ajándékozásról szóló papírt és az adás vételit is vinni a kormányablakba ?
Ajándékozási elég egy netről letöltött is ?
Elég csak az ajándékozottnak megjelenni a kormány ablakban ? És csak az ajándékozott születési anyakönyvi kivonata kell ?
Nagyon köszönöm válaszát
Az új tulajdonos elég az átíráshoz..
Illeték mentességet igazolni kell. Pl. szülő -gyerek kapcsolat esetén elég a gyermek születési anyakönyvi kivonata.
A feleségemnek a nagypapája oda ajándékozná az autóját. A kérdésem, hogy az okmány irodába kiknek az anyakönyvi kivonat kell, elég a feleségemé és a nagypapié vagy kell szülőé is
Ha két ajándékozási szerződéssel (feleség a férjnek, testvére Önnek) csinálják akkor az illetéket meg tudja spórolni.
Ha is be is fizeti az A0-s díjat akkor bónusz átvezetés után a különbözetet visszaigényelheti vagy túl fizetésként rögzítik a következő időszakra.
[i]
"Másik dilemma.... Kalkulálok egy díjat A00-ban, kiválasztom a legkedvezőbb díjat. De ha az így választott biztosító majd a bónuszommal rosszabb díjat fog adni, mint amit másik biztosító adott volna eleve bónusszal akkor ezt megszívtam?"
[/i]Ez sajnos benne van, hogy bónuszosan más lenne az olcsóbb.
De mikor számolja a díjakat érdemes bónusszal is megnézni illetve A0-ban is a díjakat és azért látni fogja melyikhez érdemes kötni.
Már egy ideje külföldre költöztem. A most 14 éves autómat, ami az én nevemen van, a feleségem felnőtt fia használja lassan 10 éve.
Tanukkal aláírt meghatalmazásommal, ő intézi az autó ügyeit, műszaki vizsga, szervíz, stb...
Mivel külföldön meg van a saját életünk, már kissé teher az otthoni autó és kezdünk besokallni a felesleges köröktől is, ezért szeretném odaajándékozással az ő nevére iratni az autót, legyen az ő kocsija.
A kérdésem, hogy mivel ő nem a saját vérrokonom, hanem csdak az ugynevezett mostoha fiam, így mi az ami szükséges az átíráshoz, úgy hogy ne kelljen hozzá hazautaznom, hanem a nevelt fiam tudja elintézni az egész folyamatot?
Pont most műszaki vizsgázott az autó (ő intézte), de mivel pont betelt a forgalmi, így 15 napont belűl, pont most kell mennie az okmányirodába a meghatalmazásommal kikérnie az új forgalmit.
Ezért is gondoltam, hogy talán még most gyorsan le kellene zongoráznunk ezt az egészet. Az átírási díj nem igazán érdekel, csak ne kelljen személyesen részt vennem ebben a folyamatban és minél gyorsabban, egyszerűbben menjen.
Előre is nagyon köszönöm a választ!
Ferenc
Eredetiségvizsga, KGFB kötés , átírás szükséges.
Édesanyám meghalt, az ö nevén van az autó ! Édesapám 83 éves, holnap lesz a hagyatéki tárgyalás, még nem tudom, hogy ott ki lesz az örökös! Kérdésem az lenne , hogy édesapám nekem ajándékozná az autót, ha Ő örökli.Az ajándékozási szerződést elég majd itthon megírni és tanúkkal aláíratni, vagy azt közjegyzővel kell hitelesíteni ? Ha ez meg van, akkor már csak a kormányablakba kell menni?
Köszönöm előre is a választ
Ajándékozás után még KGFB szerződést kell kötni és okmányirodában át kell íratni.
KGFB-t kell kötni, eredetiség vizsgát kell csináltatni majd 15 napon belül át kell íratni az okmányirodában. Az illeték mentesség igazolásához mind hármójuk születési kivonata fog kelleni.
Édesapámnak szeretném ajándékozni az autóm, törzskönyv szükséges hozzá?
És ha van már egy autó a nevén, aminek biztosítása B10, az új autóra maradna az én megszerzett B4 fokozatom?
Köszönöm
A bónusz besorolás az az Öné, az édesapja párhuzamos üzemeltető lesz így a leírtak alapján így A0 besorolást fog kapni erre az autóra.
A következő kérdésem lenne.
Nyertem egy autót,de még nincs a nevemre írva.
Mivel ezt el szeretnénk ajándékozni csalàdtagnak.megoldható lehet az hogy egyszerre az Ő nevére legyen írva?
Köszönöm a választ.
a hugom szeretne egy autot ajandekozni nekem. En Ausztriaban elek, eletvitelszerüen es ott szeretnem a kocsit honositani. Mit javasol, hogy erdemes ezt lebonyolitani?
Magyarorszagon ajandekozasi szerzödessel a nevemre iratni es igy vinni tovabb a honositasra?
Vagy ezt a lepest kihagyva Ausztriaban vegig vinni a folyamatot?
Valaszat elöre is köszönöm.
Okmányirodában le kell jelenteni a tulajdonos változást. Rendszámot le kell adni, forgalmit , törzskönyvet érvénytelenítik.
Majd 30 napra szóló I -rendszámot kell igényelni. Azzal viheti külföldre és helyezheti forgalomba.
Édesapám magyar állampolgár, de külföldön dolgozik ( a világ másik felén ). Az autóját, amit itt hagyott ( magyar rendszámú, magyar biztosítással ) nekem szeretné ajándékozni. Ha kitölti a neten lévő ajándékozási szerződést külföldön és elpostázza ide, akkor elfogadják az okmányirodában, ha a tanuk külföldiek?
Mit tanácsol, hogyan lehet így ajándékozni, ha az ajándékozó külföldön tartózkodik?
Előre is köszönöm a választ.
Születési anyakönyvi kivonatot majd vigye az átíráshoz, hogy illeték mentes legyen.
Feleségem nevén van az autó, amit szeretnénk az én öcsémnek ajándékozni. Erre megoldás lehet az, hogy a feleségem nekem ajándékozza, én pedig az öcsémnek? Ez esetben "dupla ajándékozás"-ról van szó, és lentebb olvastam, hogy ekkor kell eredetiségvizsga, eddig rendben van. A kérdésem az, hogy a dupla ajándékozás esetén merül-e fel bármilyen speciális dolog, illetve hogyan lehet ezt kivitelezni? (Például, abban a pillanatban, hogy hozzám kerül az autó, KGFB -kötelezettségem keletkezik, nem?)
Köszönöm.
Következő lenne a kérdésem. Nevelt lányomnak szeretném "adni" a tulajdonomban lévő jármű üzembentartói jogát a következőképen.
Működhet e úgy a dolog, hogy a tulojdonjogot a házastársamnak ajándékozom és Ő egyből elajándékozza az üzembentartói jogot a lányának? Ha igen ehez milyen papírok szükségesek, milyen költségek merülnek fel és a kormányablakban kiknek kell jelen lennie a bejegyzéshez?
Köszönöm válaszát!
A lányának aznap kell KGFB-t kötnie majd okmányirodában át kell íratniuk.
Szükséges dokumentumok:
- forgalmi, törzskönyv
- házassági kivonat illeték mentesség igazolása miatt
- lányuk születési kivonata szintén illeték mentesség igazolása miatt
- gfb igazolás
Érdekelne, hogy Apukám autója után fizetnem kell szja adót, ha nekem ajándékozza?
Köszönöm szépen a választ!
férj nevére vásárolt autó biztosítása köthető a feleség nevére, a törzskönyv és forgalmi kiállításakor egyidőben házastársak közötti ajándékozással a feleség nevére kerül a gépjármű.
Válaszát köszönöm.
Egy férfi elajándékozhatja-e a fia feleségének illetékmentesen használt személygépkocsiját?
Válaszát előre is köszönöm: üdv : Tibor
Úgy lehetne illeték mentes, hogy elajándékozza a fiának (egyenesági rokonok között illeték mentesség van) majd a Ő a feleségnek (házastársak között szintén). Ebben az esetben dupla ajándékozás van, így eredetiségvizsgára szükség lesz.
Sajnos külföldön tartózkodás miatt nem fizettem a kötelezőt és a súlyadót. 2022.szeptemberében megszűnt a biztosítás. 2023 év elején küldtek a papírt, hogy kivonták az autót a forgalomból.El tudom így ajándékozni az autót a sulyado befizetése után édesanyámnak és az ő nevére megkötni a kötelezőt? Vagy csak utána lehetséges ez ha én megfizettem a tartozásomat a biztosítóm fele ?
Válaszát előre is köszönöm!
A kérdésem ha az elsőt nekem ajándékozza melyikre kerül a bónusza? Vagy ha harmadikat később nekem ajándékozza mondjuk egy hónappal később, az is dupla ajándékozás és kell eredetiség vizsgálat?
Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel. Norbi
Ha a felesége kap egy autót és nem íratja a nevére akkor dupla ajándékozás és kell az eredetiségvizsga. Ha átíratja és úgy adja tovább abban az esetben nem kell.
Abban az esetben, ha az autó tulajdonosa nem vérszerinti rokon hanem csak nevelt gyermeke az új tulajdonos akkor is elég a 12.000Ft?
Érdeklődni szeretnék hogy ha nem családtagnak szeretném elajándékozni a gépjárművemet akkor milyen költségeim lesznek ,illetve lehet-e ajándékozni családon kívüli személynek?
Köszönöm a válaszát előre is .Üdv: Emese
Önt, mint eladót költség nem terhel.
Ha tovább ajándékozza akkor az édesanyja lesz a tulajdonos.
Ha testvéremnek ajándékozott az autót kell vinni erdet vizsgára az autót?.
Ha átíratom édesapám nevére az autót én maradok az üzembentartó és idővel vissza ajándékozná akkor ugyan az a folyamata és a költsége?
Köszönöm!
Kb. 3 éve édesapám nekem ajándékozta az autóját
Most én szeretném édesanyámnak ajándékozni kell e eredet vizsga ?
Vagy csak a 12000 költséglesz forgalmi torzskonyv
Köszönöm
Üdvözletem!
A fiam autóját kb 2 éve használom üzembetartói forgalmival és kötelmekkel. Most autót vettem, így sajnos “párhuzamos üzembentartóként” most a nevemen 2 KGFB van, a régi B10 és az új A00. A fiam még gondolkodik az auto további sorsán. Kérdéseim az ügymenetetet illetően: 1. Ha megtartja, új forgalmi kell megint? 2. Ha megsem tartja meg, vajon el tudja adni nélkülem is? 3. Milyen papírok kellenek hozzá? 4. Eladhatja az én üzembentartó forgalmimmal, vagy előtte újra “a nevére kell vennie”? 5. Ha az idők során elkeveredett törzskönyv nincs meg, az probléma?
Hálás köszönettel várom a választ: Lilla
Ha szeretném elajándékozni édesapám testvérének a gépjárművemet, az egyenesági rokonságnak számít?
A választ előre is köszönöm!
Èdesapám nekem ajándékozza az autóját a nyár folyamán. Ezután én hozom ki az autót Németországba. Ebben az esetben van bármi változás a folyamatban?
Az autó Németországban lesz biztosítva, tehát mindössze néhány napra lenne szükségem kötelező biztosításra, amíg kiviszem Németországba. Esetleg arra van-e lehetöség, hogy jövőbeli időpontot határozunk meg az ajándékozásnál, hogy addigra az autó már Németországban legyen és ott lehessen biztosítva?
Köszönettel!
Van egy autó amit az exem a szakitaskor nekem ajandékozott.
Jelenleg kölcsönadási szerződéssel használom.
3opción gondolkozom de egyáltalán nem értek hozzá.
Elsö hogy át iratom a nevemre üzemben tartóira.
Második hogy rendesen át iratom mint tulajdonos
Harmadik hogy ajándékozásival kerüljön a nevemre.
Melyik opciónak mik a díjai ,illetve melyik szamítana számomra a legkissebb költséggel,mert ez egy kis értekű kis autó.
Válaszát előre is köszönöm.
Üdv.
Ha üzembentartónak helyezteti be magát a tulajdonos bármikor visszaveheti azt.
Az átírási költség autónként eltér erre összeget nem tudok mondani de az alábbi linken ki tudja számolni:
https://www.biztoshely.hu/gepjarmu-atiras.html
2019-ben egyenes ágú rokontól ajándékozás útján tulajdonost cserélt gépjármű eladása esetén kell-e adót fizetni, ha igen, mennyi ennek a mértéke és mi a befizetés módja? 4 éve az ajándékozáskor nem lett rögzítve a gépjármű aktuális piaci értéke, most 950 ezer ft az eladási ár.
Köszönöm előre is.
Férjemmel elváltunk. Adott egy motorkerékpár, amit édesapámtól kapott, át is íratta a nevére. Később kivonatta a forgalomból. A motor nálam van, lenne rá vevő. Az járható út, ha odaajándékozza a fiamnak? Így már el tudnánk adni, ha jól gondolom nem lenne akadálya? Mi ennek a módja, hol tudok ehhez nyomtatványt szerezni? Előre is köszönöm az információt! B.
Papír írószerben lehet kapni indigós adás-vételit de az internetről is tudnak nyomtatni formanyomtatványt rá.
Át tudják íratni a nélkül , hogy forgalomba helyeznék, átírásnál ugyan úgy lehet kérelmezni a kivonást.
Ha magánszemélyként adná akkor működne ajándékozással de így, hogy cég a tulajdonos nem éri meg ajándékozásra írni a szerződést.
Féltestvérem nevén van egy gépjármű (anyánk közös), az üzembetartója pedig a nevelőapám. Két lehetőség merült fel: Féltestvérem elajándékozná nekem a gépjárművet vagy az üzembetartó én lennék. A kérdésem: melyik esetben kell kevesebb költséget fizetni?
Válaszát előre is köszönöm!
Miklós
Tulajdonomat képzi egy személygépjármű, melyet sógorom birtokában szeretnénk tudni feleségemmel.
Járható az az út (a költségek minimalizálása végett), hogy én elajándekozom az autót feleségemnek, illetve ő a testvérének utána?
Egy ügyintézéssel megoldható a két ajándékozás, ha igen?
Válaszát előre is köszönöm!
Élő Tamás
Járható út de eredetiségvizsgálat így is szükséges lesz ha dupla ajándékozás történik.
A tulajdonomban van 1 autó.
Nincs rajta, se biztosítás se műszaki és még rendszám se. Édesanyámnak szeretném ajándékozni.
Ilyen különleges esetben milyen sorrendben kell elvégezni a dolgokat?
Előre is köszönöm válaszát.
Érdemes utána számolni, hogyan járnak jobban, lehet közvetlen átírással nem annyi az illeték.
Amennyiben még papíron házasok akkor a házassági kivonat ellenében illetékmentesen átírhatja.
Ahhoz hogy nekem ajándékozzanak egy autót, kell hogy legyen jogosítványom?
Köszi előre is a válaszokat!
Ajándékba kaptam a barátomtól egy autót.
Kell e bármilyen szerződés, illeték, bejenteni bárhol? Mi a teendő? Mennyi az illeték mértéke? Rokoni kapcsolat nincs, vőlegényem még csak.
Köszönöm szépen!
KGFB-t kell kötni, eredetiség vizsgára kell vinni majd okmányirodában át kell íratni a nevére.
A költségeket az alábbi linken kiszámolhatja:
https://www.biztoshely.hu/gepjarmu-atiras.html
)
Az élettársamnak szeretném ajándékozni az autómat, tehát nem vagyunk házasok, de van három közös gyermekünk és azonos bejelentett lakcímünk. Ilyen esetben van lehetőség az illetékmentes átírásra?
Előre is köszönöm a válaszát!
Ha a fiamnak szeretném ajándékozni az autót, ami a tulajdonomban van, mi a folyamat. A fiam 17 múlt.
Köszönöm!
Születési kivonatot vigyék így illetékmentesen tudják átíratni, költség 12 000 Ft lesz.
Köszönöm előre is a választ!
Vigyék a házassági kivonatot, hogy csak 1x kelljen az illetéket megfizetni.
Önre szabják ki az illetéket a férjére a törzskönyv, forgalmi költséget.
A nagymamám együtt él évtizedek óta a férjével(aki nem a vér szerinti rokonom). A férje nevén van egy autó, melyet nekem szeretnének adni. Hogyan lenne a legkedvezőbb az átíratás? Ajándékozás? Ki-kinek ajándékozna? Eredetiségi vizsga, illetve illeték kell ilyen esetben?
Előre is köszönöm a válaszát!
Az illeték mentességet igazoló dokumentumok: nagyszülő házassági kivonta, nagymama gyermekének születési kivonta valamint az Ön születési kivonata
A volt élettársam nekünk ajándékozná az autóját. Van egy 14 éves közös gyermekünk. Az lenne a kérdésem hogy a gyerek megkaphatja az apjától ajándékba és a fiam nekem ajándékozná akkor milyen költségekkel járna? Köszönöm a válaszukat.
köszönöm válaszát
Édesanyám meghalt, és a testvéremmel jogerősen örököltünk egy autót, ami csak az egyikünké lehet. Olvastam, hogy ebben az esetben egyikünknek le kell mondania az autóról.
Így is szükség van eredetiség-vizsgálatra és minden egyéb átírási költség megfizetésére? És jól értem, hogy a testvér (illeték szempontjából) már egyenes ágú rokonnak számít?
Előre is köszönöm!
Apósomtól kaptam egy öreg motorkerékpárt ami már régen volt forgalomba rendszáma le lett adva.
Felújítottam és most szeretném forgalomba helyezni.
Mi a szükséges eljárás fizetnivaló, kell-e eredetiségvizsgálat lehet-e az én nevemre írni ajándékként vagy csak a feleségem nevére mivel Ő a lánya?
Köszönöm a választ.
Költség:
-forgalmi 6000 Ft
-törzskönyv 6000 Ft
-műszaki vizsga kb. 15 000 Ft
-eredetiség vizsga kb. 15 000 Ft
- újra forgalomba helyezés 2300 Ft
ha szükséges új rendszám 5500 Ft
Édesapám szeretné az autóját az én nevemre iratni. A forgalmi szerint a főnöke a tulajdonos, ő az üzembentartó. Én lennék a tulajdonos és az üzembentartó is. Ilyen esetben családon belüli ajándékozás szóba jöhet vagy teljes átírási költséggel fog járni az átírás?
Előre is köszönöm!
Èn írtam adásvèteli szerzödèst viszont èn elajándèkoztam az autót felesègemnek így neki kell eredetisèg vizsgát csinálni??
Azt szeretném megtudni, hogy amennyiben az élettársam ajándékoz nekem autót, akkor van-e bármilyen költség, amivel nem kell számolni?
Válaszát előre is köszönöm!
Azt szeretném kérdezni, hogy ha édesanyámnak szeretném ajándékozni a gépjárművet ami jelenleg a nevemen van,mit kell tennem és ez mennyi költséggel járna nekünk?
Előre is köszönöm szépen a választ.
A gépjármű adatainak ellenőrzésére vonatkozó hatósági eljárás díj: 10.900, – Ft
Forgalomba helyezési illeték autónként eltér
Eredetiségvizsgálat díja kb. 20 000 Ft
Regisztrációs adó költsége autónként eltér
Kötelező biztosítás költsége
Műszaki vizsga honosítás, vagy új műszaki vizsga költsége autónként eltér
Törzskönyv: 6.000, – Ft
Forgalmi engedély: 6.000, – Ft
Rendszámtábla: 8.500, – Ft
Illeték autónként eltér
22 éve élek a párommal élettársi kapcsolatban,!
Most úgy döntött,hogy nekem ajándékozza az autóját!
Azt szeretném tudni hogy hogyan bonyolítják ezt le!
Köszönöm válaszukat!
Egy olyan kérdésem lenne, hogy keresztapám tavaly decemberi halála előtt ajándékozás szerződésben át adta az autóját az öccsének, de az öccse még a mai napig nem íratta át a nevére (így a forgalmiban még az elhunyt tulajdonos neve szerepel) de nem is fogja, mivel nagyon jóban vagyok az öccsével így egy jelképes összegért eladná nekem az autót. Ilyenkor mi a menete, hogy az átírás zökkenő mentes legyen és nekem se legyen ebből gondom? Mellesleg a törzskömyv sincs meg... Ebbe bele köthet a kormány ablak?
Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!
Párom a napokban vásárolt egy autót de még okmanyirodában nem voltunk 15 napon belül vagyunk,az autót szeretné a kislányunknak ajándékozni 1 éves
Elsősorban az lenne a kérdésem hogy először át kell íratni párom nevére az autót? Vagy egyből mehetünk és ajándékozási szerződéssel a kicsi nevére kell e íratni? Ha igen milyen papírok szükségesek és mennyi költséggel jár?
Köszönöm a választ
Az lenne a kérdésem, hogy céges autót is lehet ajándékozni, olyannak aki nem dolgozik a cégnél?
Milyen költségei vannak? Köszönöm
Eredetiségvizsga, illeték , törzskönyv, forgalmi megfizetése szükséges.
Házassági kivonatukat vigyék az átíráshoz, hogy az illetéket egyszer kelljen megfizetni.
Családon belül ajándékoznánk tovább az autót, azonban nincs meg az autó forgalmi engedélye.
Erre szeretnék visszajelzést kérni, hogy feltétlen szükséges-e a jelenlegi tulajnak pótolnia a forgalmi engedélyt, hiszen az új tulajnak úgyis újat kell kiállíttatnia.
Köszönöm a segítséget előre is!
Fiam szeretné a lányomék autóját (ami a férj nevén van) vagy megvenni, vagy üzembentartóival használni.
Milyen ügymenet, és költségek vannak az egyik, illetve a másik esetben, illetve milyen megoldást javasolna Ön amelyik a legolcsóbb, illetve legegyszerűbb?
Amit a korábbi hozzászólások alapján tudni vélek, szerintem 2 alternatíva jöhetne szóba:
1./ A férj nekiajándékozná a lányomnak az autót, majd ő tovább ajándékozhatná oldalágbeli rokonként a fiamnak. Úgy gondolom - ha jól gondolom - hogy ugyanazon napon kelt adásvételi szerződés esetén egy ügymenettel lehetne okmányirodában intézni az átírást. Költségeket nem tudom ( 2 forgalmi díj? Törzskönyv , eredetvizsga kell-e új? Illetékmentes - mindkét rész-ügylet, ha jól gondolom.
Kinek kell intéznie az okmányirodát, fiam intézheti az egészet kompletten, vagy mindenkinek meg kell jelennie az okmányirodában?)
2./ A fiam üzembentartóival használná az autót. Ebben az esetben 1 szerződést kellene írniuk. Itt is felmerül a forgalmi csere 6.000,- nem tudom az illetékkel mi a helyzet? Van esetleg itt is olyan megoldás ahol illetékmentes lehet? ( Mondjuk 2 lépcsőben, előzőleg a lányomnak ajándékozni majd Ő adja üzembentartóival át a testvérének?)
Kinek kell az okmányirodát intézni? (Láttam olyan fórumot ahol azt mondják, hogy a tulajdonosnak kell bejelentenie a változást, de olyat is, ahol azt írják, hogy az üzembentartó a szerződéssel köt egy új KFB-t, majd megy az okmányirodába és ő intézi a forgalmi cserét.
Várom megtisztelő válaszát!
1. Két ajándékozási szerződés kell, aznap KGFB kötés a fiára (eredetvizsga nem kell). Egy ügyintézés alatt bejegyzik, intézheti a fia is, nem kell mindenki megjelenése. Költség 12 000 Ft ha viszik a születési kivonatokat és a házasság kivonatot az illeték mentesség igazolás érdekében.
2. Ebben az esetben a díj 6000 Ft +az illeték 25%-a a költség + a KGFB díja.
Fiam szeretné a lányomék autóját (ami a férj nevén van) vagy megvenni, vagy üzembentartóival használni.
Milyen ügymenet, és költségek vannak az egyik, illetve a másik esetben, illetve milyen megoldást javasolna Ön amelyik a legolcsóbb, illetve legegyszerűbb?
Amit a korábbi hozzászólások alapján tudni vélek, szerintem 2 alternatíva jöhetne szóba:
1./ A férj nekiajándékozná a lányomnak az autót, majd ő tovább ajándékozhatná oldalágbeli rokonként a fiamnak. Úgy gondolom - ha jól gondolom - hogy ugyanazon napon kelt adásvételi szerződés esetén egy ügymenettel lehetne okmányirodában intézni az átírást. Költségeket nem tudom ( 2 forgalmi díj? Törzskönyv , eredetvizsga kell-e új? Illetékmentes - mindkét rész-ügylet, ha jól gondolom.
Kinek kell intéznie az okmányirodát, fiam intézheti az egészet kompletten, vagy mindenkinek meg kell jelennie az okmányirodában?)
2./ A fiam üzembentartóival használná az autót. Ebben az esetben 1 szerződést kellene írniuk. Itt is felmerül a forgalmi csere 6.000,- nem tudom az illetékkel mi a helyzet? Van esetleg itt is olyan megoldás ahol illetékmentes lehet? ( Mondjuk 2 lépcsőben, előzőleg a lányomnak ajándékozni majd Ő adja üzembentartóival át a testvérének?)
Kinek kell az okmányirodát intézni? (Láttam olyan fórumot ahol azt mondják, hogy a tulajdonosnak kell bejelentenie a változást, de olyat is, ahol azt írják, hogy az üzembentartó a szerződéssel köt egy új KFB-t, majd megy az okmányirodába és ő intézi a forgalmi cserét.
Várom megtisztelő válaszát!
A férjem lányának szeretném ajándékozni az autót mi a menete. 12 éves a kislány
A gyermek helyett mindkét szülő aláírása kell majd a szerződésre.
Fiam az autó tulajdonopsa, énvagyokaz üzembetarto, A fiam élettársára kívánjukátadni az én üzembetartási jogomat. Mi az ügymenete, milyen dokumentumok kellenek, és mennyitkell és miért fizetni. kÉRNÉMSZÍVES VÁLASZUKAT.
Költségek:
-forgalmi 6 000 Ft
-törzskönyv: 6 000 Ft
- illeték 25%-a
Dokumentumok:
- üzembentartói szerződés
- KGFB igazolás
- személyes adatok
- forgalmi
Az lenne a kérdésem hogy a főnököm autójának Én vagyok az üzembe tartója és most ajándékozási szerződéssel átírjuk az Én nevemre. Teljes átírási költséget kell fizetnem?
Egyenesági leszármazott között lenne gépjármű ajándékozás. Kérdéseim ill. megerősítést kérek.:
Illetékhivatalnál (NAV) értelmezésemben ("5.1." alfejezet) már nem kell bejelenteni, akkor sem, ha illetékfizetés kötelezettség - ekkor - nincs.
A Megajándékozott 15 napon belül jelentse be az Okmányhivatalnál?
Az Ajándékozó 8 napon belül (munkanap?) jelentse be az Okmányhivatalnál? (Szerződés mintákban ez a 8 és 15 nap van.)
Bármelyik Okmányhivatalban elvégezhető a fenti bejelentések külön-külön?
Megajándékozott bejelentem a biztosítónál (KGFB) a tulajdonos váltást lehető leghamarabb, ez új szerződést jelent?
A Casco-t át tudom venni azt nem kell újrakötni?; a fordulónál ezért már Megajándékozott fizet.
4 eredeti példány elég a művelethez az Ajándékozási Szerződésből?
Előre is köszönöm a válaszát!
-Egyenes ági rokonok között nincs illeték, csak vigyék a születési kivonatokat.
-Átírásnak 15 napon belül meg kell történnie.
-Országosan megcsinálják az átírást.
-Az új tulajdonosnak az ajándékozás napján kell KGFB-t kötnie a fedezetlenségi pótdíj elkerülése miatt.
-Tulajdonjog váltás esetén új Casco-t kell kötni.
-4 példány elég
Hogyan lehet melyik jár kevesebb kiadással.
Tulajdonjog váltásnál a költségeket az alábbiak linken ki tudja számolni:
https://www.biztoshely.hu/gepjarmu-atiras.html
https://www.biztoshely.hu/gepjarmu-atiras.html
A testvér is egyenes ági rokonnak számít? A hozzászólások szerint igen, bár tudomásom szerint nem!
Köszönöm válaszukat!
Tisztelettel:
Szabó Péter
Olyan kérdésem lenne, hogy milyen adásvételi szerződést kellene kötni? Páromtól ajándékba kaptam egy autót ami az ő nevén volt,de nem élünk egy háztartásban.
Előre is köszönöm!
Ilyenkor mi a teendő ?
Eredet vizsga kinek a nevére kell ?
Biztosítás most van ,az Én nevemen .
Az alábbi linken ki tudja számolni a költségeket:
https://www.biztoshely.hu/gepjarmu-atiras.html
Az én és édesanyám tulajdonában lévő autót szeretném a párom (nem vagyunk házasok) édesapjának adni. Jól értem ugye, hogy esetünkben nem lehet szó ajándékozásról csak adásvételről?
A tulajdonomban lévő gépkocsit ajándékoznám nem egyenes ági rokonnak. Jól értem, hogy egy 0 Ft-os vételárról szóló adás-vételi szerződéssel kell megtennem.
Neki pedig a szerződés megkötése után eredetvizsgára kell vinni az autót, illetve KGFB-t kell kötni (az adás-vétel napján), majd törzskönyv, forgalmival az okmányirodába 15 napon belül be kell menni átíratni?
Válaszát előre is köszönöm.
A tulajdonomban levő szgk-t augusztusban elajándékoztam a lányomnak. Maradtam én az üzembentartó. A tulajdonosi átirás, az új torzskönyv kiállítása megtörtént. Az új forgalmi engedélyen az én nevem szerepel üzembentartóként. Tudomásulvétel céljából másolatban a biztositónak megküldtem. A kgfb 2022. 05-ben jár le, azt még én kötöttem meg, mint tulajdonos. A dij rendezve. Maradt még teendőm? Üdvözlettel és köszönettel.
Sógornőm lecserélt céges autóját szeretném megvásárolni. Mivel neki van elővásárlási joga, így férje (testvérem) fogja megvásárolni a gépjárművet. Mi a legjobb mód arra, hogy nevemre írathassam? Testvérek között működik az ajándékozás? Illetve a testvéremnek a nevére kell íratni előtte, vagy kihagyható ez a lépés, ha úgyis hozzám kerül? A biztosítás megkötése ugyanúgy kérdéses számomra.
Válaszát előre is köszönöm!
A tulajdonomban lévő autót szeretném a fiamnak ajándékozni, de én maradnék az üzembentartó. A biztósítómnál azt a tájékoztatást kaptam, hogy kell új kötelezőt kötnöm, a montanit pedig érdekmúlással lemondanom. A honlapjukon olvasottak alapján, úgy értelmezem, hogy nem kell, csak az adásvételi/ajándékozási és az üzembentartói szerződés.
Mi a teendőm ebben az esetben?
Válaszát előre is köszönöm!
Ma vásároltam egy autót, adásvételivel. Hazaértem és a nejem rábeszélt adjam inkább neki. Én így nem iratnám a nevemre, adnék neki egy ajándékozásit. Az én adásvételim, és az ajándékozási mellett milyen teendők és befizetni valók vannak ? Köszönöm!
Édesanyám nővérének férje,nekem ajándékozná autóját.
Mi a teendő ezesetben?
Előre is köszönöm!
Feleségem nevén lévő autót oda szeretnénk ajándékozni a testvéremnek. Ebben az esetben mik a teendők?
Előre is köszönöm.
Férjem ajándékozná nekem a szemelyautot, mert nagyobatt akar venni. Nekem több mint 10 éve van jogsim, de sosem volt még autóm, csak az övét vezettem, ilyen esetben hogyan zajlik ez az egész? Ajándékozási szerződés, átiratás.... Stb
Adott egy autó aminek a tulajdonosa jelenleg még a bank. Le lett rendezve a tartozás ezáltal a bank átruházta a tulajdonjogot rám. Az autón nincs biztosítás, és műszaki sem. A biztosítás megszünt díj nem fizetés miatt, és sajnos gyűlik a fedezetlenségi díj. Új üzembentartó bejegyzését akartam aki a párom lett volna,de mivel nincs az autón műszaki ezért ezt nem tudták megcsinálni. A kérdésem az lenne ,hogy egyenes ági Rokonnak eltudom e az autót ajándékozni így? Válaszát előre is köszönöm.
Fiam Németországban él, a férjemnek szeretné ajándékozni az autóját, amit Magyarországon szeretnénk használni. Az autó jelenleg Német rendszámú.A férjem nevén van egy másik autó is. Ebben az esetben mi az eljárás menete.
Üdvözlettel:Valéria
Gépjárművemet fiamnak ajándékoznám, de jelenleg külföldön tartózkodik. Érdeklődnék, hogy meghatalmazással eljárhatok-e az okmányirodában vagy személyesen kell megjelennie? A születési anyakönyvi kivonatot be tudnám mutatni, de az egyéb dokumentumait csak másolatban (személyi, lakcímkártya, stb).
Köszönettel
Zsuzsa
Apósom férjemnek ajándékozná az autóját , aminek a férjem az üzembetartója. A kérdésem, hogy ilyenkor új biztosítást kell-e kötnie vagy maradhat ami van? És, hogy ilyen szerződést milyen honlapon tudunk letölteni?
Köszönettel: Andi
A jelenlegi biztosítása marad, arról átíráskor csak egy igazolást kell vinni, tehát nem kell újat kötni. Valamin,t ha meg van az átírt forgalmi akkor annak a két oldalát a biztosítónak továbbítani kell jól olvasható fényképes formában a változás lejelentése miatt.
Amerikában élek és otthon élő édesanyámnak szeretnék venni egy autót ajándékba. Természetesen nem kintről, hanem augusztusban utazom haza, tehát személyesen intéznék mindent. Vagyis így az autót nem íratnám a saját nevemre, hanem egyenesen anyukámnak adnám, de mivel meglepetésnek szánom, őt nem szeretném bevonni a vásárlásba. Tudna segíteni, hogy mi ilyenkor a teendő? Mind vásárlással (tulajdonjog, illetve annak átruházása), illetve a biztosítás megkötésével kapcsolatban szükségem lenne információra, de eddig nem sokra jutottam.
Előre is nagyon szépen köszönöm!
Az apa szeretne elajándékozni egy német ideiglenes rendszámú autót (az ideiglenes német rendszám már lejárt) a fiának aki magyarországon él és magyar rendszámot szeretne rá (a fiának a nevén van már egy autó). Mi ennek a menete ? Az édesapa gyereke lenne a tulajdonos és a srácnak a felesége lenne az üzembentartó a kedvezőbb biztosítás miatt ez lehetséges ?
NKH-nál kell kérni időpontot honosításra, majd eredetvizsgáztatni kell, regisztrációs adót kell fizetni, KGFB -t kell kötni az üzembentartóra, majd okmányirodában kell forgalomba helyezni.
Párom vett egy autót az eladó oldaláról befutott az adásvételi papír, de párom nem íratta át az autót (anyagiak miatt), hanem ki lett vonva forgalomból. Szeretné visszahelyezni forgalomba, de anyukájának szeretné ajándékozni üzembentartó lenne párom, ez így lehetséges? Mennyi költséggel járna így?
Köszönöm
A következő linken ki tudja kalkulálni az átírási költségeket: https://www.biztoshely.hu/gepjarmu-atiras.html
Lehetséges az, hogy férjem elajándézza az autóját a fiunknak (így akkor a költség 12.000 Ft s nem kell eredetiségvizsga),
viszont az üzembentartó az én édesapám lenne a kötelező miatt?
Köszönöm segítségét.
A párom édesanyja szeretné a gépjárművét elajándékozni a páromnak. Ebben az esetben a tulajdonos mellett, az üzembentartónak is a páromnak kell lennie, vagy akár Én is lehetek az? A kedvezőbb biztosítási feltételek miatt kérdezem.
Válaszát előre is köszönöm,
Üdvözlöm a kérdésem én a fiamnak szeretném ajándékozni! 17 éves lessz. A kérdés ez lehetséges e? Ha igen mennyibe kerülne, és addig amíg nincs meg a jogosítványa addig maradtatok e az üzembentartó, ha igen az milyen költségekkel jár. Válaszát előre is köszönöm!
12 000 Ft az átírási költség.
(Viszont zárójelben jegyzem meg, ha megtörténik a kiskorú gyermekre a tulajdonjog átírása és ha valami oknál fogva el kell adni az autót akkor kizárólag gyámügyi engedélyeztetéssel lehet tovább adni.)
Később ha tulajdonjog váltás lesz itt lényegtelen, hogy adás-vételi vagy ajándékozásit írnak ugyan is neki teljes átírási költséget kell fizetni mert nem egyenesági rokonok. Eredetiségvizsga csak tulajdonjog átírásnál fog kelleni
Érdeklődni szeretnék
Fiamèk Németországban élnek és cseréltek autót a régit oda szeretné adni nekünk. Milyen papírokat és eljárásokat kell intézni.
Köszönettel a választ
1hónapon belül kint kell forgalomba helyezni.
Azt, hogy Ausztriában mi szükséges a forgalomba helyezéshez azt kint kell megérdeklődni.
Két adás-vételi szerződést kell írni édesanyja és Ön között továbbá Ön és gyermeke között. Minkét esetben szükség van a születési kivonatokra az egyenesági rokonság igazolásához. Az unokának kell kötni egy KGFB szerződést az nap mikor ledátumozzák a szerződéseket. Okmányirodában a költség így csak 12 000 Ft lesz. Lehetőség szerint 15 napon belül át kell tudni íratni.
Koszonom a valaszt!
Ágnes
Koszonom
Maria
Édesapám testvérének a fia( unokatestvérem)-től veszem meg az autóját.
Érdeklődnék hogy mivel családon belül történik adás-vétel, hogy nekem kell-e fizetnem illetéket?
Válaszát előre is köszönöm.
Fiamnak szeretnék venni egy autót,érdeklődnék hogy az adásvételi szerződésbe őt kel beírni mint vevő vagy engem.
Ebben az esetben mennyi a vagyonszerzési illeték?
Válaszát nagyon szépen köszönöm.
Nemet rendszamos automat szeretnem a Fiamnak ajanekozn.
Ami egy Audi A6 3,0 D.
Az auto jenleg is Mo -on van.
Erdeklödnek mi a teljes eljaras ebben az ügyben es milyen költsegekkel jar.
Elöre is köszönöm a valaszat.
Mostohaszülő ajándékozna a feleségemnek autót (neki van jelenleg érvényes jogosítványa, ő fogja használni),
Ilyen esetben mi a teendő?
Tulajdonjog átruházásnál az Ajándékozás választható ilyenkor? (350km+ távolság, így nem bíznám a véletlenre, hogy rosszul töltjük ki)
Testvérek közti átírásnál is érvényesül az illetékmentesség, ha jól tudom, ugye?
Válaszát előre is köszönöm!
A nagynéném (édesanyám testvére) szeretné nekem ajándékozni az autóját. Az lenne a kérdésem, hogy vagyonszerzési illeték és eredetvizsgálati díj nelkül megvalósítható az ajandékozás? Ez esetben is csak az új forgalmi engedély (6000ft) és az új törzskönyvet (6000ft) kell kifizetni?
Válaszát előre is köszönöm!
Lenne egy kérdésem! A nővéremnek szeretném ajándékozni az autómat. Úgy meg lehet oldani hogy előbb édesanyámnak, majd ő adja nővéremnek a gépjárművet? Hogyan zajlik ez a folyamat, illetve miket kell vinni a kormányablakba, és milyen költségekkel jár? Ha kell csináltatni eredetiség vizsgálatat, azt kinek kell csináltatni? Előre is köszönöm válaszukat!
Abban kérem a segítségét,hogy amennyiben a párom szeretné nekem ajándékozni az autóját,azzal,hogy ő marad az üzembentartó,milyen költségekre kell számítanunk,illetve milyen dokumentumokat kell elkészítenünk?
Közös a címünk,de még nem vagyunk házasok.
Köszönöm!
Nikolett
Esetlegesen ha kèsőbb bármi törtènne köztünk,megromlana a viszonyunk,van-e mòdom visszakövetelni az autòt? Illetve milyen mòdon,milyen ajàndèkozàsi szerződèssel vàsàroljam meg neki az autòt,hogy a kèsőbbiekben ha bàrmi törtènne lehetőleg ne jàrjak rosszul?
Szeretném meg kérdezni, testvérek közötti tulajdonos váltásnak mi a menete, ha egy éven belül lett vásárolva az autó és a testvérem a továbbiakban mint üzembe tartó maradna és milyen költségekkel járna?
Én most költöztem haza Norvégiából és haza hoztam az autómat.
Szeretném kérelmezni a vám és áfa mentességet haza település jogcímen.Minden előírt feltételnek megfelelek ezzel kapcsolatban.
Úgy tudom, hogy ha megkapom a vámmentességet akkor egy évig nem adhatom el az autót ,mert akkor utólag meg kell fizetnem a vámot....
A kérdésem az lenne hogy amennyiben 1 éven belül elajándékozom az autót de én maradok az üzembe tartó erre is vonatkozik -e az utólagos vámfizetés vagy így maradhatok-e vámmentes?
Válaszát előre is köszönöm
A lányom Svájcban él, haza jött a Toyota autójával,tehát itt van Magyarországon, amit nekem szeretne ajándékozni.
Kérdésem, hogy hogyan kerülhet az én nevemre az autó, mit kell tenni ?
Saját Bt. -nk által üzembentartott gépjárművünket szeretnénk a lányunknak ajándékozni. Minél kevesebb költséggel természetesen. A Bt-ben ketten vagyunk a párommal. Válaszod várom, és Köszönöm!
Ha sem ingó, sem ingatlan tulajdonom nincs, megszűnt a munkaviszonyom, ellenben még a megszűnése előtt vettem agy autót, mentesülhetek a vagyonszerzési illeték alól méltányossági okokból?
Ha Németországból elhozzuk a korábban említett, ajándékozott autót, akkor a piros rendszámmal valóban csak az vezetheti az autót, akinek a nevén van a rendszám?
Ezenkívül az érdekelne, hogyha meg van az ajándékozási szerződés, az autó le lett jelentve a tulaj nevéről és van piros rendszám, akkor már csak át kell hozni,honosítani, műszakiztatni, regisztrációs adót fizetni és kötelezőt kötni?
Köszönöm szépen!
Köszönöm szépen! :)
1. Nemzeti Közlekedési Hatóság -> műszaki adatlap
2. Vámhivatal -> regisztrációs adó
3. kötelező biztosítás megkötése
4. okmányiroda minden papírral (+kétnyelvű adásvételivel) és a befizetett reg. adóval
Köszönöm a segítséget! :)
Ha vettem egy autót, de még aznap a gyemekemnek ajándékoztam kell-e fizetnem átírási/vagyonszerzési illetéket?
Olyan kérdésem lenne, hogy, ha a barátnőm (magyar állampolgár, itt is él) Németországban élő görög apja (nem tudom, hogy görög, vagy német vagy mindkét állampolgársággal rendelkezik-e, de némettel szinte biztosan) az autóját neki szeretné ajándékozni, akkor pontosan mi a teendő. Értelemszerűen ez itthon vagyonszerzési illeték nélkül egyszerű lenne, de ez esetben kell német és magyar szerződés is? A némethez jegyző kell, ezért jó lenne ezt kikerülni. Állítólag van egy olyan lehetőség, miszerint egy papírral 8 napig nem lesz tulajdonosa az autónak, ez esetben, ha 5 napon belül áthozzuk, lehonosítjuk és a nevére íratjuk, akkor ez is működő opció. Hogyan lehetne ezt tehát a lehetős legkisebb költséggel megoldani?
Köszönöm szépen!
Zártvégű lízing szerződés került kifizetésre. Én vagyok/voltam a szerződésben a kezes és az üzembentartó, valamint az enyém az autó. Öcsém nevén volt a hitelszerződés, mivel külföldi határozott idejűre anno nem adtak nekem. A kérdésem: lehet-e kérvényezni a bankot a törzskönyv megküldése előtt, hogy egy öcsémáltalál írt lemondó nyilatkozat mellett egyből rám kerüljön a tulajdonjog mint üzembentartó vagy ez így nem megoldható. Illetve, ha nem megoldható, akkor ha jól tudom, mivel nem egyenesági rokonok vagyunk hanem oldalági, így azt mondták a kormányablakba, hogy duplája lesz az illeték ajándékozás esetén..... amit egyébként nem értek... de ők azt is mondták, hogy elvileg úgy meglehet oldani, hogy öcsém először édesanyámnak adja át a tulajdonjogot egy ajándékozásival, édesanyám pedig nekem ajándékozásival, így el lehet kerülni az illetéket. Ez így lehetséges vagy van esetleg más megoldás?
Válaszukat előre is köszönöm!
A második megoldás a járható út miszerint adásvételivel édesanyjára majd Önre írják a gépjárművet , a fontos hogy egy napra szóljon a 2 adásvételi szerződés és a születési anyakönyvi kivonatokat vigyék az átíráskor.
Húgom részére szeretném elajándékozni autómat! Húgom Ausztriában él, én Magyarországon! Természetesen a rendszámot is cserélné! Érdeklődnék, hogy milyen okmányokat kell ehhez elintézni, és milyen teendőkkel jár ez mindkettőnk esetében! Válaszukat megköszönöm!
A válaszom attól függ ,hogy Magyarországon lesz e jármű forgalomban átírást követően vagy Ausztriában ? Ha Ausztriában akkor az ottani hatóságokat szükséges megkérdezni.
Egy olan kérdésem lenne , hogy a bátyám nekem adná az autóját mivel már nagyon idős és nem akarja használni:
Mivel járna nekem az autó átírása?
Köszönettel
Tekintettel arra , hogy testvér oldalágnak számít is teljes átírási költsége van ! Oldalunkon átírás kalkulátorunkban pontosan kiszámolhatja ennek összegét , azért nem tudom Önnek megírni mert nem tudom milyen autóról van szó.
Egy olyan kérdésem lenne,hogy a férjem nevén van az autó de én használom mint a felesége bár már külön élünk de még nem válltunk el!mivel járna nekem az autó átiratása ebben az esetben?
Köszönettel
Azt szeretném kérdezni, hogy hogyan lehetne a legegyszerűbben, leggyorsabban, legolcsóbban megoldani azt, hogy az én nevemen lévő autót átíratjuk a volt férjem nevére. A válás után ő használja, ebben egyeztünk meg, de szeretnénk az ő nevére íratni. Tudjuk ezt ajándékozásival esetleg? Szükséges illetéket fizetnünk?
Válaszát előre is köszönöm!
A szomszédom nekem ajándékozná az autóját a neki elvégzett segítség fejében.
Milyen költségekkel kell számolnom? Az adásvételi szerződés ajándékozással történne, kell-e vagyonszerzési illetéket (és mi alapján)stb. fizetnem?
Nagynéném nekem ajándékozná a féjre után örökölt autóját. Kell-e okvetlen a nevére iratni ( van saját autója is) a járművet a hagyatéki tárgyalás után majd és az elajándékozás előtt? Érdemes-e a édesanyámat mint testvért közbeiktatni adásvételivel, hogy vagyonszerzési vagy örökösödési illetéket ne kelljen bárkinek is fizetni? Ezen felül ki milyen költségekre számíthat még? Tisztelettel:
XY
Akkor milyen eljárások kellenek, ha nem családon belül van a személy aki ajándékozni szeretné?
Az lenne a kérdésem, hogy a bátyám eloszor apukámnak, apukám pedig nekem ajándékozna az autóját. Azt tudom h kell ilyenkor több adásvételi. De a kérdés h amikor bátyám megy az okmányirodába bejelenteni, hogy eladta az autóját. Akkor ő milyen adásvételit vigyen? Amim az van h apukámnak adta az elég vagy kell neki az is h apukám nekem? Én ugye beviszem mindkettőt h a nevemre írjak. És apukámnak be kell mennie mint köztes tulaj ha az ajándékozás egy napon történt?
Ha az élettársamnak ajándékoznám az autóm, mi lenne a legcélszerűbb (legolcsóbb) eljárás?
Tisztelettel: Tibor
Édesanyám autót örökölt a férje után, aki nem az apám volt. Anyám nekem ajándékozná az autót (amiről sajnos tegnapelőtt a hagyatéki tárgyaláson nem nyilatkozott), én pedig azonnal a házastársamnak. Mi lenne a legcélszerűbb eljárás?
Előre is köszönöm a válaszát!
Unokanõvérem nekem szeretné ajándékozni régi autóját, mivel újat vesz.
A törvény szerint unokatestvérek nem egyenesági rokonok.
Van valamilyen költség amit el tudunk kerülni az ajándékozással?
g
Válaszát elõre is köszönöm!
Unokanõvérem nekem szeretné ajándékozni autóját, ami elsõ jármûvem lesz.
Ebben az esetben "megtakarítható" valamilyen költség?
A törvény szerint mi nem vagyunk egyeneságú rokonok, tehát az eredetiségvizsgálatot pl. nem lehet elkerülni.
Válaszát elõre is köszönöm!
Az lenne a kérdésem, hogy a testvérem szeretne nekem és a ferjemnek ajándékozni az autóját. Úgy gondoltuk, hogy először odaajándékozna apukámnak majd ő nekem. A kérdés az lenne, hogy én tovabb adhatom e a férjemnek. Vagy nem lehet ennyi "lépcsős"az átírás?
1. A személygépkocsimat az unokámnak szeretném ajándékozni,de sajnos a fiam már nem él,kinek a születési anyakönyvi
kivonata kell az átíráshoz,
2. Ebben az esetben kell-e fizetni az átírásért és kell-e új törzskönyv. Mennyi a költség?
3. Amennyiben - unokámmal történt megállapodás alapján - a személygépkocsit (halálomig) továbbra is én használom
ezt be kell-e vezetni a forgalmi engedélybe és akkor is kell-e a kötelező biztosítás új megkötése?
Mégegyszer tisztelettel és köszönettel : Károly.
1.- Az unoka és a fia ( sajnálom ) születési anyakönyvi kivonata szükséges, ha a fiáé már nincs meg, gondolom a halotti anyakönyvi kivonat is elég.
2.- Új forgalmi és új törzskönyv kell majd, aminek költsége 12.000.- Ft lesz.
3.- Ebben az esetben az adásvételi szerződés mellé aznapra írnék egy üzembentartói kérelmet, ami az unoka és Ön között születne, így a forgalmi engedélybe Önt írják be mint üzembentartó, de a tulajdonos az unoka lesz, és a törzskönyvön is ő fog szerepelni. Ez esetben új kötelező biztosítást sem kell kötni, mert az Öné érvényes lenne. Ha majd úgy gondolják, hogy már nem Ön vezetné az autót hanem az unoka, akkor 6.000.- Ft-ért ön levetethető a forgalmi engedélyből.
A férjem szeretne az apósának - tehát az én apukámnak - ajándékozni a használt autóját. A kérdésem az lenne, hogy ilyen esetbe milyen költségek vannak. Hogy lenne célszerű eljárni, gondolok itt arra, hogy ajándékozhatja egyből apukámnak vagy gazdaságosabb ha előbb nekem ajándékozza és én ajándékozó tovább apunak. Eredetiség vizsgálat mely esetben szükséges. Köszönöm a választ ?
Leány unokáimnak szeretném ajándékba adni egy- egy motoromat, melyek a nevemen vannak, de műszaki vizsga nincs egyiken sem. Az egyik 2009. 07..20-án végleg ki lett vonva a forgalomból, zöld forgalmival és törzskönyvvel rendelkezett.
Az ajándékozás során a leendő tulajdonosnak a nevére kell kötnöm biztosítást / a jelenlegi állandó lakóhelyén /, majd ezzel a papírral műszakiztatni, ill. törzskönyveztetni kell? Ha jól értelmeztem előbbi írásokat ebben az esetben nem ingyenes az ajándékozás... , de ha a lányomnak adom oda ajándékba , és Ő még aznap elajándékozza az Ő lányának ,/ azaz az unokámnak / akkor nem kell fizetni semmilyen adót?!
A másik motorral talán már egyszerűbb dolgom lesz , ha az elsőt sikerül ügyesen a kiszemelt nevére íratnom.
Köszönettel várom válaszát :
Antal
Illetékmentes az átírás, mert unokáról van szó. Szükséges a gyermek valamint az Ön gyermekének születési anyakönyvi kivonata az illetékmentesség igazolásához. A többit jól írta le.
Édesanyámtol kaptam egy autot ajándékozási szerződéssel.
A kérdésem az lenne eredetvizsga kell e?
Testvérem gyerekének szeretném ajándékozni autómat. Ez ugye csak édesanyámon keresztül mehet, tehát első lépés neki ajándékozni, aztán ő tovább?! Édesanyám az unokájának közvetlenül is ajándékozhat, vagy az is két lépés lesz, testvéremen keresztül?
Köszönöm!
Apám Svájcban él 50 éve.Svájci állampolgár.Nem szeretné már vezetni az autót,és nekem adná.
Az világos,hogy Unión kivül hozott autót vámoltatni kell.
A kérdésem az lenne,hogy ebben az esetben a vagyonszerzési illetékmentességen kivül van e valamilyen kitétel ,ami más elbirálás alá eshet.Mire kell figyelni?
Köszönöm.
Vámoltatáson kívül nincs eltérő tevékenység mint például ha Németországból hozna be autót. Elképzelhető viszont, hogy pont a vámolás miatt lehet kettős nyelvű adásvételi szerződést kellene írjanak egy nyomott áron, mert úgy tudom ha Németországban vámoltat, ott egy az egyben az adásvételi szerződésen szereplő árat veszik figyelembe, Magyarországon viszont felülbírálják és az autó tényleges értékét veszik alapul.
Édesapám Nekem ajándékozza a jelenlegi autójukat, új vásárlása miatt.
Azt olvasom, hogy illetékmentes lesz az átírás.
A kérdésem az lenne, hogy milyen formanyomtatványt töltsünk ki?
Adásvételi kell ilyenkor, vagy valami ajándékozási szerződés?
Esetleg letudom a megfelelő nyomtatványt tölteni valahonnan?
Válaszát előre is köszönöm!
Adásvételi szerződést kell kitölteniük, amin legfelül az ingyenes opciót jelöljék be. Az Ön születési anyakönyvi kivonatát kell vinni az okmányirodába. Kötelező biztosítást is az adásvétel napján kösse meg, melyet weboldalunkon egyszerűen megtehet.
Ön szerint többszörös ajándékozást meddig enged a hatóság. Jelen állás szerint kaptunk, nem egyenesagi rokontól egy gépjárművet, melyet 5 ajándékozási szerződéssel a nevünkre tudnánk íratni. Ön szerint ez működhet? Segítségét előre is köszönöm!
Testvérem szeretné a régi autóját nekem ajándékozni. Lehetséges úgy intézni hogy ő ugyanazon a napon először az édesapámnak ajándékozza majd az édesapám nekem, és a nevemre az átírás egy menetben megtörténjen( tehát édesapám nevére ne legyen már feleslegesen átírva, törzskönyv, forgalmi kiállítva), hanem egyenesen az enyémre. Illetve ha így lehetséges akkor ugye sem illeték sem eredetiségvizsgálat nem kell? Okmányirodában érdeklődtem már erről, ott azt mondták hogy az kérdéses hogy a nav birságol-e ilyenkor mert a köztes tulajdonos , azaz az édesapám , nem írná a nevére az autót amit ugye elvileg 15 napon belül meg kell tenni. De ha ugye még aznap tovább ajándékozza nekem akkor ez nem is lehetséges.
Édesapám autóját nekem ajándékozta, szeretném online megkötni rá a kötelező biztosítást, viszont a kérdésnél, miszerint miért szeretnék biztosítást kötni csak az alábbi lehetőségeket kínálják fel:
Új vagy használt gépjármű vásárlása
Üzembentartó megváltozása
Melyiket kellene bejelölni? Tulajdonosa leszek az autónak, nem üzembentartója, ugyanakkor nem vásároltam.
A biztosító érdemi választ nem tudott adni.
Köszönöm segítségét.
Weboldalunkon ez esetben a használt gépjárművet vásároltam megkötési okot kell megadnia.
Át iratásnál elég az én anyakönyvi kivonatomat vinni vagy az övé is kellene? Csak mert külföldön élnek.
Illetve akkor így kell-e vagyon szerzés illetéket fizetnem vagy nem?
Válaszát előre is köszönöm
Elnézését kérem, kis elmaradás van, mert napi kb 100 kérdést kapunk, melyet munka után válaszolunk meg, amikor tudjuk.
A testvéri kapcsolat oldal ári rokonság, így nem illetékmentes a folyamat, ha van rá mód az egyik szülőt közbe kellene iktatni mint köztes tulajdonos.
Ha nem, akkor kell írni egy adásvételi szerződést és ezen kívül a meglévő biztosítási igazolást, forgalmi engedélyt és törzskönyvet kell vinni a Járási Hivatalba ahhoz, hogy átírják az autót.
Ha van szülő, akkor Ön egy adásvételi szerződésen adja el a szülőnek, és egy másik adásvételi szerződéssel még aznap a szülő adja el az autót a testvérének. Minden esetben ilyenkor legfelül az ingyenes opciót kell bejelölni, valamint kell az Ön és a testvére születési anyakönyvi kivonata, ha ez a megoldás járható.
A párja az Ön férje?
Ha igen, az adásvétel ingyenes opcióval illetékmentes, 12.000.- Ft.-ért lehet Ön az autó tulajdonosa. Ha nem a férje, akkor teljes átírási költség + eredetiségvizsgálat díjakra kell számítani.
Természetesen igen.
Kérdésem a következő lenne:
Baráti társaságunk egyik tagja összetörte az autóját, emiatt szeretnénk neki egy másikat vásárolni.
Ennek a menete érdekelne engem legalábbis az, hogy hogyan kerül az ő nevére.?
Az adásvételi szerződésre gondolom az én adataim kellenek, mivel én veszem meg az autót, de mivel nem saját magamnak, így ezzel bonyolódik picit a dolog.
Előre is köszönöm szépen válaszát!
Üdvözlettel:
Nagy Hajnalka
Az Ön helyében egy a vevő adataival és aláírásával kitöltött adásvételi szerződéssel mennék megvenni az autót.
Lelkészek vagyunk és egy Ukrajnában élő kollégának szeretnénk ajándékozni autónkat, mivel látjuk, hogy ott milyen nehéz körülmények között élnek. Mi ilyen esetben az eljárás? Kérem, legyen olyan kedves email címünkre válaszolni. Köszönettel Gy István email: papikote@gmail.com
Sajnos nem tudom megmondani azt, hogy Ukrajnában ez esetben mit kérnek, de bizonyosan szükség lesz egy kettős nyelvű adásvételi szerződésre, forgalmi engedélyre, törzskönyvre.
Adásvétel esetén is kell vagyonszerzési illetéket fizetnie a vevőnek?
Válaszát előre is köszönöm!
Igen, csak a vevőnek kell vagyonszerzési illetéket fizetni.
Azt szeretném kérdezni, hogy ha a külföldön élő fiamtol kapok ajándékba egy használt autót, akkor azzal kapcsolatban milyen költségekkel kell számolnom (regisztrációs adó, eredetiség vizsgálat, vagyonosodási adó)?
Műszaki vizsga vagy annak honosítása, eredetiségvizsgálat, regisztrációs adó, forgalomba helyezési költségek, ami ha megvan a fia születési anyakönyvi kivonata elméletileg megúszható részben, azaz a vagyonszerzési illeték része, új rendszámtábla, rendszám matrica, forgalmi engedély, törzskönyv ára, valamint kötelező biztosítás - amely költségek várnak Önre.
A férjem lebénult, ezért szeretném az autónkat a nevemre iratni. Így állapodtunk meg.
Elegendő-e a házassági anyakönyvi kivonatunk vagy kell a születési anyakönyvi kivonat is.
Ebben az esetben kié kell? Mindkettőnké?
Köszönöm!
Nagyon sajnálom. Elég a házassági anyakönyvi kivonat, sőt az is kell csak, illetve egy, az Ön nevére megkötött kötelező biztosítás, illetve adásvételi szerződés, amiben legfelül az ingyenes opciót jelölik be.
és azután Szeretnék érdeklődni hogy valóban igaz-e .
Mindegyik okmányiroda mást mond, 2019.01.01.-től már a testvérek közötti adásvételnél sem kell az eredetiségvizsgálat. Egyenes ági rokonnál kizártnak tartom, hogy kell. Én megpróbálkoznék egy másik okmányirodában.
Hivatalosan nem lehetséges így megoldani, az más kérdés viszont, ha egy a vevő adataival kitöltött adásvételi szerződéssel megy autót vásárolni...
Ha biztosra akarnak menni, akkor iktassák közbe az Ön feleségét. Az egész egyenes ági rokonságot anyakönyvi kivonatokkal kell majd igazolni.
Van egy autó aminek a tulajdonosa én vagyok, az üzemben tartója az édesapám lenne.
Csupám egy kérdésem lenne, itthon azt mondták, ahhoz megkapjuk a kedvezményt az átíráshoz, ebben az esetben mind kettőnk kivonata kell... nem értem, az apukámé miért kellene, hiszem abba nincs feltüntetve a gyereke....
Tényleg kell mind a kettőnké?
Köszönöm előre is,
Renáta
Csak az Ön születési anyakönyvi kivonatára lesz szükség.
Kérdésem a következő lenne!
A gépkocsi amit most Én használok, szeretném ha a tulajdonomba kerülne. A gépkocsi a leányom élettársának a nevén van. 4 éve! Kérdezem, ajándékozással, hogy kerülhet a tulajdonomba, illetve mennyi átírási vagy egyébb díjat kell fizetnem?
A gépkocsi 1997 gyártásiú, 105 LE.
Válaszát előre is köszönöm!h
Csak a teljes átírás jöhet szóba ez esetben, azaz fizetni kell átírási illetéket és eredetiség vizsgálatot is. Olcsóbb megoldás lehet az üzembentartói bejegyzés, ami úgy 12.15.000.- Ft, ha ez mind a két félnek megfelelő.
Kötelező biztosítást is szükséges kötnie, melyet weboldalunkon egyszerűen megtehetnek.
A családon belüli átírásra vonatkozó kedvezményesebb feltételek akkor is érvényesek, ha a nagyszülő ajándékozná az autót unokájának?
Előre is köszönöm a választ!
Igen, de a folyamatos egyenes ági rokonságot anyakönyvi kivonatokkal végig igazolni kell.
2014-ben vettem egy 50-es robogót de azóta nem én használom, nincs is nálam, viszont az én nevemre jön a biztosítás meg a csekkek. A valós tulajdonosával már nem állok kapcsolatban, és nem tudom hogy ilyen helyzetben mi a teendő. Anyagilag nem vagyok olyan helyzetben hogy továbbra is tudjam fizetni. Fel szeretném mondani a szerződést és felelősségre vonni az illetőt akinél a motor van. Hogyan lehetséges ez?
Nagyon köszönöm ha tud segíteni!
Ha nem Ön használja a motort akkor gondolom eladta, adásvételi szerződést beküldte a biztosítójának? Ha nem akkor honnan tudhatná a biztosító azt, hogy már nem Ön használja a motort? Lehet a másik fél akinél a motor is ott van kötött a nevére egy kötelező biztosítást, Ön meg csak fizetgette a fel nem mondott kötelező biztosítási díjat.
Nem adtam el a motort, csak odaadtam neki. Ő azt állította, hogy írtunk ajándékozási szerződést de én erre egyáltalán nem emlékszem és nincs is erről példányom.
Tehát ha innentől kezdve nem fizetem a biztosítást és lemondom akkor minden rendben lesz?
Vettem egy autot adasveteli szerzodessel de meg nem irattam àt.
Kerdesem az lenne hogy el ajandekozhatom felesegemnek?mert en egy masik autot veszek.koszonom
Elajándékozhatja, de kiszámlázzák az Ön nevére szóló illetéket is büntetéssel, ha már lejárt a 15 nap régen.
Az ingyenes opciót szükséges bejelölni és kell majd vinni egy, az Ön nevére szóló kötelező biztosítást, melyet weboldalunkon egyszerűen megköthet kalkulátorunkban.
Minden külföldről behozott autó esetében kötelező úgy tudom. Ha magyarországi autóról lenne szó, akkor nem kellene.
Nyugodtan lehet egy napra írni mind a kettő szerződést, ez nem probléma. Egyből az Ön nevére kössék meg a kötelező biztosítást a weboldalunkon, és szükséges az Ön és a testvére születési anyakönyvi kivonata.
Mi ennek a menete? Köszi a választ előre is. Éva
Önnek írásban kell lemondania az autóról és be kell jegyeztetni a férje lányát mint tulajdonos.
Ha Testvérem ajándékozza édesanyánknak az autót és még azon a napon édesanyánk nekem. Ugye akkor 12.000 Ft, de hogyan működik ez a gyakorlatban ?
Aláírjuk az adásvételit anya-és tesó között és tesó-és én közöttem és mindkét adásvételit bevisszük egyszerre anyakönyvi kivonatokkal az okmányirodába és csak az én nevemre kérjük ki a forgalmit és a törzskönyvet ?
Köszönöm
Igen, egyszerre szükséges intézni mindent.
Még anneyi kérdésem lenne, hogy ehhez milyen adásvételi kell ? A normál adásvételi szerződés, amit a netről letöltök az is jó, és az eladási árnál 0Ft-ot jelölünk meg ? Vagy van külön ajándékozási szerződés ?
Köszönöm előre is a választ !
Köszönöm
Ez így teljes átírási költség illetékkel és eredetiségvizsgálat. Közbe kellene iktatni az egyik szülőt mint köztes tulajdonos, mert akkor 12.000.- Ft és illeték valamint eredetiségvizsga mentes lenne.
Igen, csak a folytonosságot anyakönyvi kivonatokkal szükséges igazolni a Járási Hivatalban.
kötelező biztosítás kötés
eredetiségvizsgálat
átírás a Járási Hivatalban ami nem lesz illetékmentes.
Érdeklődnék, hogy az én tulajdonban lévő gépjárművet a feleségemnek szeretném ajándékozni. Ennek mi a menete és a költségei...
Valaszat előre is köszönöm!
Üdv Zoli
Adásvételi szerződést kell írjanak, ahol felül be kell pipálni az ingyenes opciót.
Elő kell keresni a házassági anyakönyvi kivonatot.
Szükséges kötni az Ö nevére egy kötelező biztosítást, melyet weboldalunkon egyszerűen megtehetnek.
Az iratokkal el kell menni a Járási Hivatalba névre írni az autót, melynek költsége 12.000.- Ft lesz.
Gépjármű átírása családon belül hány napig lehet véghez vinni? Ott is 15 nap a határidő?
Természetesen igen.
Igen, ha a párja a nevére írja az autót.
Az lenne a kérdésem higy anyukám édes testvérétől (Keresztanyám) kaptam egy autót ajándékba !Ez mien átírási költséggel jár?
Köszönöm a válaszokat előre is
Sajnos nem egyenes ági rokon, így teljes átírási költség + eredetiségvizsgálat a költség.
Az lenne a kérdésem higy anyukám édes tesvérétől (Keresztanyám) kaptam egy autót ajándékba !Ez mien átírási költséggel jár?
Köszönöm a válaszokat előre is.
Hiába kapja ajándékba, mivel nem házasok és nem egyenes ági rokonok, így teljes átírási költséget, eredetiségvizsgálatot kell fizetni. Adózási szempontból sajnos nem tudok a segítségére lenni.
Édesapám tulajdonában lévő gépkocsit ajándékozással szeretnék megkapni. Érdeklődni szeretnék, hogy a kötelező biztosítást ebben az esetben hogyan tudom megkötni, mert ilyen opciót nem találok a kötelező biztosítási kalkulátorban.
Válaszát előre is köszönöm!
Használt gépjárművet vásároltam a megkötési ok.
A kérdésem a következő lenne: Egy
személygépkocsinak Én vagyok a tulajdonosa, édesapám az üzembentartó.
Szeretném, ha megszűnne az üzembentartói bejegyzés és Én lennék az autó
tulajdonosa és üzembentartója is. Milyen költségekkel jár ez a folyamat?
Válaszát előre is köszönöm!
6.000.- Ft a költség a Járási Hivatalban.
Nevelőszülő is ajándékozhatja autóját nevelt gyermekének illetékmentesen, vagy ez csak a vér szerinti szülő teheti meg?
Sajnos ez egy nagyon jó kérdés, mert anyakönyvi kivonatot kér a Járási Hivatal, és ami abban szerepel az a mérvadó. Nevelt gyermek esetében változhat az anyakönyvi kivonat?
Igen, így igaz.
A párom a tulajdonosa az autómnak, én az üzembentartója vagyok.
Át szeretnénk írni az én nevemre a gépjárművet. Hogy lenne célszerűbb (olcsóbb :)), ajándékozással vagy rendes adásvételivel az átírás?
És milyen költséggel kell kalkulálnom?
Köszönöm szépen a választ! Markovics Annabe
Szeretném megkérdezni, hogy a Párja az Ön férje? Ez szükséges a pontos válaszhoz.
Írni kell egy adásvételi szerződést ahol bejelölik, hogy az ingyenes opciót. Kötnek a fiúk nevére egy kötelező biztosítást, elmennek ederetiségvizsgálatra és lehet menni átírni az autót. Sajnos egy teljes átírási költséget így is i kell fizetni.
Tovább tudja adni, de Önt mint köztes tulajdonost fel kell majd vezetni és
Önnek ki is kell fizetnie az átírási illetéket.
Igen.
Az autón milyen rendszám van?
A testvérem szeretné nekem ajándékozni az autóját! Hogyan tudjuk ezt a legolcsóbban megjárni? Bele kell-e keverni Édesanyánkat is. Előre is köszönöm! :)
Bele kell keverni, mert csak akkor lesz illetékmentes.
Igen, az új tulajdonos nevére új kötelező biztosítást kell kötni még az átírás előtt. Esetleg lehetne az a személy az üzembentartó aki eddig volt a tulajdonos, és akkor új biztosítást sem kell kötni.
Az lenne a kérdésem, hogy az autómat szeretném édesanyámnak ajándékozni.-milyen költségekkel jár és mi a menete??
Válaszát előre is köszönöm!
1.- Adásvételi szerződést kell kötni, melyen felül bejelölik azt, hogy ingyenes.
2.- Kötni kell egy kötelező biztosítást, melyet weboldalunkon egyszerűen megtehetnek - www.biztoshely.hu
3.- Az adásvételivel, a kötelező biztosítási igazolással, az anyakönyvi kivonattal együtt el kell menni a Járási Hivatlaba az édesanyjának és névre kell írni az autót.
A költségek 12.000.- Ft + kötelező biztosítás lesz.
Biztosítás kötés, eredetvizsga, átírás. Teljes átírási költséget kell kifizetnie.
Édesapàm tulajdonában lévő autót szeretném ajàndékozàsi lehetőséggel a sajàt részemre àtírni.
Az rendben van hogy nem kell vagyonszerzési illeték,de a szerződésben kell BÀRMILYEN összeget rögzíteni,vagy egy ilyen szerződésben eleve nincs is olyan hely ahovà összeget kell beírni?
Amiket eddig néztem mintákat ott egyiken sem láttam kihagyva helyet a összegének.
Köszönettel!
Akkor ajándékozás ha az adásvételin az ingyenes opció van megjelölve, ebből következik az is, hogy nem kell beírni összeget.
Adásvételi szerződést kell írjanak, kell kötni egy kötelező biztosítást és el kell fáradni a Járási Hivatalba. 12.000.- Ft lesz a költség ha viszi az Ön anyakönyvi kivonatát.
Abban szeretnek segitseget kerni, hogy a ferjem neven levo autonkat szeretnenk odaajandekozni az unokatestveremnek. Ehhez milyen nyomtatvanyok/dokumentumok kellenek, illetve milyen koltsegekkel kell szamolnunk? Az auto egy 2002-es Suzuki Swift es kb 68 kW teljesitmenyu.
Segitseguket nagyon koszonom.
Jo hetveget!
Teljesen ugyanaz a költség, mint ha ismeretlennek adnák el az autót. Teljes gépjármű átírási díj, eredetiségvizsgálat, kötelező biztosítás.
Gépjármű átírás kalkulátor - http://www.biztoshely.hu/ge...
Kötelező biztosítás kalkulátor - http://www.biztoshely.hu/ko...
Ismerősöm vett egy autót,az ő nevére irták az adásvételit. De nem maradhat a nevén. Mi a menete hogy nekem ajándékozhassa?? nem vagyunk rokonok. És még ő sem adta le a papirokat a kocsirol az okmányirodában.
Egy újabb adásvételi szerződést kell kötniük, és kettős átírással tudjaák az Ön nevére írni az autót.
Üdvözlöm!
Érdeklődni szeretnék,hogy nagymama ajándék címen
átadhatja unokájának az autót? Ha igen ez milyen költségekkel jár illetve újból
kell eredeti vizsgáztatni az autót? Az üzembentartó az
apuka.
Megtisztelő válaszát előre is
köszönöm.
Üdvözlettel:L. Erzsébet
Válasz:
Kedves Erzsébet!
Ez esetben sajnos szintén szükséges egy eredetiség vizsgálat elvégzése, majd a Járási Hivatalban lesz még 2x 6.000.- Ft fizetni való az új forgalmi engedélyre és az új törzskönyvre. Az autó névre írása illetékmentes lesz, amennyiben az átíráshoz a biztosítás mellé viszik az anyakönyvi kivonatokat, ami bizonyítja, hogy egyenes ágú rokonságban állnak.